zöldség-gyümölcs

címke rss

Lerántottuk a leplet: ezért sikertelen a méregtelenítés

[origo] Gasztro2019.04.08, 07:01

A múlt hét egyik legnagyobb meglepetését az okozta, hogy mennyi tévhit kering a köztudatban a méregtelenítésről. Szintén óriási döbbenet volt rájönni, hogy akár három hozzávalóból is süthetünk süteményt, illetve hogy az üdítőitalok rendszeres fogyasztása akár májkárosodáshoz is vezethet. Megtudtuk, hogyan körözhetjük le az olaszokat főzésben, valamint hogyan frissítsük fel tavasszal a konyhánkat. Heti gasztro-összefoglaló.

Sereghajtók vagyunk a zöldségfogyasztásban Európában

Gazdaság2019.04.02, 21:49

Az Európai Unió (EU) népességének felmérése szerint 2017-ben körülbelül 4 emberből 1 (27 százalék) fogyasztott gyümölcsöt naponta legalább kétszer. Az EU lakosságának további 37 százaléka naponta egyszer, a fennmaradó 36 százalék pedig még ritkábban, vagy egyáltalán fogyasztott gyümölcsöt egy héten két évvel ezelőtt.

Nyilatkozott az Auchan vezetője a termelői zöldség-gyümölcs áruról

Gazdaság2019.02.28, 19:44

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Auchan Retail Magyarország közös termelői fórumán szólaltak fel az agrárszakemberek és az áruházlánc magyarországi vezérigazgatója.

Fontos dologba kezd a Lidl, erre számíthatnak a vásárlók

Gazdaság2019.02.06, 11:37

A Lidl Magyarország és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) közös kutatásából kiderül, hogy a magyar felnőtt lakosság több mint harmadának nincs pontos információja arról, hogy naponta mennyi zöldség, gyümölcs és rost fogyasztása ajánlott.

Nem sci-fi a marsi zöldségtermesztés

Tudomány2019.01.10, 01:08

Csaknem három mázsa - talaj, napfény és növényvédőszerek nélkül termelt - zöldséget takarítottak be a Német Űrközpont (DLR) antarktiszi növényházában tavaly, a kísérleti program első évében.

Nagyon figyeljen oda a Lidl zöldségespultjainál

Gazdaság2018.07.18, 15:14

Új jelölési rendszert vezet be áruházaiban a Lidl Magyarország július közepétől, írja közleményében az áruházlánc. A módszer cukortartalmuk alapján rangsorolja a paradicsomokat, ennek köszönhetően a vásárlók könnyen megtalálhatják az ízlésüknek megfelelő terméket.

Ezentúl télen is lesz édes magyar paradicsom a hazai boltokban

Gazdaság2018.05.30, 08:08

Meggondolta magát egy veresegyházi paradicsomtermesztő vállalkozás: bár megéri nekik exportra termelni, még nagyobb bizniszt sejtenek a boltokban télen kapható vízízű spanyol paradicsomok kiszorításában.

Megdöbbentőt lép a brit Tesco, 70 terméknél nem lesz szavatossági idő

Gazdaság2018.05.23, 14:18

Nem mindennapi döntést hozott meg a Tesco: brit üzleteiben leveszik a szavatossági címkét mintegy 70, előrecsomagolt termékéről, elsősorban a zöldség-gyümölcs árukról - írja a BBC. A döntés oka az, hogy a vállalatnál úgy gondolják, így csökkenthetik a szemétbe kerülő ételhulladék mennyiségét.

Fontos változás jön a Penny áruházakban

Gazdaság2018.03.22, 14:41

Áprilistól a másodosztályú zöldségeket és gyümölcsöket is átveszi a Pennyi Market a magyar gazdálkodóktól, és kedvező áron kínálja azt a vásárlóknak boltjaiban – olvasható az áruházlánc honlapján a bejelentés. A másodosztályúként sorolt termények jellemzően formájuk miatt kerülnek ebbe a kategóriába, de minőségükkel nincs probléma

Tavaszi primőrözön: tényleg jobb a bio vagy csak drágább?

Travelo2018.03.13, 08:05

Határozottan és visszavonhatatlanul itt a tavasz, s ha eddig nem sikerült az újévi fogadalmaink megvalósítása, akkor most új lendülettel vághatunk a terveink megvalósításába. Például abba, hogy jobban odafigyelünk az étrendünkre és több zöldséget, gyümölcsöt eszünk. De vajon melyiket válasszuk a piacról vagy a boltok kínálatából? Bio-öko..., megéri többet fizetni, vagy ez is csak marketingfogás?

Így figyel oda a Lidl a zöldség-gyümölcs áru minőségére

Gazdaság2018.02.02, 17:31

Egységes nemzetközi zöldség-gyümölcs beszerzési szabályzatot adott ki a Lidl, Magyarországon február 1-jétől vezették be - közölte a Lidl Magyarország Bt.

Tovább drágulhatnak a zöldségek

Gazdaság2017.02.12, 09:54

A magyar piacot ősztől tavaszig friss zöldséggel ellátó spanyol és olasz termelők a termésük felét is elveszíthették a Dél-Európában szokatlan zord időjárás miatt, ennek eredményeként megkétszereződött, egyes esetekben megháromszorozódott az importtermékek ára – írta a Népszava a szombati számában.

A zöldségágazat majdnem felét elviszi a feketegazdaság

Gazdaság2016.02.04, 10:17

A zöldség-gyümölcs ágazat jelenleg az egyik legfertőzöttebb az áfakiesések tekintetében, a szakmaközi szervezet alelnöke szerint az adó 5 százalékra csökkentése ezen sokat segítene.

Lebukott a szabolcsi zöldségkirály

[origo] Gasztro2015.12.02, 14:39

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a szabolcsi nagykereskedőnél: a Nébih többtonnányi árut foglalt le, de a tulaj megpróbálta visszaszerezni a gyanús krumpliszállítmányt. Fuvarlevél nélküli kamiont, elszámolás nélküli milliókat találtak a telephelyen.

Óvodások dolgoznak a kertben

[origo] Gasztro2015.06.19, 12:34

Van, hogy a picik is rácsodálkoznak arra, a zöldség akár finom is lehet. Rájönnek, hogy nem terem meg minden az év összes napján. Érdeklődnek, miképpen lesz a kis magból palánta, majd abból paradicsombokor. Ezek az élmények segíthetnek igazán, hogy újra közelebb kerüljünk az anyatermészethez. Játékosan, érdeklődve, szívből. 

Így hozz létre vegyszermentes kiskertet a balkonodon!

Life.hu2015.04.27, 11:05

Minimális energiabefektetés és zöldellő balkon! Vegyszermentes kertészkedés a nagyvárosban: mutatjuk, hogy csináld!

Még több halat kapnak az iskolások

Itthon2014.08.29, 18:19

Teljes kiőrlésű pékáruból is többet kaptak a gyerekek az óvodákban és az iskolákban az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet koordinálásával tavaly végzett ellenőrzés szerint, mint a korábbi években.

Melyik zöldség-gyümölcstől a leggyakoribb az allergia?

Egészség2014.06.11, 13:17

Az, hogy egy gyümölcs vagy zöldség elfogyasztásakor jelentkeznek-e allergiás tünetek, függhet az adott példány érettségétől, fajtájától, a nemesítésétől, sőt még az elkészítés módjától is.

Piszkos tizenkettő: ismét az alma lett a legszennyezettebb az USA-ban

Egészség2014.05.05, 13:10

Egy amerikai nonprofit környezetvédelmi szervezet minden évben közzéteszi azoknak a zöldségeknek és gyümölcsöknek a listáját, amelyek az Egyesült Államokban a leggyakrabban tartalmaznak növényvédőszer-maradványokat. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is az alma végzett az első helyen.

Új védjegyet vezettek be a magyar zöldségre és gyümölcsre

Gazdaság2014.04.17, 15:09

Megkezdték a Vitaricum védjeggyel jelölt minőségi magyar zöldség és gyümölcs árusítását, elsőként a CBA boltjaiban. Az idei zöldség és gyümölcs szezon korán indult, és jónak ígérkezik.

Négyszer egészségesebb a zöldség, mint a gyümölcs

Egészség2014.04.01, 12:08

Az egészséget igazán védő étrendnek nem napi öt, hanem napi tíz, de legalább hét adag zöldséget-gyümölcsöt kellene tartalmaznia – derült ki egy új vizsgálatból.

Mi a baj a léböjttel?

Egészség2014.03.11, 12:25

Tévhit, hogy a frissen préselt levek egészségesebbek, mint ha egészben ennénk a zöldségeket-gyümölcsöket. Fogyókúrázni semmiképpen nem ajánlott levekkel, böjtölni is csak egy-három napot.

Áfacsökkentés a zöldségesnél is?

[origo] Gasztro2013.09.17, 09:07

A húságazat mellett a zöldség-gyümölcs ágazatban is fontosnak tartja az áfacsökkentést a FruitVeB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Most teremnek a cukorbetegség elleni gyümölcsök

Egészség2013.08.30, 10:17

Egy új nemzetközi kutatás szerint bizonyos gyümölcsök, elsősorban az alma, körte, áfonya vagy szőlő rendszeres fogyasztásával csökkenthető a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. A túl sok gyümölcslé azonban éppen ellentétes hatású.

Megjelent a Piszkos tizenkettő idei listája

Egészség2013.04.25, 12:55

Immár kilencedik éve teszi közé az egyik amerikai környezetvédelmi szervezet a "Piszkos tizenkettő" névre keresztelt listáját, amely felsorolja, hogy az USA-ban kapható zöldségek és gyümölcsök közül melyek tartalmaznak leggyakrabban növényvédőszer-maradványokat.

Már három nap böjt is újjávarázsol

Egészség2013.03.16, 14:35

A téli tespedés után a néhány napos tavaszi böjt segíti a salakanyagok távozását. Munka mellett azonban a túl szigorú, hosszú böjtök nem ajánlottak. Mire figyeljünk böjtöléskor?

Hat fontos étel várandósság alatt

Egészség2013.03.04, 16:12

A terhesség alatt növekszik a fehérjeszükséglet, a magzat egészséges csontfejlődése miatt növelni kell a kalciumbevitelt, a születési rendellenességek elkerülése végett fontos a megfelelő folsavbevitel, valamint a magzat és a kismama megfelelő oxigénellátása miatt a vasbevitelt is fokozni kell. E tápanyagok fedezéséhez kiváló források az alábbi ételek.

A bogyós gyümölcsök újabb előnyös hatását igazolták

Egészség2013.01.15, 12:43

Heti három adag eper vagy áfonya fogyasztása harmadával csökkentheti a nőknél a szívinfarktus kockázatát - állapította meg egy új kutatás.

Jó a paradicsom agyvérzés ellen

Egészség2012.10.09, 10:18

A paradicsom és a belőle készült ételek fogyasztása alacsonyabb stroke-kockázattal hozható összefüggésbe - állítják finn kutatók.Parad

Elektrosokk alá vetnék a zöldségeket

Egészség2012.08.21, 11:04

A zöldségek között sokak által első számú tápanyagforrásként számon tartott édesburgonya szó szerint "túltölthető" hasznos anyagokkal: egy egyszerű és alacsony költségű elektromos kezelés 60 százalékkal növeli a zöldség jótékony hatású polifenol- és antioxidáns-tartalmát.

Rákkeltő, hormonhatású anyagok a zöldségekben és gyümölcsökben - Ezekkel vigyázz!

Life.hu2012.09.07, 12:34

Kisgyermekes családban az anyukák mindent megtesznek azért, hogy finom, tápláló és egészséges ennivalók kerüljenek az asztalra. Ehhez azonban sajnos nem elég a sarki zöldségesnél bevásárolni: sok zöldség és gyümölcs igencsak szennyezett állapotban kerül a vásárlóhoz. Ha nem adnád ezeket a kicsik kezébe, válaszd kiskerti vagy bio változatukat!

Nem a sárgabarack a hosszú élet titka

Egészség2012.07.16, 15:30

Mint minden sárgabarackszezonban, idén is terjed a hosszú életű hunzákról szóló köremail. Bár az emailben sok a csúsztatás, tény, hogy a sárgabarack, a magja, illetve a magjából préselt olaj jótékony hatású. A sárgabarack azonban nem a hosszú élet titka.

A vörös áfonya valóban segít a fertőzések ellen

Egészség2012.07.10, 14:29

A vörös áfonya, más néven tőzegáfonya leve és a belőle készült étrendkiegészítők valóban segítenek megelőzni a húgyúti fertőzéseket - állapították meg tajvani kutatók korábbi tanulmányok elemzésével.

Ólommal, rézzel szennyezett a belvárosi zöldség

Egészség2012.07.10, 16:51

A belvárosban termesztett zöldség és gyümölcs tetemes mennyiségű káros anyagot, nehézfémeket tartalmazhat - derült ki egy német vizsgálatból.

Miért ízetlenek a bolti paradicsomok?

Egészség2012.06.29, 09:21

Tudósok sikeresen azonosították azt a gént, amely a paradicsomok ízetlenségét okozó folyamat hátterében áll. A felfedezés a remények szerint a hagyományos paradicsomok ízét és tulajdonságait tökéletesen visszaadó új fajták elterjedéséhez vezethet majd.

Mit egyen, aki nem iszik tejet?

Egészség2012.06.05, 11:19

A kalcium minden életkorban fontos a szervezet számára, a gyerekek csontjainak egészséges fejlődéséhez pedig nélkülözhetetlen. A legkönnyebb tejből felvenni, de mit egyen, aki nem iszik tejet? Kalciumban optimális étrendek gyermeknek, felnőtteknek és időseknek.

Most van itt a gyümölcskúra ideje

Egészség2012.06.03, 17:42

Egy pár napos gyümölcskúra tehermentesíti a szervezetet. Az a jó, ha a napi másfél kilós mennyiség többféle gyümölcsből áll össze.

Így lesz tökéletes ízű a paradicsom

Egészség2012.05.25, 08:33

Nincs jobb egy érett, piros, lédús paradicsomnál, főleg, ha a saját kiskertünkből kerül az asztalra. A boltokban kapható paradicsom sajnos legtöbbször íztelen, pedig a tökéletes paradicsomíz létrehozására már tudományos recept is létezik.

Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer

Egészség2012.05.10, 16:54

Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek tömeges pusztulását. Mosatlan zöldségeken és gyümölcsökön bárki találkozhat a mérgező anyaggal.

Érdemes még várni egy hónapot az eperrel

Egészség2012.04.16, 11:35

A fóliasátorban nevelt zöldségekben a szakember szerint ma már kevesebb a vegyszer, mint a szabadföldiekben, de kisebb a vitamintartalmuk is, és kevésbé ízletesek. Honnan lehet tudni, hogy a boltokban és a piacon kapható zöldségek és gyümölcsök tényleg itthon termettek-e?

Melyik vitamin hiánya okozza a tavaszi fáradtságot?

Egészség2012.03.30, 13:36

A nem megfelelő táplálkozás következtében nemcsak a vízben, hanem a zsírban oldódó vitaminok raktárai is kiürülhetnek. A leggyakoribb hiány ilyentájt a C- és a D-vitamin hiánya.

Segít a magas vérnyomás ellen a friss gyümölcs

Egészség2012.03.28, 14:31

Egy norvég kutatás szerint a kivi hatásos vérnyomáscsökkentő, rendszeres fogyasztása a vérnyomást a normál értékhez közelíti.

Sokat elárul az étrendünkről a bőr színe

Egészség2012.03.08, 08:29

A táplálkozási szokások nem csak a belső szervek működését, de a bőr színét is nagymértékben befolyásolják - derült ki egy kis mintaszámú skóciai vizsgálatból.

A hal zöldségekkel párosítva még erősebben daganatellenes hatású

Egészség2012.01.05, 11:36

A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes fogyasztásával a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága jelentősebben csökkenthető, mint külön-külön fogyasztásuk esetén - ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.

Ezek a legjobb koleszterincsökkentő élelmiszerek

Egészség2013.10.26, 17:45

A tartósan magas koleszterinszint többek között azért veszélyes, mert az érelmeszesedés kialakulásának első számú kockázati tényezője. A koleszterinszint általában sikeresen csökkenthető étrendi és életmódbeli változtatásokkal: a zöldségekben, gyümölcsökben és teljes kiőrlésű gabonafélékben gazdag táplálkozás, rendszeres testmozgás, valamint a stressz csökkentése jótékonyan hat a koleszterinszintre.

A cékla a tél vitaminbombája

Egészség2011.10.24, 14:55

A hidegek közeledtével egyre kevesebb a hazai, megfizethető árú, tápanyagokban gazdag zöldség. A cékla ennek az időszaknak az egyik legértékesebb zöldsége.

Hogyan készítsük fel a gyereket az őszi-téli betegségek ellen?

Egészség2011.10.14, 14:03

A gyermekkori visszatérő felső légúti fertőzések megelőzésére a legtöbb, amit egy szülő tehet, hogy tápanyagban gazdag, vegyes étrenddel kínálja a gyermeket, figyel a gyerek D-vitamin-pótlására, és minél több időt töltenek együtt a szabadban.

Az eddigi legfontosabb felfedezés a gének és az étrend kapcsolatáról

Egészség2011.10.13, 07:48

Az elterjedt vélekedés szerint a családunk, a génjeink, illetve ezek hatásai olyan dolgok, amelyeken nem tudunk változtatni. A McMaster Egyetem és a McGill Egyetem kutatóinak új eredményei azt mutatják, hogy ez az elmélet nem egészen helytálló.

Egészségvédő szuperbrokkolit dobtak piacra

Egészség2011.10.04, 21:59

A szívbetegség és bizonyos daganattípusok kialakulásának kockázatát is csökkentő brokkolifajtát dobott piacra egy brit kutatóintézet.

Előző
Következő