fokhagyma
címke rss- kapcsolódó címkék:
- recept
- egészség
- Marton Adrienn
- paradicsom
- gasztro
- Legfrissebb
- Legrégebbi
5 étel, amitől drasztikusan megváltozhat a vizeleted színe és szaga
Alapszabály, ha bármiféle változást észlelünk a vizeletünkben, forduljunk orvoshoz, ám vannak olyan tényezők, amelyek esetében nem jelent kóros elváltozást a fura, szokatlan szag és szín. Dr. Semiya Aziz, londoni háziorvos elmondta, melyek azok az ételek, italok, amelyek befolyásolják a vizeletünket.
Nem csak szendvicsbe jó a felvágott, mutatjuk, hogyan használhatjuk fel a maradék sonkát, vagy szalámit!
Ha megmaradt pár szelet sonka vagy szalámi, és már nem szívesen ennénk meg kenyérrel, akkor sem kell kidobni, sőt teljesen új életre kelhetnek a maradékok egy kis rafinériával – állítja a Mindmegette.
Nőtt a fokhagymatermés mennyisége Magyarországon
Tavaly 829 hektárról 5611 tonna fokhagymát takarítottak be Magyarországon, 8 százalékkal többet az előző évinél - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából, amely szerint az idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés.
5 trükk, amivel pofonegyszerű lesz a fokhagymapucolás
Imádjuk a fokhagymát, de nem könnyű vele dolgozni, hiszen hámozáskor ragacsos és kellemetlen szagú lesz a kezünk, a héj pedig beteríti a konyhapultot és a padlót. Ennek azonban vége, a Mindmegette most bemutatja, hogyan kell egyszerűen megpucolni ezt a rengeteg jótékony hatással bíró fűszernövényt.
- címkék:
- fokhagyma
- konyhai praktika
- Címkefelhő »
A serpenyőben szétfolyt tükörtojás a múlté: mutatjuk, hogy lesz tökéletes a reggelid
Neked is szétfolyik a tükörtojás a serpenyőben? Nyugi, sokan vagyunk ezzel így, ám egy TikTok-felhasználónak köszönhetően ez mostantól a múlté.
Eláruljuk, hogy mit kell tenni a fokhagymával, mielőtt megpucoljuk
Ha olyan ételt készítünk, amihez sok fokhagyma kell, ezt a pofonegyszerű trükköt érdemes kipróbálni. Rengeteg időt megspórolhatunk vele - állítja a Mindmegette.
- címkék:
- fokhagyma
- konyhai praktika
- Címkefelhő »
6 fokhagymás baki, amit soha többé nem fogunk elkövetni
A fokhagyma szinte egy kötelező alapanyag a konyhában, bármilyen főétel ízesítésére felhasználhatjuk. Mi például imádjuk a fokhagymás kenyeret és a fokhagymás-cukkinis tésztát is. Ám annak ellenére, hogy folyamatos résztvevője a mindennapi ételkészítésnek, bizony vannak olyan bakik, amelyeket gyakran elkövetünk vele. Ezeket szedtük össze, hogy legközelebb ne essünk bele ugyanabba a hibába.
Jamie Oliver három összetevős kenyérreceptje volt a múlt hét sztárja
A múlt hét sztárja kétségkívül Jamie Oliver kenyere volt. Mindössze három alapanyag kell az elkészítéséhez, ráadásul villámgyorsan megvagyunk vele. Nem is csoda, hogy elrabolta olvasóink szívét az egyszerűsége és a nagyszerűsége. Ám a kenyér mellett számtalan finomságot is készítettünk a Valentin-napra készülődve, amelynek receptjeit szintén érdemes eltenni későbbre: Pavlova-torta, csokoládés semifreddo és csokoládé fondant került az asztalra. Heti gasztro-összefoglaló.
A krémesre sült fokhagyma az új kedvencünk a konyhában
A nagymamám sosem hagyja ki az egész fokhagymát a tepsiből, ha krumplit süt oldalassal. Néha-néha ráakadtam a krémesre sült gerezdekre, és mindig elcsodálkoztam rajta, milyen isteni sülve a fokhagyma. Ennek ellenére sem gondoltam túl a dolgot soha, eszembe sem jutott használni a fantáziámat. Pedig a krémesre sült fokhagymában annyi lehetőség bújik meg, amennyit nem is sejtenénk.
Ezek a fűszerek adhatnak egy löketet a diétádnak
A nagy fogyást természetesen nem a fűszerek mértéktelen fogyasztásától kell várnunk, de ha helyesen étkezünk, egy kis segítséget kaphatunk tőlük. Nézzük, melyek azok a fűszerek, amelyek megpörgetik az anyagcserédet, és nem utolsósorban az ételeidet is finomabbá teszik.
- címkék:
- fokhagyma
- zsírégetés
- fahéj
- gyömbér
- fűszer
- Címkefelhő »
Kiderült, hogy eddig rosszul hámoztad meg a fokhagymát
Tudtad, hogy eddig rosszul hámoztad a fokhagymát? Mutatjuk, miért!
Házi fokhagymás szendvicskrém, tartósítószer nélkül
Megunta, hogy folyton felvágott, tojásrántotta vagy zabkása a reggeli? Szívesen kipróbálna valami újat? Itt ez az isteni fokhagymakrém, amelyet imádni fog. Könnyű elkészíteni, nagyon finom és biztosan feldobja a reggeleket az újdonság varázsa miatt. Ráadásul a fokhagyma egy nagyon egészséges alapanyag, így a szervezetünkről is gondoskodunk közben.
Íme, 3 gyógynövény, ami megöli a vírusokat
A fokhagymát, a hársfavirágot és a mezei zsurlót nemcsak antibiotikumként, de hatékony vírusölőként is használhatjuk. Mutatjuk, hogyan!
A bűzös csodaszer: ismerd meg a fokhagyma egészségügyi hatásait
A fokhagyma a népgyógyászat és a modern orvostudomány szerint is csodálatos egészségvédő és -megőrző tulajdonságokkal bír.
- címkék:
- egészség
- fokhagyma
- gyógymód
- Címkefelhő »
Ősi csodaszer a fokhagyma
A fokhagyma évezredek óta jóbarátja az emberiségnek. Gyógyhatását már az ősi egyiptomiak is ismerték, de a gasztronómia világának is nélkülözhetetlen eleme.
Könnyű eltenni a fokhagymát télire, isteni finom savanyúság készül belőle
A savanyú fokhagyma lesz az új kedvencünk, ha kipróbáljuk ezt a receptet. Fogyaszthatjuk szendvicsekhez, húsok mellé, de akár a reggeli pirítóshoz is. A fokhagyma tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, erősíti az immunrendszert.
- címkék:
- fokhagyma
- recept
- savanyúság
- Címkefelhő »
Pucoljuk meg meleg vízzel a fokhagymát
Legalább annyi trükk van az interneten a fokhagyma hámozásáról, mint amennyi nap egy évben. Egyre több megoldás születik, egyesek hatékonyabbak az előzőeknél, mások viszont egyáltalán nem azok. A legújabb praktikához egy tál forró vízre van szükségünk, hogy letesztelhessük, működik vagy sem.
Top 8 alapanyag az ízületi fájdalmak enyhítésére
Az ízületi gyulladás tünetei meglehetősen kellemetlenek. Noha a legjobb döntés orvoshoz fordulni ebben az esetben is, nem árt a táplálkozásunkat is átgondolni, és egy megfelelő étrenddel kiegészíteni az orvosi kezelést. Tudniillik vannak olyan élelmiszerek, amelyek jótékony tulajdonságaiknak köszönhetően segíthetnek kezelni a gyulladást, ám olyanok is, amelyek viszont fokozzák a fájdalmat.
5 dolog, amire figyelnie kell, ha véralvadásgátlót szed
Mélyvénás trombózis lezajlása után, a sürgősségi ellátás és az életveszélyes állapot kezelését követően szükség van véralvadásgátló kezelésre. Ennek kapcsán több kérdésünk is felvetődhet. A leggyakoribb témákról Prof. Blaskó György, a Trombózis – és Hematológiai Központ véralvadási specialistáját kérdeztük.
Drágulhat idén a fokhagyma
Kína a koronavírus-járvány miatt teljesen leállította az Európai Unióba irányuló exportját, ráadásul a kontinensen bizonytalanok az idei szezonnal kapcsolatos kilátások, míg Magyarországon a szárazság rontja a termést – összegzi a Magyar Nemzet.
- címkék:
- Kína
- export
- fokhagyma
- koronavírus
- Címkefelhő »
Mennyei fokhagymás-rozmaringos kenyér házilag
Ez a kenyér abszolút az egyik kedvencünké válik! Finom a hagyományos házi kenyér is, de ki akarja mindig ugyanazt enni? Készítsük el ezt a mennyei fokhagymás kenyeret, ízesítsük rozmaringgal és élvezzük a szánkban keveredő aromákat! Egy szemvillanás alatt elfogy majd, könyörögni fogunk a repetáért.
Könnyű házi zsemle fokhagymás vajjal reggelire
A bezártság előhozza belőlünk a szakácsot, a cukrászt és a péket. Hirtelen fellobbant a vágy, hogy bolti helyett házi készítésű finomságokkal halmozzuk el a családot és persze magunkat is. Itt van ez a zsemlerecept, amellyel biztosan lekörözzük a közeli pékségeket, illetve a fokhagymás vaj, amely tökéletes reggelivé avanzsálja az egyszerű zsemlét. Készítsük el még ma!
- címkék:
- fokhagyma
- recept
- zsemle
- vaj
- Címkefelhő »
10 immunerősítő alapanyag megfázás idejére
Az immunrendszerünk egy csoda: megvéd minket a fertőzésektől, baktériumoktól, vírusoktól. Amikor ez a kényes rendszer meggyengül, például a helytelen táplálkozás, a méreganyagok, vagy egy erősebb vírus miatt, akkor kiszolgáltatottá válhatunk. Szerencsére gondoskodhatunk a szervezetünkről természetes módon, megelőzés céljából. Építsük be az étrendünkbe a következő gyógynövényeket a hideg, vírusos időszakban. A helyes és tudatos táplálkozással sokat tehetünk önmagunkért. Ha azonban elért a baj, inkább forduljunk orvoshoz.
Isteni vegán ravioli tökéletes fokhagymás mártással
A 2020-as Golden Globe- és Oscar-gálán már tarolt a vegán menü, úgyhogy most a mi konyhánkon a sor! A növényi alapú táplálkozás egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is. Kezdünk rájönni, hogy bizony hús nélkül is lehet ínycsiklandó ételeket készíteni. Próbáljuk ki a következő receptet!
Van, ahol a fokhagyma ára is elszabadult a koronavírus miatt
Meredek emelkedésnek indult a fokhagyma ára, miután a vuhani koronavírus érezteti hatását a kínai szállításokon is.
- címkék:
- Kína
- USA
- export
- import
- fokhagyma
- gazdaság
- koronavírus
- Címkefelhő »
Fokhagymapucolás öt másodperc alatt
Új videó kering az interneten, amely szerint néhány másodperc alatt is megoldhatjuk a fokhagymapucolást. Mindössze egy olyan eszközre van szükségünk hozzá, ami minden konyhában megtalálható.
Megfázott? Próbálja ki ezt az öt természetes alapanyagot
A megfázás bizony nem kellemes: köhögünk, tüsszögünk, fújjuk az orrunkat és egész nap enerváltnak érezzük magunkat. A betegszabadságot bizony nem szabad félvállról venni, de néha egyszerűen arra sincs erőnk, hogy elmenjünk a gyógyszertárba. Azonban itt van öt természetes alapanyag, amelyre nagymamáink még a mai napig esküsznek megfázás ellen. Sőt, ezek ott rejtőznek a konyhába, így messzire sem kell mennünk értük. Képesek enyhülést hozni, így legalább annyira összeszedhetjük magunkat, hogy elcsoszogjunk a gyógyszertárba vagy az orvoshoz.
Legyen az ebéd ez a könnyű, citromos és fokhagymás csirkemell
Sokunknak nincs elég ideje órákat tölteni a konyhában, ezért a lehető legegyszerűbb és egyben legfinomabb megoldásokat keressük. A citromos, fokhagymás csirke tele van fehérjével, alacsony kalóriatartalmú, ráadásul könnyen és gyorsan elkészíthető. Még az ízekben sem fogunk csalódni, a citrom, az aprított fokhagyma és a bors tökéletesen kiegészítik egymást.
- címkék:
- fokhagyma
- recept
- csirkemell
- citrom
- Címkefelhő »
Miért akkora divat ősszel és télen a fokhagymatea?
A fokhagyma jól ismert varázslatos tulajdonságairól. A gyógynövényként is ismert alapanyag segíthet leküzdeni a fertőzéseket, csökkentheti a vérnyomást és a koleszterinszintet. A hagyományos gyógyászatban már régóta használják különböző betegségek kezelésére.
- címkék:
- tea
- fokhagyma
- Címkefelhő »
Konyhai tipp: a legjobb fokhagymareszelő végig a szemünk előtt volt
A fokhagymareszelőkkel általában egy baj van. A fokhagyma beszorul a kis rések közé és úgy kell kiütögetni vagy kikaparni belőle. Használhatunk fokhagymanyomót is, de ez esetben is van némi veszteség. A következő trükk szerencsére kiküszöböli ezt és még új eszközt sem kell vennünk hozzá.
Főzési tipp Indiából: ezért készítsünk otthon fokhagymás sót
Nem mintha a szokásos fűszereink, mint a só, a bors vagy a csili, nem lennének kiváló alapanyagok, ha az ételek ízéről van szó, ugyanakkor például az oregánó, a koriander vagy a fokhagymás só még magasabb szintre emelheti a kulináris élményt. A fokhagymás sót nagyon egyszerűen – ahogy a neve is mutatja –, sóból és őrölt, szárított fokhagymaporból készítik.
- címkék:
- fokhagyma
- recept
- fokhagymás só
- Címkefelhő »
Őszi poloskainvázió: Védd meg otthonodat erős illatokkal!
A poloskák nem csak tavasszal és nyáron, de ősszel is nagyon bosszantóak tudnak lenni. Sőt! A hideg elől már keresik téli búvóhelyüket, így sokkal célirányosabban veszik célba a lakást. Mutatunk pár egyszerű trükköt, hogy elkerüld a behatolást!
Van egy biztos receptünk az emlőrák kockázatának csökkentésére
A hagyma és a fokhagyma kulcsfontosságú alkotóelemei a sofritonak, vagyis a zeller, a sárgarépa és a hagyma szentháromságának, amit előszeretettel használnak az olasz és a Puerto Rico-i konyha alapanyagaként. Az újabb kutatások szerint ezek a zöldségek ráadásul biztos receptet jelenthetnek az emlőrák kockázatának csökkentéséhez.
Négy gyógynövény, ami elősegíti a fogyást
Négy olyan gyógynövényt mutatunk be, amelyeket érdemes beiktatnod a mindennapjaidba, ugyanis segíthetik a fogyást.
- címkék:
- fokhagyma
- fogyás
- borsmenta
- gyógynövény
- Címkefelhő »
Nincs csodaszer a fogyásra, de ezek az alapanyagok segíthetnek
Nincs mágikus módja a fogyásnak. Mindig kemény munkát és nagy önerőt igényel, bármilyen formában fogunk is bele. De az biztos, hogy a megfelelő testmozgással és egy kiegyensúlyozott táplálkozással kiegészítve ezek az alapanyagok a segítségünkre lesznek a zsírégetésben.
Ezek az ételek furcsa dolgokat tesznek a testünkkel
Számos olyan alapanyag van, amelynek ha túlzásba visszük a fogyasztását, már jelentkeznek is a furcsábbnál furcsább testi tünetek és elváltozások. Gondoljunk például a sárgarépára, amiből, ha túl sokat eszünk, a benne lévő pigment, a béta-karotin miatt narancsos árnyalatú lehet a bőrünk. Ez leginkább a tenyéren és a talpon látszódik. Persze ahhoz, hogy ez tényleg bekövetkezzen, két héten keresztül, naponta legalább 10 répát kellene megennünk – az Arkansas Orvostudományi Egyetem szerint.
Így lehet másodpercek alatt megpucolni a fokhagymát
Számos olyan konyhai praktika terjeng az interneten, ami nem működik. Ilyen az is, amikor úgy pucolnak fokhagymát, hogy felrázzák egy befőttesüvegben. Mi akármeddig ráztuk, nem jutottunk vele előrébb. A következő módszer azonban tényleg működik. Ráadásul másodpercek alatt.
Fokhagymapucoló trükkön ámul az internet – videó
Egy nő fokhagymapucolós videóján ámul az internet.
- címkék:
- videó
- fokhagyma
- pucolás
- konyhai trükkök
- Címkefelhő »
Életveszélyes: fokhagymával kezelik a hüvelyi fertőzést
Senki nem gondolta, hogy erre fel kell hívni az emberek figyelmét, de mégis: nem szabad fokhagymát tenni a hüvelybe!
- címkék:
- fokhagyma
- vagina
- hüvely
- életveszély
- Címkefelhő »
Dolgok, amik soha nem kerülhetnek a vaginád közelébe: petrezselyem, fürdőbomba
Mivel egyre több bizarr trend alakul ki a hüvely körül, ezért az orvosok úgy érezték, figyelmeztetniük kell a nőket arra, hogy miket ne tegyenek a vaginájukba, bárki is javasolja azt.
Fokhagymás spagetti paradicsom fürttel
Hihetünk a reklámoknak, ha a nátháról van szó?
Az immunrendszerünk feladata, hogy megvédje a szervezetünket a fertőzésektől és saját kóros sejtjeinktől, tehát egészsége létfontosságú számunkra. Megfelelő működésében az életmódnak (táplálkozásnak, elegendő folyadékfogyasztásnak, testmozgásnak, hatékony stresszkezelésnek, elegendő pihenésnek, alvásnak) alapvető szerepe van. Különösen fontos erről beszélni ezekben a tüsszögésektől visszhangos napokban. Tudniillik egészséges életmóddal és rendszeres, jó technikával végzett kézmosással megakadályozhatjuk a légúti fertőzések terjedését.
Vajon meg tudjuk állni, hogy beleharapjunk ebbe a gyertyába?
Egyre több különös dolog jelenik meg a piacon. Nem győzünk csodálkozni! Hallottunk már kék borról, marhahúscsokorról és brokkolis kávéról, de sajtburgerillatú gyertyáról még nem. Na, ennek is eljött az ideje!
- címkék:
- fokhagyma
- gyertya
- bacon
- sajtburger
- Címkefelhő »
Hihetetlen dolgot tesz ez a férfi a brokkolival. Mi nem lennénk képesek rá
- címkék:
- művészet
- fokhagyma
- brokkoli
- bab
- ételművészet
- Címkefelhő »
Aszalt paradicsomos-fetás mártogató
Fokhagymás tarja téli zöldségekkel
- címkék:
- Buday Péter
- zöldség
- fokhagyma
- recept
- séf
- tarja
- Címkefelhő »
Tegyünk egy utazást a floridai partok felé – egy harapással!
Florida ikonikus strandkenyerét maga a kultúra alakította ki. Ezt az ételt a helyiek a floridai partokon sütkérezve fogyasztják. És imádják. Itt az ideje, hogy mi is megkóstoljuk, és képzeletben tegyünk egy utazást a floridai partok felé.
Ennyire válogatós II. Erzsébet királynő
Azt már eddig is tudtuk, hogy a brit királynő csak nagyon kevés keményítőtartalmú ételt hajlandó megenni. A tészta és a burgonya például tiltólistás, ráadásul a fokhagymáért sincs különösebben oda. Ám ez még nem minden. Az egykori királyi séf, Darren McGrady elárulja, mennyire válogatós a királynő.