agykutatás

címke rss

Újabb titkát tárta fel az emberi agy

Tudomány2017.04.11, 16:12

Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével - állapította meg kutatók egy nemzetközi csoportja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) szakembereinek részvételével.

Milliárdok jutnak agykutatásra

Itthon2017.02.22, 04:35

Hat és fél milliárd forintos támogatással folytatódhat a következõ négy évben a nemzeti agykutatási program, amely 2013 és 2017 között 12 milliárdos támogatással indult - írta a Világgazdaság szerdai számában.

Kedvenc zenénket hallgatni az agyunknak olyan, mintha szeretkeznénk

Unikornis2017.02.09, 12:09

Az agyunk ügyesen párhuzamot von a jó zene és a drogok, a szex, valamint a gaszronómiai élvezetek között. Van, akinél Mozart, másnál Nicki Minaj hallgatása ér fel egy szeretkezéssel.

A terhesség valóban és tartósan megváltoztatja a nõk agyának mûködését

Unikornis2016.12.20, 14:08

Ha csak MR-képeket látnánk különbözõ nõk agyáról, akkor is pontosan meg tudnánk mondani, hogy melyikük terhes, és melyikük nem. Fantasztikus bizonyítékokat találtak a kutatók arra, hogy a terhesség több évre átszabja a nõk agyát. Azaz csökkenti a szürkeállományuk egy részét.

Schumacher családja alapítványt hozhat létre

Gphírek2016.12.15, 11:47

Webcímet és Twitter-fiókot jegyeztetett be Michael Schumacher irodája egy várhatóan hamarosan induló non-profit szervezet számára. A korábbi világbajnok számára fontos ügyekkel foglalkoznának.

Sokkal több a közös bennünk és a neutroncsillagokban, mint gondolnánk

Unikornis2016.12.08, 15:33

Azt már korábban felfedezték, hogy a testünket alkotó atomok kimutathatóak voltak évmilliókkal ezelõtt keletkezett csillagokban, de a fizikusok most még szorosabb kapcsolatot találtak. Végsõ soron mindannyian csillagokból vagyunk. 

Az agya is olyan egyedi, mint az ujjlenyomata

Tudomány2016.11.21, 16:10

Amerikai kutatók megállapították, hogy a fehérállományt alkotó idegpályák valójában az ujjlenyomatokohoz hasonlóan minden embernél különbözõek, és a genetikán kívül a múltbéli tapasztalatok is formálják. Ebbõl következik, hogy folyton változnak is, így azért agyszkennerekkel nem fogjuk igazolni magunkat a jövõben.

Vigyázzon, nem minden történt meg, amire emlékszik!

Unikornis2016.11.20, 10:51

Mindenki érezte már azt a zavarba ejtõ érzést, hogy valakit ismer valahonnan, de sehogy sem jut eszébe, hol és hogyan találkoztak. Néha pedig egészen banális helyzetekben villan be az agyunkba a déjà vu érzés: ez az egész egyszer már megtörtént velem. A kutatók szerint nem szabad elsõre bedõlni az ismerõsségérzetnek, mert igazából két agyterület játékáról van szó. 

A majmok is tudatában vannak a saját gondolataiknak

Unikornis2016.10.17, 16:03

Az amerikai Yale és Harvard Egyetem kutatói vadon élõ makákókon tesztelték, hogy mennyire vannak tudatában saját gondolataiknak. Nagyon is tudják, hogy mit csinálnak. 

A nagyobb aggyal összefüggõ új géneket találtak

Tudomány2016.10.05, 12:03

Brit kutatók számos új kapcsolatot találtak egyes géncsaládok és az agyméret között. Ez teljesen új utakat nyithat meg az agyfejlõdés és egyes betegségek, amilyen az idõskori elbutulás megértését célzó kutatások elõtt.

Ezért piszkálja annyi ember az orrát

Unikornis2016.09.11, 13:30

Az agykutatóknak van egy lehetséges magyarázata a rossz szokásra. 

Rájöttek, hogy minek köszönhetjük az emlékeinket

Unikornis2016.09.09, 16:59

Alvás közben a rövid távú memóriából úgynevezett agyi ritmusok töltik át az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. Ezeknek a ritmusoknak a keletkezéséért felelõs agyterületet sikerült most azonosítania a Szegedei Tudományegyetem és az MTA kutatócsoportjának. 

Így dolgozza fel a kutyák agya az emberi beszédet

Tudomány2016.08.31, 10:43

Magyar kutatók a világon elsõként vizsgálták, hogy a kutyák agya hogyan dolgozza fel az emberi beszédet. Eredményeik azt mutatják, hogy a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. A rangos Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutyák, akárcsak az emberek, a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak.

Miért van sokszor déjá vu érzésünk?

Unikornis2016.08.26, 09:48

Sokáig azt gondolták a kutatók, hogy a déjá vu érzés az agyban keletkezett hamis emlékek miatt alakul ki bennünk. Egy új brit kutatás szerint azonban a déjá vu csak memória-ellenõrzõ eszköze az agyunknak, és érdemes még fiatalon kiélvezni a hatását, mert a memória romlásával egyre ritkábban lesz részünk benne. 

Most már hamis emlékeket is tudnak az agyunkba ültetni

Tudomány2016.07.08, 18:42

Még elég sci-finek hangzik, pedig már a küszöbön van: japán kutatóknak sikerült teljesen hamis emlékeket beprogramozniuk a kísérleti alanyaik agyába. Mindezt ráadásul úgy tették, hogy pontosan meg sem mondták a résztvevõknek, hogyan befolyásolhatják saját emlékeiket – mégis mûködött a módszer.

Hologramként léphetünk a halhatatlanság ösvényére

Tudomány2016.05.11, 20:53

Az nem vitás, hogy az emberiség, mióta világ a világ, vágyik a halhatatlanságra. Leggyakrabban a vallások foglalkoznak ezzel a témával. Világképük szerint testünk ugyan nem örök életû, lelkünk viszont az. Mi történik viszont akkor, ha a tudomány lehetõvé teszi, hogy az idõk végezetéig élhessünk? Ez az alapkoncepciója a digitális halhatatlanságnak. 

Csoda, hogy életben maradtam a stroke után

Egészség2016.03.30, 14:13

A stroke alattomosan támad, és senkit nem kímél: idõsek és fiatalabbak egyaránt veszélyben lehetnek. A hazai szakemberek szerint a szélütés ma már népbetegségnek számít, évente 40-50 ezer eset történik, nagyon gyakran nem túlságosan kedvezõ kimenetellel. Hogyan változtathatja meg a stroke egy ember életét, és miként száll szembe az utóhatásokkal egy nemzetközileg is elismert magyar kutatónõ?

Mindent megoszt a barátod a Facebookon? - Ez állhat a háttérben

Life.hu2016.03.19, 13:24

Mindenki ismer néhány olyan embert, akik életük legintimebb részleteit is megosztják a Facebookon. Minden érzésüket és testi funkciójukat leírják, és a többiek sokszor nem értik, mi az oka ennek a kitárulkozásnak. Nos, a tudósok szerint létezik az agynak egy területe, amely ezekért a túlosztásokért felelõs.

Agykárosodás és misztikus élmények

Egészség2016.02.11, 13:26

A történelem folyamán számos ember állította, hogy misztikus élményeket élt át, és gyakran olyan mély spirituális kapcsolat érzésérõl számoltak be, amelyek örökre megváltoztatták életüket. Egy új kutatás szerint ezeket az élményeket egy agyterület hibás mûködése okozhatja.

Az emberi agy képlékenyebb, mint a csimpánzoké

Tudomány2015.11.17, 20:45

A kutatók felfedezték, hogy az emberi agy sokkal fogékonyabban, képlékenyebben reagál a környezet alakító hatásaira, mint a csimpánzok agya.

Ez történik az agyban szakítás után

Tudomány2015.07.21, 19:28

Amerikai kutatók feltérképezték, hogy egy fájdalmas szakítás az agy mely szektorait hozza mozgásba – kiderült, hogy ilyenkor hasonló folyamatok játszódnak le, mint amikor rózsaszín ködben úszunk a szerelemtõl, csak ezúttal a fájdalmat érzékelõ receptorok is mozgásba lendülnek.

Egyenként hallgatja le az idegsejteket a beinjekciózható mikroháló

Egészség2015.06.16, 15:16

Óriási segítséget adhat a stroke- és Alzheimer-betegek kezeléséhez az az új fejlesztés, amely az idegsejtek közé beépülve figyeli és akár stimulálja azok mûködését.

Így kommunikál egymással két agy

Tudomány2015.05.17, 21:41

Lehetséges lesz-e valaha beszéd nélkül gondolatokat, sõt képességeket, érzéki benyomásokat átutaztatni egyik ember agyából a másikba? A Smithsonian cikke megvizsgálja, a sci-fik világához képest hol tartunk ma telepátia-ügyben.

Mozart jót tesz az agynak

Tudomány2015.03.16, 12:33

Egyesek szerint a gyermekek okosabbak lesznek a klasszikusoktól, mások szerint ez csupán pszichológiai mítosz. Egy új, finn tanulmány célja az volt, hogy tisztázza ezt a kérdést.

Magyar kutatók megtalálták a bambulás idegpályáját

Tudomány2015.02.24, 12:27

Az idegpálya eddig ismeretlen módon köti össze a mozgásért, a figyelemért és az öntudatért felelõs agyközpontokat. Az optogenetikára épülõ kutatás eredményeinek ismeretében kevésbé kell szégyenkeznünk, ha egyszer-egyszer elbambulunk. 

Az agyunk kikapcsol, ha hangosan beszélünk

Tudomány2015.02.19, 16:26

Százötven éve ismerték fel az agy Broca-területét, az emberi beszéd és a hangok kiejtésének „parancsnoki központját”. A marylandi Johns Hopkins Egyetem és a UC Berkeley tudósai újabb kutatások alapján bizonyítani tudják, hogy az említett agyi rész kikapcsol, amikor hangosan beszélünk.

Pontosabb képet kaphatunk az agyról

Egészség2014.10.21, 17:41

Átadták Magyarország legkorszerûbb MR-készülékét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. Az új készülékkel nem csak az agy szerkezete, de az agyi funkciók is vizsgálhatók, ami nagy segítséget nyújt a betegek kezelésében.

Agykutatásért kapta három tudós az idei orvosi Nobel-díjat

Life.hu2014.10.06, 14:31

Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. May-Britt Moser kisebb sokkot kapott, és még mindig nem ocsúdott fel abból a hírbõl, hogy - a bejelentés pillanatában éppen repülõn ülõ - férjével, Edvard Moserrel és egykori tanárával, John O'Keefe kutatóval együtt neki ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

A pedofilok agyában fordítva mûködik egy létfontosságú kapcsoló

Egészség2014.07.16, 13:07

Az utóbbi években kiderült, hogy a pedofil emberek intelligenciahányadosa alacsonyabb az átlagosnál, sok balkezes van közöttük, és kevesebb idegrost van az agyukban. A legújabb kutatások szerint azonban az lehet a fõ probléma, hogy egy alapvetõ fontosságú agyi kapcsoló éppen fordítva mûködik bennük.

Megbuherálták a legyek agyát

Tudomány2014.03.04, 10:30

Amerikai kutatóknak sikerült lézersugár segítségével úgy módosítaniuk a legyek viselkedését, hogy azok bármilyen közeli tárgynak, például egy viaszgolyónak is udvarolni kezdtek.

Ki számít igazán okosnak?

Tudomány2014.08.07, 12:24

Jonathan Rothberg genetikus-üzletember ambiciózus célt tûzött maga elé: sikeres matematikusok és elméleti fizikusok genetikai állományának vizsgálatával szeretné kideríteni a tehetségnek a DNS-ben rejlõ kódját. Ez az Einstein-projekt.

Elképesztõen sok pénzt kapnak az agykutatók. Mire jó ez?

Tudomány2014.02.27, 08:51

Egymillió magyar életét keseríti meg a migrén, félmillióét a derékfájás, az epilepsziás betegek jóval nagyobb valószínûséggel lesznek öngyilkosok. A magyar agykutatók két év lobbizás után elérték, hogy a kormány 12 milliárd forinttal támogassa az idegrendszeri kutatásokat. A nemzeti agykutatási programtól valódi tudományos áttöréseket várnak.

Világelsõként hasonlították össze emberek és kutyák agyát magyar kutatók

Tudomány2014.02.20, 18:07

Mûködés közben vizsgálták kutyák és emberek agyát magyar etológusok, és számos hasonlóságra bukkantak. A kutatók szerint részben ezek jelenthetik a magyarázatot arra, hogy miért mûködik olyan jól a kommunikáció, és miért olyan erõs a szövetség a két faj között.

A felejtés még nem Alzheimer-kór

Egészség2013.08.29, 10:54

Egy fehérje, pontosabban annak hiánya tehetõ felelõssé az öregedéssel járó memóriazavarok kialakulásáért - állapították meg amerikai kutatók. Vizsgálatukból az is kiderült, hogy a memóriazavarok és az Alzheimer-kór kezelését nem szabad egy kalap alá venni, mert az elõbbi folyamat jó eséllyel visszafordítható.

Miniatûr emberi agyakat építettek

Tudomány2013.08.29, 08:28

A fejlõdõ emberi agyra emlékeztetõ háromdimenziós szövetet hozott létre egy nemzetközi kutatócsoport õssejtekbõl. Az önszervezõdõ miniagyak egyebek mellett fejlõdési rendellenességek modellezésére is alkalmasak.

Meglepõen aktív a haldokló agy

Egészség2013.08.13, 10:52

Egy új kutatás szerint közvetlenül a klinikai halál beállta után az agy igen intenzív tevékenységet folytat, ami alátámaszthatja a hirtelen szívmegálláson átesettek halálközei élményeinek valóságtartalmát.

Valóra vált az Emlékmás: hamis emléket ültettek egerekbe

Tudomány2013.07.26, 12:43

Japán és amerikai kutatóknak sikerült hamis emlékképet beültetniük egerek agyába. A technika valószínûleg alkalmazható lesz embereknél is.

A férfi, akinek nem áll keresztben a szeme

Egészség2013.04.19, 14:28

Rendkívül ritka rendellenességgel született az a ma már 28 éves férfi, akinek agyában nem fejlõdött ki az úgynevezett látóideg-keresztezõdés, így a bal szembõl érkezõ jeleket kizárólag a bal, míg a jobb szembõl érkezõket a jobboldali látókéreg dolgozza fel.

MRI-vizsgálattal olvastak gondolatot

Techbázis2013.03.15, 17:16

Az emlékek felidézéséhez és jövõbeli történések kikövetkeztetésére használt agyi terület árulkodik. A speciális, egyénekhez kötõdõ mintázatok elárulják, hogy éppen kire gondolunk.

Elindult Európa legerõsebb számítógépe

Techbázis2013.02.14, 14:39

Európa legnagyobb teljesítményû szuperszámítógépét, a JuQueent helyezték üzembe csütörtökön a németországi Jülichben. A szupergép fontos szerepet kap majd az Európai Unió agyszimulációs projektjében is.

A rohamnál is rosszabb a kiközösítés

Egészség2013.01.03, 10:13

Az epilepsziás gyerekek 80 százalékánál már teljesen kiiktathatók a rohamok, amelyeket egyébként a szülõ segíthet kevésbé félelmetessé tenni. A kívülállók pedig azzal segíthetnek a legtöbbet, ha nem közösítik ki a beteg gyerekeket.

Vitatják a sztársebész mennyei utazását

Egészség2012.12.11, 16:13

A halál torkából visszatért emberek víziói nem azért hasonlóak, mert mindannyian a mennyországban tettek látogatást, hanem azért, mert az agy jellegzetes módon reagál a halálközeli élményre. Ez a lényege azoknak a kritikáknak, amelyek egy idegsebésznek a mennyországban tett állítólagos utazásáról szóló beszámolója nyomán születtek.

Agyvizsgálattal is kimutatható a magabiztosság

Tudomány2012.12.10, 11:44

Brit kutatók felfedezték, hogyan méri fel az agy, mennyire megbízhatók a döntései. Az eredmények magyarázzák, hogy miért döntenek egyes emberek magabiztosabban, mint mások.

Így õrizhetõ meg az agy fiatalkori szerkezete

Egészség2012.11.26, 13:16

Az olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megõrizni az idõs emberek agyának szerkezeti épségét - ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.

Soha nem látott képek Einstein agyáról

Tudomány2012.11.16, 19:52

A világ egyik legnagyobb zsenijének "jó agya volt, jó helyen és jó idõben". Agyát a kutatók alaposan szétcincálták, és megállapították, hogy több pontban is jelentõsen különbözött egy átlagos emberi agytól.

Lehallgatták, mit énekel az agy

Egészség2012.11.15, 15:36

Kínai kutatók nyugalmi állapotban lévõ emberek agyhullámait vizsgáltak. A kétféle eszközzel rögzített agyhullámokat aztán remixelték, és zenévé alakították. Hallgassa meg!

Egy francia genetikus a világ legboldogabb embere

Egészség2012.10.30, 20:11

Az idegtudósok a valaha vizsgált legboldogabb embernek tartják azt a francia genetikust, aki több évtizede a Himalájában él buddhista szerzetesként. A szenzoros vizsgálatok szerint hosszú meditációs múltja agyát teljesen átalakította.

Másképp pihen a két agyfélteke

Egészség2012.10.19, 11:25

 Pihenéskor a jobb agyfélteke sokkal intenzívebb kommunikációt folytat, mint a bal, ami átértékelheti a bal félteke kitüntetett szerepét az agykutatásban.

Melyek a legfülsértõbb hangok?

Egészség2012.10.17, 10:43

A táblán csikorgó kréta zajára a hallásért felelõs agyterület és az agy érzelmekért felelõs régiója között megugrik a kommunikáció intenzitása, ezért találjuk fülsértõnek a hangot.

Áttörést hoz az új agymodell

Tudomány2012.09.18, 14:07

Az idegtudomány egyik legnagyobb kihívása, hogy feltérképezze az idegsejtek között létrejövõ szinaptikus kapcsolatokat. Egy új kutatási program résztvevõi meghatározták az idegi kapcsolódásokat megszabó alapelveket.

Pár év zenetanulásból is hosszú távon profitál a gyerek

Egészség2012.08.29, 11:19

A néhány évig tartó gyerekkori zenetanulás hosszú távon is elõnyös az agymûködésre - állapították meg amerikai Northwestern Egyetem kutatók. Az új eredmények szerint a zenetanulás hatékonyabbá teszi a figyelmet, illetve az összetett hangok feldolgozását, aminek a beszédértésben is fontos szerepe van.

Epilepsziás rohamokra keresnek gyógyírt magyar kutatók

Tudomány2012.08.10, 10:48

Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát. Eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.

Mi áll a szex közbeni fejfájás hátterében?

Egészség2012.07.02, 08:39

Egy 24 éves indiai fiatalember furcsa jelenségre lett figyelmes: két éven át valahányszor pornót nézett, olyan erõs fejfájás tört rá, hogy sürgõsen abba kellett hagynia az izgató képsorok tanulmányozását.

Megfejtették, miért tudjuk kitalálni mások gondolatait

Egészség2012.06.25, 07:39

Nem kell ahhoz gondolatolvasónak lenni, hogy elõre meg tudjuk jósolni egy másik ember várható döntéseit: agyunk két területe ugyanis mérlegeli azokat az elõnyöket és kockázatokat, amelyekkel mások meghozott döntése jár.

Ma is rejtély, mi történik mûtéti altatáskor

Egészség2012.06.24, 14:31

A mûtéti altatás az agy viselkedése szempontjából jobban hasonlít a kómára, mint az alvásra - azzal az óriási különbséggel, hogy a valódi kómával ellentétben teljesen visszafordítható. Ám ha ezt tudnák a betegek, valószínûleg felugranának a hordágyról, és elfutnának.

Csak aludni kelnek fel az erdei kísértetek

Tudomány2012.06.22, 13:09

A kutatók nemrég különös felfedezést tettek. A hideg vagy a táplálékhiány miatt hosszú idõt nyugalmi állapotban töltõ állatoknak igazi alvásra is szükségük van, különben elpusztulnak. A nyugalmi állapot és az alvás kapcsolatának megfejtése hozzájárulhat a nehéz orvosi beavatkozásokhoz vagy a hosszabb ûrutazásokhoz szükséges emberi hibernáció megvalósításához is.

Így ivott kávét egy teljesen lebénult nõ

Tudomány2012.05.17, 09:35

Elsõ ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral képes volt megfogni és a szájához vinni egy kávés poharat.

Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét

Egészség2012.05.14, 14:28

A meditációnak rövid távon fõleg pszichés elõnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a tekervényezettsége markánsabb, mint a nem meditálóké, ami a kognitív teljesítményt jelez.

Elõször vizsgálták, mire gondol a kutya

Tudomány2012.05.09, 13:11

Fülhallgatóval ellátott, hosszadalmas tréningen átesett kutyák agyán végeztek speciális MR-vizsgálatot amerikai kutatók. A kutyákat teljesen éber állapotban tolták be a gépbe, és percekig kellett mozdulatlanul feküdniük a nagy zajjal járó vizsgálat alatt.

A kokaint használók agya kétszer gyorsabban öregedik

Egészség2012.04.25, 16:29

Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggõk szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövetvesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Az agymérethez és az intelligenciához köthetõ géneket találtak

Tudomány2012.04.16, 16:14

Genetikai háttere is van az agyméretnek és az okosságnak - egy kétszáz kutatóból álló nemzetközi konzorcium az eddigi legnagyobb agytanulmányban olyan géneket tárt fel, amelyek a nagyobb agymérethez és intelligenciához köthetõk.

Bemutatják Einstein agyának szeleteit Londonban

Tudomány2012.03.28, 14:50

Pácolták, szárították, átfúrták, mumifikálták, darabolták, valamint szeletelték. A csütörtökön Londonban megnyíló Brains: The Mind as Matter címû kiállítás, amelyen Einstein agya is látható, azt mutatja be, hogy a tudomány nevében mi mindent mûveltek az évszázadok során az emberi koponyában található matériával.

Ez a történik a szerelmes ember agyában

Egészség2012.02.14, 10:12

A szerelem igazi "szívügy": heves szívdobogás, bizsergés, zsibbadás kíséri. Bár a szerelem jelképvilága is a szívhez kapcsolódik, az érzés kialakulásáért nem a szív, hanem az agyban lejátszódó kémiai folyamatok felelõsek.

Szavakat olvastak ki az agyból

Tudomány2012.02.06, 18:45

Agyba ültetett elektródák és egy számítógépes modell segítségével amerikai kutatóknak sikerült megfejteni, milyen szavakra gondolnak a kísérleti alanyok.

Túl sokat tudott, azért nem kapta meg a Nobelt

Tudomány2012.01.15, 21:49

A huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar tudósa és oktatója Szentágothai János agykutató volt. A professzor számos világhírû idegkutatót bocsátott útjára, munkásságának hatása a mai napig érzõdik a hazai és a nemzetközi agykutatásban.

Már egy zöld piramistól is rágyújtanának a dohányosok

Tudomány2012.01.11, 13:04

Ahogy Pavlov kondicionált kutyái csorgatták nyálukat a csengõszóra, úgy éreznek vágyat a cigaretta után a dohányosok a cigireklámok láttán. A rotterdami Erasmus Egyetem kutatóinak azt is sikerült kimutatni, hogy a dohányzás iránti vágy teljesen semleges ingerekkel is kiváltható.

Feltárták a balkezesség egészségügyi kockázatait

Egészség2011.12.09, 11:23

A balkezeseket évszázadokon keresztül megbélyegezték és fogyatékosnak, csodabogárnak, vagy éppen az "ördög cimboráinak" titulálták. A legújabb kutatások szerencsére kezdik felismerni a kézhasználati preferencia tudományos jelentõségét, amely közelebb vihet az agyi kapcsolatok és egyes betegségek kialakulásának megértéséhez is.

Az elsõ bizonyíték arra, hogy az erõszakos videojátékoktól megváltozik az agymûködés

Egészség2011.11.30, 09:02

Régóta folyik a vita arról, hogy az erõszakos videojátékok károsítják-e a felhasználók idegrendszerét, és a kérdés az Egyesült Államokban a legfelsõbb bíróságig is eljutott. Pár hete a tiszaújvárosi iskolai késelés kapcsán itthon is szomorú aktualitást kapott a téma, ám tudományos bizonyítékok az erõszakos számítógépes játékok hatásairól eddig sem itthon, sem külföldön nem születtek.

Így reagál az agy a meztelen test látványára

Egészség2011.11.28, 07:29

Egy finn kutatás eredményei szerint a ruhátlan testekrõl készült képeket az agy rövidebb idõ alatt dolgozza fel, mint azokat, amelyeken felöltözött emberek láthatók.

Áttörés a robottechnikával segített agysebészetben

Egészség2011.11.28, 15:50

Áttörést értek el egy európai uniós finanszírozású program német, olasz, brit és izraeli kutató a robottechnikával segített idegsebészetben - jelentette be hétfõn brüsszeli közleményben az Európai Bizottság.

Igazolták, hogy a traumákra tényleg aludni kell

Egészség2011.11.24, 14:21

Amerikai kutatók agyi felvételekkel igazolták, hogy az alvás valóban segít feldolgozni a kellemetlen és traumatikus élményeket.

Mi a haszna, ha valaki színesnek látja a számokat?

Egészség2011.11.24, 08:40

A szinesztézia szó hallatán az embernek az irodalomórák jutnak eszébe, ahol gyakran szó esett errõl a költõi eszközrõl. A görög eredetû kifejezés azonban ennél sokkal bonyolultabb lelki jelenséget takar, amelynek lényege, hogy egy érzékszervi inger egy olyan másik "belsõ érzetet" aktivál, amelyhez nem társul önálló ingerforrás. A szinesztézia képességét birtoklók például illatokat látnak vagy színeket hallanak.

Ez történik az agyban meditáció közben

Egészség2011.11.22, 09:20

A meditációról azt tartják, hogy számos egészségügyi probléma megoldásában segíthet: támogathatja a rákkal folytatott küzdelmet, segítséget nyújthat a pikkelysömör megelõzésében, sõt a dohányzásról történõ leszokásban is. Egy új kutatás szerint ennek hátterében az áll, hogy a gyakorlott meditálók ki tudják kapcsolni az agy bizonyos területeit.

Száloptikával gyógyíthatják a jövõben az agyat

Tudomány2011.11.22, 16:06

Az embrionális õssejtekbõl származó emberi idegsejtek más élõlénybe, például egérbe beültetve képesek befolyásolni a gazda idegsejt-hálózatának mûködését, állítja egy új tanulmány.

A számítógépes játékosok agya eltér a többi emberétõl

Tudomány2011.11.16, 15:59

A számítógépes játékokat rendszeresen használóknak egyes agyterületei nagyobbak, mint azoké, akik nem, vagy csak ritkán játszanak ilyen játékokkal. Azt nem tudni, hogy a játéktól lesz-e nagyobb az agyuk, vagy pont fordítva, a nagyobb agyterület miatt játszanak többet.

Elõször filmezték le egy nõ agyát orgazmus közben

Tudomány2011.11.15, 16:33

Elsõ alkalommal sikerült agyi képalkotó eljárás segítségével videót készíteni egy nõ agyáról orgazmus közben.

Barbie baba testébe zárták kísérleti alanyaikat a kutatók

Tudomány2011.11.15, 16:06

Svéd idegkutatók évek óta kísérleteznek azzal, hogyan érzékeli agyunk a testünket. Most sikerült létrehozniuk egy olyan illúziót, amelyben az önkéntes kísérleti alanyok egy mûtestet - akár egy élettelen Barbie babáét, akár egy négyméteres óriásét - éreztek a magukénak.

Érdekes felfedezés a rövid távú memória mûködésével kapcsolatban

Egészség2011.11.15, 10:44

Egy 22 éves, születési oxigénhiány miatt csak fél hippokampusszal élõ, emiatt amnéziában szenvedõ nõ vizsgálata során bebizonyosodott, hogy bár az új arcok vagy szavak megjegyzéséért felelõs rövid távú memóriája ténylegesen sérült, érdekes módon mégis mûködik akkor, ha a nõ az adott információval korábban már többször kapcsolatba kerülhetett.

Kiderült, miért nagyobb sok autista feje

Egészség2011.11.11, 11:06

Az autista gyerekek agyában jóval több idegsejt található egy bizonyos agyterületen, mint nem autista kortársaikéban - állítják amerikai kutatók egy kis mintaszámú vizsgálat alapján.

Vegetatív állapotúnak vélt betegekrõl derült ki, hogy tudatuknál vannak

Egészség2011.11.10, 13:01

Elektroenkefalográfiás készülék (EEG) segítségével sikerült megállapítaniuk kanadai orvosoknak, hogy véglegesen vegetatív állapotúnak diagnosztizált páciensek valójában tudatában voltak az õket körülvevõ világnak. Korábban úgy vélték, hogy EEG-készülék eredményei kevésbé megbízhatóak, mint a mágneses rezonanciás vizsgálatok eredményei, ám ez utóbbi készülék és mûködtetése is sokkal drágább, mint az EEG-é, ezért sok kórházban nem áll rendelkezésre. A kanadai kutatók eredményeikrõl a The Lancet címû orvosi folyóiratban számoltak be csütörtökön.

Újabb kutatási eredmény a halálközeli élményekrõl

Egészség2011.11.07, 08:43

Bár magyarázzák természettudományosan, spirituálisan és pszichológiai szempontból is, végsõ és biztos magyarázat még nem született a halálközeli élményekre. A skóciai Edinburgh-i Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint ezek az élmények az agyi folyamatok eredményei, és elsõsorban a noradrenalin hormon idézi elõ õket.

A belsõ órák összhangját zavarhatja meg az óraátállítás

Tudomány2011.10.29, 19:59

A szervezet központi órája mellett számos szervnek, sejtnek van saját belsõ ritmusa. A tökéletes mûködéshez e perifériális óráknak szinkronban kell mûködniük a mesterórával. Óraátállításkor, többórás idõeltolódáskor, váltott mûszak során ez az összhang borulhat fel.

Kiolvashatók az álombéli mozgások alvó emberek agyából

Tudomány2011.10.28, 15:32

Az alvás közbeni mozgás nem csupán egy vizuális élmény, az agy egyes mozgásért felelõs területei valóban aktiválódnak, állapították meg német kutatók. A müncheni Max Planck Intézet szakemberei újfajta módszerrel tanulmányozták, mi történik az agyban alvás közben: tudatos álomba ringatták az alanyaikat a vizsgálatok alatt.

Kiderült, miért bontja meg az összehangolt agymûködést a kannabisz

Egészség2011.10.26, 09:40

A marihuánafogyasztás gyakran társul koncentrációzavarokkal és memóriaproblémákkal. Ezek hátterében egy új kutatás szerint az áll, hogy a megváltozott tudatállapot folytán az agymûködés pontatlanná és koordinálatlanná válik, és a skizofréniára emlékeztetõ idegrendszeri és viselkedési zavarok alakulnak ki.

Nõ a gyengébb képességû, de szorgalmas középiskolások IQ-ja

Tudomány2011.10.20, 13:53

A szakemberek egészen mostanáig úgy vélték, hogy az IQ-val kifejezett intellektuális kapacitás meglehetõsen állandó az élet folyamán. Brit kutatók most megjelent tanulmánya szerint azonban a tinédzserek mentális képessége jelentõs mértékben változhat pozitív és negatív irányba is.

Az agy elutasíthatja a negatív gondolatokat

Tudomány2011.10.10, 13:41

Az emberi agy igen hatékony a jövõre vonatkozó jó hírek feldolgozásában, állapították meg brit kutatók. A szakemberek úgy vélik, ez lehet az egyik oka annak, hogy az optimisták még az ellentétes tények ismeretében is megõrzik pozitív szemléletmódjukat, és egyesek képesek bármilyen negatív lehetõséget gyakorlatilag teljesen kizárni.

Könnyebben elkel a kávéillatú lakás

Egészség2011.09.26, 15:57

Egy lakás könnyebben eladható, ha a nappaliban kávéillat terjeng, a nõi könnyek illata pedig csökkenti a férfi nemi vágyát. Az illatok számtalan helyzetben meghatározzák érzelmeinket és döntéseinket, noha ennek gyakran nem is vagyunk tudatában.

Még egy magyarázat a halálközeli élményekre

Egészség2011.09.16, 12:30

A halálközeli élményekrõl rengeteg beszámoló, vizsgálat és kutatási eredmény áll rendelkezésre, de még mindig nincs olyan elmélet, amelyet minden kutató elfogadna azok magyarázataként. A halálközeli élmények nemcsak a klinikai halál állapotában jelentkeznek - kiválthatják õket egyes mûtéti altatószerek, bizonyos kábítószerek, de megtapasztalhatók akár meditációban is.

Tudatmódosító baktériumok találhatók az emberi bélflórában

Egészség2011.09.09, 11:49

A bélnyálkahártya felszínén többszáz féle baktérium él, amelyek hatással vannak élettani folyamatainkra és egészségünkre. Egy most megjelent tanulmány szerint a bélflórát alkotó baktériumok az agyban zajló kémiai folyamatok egyensúlyát is befolyásolják, így változást okozhatnak kedélyállapotunkban, viselkedésünkben.

Édes jobbra, keserû balra: elõkerültek az ízérzék helyei az agyban

Tudomány2011.09.05, 09:48

A különbözõ érzékek feldolgozása általában viszonylag nagy területeken és nem élesen elkülönülten történik az agykéregben. Ezért okozott nagy meglepetést és váltott ki élénk vitát a szakemberek körében az a legújabb felfedezés, hogy az egyes ízeket jól körülhatárolt helyeken érzékeljük az agykéregben - legalábbis erre utalnak az egereken végzett kísérletek.

A függõség inkább biológiai, mint lelki eredetû betegség az új kutatások szerint

Egészség2011.08.31, 13:08

Az új kutatások a függõséget inkább biológiai eredetû kórképnek, és kevésbé pszichés-szociális zavarnak tartják. Az Amerikai Addiktológiai Társaság új meghatározása szerint az addikció krónikus agyi rendellenesség, amelyben egyes agyterületek markánsan megváltoznak. Mit tudnak ma az idegtudományok a függõség kialakulásáról?

Megvan, hol ismeri fel az állatokat az agy

Tudomány2011.08.29, 14:25

Emberek, állatok és épületek képét mutatták epilepsziás betegeknek amerikai kutatók, és figyelték, mely agyterületek jönnek ingerületbe a képek láttára. Legnagyobb meglepetésükre az állatok képeire az agy érzelmi reakciókért felelõs központja mutatta a legerõsebb reakciót.

Átalakul az apák agya, amikor gyerekük születik

Tudomány2011.07.05, 21:55

Az állatokkal végzett kísérletek alapján nagyon valószínû, hogy az apák agya átalakul a gyerekük megszületése után: nemcsak új idegi kapcsolatok, hanem új idegsejtek is létrejönnek, amelyek pozitívan befolyásolják a babához való hozzáállást.

Kiderült, hogyan mûködik az ókor óta ismert érzékcsalódás - videó

Egészség2011.06.30, 09:49

Ha elindítjuk az alábbi videót, úgy látjuk, mintha az ábra közepén látható kék kör - mint a videó végén kiderül, Rockynak, a Rochesteri Egyetem kabalájának a sisakja - folyamatosan növekedne, illetve közeledne.

A rejtett agyra is szükség van a tanuláshoz

Tudomány2011.06.25, 15:11

Agysejtjeinknek csak mintegy tizenöt százalékát alkotják az idegsejtek, a többi részt az úgynevezett gliasejtek teszik ki. A szakemberek között nagyon sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ezek a sejtek csupán az agy szerkezetének kialakításában vesznek részt, ám a legutóbbi vizsgálatokból kiderült, hogy fontos szerepet játszanak a neuronok mûködésének szabályozásában és a tanulásban is.

Milyen ágyban alszunk a legmélyebben?

Egészség2011.06.21, 08:31

Felnõtt korában az ember gyakran akkor sem tud elaludni délután, ha megtehetné. Vakáció alatt érdemes kipróbálni, mennyivel könnyebben álomba merülünk egy lágyan ringatózó függõágyban. Svájci kutatók vizsgálatából most azt is megtudhatjuk, mi ennek az oka.

A fejlettebb gerincesekhez hasonló intelligenciájuk van a polipoknak

Tudomány2011.06.18, 10:50

A lassú mozgású puhatestûeket általában nem tartjuk intelligenciabajnokoknak, és egy csiga vagy kagyló valóban nemigen tündököl az eszével. Akad azonban a puhatestûeknek egy csoportja, ahová olyan állatok tartoznak, amelyek értelmi képességei egyes kutatók szerint megközelítik a csimpánzokét.

Elõször készítettek háromdimenziós felvételeket az öntudatlan agyról

Tudomány2011.06.14, 16:28

Elsõ ízben sikerült filmre venni azokat az idegi folyamatokat, amelyek az agyban játszódnak le, amikor öntudatlanná válik. A brit kutatók egy újonnan kifejlesztett képalkotó berendezéssel háromdimenziós filmen örökítették meg, mi történik az agyban, amikor a mûtétekhez használt altatószer hatni kezd.

Ne csak az agyunkat használjuk gondolkodáshoz!

Egészség2011.06.06, 08:09

Amikor egy problémát kell megoldanunk, nemcsak az agyunkat használjuk, hanem testünk többi részét is, és a mozgás, a gesztikulálás segítik a gondolkodási folyamatokat. Ugyanakkor ha nem mozoghatunk, az más, esetleg hatékonyabb stratégiák kieszelésére ösztönözhet - állapították meg a Wisconsini Egyetem pszichológusai.

Elõzõ
Következõ