gazdasági bővülés

címke rss
A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon

A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon

A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye. 

Egyre bizakodóbb kép rajzolódik ki a hazai gazdaságról

Archívum2018.07.17, 12:50

Évek óta növekszik az egy alkalmazottra jutó árbevétel a hazai cégek körében, de a 2017-es év a korábbiakhoz képest is kiemelkedő volt.

Matolcsy György: 12 nagy fordulatot hajtott végre Magyarország

Gazdaság2017.10.13, 13:17

Tizenkét gazdaágpolitikai fordulatot hajtott végre Magyarország az elmúlt években, így megszorítások nélkül sikerült elérni a költségvetés stabilizálását és a növekedési fordulatot - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Figyelő TOP200 konferenciáján pénteken Budapesten. A jegybankelnök arról is beszélt, hogy a nemzetközileg elismert egyetemek által összeállított Gazdasági Összetettség Mutató alapján Magyarország a nyolcadik helyen áll a világban.

Varga Mihály: Csökkent a külföldön dolgozók száma

Itthon2017.06.15, 16:52

Mind a családtámogatások, mind a reálbérek jelentősen növekednek a jövő évre elfogadott költségvetés révén – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az Origo kérdésére azt mondta, hogy az idei béremelések révén az első negyedévben csökkent a külföldön dolgozó magyarok száma.

Erőteljes gazdasági növekedésben bíznak a nagyobb vállalatok

Gazdaság2017.03.08, 14:10

2020-ra erőteljesebb gazdasági növekedésben bíznak a hazai nagyvállalatok, miközben rövid távon a jelenlegi teljesítmény folytatódására számítanak. Többségük 310 forint körüli euró árfolyam stabilizálódását feltételezi az év első felében – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi adataiból.

A Századvég minden forintért megdolgozott

Gazdaság2014.11.14, 17:56

Többek között a kitiltási ügyön át a Századvéget ért bírálatokig, a devizahitelek forintosításától az oktatási rendszeren át az energiahelyzetről is beszélt az Origónak Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

Erősebb fokozatba kapcsol a német gazdaság

Archívum2010.08.17, 18:31

Jóval meghaladhatja a 2 százalékot a német gazdaság idei növekedése, noha áprilisban még csak 1,4 százalékra becsülte a bővülést a német kormány.

Veres: tartható az idei cél

Archívum2008.02.14, 11:35

A piaci várakozásokat alulmúló tavalyi GDP adat ellenére a pénzügyminiszter nem lát indokot az idei növekedési prognózis módosítására, Veres János továbbra is elérhetőnek látja a 2,8 százalékos gazdasági bővülést 2008-ban.

Lassabb növekedésre számít az OECD

Archívum2004.11.05, 16:15

A gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő szervezet 1,7 százalékos idei gazdasági bővülést jósol tagországainak átlagosan, a második félévben - közölte az OECD pénteken.

Lassabb növekedésre számít a német kormány

Archívum2004.10.25, 18:22

A német kormány az idei évre a kivitel dinamikus bővülése miatt 1,8, jövőre 1,7 százalékos GDP-növekedésre számít - jelentette be hétfőn Berlinben Wolfgang Clement gazdasági miniszter. A kabinet még 1,8 százalékos jövő évi gazdasági bővülésre számított a 2005-ös büdzsé összeállításakor.

Előző
  • 1
  • 2
Következő