sütemény

címke rss

Nem szeret sütni?

Archívum2018.08.08, 08:32

Sokan ki nem állhatják a konyhát, a sütõtõl meg egyenesen kirázza õket a hideg. Nem mindenki születik konyhatündérnek vagy vérbeli szakácsnak, és amikor fakanalat kell ragadniuk, legszívesebben kiszaladnának a világból. Pedig számos olyan recept elérhetõ már, amelyek a konyhafóbiát próbálják orvosolni: kis erõfeszítéssel ínycsiklandó finomságok készülhetnek. Ilyen a következõ desszert is, amelyet pontosan a forró napokra találtak ki, ráadásul elkészíteni is egyszerû. Úgy meg fogja szeretni, hogy legközelebb már mosollyal az arcán lép a konyhába.

A rendõröket riasztották a tízéves süteményárus kislány miatt

Archívum2018.08.06, 09:27

Az USA-ban megszokott, hogy gyerekek úgy tesznek szert némi zsebpénzre, hogy saját maguk által készített süteményt árusítanak az utcán. A felnõttek általában értékelni szokták, hogy a gyerekek nem a szüleiktõl várnak pénzt, hanem munkát végeznek érte. Iowa államban ezúttal egy tízéves kislánynak túl jól sikerült a sütiárusítás, a szomszédok a rendõrség segítségét kérték, mert szerintük a nagy számú vásárló akadályozta a forgalmat az utcában.

Nébih: Nagyon vigyázzunk ezzel a gyermekeknek szánt tortával!

Archívum2018.07.26, 13:27

Lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy házi cukrászsüteményeket is hirdetõ internetes oldalon. Az elsõsorban gyermekeknek szánt tortában a Nébih laboratóriuma határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutatott ki. Jellemzõ volt, hogy a weboldal „házi cukrászai" nem rendelkeztek képesítéssel és engedéllyel. A honlapot üzemeltetõ vállalkozás – a hatósággal egyeztetve – azonnali hatállyal beszüntette a jogsértõ tevékenységet, a többszörös szabályszegés miatt azonban így is jelentõs, csaknem 1 millió forint bírságot kapott.

Kápráztasd el gyermekeidet zöld süteménnyel: citromos muffin recept

Archívum2018.07.06, 19:57

Ez a sütemény nem csupán savanykás édességével, de meglepõ színével is le fogja nyûgözni a családot. Már a külseje is meglepõ, de amikor az ember beleharap, elõbukkan az igazán csodás zöld belsõ. Mindenképp próbáld ki!

Valóra vált az édesszájúak álma

Archívum2018.07.03, 09:31

Milyen jó lenne egy olyan párhuzamos univerzumban élni, ahol könnyen elkészíthetõ receptek keringenek a köztudatban; ahol anélkül is lehet desszertet készíteni, hogy bekapcsolnánk a sütõt; illetve ahol könnyen és villámgyorsan tudunk egészséges alapanyagokat termelni. Bizonyos tekintetben az álom csupán álom marad, ám egy valamit akár most azonnal is meg tudunk valósítani: készíthetünk desszertet sütés nélkül.

Rá sem bír nézni a sütõre a nagy melegben?

Archívum2018.06.21, 11:49

Mindig arra vágyunk, amit nem kaphatunk meg. Így van ez a gyümölcsökkel is. Télen minden álmunk, hogy friss málnát majszolhassunk, ám a nyár beköszöntével annyi érik a kertben, vagy olyan sokat hoz a szomszéd, hogy nem gyõzünk lekvárt vagy szörpöt készíteni belõle. Már frissen sem fogyasztjuk, hisz a könyökünkön jön kifelé, a maradékkal pedig fogalmunk sincs, mit kezdjünk. Fõleg, mivel a sok lekvárfõzés után már a konyha közelébe menni sincs kedvünk. Ez a desszert azonban olyan gyorsan elkészül, hogy egyáltalán nem fáradság, és még a málna sem megy tönkre.

Életmódról, súlyproblémáról, diétáról mesélt Katona Renáta, Mazsi

Archívum2018.06.18, 20:15

Az Ez Zsír! magazin múlt heti adásában Berki Krisztián párja, Katona Renáta volt Sarka Kata vendége a Life TV-n. Mazsi életmódjáról mesélt, és egykori súlyproblémája is szóba került, de azt is elárulta, hogy a cukrászdájukból melyik sütemény Nati és Krisztián kedvence. 

Pillanatok alatt kész almáspite-recept

Archívum2018.05.29, 20:30

Egy kis házi süteményre vágysz, de nincs idõd vagy épp kedved a hosszas elõkészületekhez, és nem akarod kivárni, míg a sütõben 30-40 percig sül? Akkor a legjobb helyen jársz! Gyors és egyszerû süteményrecept, mellyel családodat, barátaidat, de akár magadat is meglepheted.

Unja a fagylaltot? Eljött a hûs desszertek ideje

Archívum2018.05.09, 10:06

Krémsajtba zárt gyümölcsök színesítik meg a hétköznapjainkat. Ez a különleges sütemény finom, egyszerû, egy valódi felfrissülés a meleg idõkben. Ha unjuk a fagylaltot és a jégkrémet, még mindig elkészíthetjük ezt a hûs, gyümölcsös finomságot. A gyerekek, de még a felnõttek is garantáltan imádni fogják.

Milyen desszert a budino?

Archívum2018.05.08, 10:13

A budino egy krémes, olasz desszert, amelynek magyar fordítása puding. A szó eredetileg egy kolbásztípust takart, mára azonban sokkal édesebb jelentés párosul hozzá. A budinót többféle ízben készítik; találkozhatunk például csokoládéssal, tejkaramellással vagy almással. Mi most a villámgyors, csokoládés változatot hoztuk el önnek.

Gáspár Evelin megszegte a fogyókúrát, pocakot villantott

Archívum2018.05.07, 18:23

Úgy tûnik, Gáspár Evelin megszegte a hétvégén a fogyókúrát, megmutatta ugyanis Instagram-oldalán, mekkora pocakot eredménye az, ha valaki sok süteményt eszik. 

Süssön süteményt 30 perc alatt!

Archívum2018.05.06, 13:46

Megkívánt valami édeset? A gyerekek desszertért sírnak? Netán vendégeket vár a hét utolsó napján? Bármirõl legyen is szó, számunkra is ismerõs a helyzet, és az ebbõl adódó örökös kérdés is: milyen süteményt süssek? Sokan vagyunk így ezzel, ám a legtöbbünknek még nincs olyan jól bevált receptje, amely egyszerû, és egy szempillantás alatt elkészül. Szerencsére a cukormázas sütikockák pontosan ilyenek, úgyhogy nem kell tovább keresgélnie.

Mentse meg a maradékot: szikkadt kenyérbõl epres sütemény

Archívum2018.05.02, 07:46

A többnapos ünnepek és a hosszú hétvégék elõtt általában úgy bevásárolunk, mintha nemcsak napokig, hanem soha többé nem lenne nyitva egy bolt sem. Ilyenkor persze megesik, hogy ránk marad a sok zsömle vagy kenyér: megszárad a pulton, végül a kukában végzi. Ám ahelyett, hogy kidobnánk, mentsük meg a maradékot, és készítsünk belõle epres süteményt.

Itt sütizzen, ha Siófokon jár

Archívum2018.03.30, 10:28

Szívesen harap bele az újdonságokba? Fontos, hogy a desszertek csak természetes alapanyagokból készüljenek? Keresi a cukor-, glutén- és laktózmentes édességeket? A Balatonnál mindenki megtalálja a kedvencét. Ugyanis létezik egy cukrászda, amely saját fejlesztésû süteményeivel még a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauzba is bekerült; egy másik, ahol csak természetes alapanyagokból készítenek süteményeket, és egy harmadik, ahol minden nap más kínálat kerül a pultba. Ezekbe a cukrászdákba térjen be, ha a városban jár!

Húsvéti galamb készül az ünnepekre

Archívum2018.03.29, 11:51

Az olasz kalácsból készült házi fagylalt azért olyan különleges, mert friss és egyszerû alapanyagokból készül, az állaga könnyû, a klasszikus fagylaltnál krémesebb, és az elkészítésével két legyet üthetünk egy csapásra. Ahhoz ugyanis, hogy hozzá tudjunk fogni, elõbb meg kell sütnünk az olaszok híres húsvéti kalácsát.

Fogyjon hamburgerrel!

Archívum2018.03.19, 09:46

Tudja, hogy nem egészséges, mégsem tud lemondani a hamburgerrõl? A diétája megtiltja a sütemények fogyasztását, de képtelen ellenállni a desszert hívó szavának? Szívesen falatozik filmnézés közben, ezért mindig van otthon elfekvõben legalább egy zacskó chips? Lehetnek egészségesek a gyorsételek és az édességek. Lesse el a titkot, és többé nem kell lemondania egyikrõl sem!

Ezekkel a receptekkel fogyott 18 kilót Oprah Winfrey

Archívum2018.03.15, 07:27

Indul a tavaszi diéta, de nem mindegy, hogyan. Sokunk megjárta már azt az utat, amit Oprah Winfrey is; éveken keresztül küzdött a kilókkal, miközben az ételt az öröm forrásának tekintette. Rájött, hogy az egészséges fogásokat is lehet élvezni, ha minõségi alapanyagokból, megfelelõ fûszerezéssel készülnek. Így tollat ragadott, és összegyûjtötte azokat a recepteket, amelyek nem csak egészségesek, de finomak is.

Ön is elköveti ezeket a hibákat sütés közben?

Archívum2018.02.27, 14:38

Ön is járt már úgy, hogy sietett a süteménnyel, ezért kihagyott néhány mellékesnek tûnõ utasítást? Esetleg nem vette figyelembe a tepsi méretét vagy a hozzávalók hõmérsékletét? Akkor bizony elkövette a legalapvetõbb hibákat a konyhában!

Mit keres palacsintatészta a ketchupos üvegben, és liszt a jégkrémben?

Archívum2018.02.24, 07:23

Folyamatosan a legegyszerûbb receptek után kutatunk az interneten, és észre sem vesszük azt, ami az orrunk elõtt van. Ha nyárról maradt még egy kis jégkrém a fagyasztóban, olvassza meg, keverje össze liszttel és sütõporral, majd süsse meg! Hozzá pedig készítsen gránátalmalevet fokhagymatörõvel. Ha pedig ezek után még egy kis palacsintára vágyna, töltse a tésztát egy ketchupos üvegbe!

Portugál kávés desszert sütés nélkül

Archívum2018.02.22, 17:00

Vendégeket vár, de nincs kedve süteményt sütni? Netán az ön ízlelõbimbói vágyják az édeset, mégsincs annyi ereje, hogy fakanalat ragadjon? Akkor a portugáliai kávés süteményt imádni fogja: gyors, egyszerû és még sütni sem kell! Tökéletes választás, ha nincs elég ideje a vendégsereg elõtt, netán egy fáradt nap után szeretné megjutalmazni magát egy könnyû desszerttel.

Receptek két összetevõbõl

Archívum2018.02.18, 17:24

Megesik, hogy üres a hûtõ és a kamra, vásárolni pedig nincs kedvünk. A polcon ott árválkodik pár tojás és egy joghurt, találunk egy kis mézet, és a fiók rejt még egy tábla étcsokoládét is. Ezekhez a receptekhez nem is lesz szükségünk másra. Mindegyikhez mindössze két összetevõre van szükség.

Gyorsan elkészíthetõ finomságok Valentin-napra

Archívum2018.02.08, 05:53

A Valentin-napra készülõdve legtöbbünkben felmerül az alkalomhoz illõ desszert kérdésköre. Sokan ezt a cukrászdák segítségével oldják meg, de mi most olyan rém egyszerû sütemény recepteket hoztunk, amivel még egy, a konyhában csak kávét fõzõ ember is megbirkózik.

Origamizzon tésztával!

Archívum2018.02.02, 11:50

Az emberi kreativitás határtalan. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a gasztronómia folyamatos fejlõdése, az ételek extrém párosítása, vagy a következõ desszertek, amelyek amellet, hogy finomak, még mutatósak is. Ideje hát elõvennie origamitudását! Azonban most nem papírból, hanem tésztából fog hajtogatni.

Elbúcsúztunk a gasztronómia pápájától, és feles poharakat sütöttünk

Archívum2018.01.29, 00:08

Noha a fûszeres majomagytól és a patkánytól elment az étvágyunk, a süteménybõl készült felespoharaktól azért visszajött. Alig bírtuk visszafogni a lelkesedésünk, hiszen megtanultunk eredeti olasz pizzát sütni, majd Etiópia és Uganda szívébe barangolunk egy csésze gõzölgõ kávéval. Megismertük a Pilis borait, megtudtuk, hogyan lehet zöldebb a konyhánk és muffint majszoltunk reggelire. Heti gasztro-összefoglaló.

Süteménybõl készült felespoharakkal nyûgözi le vendégeit a desszertbolt

Archívum2018.01.25, 15:27

A hagyományos felespoharaknak már akkor leáldozott, amikor megkezdte hódítását a jégbõl készült változata. Ezt mindenki a saját ízlésére formálta, és olyan alapanyagokat használtunk fel, amilyeneket csak akartunk. A fagyos õrületet követte a csokoládéból készült pohár, ám a forradalomnak még nincs vége, hiszen itt vannak a süteménybõl készült változatok.

A Modern Toilet étteremben vécébõl eheti a levest

Archívum2018.01.02, 01:52

Ebben a tajvani étteremben vécén ülve, vécékagylóból eheti a levest, szappantartóból a barna süteményt, sõt piszoárból szürcsölheti a koktélt! Lenne gusztusa hozzá?

Mondjon köszönetet vagy adjon hálát süteménnyel!

Archívum2017.12.29, 14:23

Azt mondják, a sikeres emberek napi szokásai közé tartozik, hogy lefekvés elõtt vagy felkelés után hálát adnak azokért a dolgokért, amijük általánosságban van. Ez egy igazán gyönyörû dolog, és a legszebb benne, hogy akár a konyhában is lehet gyakorolni. Ha idén segítségünkre voltak a barátaink, az ismerõseink, a szomszédaink, az orvos vagy akár a helyi kisboltos, köszönjük meg nekik. Készíthetünk hálasütiket vagy köszönõsütiket, amelyekkel kifejezhetjük az érzéseinket.

Ez a karácsonyi süti szilveszterre is tökéletes

Archívum2017.12.27, 13:58

Számos olyan sütemény van, amire azt mondjuk: ezt kötelezõ elkészíteni karácsonykor. A mézes krémes is tipikusan egy ilyen sütemény. Ha eddig nem készítette soha, vagy csak idén nem került a karácsonyi menü részeként az asztalra, akkor érdemes szilveszterre elkészíteni, hiszen isteni finom és alig lehet abbahagyni.

Szilveszteri diétás desszert: cukormentes, répás-zabpelyhes sütemény

Archívum2017.12.23, 19:32

A következõ recept nagyon egyszerû, így még a kezdõ szakácsok is könnyen elkészíthetik. Mivel cukormentes, diétázók és inzulinrezisztensek is bátran fogyaszthatják.

Ünnepi sütemények a világ minden tájáról

Archívum2017.12.20, 07:17

Míg nálunk karácsonykor a bejgli friss illata tölti meg a levegõt, addig a világ különbözõ pontjain más és más hagyományos desszertek kerülnek az ünnepi asztalra. Lássuk, milyen süteményeket falatoznak az emberek Olaszországtól egészen Skóciáig az ünnepek idején.

Mantecados – spanyol tej- és tojásmentes süteményt disznózsírral

Archívum2017.12.18, 10:34

Kakiló figura, disznózsíros sütemény, cukorból készült széndarab és megszállott lottózási vágy: ezek jellemzik a spanyol karácsonyt. Kóstoljon bele a különös szokásokba, majd készítsen tej- és tojásmentes süteményt mandulalisztbõl, disznózsírból és fahéjból!

Hóember a karácsonyi asztalon

Archívum2017.12.16, 07:35

Amint leesik a hó, rögtön szaladunk a gyerekekkel hóembert építeni. Az élmény, a móka és a kacagás, na meg a hangulat miatt szeretnénk hát, hogy karácsonykor is szép fehér legyen a táj, és együtt szórakozhassunk a kicsikkel. Ám sajnos nem mindig teljesül a kívánságunk, de így sem kell lemondanunk a hóember építésrõl!

Ezek mindenképpen kellenek az új konyhájába

Archívum2017.12.11, 17:50

Éppen tervezi, hogy kirepül a fészekbõl és új lakásba költözik? Vagy már meg is tette, de nem volt elég körültekintõ, és fogalma sincs, mire lenne szüksége a konyhában? Új életet kezd egy új lakásban? Összegyûjtöttük a legalapvetõbb eszközöket, amiket mindenképp érdemes beszereznie.

Kókuszgolyó egy kis fondorlattal és rózsaborssal

Archívum2017.12.11, 08:17

Ne szabjon határt a képzeletének, ha a desszertekrõl vagy a karácsonyi menürõl van szó! Merjen kísérletezni és kipróbálni az újdonságokat, hiszen egy kis fondorlattal a hétköznapi receptek új ruhába öltözhetnek. Marton Adrienn megmutatja, hogyan!

Czanik Balázs szerint a büntetlen sütizés az ünnepek alatt is lehetséges

Archívum2017.12.07, 20:38

Sokak számára a szokásosnál is nagyobb fejtörést okoz a karácsonyi sütés-fõzés, mert figyelembe kell venni, hogy ki diétázik, ki cukorbeteg, illetve küzd valamilyen ételallergiával a családban. Czanik Balázs süteményes recepteskönyvében a fogyókúrázóktól a laktózérzékenyeken át a gluténérzékenyekig mindenki talál magának megfelelõ finomságot.

Különleges brownie az ünnepekre Görög Zitától

Archívum2017.12.07, 11:37

A sztáranyukák kitettek magukért, hiszen mindannyian egyedi és ínycsiklandó recepteket varázsoltak az asztalra. Jakupcsek Gabriella zöldfûszeres, aszalt paradicsomos mártogatóst, Epres Panni sütõtökkrémlevest – amelynek különleges hozzávalója a sajtropogós –, Peller Mariann töltött cukkinit, Peller Anna pedig pirított magvas sajtgolyókat készített sült padlizsán hajón. Most pedig elérkeztünk a desszerthez, a sajtkrémes brownie-hoz, ami Görög Zita sikerreceptje.

Ezt mindenképpen tudnia kell a tojásról

Archívum2017.11.16, 15:03

Gyerekként állandóan ott tébláboltunk a konyhában, és figyeltük anyukánkat, nagymamánkat, esetleg dédinket, aki kötényben táncolt a lábasok és hozzávalók közt ide-oda. Egy idõ után, már mi is részt vehettünk az izgalmas folyamatban, aminek a végén valami csoda született. Eközben megtanultuk, hogyan verjük keményre a habot, és hogyan válasszuk szét a fehérjét a sárgájától. Sok apróságra viszont csak késõbb jövünk rá, például hogy egy kis citromlétõl még keményebb a hab, vagy a hideg fehérjét könnyebb felverni. Összegyûjtöttük azokat a dolgokat, amiket érdemes tudni a tojásról.

Készítsen párperces reggelit és desszertet gofrisütõvel

Archívum2017.11.13, 15:51

Már sül a tészta, az illatoktól azonnal összeszalad a nyál a szánkban, szinte érezzük, ahogy a csokipuding, a gofri és a hab harmóniába lép, és párperces örömöket hoz az ízlelõbimbóinknak. Ez a finomság desszertnek és reggelinek is tökéletes. Ám a sütõ élete itt még nem ért véget, hiszen akár tojásrántottát és browniet is készíthetünk vele.

Készítse el Harry Potter kedvenc süteményét, és repüljön a varázsvilágba

Archívum2017.11.13, 17:44

Sokak életét kísérte végig az ismert könyv- és filmsorozat, amely izgalmaival és meglepõ fordulataival milliók szívébe lopta bele magát egy pillanat alatt. A könyv oldalain barangolva mi magunk is úgy érezhettük, hogy a Roxfort csupán egy karnyújtásnyira van, tényleg létezik repülõ Ford Anglia, és a mindenízû drazsé, sõt már azon sem lepõdtünk volna meg, ha elugrál elõttünk egy csokibéka. Most egy falat erejéig újra visszatérhetünk a varázsvilágba.

Gesztenyébõl készült gluténmentes csemegék

Archívum2017.10.27, 10:16

Érdemes felkapkodni, pedig gyakran az úton hagyjuk, hagy végezze el vele a természet a dolgát. Legfeljebb felhördülünk, ha ránk vagy a kocsinkra pottyan, közben pedig eszünkbe sem jut, hogy ha szelíd, akkor milyen kincs hullott az ölünkbe. Vagy éppen a fejünkre.

Európai cukrásztúra Budapesten

Archívum2017.10.11, 11:27

Szakadjon ki a hétköznapokból egy pillanatra, és édesítse meg az élet minden percét. Budapest utcáit járva nemcsak a magyar, hagyományos finomságokba haraphatunk bele, hanem megízlelhetjük a francia vagy a bécsi vonalat is. Nincs is jobb program egy kellemes õszi délutánon, mint egy édes cukrásztúra.

A valaha volt legõszibb sütemény

Archívum2017.10.12, 09:33

Biztosan te is voltál már úgy, hogy egy átlagos hétköznapon kimentél a piacra, és annyi szebbnél szebb zöldség és gyümölcs tárult eléd, hogy azt sem tudtad, melyiket válaszd (vagy milyen sorrendben állj neki a sütés-fõzésnek).

Pezsgõben fürödtünk, szerelemsütöttünk és álomsütikrõl ábrándoztunk

Archívum2017.10.08, 12:22

A túl sok ételszínezék hiperaktivitást és allergiát, a nem megfelelõen megítélt gomba pedig mérgezést okozhat. Míg a zsûri az OMÉK fõzõversenyén lepcsánkánt és lecsóval töltött rétest kóstolt, mi egészséges teát készítettünk, szerelemsütöttünk, álomsüteményekrõl ábrándoztunk, és megismertük az alpesi vitaminitalt, amely gyógynövényeket tartalmaz. Közben új éttermet nyitott a Bellozzo, és kiderült, hogy figyelünk a cukorbevitelre és az ételek összetevõire is. Heti gasztro-összefoglaló.

Mi legyen a megmaradt tojásfehérjével?

Archívum2017.09.19, 20:50

Ön is járt már úgy, hogy a recept 6 sárgáját írt, így megmaradt a sok tojásfehérje, és nem tudta, mit kezdjen vele? Bár le is lehet fagyasztani fél évre, a hûtõben is eláll jól lezárt üvegedényben 2-3 napig, de a legjobb, ha minél hamarabb felhasználjuk. A következõ receptekkel többé nem fog problémát okozni, hogy mit kezdjen a megmaradt tojásfehérjével.

Elkészült az ország legdrágább tortája

Archívum2017.09.08, 21:45

Füred Kapitány süteményébõl több mint egy millió forint gyûlt össze. A torta tetejét 24 karátos arannyal vonták be, tehát a jó ízek és a fényûzés kedvelõinek számára ez volt a tökéletes választás.

Nyár végétõl újból sütizhetünk a Hauerben

Archívum2017.09.03, 00:10

Augusztus 20-tól újból tárt kapukkal vár minket az egykor legendás, a cukrászatban máig kulcsfogalomnak számító Hauer cukrászda a Rákóczi úton. A legenda útja viszont korántsem volt viszontagságoktól mentes: pár évet leszámítva, az 1890-ben nyílt vendéglátóegység 1991 óta zárva tartott. Lássuk, mire is számíthatunk 2017-ben, betérve a századfordulós hangulatú cukrászdába!

Jack bácsi és a 150 éves whiskey

Archívum2017.08.19, 21:40

Jack Daniel története igazi hollywoodi filmbe illõ sikersztori: a félárva, égetnivaló kölyköt, az akkor mindössze hétéves Jacket, a Tennessee állambéli Lynchburgh-ben Dan Call gondjaira bízták, hogy a lutheránus lelkész jó útra terelje. Hogy végül hová is sikerült terelnie? Bármilyen meglepõ: a szesziparba. A fiú nem vesztegette az idejét a parókián: gyorsan elleste a mellékesben szeszt párló lelkipásztornál a szakma titkait, és hamarosan saját bizniszbe kezdett.

Ilyen állapotban van a 106 éves sütemény, amit most találtak meg

Archívum2017.08.19, 11:11

Cape Adarén, az Antarktiszon találták meg  ezt a 106 éves süteményt. A gyümölcskenyérnek még mindig jó illata volt. Ki hagyta ott? Még ehetõ? Mindent elárulunk! 

Barack csapódott a tarkómra, lekvár folyt a nyakamon

Archívum2017.08.03, 13:54

„Jó lenne valami délutánra! Nem túl édes, ne legyen krémes, megromlik” – mondja a szomszéd. Szerencsére magas a kerítés, az effajta labdákat nem okvetlenül kell lecsapni, hogy beszélgessünk – gondoltam én, de arra nem számítottam, hogy a bácsi feláll a kerítés aljára és átkandikál. Mosolyog, nézelõdik, még kacsint is egyet, pont, mint a Csapd le csacsi! film egyik jelenetében Béla, a szomszéd, éppen csak mentolos cukorkát nem kínált.

Miért Rákóczi a túrós és Somlói a galuska? És ki az a Rigó Jancsi?

Archívum2017.07.04, 09:26

Ha azt mondom, hogy Rákóczi-túrós, somlói galuska és rigójancsi, egybõl mindeni rávágná, hogy ezek igazi hagyományos magyar sütemények. Pedig alig pár évtizeddel ezelõtt "születtek" meg ezek a cukrászati remekmûvek.

Sztárcukrász sütötte meg Budán a királynõ kedvenc süteményét

Archívum2017.05.26, 15:15

A Food Network kanadai származású sztárcukrásza, Anna Olson két napot töltött Budapesten. Anna és a szintén séf, de itt csak kuktaszerepet vállaló férje, Michael három édesség elkészítésének titkát osztotta meg a Gourmet fesztiválra látogatókkal. A színpadon epres Viktória piskótát készített, és két workshopot is tartott, ahol testközelbõl leshették el a népszerû sütimágus titkait a rajongók.

Édesen szép az élet! Észbontó desszertek a Gourmet Fesztiválon

Archívum2017.05.21, 16:19

Kipróbáltuk a legmenõbb éttermek fogásait, mindenféle ételt kóstoltunk, amit csak el tudnak képzelni: az epres tokhaltól a hurkán tálalt Szent Jakab-kagylón át a préselt-porcos szuvidált-gõzölt malacfülig mindent kipróbáltunk, de igazán csak most engedtük el magunkat, és tettünk egy hatalmas kört a Gourmet Fesztiválon, a legjobb édességek után kutatva. Vasárnap, azaz ma késõ estig még önök is idõben vannak, hogy megnézzék a kínálatot, higgyék el, egy desszertes kilengés simán megér két kör futást a Margitszigeten.

3 szuperegyszerû epres recept - szuperbéna háziasszonyoknak

Archívum2017.05.18, 11:07

Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy egy tál eper láttán összefut a nyál a számban.

Itt a farsang, sül a fánk! – A Life.hu kedvenc receptjei

Archívum2017.01.13, 16:07

Végre idén is beköszöntött a farsangi idõszak, ezzel együtt pedig itt a finomabbnál finomabb fánkok készítésének ideje is. Gyerekek és felnõttek is imádják, a farsangi mulatságok kötelezõ desszertje, éppen ezért megosztjuk most veletek a Life.hu kedvenc fánkreceptjeit.

Veszélyes lehet a munkahelyi sütizés

Archívum2017.01.03, 11:27

Brit fogorvosok a munkahelyi sütizés egészségügyi kockázataira hívták fel a figyelmet és a rossz szokás megváltoztatását sürgették.

Nincs sok idõd? Készíts karácsonyi desszertet 15 perc alatt!

Archívum2017.11.25, 17:57

Az ünnepi rohanásban a hátad közepére kívánod a sütés-fõzést? Hogy megkönnyítsük a dolgod, a következõkben három 15 perc alatt, egyszerûen elkészíthetõ finomságot válogattunk össze neked!

Wolf Kati a lányaival együtt készíti az ünnepi menüt

Archívum2017.11.24, 11:34

A gyönyörû magyar énekesnõnek nagyon fontosak az ünnepek, hiszen ilyenkor tud együtt lenni a legtöbbet a családjával. A díszítés mellett persze a fõzés is közös munka ilyenkor, melyrõl Kati örömmel mesélt a Life.hu-nak. 

Lehet finom és egészséges! A legvagányabb mentes sütik karácsonyra!

Archívum2016.12.21, 11:41

Te is azok közé tartozol, akik számára az egészségtudatos étkezés karácsonykor is fontos? A következõ receptek bizonyítják, hogy az ünnepek alatt sem kell lemondanunk a finom falatokról, csak éppen a hozzávalókat kell kicsit körültekintõbben megválasztani. Íme, három kedvencünk, a Naspolya Nassolda, a Sovány vigasz és a Barna konyhája egyik szuper karácsonyi receptje!

A repedésmentes bejgli titka

Archívum2017.11.21, 15:54

Mákos bejgli, diós bejgli. Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné ezt a tradicionális karácsonyi desszertet, és olyan is kevés lehet, aki ne habzsolná az ünnepi idõszakban. Viszont sokan küzdenek évrõl évre azért, hogy a kalács a legtökéletesebb legyen, az igazi mumus pedig mindig a tészta megrepedése. Cikkünkbõl megtudhatja, mivel gyõzheti le ezt a bizonyos mumust.

Roberto konyhája: Baracklekváros linzer

Archívum2017.11.25, 17:35

A linzer a karácsony egyik elengedhetetlen aprósüteménye, amely az adventi hétvégékre és az ünnepekre egyaránt elkészíthetõ. Rostás Róbert, a Life.hu séfje a következõkben elárulja a kedvenc ünnepi linzerreceptjét.

Bénázik a posta, késnek az ajándékok? Süssön valamit!

Archívum2016.12.16, 14:35

Úgy tûnik, komoly gond van a postán rendelt ajándékok kiszállításával. Bár a boltok tele vannak, senkinek sincs ideje-energiája plázába menni. A megoldás a házi készítésû ajándék. 

Mennyei ünnepi desszertek pillanatok alatt – Három egyszerû recept

Archívum2016.12.14, 11:48

Váratlan vendégek? Édességért könyörgõ gyerkõcök? Ha az ünnepi rohanásban valami gyors, mégis isteni desszertet szeretnél összeütni, válassz egyet az itt felsorolt finomságokból. Nagyok és kicsik is imádni fogják!

Könnyítsd meg a saját dolgodat - Sütés helyett sütirendelés

Archívum2016.12.08, 20:54

Sütés-fõzés-takarítás, na és persze ajándékvásárlás - nincs pihenés, az ünnepi idõszakban rád is temérdek elintéznivaló vár. Ha azonban egy kicsit találékony vagy, könnyíthetsz a saját dolgodon azzal, ha néhány idõigényes tennivalót idén kiszervezel. Hogy mire gondolunk? Az egész napos süteménysütés helyett erre a karácsonyra inkább rendeld meg a finomságokat!

Meghalt a néni, aki finom süteményeket árult a Nyugatinál

Archívum2016.10.25, 13:49

A 86 éves Irénke néni halálhírét egyik ismerõse közölte a Facebookon. Az idõs asszonyt nagyon sokan gyászolják. 

Ha tökéletes süteményt szeretne, van öt tippünk!

Archívum2016.09.14, 20:42

Mindenki a legjobb desszertet akarja elkészíteni, de nehéz feladat ez, tele buktatóval. Az ország egyik legjobb cukrászatának két profi szakemberét kérdeztük, mi a titkuk. És elmondták.

Enne olyan sütit, ami gilisztából készült?

Archívum2016.09.12, 15:27

Egy amerikai újságíró kipróbált négyféle, rovarokból és férgekbõl készült lisztet, és sütit sütött belõlük, majd megette. Aztán megírta. Volt, ami finom volt.

Kávéõrültek figyelem! Gyors és egészséges kávés sütemények

Archívum2016.09.04, 21:37

Mindennél jobban vágysz egy kis kávés ízélményre? Süss otthon egészséges kávés sütit és élvezd a különleges aromáját.

Miért vonzóbb a sütemény estefelé? Nassolj okosan!

Archívum2016.08.19, 21:24

Vajon mi az oka annak, hogy egész nap visszafogottan és egészségesen táplálkozunk, de a délutáni órákra aztán eltörik valami bennünk, és nassolni kezdünk? A szakemberek szerint a sütemény a délutáni órákban vonzóbb opció, mint délelõtt.

Hurrá! Megvan az idei Magyarország Tortája

Archívum2016.08.04, 18:57

Idén 43 torta közül választotta ki a szakmai zsûri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult Magyarország Tortája címére. Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása, az Õrség Zöld Aranya fantázianévre hallgató finomság nyerte el az ország tortája díjat. A tehetséges fiatal cukrász megvédte címét, hiszen a tavalyi gyõztes tortát is õ készítette.

A nyár legmenõbb sütije: így készül a sajttorta

Archívum2017.05.11, 10:44

Miért imádjuk a sajttortát, különösen nyáron? Mert a forróságban egy könnyû, nem túl édes, frissítõ édességre vágyunk. Így amikor nem a házi készítésû jégkémre szavazunk, akkor jöhet a sajttorta.

Radics Gigi: "Mióta lefogytam, azóta lettem igazán édesszájú"

Archívum2016.06.15, 19:27

Édesek, csábítóak, és nehéz nekik ellenállni... Iszak Eszti és Radics Gigi az édesszájúak fellegvárába, egy sütikészítõ mûhelyben látogattak, ahol egy igazi profitól leshették el néhány trendi édesség elkészítésének fortélyait. A két lelkes cukrásztanonc az üzlet kirakatában állva ismerkedett az amerikai süticsodákkal, nem kis feltûnést keltve ezzel.

Roberto konyhája - Tiramisu, az isteni kávés finomság

Archívum2016.06.15, 16:48

Rostás Róbert, a Life.hu séfje ezúttal egy olasz ínyencséget hozott el nektek - lessétek el a receptjét, és készítsetek ti is édes, krémes tiramisut!

Hoppá! Berki Krisztián kísértésbe esett

Archívum2016.06.02, 20:10

Egy vörös, ínycsiklandozó szépség keltette fel a macsó figyelmét, aki alig bírt megálljt parancsolni magának.

Ilyet mi sem rendelnénk! 5 étel, melynek csomagolása jól átvert minket

Archívum2016.05.31, 08:22

Ugye te is sokszor tapasztaltad már, hogy a csábító reklámokban látott falatok külseje igen messze áll a valóságtól. Egy internetes oldal összegyûjtötte az eddigi legnagyobb átveréseket. 

Íme, a kedvenc diétás sütim - Diétás túró torta

Archívum2016.05.20, 09:51

A túró fontos fehérjeforrás, a benne lévõ kalcium miatt pedig nemcsak a fogaknak, de a csontoknak is jót tesz, így ez a süti az egyik legjobb sportolás után is. Íme, a kedvenc receptem. 

Csodálatos, egyszerû édességek, amikbe nem kell cukor

Archívum2016.05.06, 18:44

Ha lemondok a cukorról, akkor már nem is ehetek többé süteményt? Se tortát? Dehogynem, csak egy néhány teljesen egyszerû trükk kell hozzá. Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

A legélethûbb és legundorítóbb sütik királynõje, Katherine Dey

Archívum2016.04.19, 14:22

A civil életben nõvérként dolgozik az a 30 éves nõ, aki a lehetõ legbizarrabb süteményeket készíti. Elsõ látásra biztosan nem fut össze a nyál a szádban a tortái láttán, de lenyûgözõ az a pontosság, amivel Katherine dolgozik.

Elképesztõ dolog miatt tiltottak le egy édesanyát az Instagramról

Archívum2016.04.05, 20:54

A kelet Londonban élõ Sue Moseley-t a saját kislány lepett meg egy tortával, mely Jézust és a tanítványait szimbolizálta. A közösségi oldal másnak nézte, így letiltották a nõt. 

Virágkonyha Halmos Monikával: A legkirályabb levendulás sajttorta bögrében

Archívum2016.03.19, 14:05

Bortésztában sült dália? Rózsalekváros palacsinta virágszirmokkal tarkítva? Körömvirágos pogácsa? A konyhakert a legfinomabb hozzávalókat rejtheti! Enni való szirmokkal érkezik a gasztroforradalom a LifeNetworkön: Virágkonyha Halmos Monikával. 

Édességek a szocializmusból, mindenkinek van kedvence!

Archívum2016.03.16, 11:57

Az ország egyik felének enni sem volt mit, a másik fele meg a romokat építette újjá. Ilyen körülmények között mégis tartottal cukrászversenyt – kíváncsi az édességekre?

Ebbõl a tízbõl az egyik az ország tortája lesz

Archívum2017.10.13, 10:54

Kiválasztották a 2016 Magyarország tortája cím 10 jelöltjét, de csak augusztusban derül ki, hogy melyik lesz a következõ gyõztes.

Roberto konyhája: Valentin-napi csokis cupcake

Archívum2016.06.15, 16:37

Rostás Róbert, a Life.hu séfje Valentin-nap alkalmából csokis cupcake-et készít. Próbáld ki te is a receptet, és lepd meg vele szerelmed!

Így készítsd el a szerelmesek tortáját Valentin-napra!

Archívum2016.02.10, 19:20

Ugye, neked is gyakran eszedbe jut, hogy milyen jó lenne végre bolti finomság helyett saját kezüleg készített sütivel meglepni a párodat. Nos, a Valentin-nap az egyik legtökéletesebb alkalom arra, hogy bebizonyítsd, a konyhában is istennõ vagy. Akkor sem kell megijedned, ha még soha nem próbáltál ilyesmit, pofonegyszerû receptjeinket te is pikpakk elkészítheted. 

Csak keverni kell: sütemények kezdõknek és lustáknak

Archívum2016.02.06, 21:49

„Olyan süteményreceptet biztos nem tudsz, amit még én is el tudok készíteni!” - mondja súlyos konyhai önbizalomhiányban szenvedõ barátnõm. Már hogyne tudnék, rögtön hármat is.

Jól áll a süteménynek a szalonna

Archívum2016.02.04, 14:47

Mi köt össze hat menõ budapesti cukrászdát? Hogyan lehetséges az, hogy versengés helyett összefognak és egymáshoz küldik a vendégeket? Budapest Cake túra, cukiról cukira.

Nyár a januárban: ehhez még utazni sem kell!

Archívum2016.01.24, 18:02

Mi a jó a januárban? Hideg és sötét van, minden szürke, a karácsony már elmúlt, a tavasz még beláthatatlanul messze. Az egyetlen értelmes dolog a piacon a meyer citrom.

Íme, 2015 legínycsiklandozóbb karácsonyi sütije!

Archívum2017.11.23, 15:11

Nem tudod milyen édességgel lepd meg a családot szentestén? Készítsd el 2015 legínycsiklandozóbb süteményét!

Gáspár Laci különleges süteménnyel készül a szentestére

Archívum2017.11.23, 15:12

A Sztárban sztár harmadik szériájának gyõztesét arról kérdeztük, hogyan telik majd náluk a karácsony és mi lesz az ünnepi menü.

Válaszd ki 2015 legínycsiklandozóbb karácsonyi sütijét!

Archívum2015.12.15, 21:16

Legszívesebben az összesbe beleharapnánk - vajon melyik lesz 2015 legínycsiklandozóbb sütije?

Roberto konyhája: Kandírozott gyümölcsös kuglóf

Archívum2016.06.15, 16:30

A hétvégi nagytakarítás során elõkerült a szekrény mélyérõl egy kuglófforma. Talán karácsonyi ajándék volt? Már nem emlékszem. A lényeg, hogy kedvet kaptam egy kis cukros varázsláshoz.

Süteményárusnak álltak az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai

Archívum2015.12.08, 13:22

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Telekom jótékonysági süteményvásárát, amelybe Váczi Gergõn kívül az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai, köztük Barbi és Evelin is bekapcsolódott.