egészség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- betegség
- egészségmegőrzés
- táplálkozás
- terhesség
- életmód
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mindig hideg és állandóan fázik a lábad? Ez állhat a háttérben
Ha sűrűn papucs nélkül, mezítláb járkálunk a hideg kövön, vagy sokáig ülünk egy helyben, könnyen tapasztalhatjuk azt, hogy jéghidegre hűl a lábunk. Azonban előfordul az is, hogy az imént említett eseteken kívül néhány embernek szinte mindig hideg és többnyire fázik a lába. Most kiderítjük, hogy ennek mi lehet az oka és mi állhat a jelenség hátterében.
Megdöbbentő! Ez állhat a felnőttkori elhízás hátterében
Egy londoni kutatásból kiderült, hogy az iskolai csúfolódásnak, a gyerekek piszkálódásának a hatása évekig elkísérheti az embert és akár 50%-al megnöveli annak az esélyét, hogy az illető felnőttkorában is túlsúlyos legyen.
Jót jelent, ha ezeket a mellékhatásokat tapasztalod oltás után
A koronavírus elleni védőoltás után, bármelyiket is kapja az ember, általános fáradékonyság, hőemelkedés, hidegrázás tapasztalható, amelyek abszolút nem jelentenek rosszat.
Kezdő futók öt aranyszabálya
Egészségügyi alkalmasság. Fokozatosság elve. Beszélgetős tempó. Merj sétálni! Tarts pihenőnapokat. Ezek a legfontosabb aranyszabályok, amelyeket érdemes megfogadnod, de minimum fontolóra venned, ha belevágnál a futásba. Sorozatunkban most ezeket az elengedhetetlen pontokat bontjuk ki nektek.
- címkék:
- egészség
- futás
- életmód
- mozgás
- Címkefelhő »
Ma van az egészség világnapja – Ön hány szűrővizsgálaton volt az elmúlt két évben?
Az egészség érték, ennek fontosságát a világjárvány nélkül is éreztük, de most talán még inkább. Az idei évi egészség világnapjának mottója az igazságosabb, egészségesebb világ építése téma köré szerveződik. Dietetikus kolléganőnk ezért az alábbiakban azokat a legfontosabb szűrővizsgálatokat gyűjtötte össze, amelyek segítik egészségünk védelmét és egyben a betegségek megelőzését.
Nagy gond az élelmiszerpazarlás, de lehet tenni ellene
Az összes megtermelt élelmiszer egyharmada szemétbe kerül, miközben egymilliárdan éheznek a Földön. A vállalatoknak és a vásárlóknak határozott lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy csökkentsék az élelmiszerpazarlást. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a probléma enyhítésére a jelenlegi helyzetben.
Lehet hogy téged is érint, csak nem tudsz róla, hogy függő vagy
A telefonfüggőség korunk egyik legújabb addikciója, mely több fiatal életére hatással van. Sokszor észre sem vesszük, mégis önkéntelenül a telefonunkért nyúlunk, fantomrezgést, és jelzéseket hallunk. Mennyire komoly ez a függőség, és hogyan lehet kezelni?
Így töltsük fel a szervezetünket vitaminokkal reggel
A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Hogyan lehet ezt egészségesebbé tenni? Az Európai Friss Csapat program szerint friss, tavaszi zöldségekkel: retekkel, újhagymával és tormával. Ezek ugyanis telis-tele vannak ásványi anyagokkal, rostokkal, feltöltik szervezetünket vitaminokkal, és támogatják immunrendszerünk optimális működését.
Tuti tipp a fogyásra: kávé az edzés előtt
A Granadai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a koffein felpörgeti a zsírégetést az edzésen, és különösen akkor hatékony, ha délután végezzük a testmozgást.
3 hasznos TikTok-csatorna, amitől több leszel, nem kevesebb
Gyakran kapod magad azon, hogy céltalanul görgeted a Tik Tokot, ami után átmész Instára, hátha ott lesz valami érdekes? Ha igen, és változtatnál ezen a szokásodon, itt van pár motiváló TikTok-csatorna, amik garantáltan meghozzák a tettvágyad.
Minden éjszaka felkelsz pisilni? Jobb ha tudod, ezek állhatnak a háttérben
Ne törődj bele abba, hogy minden este felébredsz azért, mert pisilned kell. Ez nem is feltétlen normális, ezért jobb, ha kicsit tájékozódsz, mi is állhat a hátterében.
- címkék:
- egészség
- alvás
- pisilés
- Címkefelhő »
Edd magad egészségesre itthon termő szuperélelmiszerekkel
Superfood, azaz szuperélelmiszer. Hallottad már a kifejezést? Ezek azok az extra egészséges finomságok, amelyekkel turbó üzemmódra kapcsolhatod az immunrendszeredet, plusz kilók nélkül.
- címkék:
- egészség
- test
- Címkefelhő »
Meghökkentő, mi történik a testeddel, ha egy hónapig nem eszel cukrot
A túlzott cukorfogyasztás káros hatásaival mindannyian tisztában vagyunk, ám érdemes a problémát részletesebben megvizsgálni. A szervezetnek sokkal kevesebb cukorra van szüksége, mint amennyit átlagosan az ember elfogyaszt, aminek súlyos következményei lehetnek.
Te jól csinálod? Tények és tévhitek a fogmosásról
Biztos te is sokmindent hallottál már kiskorod óta arról, hogyan is kellene a fogaidra vigyázni. Most lerántjuk a leplet, és eláruljuk, mi a valóság és mi puszta mende-monda.
Undorító: Ez történik a gyorséttermi hamburgerrel, ha évekig őrizgeted
Elképesztő dologra lett figyelmes egy amerikai család, amikor a 17 éve őrizgetett mekis szendvicset és krumplit kibontotta. Szerették volna megnézni, mi történik az étellel ennyi idő alatt, erre a látványra azonban nem számítottak.
Mit csinálsz rosszul? Ezért éhezel meg rögtön kaja után
Bizonyára te is ismered az érzést, amikor váratlanul beléd hasít a felismerés: MUSZÁJ enned valamit. És ez a valami, amit megkívánsz, mindenképp vagy nagyon édes, vagy nagyon sós, de mindenesetre nehezen akasztható rá az "egészséges" címke. Mi történik ilyenkor, és mit tehetsz ellene?
Örömhír! A koronavírus mellett más betegségek gyógyításában is segíthet Karikó Katalin szabadalma
Úgy tűnik, hogy dr. Karikó Katalin szabadalma nemcsak a koronavírus ellen szolgál védelemként, hanem más halálos betegségekkel szemben is segítséget nyújthat. Jelenleg több vizsgálat is folyamatban van ezzel kapcsolatban.
Jobb, ha tudod: ezt történik veled, ha kávéval indítod a napod!
A vizsgaidőszak még odébb van és a lehető legjobb megoldás az, ha időben el kezdesz tanulni, de mind tudjuk, hogy az egyetem nem mindig működik így. Ilyenkor jön az éjszakázás és a kimerültség, na meg a kávé!
- címkék:
- energia
- egészség
- kávé
- ital
- alvás
- vizsgaidőszak
- UniTop
- Címkefelhő »
Ezt üzente a kórházból Törőcsik Mari
Bár még nem engedték ki a kórházból, már jobban van Törőcsik Mari. A színésznő telefonon beszélt legjobb barátjával, Bodrogi Gyulával is, akit meghatott, hogy hallhatta a hangját.
Nem véletlenül rendelünk a szendvics mellé gyakran sült krumplit
Valamilyen oknál fogva hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a hideg ételek nem telítenek el bennünket eléggé, szemben a meleg táplálékkal. A legújabb kutatások szerint mindez akarva-akaratlan túlevésre csábíthat bennünket, ami komoly veszélyforrást jelent az egészségünkre.
Hihetetlen: így hat az egészségedre, ha háziállatod van
Az egyértelmű, hogy a háziállatok pozitív hatással vannak a kedélyállapotunkra, hiszen rengeteg örömöt és szeretetet köszönhetünk kis kedvenceinknek. Csakhogy kutatások kimutatták, hogy az állatok az egészségünket is igen komolyan befolyásolják pozitív irányba, és a gyerekek fejlődését elősegítik.
6 szuper fehérjeforrás vegáknak és vegánoknak
"De miből viszed be a fehérjééét?" - kérdezik állandóan húsevő ismerőseid. Máris soroljuk!
Sportold magad boldoggá! Így tesz szuperhőssé a rendszeres testmozgás
A különböző sporttevékenységek nemcsak rövid, hanem hosszú távon is javítják a tűrőképességet, illetve a fizikai egészség mellett a mentális és érzelmi egyensúly fenntartását is támogatják. A csodálatos hatások mögött egyszerű kémiai folyamatok rejtőznek.
- címkék:
- sport
- egészség
- tudomány
- tanulás
- Címkefelhő »
Kulcs a tiszta elméhez
Akár egy nehéz napon vagy túl, akár előtte állsz, vagy szimplán csak szeretnéd átmozgatni a tested és a lelked, akkor érdemes jógázni egyet. Feladatok kezdőknek, amelyeket otthon is könnyedén meg lehet csinálni.
Mozgás: Varázslat a testnek, léleknek
Mens sana in corpore sano - rogyásig csépelt latin közmondás az ép testben lakozó ép lélekről. Kár, hogy közhely lett, mert az egyik legigazabb. Olyan ez, mint egy varázsige Harry Pottertől, ami nélkül nem kerek az élet Roxfortban.
- címkék:
- sport
- egészség
- pszichológia
- lélek
- mozgás
- Címkefelhő »
Hét fontos kérdés a gombákról, válaszok a dietetikustól
A gombák megosztó részei az étrendünknek: valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon nem, a köztes megoldás igen ritka. Dietetikusunk az alábbiakban néhány gyakori kérdés mellett a gombák olyan tulajdonságáról is ír, amelyről nagyon ritkán lehet olvasni.
- címkék:
- egészség
- hatás
- gomba
- dietetikus
- Címkefelhő »
Ingyenes mentálhigiénés tanácsadási lehetőségek
Az egészség nemcsak testileg, hanem lelkileg is nagyon fontos. Ebben a nehéz helyzetben, amikor hónapok óta be vagyunk zárva és nem adódik sok lehetőségünk a szociális életet élni, nehezebben viselhetjük a hétköznapokat. Éppen ezért hoztunk nektek pár ingyenes mentálhigiénés lehetőséget, amik segíthetnek megküzdeni a jelenlegi mindennapokkal.
Te is utáltad a tesiórát? Így szeresd meg újra a sportot!
Középiskolában tanulás szempontjából kétségtelenül a testnevelés az egyik leglazább tárgy, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek szép emlékei vannak róla. Hogyan érdemes megbarátkozni a sporttal, ha egész életedben utáltad a tesit?
- címkék:
- sport
- testmozgás
- egészség
- testnevelés
- UniTop
- Címkefelhő »
Ha jót akarsz, kerüld őket: ez a három legegészségtelenebb ital a világon
Elfáradtál, és szükséged van a lendületre? Ilyen esetben jó ötletnek tűnhet bedobni egy energiaitalt, hogy a nap végéig kitartson a lendület. Hosszútávon azonban ez nem jó megoldás, sőt károsabb, mint gondolnád.
Gondoltad volna? Tárgyak, amiken több baktérium lehet, mint a WC-ülőkén
Eszünkbe sem jut, hogy egyes – nap mint nap használt – tárgyainkon mennyi minden összegyűlhet. Tudtad, hogy ezek a legkoszosabbak?
Tanulj meg helyesen lélegezni, meglepődsz, mi minden fog változni!
A légzésünkre meglehetősen ritkán figyelünk oda, hiszen ez egy öntudatlan folyamat, „megy magától". Tudjuk, hogy enélkül nem maradnánk életben, de azzal viszont kevesen vannak tisztában, hogy a helyes légzéstechnika komoly hatással van az egész szervezetünkre, fizikai és mentális egészségünkre. És bizony a légzést is lehet „rosszul" csinálni.
Gondoltad volna? Tárgyak, amiken több baktérium lehet, mint a WC-ülőkén
Élet a covid után - videó
Sajnos napról napra többen fertőződnek meg a COVID-19 vírustól. Arról számos cikk született már, hogy milyen tünetekkel járhat a megbetegedés, de most nézzük, mi a helyzet a koronavírus fertőzést követően.
5 nyomós érv, hogy miért fogyassz több csipkebogyót
A csipkebogyóval a legtöbben az erdei kirándulások alkalmával találkozik, az élénkpiros növény azonban arról is rendkívül híres, hogy nagyon magas a C-vitamin tartalma. De ezen kívül is rengeteg jótékony hatással rendelkezik, ami miatt rendszeresen érdemes belőle fogyasztani.
5 +1 tipp, hogy könnyebben elfogadd a testedet
Nagyon sokan vannak, akik bizonyos testrészeikkel vagy az egész testükkel nincsenek kibékülve, de a legtöbben megtanulnak ezzel együtt élni, elfogadják: nem vagyunk tökéletesek. Másoknál azonban többről van szó, mint puszta elégedetlenség, az ő tüneteikre szakszó is van, és mentális betegségnek minősül: ez a testképzavar, ami egyre többeket érint. A nőknek ugyanis évtizedek óta nincsenek olyan mintáik, amik alapján egészséges testtudatot tudnának kialakítani maguk számára, a média sugallta "ideális" testkép, a képmegosztó oldalak, a tökéletesre retusált arcok és testek pedig csak rontanak a helyzeten.
- címkék:
- egészség
- magazin
- test
- elfogadás
- Címkefelhő »
Dr. Balázs Máté Ádám: "A megelőzés a legfontosabb"
"Jaj, legyen már vége!/Mikor lesz vége ennek a vírusnak?" - halljuk sokszor, mintha legalábbis a járvány egy esemény lenne, aminek meghatározott eleje és vége van. De ha nincs, akkor mi a helyes megfogalmazás? Meg amúgy is: mikor lesz már vége? Dr. Balázs Máté Ádám orvossal, a női kézilabda olimpiai selejtezőn beszélgettünk, ahol szinte lehetetlen küldetést vállalt magára: a Covid-biztonságáért felelt. És mindenki örömére, remekül megoldotta!
Ezek a legostobább tévhitek a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban
Ó, az internet, ahol másodpercek alatt lehet híres valaki csak azért, hogy hetek múlva mindenki elfelejtse. Ahol a legostobább elméletek is futótűzként terjedhetnek, amik eddig szórakoztatóak voltak, de mára inkább ijesztőek.
Könnyebben elkapod a koronavírust, ha elköveted ezeket a hibákat
Immár egy éve képezi életünk szerves részét a járványhelyzet, amelynek sok pozitív és negatív újdonságot köszönhetünk az életünkben. Természetesen mindnyájan alig várjuk, hogy elvonuljanak a pandémia sötét felhői a fejünk fölül, de vajon valóban mindent megteszünk érte?
Sétálj tudatosan! Napi 10 ezer lépésen múlhat az egészséged
Biztosan neked is van olyan ismerősöd, aki - ahogy mondani szokták - a vécére is kocsival jár, és két villamosmegállónyit sem tesz meg gyalog. Nos, ami az egészségtudatos életet illeti, ne ő legyen a példaképed, sőt, próbáld rávenni arra, hogy egy kicsit mindennap mozgassa meg magát, ha másképp nem, legalább sétával. A gyalogláshoz az égvilágon semmi nem kell, csak egy kis idő és egy kényelmes cipő.
- címkék:
- egészség
- gyaloglás
- lépés
- séta
- Címkefelhő »
Elindult az online Workshop Week, még nem késtél el!
Unod az online órákat és szívesen részt vennél olyan eseményen is, ami végre interaktív? A Budapest Business Club diákszervezet három napos programmal készült nektek, mutatjuk a részleteket!
- címkék:
- egészség
- program
- online
- workshop
- iT
- kreativitás
- Címkefelhő »
Így térhetsz át könnyen egy egészséges étrendre! Videó
Sokan arra panaszkodnak, hogy nem tudják, hogyan étkezhetnének egészségesen, vagy hogy nincs idejük elkészíteni ezeket az ételeket. Pedig elég, ha csupán jó alapanyagokat választunk, hiszen mindenre található ma már alternatíva. Ezután jöhet néhány, gyors, és egyszerű recept!
KVÍZ: Melyikben van a legtöbb? Zöldségek és gyümölcsök vitamin- és tápanyagtartalma
Az egészséges életmód alapja a megfelelő táplálkozás, azonban fontos tudni, miből mennyit viszel be a szervezetedbe. Te képben vagy a számokkal? Teszteld tudásod!
Ez a betegség átmeneti védelmet ad a koronavírus ellen
Íme a videó, ami segít megérteni a koronavírus-vakcinák működését
Napvilágra került egy animációs film, ami segít megérteni a vakcinák működését.
- címkék:
- egészség
- videó
- vakcina
- védelem
- koronavírus
- Címkefelhő »
Hihetetlen! Ez történik a testeddel, ha nem alszol eleget
Testünknek szüksége van az alvásra, hiszen rengeteg nagyon fontos biológiai és neurológiai folyamat megy végbe pihenésünk során. Ha valaki hosszabb ideig tartó alváshiányban szenved, komoly egészségügyi következményekkel kell, hogy számoljon.
Vasárnap érkezik a tavaszi óraátállítás - egy órával kevesebbet aludhatunk
Hamarosan elérkezünk a tavaszi óraátállításhoz, vasárnap hajnali 2-ről 3-ra kell majd állítanunk az óráinkat.
- címkék:
- egészség
- óraátállítás
- tavasz
- vasárnap
- Címkefelhő »
Tíz dolog, amit már ma megtehet vizeink védelmében!
A víz világnapja alkalmából nem is lehetne jobb idézetet választani, mint Antoine de Saint-Exupéry mondatait: „Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy." Dietetikusunk ebből a gondolatból kiindulva mutatja meg, hogy mennyi mindent tehetünk a vízkészleteink védelmében minden egyes nap.
- címkék:
- egészség
- víz
- világnap
- tanács
- csapvíz
- dietetikus
- Címkefelhő »
Figyelj a tested jelzéseire – Ezek a túlhajszoltság jelei
Hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat és több terhet, feladatot a vállunkra venni, mint amennyit valójában elbírunk. Ezt még fokozhatja az is, ha olyan munkát végzünk vagy olyan helyen dolgozunk, ahol igazából nem érezzük jól magunkat és több rosszat, mint jót tudunk belőle meríteni. Ehhez jönnek még a magánéleti problémák is, amelyek egyvelege könnyen vezethet túlhajszoltsághoz, amit sokan nem vesznek észre időben. Pedig a mentális és fizikális egészségünk érdekében érdemes odafigyelni és időben reagálni testünk jelzéseire.
Táplálkozási tévhitek, amiknek valószínűleg te is bedőltél
A táplálkozás tipikusan olyan téma, ami körül milliónyi mítosz és tévhit kering, az internet és a közhiedelem is tele van olyan tanácsokkal, amiknek aztán fele sem igaz. Íme egy kis ízelítő ezekből!
3 szuperétel, amivel felturbózhatod az agyad a tanuláshoz
Hiába elterjedt tanuláshoz az energiaital és a kávé, csak egyetemi legenda, hogy segítenek. A csodaszerek helyett sokkal többet ér, ha valóban egészséges és hasznos tápanyagokkal töltöd fel szervezeted.