sör
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvan, melyik országban a legdrágább sört inni
A sör a világ egyik legtöbbet fogyasztott itala a víz, a tea és a kávé mellett. Ez pedig nem is meglepő, mivel az emberiség már sok ezer éve műveli a sörfőzés tudományát. A tevékenység mára hatalmas iparággá vált, és számos óriásvállalat működik a szektorban. Egy elemzés most megnézte, a világon az aktuális viszonyok mellett, melyik országban a legdrágább sört inni.
A Leverkusen elleni meccs közben ivott életében először sört a Dortmund 18 éves focistája - videó
A Ferencváros csütörtöki Európa-ligás ellenfele, a Bayer Leverkusen hétgólos meccsen kapott ki szombaton a vendég Borussia Dortmundtól a Bundesliga negyedik fordulójában. A dortmundiak negyedik gólja után a leverkuseni szurkolók sörrel dobálták meg Haalandékat.
Kilencezer évvel ezelőtt már sört ittak Kínában
A kutatók kilencezer éves, rituális sörfogyasztás bizonyítékaira bukkantak a kínai Qiaotou város temetkezési helyén, Zhejiang tartomány déli részén. A régészeknek az edények peremén található lerakódások váltak gyanússá. A kilencezer éves sört a vizsgálatok szerint valószínűleg a halottak tiszteletére szolgáló rituálékhoz használtak.
- címkék:
- Kína
- rizs
- sör
- rituálé
- penész
- erjesztés
- sörkészítés
- Címkefelhő »
Már kilencezer éve főzik a sört Kínában
Egy új kínai tanulmány szerint már kilencezer éve elkezdődött a sörkészítés Kínában, ezer évvel korábban az eddig véltnél.
- címkék:
- Kína
- sör
- sörfőzés
- Címkefelhő »
Morcos polipot és Hopjuliskát is kortyolhat a Szabadság téren
Meggyes söröket vizsgáltak az élelmiszerbiztonsági szakemberek
Jelölési és nyomonkövetési hibákat talált a Nébih a meggyes söröknél
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal az MTI-vel.
- címkék:
- sör
- gazdaság
- nyomkövetés
- Nébih
- Címkefelhő »
Néhány óriáscég uralja a világ sörpiacát
Augusztusban ünnepli a világ a nemzetközi sörnapot, és ilyenkor a sörrajongók világszerte koccinthatnak egyet a kedvenc italukkal. Ráadásul ma már elképesztően nagy választék áll a fogyasztók rendelkezésére, ám a háttérben igen izgalmas piaci helyzet rajzolódik ki. Az látszik ugyanis, hogy néhány óriásvállalat kezében összpontosul a sörtermelés jelentős része.
Botrány lett a majdnem 10 ezer forintos sörből a New York-i repülőtéren
Nagy felháborodást váltott ki egy utas Twitter-bejegyzése, amelyben megosztotta, hogy a New York-i La Guardia repülőtér egyik sörözőjében milyen drágák az italok. Az üzemeltető utóbb lejjebb vitte az árat, és meghívta egy italra a panaszkodó utast.
- címkék:
- La Guardia
- repülőtér
- utazás
- sör
- drága
- túlárazás
- Címkefelhő »
Cukorbetegek világos, gluténérzékenyek kukoricasörrel ünnepelhetik a folyékony kenyér napját
Kimeríthetetlen téma, és kimeríthetetlen számú alkalmat találhatnak a sörkedvelők a sörivásra. A nemrég véget ért foci EB után például itt a lassan végződő olimpia, amelynek különböző versenyszámai alatt a szurkolók torkán talán eddig is legurult már jó pár pohár vagy korsó sör. Dietetikusunk az alábbiakban nemcsak a folyékony kenyérként is emlegetett ital történetéről ír, de arról is, vajon ihatnak-e sört a gluténérzékenyek és a cukorbetegek.
Elképesztő, ami kiderült a sörről: nagyon jó hír az ital rajongóinak
A sörről úgy tartják, hogy rendkívül egészségtelen és ráadásul még hizlal is. Ami azonban egy új kutatásból kiderült, az mindent megváltoztathat.
- címkék:
- egészség
- sör
- hizlal
- Címkefelhő »
Ez a legjobb módszer arra, hogy távol tartsd a darazsakat a teraszon
Amikor kiülünk a teraszra vagy a kertbe, hogy elfogyasszuk a vasárnapi ebédet, gyakran megjelennek a darazsak az étkezőasztal körül és csapkodás lesz az étkezés vége.
- címkék:
- sör
- terasz
- darázs
- ecet
- darázscsapda
- Címkefelhő »
KVÍZ: Mennyit tudsz a sörről?
Sokak kedvencének számít manapság a sör, az emberek nagy része azonban néhány márka nevén kívül nem sokat tud erről az italról. Ha úgy érzed, hogy a te tudásod ennél jóval tovább terjed, akkor rögtön le is tesztelheted magadat a kvízünk segítségével.
Mennyi az annyi, ha italról van szó?
Rendszeresen szállingóznak olyan hírek, melyek a mérsékelt alkoholfogyasztás pozitív egészségügyi hatásait hangsúlyozzák. Főleg a borról terjedt el, hogy napi egy pohár kifejezetten jót tehet a szívnek, más kutatások szerint azonban a napi rendszerességű alkoholfogyasztás mindenképpen káros. De ha csak a rászokást tekintjük, a gond ott kezdődik, amikor nem tudunk megállni egy pohárnál.
Kiderült, eddig mennyi sör fogyott az Eb szurkolói zónájában, a Városligetben
Hatalmas sikernek örvend az UEFA hivatalos Eb szurkolói zónája a Városligetben. A helyszín szóvivője, Dr. Csisztu Zsuzsa a Life.hu-nak többek között arról is mesélt, hogy mitől különleges a Fan Zone, miért érdemes kilátogatni, továbbá azt is elárulta, mennyi sör fogyott eddig és eddig milyen nézőszámot könyvelhetnek el a szervezők.
- címkék:
- sör
- videó
- Eb
- szurkolói zóna
- Címkefelhő »
Heti hét korsó sör egyenes út az egészségromláshoz? Lehet le kéne állnod kicsit?
A vizsgaidőszak vége és a nyár beköszöntével egyre többünkben feltámad a partiszellem, és egyre jobban vágyunk egy kiadós, bulis feszültséglevezetésre az elmúlt hónapok izgalmai után. Azonban nem szerencsés féktelenül belevetni magunkat az éjszakába...
Ki nem találná milyen ízű sört kóstolhat Belgiumban
Egyedi módon ünnepli a nyitást Belgium egyik népszerű hamburger-étteremlánca, a Huggy's Bar.
- címkék:
- Belgium
- sör
- belga
- Címkefelhő »
Szereted a sört? Ezeket a dolgokat mindenképp tudnod kell róla!
A sör napjaink egyik legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott alkoholos itala, ami igen hosszú múltra tekint vissza. Vannak viszont olyan érdekességek vele kapcsolatban, amit még a legnagyobb sörimádók sem feltétlen tudnak. Következzenek tehát a sörtörténelem legjei!
- címkék:
- buli
- alkohol
- sör
- ital
- bulizás
- érdekesség
- ivás
- sörözés
- sörivás
- Címkefelhő »
Imádják az emberek a semmi közepén, fantasztikus helyen lévő skót kocsmát - képek
- címkék:
- Skócia
- sör
- kocsma
- Skócia
- kocsmatúra
- Skócia
- Címkefelhő »
A királyi gin után megérkeztek az első uralkodói sörök is
Azzal fenyegette egy férfi a háziorvosát, hogy megöli
A jogosítványát akarta meghosszabbíttatni a férfi, amire a háziorvosa azt mondta neki, hogy nem tudja kiállítani számára a szükséges igazolást. Fél évvel korábban a szomszéd faluban, egy nőre és az őt védeni próbáló idős férfire támadt a férfi részegen.
Ingyen sört ígérnek annak, aki beoltatja magát
Egy amerikai állam trükkös megoldással igyekszik meghozni az oltási kedvet: ingyen sört kap az, aki felmutatja az oltási igazolványát.
- címkék:
- sör
- oltás
- Amerika
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tudja-e, hány buborék van egy pohár sörben?
Amikor kiöntünk egy pohár sört, akkor gyorsan egy tekintélyes méretű habzó réteg emelkedik a tetejére. Ahogy az egyre több, apró buborék egyesül, azok orrcsiklandozó habréteget képeznek. Mindez a habos, szénsavas „áramlat" eleinte végtelennek tűnik. Épp ezért merült fel a kérdés a tudósokban: vajon hány buborék keletkezhet egy pohár sörben?
- címkék:
- alkohol
- sör
- pohár
- pezsgés
- buborék
- hab
- alkoholtartalom
- Címkefelhő »
Miért kerül egy kis üveges sör több mint négyezer forintba Katarban?
Felmérést tett közzé az Expensivity, amelyben a világ sörfogyasztási trendjeit hasonlítják össze. A tanulmányből kiderül az is, hogy mely országokban, milyen áron adják az italt, és hogy mennyi pénzt költenek erre az italra az emberek.
400 nő, elkopott cipzár: a német pornósztárnak becézett angol focista különleges csúcsokat tart
Különleges csúcsok tulajdonosa a 62 éves Roy McDonough. A Spanyolországban élő angol exfutballista könyvet írt kicsapongásairól.
- címkék:
- Roy McDonough
- szex
- sör
- labdarúgás
- Címkefelhő »
Rátámadt az eladóra egy sörtolvaj Budapesten – videó
Egy budapesti férfi bement az egyik boltba, ellopott pár doboz sört, majd megütötte az eladót és elmenekült. Keresik a rendőrök.
- címkék:
- Budapest
- rablás
- sör
- keresés
- Címkefelhő »
Másfél hónapig evés helyett sört ivott a férfi - Ez történt a testével
Del Hall egy igen furcsa, mondhatni egészségtelen diétával fogyott le. Ő szó szerint vette, hogy a sör folyékony kenyér.
- címkék:
- diéta
- fogyókúra
- sör
- fogyás
- Címkefelhő »
A világ tíz legnagyobb értékű alkoholos italokat gyártó vállalata
A tavalyi év igen erősnek bizonyult az alkoholos italok gyártóinak, különösen azokon a területeken, ahol a járvány miatti lezárások mellett lehetőség volt az italok házhoz szállítására. A sikeres év után megmutatjuk, melyek voltak 2021 elején a világ legértékesebb italgyártói.
Szenzációs ötlettel hasznosítják újra a sörfelesleget a briteknél
A Heineken közel 3,5 millió liter sör pazarlása ellen tett komoly lépéseket azzal, hogy megtalálta annak a módját, hogyan alakítsa át megújuló energiává a megmaradt készleteket.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- energia
- sör
- sörgyár
- brit
- Heineken
- Címkefelhő »
Menyasszonya csapolta a sört az ünneplő Conor McGregornak
Az UFC legnagyobb sztárja, Conor McGregor a menyasszonya társaságában és néhány pint Guiness-sör elfogyasztása kíséretében tartotta meg az egyik legnagyobb ír nemzeti ünnepet, a Szent Patrik-napot.
Chipes zacskókban próbált egy román kamion cigit csempészni
A pénzügyőrök M1-es autópálya komáromi szakaszán állították meg a Romániából Angliába tartó teherautót, amelyből több mint félmillió forint értékű cigaretta és sör került elő.
- címkék:
- cigaretta
- sör
- NAV
- Címkefelhő »
Bizarr párosításként készült el a csokoládétojásos sör
A kerek 50. évfordulóját ünneplő Cadbury Creme Eggs egy jól ismert sörfőző vállalattal karöltve hozza el az emberek számára a világ egyik legmeglepőbb párosítását. A szeszesital annyira népszerű volt megjelenésének első napján, hogy teljesen kifogytak belőle. Újabb adag csak a jövő héttől lesz elérhető a csokoládés sörből.
- címkék:
- csokoládé
- sör
- gazdaság
- Cadbury
- Címkefelhő »
Napi 30 sör és a drogok: a legkeményebb pokolból jött vissza az egykori NHL-sztár
Donald Brashear 2010-ben döntött úgy 17 év NHL-karrier után, hogy befejezi a pályafutását. Kanadával két vb-n szerepelt, több mint 130 millió dollárt keresett, a Montreal Canadiens, a Vancouver Canucks, a Philadelphia Flyers, a Washington Capitals és a New York Rangers csapatában több mint 1000 NHL-találkozón játszott. Abban az időben dúskált a pénzben, ám a mennyből hamar a pokolba jutott.
- címkék:
- Donald Brashear
- jégkorong
- NHL
- sör
- drog
- Címkefelhő »
Erről a térképről kiderül, hol a legdrágább a sör a világon
A világ legrégibb nagyüzemi sörfőzdéjét találhatták meg az egyiptomi sivatagban - képek
A világ legrégibb, több mint 5000 éves ipari méretű sörfőzdéjét találhatták meg Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen - jelentették be szombaton az egyiptomi hatóságok.
A sivatagban leltek rá a világ legrégibb nagyüzemi sörfőzdéjére
A világ legrégibb, több mint 5000 éves ipari méretű sörfőzdéjét találhatták meg Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen - jelentették be szombaton az egyiptomi hatóságok.
Száz éve nem történt ilyen a brit pubokban
Tavaly megfeleződött, és az 1920-as évek óta nem látott alacsony szintre zuhant a brit pubok söreladása, ahogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások a mélybe húzták a szigetország kocsmáinak forgalmát.
- címkék:
- Nagy-Briannia
- pub
- sör
- eladás
- Címkefelhő »
Kiderült, mitől lesz igazán ropogós a sült burgonya
A múlt héten sem volt hiány furcsaságokban. Kiderült, hogy egy olyan alapanyagtól lesz igazán ropogós a sült krumpli, ami sosem jutna eszünkbe. Piacra dobták továbbá az avokádós sört, illetve emberi sejtekből készítettek steaket. Emellett azonban több finomságot is készítettünk, mint a vegán töltött paprika, a spenótos gnocchi és a csilis forró csokoládé. Heti gasztro-összefoglaló.
Őrület: piacra dobták az avokádós sört
Azt mondják, az ausztrálok imádják a sört és imádják az avokádót is. Ezt tudva csak idő kérdése volt, hogy ezt a kettőt egy furcsa hibriddé alakítsák, és elkészítsék az avokádós sört.
- címkék:
- sör
- avokádó
- Címkefelhő »
Jó hírünk van, ha kedveled a sört: mértékkel az egészségedre is válhat
Arról, hogy a minőségi bor alkalmankénti és kis mennyiségű fogyasztása akár még egészséges is lehet, mindenki hallott már, ám az utóbbi években egyre többet lehet olvasni arról is, hogy a sört sem kell feltétlenül lesöpörni az egészséges italok listájáról. Mindemellett az is tény, hogy a túlzásba vitt alkoholfogyasztás káros, ám ha módjával, ritkán, és jó minőségűt fogyasztunk, bátran élvezzük a gasztronómiai előnyeit. Sőt, mi több, kutatások kimutatták, napi 1 pohár sör akár jót is tehet az egészségnek. Hogy ez így van-e, egészen biztosan nem tudni, mi a napi fogyasztás helyett maximum heti 1-2 alkalmat ajánlanánk. Cikkünkkel terméészetesen ...
- címkék:
- egészség
- alkohol
- sör
- Címkefelhő »
Jön a bacon ízű sör
A bacon és a sör kedvelői bizonyára felkapják a fejüket erre a hírre: az atlantai Waffle House étteremlánc és a Oconee Brewing vállalat egy újfajta sör megalkotásán dolgozik, amelynek az illata és az aromája is idézni fogja a reggeliként gyakran fogyasztott baconét.
- címkék:
- sör
- gazdaság
- bacon
- Címkefelhő »
Visszahívták a világ egyik legismertebb sörének alkoholmentes változatát
Mikrobiológiai eredetű szennyezettség lehet a kéthete forgalomba került alkoholmentes Guinness-sörökben, ezért a gyártó megelőző jelleggel visszahívja azokat a forgalmazásból, írja a BBC.
- címkék:
- sör
- visszahívás
- gazdaság
- Guiness
- Címkefelhő »
Hibázott egy nagy sörgyártó, 75 millió forint a bírság
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért a hatóság bírságot szabott ki a cégre - tájékoztatta az Origót a GVH.
Tíz érdekes kérdés a pénz- és a gazdaságtörténet fejezeteiből: tesztelje velünk tudását!
Az itt következő 10 kérdéssel próbára teheti tájékozottságát a pénz- és a gazdaságtörténet világában. Tesztelje velünk tudását! A kvíz valamennyi kérdése feleletválasztós, de minden kérdésnél csak egyetlen válasz a helyes a megadott négy lehetőségből. Miután bejelölte azt, amelyik Ön szerint a megfelelő, a rendszer eltérő színű háttérrel emeli ki a helyes választ, majd lép tovább a következő kérdésre.
Kézműves főzdék, ahol túrával és kóstolóval várják a sörök szerelmeseit
Ma már egyre több olyan kisüzemi sörfőzde található hazákban, melyeknek a kínálatát nemcsak a viszonteladóknál találjuk meg, de helyben is megkóstolhatjuk, megvásárolhatjuk azokat. Bár a nagy sörgyárak is felvették velük a kesztyűt, ami az új ízeket, innovatív főzési eljárásokat illeti, de egy főzdelátogatás hangulata még így is családiasabb egy kisebb kézműves üzemben. Az október 10-i Nyitott Főzdék Napja apropójából olyan helyszíneket gyűjtöttünk most egy csokorba, ahova egyénileg is ellátogathatunk egy sörkóstolásra és főzde-túrára.
Mesterséges intelligencia közreműködésével készítettek sört Svájcban
Mesterséges intelligencia segített megalkotni a receptjét egy új, citrusos IPA sörnek, amely a Deeper nevet kapta svájci készítőitől.
Sört itatott kislányával, majd büszkén megosztotta közösségi oldalán az anya
Egy édesanya közösségi oldalán osztott meg egy számára cuki képet. Ezen az látszik, ahogy kislánya beleiszik egy pohár sörbe. Nos, ezzel kivívta a kommentelők haragját, jogosan.
- címkék:
- sör
- szülő
- gyerek
- anya
- Címkefelhő »
A padlótól a mennyezetig sörösdobozokkal dekorált társasházat dobtak piacra Floridában – képek
Egyedülálló otthont kínálnak eladásra dél-floridai Lake Worth-ban, amelyben a falak és a mennyezet is sörös dobozokkal van dekorálva.
- címkék:
- sör
- Budweiser
- Címkefelhő »
Még a Doki is beígérte magát ebbe a Vissza a jövőbe tematikájú amerikai bárba
Megkóstolná? Mókus sör, hangya gin és ürülék bor
Hangyákkal főzött gin, ürülékből készült bor, izlandi juhok füstölt trágyájával ízesített bálnahere sör. A most felsorolt italsor pont úgy hangzik, mint egy borzalmas rémálom, ám valójában egy új kiállítás része, amit a svédországi Malmöben nyitottak meg a napokban.
Tökös tejeskávés sört készíttet egy fánkozó
Egy Harpoon Brewery nevű sörfőzdével összefogásban ereszt forgalomba új italkülönlegességeket a Dunkin' Donuts - számol be arról a Store Insider.
- címkék:
- sör
- tök
- gazdaság
- tejeskávé
- Dunkin Donuts
- Címkefelhő »
Megtanultak energiát nyerni a sörből
A biogázról mint az energiatermelés egy formájáról általában kevés szó esik a médiában, azonban az elmúlt hónapban a helyzet megváltozott. A koronavírus-járvány miatti leállások idején ugyanis olyan nagy mennyiségű sör maradt a raktárakban, hogy komolyan fölmerült a kérdés, hatékonyan energiává alakítható-e az ital.
- címkék:
- Ausztrália
- energia
- sör
- biogáz
- gazdaság
- Címkefelhő »
A britek megtalálták az eladatlan sör újrahasznosításának módját
Egy bristoli székhelyű sörgyár 1500 hordó fel nem használt sörből állati takarmányt állított elő a helyi sertéstelepek számára.
Megújuló energia lett az eladatlan, lejárt sörből Ausztráliában
Biogázt termeltek a koronavírus-járvány idején eladatlan, lejárt sörkészletből Ausztrália egyik szennyvíztisztítójának energiaellátására.
A tervek szerint új időpontban, de meg lesz tartva a Belvárosi Sörfesztivál
Lesz Belvárosi Sörfesztivál! Itt az új időpont
Szeptember 1-6. között újra megtelik sörrel a Szabadság tér! A tavalyi óriási sikernek köszönhetően idén is 6 napon keresztül várják a sörkedvelőket a belváros szívében, szabadtéri helyszínen. A belépés továbbra is ingyenes, kóstoláshoz azonban fesztiválpohár megvásárlása szükséges.
Ebben az országban gyártják a legtöbb sört Európában
Pénteken volt a Nemzetközi sörnap. Erre az időpontra időzítve tette közzé az Eurostat a legfrissebb sörtermelési adatokat a tavalyi évről. 2019-ben több mint 34 milliárd liter alkoholtartalmú sört gyártottak az unióban, egy lakosra vetítve mintegy 77 liter sör fogyott.
- címkék:
- sör
- termelés
- Eurostat
- Címkefelhő »
Ételek, amelyek sokkal finomabbak sörrel
Noha szeretjük a sört, nemcsak önmagában fogyaszthatjuk, hanem felhasználhatjuk a főzéshez is. Íme egy gyors útmutató arról, mit készítsünk sörrel. Izgalmasabbá, élvezetesebbé, és olykor-olykor ropogósabbá teszi a végeredményt.
- címkék:
- főzés
- sör
- főzés sörrel
- Címkefelhő »
Mustár ízű sört dobtak piacra az országban, ahol van nemzeti mustárnap
A legtöbb búzasör természetes módon élénk sárga színű. Ám ennek az Oskar Blues kézműves sörgyár és a French's mustármárka együttműködéséből származó nedűnek a színe mögött valami más is az oka: Amerika egyik kedvenc fűszere.
- címkék:
- sör
- gazdaság
- mustár
- Oskar Blues
- Címkefelhő »
Ravazdon élesztették újjá a bencés sörfőzés hagyományait
Csokis sört akar eladni a híres svájci cég
A Nestlé új rágcsálnivalója mellé készítette el csokis sörét – összegzi a Foodbev.com.
- címkék:
- Japán
- sör
- KitKat
- Nestlé
- Címkefelhő »
Erre is jó a sör – 10 érv a sörvásárlás mellett
A nyári forróságban sokaknak jól esik egy pohár hideg sör. Míg néhány évvel ezelőtt a sörözés nem számított túl elegánsnak, mára a minőségi és kézműves söröknek köszönhetően igazi kultusza lett a sörfogyasztásnak. De hinnénk-e, hogy nem csupán frissítőnek kiváló ez a gyöngyöző ital?
Nagyobb piaci jelenlétet kaphatnak a kisüzemi sörfőzdék
Az Országgyűlés pénteken szavazta meg a törvény módosítását, amivel a három nagy hazai sörgyártó a kézműves söröket kizáró, piackorlátozó és versenytorzító gyakorlatát törölték el. Ezentúl a csapolt sörök húsz százalékának kisüzemi sörnek kell lennie azokon a vendéglátóhelyeken, ahol szerződésben állnak a nagy gyárakkal – írja a Magyar Nemzet.
Megtiltanák a kizárólagossági szerződéseket a sör-, az üdítő- és az ásványvízpiacon
A Magyarországon forgalmazott ásványvizek, üdítők és sörök piacát igyekszik rendezni az a törvényjavaslat, amelyet a Fidesz-frakció támogatásával nyújtott be a Parlamentnek Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke erről szombaton beszélt Debrecenben sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Kósa Lajos
- ásványvíz
- sör
- üdítőital
- Címkefelhő »
Szétrepedt a húgyhólyagja a férfinak 10 sör elfogyasztása után
A kínai férfi a barátaival iszogatott az egyik este, majd egyből bedőlt az ágyba. 10 sört fogyasztott el az este folyamán, amit a húgyhólyagja nem bírt.
- címkék:
- Kína
- sör
- húgyhólyag
- Címkefelhő »
Túl sok sört ivott, szétrobbant a húgyhólyagja
Három helyen is megrepedt egy kínai férfi húgyhólyagja, miután rengeteg sört megivott és 18 órán keresztül nem ment vécére.
Ízletes sörkenyér egyszerűen négy hozzávalóból
Sörből kenyér? Igen! Sörkenyeret készíteni nagyon egyszerű. Annyira, hogy nehéz elrontani, ezért bárki megpróbálkozhat az elkészítésével. Mindössze négy hozzávalóra van szükségünk, amelyek talán még a kamrában is megtalálhatók. Így megspórolunk egy utat a szupermarketbe. Próbáljuk ki ezt a receptet már ma, nézzük meg, milyen a sörkenyér!
- címkék:
- kenyér
- sör
- recept
- sörkenyér
- Címkefelhő »
Kétszáztíz évvel ezelőtt született a sörkirály
Éppen 210 esztendővel ezelőtt, 1810. június 7-én született Dreher Antal, akit a mai napig a sörök királyaként emlegetnek. Az üzletember - akinek neve már életében fogalommá vált - Magyarországon is közismert az általa alapított Dreher Sörgyáraknak köszönhetően.
Nem mertek Corona sört inni a koronavírus miatt, de már elmúlt a félelem
Mivel a karantén miatt az Egyesült Államokban a legtöbb helyen továbbra zárva tartanak a bárok, egyre többen döntenek úgy, hogy otthon fogyasztják el a sörüket. Áprilisban 27 százalékkal emelkedett azok száma, akik otthoni fogyasztásra vásároltak alkoholt, a sörgyártók között pedig konkrét győztesek is vannak.
- címkék:
- sör
- értékesítés
- Corona sör
- Címkefelhő »
Soha nem gyártottak annyi sört a csehek, mint tavaly
Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban - közölte a cseh sörgyárak szövetsége Prágában.
Ingyen italra hívja a budapestieket az egyik kézművessör-főzde
Nem tudta eladni, így ingyen adott több ezer liter sört egy német sörfőzde
Ingyen adott mintegy 2600 liter sört egy német sörfőzde, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudta eladni a szállodáknak és az éttermeknek, az újranyitásra viszont friss termékkel készül.
- címkék:
- Németország
- sör
- sörfőzde
- koronavírus
- Címkefelhő »
Már a mamutok idejében is sörözhettek az őseink
Osztrák kutatók új módszert fejlesztettek ki a malátaalapú élelmiszerek, így a sör maradványainak felismerésére, melynek segítségével azonosították a kora kőkorszaki sörkészítés közép-európai jelenlétére utaló legrégebbi ismert nyomokat.
Börtönre ítélték az ellenőrt, aki sört és ebédeket fogadott el
Hónapokon keresztül fogadott el ingyen söröket több ellenőr. Az egyikük mindezt rendszeresen tette, és cserébe több cégnek is segített.
- címkék:
- krimi
- sör
- börtön
- ellenőr
- Címkefelhő »
Buborékmentes sörök jöhetnek a koronavírus-járvány miatt
Nagy bajba kerülhetnek a sörök és az üdítőitalok gyártói az USA-ban, mert a járvány miatt csökkent az etanolgyártók teljesítménye. Ez azért gond, mert az élelmiszeriparban használt szén-dioxid, amit a szénsavas italféleségek előállításához használnak, az etanolgyártás mellékterméke.
- címkék:
- sör
- gazdaság
- buborék
- koronavírus
- Címkefelhő »
Egyszerű és finom nassolnivalóra vágysz? Készítsd el ezt a sörkiflit
Egyszerűen elkészíthető és finom nassolnivaló az egész családnak: készítsd el ezt a sörkiflit.
- címkék:
- sör
- recept
- nassolnivaló
- kifli
- otthon finomat
- Címkefelhő »
A briteknél van, ahol lovaskocsikkal viszik házhoz a sört a karantén miatt
Yorkshire legrégebbi sörfőzdéje érdekes megoldást talált arra, hogy a koronavírus-járvány ellenére is életben tartsa üzletét és új értelmet adjon a házhozszállításnak.
- címkék:
- szállítás
- sör
- ló
- rendelés
- Címkefelhő »
A sörgyártó cég felfigyelt az idős néni fotójára, és egy halom sört küldött neki
- címkék:
- USA
- Pennsylvania
- sör
- ajándék
- sörgyár
- karantén
- idős
- Címkefelhő »
Egy hordó kőolaj már olcsóbb, mint egy korsó sör
Ahogy az elmúlt hetekben teljesen felborult az olajpiac, egyes országokban már egészen különös állapotok alakultak ki. Kanadában például ma már egy hordó kőolaj kevesebbe kerül, mint egy korsó sör.
- címkék:
- Kanada
- olaj
- sör
- nyersanyag
- Címkefelhő »
A sörfogyasztás kultúrája Magyarországon - Videó
A borfogyasztásnaak igazi kultúrája van hazànkban is, de mi a helyzet a sörrel? Ott is ugyanolyan fontosak a minőségi alapanyagok, és a vendègek làtogatjàk a sörfőzdéket is? Most választ kapunk!
- címkék:
- alkohol
- kultúra
- sör
- Több mint testőr
- Címkefelhő »
Stresszűző wellness kezelések a meztelen római fürdőzéstől a sóbányában alvásig
A wellness az életünk részévé vált: gyakran járunk gyógyfürdőkbe vagy úgynevezett spa-ba, és egyre többször keresünk frissítő, relaxáló szolgáltatásokat nyújtó wellness hoteleket is. És bizony nem lehet okunk a panaszra, hiszen hazánk a gyógyfürdők Mekkája, szállodáinkban rengeteg féle kezelés várja a regenerálódásra vagy pihenésre vágyó vendégeket. Ugyanakkor mára egész Európában életformává vált ez az érezd jól magad filozófia. Körbenéztünk, hogy a wellnessipar milyen újdonságokat tud még kínálni a vendégeknek, és találtunk is első olvasatra furcsa és egészen meglepő kezeléseket.
Rengetegen mondanak nemet a Corona sörre, annak neve miatt
Egy friss felmérésből kiderült, hogy ötből két amerikai nem fog többet Corona márkájú sört venni az újfajta koronavírus kitörése miatt. Annak ellenére sem, hogy - természetesen - semmilyen kapcsolat nincs a vírus és a sör között a nevük hasonlóságán túl.
Meglepő, de kevesebb sört isznak a németek
A Die Weltnek nyilatkozott szakértő szerint egyre kevesebben fogyasztanak sört az országban, amíg 1992-ben 120,2 millió hektoliter sör fogyott, addig ez a mennyiség tavaly 92 millió hektoliter volt.
- címkék:
- Németország
- sörfogyasztás
- sör
- sörgyár
- Címkefelhő »
Lendületes növekedésre számít a világ második legnagyobb sörgyára
A világ második legnagyobb sörfőzdéje bevétele a vártnak megfelelő volt. A holland vállalat 2020-ban nagyobb profitnövekedésre számít, mivel a fogyasztók egyre inkább a drágább termékeket keresik – összegzi a CNBC.
- címkék:
- sör
- gazdaság
- szeszes ital
- sörgyár
- Heineken
- Címkefelhő »
Már készülnek a sörkorcsolyák a Gellért sörünnepére
- címkék:
- Budapest
- sör
- gasztro
- sörünnep
- Gellért Szálló
- Címkefelhő »
Sokan hiszik, hogy a koronavírus a Corona sörhöz köthető
Elképesztő butaságra derült fény a Google Trends friss jelzései alapján az angol nyelvű keresések körében. Sokan azt hiszik, hogy a koronavírusnak és a hasonló nevű sörnek köze van egymáshoz.
- címkék:
- sör
- koronavírus
- Címkefelhő »
Döntött a Versenyhivatal a sörgyárak ügyében
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 márciusában utóvizsgálatot rendelt el a Heineken Hungária, a Borsodi, és a Dreher sörgyárakkal szemben 2011-ben indult versenyfelügyeleti eljárás lezárásaként. A három sörgyár ugyanis korlátozta a gazdasági versenyt az italmérés során.
Már lehet nevezni a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyére
Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.
Kevesebb sör fogyhat az idén
Az idén akár 3 százalékkal 6,55 millió hektoliterre is csökkenhet az öt legnagyobb magyar sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldi forgalma, a hazai termelés öt százalékkal, mintegy 5,8 millió hektoliterre mérséklődhet, ugyanakkor a prémium szegmens további növekedésének köszönhetően az árbevétel várhatóan egy százalékkal nő tavalyhoz képest a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSz) igazgatója szerint.
Ha bakancsban járok és sörözöm, már nem is vagyok nő?!
Furcsa dolog ez a nemekkel szembeni elvárás. Gyerekkorunk óta azt sulykolják belénk, hogy mindennek megvan a maga rendje, ami alapján viselkedni kell. Ha fiú vagy, ne sírj és ne nyávogj!
- címkék:
- Zavada Janka
- sör
- stílus
- nő
- bakancs
- nőiesség
- elvárások
- Címkefelhő »
Karácsony után ne dobja ki, inkább főzzön sört fenyőfájából
Új szintre léphet a karácsonyfák ünnep utáni hasznosítása, ha szélesebb fogyasztói érdeklődést vívhatnak ki maguknak a fenyősörök.
- címkék:
- sör
- fenyőfa
- gazdaság
- karácsony
- Címkefelhő »
Kávés sörrel ünneplik a téli napfordulót
December 21-én karácsonyváró sörkülönlegességet mutatnak be Budapest több sörözőjében, ami egy magyar és egy dán kisüzemi sörfőzde együttműködéséből született – írja a Beerporn.hu.
- címkék:
- sör
- sörfőzde
- Sörkülönlegességek
- Címkefelhő »
Kik voltak a sörkoptatók?
Ma már talán nem sokan tudják, kik voltak a sörkoptatók, holott a középkorban fontos szerepet töltöttek be: ők voltak ennek a keserű itókának a korabeli minőségellenőrei.
- címkék:
- sör
- söröző
- kocsmáros
- középkor
- Címkefelhő »
Megtört az átok, újra nő a kocsmák száma Angliában
A brit kocsmakultúra hanyatlása vélhetően ezzel még nem ért véget, de némi bizakodásra adhat okot, hogy egy évtized után, újra nő a pubok száma az angoloknál.
- címkék:
- Egyesült Királyság
- adó
- sör
- kocsma
- gazdaság
- vidék
- brit
- Címkefelhő »
Ókori sörfőzdét találtak Kairóban a kutatók
kori, a Kr. e. 4. századból származó sörfőzde tüzelőberendezésére bukkant egy német-egyiptomi kutatócsoport Kairóban.
- címkék:
- Egyiptom
- sör
- ókor
- sörfőzde
- Címkefelhő »
Akkora a feszültség két ország között, hogy a sörszállításokkal is leálltak
A múlt hónapban Japán Dél-Koreába irányuló sörexportja nullára zuhant. A két állam közötti, a múltban gyökerező politikai feszültségek rányomták bélyegüket az egyébként jelentős, egymás közötti kereskedelmi forgalomra.
- címkék:
- Japán
- Dél-Korea
- kereskedelem
- sör
- gazdaság
- Címkefelhő »
Svédországban robbanásveszélyes sört hívtak vissza
- címkék:
- Svédország
- sör
- robbanásveszély
- Címkefelhő »
Robbanásveszélyes sört hívtak vissza Svédországban
Robbanásveszély miatt kivont a forgalomból egy dobozos sört a Systembolaget svéd alkoholmonopólium.