tea

címke rss

Négy különleges tea az õszi hónapokra

Archívum2019.09.23, 06:59

Szeptemberben ideje elkezdeni kicsit feltornászni az immunrendszert, hiszen, ahogy egyre hidegebb az idõ, és egyre gyakrabban esik az esõ, az esetleges megfázás kockázata is nagyobb lesz. Pláne a gyerekek veszélyeztetettek a hideg, õszi idõben, ugyanis õk kevésbé elõvigyázatosak, és még csoportba is járnak, ahol egymás között adják-veszik a bacilusokat, miközben játszanak. Az alábbakban négy immunerõsítõ teát láthatsz, amelyek õsszel segítségetekre lehetnek a betegségek elleni védekezésben. Fontos, hogy a teákat nem adhatod bármilyen korú gyereknek, ezért, mielõtt bármelyiket is itatnád a csemetéddel, egyeztess a gyerekorvosotokkal!

Kiderült, miért nem jó reggelire a banán

Archívum2019.09.16, 08:24

A múlt hét újabb meglepetéseket és tanulságokat tartogatott számunkra. Megtudtuk, hogy bizony nem jó ötlet banánt enni reggelire, illetve azt is, hogyan készül a legfinomabb focaccia. Beszéltünk továbbá arról, hogy külföldön is a magyar bort isszák, és hogy 6000 éve is fogyasztottak tejtermékeket, pedig tejcukorérzékenyek voltak. Gasztro-összefoglaló.

Megtalálták az idõskori, kognitív hanyatlás hatékony ellenszerét

Archívum2019.09.15, 14:50

Egy most publikált, új tanulmány egyértelmûen bizonyította, hogy a rendszeres teafogyasztás javítja az agyunk egészségét, hozzájárul a szellemi frisseséghez A kutatók önkéntesek bevonásával végzett neuropszichológiai tesztek és képalkotó vizsgálatok után jutottak arra a következtetésre, hogy a teafogyasztóknál az agyrégiók mûködése jóval rendezettebb, amely egészségesebb kognitív funkcióval társul.

Melyik teához melyik étel passzol a legjobban?

Archívum2019.09.10, 08:32

Kiderült, hogy nemcsak borhoz lehet jól ételt párosítani, hanem teához is. Hiszen a tea nemcsak egy ital, hanem egy életmód része. Vegyük például Indiát (ne is az angolokat!), ahol nagyobb jelentõséggel bír, mint bármilyen ital – a rituálék része. Ám a tea iránti szeretet számos más országban is megfigyelhetõ. Mi ennek az oka? Felmelegít egy hideg estén, jótékony hatásokkal kecsegtet, ha jól választunk, és még finom is.

Miért kellene banánteát innunk lefekvés elõtt?

Archívum2019.08.27, 08:37

A banán valószínûleg az egyik legnépszerûbb gyümölcs a világon. Pépes, édes, kiváló ízû és illatú. Mivel egész évben elérhetõ, a háztartásokban is gyakran megtalálható. Noha rendkívül tápláló, viszonylag magas a cukor- és a kalóriatartalma. Ezért fogyasztása fogyókúrázóknak leginkább teaként javasolt. A banán ugyanis tartalmaz néhány olyan tápanyagot, amely vízben oldódik, így teája is tápanyagokban gazdag. Különösen lefekvés elõtt érdemes inni.

Ez az oka, amiért érdemes lecserélni a bolti zabkását házira

Archívum2019.08.22, 09:11

Ha egy új egészséges alapanyagot vezetnénk be az étrendünkbe, válasszuk a zabot. Gazdag vitaminokban, tápanyagokban, rostban, fehérjében és antioxidánsokban. Segít kezelni a magas koleszterinszintet és vérnyomást, illetve fokozza a jóllakottság érzését. Mindemellett azonban meg kell jegyezni: a bolti zabkása tele van felesleges cukorral és adalékanyaggal, ami inkább árt, mint használ, a házi textúrája és íze meg egyáltalán nem kívánatos. Hogyan készítsük hát el?

Megtalálták a migrén felelõsét: a napi három vagy több kávé lehet az

Archívum2019.08.09, 16:40

Bár többen szívesen viccelõdnek azzal, hogy a koffein miatt megfájdul a fejük, eddig kevés kutatás erõsítette meg ezt a kapcsolatot. Harvardi kutatók most azonban kétséget kizáróan megállapították, hogy a visszatérõ migrénes fejfájással küzdõ emberek körében nagyobb a valószínûsége a másnapi fájdalomnak, ha napi legalább három koffeines italt, például kávét vagy teát fogyasztanak.

Soha nem hallott, meglepõ tények derültek ki a bostoni teadélutánról

Archívum2019.08.02, 19:02

A legtöbb amerikai arról van meggyõzõdve, hogy az elsõ, nem hivatalos „függetlenségi nyilatkozat" Bostonban történt a 18. század második felében, amikor az adókat ellenzõ polgárok elfoglalták a város kikötõjében horgonyzó Dartmouth, Eleanor és Beaver hajókat, majd a fedélzetrõl a tengerbe szórták a hajókon tárolt teaszállítmányt. A legtöbb történelmi eseményhez hasonlóan, a bostoni teadélután története is jóval bonyolultabb, mint amit általában tudni vélünk róla. Néhány kevésbé ismert meglepõ tény, amely azon a bizonyos napon, 1773. december 16-án történt az amerikai városban.

Teát iszunk, mégis sör csorog le a torkunkon

Archívum2019.07.31, 09:10

Vannak olyan napok, amikor szívesen legurítanánk egy doboz sört, de bizonyos helyzetek és körülmények nem engedik ezt meg. Például, ha a munkahelyen vagyunk vagy épp az elõítéletes családtagok tekintetének kereszttüzében. Pont az ilyen pillanatokra lett kitalálva a sörízû tea: nem kell megszisszentenünk egy dobozzal sem ahhoz, hogy élvezzük a sör hamisítatlan aromáit.

Vajon mit tudnak ezek a teák, hogy több millióba kerülnek?

Archívum2019.07.17, 13:01

A tea az egyik legnépszerûbb ital a világon – az élvezete és az egészségügyi elõnyei miatt. Forrón és hidegen is ugyanúgy szeretjük, sõt, ha úgy akarjuk, még a desszertjeinket is megízesíthetjük vele. Érdekes, hogy egyébként számos olyan teafû létezik, amelynek értéke messze túlmutat a helyi boltok árain. Nézzük, melyek a világ legdrágább teái.

Még sosem volt ilyen egyszerû jegeskávét készíteni - videó

Archívum2019.07.15, 12:42

El sem tudjuk képzelni, milyen lenne a nyár jegeskávé nélkül. Lehûthetjük jéggel vagy fagylalttal, ki hogy szereti, a lényeg, hogy felüdülést jelentsen egy forró napon. Na, meg persze az is fontos, hogy ne kelljen folyton frissen fõzni, mert akkor aztán várhatjuk, hogy lehûljön. Még szerencse, hogy ezzel a trükkel mindig lehet kéznél kávé, sõt akár tea is. És a jégrõl már nem is kell gondoskodni.

Sokat szorong? Stresszes a munkája? Ilyen teát igyon

Archívum2019.07.11, 18:24

A matcha tea a zöld tea egyik fajtája, amelyet por formájában már különbözõ süteményekben, fagylaltokban, de még a reggeli kávéhoz is felhasználják. Jótékony egészségügyi hatásai és enyhén földes íze van. Japánban már régóta a teaszertartás része.

Gyógyteák, amelyek nyáron is jólesnek és jót tesznek

Archívum2019.06.26, 19:57

Sokak számára az õszi és téli idõszak a teázások, és különösen a gyógyteák fogyasztásának idõszaka. Ekkor nemcsak az íze és a jótékony hatása, de a gõzölgése, a melegsége is jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt. Néhány tea azonban kifejezetten frissítõ hatású, langyosan iható, és különösen a nyári idõszakban segíti a szervezet mûködését. 

Ne várjuk meg, amíg megszomjazunk! Folyamatosan igyunk vizet!

Archívum2019.06.15, 05:37

Nem gyõzik hangsúlyozni a szakemberek, hogy létfontosságú a szervezetünk szempontjából sok folyadékot fogyasztani, fõként a nyári hõségben. Sokan nem tudják, hogy milyen jelekre kell odafigyelnünk az ideális vízfogyasztásért, ráadásul az sem mindegy, hogy a folyadékpótlást pontosan hogyan oldjuk meg.

Sokat kávézol, teázol? Vagy diétás étrendet követsz? Akkor vasat érdemes szedned, de nem mindegy, hogy mit!

Archívum2019.05.23, 10:57

Az egyoldalú táplálkozással, napjaink változatos diétairányzataival sok vitamintól és ásványi anyagtól, például vastól fosztjuk meg a szervezetünket, pedig utóbbi az életmûködéseinkhez elengedhetetlen. A vas teljes megvonása például a szervezet összeomlásához vezet. De nem csak az ételekre kell odafigyelnünk, ha el akarjuk kerülni a vashiányt, az sem mindegy, hogy mit iszunk! Talán nem is gondolnád, de a rendszeres kávézás és teázás is rontja a vas felszívódását. Így pótold a vasat, ha sem a megszokott étrendedrõl, sem a koffeinadagodról nem akarsz lemondani.

Kísérlettel bizonyították, hogy teljesen felesleges cukrot tenni a teánkba

Archívum2019.05.04, 15:08

Azt tudjuk, hogy a cukor nem a világ legegészségesebb dolga, ám az emberek többsége a teájába mégis belecsempészi. Most kutatással bizonyították, hogy teljesen felesleges ezt az italt is megcukrozni. 

Hihetetlen, de már a teázás sem biztonságos

Archívum2019.03.25, 16:14

Drasztikusan megnõ a nyelõcsõrák kialakulásának esélye azoknál, akik forrón isszák a teát – derítette ki egy új kutatás. A 60 Celsius-foknál melegebb italokat fogyasztók körében 90 százalékkal nõ a daganat kialakulásának esélye azokhoz képest, akik nem isznak teát, vagy inkább a hûs innivalót preferálják.

A meleg italok fogyasztása növelheti a rák kialakulásának kockázatát

Archívum2019.03.21, 15:22

Kiderült, hogy a forró tea vagy bármilyen nagyon meleg folyadék növeli a rák kialakulásának esélyét. 

A tea vagy a kávé a jobb reggeli ital?

Archívum2019.03.18, 08:51

Ez a kérdés pont olyan régi, mint maguk az italok. Mindkettõ népszerû a világ minden táján, fõleg a reggeli mellé vagy azután fogyasztva. Mindössze az elkészítési mód más és más. Vannak, akik tejjel isszák a teájukat, míg mások a mézre és a citromlére esküsznek. Így van ez a kávéval is: egyesek az eszpresszót, mások a lattét részesítik elõnyben. A kérdés azonban továbbra is fennáll: melyik ital a jobb és egészségesebb alternatíva reggeli mellé?

4 étel, amely ébren tart éjjel

Archívum2019.02.22, 11:17

Vannak élelmiszerek, amelyektõl érdemes távol maradni legalább 4-6 órával elalvás elõtt. Elõfordulhat, hogy a nem megfelelõen megválasztott vacsora egész éjjel ébren tarthat. Gondoljunk a zsíros és fûszeres ételekre, amely után garantált az álmatlan forgolódás. A táplálkozási szakemberek szerint azonban vannak olyan egészségesnek titulált ételek, amelyek fogyasztása szintén kiûzi az álmot a szemünkbõl.

Veszélyes lehet várandósan kávét inni: a koffein csökkenti a méhlepény véráramlását

Archívum2019.01.14, 12:44

Egy friss kutatás szerint a koffeintartalmú italok fogyasztása a várandós nõknél növeli annak az esélyét, hogy a baba kis súllyal születik.

A munkahelyi teafiltereken több ezer baktérium telepedhet meg

Archívum2019.01.13, 13:06

Kiderült, hogy a közös munkahelyi teázások során rengeteg baktériumot juttathatunk a szervezetünkbe.

Cseréljük le a kávét, ha ezt tapasztaljuk

Archívum2019.01.08, 10:19

Kávéfogyasztóként semmi sem tesz boldogabbá, mint az elsõ csésze forró (vagy épp jeges) kávé. Vannak, akik az ízéért is rajonganak, míg mások inkább csak a koffein miatt fogyasztják. Aztán pedig végre energiától duzzadóan indíthatják a napot. Na, de mi van ezen túl? Milyen hatással van a kávé a testre?

A hatékony fogyókúra élharcosai

Archívum2018.12.13, 12:01

Gyakran böngésszük a hírességek posztjait az interneten, irigykedve nézzük csodálatos alakjukat. Azon morfondírozunk, hogyan tudnak mindig olyan szuperül kinézni. Végül arra jutunk, hogy a pénznek, az edzõknek és a táplálkozási szakembereknek köszönhetik tökéletes testüket. Ám ez nem minden esetben igaz. Mi is elérhetjük a vágyott alakot egy kis idõ befektetésével, egy egészséges étrenddel és rendszeres edzéssel. Persze ehhez jöhet néhány apró trükk, mint a citrom és a gyömbér.

Ehhez kellett hozzászoknia Meghan Markle-nek a palotában

Archívum2018.12.13, 07:01

A brit étkezési szokások nagyon különböznek a miénktõl – fõleg, ha reggelirõl van szó. Hasonlóan gondolják ezt az amerikaiak is, ami azt jelenti, hogy Meghan Markle-nek bizony egy csomó mindent meg kellett szoknia a palotába érkezve. Vajon a különös brit reggeli elnyerte Sussex hercegnõjének szívét?

Süssünk muffint, mixeljünk teát! - Gasztroajándékok karácsonyra

Archívum2018.12.12, 15:18

Szerencsére egyre több szó esik az ajándékozás olyan formáiról, amelyek például nem szennyezik a környezetet a felesleges csomagolóanyagokkal, vagy nem végzik néhány használat után a szemetesben. Az egyre népszerûbb, adj élményt vagy idõt jellegû ajándékok körébe tartoznak az ehetõ, iható gasztroajándékok is. Ezekkel idõt, energiát is spórolhatunk, ráadásul igen személyes meglepetésnek számítanak.

Teaivással a csonttörés ellen

Archívum2018.11.30, 13:03

Növeli a csontsûrûséget, különösen nõk esetében, és csökkenti a csonttörés kockázatát a rendszeres teafogyasztás - derítették ki kínai kutatók 450 ezer felnõtt adatainak elemzésébõl.

Megváltoztatja a teakedvelõk életét ez az új felfedezés

Archívum2018.11.20, 16:42

A globális teapiac 2017-ben közel 50 milliárd dollárt ért, és folyamatosan növekszik, 2024-re elérheti a 73 milliárd dollárt. A tea világszerte az egyik legnépszerûbb ital, ráadásul vitaminokat, antioxidánsokat és koffeint is tartalmaz, tehát amellett hogy egészséges, még stimulálja is a szervezetet, segít jobb teljesítményt nyújtani. A koffeintartalma miatt viszont nem szerencsés éppen lefekvés elõtt fogyasztani. Egy új felfedezés viszont mindent megváltoztat: olyan tealeveleket találtak, amelyekben egyáltalán nincs koffein.

A teának leáldozott, ezt isszuk helyette - ha mámorra vágyunk

Archívum2018.11.20, 15:09

Ugye, milyen jólesik egy meleg tea egy szürke, esõs napon? Netán egy forró csokoládé, amely a testet is felmelegíti? Egy jó õszi ital, egy takaró, egy remek könyv, és máris teljesen a kényeztetõ pihenés. Na de mi van akkor, ha valami újba szeretnénk belekóstolni? Ha ezúttal nem teával szeretnénk forróvá varázsolni a hangulatot? Íme néhány szuper meleg ital, amelyet alkohollal és anélkül is elkészíthetünk. Az, hogy melyiket próbáljuk ki, nem kérdés: az összeset! Csak a sorrendet kell meghatározni.

Mutatjuk, melyik teáért bolondul most meg a fél világ

Archívum2018.11.20, 11:07

Bár az amerikaiak 2016-ban összesen 13,6 milliárd dollárt költöttek kávéra, miközben mintegy 33 ezer kávéház található az országban, a tea mégis egyre népszerûbb a fogyasztók körében. A nagykereskedelmi teaértékesítés 2018-ban elérte a 1,84 milliárd dollárt, és a Statista elemzése szerint jövõre 2,4 százalékkal fog emelkedni. Az egyik teafajta azonban különösen kedvelt.

A keserû ízek határozzák meg a választásunkat

Archívum2018.11.16, 11:55

Nem tudja elképzelni a reggeleket egy napindító kávé nélkül? Vagy szívesebben kortyolgat egy forró teát a napi hírek olvasása közben? A választás ösztönszerûnek tûnik, és talán az is. Hogy a kávét vagy a teát választjuk szívesebben, szoros összeköttetésben van azzal, miként érezzük az ital keserûségét.

A Spar kivonja egyik teáját a forgalomból

Archívum2018.11.15, 11:46

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. arról tájékoztat honlapján, hogy kivonja a náluk forgalmazott citromfûteát.

Így gyorsítja az öregedést a sejtekben az oxidatív stressz

Archívum2018.11.05, 17:56

Különleges eszközzel vennék fel a harcot az öregedés és az alacsony várható élettartam ellen a kutatók. A mindezért leginkább felelõssé tehetõ oxidatív stresszt a csokoládéhoz, teához és a kávéhoz adott cinkkel kezelnék.

Így néznek ki imádott sztárjaink a való életben

Archívum2018.11.04, 14:30

A múlt héten kiderült, hogy a csodás alak, a csillogás és a siker ellenére imádott sztárjaink sem tökéletesek. Amikor nem tudják, hogy figyelik õket, ugyanúgy elengedik magukat, mint bármelyik átlagember. Persze emellett a lesifotósok olyan pillanatokat is lencsevégre kaphatnak, amelyek csak az idõzítés miatt viccesek vagy kínosak. Ha minket fényképeznének evés közben, bizony rólunk is készülne pár olyan megmosolygtató felvétel, mint amilyen Betty White-ról vagy Miley Cyrusról. Heti gasztro-összefoglaló.

Tartósítószer, gombaölõ, ragasztó nem kell a teába

Archívum2018.10.29, 12:53

Mit szeretünk a legjobban az õszben? A bekuckózós estéket, a kandallóban ropogó tûz pattogó hangját, a puha takaró meleg ölelését és egy finom bögre teát. Már az elsõ kortynál visszaköszön a citromkarika fanyarsága, amely teljesen ellentétes a méz és a gyümölcsös aromák édes kényeztetésével. Teázni egy igazi felüdülés, egy kellemes rituálé, egy pihentetõ pillanat, na meg persze egy kis egészség. Hiszen, ha csupán magában, cukor, édesítõszer és méz nélkül fogyasztjuk, a hidratálás része. Persze egyáltalán nem mindegy, milyen fajtához nyúlunk. És itt nem a fekete, zöld, vörös és a többi teatípusra gondolunk, hanem a szálas és a fileteeres ...

Csak holdtöltekor szedik India legdrágább tealeveleit

Archívum2018.09.26, 08:08

A Himalája indiai részén van a Khangchendzonga hegycsúcs, ahol egy ritka és értékes smaragdzöld teafajta terem, amit a teák pezsgõjének is szoktak emlegetni.

Starbucks kávét vásárolhatunk a Nestlétõl

Archívum2018.08.29, 11:34

Világszerte a Nestlé fogja árusítani a Starbucks elõrecsomagolt kávéit és teáit. A két cég több milliárd dolláros szerzõdést kötött erre vonatkozóan.

A tea, amelynek minden kortya aranyat ér

Archívum2018.08.24, 12:57

Mit tudunk a cékláról? Azt, hogy foltot hagy a ruhán és rendkívül egészséges. Szeretjük? Az már más kérdés. Van, aki savanyúságként esküszik rá, míg mások inkább lé formájában fogyasztják. Bárhogy is veszik magukhoz, a lényeg, hogy megteszik. Akár még teát is készíthetünk belõle, ha egész formában nem szívesen adnánk hozzá az étrendünkhöz. Legalább ennyit érdemes megtenni a szervezetünkért, hiszen a céklatea minden kortya aranyat ér.

Ez a tea segít a fogyásban: 100 kalóriát is elégethetsz vele

Archívum2018.07.25, 18:13

Rengeteg termék segíti a fogyókúrázókat, de el is veszhetünk ebben az útvesztõben. Van azonban egy olyan régi, de jól bevált kiegészítõje a diétának, amirõl könnyen megfeledkezünk a sok modern termék között, pedig nem kellene: ez a zöld tea.

Az év bombaüzlete: teával fizetnének olajért

Archívum2018.07.24, 18:48

Srí Lanka teával fizetne az olajért Iránnak. Az Irán elleni szankciók miatt, a szigetország egyelõre nem indíthat hagyományos pénzügyi kifizetéseket irányába, ezért szokatlan, de érthetõ ajánlatot tettek Teheránnak.

Ne dobja ki az elhasznált teafiltert!

Archívum2018.07.18, 12:01

Önnél is mindig a kukában végzi az elhasznált teafilter? Többé ne dobja ki! Nem is hinné, mennyi mindenre használhatja még fel azután, hogy elkészítette a bögre teát. Már az elsõ tipp garantáltan le fogja nyûgözni!

Rengeteg teát fogunk inni a következõ évtizedben

Archívum2018.06.01, 21:39

Globálisan növekszik a teatermelés és -fogyasztás az elkövetkezendõ évtizedben - írja új jelentése kapcsán az ENSZ Élelmezésügyi és Mezõgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.

Ez a tea tényleg megváltoztatja a színét!

Archívum2018.05.14, 10:09

Ezúttal hihet a szemének, mert ez a tea valóban megváltoztatja a színét. Nem csalás, nem ámítás, ha citromot tesz a kék italba, hamarosan rózsaszínné változik.