gabona
címke rss- kapcsolódó címkék:
- mezőgazdaság
- búza
- Magyarország
- gazdaság
- tonna
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Brüsszel nem csinál semmit, de a magyar kormány újabb döntéssel védi a magyar mezőgazdaságot
Az érintett tagállamok összehangoltan konkrét uniós lépéseket sürgettek a megnövekedett ukrán import kezelésére, hiszen erre vonatkozó intézkedési lehetőségei az Európai Uniónak vannak – ezt közölte Nagy István agrárminiszter az Origónak adott interjúban az ukrán gabona behozatali tilalma kapcsán. Nagy István kifejtette, hogy Brüsszelnek cselekednie, lépnie kell az európai, és köztük a magyar gazdák és az ukrán gabona továbbszállítása érdekében, hiszen arra az éhínséggel sújtott régiókban van szükség. A mostani döntéssel a kormány a magyar agráriumot és a magyar gazdákat védi.
NAV: nem haladhat át gabonaszállítmány Magyarországon ellenőrzés nélkül
Nem haladhat át gabonaszállítmány Magyarországon ellenőrzés nélkül, ha a legkisebb gyanú is felmerül a járőrökben, hogy a fuvarozók megszegik az Ukrajnából érkező gabonák importtilalmát - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.
- címkék:
- gabona
- szállítmány
- NAV
- Címkefelhő »
Halálra gázoltak egy férfit egy zalai gabonatárolóban
Brutális baleset történt nyáron a Zala vármegyei Gősfán, amikor egy férfi egy traktorral tolatás közben halálra gázolta a munkatársát. A férfiak éppen a learatott gabonát rakodták be a tárolóba, amikor megtörtént a tragédia.
Kiállnak a gazdaszervezetek az ukrán gabona behozatali stopja mellett
Még nincsenek meg a jogszabály részletei, amivel a kormány tiltaná az ukrán agrártermékek importját. Addig is szigorúan ellenőrzik, hogy az országba belépő tételek el is hagyják a magyar határt – írja a Világgazdaság.
Brüsszel újabb hazugsága bukott le: szándékosan okozhatnak kárt az európai gazdáknak
A totális háborúpártiságban vergődő Európai Bizottság hónapok óta nem foglalkozik az ukrán gabona miatt bajban lévő tagállami agrárpiacokkal. Most, hogy Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is betiltotta az importot, hirtelen hisztérikusan reagáltak, de uniós szervezet létükre nem az uniós gazdák mellé álltak, hanem az ukránok mellé. Teljesen világos, hogy Brüsszel számára nem fontos a gazdák megvédése. Az ukrán gabonát amúgy eredetileg csak azért engedték be az Unióba, hogy tovább szállítsák Afrikába. De nem szállítják. Brüsszel könnyen megoldhatná a kérdést: az, hogy nem teszi, azt bizonyítja, soha nem az volt a céljuk, hogy aa ...
- címkék:
- Ukrajna
- gabona
- importtilalom
- Címkefelhő »
Így ellenőrzik a Magyarországra érkező ukrán gabonaszállítmányok útját - képek
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról.
- címkék:
- gabona
- gazdaság
- pénz
- ukrán
- szállítmány
- Címkefelhő »
Így ellenőrzik a Magyarországra érkező ukrán gabonaszállítmányok útját
- címkék:
- gabona
- gazdaság
- ukrán
- ellenőrzés
- Címkefelhő »
Rendkívüli: Lengyelország kihátrált Ukrajna mögül
A lengyel kormány felhatalmazta a mezőgazdasági és fejlesztési minisztereket, hogy ideiglenes tilalmat vezessenek be több ukrán élelmiszerre a saját gabonájuk és termékeik értékesítésében nehézségekbe ütköző lengyel gazdák tiltakozásai miatt. Waldemar Buda fejlesztési miniszter szombaton kiadott rendelete szerint a tilalom azonnal hatályba lép, és június végéig lesz érvényben.
- címkék:
- Ukrajna
- Lengyelország
- gabona
- Címkefelhő »
Nagy István: Újabb intézkedéseket vezetnek be az ukrán gabonadömping megfékezése érdekében
Új intézkedéseket vezet be és még szigorúbban ellenőrzi Magyarország az Ukrajnából a szolidaritási folyósón érkező ukrán gabonát, hogy az ténylegesen eljuthasson az eredeti célországokba - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Újabb fordulat a háborúban: egyik legfőbb támogatóját vesztheti el Ukrajna
Eddig a lengyel kormány számított Ukrajna legnagyobb támogatójának az Európai Unión belül. Most viszont változni látszik a helyzet: szerdán lemondott a lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, éppen aznap, amikor Zelenszkij Lengyelországba érkezett. Az országba áramló olcsó ukrán gabona miatt a lengyel gazdák ugyanis válságos helyzetbe kerültek, Brüsszel pedig nem segít. Egy lengyel tábornok nyilatkozata szerint valójában a béketárgyalásokhoz kért támogatást Zelenszkij, Ukrajna ugyanis nem tudja megnyerni a háborút. Bár a lengyel vezetők nyilvánosan ezúttal is mindent megígértek, újabb fordulat jöhet a háborúban.
- címkék:
- Ukrajna
- Lengyelország
- Brüsszel
- gabona
- Címkefelhő »
Lopott gázolajat és gabonát árultak a sofőrök egy fülöpházi testvérpárnak
Két fülöpházi férfi több sofőrrel egyeztetve többször is találkoztak egy pakolóban, ahol áron alul vettek tőlük különböző gabonákat és gázolajat. A sofőrök a szállítmányaikban lopták, aztán adták el az egyes árukat.
Kongatják a vészharangot: globális élelemiszerválság fenyeget, ha nem lesz hamarosan béke
Az Oroszország és Ukrajna között zajló véres háború nem csak az ukrajnai színtéren okoz mérhetetlen károkat, a háború árnyéka egyre több országra rávetül - hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Magyarország szigorú vizsgálatnak veti alá az ukrán gabonát
Folyamatos az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzése, eddig 156 élelmiszeripari vállalkozásnál történt vizsgálat – közölte Nagy István agrárminiszter.
Döbbenetes fordulat következett be Kínában
A kínai és más ázsiai konyháknak meghatározó összetevője a rizs, melyet széles körben fogyasztanak, számos étel részeként. Épp ezért igencsak meglepő, hogy Kínában ma már több kukoricát termesztenek, mint rizst.
- címkék:
- Kína
- gabona
- rizs
- kukorica
- gazdaság
- pénz
- termesztés
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Ukrajna
- Afrika
- gabona
- Címkefelhő »
Nagy bejelentés: megállapodott Oroszország és Ukrajna
Megállapodás született az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról szóló megállapodás meghosszabbításáról - jelentette be csütörtökön kiadott közleményében António Guterres ENSZ-főtitkár.
- címkék:
- gabona
- Orosz-ukrán háború
- Címkefelhő »
Putyin elárulta Erdogannak, hogy mi kell a gabonaszállítás felújításához
A Szevasztopol elleni dróntámadás kivizsgálása és Kijev által adott biztonsági garanciák után lehet csak felújítani a gabonaegyezmény végrehajtását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal kedden folytatott telefonbeszélgetésen.
- címkék:
- Putyin
- Erdogan
- Ukrajna
- gabona
- Címkefelhő »
Drámai, egész Európát érintő döntést hoztak az oroszok
Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban az orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet - közölte hétfő este az orosz védelmi minisztérium.
A dróntámadás miatt felfüggeszti a gabonaszállítási megállapodást Oroszország
Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadás után felfüggeszti a részvételét az ENSZ-közvetítéssel júliusban megkötött ukrajnai gabonaszállítási megállapodásban - áll az orosz védelmi minisztérium által szombaton kiadott közleményben, amelyet a TASZSZ orosz állami hírügynökség ismertetett.
- címkék:
- Oroszország
- gabona
- ENSZ
- Címkefelhő »
A korai skót gazdálkodók nem trágyát használtak a földeken
A Brit-szigetek más részein és a szárazföldi bevált gyakorlattal ellentétben a korai skót farmerek egyáltalán nem használtak trágyát a szántóik termékenyebbé tételére. Egy új tanulmányban a kutatók a skóciai aberdeenshire-i Balbridie-ben található 6000 éves neolitikus lelőhelyről származó gabonaszemeket elemezték.
Már 5500 éve eszik a gabonapelyhet tejjel Skóciában
A jellegzetes gabona- és tejtermékmolekulák felfedezése a kerámiákon a korai neolitikus időszakra nyúlik vissza Nagy-Britanniában. Egy új kutatás az akkori táplálkozás meglepő aspektusait tárta fel.
- címkék:
- Skócia
- gabona
- tej
- gabonapehely
- neolitikum
- Címkefelhő »
Sikertelen az ukrán gabonaexport
Bár az utóbbi időszakban megindult az ukrán gabonaexport, az eddigi adatokból mégis az derül ki: a tavalyi mennyiségnek csupán a felét adta el Ukrajna külföldi vevőknek. Ráadásul a nemzetközi várakozásokkal ellentétben jórészt nem az éhező afrikai országokba került az ukrán gabona, hanem Törökországa és Európába - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- Ukrajna
- gabona
- Címkefelhő »
Kinyitják a raktárokat a világ egyik legnagyobb búzaexportáló országában
Kazahsztán szeptember 10-től feloldja a búza és liszt exportjára vonatkozó jelenlegi korlátozásokat – közölte a kormány sajtószolgálata a tárcaközi bizottság csütörtöki ülését követően. Kazahsztán a világ tíz legnagyobb búzaexportálójának egyike.
Nem az éhező országokba szállítják az ukrán gabonát
Hetekig arról olvashattunk, hogy ha Ukrajnából nem futnak ki a gabonaszállító hajók, akkor Afrikában és Ázsia egyes országaiban élelmezési válság alakul ki. Egy, a háború kitörése előtt készült elemzésből az uniós döntéshozók is értesülhettek arról, hogy mit is kockáztatnak a felelőtlen döntéseikkel - írja a Tűzfalcsoport.
Ferenc pápa üdvözölte a gabonát szállító hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből
Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.
- címkék:
- Ukrajna
- gabona
- hajó
- Címkefelhő »
Elhagyta Ukrajnát az első gabonaszállító hajó
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium.
Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában
- címkék:
- Ukrajna
- gabona
- szállítmányozás
- Címkefelhő »
Az ukrán gabona kivitelének felgyorsításáról tárgyalt Kárpátalján Nagy István agrárminiszter
Az ukrán mezőgazdasági termékek, mindenekelőtt a gabona kivitelének felgyorsításáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter Viktor Mikitával, a Kárpátalja megyei katonai közigazgatás vezetőjével.
- címkék:
- Nagy István
- gabona
- tárgyalás
- ukrán
- Címkefelhő »
Magyar segítséget kaphat az Ukrajnában felhalmozódott gabona kivitele
Magyarország kész szorosan együttműködni és segíteni az ukrán gabonakivitel azonnali szélesítése érdekében - közölte Nagy István agrárminiszter, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett Lembergben.
- címkék:
- Ukrajna
- mezőgazdaság
- gabona
- gazdaság
- Címkefelhő »
Enyhül a nyomás a nemzetközi élelmiszerárakon
Tovább csökkent az alapvető termények ára a nemzetközi piacokon júniusban – hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
- címkék:
- olaj
- élelmiszer
- mezőgazdaság
- gabona
- cukor
- gazdaság
- FAO
- Címkefelhő »
Biztosított a magyarországi gabonaellátás
Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított - írta a szombati Magyar Nemzet. A lap közölte, hogy néhány nap múlva országos szinten elkezdenek aratni.
- címkék:
- mezőgazdaság
- gabona
- Címkefelhő »
Több hektáron égett az Alföldön a gabona, Nyírbátorban avartűz pusztított
Eloltották a hétfő délután keletkezett tüzet Nyírbátorban, a környéken lakók visszatérhettek otthonukba - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. Az ország több pontján is tombolnak a lángok, amelyek egy része már a Körös-Maros Nemzeti Park védett területét és egy szarvasmarhatelepet fenyeget.
- címkék:
- tűzeset
- gabona
- tűz
- itthon
- Címkefelhő »
Háborús árak alakultak ki a gabonapiacon
Elszabadultak az árak a gabonapiacon: a búza tonnánkénti piaci ára a háború kirobbanása előtt, azaz a február 23-ai 104 ezer forintról a legfrissebb, június 1-jei adatok szerint 153 ezer forintra nőtt, vagyis közel 50 százalékkal drágult. A kukorica piacán a tonnánkénti ára 98 ezer forintról 132 ezer forintra nőtt, azaz harmadával emelkedett.
- címkék:
- gabona
- kukorica
- búza
- Címkefelhő »
Nagy István: Szárazföldi folyosón kell kiszabadítani a gabonát Ukrajnából
Élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az agrárminiszter.
- címkék:
- Nagy István
- Ukrajna
- gabona
- Címkefelhő »
Északkelet-Európa válhat a kontinens éléskamrájává
Északkelet-Európa válhat a kontinens éléskamrájává, a térségben ugyanis kevésbé viseli meg a gabonaféléket az éghajlatváltozás - közölte a Budapesti Corvinus Egyetem csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben az ELTE-vel és a BME-vel együttműködésében készült közös tanulmányuk megállapításait ismerteti.
- címkék:
- Európa
- élelmiszer
- gabona
- táplálkozás
- élelem
- Címkefelhő »
Ezek a leginkább környezetbarát élelmiszerek a világon - képek
Az élelmiszerek akkor tekinthetők környezetbarátnak, ha nem vagy csak kevéssé károsítják a környezetet, akár az előállításukhoz használt eszközök, vegyi anyagok, vagy akár a biológiai lebonthatóságuk és/vagy megújuló képességük miatt. Ilyen élelmiszereket mutatunk be galériánkban.
Jobb minőségű gabonát ígér egy nemzetközi kutatás
Jobb minőségű búza előállításának új módjáról számolt be egy ausztrál tudósok által vezetett nemzetközi tanulmány.
- címkék:
- gabona
- genetika
- búza
- fehérje
- táplálkozás
- Címkefelhő »
Magyarországon száguld át az ukrán gabona egy része
A többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics - Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest - tájékoztatott a vállalat szerdán.
Élelmiszerválság fenyegeti a Közel-Keletet és Észak-Afrikát
Az orosz-ukrán háború és a szankciók világszerte komoly gazdasági hatással járnak. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező mezőgazdasági nyersanyagok elakadása azonban különösen súlyosan érinthetik a Közel-Kelet és Észak-Afrika országait.
Több millió tonna gabona rekedt az ukrajnai kikötőkben
Csaknem 4,5 millió tonna gabona rekedt ukrajnai kikötőkben és hajókon az orosz támadások miatt - mondta el Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója.
A kormány meghosszabbítja a gabonakiviteli intézkedéseket
Az állattenyésztők takarmányellátása, illetve a lakossági élelmiszerigények biztosítása érdekében a kormány két hónappal meghosszabbítja a gabona-, olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettséget – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca közleményében.
Elképesztő mennyiségű ukrán gabona veszhet kárba
Az ukrán mezőgazdasági miniszter szerint minden a gabonával teli hajók raktereinek állapotán múlik, és a gabonahiány, illetve a magas árak 3-5 évig is elhúzódhatnak.
Stratégiai együttműködés segíti a gabonatermesztőket
Megújította stratégiai együttműködését a Takarék Csoport és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), hogy közösen támogassák a gazdákat a többszörösére drágult műtrágya, az egyre növekvő termelési költségek miatt szükséges alkalmazkodásban. A megállapodás célja a gabonatermesztés hatékonyságának növelése mellett az is, hogy a szántóföldi növénytermesztők igényeire szabott, szakszerű banki finanszírozást biztosítsanak. A Takarék Csoport emellett agrárpiaci kutatásokkal, ismeretterjesztő tanulmányokkal és szakmai anyagokkal is segíti az ágazat fejlődését.
- címkék:
- mezőgazdaság
- gabona
- gazdaság
- termesztés
- Címkefelhő »
Maradnak az árak a hazai gabonapiacon
Megakadályozhatja az árak elszállását a hazai gabonapiacon a kormányzat által elrendelt exporttilalom. Bár egyelőre ellátási gondoktól nem kell tartani, az intézkedés a legnehezebb helyzet előálltakor is biztosítja a hazai szükségletek kielégítését. A piaci szereplőket váratlanul érte a kabinet döntése, számos részletszabályban várnak útmutatást a szaktárcától - ismerteti keddi számában a Magyar Nemzet.
- címkék:
- mezőgazdaság
- export
- gabona
- agrárium
- Címkefelhő »
A magyar kormány minden gabonakivitelt megtilt
Búza, rozs, árpa, zab, kukorica, szójabab, napraforgómag: mostantól csak akkor vihetők külföldre, ha humanitárius akcióban van rá szükség - írják a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán.
- címkék:
- gabona
- kormány
- Címkefelhő »
Bő termés volt gabonából tavaly
Árpából történelmi rekordtermést, búzából a megelőző évinél nagyobb mennyiséget takarítottak be 2021-ben. A nyári hőség ugyanakkor az elmúlt három évtized legalacsonyabb kukoricaterméséhez vezetett. A felvásárlási árak minden főbb szántóföldi növény esetében jelentősen nőttek 2020-hoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Főbb növénykultúrák terméseredményei, 2021 című kiadványáról szóló közleményből.
Duplájára nőtt 5 év alatt az ökológiai művelésű területek mérete
Magyarországon az ökológiai művelésű területek mérete az elmúlt 5 évben duplájára nőtt, a bővülés éves üteme alapján az ország a világrangsor 10. helyén, míg a biogyümölcs-ültetvény területe alapján a 12. helyen áll, az ökológiai gazdálkodásba bevont területek arányát tekintve pedig az európai középmezőnybe jutott - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.
Rekordot ér el az indiai gabonatermés, de óriási gondok vannak az elosztással
Forrnak az indulatok az indiai politikai életben, mivel a világ második legnépesebb országa a rekordméretű hazai gabonatermés ellenére a világ éhínséggel kapcsolatos rangsorának utolsó helyére zuhant. A részletekkel az Asia Times jelentkezett.
Ezért igyon egy pohár vizet a teljes őrlésű gabonából készült étel mellé!
Az ősz kezdetén az iskolakezdés és a szabadságolások utáni munkakezdés mellett az ősziesebb ételek is figyelmet érdemelnek. Ebben a hónapban kiemelt szerepet kapnak a teljes őrlésű gabonák, ezért dietetikus kolléganőnk most nemcsak arról ír, hogy pontosan miért kapták ezt az elnevezést, hanem, hogy mire figyeljünk a gyakorlatban, ha valóban teljes őrlésű gabonából készült élelmiszereket szeretnénk fogyasztani.
A vártnál több gabona termett Zala megyében
A kedvezőtlen időjárás ellenére a vártnál több gabona termett Zala megyében, az őszi árpa, az őszi búza és a repce átlaghozama is meghaladta a tavalyi átlagot - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.
- címkék:
- gabona
- gazdaság
- termés
- Zala
- Címkefelhő »
Cukorbetegek világos, gluténérzékenyek kukoricasörrel ünnepelhetik a folyékony kenyér napját
Kimeríthetetlen téma, és kimeríthetetlen számú alkalmat találhatnak a sörkedvelők a sörivásra. A nemrég véget ért foci EB után például itt a lassan végződő olimpia, amelynek különböző versenyszámai alatt a szurkolók torkán talán eddig is legurult már jó pár pohár vagy korsó sör. Dietetikusunk az alábbiakban nemcsak a folyékony kenyérként is emlegetett ital történetéről ír, de arról is, vajon ihatnak-e sört a gluténérzékenyek és a cukorbetegek.
Aratás közben zuhant le a gabonatáblára egy repülőgép: a körülmények tisztázatlanok
Aratás közben, egy gabonatáblára zuhant le egy vitorlázó repülőgép Apostagnál.
Megkezdődött az idei gabonaaratási szezon
Az idei aratási időszak kezdetén a hazai termelésű, egészséges, ökológiai művelésben aratott gabonák értékeire hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi). Itthon fejenként átlagosan 37 kg kenyeret fogyasztunk évente. A kereslet kielégítésére ma már egyre több kézműves pékségben juthatunk hozzá ökológiai gabonákból, sőt ősgabonákból (tönköly, alakor és tönke) készített, különleges beltartalmi értékű pékárukhoz. A hazai ökokutatások bővülésével a gazdák is egyre szerteágazóbb tudásbázishoz jutnak az ellenálló búzafajok és fajták, valamint ökológiai művelési módjuk megválasztásához. Az ÖMKi folyamatosan bővüllő ...
- címkék:
- mezőgazdaság
- gabona
- kenyér
- aratás
- búza
- gazdaság
- Címkefelhő »
Rendkívül kevés gyümölcsöt és zöldséget esznek a magyar gyerekek
Már az óvodás korúak is átveszik a felnőttek helytelen táplálkozási szokásait.
Így befolyásolja a napfény színképe a gabonák fagyállóságát
Kanadai kutatók figyelték meg először, hogy a fagyálló búzafajták már viszonylag magas hőmérsékleten (15℃) képesek az úgynevezett hidegedződésre, míg az érzékeny tavaszi fajták csak a jóval alacsonyabb, 0 Celsius-fok körüli hőmérsékletre reagálnak. Emiatt az érzékeny fajtáknak kevesebb idejük marad az alkalmazkodásra, így jobban károsítja őket az éjszakai fagy. Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének (ATK MGI) munkatársai a közelmúltban derítették fel ennek a jelenségnek a hátterét: rájöttek, hogy a fagytűrő növények képesek a napfény színképének alkonyatkor beálló változását érzékelni, és ez indítja be náluk ...
Rekordhoz közeli szinten az oroszországi gabona mennyisége
Oroszországban idén 132,9 millió tonna gabonát takarítottak be, ami a második legnagyobb mennyiség az ország történetében és 9,7 százalékkal felülmúlta a múlt évi 121,2 millió tonnát - közölte az orosz statisztikai hivatal hétfőn.
Történelmi rekordot dönthet az orosz búzaexport
Történelmi rekordot dönthet az idei mezőgazdasági szezonban az orosz búzaexport. Ezzel megdőlhet az eddig beállított, 2017-18-ban elért csúcs.
Jók a terméskilátások, csökken a kukorica ára
A chicagói árutőzsdén a búza több napi csökkenést követően 1,2 százalékkal drágult tegnap. A kukorica piacán is 1,2 százalékos volt az elmozdulás, azonban az ellentétes irányba. A szójabab gyakorlatilag stagnált, ugyanis a tonnánkénti 322,06 dolláros árszint 0,06 százalékos emelkedést követően alakult ki. Európában is vegyes volt a kép, bár inkább a mínuszok voltak a jellemzőbbek. A malmi búza és a kukorica mellett ugyanis a takarmánybúza értéke is csökkent. A repce piacán viszont az eladók kerültek egyértelmű fölénybe.
Tovább csökkentek a nemzetközi élelmiszerárak
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) globális élelmiszerár-indexe, ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszercikkeinek havi árváltozását követi, 3,4 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, mint az azt megelőző hónapban. Januárhoz képest a mérséklődés 10 százalékos volt.
Milliárdos kárt okoztak egy tatabányai cég vezetői
A két vezető tudta, hogy a gabonakereskedő cégük már fizetésképtelen, ennek ellenére is kötöttek új szerződéseket. Ezzel majdnem 200 embernek nagyjából 3 milliárd forintos kárt okoztak. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
- címkék:
- Tatabánya
- csalás
- gabona
- ügyészség
- Címkefelhő »
Így termelt élelmiszert a világ 2019-ben
Gyengülő hústermelés és a gabonafélék töretlen népszerűsége: ezek jellemezték a leginkább a világ idei élelmiszertermelését a FAO értékelése szerint.
- címkék:
- gabona
- gazdaság
- hús
- banán
- élelmiszertermelés
- FAO
- Címkefelhő »
Két egzotikus gabona, amit csak kevesen ismernek, pedig hasznosak
A globalizációval a világ éléskamrája is igen nagyra nőtt. Számos olyan alapanyag része már a konyhánknak, amelyekkel a kontinenseken is átívelő kereskedelmi útvonalak nélkül nem találkozhatnánk. Ezért most két kevésbé ismert, bár nagy múltra visszatekintő gabonáról mesél dietetikusunk, aki azt is elmondja, melyiket miért.
Itt a jelentés, bőséges lesz a világ gabonatermése
Mérséklődtek a globális élelmiszerárak augusztusban az alapvető gabonafélék és a cukor árának zuhanása miatt – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
- címkék:
- élelmiszerár
- gabona
- kukorica
- búza
- gazdaság
- termés
- FAO
- Címkefelhő »
A világ legújabb vodkája Csernobilból érkezik
Müzli – szuperegészséges, vagy azért legyenek kétségeink?
Amikor az egészséges/egészségmegőrző táplálkozás szóba kerül, szinte biztos, hogy a müzli is valahogyan képbe jön. A gabonafélék kétségtelenül a vegyes, változatos étrend egyik alapját képezik, azonban müzli és müzli között is jelentős különbségek adódhatnak. Dietetikusunk abban segít eligazodni, vajon melyiket válasszuk.
Kiderült, idén mennyi gabonát visznek külföldre vasúton
A Rail Cargo Hungaria (RCH) felkészült a magyar gabonaexport vasúti fuvarozására, a társaság számítása szerint az idei szezonban a tavalyihoz közel azonos mennyiséget, mintegy 825 ezer tonna gabonát visznek külföldre.
Itthon vetett gabonától is fenntarthatóbb a világ legnagyobb kekszgyártója
Az idei az élső év, amikor Magyarországon, Székesfehérvár közelében elvetették azt a gabonát, amely a Mondelez kekszgyártó saját előírása szerinti ökológiai elvárásoknak is megfelel - írja a Világgazdaság.
A zöldségek és a gabonafélék is megsínylették az esős tavaszt
Tavaly összesen 2,16 millió hektárt, idén viszont csak 1,95 millió hektárt tudtak bevetni a gazdálkodók tavasszal. A búza a legnagyobb vesztese a tavaszi vetési időszaknak.
- címkék:
- mezőgazdaság
- gabona
- búza
- zöldségfélék
- Címkefelhő »
Izgalmas, új alapanyag reformálhatja meg a sörpiacot
A gluténmentes élelmiszerek iránti mind nagyobb igény és a reformétrend egyre népesebb tábora miatt terjed a cirok alkalmazása a humánélelmiszer-termelésben. A világ más tájain fogyasztott, de Európában jobbára ipari alapanyagként, esetleg takarmányként ismert cirok népszerűsége rohamosan nő, és néhány éven belül az egyik legkeresettebb reformalapanyag lehet.
- címkék:
- élelmiszer
- gabona
- sör
- liszt
- cirok
- Címkefelhő »
Megmentette az őszi kalászosokat az időben jött eső
A csapadékosra forduló májusi időjárásnak köszönhetően az ország legnagyobb részén megmenekültek az őszi kalászosok. A becslések szerint ugyanakkor az őszi búza minősége jelentősen elmaradhat a tavalyitól - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Jelentős terméskiesés várható a gabonapiacon
A tavalyi termésnél legalább egymillió tonnával kisebb lesz az idén az őszi kalászosok hozama, de nem elképzelhetetlen a kétmillió tonnás kiesés sem - mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
- címkék:
- gabona
- Címkefelhő »
Magosz: Az aszály miatt odaveszhet a kalászos gabona közel harmada
Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke az M1-nek.
- címkék:
- gabona
- aszály
- kalászos gabona
- Magosz
- Címkefelhő »
Egy héten belül kifogyhat a kenyérből az egyik ország
Egy héten belül elfogyhat a kenyér Zimbabwéban - figyelmeztetett a dél-afrikai ország gabonafeldolgozó szövetsége (GMAZ) az ország pékszövetségének (NBAZ) küldött bizalmas levelében.
Ez a gabonaféle mindenkit becsap
A gabonákat három csoportba sorolhatjuk. Beszélhetünk teljes értékű, finomított és álgabonákról. A teljes értékű rostot, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, és része az egészséges táplálkozásnak, a finomított fajtákat viszont jobb lenne elkerülni. Na de vajon mik az álgabonák? Miért kellene rendszeresen fogyasztanunk őket? És mi fán terem a kinoa (quinoa)?
- címkék:
- gabona
- quinoa
- kinoa
- rizsparéj
- Címkefelhő »
Már majdnem teljesen önellátó Oroszország, a nyugati szankciók hatására
Elképesztő ütemben fejlődik az orosz mezőgazdaság, az utóbbi öt évben több mint 20 százalékkal nőtt az ágazat termelése. Mára Oroszország a világ vezető gabonaexportőrévé vált, és a legjobb úton halad afelé, hogy más területeken is meghatározóvá váljon a világpiacon. Paradox módon a Moszkva elleni nyugati büntetőintézkedések kifejezetten jó hatással voltak az agrárium fejlődésére.
A Duna alacsony vízállása miatt képtelenek elszállítani a gabonát a termelők
Halomban áll a betakarított gabona a raktárakban, a Duna alacsony vízállása miatt ugyanis gyakorlatilag leállt a folyami szállítmányozás. Bár a kereslet továbbra is élénk, az ügyleteket csak későbbi elszállítással tudják megkötni a termelők - írta a keddi Magyar Idők.
- címkék:
- Duna
- gabona
- Címkefelhő »
Nem szabad kihagyni a kenyeret az étrendünkből
Sokan a kenyeret teszik felőssé a zsírpárnákért és számos egészségügyi kellemetlenségért. Az igazság azonban az, hogy a szervezet egészséges működéséhez szükségünk van rá.
Befejeződött Magyarországon a nyári aratás
A szokottnál két héttel korábban befejeződött idehaza a nyári aratás, adott tájékoztatást az Agrárminisztérium sajtóirodája. Az ország kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került, és jut exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az európai piacon – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Dányban tartott sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- mezőgazdaság
- gabona
- aratás
- gazdaság
- nyári
- Címkefelhő »
Mélyponton az élelmiszerárak
Jelentősen kevesebbe kerültek júliusban az alapvető mezőgazdasági termékek, miután csökkent az összes termékcsoport – különösen a cukor és tejtermékek – ára, áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének közleményében.
- címkék:
- élelmiszer
- gabona
- tej
- cukor
- gazdaság
- ár
- FAO
- Címkefelhő »
A sírrablók után, egészen másfajta tolvajokkal küzdenek Egyiptomban
Egyiptom a világ legnagyobb búzavásárlójának számít, az afrikai ország évente 200 millió dollár értékben vásárol a gabonából, többek között Magyarországról is. A nem megfelelő tárolás miatt azonban elterjedtek a lopások, amelyek a becslések szerint évente 3 millió dollárnyi kárt okoznak.
Napi egy adag zabkása meghosszabbítja az életet
Kutatók állítják, a zabkása rendszeres fogyasztása növelheti az élettartamot.
- címkék:
- gabona
- kutatás
- hosszú élet
- zab
- zabkása
- Címkefelhő »
Papagájeledelt ettünk, és tigris került a poharunkba
Megtudtuk, milyen gabonákat fogyaszthatunk, ha gluténérzékenységgel küzdünk, és azt is, hogyan kerül papagájeledel az asztalra. Később befőttesüvegből készítettünk hámozót, majd megismertük a növényt, amelyet még Gandhi is áldott, és kiderült, hogy nekünk is van belőle a konyhában: rögtön megmostuk, felvágtuk, majd italt készítettünk belőle. Aztán kiderült, hogy a nyugati étrend a depresszió és a magas vérnyomás melegágya, ezért ellestük a mennyei vegán falatok receptjét. Heti gasztro-összefoglaló.
Gabona-útmutató: a teljes értékűtől az álgabonákig
A teljes értékű és a finomított gabonák között az egyik nagy különbség, hogy míg az előbbi számos vitamint, rostot, valamint ásványi anyagot tartalmaz és része az egészséges táplálkozásnak, addig a finomított fajtákat jobb lenne elkerülni. Ha eddig csak fehér búzaliszt formájában látott gabonát, akkor érdemes átgondolnia a táplálkozási szokásait, és utánanézni a teljes értékű, vagy a gluténérzékenyek étrendjében megtalálható álgababonáknak.
Még a klasszikus hollywoodi sztárok is rosszul itták a whiskyt
A skót whisky olyan különleges, hogy még az angyalok is szívesen legurítanak néhány kupicával. A klasszikus hollywoodi sztárokat pedig úgy megszédítette, hogy végig rosszul itták az aranyló italt. Ön tudja, milyen pohárba kell önteni a skót aranyat?
- címkék:
- Skócia
- skót whisky
- gabona
- whisky
- maláta
- blender
- Címkefelhő »
Tíz százalékkal nőhet a liszt ára
A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni – mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.
- címkék:
- áremelés
- gabona
- kenyér
- liszt
- Címkefelhő »
Barangolás az ősi világban: elődeink gabonái, az alakor és a kamut
Szinte napról napra jelennek meg az üzletekben az újabb és újabb alapanyagok – vagy éppen az újnak tűnő régiek. Minden égtáj gyümölcseit, zöldségeit, magvait, fűszereit és gabonáit megtaláljuk már a boltok polcain vagy a piacok standjain. Az elfeledett ősi gabonák is reneszánszukat élik ma: a tönkölybúzából készült kenyér már nem újdonság, ám az alakor és a kamut még ismeretlenül csenghet.
Heteken belül drágulhat a kenyér
Nehéz helyzetben a malomipari cégek, ezért elkerülhetetlen a liszt átadási árának emelése – derül ki a Világgazdaság beszámolójából.
A felmelegedés miatt stagnálnak a gabona termésátlagai
Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van abban, hogy stagnálnak az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai Magyarországon és az egész régióban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Gemencről most már a whiskey is eszébe juthat
Ártéri erdő, természetvédelmi terület, nagyvadak, kisvasút – az embernek általában ezek a szavak ugranak be először, ha meghallja azt a szót, hogy Gemenc. Lassan azonban hozzá kell szoknunk, hogy a gabonát és a malátát is beillesszük a sorba, és hogy a szekszárdi borokon kívül egyéb alkoholos italokat is a területhez kapcsoljunk. Az ok igen egyszerű: Pörbölyön működik hazánk első, kizárólag whiskeyre szakosodott lepárlója.
Rekord gabonatermést várnak Oroszországban
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint, Oroszországban idén mintegy 130 millió tonnás, rekord gabonatermés várható.
- címkék:
- Oroszország
- gabona
- Címkefelhő »
Védenek a vastagbélráktól a teljes kiőrlésű gabonák
A teljes kiőrlésű gabonából készült ételek csökkentik, a feldolgozott húsfélék növelik a vastagbélrák kockázatát – igazolta egy 29 millió ember adataiból készült megafelmérés.
Árcsökkenést hozott a nem várt gabonabőség
Történelmi rekordot ért el az idei év globális gabontermelése - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb jelentésében. A várakozásokat meghaladó termésnagyság lefele nyomja a gabona és a szemes termények világpiaci árait, de ezzel együtt is számottevően erősödik a kereskedelem, amelynek fő mozgatója a kereslet növekedése.
- címkék:
- gabona
- gazdaság
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Gabonamaradványokat találtak egy 4000 éves ételdobozban
Gabonamaradványokat találtak egy Alpokból származó bronzkori ételdobozban: a jénai Max Planck Intézet szerint a 4000 éves kerek fadobozban olyan anyagokra leltek, amelyek ma a teljes kiőrlésű kenyerekben találhatók meg.
- címkék:
- gabona
- kenyér
- teljes kiőrlésű
- Címkefelhő »
Többet fizetünk a legfontosabb élelmiszerekért mint tavaly ilyenkor
Leginkább a búza és a hús ára nőtt júniusban a nemzetközi élelmiszer-piacokon, ami az élelmiszerárak globális emelkedését hozta magával – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete. Idén kevesebb búza, de jobb kukorica- és rizstermés várható.
Teljes kiőrlésű gabonával az elhízás ellen
Egy friss vizsgálat szerint, ha átállunk a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek fogyasztására, azzal ugyanúgy vigyázni tudunk a súlyunkra, mintha naponta sétálnánk fél órát.
- címkék:
- gabona
- elhízás
- teljes kiőrlésű
- Címkefelhő »
Két hónap alatt 110 millió forinttal lopta meg áldozatait
Az 50 éves békéscsabai férfi korábban gabona ügynök volt, így rengeteg embert ismerte a malomiparban. A férfi a gazdáktól búzát vett, amelyet tovább adott. A cége azonban 2012 végére válságba került, jelentős tartozást halmozott fel, számláit nem vagy csak jelentős késéssel fizette. Egyre több ügyfele hagyta el. A férfi ezért olyan céget keresett, amely bizalmat kelt új üzleti partnereiben.
- címkék:
- gabona
- Címkefelhő »
Granola: a reggeli forradalma
Nehéz elhinni, de az emberiségnek nemcsak a kereket, vagy a személyi számítógépet kellett egyszer feltalálnia, hanem az egészséges reggelit is.
Csökkenhetnek az élelmiszerárak
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) legújabb jelentése szerint csökkent az alapvető termények nemzetközi árszintje áprilisban. Ez annak köszönhető, hogy várhatóan a globális készletek tovább növekednek.
5 gabona, amit ne hagyj ki az étrendedből
Ha unod a megszokott köreteket, vagy éppen új, egészségesebb alapanyagokat keresel a sütés-főzéshez, akkor nézz körül a gabonák között. Mutatjuk is a kedvenceinket!
Nem ússzuk meg a kenyérdrágulást
A liszt árának minimum 5 százalékos emelése elkerülhetetlen a szakma szerint - közölte a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetsége. A kenyér ára is nőhet, mivel a sütőiparban növelni kell a béreket a munkaerő megtartása miatt.
- címkék:
- áremelés
- gabona
- kenyér
- liszt
- Címkefelhő »