diabétesz

címke rss

A jövőt mutatják a terhesség alatti komplikációk

Egészség 20102011.09.23, 11:31

A terhesség és a szülés során fellépő komplikációk megmutatják, hogy az anya milyen betegségekre lehet fogékony az élete során, ezért ennek az időszaknak az elemzése jó lehetőség arra a nők életében, hogy korán felismerjék a később kialakuló krónikus betegségek kockázatát. A megelőzésben fontos szerepe van az életmódnak és a szoptatásnak is.  

Összefüggést találtak a koleszterinszint és az Alzheimer-kór kialakulása között

Egészség 20102013.10.26, 17:45

Közismert, hogy a magas koleszterinszint károsítja az érrendszert, és jelentősen növeli számos szív- és érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát, sőt, egy friss tanulmány szerint az Alzheimer-kór kialakulásával is összefüggésbe hozható.

Cukorbetegek ereit védheti meg a mocsárszagú gáz: magyar kutató felfedezése az USA-ban

Egészség 20102011.09.07, 12:16

A nagy koncentrációban mérgező kénhidrogén segíthet kivédeni a magas vércukorszint érkárosító hatását. Az eredményt - amely fontos előrelépés a cukorbetegség szövődményeinek megelőzésében - a Texasi Egyetemen dolgozó magyar biológus, Szabó Csaba kutatócsoportja közölte az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában.

Összefüggést találtak a fogak állapota és a kezdődő cukorbetegség között

Egészség 20102011.08.23, 10:06

A fogorvos nem csak azt látja meg, hogy lyukas-e a fogunk, hanem felismerheti azt is, ha kezdődő cukorbetegségünk van.

Nem ajánlott a körtediéta, mert kevés a tápanyag a gyümölcsben

Egészség 20102011.08.22, 15:32

A körte az egyik legaromásabb gyümölcsünk, tápanyagban azonban nem túl gazdag, legfőbb táplálkozástani értéke magas rosttartalma. Bár nagy a szénhidráttartalma, cukorbetegek is fogyaszthatják, mert főleg lassan felszívódó fruktózt tartalmaz.

A szilva nem vitaminbomba, de segíti a bélműködést

Egészség 20102011.08.19, 11:15

A szilva ízletes, frissítő gyümölcs, tápanyagokban azonban nem túl gazdag. Bélrenyheségben szenvedőknek ajánlott, cukorbetegek és fogyókúrázók viszont csak mértékkel fogyasszák.

Húsfogyasztás és a cukorbetegség: már napi egy virsli ötven százalékos kockázatnövekedést jelent

Egészség 20102011.08.11, 08:22

Amerikai kutatók szoros összefüggést találtak a vörös húsok - főként feldolgozott formában történő - fogyasztása és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása között. Jó hír azonban, hogy ha a vörös húsokat egészségesebb fehérjeforrásra (például alacsony zsírtartalmú tejtermékekre vagy olajos magvakra) cseréljük, jelentősen csökkenthető a betegség kockázata.

A málnának még a levele is jótékony hatású lehet

Egészség 20102011.08.10, 13:56

Bár a piacokon már ritkábban találkozhatunk vele, a legtöbb házi kertben nyár végéig érik a málna, amely a fekete ribizli után a népi gyógyászat egyik legtöbbre értékelt gyümölcse. De érdemes a levelét is szedni, mert jótékony hatású lehet cukorbetegek, szív- és érrendszeri panaszokban és erős menstruációs görcsöktől szenvedők számára is.

A cukorbetegeknek ajánlott minél több olajos magvat fogyasztani

Egészség 20102011.07.13, 10:38

Az olajos magvak rendszeres fogyasztása kedvezően befolyásolja a 2-es típusú cukorbetegek állapotát, akár a betegség szövődményeinek kialakulását is megelőzheti - állítják a Torontói Egyetem és a St Michael's Kórház kutatói egy közelmúltban végzett vizsgálat eredményei alapján.

Kiderült, miért ellenállhatatlan a sültkrumpli

Egészség 20102011.07.05, 08:01

Egy új amerikai tanulmány szerint a kannabiszban található vegyületekhez hasonló kémiai anyagok felszabadulása teszi abbahagyhatatlanná a zsíros ételek fogyasztását.

Böjttel visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség

Egészség 20102011.06.24, 13:04

Eddig is ismert volt, hogy a kalóriamegvonás jó hatással van a 2-es típusú cukorbetegségre. Most a brit Newcastle Egyetem munkatársai tudományosan is igazolták, hogy nyolchetes, napi 600 kalóriás diétával visszafordítható a betegség.

Így teszik tönkre az üdítőitalok az ízlelést

Egészség 20102011.06.10, 06:28

A Bristoli Egyetem és a Bangori Egyetem kutatói első ízben mutatták ki, hogy a túlsúlyos és elhízott emberek kevésbé érzékenyek az édes ízre, ugyanakkor jobban kívánják az édes ételeket, mint a soványabb emberek. A különbség oka valószínűleg az elhízott emberek fokozott cukorfogyasztásának köszönhető.

Egyelőre nem engedélyezett az EU-ban a jázminpakóca

Egészség 20102011.06.01, 16:26

Míg a mesterséges édesítőszerek energiaértéke elhanyagolható, a cukorpótlók csak kicsivel tartalmaznak kevesebb energiát, mint a cukor. De mivel lassabban szívódnak fel, fogyasztásuk után nem szökik fel hirtelen a vércukorszintünk. A legnépszerűbb mesterséges édesítőszerek és cukorpótlók.

Betegségek, amelyek ritkábbak a hús elhagyása esetén

Egészség 20102011.04.15, 13:07

A vegetáriánusok körében ritkább a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek "előszobájának" tekintett metabolikus szindróma, mint a húst rendszeresen fogyasztók közt - derült egy kaliforniai adventista egyetem kutatóinak vizsgálatából.

Így lassítható az Alzheimer-kór kialakulása

Egészség 20102011.04.14, 13:13

A magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és más szív- és érrendszeri kockázati tényezők kezelése segíthet az Alzheimer-kór kockázatának csökkentésében azokban, akikben már mutatkoznak a szellemi hanyatlás jelei és a memória romlása.

Három betegség, amelyek ellen a mandarin véd

Egészség 20102011.04.07, 12:02

A Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói kimutatták, hogy a mandarinban található egyik vegyület nemcsak az elhízás, hanem a 2-es típusú cukorbetegség, sőt az érelmeszesedés kialakulása ellen is véd.

Mikor a legrosszabb a kávé a szervezetnek?

Egészség 20102011.04.04, 14:58

Köztudomású, hogy a zsíros gyorsételek egészségtelenek. Ha ebédre elfogyasztott hamburgerünket délután egy kávéval öblítjük le, azzal tovább rontunk a helyzeten - derült ki kanadai kutatók vizsgálatából.

Melyik a legegészségesebb a dió- és mogyorófélék közül?

Egészség 20102011.03.29, 09:45

A dió jobb antioxidáns-forrás, mint bármelyik más gyakran fogyasztott dió- és mogyoróféle - derült ki egy amerikai összehasonlító vizsgálatból, amelyet az Amerikai Vegyészeti Társaság Kaliforniában megrendezett idei találkozóján mutattak be.

Így kerülik el a déli népek a magyarok népbetegségét

Egészség 20102013.10.26, 17:46

A mediterrán étkezés gátolja a hasi elhízást és a magas vérnyomást, kordában tartja a vércukrot, a koleszterint, a triglicerideket - egyszóval mindent megtesz, amit a rettegett metabolikus szindróma ellen tenni lehet.

Mely ételektől élünk legtovább?

Egészség 20102011.02.16, 18:05

Tovább élhet, aki több rostot eszik - erősítette meg egy friss amerikai tanulmányból. A több rostot fogyasztó emberek ugyanis kisebb kockázattal halnak meg szív- és légzőszervi, illetve fertőző betegségekben. A sok rostot fogyasztó férfiak körében a daganatos betegségek kockázata is kisebb.

Napi egy korsó sör az orvost távol tartja

Egészség 20102011.01.17, 08:43

Napi egy korsó sör jótékony hatású az egészségre: csökkenti a magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázatát is.

A mandula újabb jótékony hatását fedezték fel

Egészség 20102011.01.04, 13:45

Egy új kutatás szerint a mandula segít a 2-es típusú cukorbetegség és az érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve a már kialakult kórokat kedvező irányba befolyásolja.

Mi a legveszélyesebb fogainkra?

Egészség 20102010.12.03, 09:58

Sokan talán nem tudják, hogy a csokievés utáni fogmosás többet árt, mint amennnyit használ, és hogy az esti fogmosás után már vizet inni sem érdemes. Milyen hétköznapi ételek, italok, betegségek és rossz szokások tehetik sérülékennyé fogainkat? Mit tehetünk ellenük?

Az apák étrendje is befolyásolja, cukorbeteg lesz-e az utód

Tudomány2010.10.26, 10:03

Ausztrál kutatónak először sikerült közvetlen bizonyítékot találniuk arra, hogy az apák által fogyasztott étrend is hajlamosíthat a cukorbetegségre az utódoknál. Ez már ismert volt az anyáknál, és közvetetett bizonyítékok az emberek esetében is rendelkezésre álltak. Az új patkánykísérletekben a magas zsírtartalmú diétán tartott hím állatok utódai közül elsősorban a nőstények mutatták a korai cukorbetegség jeleit.

Miért jó a halolaj a cukorbetegeknek?

Life Network2010.09.06, 09:34

Régóta hirdetik, hogy a halolaj előnyös hatással van szívünk és agyunk egészségére. A tudósok azonban nemrégiben feltárták, pontosan hogyan csökkentik az omega-3 zsírsavak a krónikus gyulladás szintjét a cukorbetegekben.  

A feketeáfonya dicsérete

Life Network2010.08.10, 12:37

A feketeáfonya igazi csodaszer: magas az antioxidáns-tartalma, így segít szervezetednek felvenni a harcot a rákkeltő anyagokkal szemben. A kutatások szerint a gyümölcs csökkenti a mell-, a bőr- és a tüdőrák kockázatát is. Továbbá táplálja a szemet, kiváló gyomorfekély ellen, a leveléből készülő főzetet régóta használják a népi gyógyászatban vércukor csökkentő szerként, és még a keringést is javítja.

Sok bőrelváltozás hátterében súlyos betegség áll

Life Network2010.08.02, 13:19

Bőrünk nemcsak testünk burkolata, de legnagyobb szervünk is, mind súlyát, mind felszínét tekintve. Megvéd a baktériumoktól, szabályozza a testhőmérsékletet és a tapintás, nyomás, fájdalom, hő és hideg érzékelésével információkat juttat az agyba a külvilágból. Így nem meglepő, hogy egészségügyi problémáink gyakran a bőrön jelentkeznek először. Az alábbiakban olyan bőrjelenségeket sorolunk fel, amelyek súlyos betegségekre utalhatnak.

Beültethető készülékkel mérnék a vércukorszintet

Tudomány2010.07.29, 12:10

Egy bőr alá ültethető vércukorszintmérőnek köszönhetően felcsillant a remény a cukorbetegek számára, hogy idővel nem kell majd napi négy tűszúrással ellenőrizniük vércukorszintjüket. A készüléket disznókon próbálták ki, a klinikai vizsgálatokat néhány hónap múlva szeretnék megkezdeni a szakemberek, derül ki a Science Translational Medicine-ben tegnap megjelent tanulmányból.

A csontritkulás elleni gyógyszerek cukorbetegséget okozhatnak?

Life Network2010.07.28, 09:23

Csontjaink nem csupán testünk vázát képezik, fontos szerepük van az anyagcserében is. A szakértők szerint ennek a fölismerésnek a jövőben a cukorbetegség kezelésének új gyógyszereit is köszönhetjük.

Megbízhatóbb a inzulinpumpa az injekciónál

Life Network2010.07.26, 16:39

A vércukor-érzékelővel összeépített inzulinpumpa mind gyermekek, mind felnőttek cukorbetegségének kezelésében megbízhatóbb, mint a naponta többször beadott inzulininjekció - ismertette vizsgálati eredményeit az Amerikai Cukorbeteg Társaság 70. kongresszusán Orlandóban.

Összefüggés van az elfogyasztott cukormennyiség és a vérnyomás között

Life Network2010.07.06, 15:31

Azok, akik hozzáadott cukor formájában sok fruktózt fogyasztanak, növelik a kockázatukat a magas vérnyomás kialakulására, derül ki a Journal of the American Society Nephrology (JASN) legutóbbi számából. Az eredmények arra utalnak, hogy a magas fruktóz(cukor)tartalmú ételek visszafogásával csökkenthető a magas vérnyomás kialakulásának veszélye.

Terhességi cukorbetegség

Babalapozó2010.07.04, 20:12

A terhesség során felfedezett inzulinhiányos állapot, a terhességi cukorbaj, veszélyezteti a magzat és az anya életét, egészségét. A rendellenességet szűréssel és diagnosztikus vizsgálattal állapítják meg.

Érzékenyebbé tesz a hőségre a cukorbetegség

Life Network2010.07.03, 19:04

Legtöbben nehezen viseljük a nyarat, azonban a cukorbetegek számára a párás hőség különösen veszélyes lehet.

A cukorbetegek agresszív gyógyszeres kezelése csökkenti a szem- és veseproblémák kockázatát

Life Network2010.06.30, 14:09

A diabéteszes betegek vérnyomásának, vércukor- és koleszterinszintjének csökkentésére irányuló agresszív gyógyszerezés nem szűkíti a szívinfarktus és az agyi érkatasztrófa (stroke) kockázatát, viszont megelőzheti a cukorbajjal kapcsolatos szem-, ideg- és veseproblémákat - jelentették be amerikai kutatók.

Az eddigi legnagyobb genetikai kutatás 12 új gént talált a diabétesz hátterében

Life Network2010.06.28, 13:20

A 2-es típusú cukorbetegség hátterét felderíteni kívánó eddigi legnagyobb genetikai kutatásban 12 új gént találtak, amelyek fontos információkat hordozhatnak a krónikus betegség kialakulására vonatkozóan.

Cukormentes, laktózmentes, tejmentes fagyik

Babalapozó2010.06.19, 12:22

A fagylalt kedvelt nyári édességünk, de a benne található cukrot, laktózt vagy tejszármazékokat nem minden gyermek és kismama fogyaszthatja. Magyarországon csupán néhány cukrászat és cég készít diabetikus, illetve laktózmentes vagy tejmentes fagylaltokat.

Napi egy tojás még nem növeli a diabétesz kockázatát

Life Network2010.06.17, 12:06

Napi egy tojás vélhetően nem növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát - állapították meg tanulmányukban a Harvard Egyetem kutatói.

2030 - Ki öregszik hamarabb: Tóth Gabi vagy Horváth Boglárka

Life Network2010.05.28, 19:25

A LifeNetwork saját gyártású reality showjának, a 2030-nak a harmadik epizódjában a hölgyeké lesz a főszerep. Az első két hét férfi játékosai után most ismét egy híresség és egy vele egy napon született versenyző méretteti meg magát. A mai adásban az énekesnő Tóth Gabi és egy salgótarjáni egyetemista lány tudhatják meg, mi vár rájuk két évtized múlva, ha jelenlegi életmódjukat tovább folytatják. Annyit elárulhatunk, sokkoló lesz számukra a leleplezés!

Sebezhetőbbé teszi a férfiakat a korral csökkenő tesztoszteronszint

Life Network2010.05.12, 10:31

A tesztoszteronszint az idős férfiaknál valószínűleg arra is hatással van, mennyire érzékenyek és sérülékenyek, állítja egy új ausztrál kutatás.

A gyermekkori cukorbetegség veszélyes, de kezelhető

Life Network2010.04.30, 16:07

Ha a cukorbetegség kerül szóba, legtöbben idős, túlsúlyos emberekre gondolnak. Szomorú tény azonban, hogy a betegség gyermekkorban is előfordul, sőt gyakorisága évről évre növekszik: az elmúlt húsz évben a gyermekkori esetek száma megháromszorozódott.

Videojátékhoz csatlakoztatható vércukormérőt fejlesztettek gyerekek számára

Life Network2010.04.29, 10:55

Az egyik nagy gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy az Egyesült Államokban piacra dobta kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett vércukor-ellenőrző rendszerét. A készülék egy videojáték segítségével ösztönzi a kicsiket vércukorszintjük rendszeres vizsgálatára.

Fény derült az I-es típusú diabétesz működésének genetikai titkára

Life Network2010.04.26, 14:19

Pontosan mi is a kapcsolat egyes öröklött génváltozatok és az 1-es típusú diabétesz között? A 40 éves rejtély újonnan feltárt molekuláris részletei választ adnak az 1-es típusú diabétesszel és más autoimmun kórképekkel kapcsolatos kérdésekre. Ennek eredményeképpen hatékonyabb kezelési módok jöhetnek létre.

A diabétesz szövődményei megfelelő életmóddal megelőzhetőek

Life Network2010.04.23, 12:22

A cukorbetegséggel való együttélés, az életmódot érintő szabályok pontos betartása kétségtelenül sok odafigyelést igényel. Azonban a rendszeres és tudatos élet segít abban, hogy a diabétesz súlyos, esetenként akár életveszélyes szövődményeit elkerüljük. Ehhez nyújt útmutatást az alábbi gyakorlati összefoglaló.

Migrént csillapítanak és diabéteszt is kezelnek az új típusú kontaktlencsék

Life Network2010.04.21, 14:41

Korábban a kontaktlencséket kizárólag szemüveg helyett viselték, a jövőben azonban az újabb generációs lencsék már számos betegség esetén is megoldást jelenthetnek a súlyos szemproblémáktól a migrénen át a cukorbetegségig.

Antioxidánsok: jóból is megárt a sok

Life Network2010.04.19, 09:57

Gyógyhatású készítmények, táplálék-kiegészítők formájában sokféle antioxidáns szert ajánlanak az egészség megóvása érdekében: egy nemzetközi kutatócsoport inkább egészséges táplálkozást és rendszeres testmozgást javasol a tabletták helyett a Cell Metabolism szakfolyóiratban.

Hogyan táplálkozzunk "agybarát" módon?

Life Network2010.04.11, 13:51

A jó agyműködés érdekében érdemes alacsony glikémiás indexű ételeket fogyasztani, sokszor keveset.

Sokkal olcsóbb lehet a prérivirágból készült inzulin

Life Network2010.04.09, 10:33

Amikor japán gyógyszerkutatók bejelentették, hogy sikerült virágokból olcsón inzulint előállítaniuk, a kanadaiak úgyszólván azonnal reagáltak: ők már termelik is a hormont, méghozzá prérivirágból.

Korábban kellene kezdődnie a cukorbetegség szűrésének

Life Network2010.04.09, 15:20

Későn fordulunk orvoshoz cukorbetegséggel, pedig egy friss tanulmány rámutatott, hogy a 30 éves korban elkezdett háromévenkénti szűréssel, még időben megelőzhető lenne a diabétesz számos súlyos szövődménye.

A diabétesz kezelésében is segít a tesztoszteron

Life Network2010.04.08, 15:53

Egy új kutatás szerint a férfi nemi hormon, a tesztoszteron javíthatja a cukorbetegség tüneteit. Magyarországon körülbelül félmillió cukorbeteg él, 90 százalékuk a helytelen táplálkozással és a mozgásszegény életmóddal összefüggő II-es típusú diabéteszben szenved, a cukorbeteg férfiak 40 százalékánál pedig a tesztoszteronszint is alacsony.