fogyasztás

címke rss

Hogyan táplálkoztunk a harmadik hullám idején?

Archívum2021.08.30, 17:50

Élelmiszer-fogyasztási szokásainkkal kapcsolatos felmérést végeztek magyar szakértők a koronavírus járvány harmadik hulláma alatt. A kutatási eredmények azt mutatják, a magyarok elővigyázatosak voltak, odafigyeltek a járványhelyzet miatti higiéniai előírásokra és néhány új tendencia is kialakult a pandémia alatt az étkezések terén.

Tartósan megváltoztak a lakosság fogyasztási szokásai

Archívum2021.08.26, 13:34

Tartósan átalakultak a lakosság fogyasztási szokásai a koronavírus-járvány hatására. Megváltozott, hogy mire, mennyit, hol költünk, és ez nem kedvez a kis- és közepes vállalkozásoknak – mutat rá a Marketing Commando reprezentatív kutatása.

Másodszor bírságolta meg ugyanazt az állateledel forgalmazó céget a GVH

Archívum2021.08.16, 12:36

A Fressnapf némi késedelemmel, de végrehajtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeket a fogyasztók jóvátételére. A versenyhatóság 3 millió forintos bírságot szabott ki a hiányosságokért - számolt be sajtóközleményében a GVH.

Felderített kartellekkel, több milliárdos fogyasztói jóvátételekkel zárta a félévet a Versenyhivatal

Archívum2021.08.10, 10:12

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiadta Gyorsjelentését 2021. I. félévéről, amelyben számot ad a hazai piaci verseny és fogyasztók védelmében végzett munkájáról. A nemzeti versenyhatóság idei év első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot - olvasható a GVH sajtóközleményében. 

Így étkeztek a magyarok a koronavírus-járvány harmadik hullámában

Archívum2021.08.03, 09:43

Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai. Az eredmények azt mutatják, hogy az első hullám idején tapasztalt sokkhatás elmúlt, ugyanakkor a lakosság megőrizte az elővigyázatosságát, és vannak olyan szokások, amelyek hosszú távon is velünk maradnak.

Koffeinfüggők figyelem! Ilyen súlyos károkat okozhat a szervezetben a kávé

Archívum2021.07.27, 15:28

Az emberek többsége kávéfüggő, el sem tudják képzelni a reggelüket a fekete nedü nélkül. Most azonban lerántjuk a leplet arról, hogy milyen súlyos károkat is okoz a szervezetben a sokak által kedvelt koffeines ital.

Kávé, tea, üdítők: így fogyaszt koffeint a világ

Archívum2021.07.17, 14:57

A koffein valószínűleg a világ legtöbbet fogyasztott pszichoaktív anyaga, de hatalmas eltérés van a fogyasztási szokásokban a világ egyes régiói között. Egyes helyeken a kávé, máshol a tea, de van, ahol a koffeines üdítőitalok a legnépszerűbbek. Mutatjuk, hogyan fogyaszt koffeint a világ.

Ezért fogyott jóval több gáz májusban, mint egy évvel korábban

Archívum2021.07.08, 13:07

A 2020. májusi adatokhoz képest idén májusban 19,5 százalékkal volt magasabb a hazai fölgázfogyasztás. A növekedés hátterében a gáztüzelésű erőművek magasabb kereslete, a hónap első felében tapasztalható alacsonyabb átlaghőmérséklet és az otthoni munkavégzés áll – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) májusi trendeket elemző földgázpiaci jelentéséből.

Komoly borászati fejlesztést adtak át

Archívum2021.07.01, 14:40

Minden olyan bor, amelyet hazai borász készít, a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyet teremt, magyar családot gazdagít és Magyarországnak teremt jövőt - jelentette ki csütörtökön Nagy István agrárminiszter a Bács-Kiskun megyei Borotán.

Idén nyáron extra mennyiségű áramot fogyasztunk, az állandó klímahasználat miatt

Archívum2021.06.25, 17:45

Egyre több háztartásban alkalmaznak klímát a nagy hőség miatt. Az eddigi mérések alapján úgy tűnik, hogy nem csak a hőmérsékletben, de a villanyszámlánkban is rekordokat fogunk döngetni.

Az MNB szerint proaktív jegybanki lépésekkel lehet stabilizálni az inflációt

Archívum2021.06.24, 14:33

Ahhoz, hogy az infláció a monetáris politika horizontján 3 százalékon stabilizálódjék, proaktív jegybanki lépésekre van szükség, amelyek első állomása a monetáris tanács keddi döntése volt - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube csatornáján közvetített sajtótájékoztatón csütörtökön.

Európa legalacsonyabb energiaáraival számolhatnak a magyar lakossági fogyasztók

Archívum2021.06.11, 15:34

A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak a végfelhasználói árinformációk szerint - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) májusi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata alapján az MTI-vel.

240 százalékon áll a negyedéves infláció Venezuelában

Archívum2021.05.13, 10:17

Venezuelában 240,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idei első négy hónapban - állítja az ellenzéki erők által fenntartott pénzügyi monitoring szervezet.

A kimagasló vásárlási kedv lehet a brit gazdasági fellendülés motorja

Archívum2021.04.27, 15:04

A Deloitte szakértői szerint Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány enyhülésével a vásárlók költekezésének "éles visszapattanása" várható. A cég felmérésének eredménye szerint a „boltba járás" lesz majd a lakosok kedvenc időtöltése a bezárkózás feloldása után – olvasható a BBC-n.

Hol spórolunk áramot az óraátállítással?

Archívum2021.03.26, 11:16

Március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, hajnali 3 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.

Ez történik a testeddel, ha lemondasz a cukorról

Archívum2021.03.11, 17:26

Nem egyszerű folyamat lemondani a cukrok fogyasztásáról, pedig hosszútávon nagyon megéri. Most megmutatjuk milyen pozitív és negatív hatással jár a cukrok elhagyása.

A lakosság a legnagyobb energiafogyasztó

Archívum2021.03.08, 18:53

Minden évben március 6-án tartják a Nemzetközi Energiahatékonysági Világnapot, amely célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a Föld természeti készleteinek végességére és az energiaforrások hatékony felhasználásának szükségességére.

Svéd porszívólázadás az elrontott baloldali zöld energiapolitika ellen

Archívum2021.02.16, 14:16

A zöldpolitikusok Svédországban is mindenhez értenek, akárcsak magyar társaik. A különbség annyi, hogy a svédek most szembesültek vele, mekkora szarvashiba is volt a baloldali zöldpolitikusaikra bízni egy olyan komoly dolgot, mint az energiastratégia. Történt ugyanis, hogy Szél Bernadett svéd téveszmetársai eldöntötték, hogy 2040-ig – ha törik, ha szakad – a svéd villamosenergia-termelés 100 százalékban megújulókon alapul: víz- és szélerőművek termelik majd az áramot és bezárják az összes atomerőművet. Mostanság viszont arrafelé is repkednek a kemény mínuszok, a derék svédek pedig jórészt árammal fűtenek, illetve fűtenének, amiből mmost ...

Rácz Géza után most egy 350 kilós férfin segít Schobert Norbi - Fotó

Archívum2021.01.31, 08:29

Tavaly nyáron Schobert Norbi  egy17 éves, közel 300 kilós fiút, Rácz Gézát karolta fel, aki a segítségét kérte abban, hogy megszabaduljon felesleges kilóitól. Géza után most egy újabb feladat áll a fineszguru előtt: egy 350 kilós, 57 éves férfit kell lefogyasztania. 

Varázsdohányt fogyasztottak és árultak, elfogták őket

Archívum2021.01.18, 08:24

 A rendőrség honlapján azt írták, hogy a nyomozók két nőt és egy férfit vettek őrizetbe.

Decemberben fogy a legtöbb virsli

Archívum2020.12.28, 07:49

Némileg lassult a koronavírus-járvány miatt a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése; az év végén egyébként hagyományosan az időarányosnál 20-25 százalékkal többet vásárol a lakosság ebből a termékből - tudatta a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke.

Nehezen válhat a kínai középosztály a világgazdaság motorjává

Archívum2020.12.07, 12:01

A kínai elnök gyakran jelenti ki, hogy a jövőben a kínai fogyasztók adják majd a világgazdaság egyik motorját. Ehhez jelentős részben hozzájárul a kínai középosztály felemelkedése és lendületes ütemű növekedése. Mindazonáltal a számok mélyére nézve, van némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, pontosan mekkora vásárlóerőről és vagyonról van szó.

Sokkoló eredményt hozott a három legnépszerűbb plug-in hibrid fogyasztásmérése

Archívum2020.12.01, 21:46

A fenntartható közlekedésért dolgozó Transport & Environment szervezet valódi forgalomban elvégzett részletes fogyasztásmérése elképesztő eredményeket hozott. Kiderült, hogy aki ritkán tölti őket, annak nem éri meg velük járni.

A Z generáció lehet a jövő pénzügyi nyertese

Archívum2020.12.01, 07:26

Hatalmas átalakulásokat hozhat a világgazdaságban a Z generáció. A Bank of America szerint a fiatal nemzedék jövedelme 2031-re felül is múlhatja az Y generáció jövedelmét.

Kína növekedése egész Ázsiát magával húzza

Archívum2020.10.07, 16:24

Az ázsiai gazdaságok széles köre profitálhat abból, ha Kína gazdasága újra lendületet vesz a következő időszakban. Ebben pedig különösen fontos szerepük lesz a kínai fogyasztóknak, akik az elmúlt időszakban egyre lelkesebben költekeznek.

Meglepő: ennyi vizet kellene fogyasztanod naponta

Archívum2020.08.12, 15:09

Létfontosságú, hogy a rendszeres étkezésen túl az állandó folyadékfogyasztásra is elegendő figyelmet fordítsunk.

Íme, néhány mérgező étel, amit rendszeresen fogyasztunk

Archívum2020.07.17, 15:10

Vannak olyan élelmiszerek, amik nagyobb mennyiségben, vagy helytelenül elkészítve mérgezőek lehetnek. Itt van néhány olyan étel, amivel jobb vigyázni!

Kína vezeti a világgazdaság talpra állását

Archívum2020.06.04, 13:51

Az elmúlt időszak kínai adatai alapján az látszik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületesen magára talál a koronavírus-járvány után. Ráadásul a magánvállalatok és a fogyasztók is egyre optimistábbak az ázsiai országban.

Ezeket az ételeket nem ajánlott edzés előtt fogyasztani

Archívum2020.06.03, 09:27

Vannak olyan ételek, melyeket nem ajánlatos mozgás előtt fogyasztani. Íme, néhány példa. 

Az elmúlt időszak a növényi alapú húsok felé terelte a fogyasztókat

Archívum2020.05.21, 15:12

A változó fogyasztói szokások és az élelmiszerbiztonsági aggodalmak együttese is hozzájárult ahhoz, hogy egyre népszerűbbek lettek a növényi alapú húsok Ázsiában. A koronavírus-járvány pedig csak felgyorsította a folyamatot.

Bővült a hazai kiskereskedelem márciusban

Archívum2020.05.06, 09:58

Márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A kialakult járványügyi veszélyhelyzet és a fokozatosan bevezetett, a kiskereskedelmet is érintő jogszabályi korlátozások az összes üzlettípus forgalmára hatással voltak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ez a cég mostanában a Wall Street legnagyobb nyertese

Archívum2020.04.30, 12:41

Az amerikai tőzsdén egyetlen vállalat sem tudta olyan mértékben növelni az értékét az elmúlt hetekben, mint az Amazon. Április végén tehát úgy látszik, az e-kereskedelmi óriás a járvány eddigi legnagyobb tőzsdei nyertese.

A játékok mentik meg a kínai szoftveripart

Archívum2020.04.29, 15:44

Globálisan is jól látszik, hogy a koronavírus-járvány miatti karanténok idején jelentősen megugrott a videojátékok iránti kereslet. Nem volt ez máshogy Kínában sem, ráadásul a friss adatok alapján ez a terület mentette meg a szoftveripar egészét a világ második legnagyobb gazdaságában.

Megváltoztatta a vásárlási szokásokat a járványügyi helyzet

Archívum2020.04.28, 09:29

A koronavírus okozta helyzet miatt teljesen átalakultak az emberek hétköznapjai. Sok esetben az eddig rutinszerűnek tűnő tevékenységek is bonyolultnak tűnhetnek, mint például egy bevásárlás, illetve ügyintézés. Az emberek többsége azonban igyekszik alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, mert tudják, hogy elsősorban a saját érdekük a szabályok betartása. Az áruházak és élelmiszerüzletek is megpróbálnak mindent megtenni az előírások betartása és a megváltozott vásárlási igények kielégítése érdekében.

A termelők lehetnek a nyertesei, hogy megugrott a kávé iránti igény

Archívum2020.04.20, 15:28

Noha a járvány érezhetően átrendezte a globális fogyasztási szokásokat, van egy olyan termék, amely még az ilyen különleges helyzetekben is elengedhetetlen sokak számára: a kávé, illetve annak megnőtt fogyasztása. Azzal pedig, hogy az országok világszerte komoly kávéfelhalmozásba kezdtek az elmúlt időszakban, a termelők nyerhetik a legtöbbet.

Hogyan csökkenhet az áramfogyasztás, ha rengetegen vannak otthon a járvány miatt?

Archívum2020.04.11, 12:50

A Covid-19 vírus okozta járvány alaposan felforgatja az országok áramfogyasztási szokásait is. A tömegesen otthoni munkavégzést végző felnőttek és az iskolaépületek helyett otthon tanuló gyerekek mellett, talán az lenne várható, hogy megnöveszik az energiafelhasználás összmértéke. Az eddigi adatok azonban ennek ellentmondanak. Utánajártunk a lehetséges magyarázatnak.

Kína betiltja a vadhús fogyasztását

Archívum2020.02.25, 16:27

A kínai hatóságok jelezték, hogy gyorsított eljárásban fognak döntést hozni arról, hogy betiltják a vadhús fogyasztását és a vadállatok kereskedelmét. A pekingi kormány arra számít, hogy ez is hozzájárul a koronavírus-járvány visszafogásához.

Hasít a nagyon bio, vagyis az organikus élelmiszerek piaca

Archívum2020.02.05, 16:23

Jelentősen emelkedett a brit organikus élelmiszerfogyasztás tavaly. Ennek köszönhetően az eladások új rekordot értek el 2019-ben, elsősorban az online rendelések miatt.

Drágulás a sertéspiacon

Archívum2020.02.03, 12:37

Jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban a sertéshús ára, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó áruházláncok szerint már a keresleten is meglátszik a drágulás hatása.

A világgazdaságot is térdre kényszerítheti a koronavírus?

Archívum2020.01.27, 16:18

Egyre komolyabb aggodalmakat okoz világszerte a kínai koronavírus, amely az ázsiai országban már egészségügyi vészhelyzetet eredményezett. A betegség elkezdte éreztetni a negatív gazdasági hatásait Kínában, és a kérdés most az, a világgazdaságot is magával ránthatja-e a pánik.

Hétéves csúcson a kínai infláció

Archívum2020.01.09, 14:05

Ahogy decemberben a sertéshús ára közel duplájára emelkedett Kínában, az ország teljes inflációja hétéves csúcsra szárnyalt. Mindez annak ellenére történt, hogy a kormány igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy enyhítse a sertéshús hiányát.

A gazdag fiatalok vásárlásai pörgetik fel a kínai gazdaságot

Archívum2019.12.20, 12:32

Miközben a pekingi kormány igyekszik átállítani a gazdaságot egy olyan modellre, amelyben a belső fogyasztás dominál, az USA-val folytatott kereskedelmi háború erősen visszavágta a kínai lakosság vásárlási kedvét. Van azonban egy olyan réteg, amely mit sem törődik ezzel, és nagyban költekezik. Ők a tehetős fiatalok, akik számos iparágat lendítettek föl az elmúlt időszakban.

A gazdagodó kínaiak vagyonokat költenek a kisállataikra

Archívum2019.12.12, 14:20

A kínai városi lakosok idén majdnem 30 milliárd dollárnak megfelelő összeget költenek el a házi kedvenceikre. Ez pedig közel 20 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest.

Nagyon megy a hazai energiaital az indiai piacon

Archívum2019.12.12, 11:57

Sikeres a Hell energiaital az indiai fogyasztók körében, számol be arról a Store Insider egy helyi tudósítás alapján.

Teljesen elszállt a kínai sertéshús ára

Archívum2019.12.10, 16:36

Durván megugrott novemberben a sertéshús ára Kínában, aminek következtében az infláció 8 éves csúcsra futott. Az afrikai sertéspestis egyre nehezebb helyzetbe hozza a világ második legnagyobb gazdaságát, de egyes elemzők szerint hamarosan normalizálódhat a helyzet.

A Kiberhétfő is rekordot döntött az USA-ban

Archívum2019.12.03, 12:40

Hétfőn a Cyber Monday (Kiberhétfő) is új rekordot hozott az Egyesült Államokban, ahogy a fogyasztók soha nem látott mértékű összegért vásároltak online. Ezzel az idei év produkálta a valaha volt legerősebb Fekete Pénteket és Kiberhétfőt is a világ legnagyobb gazdaságában.

Véget érhet a korlátlan ételfogyasztás a hotelekben

Archívum2019.12.02, 19:48

Annak érdekében, hogy csökkentsék az ételpazarlást, az amerikai Kimpton Hotel Monaco Portlandban (Oregon állam) a Red Star Tavern nevű éttermében megszüntette az ingyenes kenyeret. A négy hónapos kísérlet után a szálloda azt észlelte, hogy hetente 10 kilogrammal kevesebb tésztát és havonta 30 kilogrammal kevesebb vajat használ fel. A kenyeret még mindig kis díj ellenében kínálták, de ha a vendégek megsütik, ingyen is megkaphatják. Eddig még nem szaporodtak meg a panaszok a változtatás miatt.

Hatalmasat zuhant a japán kiskereskedelem

Archívum2019.11.28, 14:33

A japán kiskereskedelem több mint négy éve nem látott ütemben gyengült októberben, köszönhetően a forgalmi adó megemelésének. Ez pedig arra utal, hogy igencsak megroppanhatt a belső kereslet a japán gazdaságban.

Továbbra is gyengélkedik a kínai gazdaság

Archívum2019.11.14, 16:34

A kínai ipari termelés a vártnál jóval gyengébb növekedést produkált októberben. Eközben több olyan adat is napvilágot látott, amely mind arra utal, hogy igen nehéz helyzetben van a világ második legnagyobb gazdasága.

Mi a baj a kínai gazdasággal?

Archívum2019.10.22, 15:31

Egyre izgalmasabb kérdés a kínai gazdaság jövője, miután már a Nemzetközi Valutaalap is azzal számol, hogy hosszan tartó trend lehet a lassuló növekedés. Ez azonban nem feltétlenül lenne káros, viszont épp az okozhatja a legnagyobb problémát, amiben Peking a leginkább bízik. A belső fogyasztás ugyanis egyelőre még nem elég erős ahhoz, hogy ki tudja egyenlíteni az ellenszeleket.

Megroppant az amerikai gazdaság motorja?

Archívum2019.10.17, 14:03

Szeptemberben hét hónapja először csökkentek az amerikai kiskereskedelmi eladások. Ez pedig arra utalhat, hogy a feldolgozóipar lassulása elkezdett hatással lenni a fogyasztói aktivitásra is. Ebben az esetben viszont komoly veszély leselkedik az USA-ra, melynek legfőbb motorja épp a belső fogyasztás.

Új iPhone helyett inkább lakásra gyűjt az Y generáció

Archívum2019.10.16, 10:26

Alapvető változást hoznak a fiatalok az Egyesült Államok gazdaságában, ahogy az Y generáció teljesen máshogy költekezik, mint a megelőző nemzedékek. Az egyik legfontosabb tényező, hogy sokkal kevésbé adnak ki pénzt „szükségtelennek" vélt tételekre.

Egyre terjednek a húsmentes húsok Kínában

Archívum2019.10.02, 14:03

Miközben Kínában a sertéshús alapvető fogyasztási cikknek számít, az afrikai sertéspestis köveztében jelentősen beszakadt a kínálat az országban. Ennek hatására pedig drámaian nő a kereslet a „hamis húsok" iránt.

Durván behúzták a féket az amerikai vállalatok

Archívum2019.09.27, 14:24

A korábban vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai üzleti beruházások az idei második negyedévben. A vérszegény profitok, illetve a recessziótól való félelem ugyanis együtt arra ösztönözték a cégeket, hogy fogják vissza a kiadásaikat.

A fogyasztók taszíthatják a mélybe az amerikai gazdaságot

Archívum2019.09.05, 14:18

Komoly meglepetést okozott az amerikai fogyasztói bizalom augusztusi visszaesése, ami ha trendszerűvé válik, súlyos ellenszelet jelenthet az USA egész gazdasága számára. Különösen úgy, hogy az elmúlt időszakban a leggazdagabbak is visszavettek a kiadásaikból.

A fogyasztás lett az új mantra a kínai gazdaságban

Archívum2019.09.04, 14:45

A kínai vezetés elsősorban a belső fogyasztás élénkítésén keresztül kívánja felpörgetni a gazdasági növekedést. Ennek viszont egyelőre még úgy is komoly korlátai vannak, hogy a kínai fogyasztók igen nagymértékben járulnak hozzá a GDP bővüléséhez. A költekezés lenne Peking új csodaszere?

Tényleg ekkora baj van a világban? Már a gazdagok sem vásárolnak

Archívum2019.08.29, 15:10

Szinte minden területen visszafogták a vásárlásaikat a szupergazdagok, beleértve az ékszereket és a luxusingatlanokat is. Ez pedig újabb előjele lehet annak, hogy valami nagyon kedvezőtlen folyamat megy végbe a világgazdaságban.

Meglátszik a nyár a lakosság fogyasztásán

Archívum2019.08.02, 11:27

Megváltoznak a vásárlási szokások a nyáron: míg a kiemelt üdülőövezetekben a szabadsága ideje alatt az átlagosnál többet költ élelmiszerekre, szezonális termékekre, kényelmi szolgáltatásokra a lakosság, illetve a belföldi utazók, addig például egyes lakóhelyek környékén érezhetően visszaesik a napi értékesítés, a bolti forgalom pedig megugrik a főváros központi részein, ahol a külföldi turisták jellemzően megfordulnak – ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.

Ilyen jótékony hatásai vannak a vörösbornak

Archívum2019.08.01, 12:54

A vörösborokért rajongókat eddig sem kellett győzködni az ital jótékony hatásairól, de most kiderült, hogy az eddig ismerteken túl milyen kellemes következményekkel jár a bor mértékletes fogyasztása.

Nők, akik megeszik a saját méhlepényüket!

Archívum2019.07.15, 13:36

A minap éppen egy életmód csatorna adását néztem, amikor lesokkolódtam egy kissé - és akkor még finoman fogalmaztam. Pedig nem vagyok egy finnyás típus, sőt! Lazán végignézek műtéteket, vagy azt, amint egyesek számomra bizarr kajákat esznek.

Kiderült, melyik volt tavaly a legkedveltebb halunk

Archívum2019.07.04, 11:18

A NAIK AKI közzétette a tavalyi év hazai halászati adatait összegző lehalászás-jelentését. Továbbra is a ponty a legnépszerűbb hal a termelőknél és a fogyasztóknál is - ismerteti a Store Insider.

Aggasztó adatok érkeztek Kínából, elszabadulhatnak az árak

Archívum2019.06.12, 14:35

Májusban 15 hónapos csúcsra ugrott a kínai fogyasztói árindex, ami elsősorban az élelmiszeráraknak, és különösen a sertéshús drágulásának volt betudható. Noha az elemzők számítottak az infláció emelkedésére, újabb jelzés érkezett arra nézve, hogy a kínai gazdaság nehézségekkel küzd. Mindeközben az autóeladások már a 11. egymást követő hónapban csökkentek a világ második legnagyobb gazdaságában.

A fogyasztók miatt kerül bajba a japán gazdaság

Archívum2019.06.07, 14:25

A japán háztartások áprilisban a vártnál kevesebbet költöttek, ahogy a reálbérek csökkenést mutattak. Ennek következtében a szigetországban egyre inkább fokozódnak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a belső fogyasztás lehúzza a gazdasági aktivitást és növekedést.

Anyatejjel iszod a kávéd? Mi vagy te, egy kisgyerek?!

Archívum2019.05.24, 17:27

Szóval, pár napja anyatejes palacsintát sütöttek a Mokkában. Ezúton is szeretnék gratulálni a szerkesztőnek, aki ezt kitalálta, mert felrobbantotta a netet. Gondolom, ez volt a cél. Mert más értelme ennek nem volt.

Kína népessége 2023-ban érheti el a csúcsot

Archívum2019.05.07, 09:34

Az eddig vártnál 6 évvel korábban érheti el a demográfiai csúcsát a világ legnépesebb országa. Kína lakosságának száma így 2023-ra ütheti meg a tetőpontot, aminek súlyos gazdasági következményei is lehetnek.

Pozitív gazdasági folyamatok figyelhetőek meg Magyarországon

Archívum2019.04.13, 14:37

Februárban az import euróban számított értéke 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bővüléshez hozzájárult a beruházások és a fogyasztások dinamikus növekedése – közölte a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Az online kereskedelem már megelőzte a hagyományos boltokat

Archívum2019.04.03, 14:23

Az Amazon által vezetett amerikai online kereskedelem februárban történelmi mérföldkőhöz érkezett. Ekkor fordult elő ugyanis először, hogy az online eladások meghaladták a hagyományos, fizikai üzletek bevételeit.

Hatalmasat bukott az olasz luxusmárka

Archívum2019.03.18, 15:59

Újabb céges áldozatot szedett a kínai gazdaság lassulása. Az olasz Prada részvényei ugyanis hatalmasat zuhantak, ahogy a világ legnagyobb fogyasztói piacának számító Kínában váratlanul beszakadt a divatház nyeresége.

Meglepő tények, amiket biztosan nem tudott a vécépapírüzletről

Archívum2019.03.11, 21:47

A QZ felmérte a globális WC-papír helyzetet, és meglepő számokat közölt. Az Egyesült Államokban fogyasztanak ebből a legtöbbet fejenként, az iparág növekedéséért viszont India és Kína felel. Az amerikaiak viszont egyre inkább keresik a "luxus" WC-papírokat, ezen termékek iránt az utóbbi öt évben 70 százalékkal nőtt a kereslet.

Európa húzza le a világgazdaságot?

Archívum2019.02.14, 14:27

Bár az olyan kockázati tényezők, mint az amerikai-kínai kereskedelmi háború súlyos kockázatot jelenthet a világgazdaságra nézve, egyre inkább úgy tűnik, a legnagyobb fenyegetést mégis Európa jelenti. Az öreg kontinens igen erősen húzza vissza a globális növekedést.

Ismét erős évet zárt a lakossági hitelpiac

Archívum2019.02.04, 12:51

Az előző évinél is gyorsabb ütemben, 37,2 százalékkal nőtt tavaly a lakossági hitelpiac, a bővülést változatlanul a lakáshitelek és a személyi kölcsönök húzták, a prognózisok szerint az idén is két számjegyű erősödés lehet - írta a Világgazdaság.

Súlyos bajok lehetnek a kínai növekedéssel

Archívum2019.01.08, 15:12

Kína jelenlegi gazdasági növekedése valószínűleg még a 6 százalékot sem éri el – vélik egyes elemzők. A háttérben elsősorban a gyengélkedő belső kereslet állhat. Mindez arra utal, hogy komoly szerkezeti átalakulások mennek végbe a világ második legnagyobb gazdaságában.

A rendszerváltás óta a legnagyobb ütemben nőtt a magyar GDP

Archívum2018.12.18, 13:32

2018 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 4,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt, több mint fél százalékponttal meghaladva az elemzői várakozásokat. A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült. A harmadik negyedéves növekedés az Európai Unióban a legnagyobbak között volt – olvasható a Századvég Gazdaságkutató prognózisában.

Amíg a fogyasztók vásárolnak, van remény az USA-ban

Archívum2018.12.12, 16:07

Miközben egyre több figyelmeztetés érkezik az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban, a Goldman Sachs szerint addig van remény, amíg a fogyasztók továbbra is aktívan vásárolnak. Vagyis a belső fogyasztás lehet a legfontosabb tényező az USA számára.

Eláruljuk, mennyi sört fogyaszt idén az ország

Archívum2018.12.07, 14:30

Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége.

A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon

Archívum2018.12.05, 12:18

A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye. 

Egyre jobban élnek, egyre többet vásárolnak a magyarok

Archívum2018.11.30, 16:38

Egyre több jövedelemhez jutnak a magyar háztartások, és ebből következően egyre többet tudnak fogyasztani. Az egy főre eső nettó jövedelem 2010 óta több mint 37 százalékkal emelkedett, míg a fogyasztási kiadások több mint 25 százalékkal nőttek. Nagyon kedvező tendencia, hogy a létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgokra arányaiban egyre kevesebbet költenek a háztartások, míg például utazásra és éttermi fogyasztásra egyre többet. A háztartások elégedettsége is javult az anyagi helyzetükkel kapcsolatban. 2017-ben is folytatódott a szegénység csökkenése Magyarországon, több százezer fővel nőtt azoknak a száma, akik a középosztályba tartoznak.

Katasztrófához közelít Kína?

Archívum2018.11.23, 12:14

A kínai fogyasztók költési kedve már nem a régi. Annak ellenére, hogy az általános kínai állampolgár pénzügyei rendben vannak, rengetegen tartalékolnak, ugyanis a jövőt elég bizonytalannak találják – állapítja meg a McKinsey tanácsadó cég átfogó tanulmánya.

Olyat produkált a magyar gazdaság, amire évtizedek óta nem volt példa

Archívum2018.11.14, 12:29

A várakozásokat messze meghaladva az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről évre csökkenni tud. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdaságot döntően a piaci szolgáltatások és az építőipar kirobbbanó ...

Az egész üzleti világ átalakul 2050-re

Archívum2018.10.16, 15:19

Ha az üzleti vállalatok a jövőben is működni akarnak, feltétlenül szükség van arra, hogy fenntartható megoldásokat találjanak – mondja az ENSZ fejlesztési programjának vezetője. Achim Steiner szerint azonban ez nem kizárólag a cégek feladata.

Ez a legveszélyesebb szektor az amerikai piacon?

Archívum2018.10.02, 17:01

Az év legveszélyesebb szektora éppen az lehet az amerikai részvénypiacon, amely az elmúlt időszak egyik legerősebb szereplője volt – figyelmeztet a Morgan Stanley elemzése. Az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy lényegében egyetlen cég teljesítményén múlik az egész iparág teljesítménye.

Ennyit költenek átlagosan naponta a magyarok

Archívum2018.09.06, 13:57

Fél év alatt 700 milliárd forinttal nőtt a családok költése - írja a Blokkk.com. A boltos vásárlások mellett, figyelembe véve a vendéglátást, utazást, mozit, a háztartások összes fogyasztási kiadását, kiszámolható, mennyit költ naponta átlagosan egy magyar polgár. A kiskereskedelmi forgalom mellett, nőtt a tartós fogyasztási javak vásárlására fordított összeg is.

A sztárok már unalmasak! Ezekre a papírokra kell figyelni

Archívum2018.08.13, 15:12

A befektetők már behűtötték a pezsgőt, de egyelőre nem tudták felbontani, vagyis az S&P 500 részvényindex még mindig nem volt képes áttörni a lélektani határnak számító 2900 pontos szintet. Mindazonáltal a sztárolt technológiai papírok mellett van három olyan szektor, amely átviheti a mutatót a célszalagon.

Így készül egy autógyár a szigorított fogyasztásmérésre

Archívum2018.07.25, 19:19

Az Opelnél a tulajdonoscsere óta minden lehetőséget megragadnak, hogy a márka biztos jövőjéről beszéljenek. A frissített SUV motorkínálat kapcsán azonban azt is elmondták, mire számíthatunk az európai fogyasztásmérési változások nyomán. NEDC, WLTP, RDE – lássuk, mik ezek!

Ezek most a legnépszerűbb fogyasztási cikkek Észak-Koreában

Archívum2018.07.12, 17:08

Az Unification Media Group – egy független médiatársaság, mely Észak-Korea területére rádióadásokat is sugároz – időről időre közli friss, belső forrásokból származó értesüléseit az elzárt rezsim, Észak-Korea aktuális helyzetéről, elsősorban a hétköznapok alakulásáról. A Daily NK-n megjelent anyagból kiderül, melyek most a legkelendőbb fogyasztási cikkek az ottani férfiak és nők körében.

A foci-vb a brit gazdaságnak is lendületet ad

Archívum2018.07.11, 14:58

Két, viszonylag ritka tényező együttállása támogathatja meg a brit gazdaságot ezen a nyáron. A szigetország labdarúgó válogatottja ugyanis a legjobb négy közé menetelt a világbajnokságon, miközben szokatlanul meleg van az országban. Ezek pedig együtt erősen serkentik a britek fogyasztását.

Úgy isszuk a cidert, mintha nem lenne holnap

Archívum2018.06.28, 12:16

Közel 40 000 hektoliter cidert gurítottak le a magyarok egy év alatt 2017 június és 2018 májusa között: 15 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - írja az ÉlelmiszerOnline egy piackutatási jelentés alapján.

Szemünk előtt zajlik az igazi jóléti rendszerváltás

Archívum2018.06.08, 17:17

2011 és 2017 között az egy főre eső fogyasztási kiadás több mint harminc százalékkal nőtt Magyarországon, az élelmiszerekre pedig közel 47 százalékkal költünk többet, mint hét évvel ezelőtt. Nemcsak a létfenntartáshoz szükséges termékek esetében történt jelentős növekedés, hanem a tartós fogyasztási cikkekre, a kultúrára és a turizmusra is egyre többet tudnak költeni a magyarok. A KSH legújabb adatai alapján az elmúlt években valóban lezajlott egy jóléti fordulat Magyarországon.

Több mint 4 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Archívum2018.06.05, 10:42

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben.

Kína szűnni nem akaró olajéhsége felkavarja a világpiacot

Archívum2018.05.20, 10:56

Szakértők szerint az előttünk álló időszak igencsak mozgalmasnak ígérkezik az olajpiacon. Ám a hírek nem elsősorban Iránról, a palaolajról vagy az OPEC-ről fognak szólni. A változások gyújtópontját egészen máshol, a világ másik végén, Kínában kell majd keresni.

Sokan még mindig elhisszük a marketing meséket...

Archívum2018.05.25, 12:48

Birkaként terelgetnek minket a boltok kirakatai között, és már fel sem tűnik, hogyan húzzák ki a zsebünkből a pénzt. Mert közben simán benyaljuk, hogy épp marha jól szórakozunk.

Így hat a csokoládé a környezetre

Archívum2018.03.31, 10:45

A csokoládé karbonlábnyomát és az édesség más környezeti hatásait vizsgálták a Manchesteri Egyetem kutatói, felmérve az összetevők, a gyártási folyamat, a csomagolás, a szállítás és a keletkező hulladék környezeti hatásait.

Kicsiken múlik, hogy spóroljunk az árammal

Archívum2018.03.29, 14:23

Az áramfogyasztáson minden háztartás tud spórolni, a kérdés csak az, mennyi időt, odafigyelést és pénzt szán erre. Paradox módon ugyanis a legnagyobb spórolás nincs ingyen. A leghatékonyabban akkor lehet eljárni, ha már az induláskor kiemelt figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra. Vagyis ha energiatakarékos hűtőt, mosógépet vagy mosogatógépet veszünk.

MNB: a vártnál nagyobb lesz a fogyasztás és a beruházások növekedése

Archívum2018.03.29, 12:01

A decemberi Inflációs jelentés óta beérkezett adatok alapján kedvezőbb fogyasztási és beruházási folyamatokat, valamint enyhén erősebb exportnövekedést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői. Emiatt az előző jelentéshez képest rövid távon magasabb, 3,9 százalék helyett 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak erre az évre a csütörtökön megjelent legfrissebb Inflációs jelentésben.

Óriási erővel bírnak a kínai fogyasztók

Archívum2018.01.25, 12:25

A kínai gazdaság növekedése jelentős részben az egyre erősebb fogyasztásnak köszönhető. Ennek tükrében az sem meglepő, hogy a Nemzetközi Valutaalap feljavította az ország növekedési kilátásait. Ráadásul hamarosan a Netflix műsorai is belépnek a kínai piacra.

Kína rengeteg áramot fogyasztott tavaly

Archívum2018.01.22, 16:54

Kína villamosenergia-fogyasztása tavaly 6310 milliárd kilowattóra (631 ezer terrawatt) volt, ami 6,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál - adta hírül az MTI, az ázsiai ország energiahivatalának közlése alapján.

Téli napon ért csúcsára tavaly a villamos energia felhasználás

Archívum2018.01.22, 13:29

Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. előzetes adatai szerint 2016-hoz képest több mint 2,5%-kal nőtt az igénybe vett mennyiség. Eközben valamelyest csökkent az import aránya - áll a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében.

Kemény évek várnak a brit gazdaságra

Archívum2018.01.16, 15:02

Még legalább két évig nem fog felpattanni az Egyesült Királyság gazdasági növekedése, ahogy igencsak gyengélkedik az ország fogyasztói aktivitása. A brit jegybanktól azonban így is kamatemelésre számítanak az elemzők.

Kevesebb vágott dohány fogyott idén

Archívum2017.12.30, 06:20

A friss kereskedelmi adatok szerint átalakulóban van a hazai dohánypiac, idén érezhetően kevesebb vágott dohány fogyott Magyarországon, mint tavaly, cigarettából eközben a korábbinál valamivel több kelt el.

Előző
Következő