katonaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyar Honvédség
- honvédelem
- hadsereg
- gazdaság
- Honvédelmi Minisztérium

Észak-koreai menekülteket fogtak el Dél-Koreában
A dél-koreai hatóságok kedden elfogtak egy észak-koreai csónakot, amelyben az első értesülések szerint disszidálni próbáló észak-koreai menekültek voltak.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyre borzalmasabb a háború: tömegével menekülnek az ukrán katonák
Az orosz–ukrán háború miatt kihirdetett hadiállapot értelmében a 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát. Sokan ugyanakkor bármit megtesznek, hogy ne kelljen a frontra és a szinte biztos halálba menniük - írja a Magyar Nemzet.
Megnövekedett katonai autóforgalomra kell számítani vasárnap
Katonai menetoszlopokra lehet számítani vasárnap 8 és 21 óra között az ország főútvonalain - közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Hároméves katonai kiképzést kap a spanyol hercegnő: így készítik fel jövőbeli államfői szerepére
A spanyol királyi család sajtóközleményben jelentette be, hogy a jövőbeli államfő, Leonóra infánsnő három éves katonai kiképzésen vesz részt.
Gyökeresen megváltozott az Ázsia Expressz szereplőjének élete, nagy döntést hozott
Bevonult katonának, az apja is a seregben szolgált.
Honvédelmi miniszter: Magyarországnak a biztonság a legnagyobb érték
A 2022 megmutatta, hogy Magyarország számára a biztonság a legnagyobb érték - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán pénteken megjelent videóüzenetében.
Bajban az ukránok, súlyos döntést hoztak
Ukrajnában úgy döntött a legfelsőbb bíróság, hogy többé nem lehet fellebbezni a katonai behívók ellen. Ez nem jelenti azt, hogy az érintetteknek kötelező lesz szolgálati szerződést kötniük.
- címkék:
- Ukrajna
- bíróság
- fellebbezés
- katonaság
- behívó
- Címkefelhő »
Felbomlik a BTS: a K-Pop sztárjai sorkatonai szolgálatukat fogják tölteni a dél-koreai hadseregben
A világ legnagyobb fiúbandája, a BTS rajongói "hadseregét" a dél-koreai hadseregre cseréli, ugyanis be kell vonulniuk kötelező sorkatonai szolgálatra - állítják a fiúbanda ügynökei. A megerősítés véget vet a több éves vitának arról, hogy a K-pop sztárok mentesülhetnek-e a katonai kötelezettségek alól.
Eldőlhetett a dollármilliárdokat termelő fiúbanda sorsa
A dél-koreai BTS fiúegyüttes tagjai letöltik katonai szolgálatukat - közölte ügynökségük hétfőn.