motiváció
címke rss
Schumacher és Hamilton hét világbajnoki címe tarthatja az F1-ben Max Verstappent
A Red Bull immár háromszoros világbajnok F1-es pilótájának, Max Verstappennek elég motivációt jelent a Forma-1-ben maradni Michael Schumacher és Lewis Hamilton hét világbajnoki címe - vélekedett Johnny Herbert.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A hagyományos utazási formák helyett élményekre vágyunk
Az Európa-bajnok súlylökő Márton Anita biztos vb-részvételt érő helyen áll
A múlt héten Márton Anita 18 méter felett dobott Nyíregyházán, edzője szerint az sem lehetetlen, hogy teljesíti a 18.80-as világbajnoki szintet.
Tóth Vera: "Még nem azt látom a tükörben, akit igazán szeretnék"
Az énekesnőt sokáig meghatározta a túlsúlya, a mérleg nyelve elérte már a 130 kilót is. Évekkel ezelőtt azonban komoly elhatározásra jutott, drasztikus életmódváltásba kezdett, és a kemény munka meghozta a gyümölcsét.
Válása után végre azt csinálja, amit szeret G.w.M exe, Nagy Melanie
Tradicionális oláh cigány családból származik, mégis fontos volt a szülei számára, hogy megvalósítsa önmagát. Amikor volt férjével összeházasodtak és gyermekeik születtek, az ő vágyai háttérbe szorultak, ám válása óta újra az álmait éli Nagy Melanie.
- címkék:
- G.w.M
- Nagy Melanie
- roma
- motiváció
- munka
- cigány
- Címkefelhő »
A Mercedes szerint Hamilton munkamorálja semmit sem változott
Sokan azzal a váddal illetik a hétszeres brit világbajnokot, hogy nem olyan lelkesedéssel versenyzik idén, mint az előző években, amikor a világbajnoki címért harcolhatott. Mike Elliot technikai igazgató szerint azonban Hamilton továbbra is előreviszi a csapatot, és keményen dolgozik a W13-as teljesítményének javításán.
Motivációs trénerek és lelkesítőnek szánt mondatok, melyektől kiszaladnál a világból
Gombaként szaporodnak az életmód-tanácsadók, coachok és trénerek, divatszakma lett másoknak életvezetési tanácsokat adni, ám lelkesíteni nem mindenki tud: néhány motivációsnak szánt mondattól és idézettől pedig az embernek csak a haja áll égnek, de hogy előre nem viszi, az biztos.
Már mindenem van az edzéshez, csak motivációm nincs...
Most ne menjünk bele, hogy a karanténok alatt felszedett plusz kilókat miért is tartogattam az idei nyárig, ahogy abba se, miért épp most jutott eszembe összedobni valami bikini bodyra emlékeztető alakot. A lényeg az elhatározás, nem?
- címkék:
- testmozgás
- torna
- motiváció
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Rubint Réka: "Számomra olyan, mint az utcán heverő, nagy rakás kutyakaki!"
Rubint Rékától sokszor kérdezik követői, hogyan tudja elviselni a gyűlölködő emereket. Most hosszú posztban válaszolt.
- címkék:
- Rubint Réka
- motiváció
- gyűlölködés
- Címkefelhő »
Extrém rövid sortban és melltartóban mutogatja magát Szabó Zsófi
Nemrég robbant a hír, hogy Shane Tusup és Szabó Zsófi felbontották eljegyzésüket, ami után egy ideig mindketten visszavonultak a nyilvánosság elől.
- címkék:
- Szabó Zsófi
- sport
- futás
- motiváció
- szexi
- Címkefelhő »