egészségügy

címke rss
Már az egészségügyi leletek is elérhetőek az EESZT mobilapplikációval

Már az egészségügyi leletek is elérhetőek az EESZT mobilapplikációval

Az e-receptek után a leletek és egyéb orvosi dokumentáció is elérhető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjában - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nem fogja elhinni, mit találtak egy ókori római romvárosban

Tudomány2023.05.16, 13:47

Amikor valaki az ókori romok között kutat, valószínűleg arra számít, hogy talál néhány leletet vagy olyan műtárgyakat, amelyeket azok az emberek hagytak hátra, akik régen ott éltek és dolgoztak. Ám egy régészeti lelőhely most olyasmit rejtett, amire a kutatók talán nem is számítottak volna, ha nem ismernék a hely történetét.

Takács Péter: Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére

Itthon2023.05.16, 13:27

Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kiderült, hogy esznek-e a magyarok húsokat diéták idején

Gazdaság2023.05.08, 13:07

A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4.000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött legnagyobb arányban egészségügyi, illetve esztétikai okok húzódnak, ám akadnak, akik kifejezetten a környezet védelme miatt döntöttek unikális étrendek mellett. A kutatás eredményeiből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.

Veszélyben az egészségügyi adataink

Tudomány2023.04.26, 07:35

Nem csak a banki, de bizony az egészségügyi adataink is értéket képviselnek, így nem meglepő, ha ezeket a rendszereket is folyamatosan külső támadások érik. Az új kihívást napjainkban a kiberbiztonság jelenti már ezen a területen, hiszen az egyetlen megoldás: folyamatosan fejleszteni. 

Komoly indulatokat váltott ki egy súlyosan beteg elefánt sorsa

Tudomány2023.04.22, 11:01

Egy felállással küszködő, sánta, beteg elefánt jövője, a neki otthont adó állatkert sorsa, illetve az e körüli vita tartja lázban Pakisztán üzleti fővárosának, Karacsinak a lakosait - adta hírül a török Anadolu hírügynökség pénteki beszámolójában.

Betiltották az „alkoholista” és a „nő” kifejezést az egészségügyben, mert sértő

8882023.04.19, 12:43

A nőkre innentől kezdve "vaginával rendelkező testként" kell hivatkozni.

Véradásra buzdítják a felsőoktatásban tanulókat

Itthon2023.04.13, 10:54

Véradásra hívja a felsőoktatási hallgatókat az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt kampánya.

Olyan nagy a szmog Thaiföldön, hogy több ezer embert kórházba kellett vinni

Nagyvilág2023.03.28, 13:57

Ezrek szorultak orvosi kezelésre Thaiföld északi részén az erős szmog miatt, a mérgező füstköd a turisták körében népszerű Csiangraj és Csiangmaj tartományt is érintette - számolt be kórházi közlések alapján a Thai PBS World tévécsatorna kedden.

Szijjártó Péter: Magyarország 105 tonnányi orvosi eszközzel segíti Törökországot a földrengés után

Itthon2023.03.16, 11:06

Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.

Előző
Következő