kiállítás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Budapest
- múzeum
- program
- művészet

Valóban elállatiasodott volna a világ?
Az Aranytíz galériában nyitotta meg AnimALL című kiállítását Baska Balázs képzőművész, aki egészen kis kora óta fest. Az AnimALL kiállítás a világ mondhatni elállatiasodásáról szól, szerinte nagyon megerősödött az ego szerepe a világban, ez indította el a kiállítás képeinek a megszületését. Az Origónak adott interjújában elmondta, hogy milyen nehézségeken kellett keresztül mennie ahhoz, hogy megnyissa a legújabb kiállítását, ahogyan azt is, hogy édesanyja halála után terápiaként élte meg a festészetet.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
„Az 5000 éves kínai civilizáció varázsa” Kínai és magyar fiatalok párbeszéde a kínai kultúra vonzerejéről
2023. december 1-jén a China Media Group (CMG) és a Centrum Televízió közös szervezésében kínai és magyar fiatalok hallgatói fórumot tartottak „Az 5000 éves kínai civilizáció varázsa” címmel. A fórumon felidézték a kínai kultúra klasszikus képviselőit és értékeit is.
London óriáskereke mellé állítanák ki a szuperszonikus Concorde repülőgépet
Interaktív kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Az eszkimó szín apokaliptikus vízióját helyezte a középpontba a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb interaktív kiállítása - számolt be a kultura.hu.
Óriási siker, már több mint százhúszezren látták a Renoir-kiállítást
Két hónap alatt több mint százhúszezren látták a Szépművészeti Múzeumban szeptember végén nyílt Renoir. A festő és modelljei című kiállítást.
Nyilvánosan kért elnézést a korábbi Barca-sztár a hihetetlenül amatőr kiállításért - videó
A CONCACAF Nemzetek Ligájában az amerikai válogatott 2-1-re kikapott Trinidad és Tobagotól, de így is továbbjutott az elődöntőbe, miután az első mérkőzést 3-0-ra megnyerte. A korábbi Barca-sztár, Sergino Dest hihetetlenül amatőr kiállítását így is nehezen tudják megemészteni a drukkerek, ez pedig nem is csoda.
Váratlan pillanat az NBA-ben: a világ egyik legjobb kosarasát és az edzőjét is lezavarták a pályáról - videó
Az NBA-ben címvédő Denver Nuggets ugyan 107-103-ra nyert a Detroit Pistons otthonában, ám a csapat legnagyobb sztárját, Nikola Jokicsot, valamint az együttes edzőjét, Mike Malone-t is kiállították.
- címkék:
- kiállítás
- NBA
- dráma
- Nikola Jokics
- Címkefelhő »
Igazi sarkvidéki hangulat költözött a Természettudományi Múzeumba
Felhőkarcolók és gyalogoshidak: Ilyen is lehetett volna Budapest
Óriási magyar siker a Smart City Expón
Minden várakozást felülmúlt a magyar EPS Global parkolási megoldásai iránti érdeklődés a világ legnagyobb okosváros-kiállításán - írja a Világgazdaság. Idén Barcelonában rendezték a Smart City Expo World Congresst.
- címkék:
- kiállítás
- siker
- smart city
- EPS Global
- Címkefelhő »