agy

címke rss

Vízbe fulladt a kisfiú - de visszatért a halálból

Archívum2012.10.31, 16:08

A kétéves Jago Worrall idén márciusban elcsavargott dadusától és a családi házuk kertjében található tóba esett. Csodával határos módon, 65 perccel azután, hogy édesanyja kihúzta Jagót a vízből, az egyik mentős felkiáltott, hogy érzi a fiú pulzusát. A szülők alig hitték el, hogy még él a kisfiuk, aki sajnos a hosszú ideig tartó oxigénhiány következtében súlyos agykárosodást szenvedett.

Idegen nyelv oktatása gyerekeknek - mikor érdemes elkezdeni?

Archívum2012.10.23, 20:25

Egyre több óvodás kisgyerek tanul angolul különböző játékos csoportokban, miközben az általános iskolák zömében csak a negyedik osztályban indul a nyelvoktatás. No de mit nyerünk azzal, ha négy-ötévesen elkezdjük az első idegen nyelv tanulását?

Másképp pihen a két agyfélteke

Archívum2012.10.19, 11:25

 Pihenéskor a jobb agyfélteke sokkal intenzívebb kommunikációt folytat, mint a bal, ami átértékelheti a bal félteke kitüntetett szerepét az agykutatásban.

Agyfaló amőbák 10 ember halálát okozták - A fertőzést túlélni szinte lehetetlen

Archívum2012.10.11, 08:55

Pakisztánban, Karacsiban május óta tíz ember halálát okozta egy agyevő amőbának is nevezett kórokozó. A Naegleria fowleri által okozott fertőzések esetén a halálozás eléri a 98 százalékot, vagyis 100 megbetegedés esetén két embernek van csak esélye a túlélésre, amely elég rémisztő adat.

A kenguru módszer hosszútávon előnyös az agyra

Archívum2012.10.05, 09:20

A kenguru módszer - amely azt jelenti, hogy egy koraszülött, szoptatott baba a lehető legtöbb időt tölti az anya (esetleg az apa) mellkasán, közvetlen bőrkontaktusban - tartós pozitív hatással van az agy fejlődésére - tették közzé kanadai és kolumbiai kutatók az Acta Paediatrica gyermekgyógyászati szaklap októberi számában.

Az átlagemberből is Supermant csinál az agychip

Archívum2012.10.01, 10:11

Bekokainozott majmokon már sikeresen tesztelik a technológiát, amely az ember agyába Google-keresőt és 100 millió terrabájtnyi memóriakapacitást hozhat. Az agyimplantátumok már stabilan működnek Parkinson-kórban szenvedő betegek tüntetmentesítésekor, a következő lépésben jöhetnek a zsoldoskiborgok és a szuperhallással rendelkező átlagemberek, akik mellesleg két másodperc alatt olvasnak majd el egy ötszáz oldalas könyvet.

Férfisejtek vannak a nők egy részének agyában

Archívum2012.09.27, 12:42

A maga nemében egyedülálló kutatás magyarázatot kínál arra, miként fordulhat elő férfi DNS a nők agyában.

Galandférgek támadták meg a négygyermekes anya agyát

Archívum2012.09.27, 21:57

A 42 éves Suki-Jane Taylor 2009-ben paraziták által terjesztett neurociszticerkózis fertőzést kapott, miután galandférgek petéztek az agyába. A galandféreg lárvái fertőzött élelmiszer, víz vagy széklet útján terjednek.

Tíz dollárért tapogathatja Einstein agyát

Archívum2012.09.25, 13:27

IPades applikációban vált lehetővé a relativitáselmélet kidolgozójának agyáról készült korabeli orvosi felvételek vizsgálata.

A legjobb memóriaserkentő ételek

Archívum2012.09.21, 11:08

Léteznek olyan élelmiszerek, amelyek bizonyítottan serkentik a memóriát és lassítják az öregedéssel járó szellemi hanyatlást - ezért is érdemes belőlük minél gyakrabban fogyasztani.

Mintha egy szalmaszálat akarnánk megfogni az űrben

Archívum2012.09.19, 13:32

A jövő az agy-számítógép interfészé, amelynek segítségével a teljes háztartástól egy robotig bármi vezérelhető. A BME-n fél éve foglalkoznak aggyal irányítható dolgokkal, a virtuális autóvezetésig már eljutottak. Kipróbáltuk, hogyan lehet gondolatokkal mozgatni egy kockát.

Áttörést hoz az új agymodell

Archívum2012.09.18, 14:07

Az idegtudomány egyik legnagyobb kihívása, hogy feltérképezze az idegsejtek között létrejövő szinaptikus kapcsolatokat. Egy új kutatási program résztvevői meghatározták az idegi kapcsolódásokat megszabó alapelveket.

Tényleg mást látnak a nők, mint a férfiak

Archívum2012.09.04, 13:32

Szó szerint eltérő látásmóddal rendelkeznek a nők és a férfiak, derült ki egy amerikai kutatásból: míg a nők látásközpontja elsősorban a színek megkülönböztetésében erős, addig a férfiak a gyorsan mozgó ingerek és a finom részletek felismerésében remekelnek.

Pár év zenetanulásból is hosszú távon profitál a gyerek

Archívum2012.08.29, 11:19

A néhány évig tartó gyerekkori zenetanulás hosszú távon is előnyös az agyműködésre - állapították meg amerikai Northwestern Egyetem kutatók. Az új eredmények szerint a zenetanulás hatékonyabbá teszi a figyelmet, illetve az összetett hangok feldolgozását, aminek a beszédértésben is fontos szerepe van.

Egyenesen az agyukból lopták el a PIN kódot

Archívum2012.08.24, 15:45

Az agyhackelés ma már valóság: egy kísérletben úgy lopták el emberek bankkártyakódját, hogy agyhullámaikat pásztázták. A módszer nem hibátlan, de sokkal megbízhatóbb, mint a hazugságvizsgálat. Ráadásul ugyanez a technika számos más területen is bevethető: épülhet belőle aggyal vezérelt játékgép, lehet alkalmazni kínvallatásnál, de alkalmas a nikotinfüggőség megszüntetésére is.

Az intelligens étel nem engedi majd, hogy elhízzunk

Archívum2012.08.22, 10:02

Holland tudósok egy olyan "intelligens" étel fejlesztésén dolgoznak, amely képes az agyban a jóllakottság érzetét kelteni. Az új fejlesztésnek köszönhetően hatékony segítséget kaphatnak a túlsúlyos emberek - állítják a kutatók.

A csoki segít a gondolkodásban

Archívum2012.08.22, 01:48

Egy olasz kutatás szerint a csokoládéban is előforduló antioxidánsokban, flavanolokban gazdag kakaós ital segíthet a memóriazavarban szenvedő emberek agyműködésének javításában. A flavanolok a teában, szőlőben, vörösborban, almában, és különösen a kakaóbabban fordulnak elő, és fogyasztásuk a demencia csökkent kockázatával hozható összefüggésbe.

Egyre okosabbak a nők a férfiaknál?

Archívum2012.08.17, 23:34

Ha hihetünk James Flynn új-zélandi professzornak, akkor igen. Bár amennyiben kritika nélkül fogadjuk el az állítást, akkor egyúttal azt is igazságként könyveljük el, hogy eddig nem voltunk annyira okosak, mint férfitársaink. Vagy mégis?

Arcvakság - Emberek, akik súlyos esetben önmagukat sem ismerik fel

Archívum2012.07.25, 23:35

Egyesek ott is arcokat látnak, ahol igazából nincsenek, mások viszont ott sem, ahol tényleg van: még ismerőseik vagy szüleik arcát sem ismerik fel az arcvakságban szenvedők.

Megfejtették, miért tudjuk kitalálni mások gondolatait

Archívum2012.06.25, 07:39

Nem kell ahhoz gondolatolvasónak lenni, hogy előre meg tudjuk jósolni egy másik ember várható döntéseit: agyunk két területe ugyanis mérlegeli azokat az előnyöket és kockázatokat, amelyekkel mások meghozott döntése jár.

Ma is rejtély, mi történik műtéti altatáskor

Archívum2012.06.24, 14:31

A műtéti altatás az agy viselkedése szempontjából jobban hasonlít a kómára, mint az alvásra - azzal az óriási különbséggel, hogy a valódi kómával ellentétben teljesen visszafordítható. Ám ha ezt tudnák a betegek, valószínűleg felugranának a hordágyról, és elfutnának.

Egyméteres szigony fúrta át a kamaszfiú agyát

Archívum2012.06.20, 10:39

Méteres szigonnyal lőtték át egy 16 éves fiú fejét az Egyesült Államokban, ám a gyerek még az eszméletét sem vesztette el, és beszélgetett a mentőkkel.

Döntse el, mozog-e a tengeri csillag a képen!

Archívum2012.05.16, 12:46

Látványos optikai csalódást állított elő egy grafikus: a képen hullámzó víz felett egy forgó tengeri csillag látható. Szerkesztőségünk egyes tagjainak alig fordult el a csillag, míg mások bármikor meg tudták mozdítani. Önnek forog?

Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét

Archívum2012.05.14, 14:28

A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a tekervényezettsége markánsabb, mint a nem meditálóké, ami a kognitív teljesítményt jelez.

A kokaint használók agya kétszer gyorsabban öregedik

Archívum2012.04.25, 16:29

Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggők szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövetvesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Így segít a fagylalt a migrén kezelésében

Archívum2012.04.24, 08:49

Elsősorban a gyakori migréntől szenvedőkkel fordul elő, hogy fagylalttól vagy jéghideg üdítőtől hirtelen megfájdul a fejük. A jelenség pontos magyarázata egyelőre nem ismert, de a tudósok szerint az agyi vérkeringés megváltozása állhat a háttérben.

Bemutatják Einstein agyának szeleteit Londonban

Archívum2012.03.28, 14:50

Pácolták, szárították, átfúrták, mumifikálták, darabolták, valamint szeletelték. A csütörtökön Londonban megnyíló Brains: The Mind as Matter című kiállítás, amelyen Einstein agya is látható, azt mutatja be, hogy a tudomány nevében mi mindent műveltek az évszázadok során az emberi koponyában található matériával.

Hamis emlékeket váltottak ki egerek agyában

Archívum2012.03.26, 11:36

Amerikai kutatóknak sikerült elektromos impulzusokkal úgy befolyásolni egerek idegsejtjeit, hogy hamis emlékképeket hoztak létre az agyban.

Egy féreg is okozhatja az afrikai bólogatórohamokat

Archívum2012.03.26, 11:24

Az Ugandában terjedő, már több mint 3000 gyereket megfertőzött idegrendszeri betegség oka lehet féreg, vegyi fegyver és majomhús is.

Nem bírták jól a mobiltelefont az egérmagzatok

Archívum2012.03.20, 12:52

Újabb állatkísérlet figyelmeztet arra, hogy a várandós anyáknak nem ajánlott a hasuk közelében tartani a mobiltelefont.

Ez a történik a szerelmes ember agyában

Archívum2012.02.14, 10:12

A szerelem igazi "szívügy": heves szívdobogás, bizsergés, zsibbadás kíséri. Bár a szerelem jelképvilága is a szívhez kapcsolódik, az érzés kialakulásáért nem a szív, hanem az agyban lejátszódó kémiai folyamatok felelősek.

Napi egy pohár tej kell az agynak

Archívum2012.01.31, 08:25

Napi egy pohár tej elfogyasztása nemcsak a benne lévő értékes tápanyagok, hanem az agyműködésre és szellemi teljesítményre gyakorolt pozitív hatása miatt is különösen ajánlott - állapították meg amerikai szakemberek.

Agyátültetés, élveboncolás és a kétfejű szörnyek - A 20. század legkegyetlenebb emberkísérletei (18+)

Archívum2012.01.16, 13:34

A  20. század elején történt titkos japán orvosi kísérletek kegyetlenségükben megközelítik, sőt, néha túl is szárnyalják a náci orvosok tevékenykedéseit. Nem csak a náci haláltáborokban történtek titkos, kegyetlen orvosi kísérletek és nem árt megemlíteni a pszichológiai kísérleteket sem, mert ki gondolta volna, hogy akár egy óra leforgása alatt minden második ember gyilkossá válhat?

Miért van a kis pókoknak a lábukban is agy?

Archívum2011.12.19, 08:22

Egy panamai kutatócsoport felfedezte, hogy a különösen apró pókok agyuk egyes részeit más testrészeikbe helyezik át, például az elülső lábakba.

Meg tudnál fél óra alatt 2400 bináris számot jegyezni? A memória határtalansága

Archívum2011.12.16, 16:05

Legyen szó akár világbajnokságról, akár a mindennapi életünkről, a memóriánk rendkívül nagy szerepet kap. Egy világbajnok elmélete szerint az agyunk olyan, mint egy autó csomagtartója, amibe ha jól pakolunk be, sok minden belefér, viszont ha rosszul, akkor majdhogynem semmi. De hogy kell jól pakolni ebbe a "csomagtartóba"?

Megváltozik a taxisok agya, miközben a városban navigálnak

Archívum2011.12.09, 12:25

Megváltozik a londoni taxisok agyfelépítése azalatt az többéves időszak alatt, amíg megtanulnak eligazodni a város sok ezer utcája és helye között.

Ürülékkel dobálózó csimpánzokból következtetnek az ember evolúciójára

Archívum2011.12.01, 13:03

Amikor felkapunk egy kezünk ügyébe eső tárgyat, és valamihez vagy valakihez odadobjuk, akkor az emberi evolúció egyik sarkalatos lépését játsszuk újra, állítja egy új tanulmány. A hajigálásra való hajlam alakíthatta ki azokat az agyi kapcsolatokat, amelyek később a nyelv és a szimbolikus gondolkodás kifejlődéséhez vezettek.

Az első bizonyíték arra, hogy az erőszakos videojátékoktól megváltozik az agyműködés

Archívum2011.11.30, 09:02

Régóta folyik a vita arról, hogy az erőszakos videojátékok károsítják-e a felhasználók idegrendszerét, és a kérdés az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróságig is eljutott. Pár hete a tiszaújvárosi iskolai késelés kapcsán itthon is szomorú aktualitást kapott a téma, ám tudományos bizonyítékok az erőszakos számítógépes játékok hatásairól eddig sem itthon, sem külföldön nem születtek.

Így reagál az agy a meztelen test látványára

Archívum2011.11.28, 07:29

Egy finn kutatás eredményei szerint a ruhátlan testekről készült képeket az agy rövidebb idő alatt dolgozza fel, mint azokat, amelyeken felöltözött emberek láthatók.

Igazolták, hogy a traumákra tényleg aludni kell

Archívum2011.11.24, 14:21

Amerikai kutatók agyi felvételekkel igazolták, hogy az alvás valóban segít feldolgozni a kellemetlen és traumatikus élményeket.

Mi a haszna, ha valaki színesnek látja a számokat?

Archívum2011.11.24, 08:40

A szinesztézia szó hallatán az embernek az irodalomórák jutnak eszébe, ahol gyakran szó esett erről a költői eszközről. A görög eredetű kifejezés azonban ennél sokkal bonyolultabb lelki jelenséget takar, amelynek lényege, hogy egy érzékszervi inger egy olyan másik "belső érzetet" aktivál, amelyhez nem társul önálló ingerforrás. A szinesztézia képességét birtoklók például illatokat látnak vagy színeket hallanak.

Ez történik az agyban meditáció közben

Archívum2011.11.22, 09:20

A meditációról azt tartják, hogy számos egészségügyi probléma megoldásában segíthet: támogathatja a rákkal folytatott küzdelmet, segítséget nyújthat a pikkelysömör megelőzésében, sőt a dohányzásról történő leszokásban is. Egy új kutatás szerint ennek hátterében az áll, hogy a gyakorlott meditálók ki tudják kapcsolni az agy bizonyos területeit.

Kómából ébredve idegen nyelven beszélni: csoda vagy agyunk rejtett képessége?

Archívum2011.11.21, 10:17

Agyunk az egyik legtitokzatosabb szervünk, és időnként olyan dolgokat produkál, amik előtt az orvosok is értetlenül állnak. Több olyan megtörtént esetről számolnak be, ahol rövidebb vagy hosszabb ideig tartó kómás állapotból felébredt betegek meglepő változásokat tapasztalnak, például számukra addig ismeretlen nyelven szólalnak meg.

A számítógépes játékosok agya eltér a többi emberétől

Archívum2011.11.16, 15:59

A számítógépes játékokat rendszeresen használóknak egyes agyterületei nagyobbak, mint azoké, akik nem, vagy csak ritkán játszanak ilyen játékokkal. Azt nem tudni, hogy a játéktól lesz-e nagyobb az agyuk, vagy pont fordítva, a nagyobb agyterület miatt játszanak többet.

Érdekes felfedezés a rövid távú memória működésével kapcsolatban

Archívum2011.11.15, 10:44

Egy 22 éves, születési oxigénhiány miatt csak fél hippokampusszal élő, emiatt amnéziában szenvedő nő vizsgálata során bebizonyosodott, hogy bár az új arcok vagy szavak megjegyzéséért felelős rövid távú memóriája ténylegesen sérült, érdekes módon mégis működik akkor, ha a nő az adott információval korábban már többször kapcsolatba kerülhetett.

Kiderült, miért nagyobb sok autista feje

Archívum2011.11.11, 11:06

Az autista gyerekek agyában jóval több idegsejt található egy bizonyos agyterületen, mint nem autista kortársaikéban - állítják amerikai kutatók egy kis mintaszámú vizsgálat alapján.

Vegetatív állapotúnak vélt betegekről derült ki, hogy tudatuknál vannak

Archívum2011.11.10, 13:01

Elektroenkefalográfiás készülék (EEG) segítségével sikerült megállapítaniuk kanadai orvosoknak, hogy véglegesen vegetatív állapotúnak diagnosztizált páciensek valójában tudatában voltak az őket körülvevő világnak. Korábban úgy vélték, hogy EEG-készülék eredményei kevésbé megbízhatóak, mint a mágneses rezonanciás vizsgálatok eredményei, ám ez utóbbi készülék és működtetése is sokkal drágább, mint az EEG-é, ezért sok kórházban nem áll rendelkezésre. A kanadai kutatók eredményeikről a The Lancet című orvosi folyóiratban számoltak be csütörtökön.

Újabb kutatási eredmény a halálközeli élményekről

Archívum2011.11.07, 08:43

Bár magyarázzák természettudományosan, spirituálisan és pszichológiai szempontból is, végső és biztos magyarázat még nem született a halálközeli élményekre. A skóciai Edinburgh-i Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint ezek az élmények az agyi folyamatok eredményei, és elsősorban a noradrenalin hormon idézi elő őket.

Mozgás- és beszédzavarokkal küzd Daniel Radcliffe

Archívum2011.11.01, 09:44

Az élet bonyolult mozgásfolyamatok irányítását követeli az agytól, azok megoldása azonban olykor zavart szenvedhet, ahogy történik az Daniel Radcliffe-fel is.

A belső órák összhangját zavarhatja meg az óraátállítás

Archívum2011.10.29, 19:59

A szervezet központi órája mellett számos szervnek, sejtnek van saját belső ritmusa. A tökéletes működéshez e perifériális óráknak szinkronban kell működniük a mesterórával. Óraátállításkor, többórás időeltolódáskor, váltott műszak során ez az összhang borulhat fel.