cukor

címke rss

Bolti helyett készítsd el otthon: gyümölcsös joghurt

Archívum2018.11.23, 20:16

A boltban kapható feldolgozott élelmiszerek egy részében rendkívül magas a rejtett cukor- és sótartalom, másik felük meg tele van adalékanyagokkal. A leggyakrabban pedig találkozik a kettő. Nem kell, és nem is biztos, hogy minden ilyen élelmiszert ki tudunk iktatni a háztartásból, de amit lehet, érdemes inkább otthon elkészíteni.

5 tipp a cukorbevitel csökkentéséhez

Archívum2018.11.21, 18:58

A 20. század elején az egy főre jutó évi cukorfogyasztás nagyjából 3 kg volt, majd a század végére ez a szám drasztikusan megnőtt: 38 kg lett. 2018-ban pedig már a 40-et is meghaladta. Ez egész egyszerűen brutális mennyiség, nem beszélve arról, hogy mennyire egészségtelen. A számok tudatában érdemes odafigyelni arra, hogy mennyi cukrot fogyasztunk, és nem csak abban az esetben, ha fogyni szeretnénk. 

Rejtett cukorbombák: ezeket az ételeket kerüld el

Archívum2018.11.12, 22:56

Szinte felfoghatatlan, hogy mennyi cukrot viszünk be a szervezetünkbe a tudtunkon kívül. Aki fogyni szeretne, aki már fogyókúrázik, de mégsem ér el komoly sikereket, aki egyébként is édesszájú, vagy aki egész egyszerűen szeretne egészségesen élni, tudnia kell erről. 

Új cukor a láthatáron. Íze akár a rothadt zombi

[origo] Gasztro2018.10.11, 06:46

A cukrok finomak, édesek, pont ezért szeretjük őket. Habár tudjuk, hogy nem túl egészségesek, néha még így is elcsábulunk. Elképzeljük, ahogy a finom gyümölcsös aroma szétterjed a szánkban, és ki sem tudjuk verni a fejünkből a kis színes szemeket. Ám van az évnek egy szakasza, amikor minden megváltozik. Amikor a vállalatok úgy döntenek, szakítanak a régi hagyományokkal, és megbotránkoztatják az embereket. Ez a Halloween.

Amit mi imádunk, halálos méreg lehet a kutyánk számára

Tudomány2018.10.10, 21:30

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a csokoládé, és más, számunkra ínyenc humán étel halálos méreg lehet a kutyák számára. Éppen ezért is indokolt, hogy ne adjunk a kutyáknak mindenféle emberi táplálékot, illetve ételmaradékot.

Megdöbbentő dolgot derítettek ki a bolti joghurtokról

Tudomány2018.09.23, 12:27

Különösen az organikus és a gyerekeknek szánt joghurtok cukortartalma haladja meg az ajánlott szintet – állapította meg egy brit felmérés.

Sör: nőknek a pohár, férfiaknak a korsó a mérték

Travelo2018.09.21, 16:06

A sörhöz fel kell nőni, meg kell rá érni. Ez éppúgy igaz persze a borra is, de a sörivásnak tényleg van egy evolúciója. Az első kóstolásból még többnyire csak a keserű ízre emlékszünk, de idővel - főleg, ha megtaláljuk a nekünk tetsző ízvilágot -, már egészen megszerethető. Csak győzzük megtalálni a mértéket is!

A túl sok cukor rossz hatással van a bőrünkre

Archívum2018.09.01, 12:45

A legtöbben imádják az édességet, főleg hétvégén gondolják úgy, hogy a nehéz munkahét után jöhet egy kis megérdemelt kényeztetés. Ám, ha túl sok finomított cukrot fogyasztunk, az a bőrünkön is meglátszik. 

Ez a világ legnagyobb gumicukorja

[origo] Gasztro2018.08.31, 06:45

Ha a gumicukorra gondolunk, akkor egy apró színes, édes finomság jelenik meg lelki szemeink előtt. Ha két ujjunk közé vesszük, könnyen össze tudjuk nyomni, és a súlya alatt sem görnyedünk meg. Ám a világban léteznek olyan gumicukrok is, amelyek szó szerint gigantikus méreteket öltenek.

Tilos lesz kiskorúaknak energiaitalt árusítani

Gazdaság2018.08.30, 12:56

Nagy-Britanniában egy új törvényjavaslat betiltaná az energiaitalok árusítását kiskorúak számára, hiszen a magas koffein és cukortartalom egészségügyi kockázatot jelent.

A cukor a bűnös mindenért?

Travelo2018.08.10, 17:46

Végéhez közeledik a nyár, de az idő múlása nem megy a hiúság rovására. Vagyis mindig van miért a tükörben lesegetni, vajon hány deka, kiló felesleges zsírtól szabadulhatnánk meg. Már ha nem lennénk annyira édesszájúak, persze. S ez a kulcs is egyben: ehetünk cukrot is, mértékkel.

Mélyponton az élelmiszerárak

Gazdaság2018.08.02, 18:05

Jelentősen kevesebbe kerültek júliusban az alapvető mezőgazdasági termékek, miután csökkent az összes termékcsoport – különösen a cukor és tejtermékek – ára, áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének közleményében.

Most megeheti egy kosárlabdázó cipőjét

[origo] Gasztro2018.07.24, 13:23

Az emberek rendkívül furcsa dolgokat képesek megtenni, ha valamiért igazán rajonganak. Órákat állnak sorba autogramokért, licitálnak a sztárok és sportolók interneten árverezett holmijaira, vagy megveszik egy kosárlabdázó cipőjét. Aztán megeszik.

Így készítsen házi karamellszószt - akár cukor nélkül is

[origo] Gasztro2018.07.23, 09:46

A sütemények egyik legalapvetőbb hozzávalója a cukor. Kivéve akkor, ha épp egy diéta kellős közepén vagyunk. Ettől függetlenül persze meg kell tanulnunk hogyan bánjuk vele, és hogyan karamellizáljuk. Ez talán nem olyan fontos művelet, mint megtanulni tojást főzni, mégis érdemes elsajátítani a lépéseket, hiszen sosem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk.

A sok zsír és nem a cukor vagy a fehérje felelős az elhízásért

Tudomány2018.07.17, 12:10

A sok zsír fogyasztása a felelős az elhízásért és nem a cukorban vagy fehérjében gazdag étrend - ez állapították meg a Kínai Tudományos Akadémia kutatói nagyszabású egérkísérletükkel.

Kíváncsi, kik ettek először cukorkát?

[origo] Gasztro2018.07.04, 09:43

Néha jólesik egy-két szem, ám fogyasztását nem szabad túlzásba vinni, hiszen – ahogy anyukánk mondta régen – tönkremegy a fogunk. Na, mire gondoltunk? Persze, hogy a cukorkára! Van már belőle színes, gumi, savanyú, kemény, töltött és még sorolhatnánk, de egykor mindössze mézbe mártott dió jelentette a desszertet.

Nagymamákkal whiskyztünk, és virágot ettünk

[origo] Gasztro2018.06.18, 10:43

A hét elején a Bocuse d'Or válogatója miatt izgultunk, ám utána teljesen elvette a figyelmünk a nyári hőség. Szerencsére rájöttünk, melyik desszerttel tudunk harcolni ellene. A kánikula után, késő délután épp a kertben sétálgattunk, amikor megláttunk egy csomó gyermekláncfüvet a kerítés mellett nőni. Rögtön felkapkodtuk, és kirántottuk vacsorára. Meglepődtünk, amikor kiderült, hogy megálmodták a jövő zsömléjét, de akkor is, amikor összehasonlítottuk a fagylaltgépeket. Heti gasztro-összefoglaló.

Megmutatjuk, melyik árucikk a legkelendőbb a Tesco online boltjában

Gazdaság2018.06.14, 13:33

Ötödik születésnapját ünnepli a Tesco Online Bevásárlás szolgáltatása. A házhozszállítás 2013-ban indult el Budapesten, azóta pedig már 103 településen érhető el. Az áruházlánc az elmúlt években 20 millió rendelést kézbesített, összesen több mint 500 ezer címre, írja az Élelmiszer Online.

Kevesebb cukor lesz az üdítőkben

[origo] Gasztro2018.06.14, 11:24

Csökkentik az üdítők cukortartalmát a hazai üdítőital-gyártók: az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50%-kal lesz kevesebb, mint 2010-ben volt.

Az albán fagyik olcsóbbak és rosszabb minőségűek: cukorból és színezékből készülnek

Archívum2018.06.13, 08:09

Nem új keletű probléma, de idén is előjött a magyar és az albán fagyik közötti különbség. Utóbbi sokkal olcsóbb, de nem véletlenül: adalékanyagokból és aromából készül.

Tévhitek a cukorról, amiket ideje tisztázni

Archívum2018.05.11, 20:43

Mi, magyarok meglehetősen édesszájúak vagyunk - derült ki a Coca-Cola Magyarország országos felméréséből - így nem árt, ha ismerünk pár trükköt amivel egészséges mederben tarthatjuk cukorbevitelünket. Íme, néhány tévhit, amelyek eloszlatásával sikeresebben kontrollálhatjuk, mennyi cukrot fogyasztunk a mindennapokban.

Mennyire édesszájúak a magyarok? Kiderült!

Life.hu2018.05.01, 08:43

Bár nemzetközi összehasonlításban édesszájú hírében állnak a magyarok, egy friss kutatás is készült most a témában, hogy kiderítse az igazságot. Eszerint gyakran eszünk édességet, a kávét és teát sokszor indokolatlanul túlédesítjük, de ha üdítőről van szó, a cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változatokat is egyre többen keresik.

5+1 dolog, amit nem tudtunk a cukorról

Archívum2018.04.22, 10:32

Bár nemzetközi összehasonlításban édesszájú hírében állnak a magyarok, ez csak részben igaz. Egy friss, országos kutatás szerint gyakran eszünk édességet, ám a felnőttek között kisebbségben vannak azok, akik a túrós csuszára, a palacsintára vagy éppen a káposztás tésztára cukrot hintenének, viszont a kávét, teát a többség édesítve issza. Ha üdítőről van szó, a cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változatokat is egyre többen választják.

A barna nem egészségesebb, mint a fehér

[origo] Gasztro2018.04.25, 06:20

Tudta, hogy a zöldségeknek is van cukortartalma? És azt, hogy a mézben egyáltalán nincs kevesebb kalória, mint a finomított cukorban? Sokan még annak az állításnak is bedőlnek, hogy a barna egészségesebb, mint a fehér. Ideje hát eloszlatni a tévhiteket, és tiszta vizet önteni a pohárba.

Mennyire vagyunk édesszájúak?

[origo] Gasztro2018.04.20, 08:45

Nemzetközi összehasonlításban bizony édesszájúak hírében állunk. De vajon tényleg így van? Mennyi édességet és cukrot fogyasztunk? Túllépjük a nemzetközi ajánlást? Tudjuk egyáltalán, mennyi cukrot vihetünk be egy nap? A legfrissebb országos kutatásból minden kérdésünkre választ kapunk.

Ásványt eszünk, ropog a fogunk alatt

[origo] Gasztro2018.04.19, 07:08

Ön evett már ásványt? És drágakövet? Pedig bármikor megteheti! Nincs hozzá másra szüksége, mint néhány színes, nagy-, illetve aprószemű kristálycukorra, alufóliára és egy tepsire. Ha mindez megvan, kezdődhet a varázslat.

Öt dolog, amit nem tud az egészségtudatos táplálkozásról

[origo] Gasztro2018.04.11, 13:25

Könnyen akasztjuk magunkra az egészségtudatos jelzőt, ha folyamatosan salátát eszünk, kerüljük a gyorsételeket, elfelejtjük a „szénhidrát" kifejezést, este 6 után pedig még azt sem engedjük meg magunknak, hogy ételre gondoljunk. A tudatos táplálkozás azonban egyáltalán nem az ételmegvonásról, hanem az okos választásról szól. Ehhez azonban olyan információkra van szükségünk, amelyek ugyan nap mint nap szembejönnek velünk, mégsem tudjuk értelmezni őket, vagy nagyvonalúan elsiklunk felettük. Mivel minden a vásárlásnál kezdődik, ha nem figyelünk az élelmiszerek címkéin lévő adatokra, érhetnek bennünket csalódások, ha ráállunk a mérlegre.

Harc indult a cukros üdítők ellen

Gazdaság2018.04.11, 10:59

Nagy-Britanniában pénteken lépett hatályba a legújabb törvény, miszerint a cukros üdítőitalok után külön adót kell fizetnie a gyártóknak. A BBC által úttörőnek nevezett cukoradótól az optimistábbak azt várják, hogy a gyártók többsége csökkenteni fogja az italaikhoz hozzáadott cukor mennyiségét. Mások viszont úgy gondolják, hogy a hatások majd csak később fognak érződni és azt sem biztos, hogy pozitívak lesznek.

Egészséges csokival robbant a Nestlé

Gazdaság2018.04.09, 17:05

A Milkybar Wowsomes 30 százalékkal kevesebb cukrot tartalmaz, nincs benne mesterséges édesítőszer, mégis megtartja édes ízét, és a jövő héttől kapható lesz az Egyesült Királyság és Írország üzleteiben.

5 tipp édességfüggőknek az egészséges élethez

Archívum2018.04.04, 19:57

Ha szeretnél egészségesen élni, ha szeretnél energikus és fitt lenni, ráadásul néhány kilótól sem lenne rossz megszabadulni, akkor bizony oda kell figyelni arra, hogy mennyi cukrot viszel be a szervezetedbe. Édességfüggőként persze ez nehezebb ügy, mint az ember gondolná. Íme, 5 tipp, ami beválik!

Kevesebb cukor, de ugyanolyan édes íz az új csokoládéban

[origo] Gasztro2018.03.27, 14:16

A Nestlé innovációja egy porózus szerkezetű cukor, amellyel a csokoládé a hasonló édességekhez képest 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaz, de ugyanolyan édesnek érezzük, mint a hagyományos terméket. Mindezt kizárólag természetes hozzávalókkal, édesítőszerek használata nélkül érték el a kutatók.

Mindenki ezekről a tortákról álmodik

[origo] Gasztro2018.03.14, 11:32

Egy születésnap legjobb pillanata, amikor a szüleink, a barátaink vagy a párunk végre megjelenik az ínycsiklandó tortával, amibe szeletelés nélkül beleharapnánk. Néha nem bírjuk visszafogni magunkat, így az ujjunkra veszünk egy kis habot, vagy leeszünk egy színes cukorkát a tetejéről. De mi lenne akkor, ha egy nyalókákkal, csokoládéval és cukorral díszített finomsággal lepnének meg minket? Elszabadulna a pokol a vendégek között, mert mindenki magának akarná!

7 jel, hogy túl sok cukrot eszel

Archívum2018.01.20, 07:09

A cukorral az a baj, hogy szinte mindenben van. Nemcsak az édességekkel viszünk be sok cukrot, de a feldolgozott élelmiszerekkel is, amiktől jobb óvakodni, ugyanis rengeteg mesterséges adalékanyagot is tartalmaznak. De a cukorhoz visszatérve, nagyon oda kell figyelni, hogy mennyit viszünk be a szervezetünkbe, ugyanis többféle betegséget is okozhat. 

Mit érdemes tudni a cukorról?

She2018.01.06, 12:50

A cukor ma már a mindennapi életünk része, és azzal is tisztában vagyunk, hogy nagymértékű fogyasztása nem tesz jót az egészségünknek. De nem volt ez mindig így.

Készítsen igazi török kávét, amely édes, mint a szerelem

[origo] Gasztro2018.02.05, 11:57

A török kávé fekete, édes, és teljesen más, mint amit mi itthon kávénak hívunk: ne lepődjünk meg, ha egy kis zacc ragad a szánk szélére. Nemcsak az íz, hanem az elkészítési mód is különleges, hiszen Törökországban a kávénak igazi hagyománya van.

Tejtermékek, glutén és cukor nélkül élt 3 hónapig a blogger, Michelle: ezt tapasztalta

Archívum2017.11.30, 18:15

Michelle mindig is egészségesen étkezett, de miután megtudta, hogy nincs rendben a vércukorszintje, belefogott egy keményebb diétába. Táplálkozási tanácsadó instrukcióit követve 3 hónapra elhagyta a tejtermékeket, a glutént és a cukrot.

Árcsökkenést hozhat az uniós cukortúltermelés

Gazdaság2017.11.30, 05:22

Cukorárcsökkenést hozhat az Európai Unión belüli túltermelés - írta csütörtöki számában a Világgazdaság, a lapnak Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének főtitkára nyilatkozott a témában.

A fűszer, ami fokozza a koffein hatását

[origo] Gasztro2017.11.26, 12:33

A különböző ízesítésű kávék világa folyamatosan bővül, és már puncsos vagy levendulás kávét is főzhetünk, ha úgy tartja kedvünk. Sőt az utóbbit akár mi magunk is elkészíthetjük, ha van még a kamrában szárított levendula. Ám nem kell ahhoz messzire menni, hogy még több furcsasággal találkozzunk.

Az uborka az új gluténmentes bagett

[origo] Gasztro2017.11.20, 15:35

Szerencse, hogy egy olyan világban élünk, ahol a cukkini lehet tészta, a cékla lehet chips, az uborka pedig bagett. Addig minden rendben, amíg nincs semmilyen allergiánk és érzékenységünk, de amint bekopogtatnak az ajtón, például glutén formájában, azonnal borul az étrend. A mindenféle jóval megpakolt reggeli bagett hirtelen a múlt fogja lesz, mi pedig ott állunk tanácstalanul. Pedig a megoldás csak egy karnyújtásnyira van.

Tényleg jobb a barna cukor a fehér helyett?

[origo] Gasztro2017.11.12, 18:00

Az egészségtudatos emberek komolyan veszik a táplálkozást, a diétát és a megfelelő alapanyagok kiválasztását. Minden élelmiszernek, amelyet megvásárolnak, tisztában vannak az egészségügyi előnyeivel. Próbálják a legjobb döntést meghozni, amikor „egészséges választás” elé állítja őket az élet, és inkább barna cukorért nyúlnak fehér helyett. De vajon tényleg jobb az egyik, mint a másik?

A legőrültebb édességek Harry Potter varázsvilágából

[origo] Gasztro2017.11.10, 14:09

Harry Potter nevét mindenki ismeri: a varázsvilág ifjú tanonca már az első rész alkalmával sok ember szívébe lopta bele magát, a népszerűságe pedig egyre csak nőtt. Mindannyian emlékszünk még a jelenetre, amikor Harry és Ron a vonaton ülnek, ölükben egy rakat édességgel. Harry kinyitja a csokibékát, ami azonnal az ablakra ugrik. Vajon a valóságban is ez történik, ha felnyitjuk a mágikus dobozt?

Meghódítja a világot az európai cukor

Archívum2017.11.08, 16:46

Miután az Európai Unió feloldotta az cukortermelésre és exportra vonatkozó kvótát, egészen váratlan helyekről is érkezik kereslet az európai cukor iránt. Még Haitin is vannak vásárlók, noha az ország egykor a karibi térség legfontosabb termelője volt.

Étkezési szokások, amelyekre érdemes odafigyelni

[origo] Gasztro2017.11.04, 13:40

A különböző élelmiszerek energiával látják el a testünket, és biztosítják a szükséges tápanyagokat, mint a fehérje, az alapvető zsírok, vitaminok és ásványi anyagok. Ezek nemcsak a növekedéshez, de az élethez is elengedhetetlenek. Sokan alábecsülik a jó étrend erejét és az egészségükre, a jólétükre gyakorolt befolyását.

Ezekkel a módszerekkel iktathatod ki a cukrot az életedből

Archívum2017.10.31, 20:03

Amíg hetente egy alkalommal megettek egy-két hagyományos cukrászsüteményt az emberek, addig semmi gond nem volt a cukorral. Ma azonban rengeteg élelmiszer tartalmaz hozzáadott cukrot, így szinte észrevétlenül eszünk belőle sokkolóan nagy mennyiségeket. A cukor pedig nemcsak, hogy hízáshoz vezet, a fogaknak és a májnak is ellensége, ráadásul több betegség okozója is lehet. 

Orbán Viktor: Mérföldkőhöz ért az ország újraiparosítása

Gazdaság2017.10.30, 13:57

A Kall Ingredients Kft. tiszapüspöki izocukorüzeme mérföldkő - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a gyár avatóján.

Kesernyés csábítás az exkluzív koktéllal ízesített gyűrű

[origo] Gasztro2017.10.20, 13:34

Noha a rozé gumicukorba már volt alkalmunk belekóstolni, a koktél gyűrűkről és a rozé ízesítésű kristályokról csak álmodozhatunk. Már a rúzs, a kazetta vagy a pénzköteg alakú cukorkától is felszalad a szemöldökünk, pedig szopogathatunk magassarkút vagy akár szemüveget is, ami tökéletesen illik az arcunkra. Ezeken a lencséken keresztül aztán tényleg édes a világ.

Pezsgőben fürödtünk, szerelemsütöttünk és álomsütikről ábrándoztunk

[origo] Gasztro2017.10.08, 12:22

A túl sok ételszínezék hiperaktivitást és allergiát, a nem megfelelően megítélt gomba pedig mérgezést okozhat. Míg a zsűri az OMÉK főzőversenyén lepcsánkánt és lecsóval töltött rétest kóstolt, mi egészséges teát készítettünk, szerelemsütöttünk, álomsüteményekről ábrándoztunk, és megismertük az alpesi vitaminitalt, amely gyógynövényeket tartalmaz. Közben új éttermet nyitott a Bellozzo, és kiderült, hogy figyelünk a cukorbevitelre és az ételek összetevőire is. Heti gasztro-összefoglaló.

Figyelünk-e a cukorbevitelre?

[origo] Gasztro2017.10.06, 17:03

Hódító útján a cukor: cukros üdítők, cukros péksütemények, cukros ételek. A mai világban ahhoz, hogy visszaszorítsuk a cukorfogyasztásunkat, nagyon leleményesnek kell lennünk. Vannak, akik fokozott figyelmet fordítanak az asztalra kerülő ételek cukortartalmára, vagy inkább alapból a cukormentes termékeket választják, míg mások biztosra mennek: teljesen száműzik az étkezésükből.