konditerem

címke rss
Stresszlevezetésnek indult, betegség lett a vége...

Stresszlevezetésnek indult, betegség lett a vége...

Már hetek óta kérleltem Alexet, hogy menjünk el este vacsizni, de folyton nemet mondott. Kezdtem azt hinni, hogy valami baj van velem, mert a szabadidejét az edzõteremben töltötte, és többet foglalkozott az izomépítéssel, mint velem. Az izmosabb test és a jobb forma keresése határozottan megváltoztatta a viselkedését. Az edzõteremben töltött hosszú órák után általában csak egy adag fehérjeshake-et ivott, majd zuhanyzás után hazament, hogy pihenjen. Aztán egyik nap, miközben éppen egy sétát tettünk a parkban, Alex egyszer csak egy padra feküdt, és annyit mondott: „Muszáj lefeküdnöm, marhára fáj."

Azta! Micsoda feszes segg! - mondta, majd rácsapott edzõtársa fenekére a kondi "alfahímje"

Archívum2023.02.05, 22:04

Szerintem mindannyian ismerjük, milyen emberek járnak a konditerembe. Az évek során sokat javult a helyzet és már nemcsak azok mennek a gymbe, akik úgy akarnak kinézni mint Schwarzenegger, hanem azoknak is jut hely, akik csak mozognának, odafigyelnének az egészségükre. A tipikus arcokat azonban nem lehet kirobbantani a terembõl.

Lövöldözés és késelés volt egy csepeli konditeremben

Archívum2023.01.26, 08:02

A feltételezett elkövetõ egy XXI. kerületi edzõterem pultosával keveredett szóváltásba, majd az õ segítségére sietõ férfira támadt.

Megúszós kondis kaják kezdõknek: így egész hétre letudhatod a fõzést

Archívum2023.01.06, 22:29

A testépítõk körében jól ismert meal prep (meal preparation) kifejezés két szóban leírja azt a hosszadalmasnak tûnõ, ám valójában jól szervezhetõ és praktikus folyamatot, amely során a sportoló akár egész hétre elõre készítheti el gondosan kiporciózott fogásait.

Féltékenységbõl kiüldözték az edzõterembõl a pornómodell ketrecharcost - videó, képek

Archívum2023.01.05, 13:47

Nem jár többé az általa megszokott konditerembe Alice Ardelean, akit túlzottan dögösnek tartottak a vele együtt edzõ férfiak feleségei.

Edzõtermi embertípusok, avagy MIATTATOK nézik le a kondizókat

Archívum2022.09.05, 11:25

Manapság életstílus edzõterembe járni, aminek kifejezetten örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre több ember figyel oda a sportos, egészséges életre. Kivéve azokat, akik csak azért járnak le, hogy elmondhassák, hogy ott voltak. A teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni azokat az embertípusokat, akiket nagyon nehéz elviselni a konditeremben.

A konditerembõl jelentkezett be Péter Szabó Szilvi: gõzerõvel készül a nagy visszatérésre

Archívum2022.08.17, 15:17

Péter Szabó Szilvi gõzerõvel készül a NOX novemeri nagykoncertjére, amit az Arénában tartanak.

Egy ember maghalt, három megsérült egy konditermi lövöldözésben Kaliforniában

Archívum2022.08.12, 11:37

Egy ember meghalt, három megsérült a 24 órás konditeremnél kitört lövöldözésben. Az eset a Kaliforniai Brentwoodban történt helyi idõ szerint hajnali 2 óra magasságában.

Edzõtársa arcára ült a konditeremben ez a nõ - Videó

Archívum2022.07.17, 23:00

Vicces felvétel kezdett keringeni a TikTokon a napokban, mely azt mutatja be, mi az eredménye annak, ha valaki nem figyel a környezetében zajló eseményekre.

Hoppá: Natalie Portman kõkeményre gyúrta magát - Fotó

Archívum2022.07.05, 16:40

A 41 éves színésznõ a Thor: Szerelem és mennydörgés címû Marvel-mozi forgatására alakított magának tekintélyt parancsoló testet.

Jó hely a konditerem, csak sok a bunkó

Archívum2022.06.04, 18:40

A konditerem az a hely, ami egyeseknek a kínzókamrát, másoknak egyenesen Mekkát testesíti meg - csak éppen polifoamon "imádkoznak". Közösségi tér, ahol a közösségi (íratlan) szabályok és etikett van érvényben. Legalábbis így kellene, hogy legyen...

Nem én vagyok "gyúrós köcsög", hanem te vagy gyökér

Archívum2022.05.21, 10:32

2005 óta emelgetem a súlyt különbözõ termekben. Kezdetben örültem, amikor valaki megkérdezte: "Szoktál gyúrni?" Igazi elismerésnek éreztem, hogy végre mások is észreveszik a fejlõdésemet. De idõvel észrevettem, hogy ez átalakult azzá, hogy: "Te is 'ilyen' gyúrós vagy?"

Hajtasz az álomalakért, mégsem jön össze? Ezek a hibák állhatnak a háttérben

Archívum2022.05.25, 18:26

Frusztráló, amikor úgy érzed, a lelkedet is kidolgozod és elvileg egészségesen étkezel, a tested mégsem jutalmaz meg téged bombaalakkal. Biztos, hogy megadsz neki mindent, amire a számodra ideális forma eléréséhez szüksége van? Ha kétségeid támadtak, ellenõrizd, hogy becsúszott-e az alábbi hat gyakori hiba az életmódodba!

"Kondiba lejáró p*csák vagytok" - Kemény beszólást kapott Oczella Eszter és testvére, Kriszta

Archívum2021.09.09, 19:26

Akadnak, akik nagyon nem szimpatizálnak az Oczella-testvérekkel, és hangot is adnak ennek.

Kondiban gyúrnak és beletuszkolják magukat egy befõttes üvegbe: ilyen a mosómedvék hihetetlen élete - Galéria

Archívum2021.08.18, 13:04

A mosómedvék ravaszok, remekül tudnak alkalmazkodni, és olyan humorérzékük van, amilyennel az állatvilágban csak nagyon kevés élõlény rendelkezik. Ezt szeretné bemutatni a Raccooncore facebook-oldal, ami arra hivatott, hogy jobbnál jobb fotókkal ünnepelje a mosómedvék sokoldalúságát és nagyszerûségét.

Kondietikett: te betartod ezt az 5 illemszabályt a teremben?

Archívum2021.06.24, 07:14

Ahogy más szabadidõs és sportlétesítményekben, úgy a konditeremben is megvannak azok az írott, íratlan szabályok, melyeket érdemes betartanod, ha a kellemes edzõtárs-kategóriába szeretnél kerülni.

Agonista, antagonista, szinergista izmok - tegyük tisztába!

Archívum2021.10.14, 16:35

Ilyen szavakat hallasz az edzõteremben, de azt sem tudod, hogy eszik-e vagy isszák? Cikkünkben röviden elmagyarázzuk melyik mit is jelent, hogy képben legyél!

Már online is megrendelheted tökéletesre gyúrt testedet

Archívum2021.06.03, 18:20

Azok, akik kissé elpunnyadtak a lockdown alatt, most circa 170 ezer forintért jóvátehetik a lustálkodást, már ami a külsõségeket illeti.

Hogy mondom angolul? Sportszleng-szótár kezdõknek és haladóknak

Archívum2021.05.29, 22:20

Régóta követed a közösségi médiában a gyúrós oldalakat, de néha fogalmad sincs, mirõl zagyválnak? Akkor ez a cikk neked szól!

Edzés a szabadban, rajtad múlik!

Archívum2021.03.31, 15:03

Karantén ide vagy oda, nyakunkon a jó idõ, a szabadtéri kondiparkok pedig csak rád várnak. Össze is gyûjtöttünk néhány központi lehetõséget Budapesten, hogy biztosan megtaláld a neked legmegfelelõbbet, mert mozgás nélkül Iron Man is megrogyna a nyárra. 

A legextrémebb kondifailek gyûjteménye (videók)

Archívum2021.03.28, 22:45

A konditermi berendezések használata egyszerûnek tûnik, ám mindig akadnak olyan lelkes újítók, akik saját testi épségük veszélyeztetése árán kísérleteznek a gyakorlatok különbözõ kivitelezési formáival.

Súlyos kérdés, avagy mikor kezdheted a gyúrást?!

Archívum2021.03.29, 22:59

A mozgás – amennyire a lehetõségek engedik – mindenki napi rutinjának része kellene, hogy legyen. Ma már az interneten és a közösségi médiában is rengetegen ösztönöznek bennünket testünk formázására, hozzá nem értõként azonban nehéz kiszûrni, mikortól és mit érdemes csinálnunk.

Itt az intézkedési terv: így nyithatnának újra az edzõtermek

Archívum2021.02.05, 11:03

Nemrég derült ki, milyen kiskaput próbálnak kihasználni az edzeni vágyók, hogy újra konditerembe járhassanak. Az Operatív Törzs reagált erre, és ismertették az újranyitási tervet.

Megtalálták a kiskaput: így lehet lejárni a konditerembe edzeni

Archívum2021.02.05, 10:30

Sokan szenvednek már hónapok óta az edzõtermek bezárása miatt, de most úgy tûnik, megtalálták a megoldást, hogy újra kondizhassanak.

M. Richárd megszólalt a szabályszegését követõen: Tiszta a lelkiismerete

Archívum2020.12.05, 10:01

A Dózsa György úton halálos balesetet okozó M. Richárdot ezúttal egy konditeremben büntették meg, ahol nem lett volna szabad tartózkodnia járványügyi intézkedések miatt. Most elmeséli a saját verzióját is a szabálysértésen kapott férfi. 

Életmódot váltott a mulatós sztár - így néz ki most Kis Grófo - Fotó

Archívum2020.08.19, 09:02

Kis Grófo életében nagy változás történt: életmódot váltott és szeretne több idõt szentelni a mozgásnak, hogy még jobb formáját tudja nyújtani a színpadon.

Beszóltak a magyar énekesnõnek a konditeremben

Archívum2020.07.03, 13:54

A szaxofonos-énekesnõ remek formában van, mégsem járt még soha konditeremben, egészen idáig, ugyanis nem rég lemerészkedett a terembe.

Arnold Schwarzenegger egy élõ szamárral kondizik együtt - Videó

Archívum2020.05.29, 15:55

Hogy tessék? Schwarzenegger és egy szamár együtt egy konditeremben? 

Órákon keresztül edz a konditeremben a Karthago gitárosa, Szigeti Ferenc

Archívum2021.06.28, 14:25

Kirobbanó formában van a Karthago gitárosa, Szigeti Ferenc, aki nagyon odafigyel a rendszeres testmozgásra. A zenész hetente háromszor, több órát edz egészsége megõrzése érdekében.

Konditermi 1x1: Ne csak izomra gyúrj, hanem jó modorra is!

Archívum2019.03.01, 15:38

Sokan vágynak izmos, kerek popsira, ahogy a szinte elérhetetlennek vélt kockahasra is. Aki pedig az álmokon túl tettekre is képes, gyakran ellátogat a konditerembe. Íme, néhány jó tanács ahhoz, hogy otthonosabban érezhesd magad a kiválasztott miliõben.

Hosszú Katinka tagadta, hogy vitái lennének az úszótársaival

Archívum2019.02.14, 12:02

Immár szent a béke Hosszú Katinka és úszótársai között. Korábban a konditerem-használaton vitáztak a sportolók.

Gáspár Laci Instagramját fekáliával árasztották el a rajongók

Archívum2018.12.18, 14:14

Edzés közben posztolt fotót Gáspár Laci énekes. Rajongói azonban úgy vélték, hogy a nagy erõlködésben biztos gondjai akadtak. Kaki emojikkal árasztották el a posztot. 

Így tartják formában magukat a sztárénekesek - képek

Archívum2018.07.10, 14:52

A hazai, és a külföldi sztárok egyaránt szívesen megmutatják rajongóiknak, hogy mit csinálnak, amikor éppen nem a színpadon, a stúdióban, vagy a vörös szõnyegen vannak. A folyamatos turnézáshoz a fizikai erõnlét is elengedhetetlen, így most összegyûjtöttük, hogy mivel tartják formában magukat a hírességek.

Az idei nyári trend: mit, hova vegyünk fel?

Archívum2018.07.05, 19:23

A nyári programdömping alatt sokakban felmerül a kérdés, mit vegyen fel, ha különbözõ rendezvényeken vesz részt, vagy szimplán csak a vízparton akar jól kinézni. Nagy Kriszta ruhatervezõ összefoglalja, jelenleg milyen irányvonalak léteznek, melyekbõl szerinte mindenki a saját korának, egyéniségének, ízlésének megfelelõen válasszon ruhadarabokat.

Könyörgöm, így NE járj konditerembe!

Archívum2018.04.19, 08:26

Szeretek enni. És szoktam is. Ennek az öt szónak köszönhetem, hogy elválaszthatatlan kapcsolatban vagyok a konditeremmel.

Nyugi cicám, nem kell attól félned, hogy kockás lesz a hasad!

Archívum2017.09.07, 11:12

Konditerembe járni szuper. Az egy dolog, hogy egy húzós nap után levezetheted a stresszt, de az egészségednek, a külsõdnek, sõt a boldogsághormon termelésednek is jót tesz.

Hiába edzek, kövérnek látom magam

Archívum2017.06.19, 10:49

Míg délelõtt elégedetten szemléled az alakodat a tükörben, addig este egy kiadósabb vacsi után már kerekebbnek érzed magad a kis gömböcnél. Nyugodj meg, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel!

Ágyakkal rendezték be a konditermet

Archívum2017.04.30, 20:24

Újfajta "konditermet" találtak ki Angliában. A berendezésen mindenki meglepõdik majd, ugyanis nem biciklik sorakoznak egymás mellett, hanem a hangulatos környezetben ágyak hevernek.

Edzés a szabadban a terem helyett?

Archívum2017.05.01, 18:17

Volt egyszer egy szõke lány, aki 19 éves koráig nem szeretett mozogni. Na jó, igazából nem is erõltette olyannyira a témát.

Kisebb a konditerembe járó férfiak libidója

Archívum2017.02.26, 19:25

A University of North Carolina friss kutatásában arra jutott, hogy azok a férfiak, akik gyakrabban járnak konditerembe, kevesebbszer kívánják a szexet, mint azok, akik nem, vagy alig edzenek. 

A vendégek hajtanák a Szajnán úszó konditermet

Archívum2017.02.22, 12:52

A tervezõk összekötnék az edzést a sétahajózással.

Majka félpucér fotón mutogatja az izmait

Archívum2017.01.19, 18:18

Majka betekintést engedett a konditermes életébe: így néz ki a mûsorvezetõ edzés után.

Durva kommenteket kapott Sarka Kata: ezzel verte ki a biztosítékot

Archívum2017.01.17, 15:17

Sarka Kata legújabb fotója borzolja a kedélyeket az Instagramon: nem mindenkinek tetszik, hogy a kétgyermekes anya teljes sminkben jár edzeni. 

Félpucér testet villantott Curtis

Archívum2017.01.13, 15:43

Szexi fotóval örvendeztette meg kedvelõit a közösségi oldalán Curtis. 

Hosszú az út a Cooper futás kudarcaitól a konditeremig

Archívum2017.01.02, 16:04

Januárban sokakat ûz be az edzõterembe a hájjá formálódott karácsonyi bejgli és az újévi fogadalmak. De aztán sokan el is rettennek, amint meglátják a mindenféle bonyolult gépeknek álcázott kínpadokat és az antipatikus társaságot. 

Kondizós tolvajt keres a rendõrség

Archívum2016.09.16, 16:33

A gyanúsított gyúrt egy kicsit, majd edzés után feltörte a fitneszterem öltözõszekrényeit. A tettest most kamerafelvételek alapján keresi a rendõrség

Szandi megmutatta pazar otthonát

Archívum2016.07.22, 10:33

Az énekesnõ bepillantást engedett házának olyan zugaiba is, amit eddig rejtegetett a kíváncsi szemek elõl.

Az édesanyát lekövérezték a konditeremben: kõkemény izmokkal vágott vissza

Archívum2016.07.01, 10:08

Durván visszavágott a kétgyermekes anyuka, aki miután lemerészkedett a konditerembe, az edzõ a fejéhez vágta, hogy kövér. De a kritikát inkább az elõnyére fordította, most pedig csodás testtel büszkélkedhet.

Durván megalázták a Down-szindrómás fiút az egyik budapesti konditeremben

Archívum2016.05.20, 12:26

Egy megdöbbentõ történet látott napvilágot a Facebookon, amit egy Down-szindrómás fiú testvére posztolt. Mindketten lelkesen jártak egy budapesti edzõterembe, legalábbis csütörtökig! A Down-szindrómás fiút ugyanis kitiltották a terembõl.

Mellei miatt aláztak meg egy nõt az edzõteremben

Archívum2016.05.19, 15:24

Jenna Vecchio ruházata a fitneszeteremben oktató hölgyek szerint túl kihívó volt. A megszégyenített nõ Facebook-oldalán osztotta meg nem mindennapi történetét.

Sikertörténet: Tibi életmódváltással fogyott 56 kilót

Archívum2016.02.10, 12:44

Az önutálat és az önbizalomhiány keserves állapotából lépett hatalmasat a 30 éves Tibi, aki mögött már három év kitartó munkája és 56 leadott kiló áll. 

El sem hinnéd, mi dühítette fel Berki Krisztiánt

Archívum2015.09.04, 09:26

Elég kellemetlen meglepetés érte Berki Krisztiánt Nyíregyházán. A magyar macsó nem is hagyta szó nélkül a dolgot. 

Ma a kockahasak napja van: ÉNB Karola is villantott

Archívum2015.07.29, 17:44

Az RTL Klub népszerû sorozatának sztárja edzés közben mutatta meg izmos alakját.

Láttál már ennél szebb lábakat? Mihalik Enikõ kirobbanó formában van!

Archívum2015.07.22, 14:55

A világhírû magyar modell legújabb Instagram fotóján megvillantotta végtelenül hosszú lábait.

A konditeremben is napszemüveget visel Baukó Éva

Archívum2015.06.20, 10:36

Éva, akirõl legutóbb azt írtuk, hogy meztelen képekkel zsarolja õt egykori párja, szexi fotót posztolt közösségi oldalára.

Viszlát, szingliség és plusz kilók! 4+1 tipp, amiért a konditermet válaszd a magány helyett

Archívum2015.06.04, 10:30

Szürke egér vagy a munkahelyeden, nincsenek barátaid, de alakoddal sem vagy megelégedve? Üss két legyet egy csapásra!

11 dolog, amit minden nõ elkövet a konditeremben, de mélyen hallgatnak róla

Archívum2015.05.01, 11:47

Talán azt hiszed, te vagy az egyetlen, akinek vannak fura szokásai, amikor edzésre kerül sor. De megnyugtatunk, minden nõ csinál olyanokat edzés elõtt, után vagy közben, amiket letagad.

Így tartja magát fitten Gianni – tutti tippek az olasz amorózótól

Archívum2015.03.08, 07:57

Kemény edzésbe kezdett az utóbbi idõben Gianni Annoni. A hölgyek kedvence 40 felett rájött, hogy ideje jobban odafigyelni az egészséges életmódra és arra, hogy fitten tartsa magát.

Arnold Schwarzenegger budapesti konditeremben járt

Archívum2015.02.23, 14:59

A testépítõk legnagyobbja, Arnold Schwarzenegger az egyik budapesti konditeremben járt hétfõ reggel. 

A fogyni vágyó menyasszony mögött durva hét áll

Archívum2014.06.28, 10:59

A Life.hu fogyni vágyó menyasszonya, Szántó Daniella ezen a héten kiütéssel gyõzött a kilókkal szemben.

Daniella combra és fenékre gyúr

Archívum2014.06.26, 14:19

A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja, az augusztusi esküvõjére készülõ Daniella teste látványosan változik hétrõl hétre. Segítõi, a Vitalteam mozgáskoordinátorai, az 51-szeres Ironman, Kropkó Péter és az atléta Gajdos Tamás igyekeznek olyan változatos mozgásformákból felépíteni a lány edzéstervét, amelyekkel az izomzata sosem szokik hozzá egy bizonyos fajta terheléshez – a fejlõdésnek ugyanis ez a kulcsa. 

Videóban dokumentálta látványos fogyását

Archívum2014.01.11, 22:42

Fél mázsa súlytól szabadult meg 100 nap alatt a majdnem 160 kilós LaKeshia.

Batmanné gyúrta magát Ben Affleck

Archívum2013.10.25, 17:33

A színész, akit hamarosan Batmanként láthatunk a mozivásznon, látványos izomzatot növesztett. Készül a szerepre?

Íme a világ elsõ ökofitneszterme

Archívum2013.09.26, 18:27

Megalapították az elsõ olyan edzõtermet, ahol a sportolók termelik maguknak az áramot.

Ideális ruhadarabok kondizáshoz

Archívum2013.04.25, 08:42

Nincs kifogás, a sarki edzõterembe mindenkinek van ideje leugrani! A Life.hu most megmutatja, milyen ruhákban kezdd az edzést, hogy topformában köszöntsd a nyarat.

Elõzõ
  • 1
Következõ