Heineken
címke rss
Brutális bírságot kapott egy hazai sörgyártó, megsértették a "sörtörvényt"
A Heineken a sörválaszték szűkítése miatt 15 millió forint bírságot köteles megfizetni, egyben megfelelési programot kell kialakítson HORECA partnereivel, hogy tudatosan kerülje a kizárólagos kapcsolatra ösztönző feltételeket.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, miért szerepel vörös csillag a Heineken logójában
Az ötágú vörös csillag a 20. század egyik meghatározó politikai jelképe volt, a kommunizmus jelképe, amely annak idején a szocialista világrendszer országainak zászlóiba, címereibe is bekerült. A Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett összeomlása után a kommunista munkásmozgalom egykori szimbóluma tiltott önkényuralmi jelképpé vált. Érdekes, hogy ettől függetlenül, még ma is több helyen megtalálható, például a holland sör, a Heineken logójában is. Vagy ez csak felidézi ezt a jelképet, és nem is az, aminek sokan vélik?
Visszavette leánykori nevét a Balaton Sound - a fesztivál fellépő listája szinte teljes
Június 28. és július 1. között rendezik meg idén a leánykori nevét visszavett Heineken Balaton Soundot, melynek fellépő listája már majdnem teljes.
Sörrel töltött talpú sportcipőt dobott piacra egy sörgyártó cég
A Heineken Silver promóciójának apropóján hívta életre a márka a "Heinekicks" névre keresztelt limitált kiadású lépőt, aminek legbizarrabb dizájneleme kétségtelenül a talprészbe fecskendezett sör - írja a Kreatív Online.
Életveszélyes sör kerülhetett a boltok polcaira: ha ilyet vettél, azonnal vidd vissza!
Riasztást tett közzé weboldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság ismét egy értékesítésből visszahívott termékre figyelmeztet, amely akár az egészsére is ártalmas lehet, ugyanis idegen anyag kerülhetett bele a gyártás során.
Üvegdarabok lehetnek ezekben a söröspalackokban - frissítve!
Üvegdarabok esetleges jelenléte miatt visszahívást jelentett be egyes termékeire a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. - tájékoztat arról honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A visszahívással kapcsolatban újabb információkat tett közzé a vállalat, amelyek a cikk végén találhatók.
- címkék:
- sör
- visszahívás
- gazdaság
- Heineken
- Nébih
- Címkefelhő »
Rengeteg sört fogyasztottak az európaiak a járvány utáni időszakban
A vártnál erősebb eladási számokat produkált a Heineken az idei első negyedévben, ami azt bizonyítja, hogy az európaiak lendületesen csaptak le a sörökre, ahogy a koronavírus-járvány után újranyitottak a bárok és az éttermek.
Senki nem várt ekkora nyereséget a világ második legnagyobb sörgyártójától
A Heineken, a világ második legnagyobb sörgyártó cége a várakozásokat meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet az egy évvel korábbi veszteség után, nőtt az árbevétele és az értékesített mennyiség is.
Néhány óriáscég uralja a világ sörpiacát
Augusztusban ünnepli a világ a nemzetközi sörnapot, és ilyenkor a sörrajongók világszerte koccinthatnak egyet a kedvenc italukkal. Ráadásul ma már elképesztően nagy választék áll a fogyasztók rendelkezésére, ám a háttérben igen izgalmas piaci helyzet rajzolódik ki. Az látszik ugyanis, hogy néhány óriásvállalat kezében összpontosul a sörtermelés jelentős része.
Pogba Ronaldót utánozta a sajtótájékoztatón - videó
A francia labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra legyőzte a német válogatottat az Európa-bajnokság F csoportjában. A meccs utáni sajtótájékoztatón a mérkőzés legjobbjának megválasztott Paul Pogba is részt vett, majd Cristiano Ronaldo híressé vált kólás megmozdulását utánozva eltávolította az asztalról a neki bekészített sört.