egészség

címke rss

Maximum ennyi alkoholt szabad inni, hogy ne menjen egészségünk rovására

Life.hu2019.12.31, 15:26

Kiderült, mennyi az az alkoholmennység, ami még nem káros az egészségünkre.

Így tarthatjuk meg a testmozgásra vonatkozó, újévi fogadalmat

Tudomány2019.12.28, 20:11

Az emberek jó része megfogad egyet s mást az új évben, általában egy szebb, jobb, boldogabb, egészségesebb élet reményében. Noha ezeket a döntéseket könnyű meghozni, az ilyenkor tett fogadalmak leggyakoribb ismérve, hogy nem tartjuk be őket. A képzeletbeli listát a statisztikák szerint a testmozgással kapcsolatos ígéretek vezetik, ám a szilveszteri ígéretek mintegy 80 százalékát nem tartjuk be és februárban már teljesen elfogy a lelkesedés is. De mit lehet tenni?

Fizikai aktivitással csökkenthetjük a rákos megbetegedés kockázatát

Tudomány2019.12.27, 15:01

Amerikai kutatók kilenc tanulmány eredményeit egyesítetve arra jutottak, hogy a megfelelő mennyiségben végzett fizikai aktivitás hatékonyan csökkentheti hét rákos megbetegedés kockázatát. A több mint 750 ezer felnőtt bevonásával végzett összesítő vizsgálat szerint a kettő között „dózis-válasz" kapcsolat áll fenn. Friss eredményeiket a Journal of Clinical Oncology tudományos folyóiratban publikálták.

Bármit sportolnék, a gyerekem széttrollkodja!

She2019.12.23, 09:41

Attól, mert anya vagy, még igenis lehetsz egészséges és vonzó. Persze gyakorló édesanyaként azt is pontosan jól tudom, hogy "könnyű azt mondani". "Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy" - mondják.

Így ehetjük magunka széppé - Videó

Life.hu2019.12.26, 08:29

A táplálkozásunkkal rengeteget tehetünk a külső és belső szépségünkért egyaránt. Ezért is érdemes vitaminokban gazdag ételeket készíteni és fogyasztani. A bőrünknek is szüksége van a tápanyagokra, hogy egészséges és ragyogó legyen.

Így van most Demjén Ferenc

Life.hu2019.12.21, 07:57

Hamarosan nagykoncertet ad Demjén Ferenc, ez lesz az első azóta, hogy agyérgörcs miatt kórházba került. Így érzi magát most. 

Egészséges köretek akár a karácsonyi asztalra is - Videó

Life.hu2019.12.19, 10:26

A finom ételektől roskadozó asztalnál ülve nehéz mértéket tartani, ezért jó megoldás, ha már eleve olyan finomságokat készítünk, amik nem olyan megterhelőek a gyomornak. Tévhit, hogy az, ami egészségesn, nem lehet finom! 

Kedvese miatt váltott életmódot Bebe

Life.hu2019.12.16, 15:09

Bebe a kamerák előtt árulta el, hogy kedvese miatt áttért egy egészségesebb életmódra.

Az idősebb korosztály jobban szereti a Fitbitet

Techbázis2019.12.15, 23:12

Egy tanulmány szerint a Fitbit az idősebb felhasználóknak köszönheti a sikerét.

Az egészségesen táplálkozóknak sem kell lemondaniuk a desszertekről - Videó

Life.hu2019.12.15, 19:02

Az ünnepek közeledtével az ételek is egyre nagyobb hangsúlyba kerülnek, így a desszertek is, amiről azoknak sem kell lemondaniuk, akik az egészséges és a tudatos táplálkozást részesítik előnyben. Számukra is van alternatíva: csak oda kell figyelni, milyen összetevőket használunk!

Készülj fejben is az ünnepekre! - Ne áldozd fel egészségedet a karácsony oltárán

Life.hu2019.12.13, 09:10

Fontos tudni, hogy hiába figyeltünk oda egész évben az életmódunkra, ha az ünnepi időszakban teljesen elengedjük magunkat, helytelenül táplálkozunk, és nem mozgunk, akkor ennek a következő évben látja majd kárát az egészségünk!

Aggódnak Russell Crowe egészségéért barátai

Life.hu2019.12.12, 09:51

Russell Crowe egy szerep kedvéért szedett magára több mint 50 kilót. Barátai aggódnak egészségéért.

Fáradt, enervált és nincs energiája? Talán ez az oka

[origo] Gasztro2019.12.11, 08:36

Újra megerősítették bennünk azt, amit már eddig is tudtunk, ám gyakran figyelmen kívül hagytunk: a táplálkozás nagyban befolyásolja az életminőséget. Nemcsak az egészségünkre, hanem az energiaszintünkre is hatással van. Talán ennek fényében a jövőben még inkább odafigyelünk rá, hogy mit eszünk.

A tudomány és a technika fejlődésének árnyoldalai - Videó

Life.hu2019.12.12, 19:18

A modernizációnak, a tudomány és technika fejlődésének sok mindent köszönhetünk, ugyanakkor a környezetszennyezés, a káros sugárzások gyakran negatív hatást gyakorolnak az egészségünkre.

A légszennyezés csökkenése nyomán gyorsan és jelentős mértékben javul az emberek egészsége

Life.hu2019.12.06, 18:58

A légszennyezés csökkenése gyors és drámai hatással van az ember egészségére, valamint az elhalálozás csökkenésére - derül ki a Nemzetközi Légzőszervi Társaságok Fórumának (FIRS) új tanulmányából.

Mindent az alvászavarról, és az általa okozott problémákról - Videó

Life.hu2019.12.12, 19:20

Ha egyszer - kétszer stresszesek vagyunk, és nem alszunk éjszaka, még nem kell alvászavartól tartanunk. Ha azonban ez a helyzet egy hónapon keresztül fennáll, érdemes utánajárni, hogy mi van a hátterében, hiszen komoly betegségekre is fény derülhet így. Az alvásközpontokban elektródák segítségével megfigyelik a szervezet állapotát alvás közben, az eredmények alapján pedig fény derülhet a háttérben meghúzódó egészségügyi problémákra, és el lehet kezdeni a megoldásukat.

Mikulás-csomag: ezt tegye bele csokoládé helyett

[origo] Gasztro2019.12.05, 07:32

Hamarosan jön a Mikulás! Szülőként mi is egyre izgatottabbak vagyunk ettől, hiszen folyton azon gondolkodunk, hogyan és mivel lepjük meg gyermekünket. A Mikulás-csomag elmaradhatatlan, de vajon mi kerüljön bele? Csokoládét és cukorkát bármelyik boltban vehetünk, de ha igazán bele akarjuk tenni a szeretetünket, akkor készítsük el minden elemét saját magunk, csakis egészségesen. Ehhez mutatunk ötleteket.   A képre kattintva galéria nyílik!

Komoly betegséget is jelezhet a hasmenés

Tudomány2019.12.04, 09:55

A hasmenés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, ami sok kellemetlenséggel jár, így erősen rontja életminőségünket is. Gyakran csak múló állapotról van szó, de előfordulhat, hogy komoly betegséget jelez, ezért fontos tudni, hogy mikor kell orvoshoz fordulni a panaszokkal. Dr. Kurucsai Gábor, a Margit Medical Center belgyógyász szakorvosa az ajánlott vizsgálatokról, a probiotikumok fontosságáról és a lehetséges kezelési módokról beszél.

Édes élet negyven felett: érdemes vigyázni a cukorral!

Life.hu2019.12.12, 19:20

A desszertekről nem könnyű lemondani, de negyven év felett érdemes átgondolni, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, hiszen ilyenkor már az anyagcsere folyamatok gyakran lelassulnak. A cukrot mindenképpen érdemes kalóriamentes helyettesítőre cserélni, nem csak a vonalaink miatt, hanem hogy később ne alakuljon ki inzulinrezisztencia vagy cukorbetegség. Célszerű olyan kekszet használni a desszertekhez, vagy csak magában fogyasztani, amely gazdag rostokban. Ma már a gluténérzékenységben szenvedők is megtalálhatják a boltokban a kedvenceiket.

A szívünk védelmében rendszeresen mossunk fogat!

Tudomány2019.12.03, 18:32

Egyre több kutatás igazolja, hogy a jó szájhigiéné több szempontból is fontos: nem csupán a szájunk és a fogunk egészségének megőrzéséhez járul hozzá, hanem az általános egészségi állapotunkra nézve is kedvező hatással bír. Most kutatók egy meglepő tanulmányban arról számolnak be, hogy a fogmosás csökkentheti az Alzheimer-kór, valamint számos más betegség kockázatát, valamint segít a szív- és érrendszer védelmében.

Ezt teszi Epres Panni, hogy ne viselje meg a napfény hiánya

Life.hu2019.12.03, 07:05

Epres Panni számára az egészségtudatos életmód elsősorban a jóminőségű élelmiszerek megvásárlását jelenti, de emelett van még egy másik fontos, és bárki számára elérhető trükkje.

Az egészséges böjtölés fontosságára hívja fel a figyelmet a dietetikus - Advent

Life.hu2019.12.01, 14:54

Érdemes fokozatosan rávezetni a szervezetet a böjtölésre, illetve lassan megtörni a böjtöt, ezzel elkerülhetők a rosszullétek - mondta Erdélyi Alíz dietetikus az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Finomat ebédelt a vendég, de ami utána jött, horrorfilmbe illik

Tudomány2019.11.29, 11:28

Kórházba került egy férfi Kínában, mert a rosszul elkészített étel miatt galandférgek kerültek az agyába – írja a The Washington Post.

Judy: "Bármikor kilyukadhat a tüdőm"

Life.hu2019.11.29, 08:01

A Groovehouse énekesnője, Judy öröklött betegségben szenved, és bármikor veszélybe kerülhet az élete. - írja a HOT!.

A nyugati étrend újabb hatását fedezték fel

[origo] Gasztro2019.11.27, 08:05

Nem titok, hogy a nyugati étrend negatív hatással lehet az egészségre. Sajnos a feldolgozott élelmiszerekkel túlterhelt táplálkozás egyre inkább megszokottá válik. Számos tanulmány összekapcsolta a nyugati étrendet olyan egészségügyi problémákkal, mint az elhízás, a cukorbetegség, szívbetegségek és a rák. Emellett a legújabb tanulmány egy eddig ismeretlen hatását is felfedte.

Olyan gyógyszert készítettek, aminek nincs párja a világon

Tudomány2019.11.26, 11:42

A világon elsőként a saját DNS-ének felhasználásával készült gyógyszerrel kezelnek egy ritka neurológiai betegséggel küzdő kislányt az Egyesült Államokban.

WHO: ötből négy tizenéves nem mozog eleget

Tudomány2019.11.22, 12:51

A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint.

Chili, te csípős! Lángol tőled a nyelvünk, mégis szeretünk!

Travelo2021.05.28, 10:26

Kétféle ember létezik: aki bírja és szereti a csípőset, és az, aki nem. De vajon azt tudjuk, hogy miért csíp a chili? És azt, hogy mit tehetünk, ha túlzásba estünk vele? Dietetikusunk az alábbiakban nemcsak erre ad tippeket, de azt a skálát is megmutatja, amely alapján a világ legcsípősebb paprikáit osztályozzák.

Itt az intelligens jövő: felfedező kutatásokkal és tudásbázisokkal

Tudomány2019.11.19, 19:54

Minden eddiginél jobban határozza meg a jövő irányait a kutatás, fejlesztés és innováció, amelyek egyfajta iránytűként is szolgálnak Magyarország számára is. Az úgynevezett intelligens szakosodási stratégia fókuszába a tudásalapú gazdasági fejlődés kerül, amelyből kiemelkednek a legnagyobb potenciállal bíró, helyi sajátosságok. Ez esetünkben többek között a világszinten is kiemelkedő eredményeket elérni képes magyar kutatók jelenlétében realizálódik.

Egészségesebb pékárukat szeretnének a magyarok

[origo] Gasztro2019.11.19, 11:09

Az egészségesebb életmód iránti igény egyre nő a hazai lakosság körében, ami hatással van a pékáruk vásárlására is. El lehet mondani, hogy ezen a területen a kovásszal készült termékek új reneszánszukat élik, és egyre többen nyitottak a természetes alapanyagokból, adalékmentesen sütött kenyerekre, zsemlékre, kiflikre – mutat rá a szektort érintő tendenciákra a JÓkenyér és a Pulzus idén októberben készült, a 18-65 éves magyar lakosságot reprezentáló országos online kutatása.

20 éve csak földet eszik ez a férfi, mégis teljesen egészséges

Life.hu2019.11.18, 19:46

Nukala Koteshwara Rao 48 éves indiai férfi, aki saját bevallása szerint hosszú évek óta csak és kizárólag földet eszik.

Sas József egyre jobban van: már fel is tud állni

Life.hu2019.11.17, 08:53

Minden rajongó aggódik Sas Józsefért, és szurkolnak, hogy mihamarabb felépüljön. A humorista most elárulta, hogy van. 

Ilyen hatása van annak, hogy teljesítik a haldoklók utolsó kívánságait

Tudomány2019.11.16, 16:51

Amerikában és Kanadában terjed az a szokás, hogy az intenzív osztályokon haldokló betegek utolsó kívánságait megpróbálják teljesíteni. Rég nem látott családtagok, kedvenc háziállatok látogathatnak be beteghez, vagy kedvenc ételeit-italait fogyaszthatja szerettei körében.

Tönkreteszik a szívet az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Tudomány2019.11.15, 10:10

Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek - derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Szív Egyesület idei philadelphiai ülésén mutattak be.

Ezt a testrészedet Te sem becsülöd meg kellő mértékben - Fókuszban a láb

Life.hu2019.11.15, 07:53

A lábunk az egész testünket cipeli, mégsem fordítunk rá elég figyelmet! Pedig a deformitások kezelése, egy gombás köröm, vagy èppen egy diabéteszes làb ápolása megfelelő szaktudást és különleges eszközparkot igényel!

Rippel Feri azért szakított, mert barátnője titokban csokit evett

Life.hu2019.11.14, 16:22

Rippel Feri számára nagyon fontos az egészséges táplálkozás, így olyan társat szeretne maga mellé, aki szintén vallja ezeket az elveket. 

Törvényjavaslat készült az áldoktorok ellen, büntethető lesz a kuruzslás

Life.hu2019.11.14, 06:52

Törvényjavaslatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma a parlamentnek az áldoktorok, kuruzslók tevékenységének visszaszorításáért, a büntetőjogban is megjelenik a kuruzslás vétsége.

Kardiológusok feltárták az e-cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását

Life.hu2019.11.14, 15:40

Feltárták a kutatók azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek előidézik az elektromos cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását. Az e-cigaretta annyira veszélyes és annyira hozzá lehet szokni, hogy fontolóra kell venni betiltását - hangsúlyozta Thomas Münzel professzor, a németországi Mainzi Egyetem Orvostudomány Központja kardiológiai osztályának kutatója, a European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezetője.

Ínycsiklandó és egészséges reggelik 300 kalória alatt

[origo] Gasztro2019.11.13, 08:55

Nem véletlenül mondják, hogy reggelizzünk úgy, mint egy király, hiszen a bőséges reggeli vagy éppen annak hiánya, az egész napunkra hatással van. A megfelelő reggeli üzemanyag a testnek és a szellemnek is. Íme néhány egészséges finomság, amelyek mindegyike kevesebb mint 300 kalória, mégis táplálók és laktatók.

Ezért érdemes száműznöd a cukrot az étrendedből: videó

Life.hu2019.11.12, 07:21

Ma màr könnyen helyettesíthetjük a cukrot ha diétàzunk, az egészséges életmódot választjuk, vagy cukorbetegek vagyunk. Bár a nassolásról nehéz lemondani, és nem is kell, a cukrot célszerű mellőzni az étrendünkből. 

Komoly betegségekre adhat hatékony választ a művészet a WHO szerint

Kultúra2019.11.12, 09:03

A kulturális és kreatív tevékenység, mint amilyen a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás, jótékony hatást gyakorolhat a testi és lelki egészségre, például demencia esetén a tánc és az éneklés javíthatja a koncentrálást és az emlékezetet – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A művészet jótékony hatással van az egészségre az Egészségügyi Világszervezet szerint

Life.hu2019.11.12, 06:49

A kulturális és kreatív tevékenység, mint amilyen a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás, jótékony hatást gyakorolhat a testi és lelki egészségre, például demencia esetén a tánc és az éneklés javíthatja a koncentrálást és az emlékezetet - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája, miután áttanulmányozott 900, ebben a témában világszerte publikált kutatást.

Így válassz fogorvost! - Videó

Life.hu2019.11.11, 14:49

Manapsàg nagyon sok fogorvosi rendelő közül vàlaszthatunk, megmutatjuk, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a döntés előtt! Azt biztosan, hogy milyen eszközparkkal rendelkezik valaki, ès előnyben részesíti-e a fogmegtartó kezeléseket!

A hála érzése kihat az egész életedre – Tanulj meg hálásnak lenni!

Life.hu2019.11.08, 13:03

A hála egyfajta köszönetnyilvánítás, ami elsősorban tudattalan tör fel belőlünk és képes átjárni egész lényünket. A hálát gyakran gyakorló emberek nem csupán lelki, de testi szinten is érzik az általa közvetített pozitív energiákat: alacsonyabb a vérnyomásuk, erősebb az immunrendszerük, kevésbé jellemző rájuk a depresszió vagy a stressz. A hála jobbá teszi a szociális kapcsolatokat, sőt nagylelkűbbek és megbocsájtóbbak lehetünk általa. Tehát elmondható, hogy minden területen hozzájárul jól-létünkhöz.

Klapka György árván maradt fia, Dennis: "Valaki végezzen velem!"

Life.hu2019.11.06, 14:50

Klapka György fia, Dennis közösségi oldalán bírálta azokat a "barátokat", akik lehúzták őt pénzzel az elmúlt időszakban.

Napi 15 perc séta is megmenthetné a világot

Gazdaság2019.11.06, 21:16

Ha az emberek napi negyedórával többet sétálnának, az akár évente 100 milliárd dollárral (30 ezer milliárd forinttal) is többet hozhatna a világ gazdaságának egy új elemzés szerint.

Mondunk még egy plusz indokot, hogy miért kezdjen el futni

Tudomány2019.11.05, 20:24

Még a legkisebb mennyiségű futás is jelentősen csökkenti a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát, egy új, átfogó tanulmány szerint. A kutatók szerint ha többen szánnák rá magukat az ilyen jellegű testmozgásra, akkor az jelentős javulást hozhatna a teljes népesség egészségi mutatójában, illetve a várható, hosszabb élettartamban.

Aggódnak a rajongók Korda Györgyért, mert az énekes fellépése közben ült le egy székre

Life.hu2019.11.05, 10:42

Aggódnak a rajongók Korda Györgyért: az énekes ugyanis legutóbbi fellépése alatt leült egy székre.

Szereti a mazsolát? Akkor ennek örülni fog

[origo] Gasztro2019.11.04, 14:28

A legtöbb aszalt gyümölcs cukor- és kalóriatartalma túl magas, ugyanakkor mérsékelt fogyasztás esetén számos egészségügyi előnnyel járnak. A mazsola például egy kiváló példa erre. Nemcsak alapvető tápanyagokban gazdag, de egy rendkívül sokoldalú alapanyag is.

Ez a legjobb immunerősítő

[origo] Gasztro2019.11.04, 10:44

Csodatévő táplálékok nincsenek, az immunrendszert az egészséges életmód védi a leghatékonyabban – mondta a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán.