profit
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- nyereség
- euró
- gyorsjelentés
- dollár

Erre a 10 mozifilmre költöttek 1 milliárd forintnál többet a magyar nézők
A Magyar Filmadatbázis beszámolója alapján elkészült a magyar mozik legnagyobb árbevételű filmjeinek toplistája, amelyből kiderül, hogy már 10 olyan film is van, amelyre egyenként több mint 1 milliárd forintot költöttek a haza nézők. A tízből kettő – Barbie és Oppenheimer – idei premier,de a legtöbb profitot hozó filmek toplistáján a franchise-ok dominálnak.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyarországon is tetten érhető a céges nyerészkedés
Az építőanyag-iparban működő, hazánkban is aktív Holcim vezérigazgatója, Jan Philipp Jenisch például kijelentette, hogy inflációs környezetben vagyunk most már közel két éve. "Nagyon proaktív módon áraztunk, így aztán az eredményeink nem isszák meg a levét. Sőt, éppen ellenkezőleg, nő a profitunk" - mondta a vezérigazgató.
Infláció: a kelleténél nagyobb árat emeltek a cégek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint szinte biztos, hogy sok esetben költségnövekedés felett emeltek árat a vállalatok, ez magyarázza, hogy miért gyorsult indokolatlanul egyes ágazatokban a pénzromlás üteme. Itthon jelentősen nőtt a cégek profitja a múlt év utolsó negyedében.
A tojás lett az új arany az Egyesült Államokban
Akkora a tojáshiány az Egyesült Államokban, hogy az ország legnagyobb tojástermelő vállalata több mint hétszeresére tudta növelni a nyerségét az elmúlt pénzügyi negyedévben.
- címkék:
- USA
- élelmiszer
- profit
- tojás
- baromfi
- gazdaság
- pénz
- Címkefelhő »
Donald Trump rövid távon mindenképp profitál a vádemelésből
A bűnügyi vádemelés óta több mint négymillió dollár adományt gyűjtött össze Donald Trump, a republikánusok legerősebb elnökjelöltje – írja a Magyar Nemzet.
102 év után eladja otthonát egy idős asszony, ezer százalékos hasznot érhet el
Egy idős nő eladásra kínálja az otthonát, amelyben 102 éve él. A kalkulációk szerintr 1250 százalékos haszonra tehet szert vele - írja a Daily Star.
- címkék:
- profit
- ingatlaneladás
- gazdaság
- pénz
- Címkefelhő »
Ötévnyi bért fizet ki bónuszként a dolgozóknak a Szuezi-csatornába ragadt hajó cége
Az Evergreen Marine tajvani hajózási óriás nevét akkor ismerte meg a világ, amikor az egyik hajója hosszú időre beszorult a Szuezi-csatornába. Most kiderült, a vállalat elképesztő bónuszokat fizet összesen 3100 alkalmazottjának.
Úsznak a profitban az olajvállalatok
Termelésbővítő beruházás már fel sem merül a globális zöldülés árnyékából kikacsintó szektorban. Második éve pumpálják a rekordprofitot osztalékba és részvényvásárlási programokba az olajtársaságok. Az ólálkodó recesszió és a háborús fenyegetés ellenére is izgalmasak rövid távon az alulárazott olajpapírok, mutatja be összeállításában a vg.hu.
- címkék:
- profit
- osztalék
- gazdaság
- pénz
- olajvállalat
- Címkefelhő »
Felháborító profitokról számolnak be a brit energiaszolgáltatók
Noha egyre többeknek megfizethetetlen az energia Nagy-Britanniában, az energiaszolgáltatók elképesztő profitokról számolnak be. A kormányon nő a nyomás, hogy emeljen az extraprofitadón.
- címkék:
- profit
- gazdaság
- pénz
- energiaszolgáltató
- brit
- Címkefelhő »
Kétszámjegyű árbevétel-bővülést ért el tavaly a nemzeti lottótársaság
Az előző évit 17 százalékkal meghaladó, több mint 820 milliárd forintos árbevétellel zárta 2022-es pénzügyi évet a nemzeti lottótársaság az előzetes adatok alapján; a társaság hozzájárulása a közösségi kiadásokhoz is új rekord lesz - közölte Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt.elnök-vezérigazgatója.