evolúció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- paleontológia
- fosszília
- genetika
- etológia
- ember

Félmillió éves, nem evilági faépítményt fedeztek fel Zambiában
Egy új tanulmány szerint félmillió évvel ezelőtt – tehát jóval korábban, mint azt korábban lehetségesnek tartották – az emberi faj már fát használt bizonyos szerkezetek építésére. A kutatók a zambiai Kalambo-vízesés régészeti lelőhelyén végzett jól megőrzött fa feltárásáról számoltak be, amely legalább 476 ezer éves múltra tekint vissza, ezzel pedig megelőzi a Homo sapiens evolúcióját.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb lépést tettünk az élővilág tömeges kihalása felé
Egy új tanulmány megerősítette, hogy a dinoszauruszokra lecsapó üstököshöz hasonlóan – lassabban, de ugyanolyan halálosan – „tör le egész ágakat" az emberi tevékenység az élet fájáról, ami egyes fajok tömeges kipusztulásához vezethet.
Megoldották az élő fosszília fa rejtélyét
A Wollemi fenyőt 2 millió éve kihaltnak vélték, míg egy kiránduló csoport 1994-ben fel nem fedezte. Most a tudósok dekódolták a fenyő genomját, hogy megtudják, hogyan élt túl - majdnem változatlanul - a dinoszauruszok kora óta. A bioRxiv oldalon augusztus 24-én publikált dolgozat felülvizsgálata még nem történt meg. - írja a Live Science magazin.
Itt az emberiség történetének egyik legnagyobb rejtélye
A korai kőkorban a kihalás szélén táncolt az emberiség. A kedvezőtlen klíma közepette a modern emberek teljes lélekszáma annyira lecsökkent, hogy több mint 100 ezer éven át nagyjából 1280 szaporodóképes egyed tartotta fenn fajunkat.
Egy kis egér túlélte a sarki hideget a dinoszauruszok korában
Alaszka északi részén dolgozó paleontológusok felfedeztek egy kis emlős fosszíliát, ami virult abban az időszakban, ami az egyik leghidegebb lehetett a Földön, körülbelül 73 millió éve. - írja a phys.org.
Százhúszmillió éves kínai madárkövület tanúskodik a növények evolúciójáról
Kínai őslénytankutatók egy csoportja jelentős tudományos felfedezést tett, amikor a Kína észak-keleti részén talált 120 millió éves madárkövület gyomortartalmának növényi alkotóelemeit vizsgálta.
- címkék:
- növény
- madár
- evolúció
- magvak
- Címkefelhő »
A méhek és a ragadozódarazsak megoldottak egy gyakori építészeti talányt
Amiket egykor fészekhibáknak gondoltak, azok megoldások a különböző méretű hatszögek kombinálására. A kutatók felfedezésüket július 27-én a PLOS Biology magazinban publikálták.
- címkék:
- evolúció
- méhek
- darazsak
- felnevelés
- Címkefelhő »
Nem szép dolog a pletyka, de néha hasznos
A pletyka társadalmi megítélése nem túl kedvező, pedig a magánéletben és az üzleti világban is nagyon fontos közösségépítő szerepet tölt be.
- címkék:
- magánélet
- pletyka
- evolúció
- kötődés
- Címkefelhő »
A csőr alakja előre jelzi milyen fészekanyagot használnak a madarak
Egy a Bristoli Egyetem és a Szent András Egyetem kutatócsapata által végzett tanulmány szerint egy madár által kiválasztott fészekanyag a csőrének kiterjedésétől függ. - írja a phys.org.
A gombák 700 millió éves múltját tárták fel az SZBK kutatói
A gombák korai evolúciójának fontos részleteit rekonstruálták az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, Merényi Zsolt, Nagy László és kollégáik. A Nature Ecology and Evolution folyóiratban június 22-én megjelent tanulmány 123 teljes gombagenom összehasonlításával tárta fel a gombák megjelenésének genetikai mérföldköveit.