munkahely

címke rss

Augusztus végéig lehet pályázni munkahelyvédelmi bértámogatásra

Itthon2020.05.29, 12:25

Csütörtökig 10 500 cég pályázott munkahelyvédelmi támogatásra. A támogatás elérésének a határidejét augusztus 31-ig kitolta a kormány - hangzott el az Operatív Törzs tájékoztatóján. Kiderült az is, hogy a munkaadók 137 ezer főre igényeltek támogatást, közülük már több mint 90 ezer ember kapott is, a többiek kérelme elbírálás alatt van. Arról is beszéltek, hogy az autós könnyűzenei koncertek és a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezések (június 3. és 7. között) megtarthatók a kormány döntése értelmében. 

A karrierváltás 40 felett sem őrültség!

She2020.05.28, 14:47

"Lehet, hogy túl régóta csinálom, és belefáradtam. Vagy csak elegem van az emberekből" - gondolta magában Edit.

A munkahelyvédelmi programra augusztus 31-ig lehet pályázni

Gazdaság2020.05.28, 11:46

A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végig lezárják a programot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Debrecenben.

Negyedmillió munkahelyet védett meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv

Gazdaság2020.05.27, 11:35

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon. „A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét. Az eddigi adatok alapján a különböző támogatásokkal már közel negyedmillió ember munkahelyét sikerült megőriznünk" – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Támogatást kapnak a magasan képzett szakemberek

Gazdaság2020.05.20, 16:12

A koronavírus-járvány következtében világszerte lelassult a gazdaság, leállt a turizmus, és munkahelyek szűntek meg. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. a magyar kormány által bemutatott gazdaságvédelmi akcióterv elemeit elemzi és értékeli mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban.

Nyolcvanmilliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program indul

Gazdaság2020.05.18, 11:32

Nyolcvanmilliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A cégek saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről

Gazdaság2020.05.15, 10:33

A koronavírus miatti veszélyhelyzet megnövelte a távmunka és a home office alkalmazását Magyarországon, amelyek lehetőségét a hazai szabályozás teljes körűen biztosítja – nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, a cégek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy a védekezés második szakaszában, az élet fokozatos újraindítása mellett mikor, milyen körben vezetik be ismét a munkahelyi munkavégzést, természetesen amíg a járvány jelen van Magyarországon, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása fontos.

Magyarország Európa élmezőnyében van a gazdaságvédelmi költések terén

Gazdaság2020.05.12, 14:18

A Gazdaságvédelmi Akciótervvel Magyarország régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében. A nemzeti bruttó össztermék arányában a több mint 20 százalékos hazai mutatónál mindössze Németország, Olaszország és Svédország fordít többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megőrzésére Európában – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2020. május 12-én, az európai országok magyarországi nagykövetei számára szervezett videókonferencián.

Megnőtt az igény a mesterséges intelligenciák iránt

Gazdaság2020.05.07, 12:58

A koronavírus-járvány következtében a mesterséges intelligenciák iránti kereslet növekedni fog a jövőben, amit nemcsak a videojátékok vagy közösségi médiához használnak, hanem a vállalati működésnél és a kórházi rendszerekben is elengedhetetlenné válik – összegzi a CNBC.

Novák Katalin: A járvány után is mindenki el fogja tudni tartani a családját

Itthon2020.05.05, 16:33

A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus "elpusztít" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.

Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése

Gazdaság2020.04.21, 13:26

Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése, amelynek célja a munkahelyek megmentése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Varga Mihály: A munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges

Gazdaság2020.04.19, 15:31

A kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány három százalék alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia - nyilatkozta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Google is behúzza a féket

Gazdaság2020.04.16, 13:09

A Google anyacége bejelentette, a koronavírus-járvány miatt visszafogják egyes beruházásaikat idén, ráadásul az eredeti tervekhez képest kevesebb embert is vesznek föl a céghez.

7 érv az otthoni munkahely kialakítása mellett

Life.hu2020.04.10, 12:07

Bár luxusnak tűnhet, a megfelelő dolgozósarok rengeteget lendíthet a hatékonyságodon és a mindennapi hangulatodon. Míg csak böngészésre, számlák befizetésére, néhány személyes e-mail megírására használtad a számítógépedet, teljesen rendben volt, hogy íróasztal helyett a kanapé sarkába kuporodva "dolgoztál", ám most, hogy életvitelszerűen otthonról dolgozol, ideje elgondolkodnod egy dolgozósarok kialakításán. Mielőtt továbblapoznál azzal a felkiáltással, hogy a dolgozószoba manapság luxus, olvasd el Erdélyi Boróka időgazdálkodás tanácsadó érveit

Agyamra mennek az egymásnak gügyögő szerelmesek!

She2020.04.02, 15:40

"Hagyd már azt a szegény fiút!" - próbálta Kati jobb belátásra téríteni kolléganőjét. Helga ugyanis itt, a munkahelyén élte a magánéletét. Ráadásul olyan intenzitással, ami már elviselhetetlen volt.

Ha elbénázod a home office-t, oda a melód!

She2020.04.02, 09:56

Az előző állásomban otthonról dolgoztam majdnem négy évig. Eleinte furcsa volt, hogy nem kell ingáznom, és korgó gyomorral ücsörögnöm a reggeli értekezleten, de gyorsan átálltam. Csak hiányzott hozzá a rutin: el kellett telnie némi időnek, amíg rájöttem, hogyan tudok a leghatékonyabban dolgozni.

Koronavírus-járvány - Milyen jogai vannak a szülőnek, mint munkavállalónak? Az ügyvéd válaszol

Life.hu2020.03.28, 13:42

Életbe lépett a kijárási korlátozás, ez azonban a munkába járást nem befolyásolja. Sok munkavállaló nincs tisztában, hogy milyen lehetőségei vannak, főként akkor, ha gyermekük az intézmények bezárása miatt otthon maradt. A következőkben szeretnénk a legfontosabb kérdésekre megadni a választ, a Hargittay és Tóth Ügyvédi Iroda jogászai segítségével.

Félelemben tarthat egy színházi társulatot egy 50 kilós nő?

She2020.03.24, 11:29

"Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni."

15 ezer új munkahelyet akar létrehozni az Amazon

Gazdaság2020.02.07, 16:31

A cég drasztikusan bővíti jelenlétét szülővárosában, Seattle-ben. Bellevue-ban 15 ezer fővel növelik az alkalmazottak számát, a városrészben jelenleg 2 ezren dolgoznak az Amazonnak – összegzi a Business Insider.

Bizakodóan tekintenek a jövőbe a magyar munkavállalók

Life.hu2020.02.06, 18:05

A magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is működni fog.

Gyakran bonyolódik játszmákba a munkahelyén? Ezért ne tegye!

Tudomány2020.01.20, 18:41

Az Arizona Egyetem kutatói szerint munkakörnyezetben egyáltalán nem működőképes a „játszd el, amíg nem tudod megtenni" elmélet. A Journal of Applied Psychology szaklapban publikált tanulmányukban egyértelműen rámutatnak, hogy a pozitív hozzáállás hosszú távú meghamisítása nem vezet valós előnyökhöz. Ehelyett azt javasolják, hogy inkább annak érdekében tegyünk erőfeszítéseket, hogy a másik érintett valóban átérezze az érzéseinket.

Több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly érkezett nagyberuházások

Gazdaság2020.01.16, 16:58

A tavaly érkezett 101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő helyezést biztosít Magyarország számára a globális beruházási rangsorban - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Lelki terror a munkahelyen: Amikor "üldöz" a főnök...

She2019.12.30, 12:56

Az álláshirdetésekben található "mit nyújtunk" kategória felsorolásán túl - érdekes munka, versenyképes jövedelem, juttatások - már csak annak örülhetünk jobban, ha nem is kell jelentkeznünk, mert minket keresnek meg.

Munkahelyi kiközösítés: A kollégák azt hiszik, jobbak nálad!

She2019.12.27, 10:39

A nagyszájú Ivett és a csendes Laci az első pillanattól kezdve messziről kerülték egymást. Ivett egy hónappal a fiú után kezdett, és az első időszakban úgy érezte, rossz munkahelyet választott.

Dílerkedéssel vádolta hamisan volt élettársát egy győri férfi

Itthon2019.12.23, 15:11

Egy férfi azt állította volt élettársáról, hogy drogot árul a munkahelyén. Hazudott, ezért a Győri Járási Ügyészség vádat emelt ellene. 

Brutális leépítések jöhetnek jövőre az amerikai gazdaságban

Gazdaság2019.12.13, 14:14

Bár a novemberi amerikai munkaerő-piaci adatok igen erősen alakultak, a színfalak mögött már látszódnak a sötétebb tónusú átrendeződések. Egy friss felmérés szerint ugyanis jövőre igen komoly leépítési hullám indulhat be az USA-ban. Ezt támasztja alá, hogy a nagyvállalatok 60 százaléka készül elbocsátásokra 2020-ban

5 munkakör, ahol kevés a nő... De vajon miért?

She2019.11.29, 08:32

"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!" - Ma már nemcsak a kis Balázsoknak, hanem a pici Boriknak is idézhetjük József Attila híres versét. Egy nő elviekben minden és bármi lehet, ami egy férfi is. Mégis, bizonyos területek még mindig kevés a nő. Vajon miért?

Továbbra is optimisták a magyar munkavállalók

Gazdaság2019.11.19, 14:08

Az ősz folyamán is magasan állt a hazai munkavállalók állásuk iránt érzett bizalma, túlnyomó többségük szerint még sokáig fennmarad a munkahelyük, valamint a pozíciójuk, amelyben dolgoznak. Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest több fontos részmutató is stabilitásról árulkodik - húzza alá a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerőpiaci kutatása.

Több ezer munkahelyet szüntet meg az acélipari óriás

Gazdaság2019.11.19, 12:27

A BBC szerint, az európai fémipari óriás, a Tata Steel, mintegy 3000 munkahelyet szüntet meg Európa-szerte.

Késsel esett neki kollégájának egy fiatal

Nagyvilág2019.11.18, 20:05

Vasárnap kora reggel elfogtak egy 21 éves férfit, aki munkehelyén késsel támadt rá 59 éves kollégájára, és többször megszúrta.

Kiderült: a gazdák szexelnek a legtöbbet a különböző munkák képviselői közül - Videó

Life.hu2019.11.16, 14:34

Egy felmérés szerint a mezőgazdasági munkát végzők szexelnek a legtöbbet. Ők akár naponta minimum egyszer bújnak ágyba.

Díjazták a legjobb kutyabarát helyeket

Travelo2019.11.11, 16:13

A versenyre 11 kategóriában 127 regisztráció érkezett, és tavalyhoz hasonlóan most is a munkahely kategória volt a legnépszerűbb.

Jobban megbíznak a munkavállalók a robotokban, mint a főnökükben

Life.hu2019.10.18, 11:19

Egy friss felmérés során meglepő dolog derült ki: az emberek többsége jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben.

Milyen munkahelyre vágynak a magyarok?

Gazdaság2019.10.17, 12:04

Általános vélekedéssel szakít az a legújabb országos kutatás, mely azt bizonyítja, hogy a munkahellyel kapcsolatos elvárásokat sokszor inkább a munkavállalók élethelyzete határozza meg, semmint a generációs különbségek. Ezek szerint az Y vagy a Z generáció gyakran hangoztatott újfajta szemlélete korántsem egyedül meghatározó a munka világában, sokszor a női és férfi különbségek, vagy a családi állapot jobban befolyásolják azt, hogy milyen igényeket támasztanak a dolgozók a munkáltatókkal szemben.

A dolgozók kétharmada jobban bízna egy robotban, mint a főnökében

Gazdaság2019.10.16, 12:15

Miközben sokszor apokaliptikus hangnemben zajlik a párbeszéd arról, hogy a robotok helyettesítik az embereket a munkahelyeken, egy friss elemzés szerint ez a viszony mégis meglepően harmonikus lehet. Ha ugyanis a vezetőségről van szó, a dolgozók többsége kimondottan üdvözölné a főnök lecserélését gépekre.

Így csábítják el egymástól a dolgozókat a cégek

Gazdaság2019.10.15, 13:06

Már nem igaz, hogy a jó fizetés mindent visz. Legtöbbre a személyre szabott ajánlatokat értékelik az emberek egy munkahelyválasztásnál - ez a fő tanulsága a szempontjaikat firtató legfrissebb NRC-kutatásnak.

Villamosmérnökökből még az informatikusoknál is több kell

Gazdaság2019.10.10, 12:57

Még tart az ország egyik legrégebbi állásbörzéje. Az idei a 49. alkalom, amikor munkáltatói mustrát tartanak a BME-n. A rendezvényen összesen 140 cég keres felsővégzettséggel rendelkező új munkavállalókat - pályakezdőket és több évnyi tapasztalattal rendelkezőket egyaránt. A legnagyobb kereslet idén villamosmérnökökre van, akiket az informatikusok majd a gépészmérnökök követnek. De mellettük keresnek még bölcsészeket és jogászokat is, illetve atomerőműbe ugyanúgy várnak új kollégákat, akár csak a légi irányítók közé.

Saját halottjának tekinti az iskola a munkavégzés közben meghalt diákot

Itthon2019.10.04, 14:49

Ahogy arról  tegnap az Origo is beszámolt, szakmai gyakorlat közben meghalt egy diák csütörtökön Nagykátán. A gyakorlati képzőhely és a Ceglédi Szakképzési Centrum saját halottjának tekinti a gépi forgácsoló tanulót - közölte a centrum kancellárja pénteken az MTI-vel.

Szakmai gyakorlat közben meghalt egy diák Nagykátán

Itthon2019.10.04, 10:44

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére megerősítette a baleset hírét.

Meglepő túljelentkezés volt az Amazonnál meghirdetett állásokra

Gazdaság2019.09.20, 15:45

Az amerikai e-kereskedelmi óriás nemrég jelentette be, hogy 30 ezer új munkatársat kíván felvenni a cégbe, amire egy hét alatt több mint 200 ezren jelentkeztek az Egyesült Államokban, vagyis percenként 18 pályázatot adtak be.

Egy munkahely nem börtön - kivéve ha azzá teszed…

She2019.09.20, 08:45

Sokan nem szeretik a munkájukat, és úgy érzik, mintha börtönben lennének. Megértem, én is voltam ezzel így, de rájöttem, hogy az igazság azért ettől meglehetősen távol áll. Ugyanis (ha eddig nem tudtad volna) elárulom: a zsebedben van a kulcs, amivel kiszabadulhatsz!

Soha nem látott rekordot döntött meg a magyar gazdaság

Gazdaság2019.09.13, 15:58

Több mint 4,3 milliárd eurónyi befektetés érkezett 2018-ban Magyarországra, ami több mint a négyszerese volt az utolsó balliberális kormányzás évéhez képest. Az országban a külföldi befektetők több mint 17 ezer munkahelyet hoztak létre. Örömteli fejlemény, hogy míg 2017-ben a külföldi befektetők által létrehozott munkahelyen csupán 304 ezer forint volt az átlagbér, addig az idei első félévben már 505 ezer forint.

A leghatékonyabb stresszgyilkos az irodai kutya vagy macska

Tudomány2019.09.12, 14:54

Manapság már egyáltalán nem számít furcsa ötletnek, ha a kedvtelésből tartott háziállatunkat magunkkal visszük az irodába. Marie-José Enders, az Open University kutatója az állatok és az emberek kapcsolatát tanulmányozta és rámutatott, hogy a munkahelyünkön jelen lévő kiskedvencek hozzájárulhatnak a kortizol szint csökkentéséhez, így talán kevésbé stresszesen élünk meg egy-egy fokozott idegeskedéssel járó munkanapot.

Attól még, mert te adod a fizetésem, nem kezelhetsz a kutyádként!

She2019.09.05, 10:52

"Mi a f*szt gondolsz? Nem érdekel, mit akarsz csinálni, most nem érek rá! Majd valamikor délután! Három napja alig aludtam, azt hiszed, a te dolgod érdekel engem a legjobban? Hát a nagy lóf*szt!"

Biztosnak látják munkahelyüket a magyar munkavállalók

Gazdaság2019.08.31, 09:44

A magyar munkavállalók 77 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, 82 százalék véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik öt év múlva is működni fog a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci kutatása szerint.

Egy jó vezetőtől rettegnek a beosztottak?

She2019.08.04, 21:13

- Régóta vártál már erre a pillanatra és most elérkezett. Keménynek és határozottnak kell lenned, hogy tiszteljenek. Fontos, hogy érezzék: te vagy a főnök, ők pedig a beosztottjaid, és követniük kell az utasításaidat.

Munkahelyi őrület: Nem vagyok ló, hogy versenyeztessenek!

She2019.07.10, 11:47

Van egy ismerősöm, aki 8 éve dolgozik egy cégnél. Szereti a munkáját, jól is végzi, szépen halad előre a karrierjében, viszont az utóbbi időben nagyon el van keseredve.

Több ezer új munkahelyet teremt az Amazon Európában

Gazdaság2019.07.02, 12:56

Bejelentette az Amazon, hogy idén 1.800 új munkahelyet teremt Franciaországban – amely a harmadik legnagyobb európai elosztója –, miközben a bútor-kiskereskedő Conforama elbocsátásokról számolt be – írja a Reuters.

Itt az új prognózis, akár 20 millió gyári állást is elvehetnek a robotok

Gazdaság2019.06.27, 21:37

Újabb jóslat érkezett az automatizáció munkaerőpiaci hatásairól. Az Oxford Economics kutatói most arra jutottak, hogy 2030-ra akár 20 millió álláshely is eltűnhet a feldolgozóiparból a robotok terjedésével.

Számos előnye van egy állatbarát munkahelynek

Gazdaság2019.06.20, 16:17

Kutatások szerint egy állatbarát munkahelyen dolgozni kevesebb stresszel jár, ezt a Mars és a Royal Canin munkatársai is megerősíthetik, mivel régóta bevihetik kedvenceiket a vállalat budapesti irodájába, ahol mára mindennapossá vált a kutyák jelenléte. Hosszú ideje Európa és a világ legjobb munkahelyei között szerepelő cégek arra ösztönzik pozitív kezdeményezéseinek bemutatásával a többi munkáltatót, hogy kövessék a példájukat, és teremtsenek egy jobb világot a háziállatoknak, és ezzel élhetőbb munkakörnyezetet az embereknek is.

Ázsiában már körvonalazódnak a jövő munkahelyei

Gazdaság2019.06.19, 16:26

Ahogy a globális munkakörnyezet egyre radikálisabban alakul át, az egyik legfontosabb kérdés az, milyen készségek lesznek kelendőek a jövő munkaerőpiacán. Bár jósolni mindig nehéz, de a LinkedIn közösségi média cég egy új felmérésben mégis megpróbálkozott a feladattal. Az eredmények alapján úgy tűnik, Ázsiában már a cégek és a munkavállalók is egyre jobban készülnek az új világra.

Kötelező magassarkú: Mikor szállnak már le végre a nők testéről?

She2019.06.19, 10:27

"Szükséges és illő" - fejtette ki véleményét a magassarkú cipők munkahelyi viseléséről a japán munkaügyi miniszter.

Újabb német nagyvállalati beruházásokra lehet számítani Magyarországon

Gazdaság2019.06.12, 10:33

Meghaladta a 300 ezret a német vállalatok által teremtett munkahelyek száma Magyarországon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek a németországi Essenben folytatott tárgyalásainak szünetében.

Kirúgtak a munkahelyemről, pedig azt hittem, jól dolgozom!

She2019.06.06, 12:08

Már hatodik hónapja dolgoztam egy családi vállalkozásnál, és épp két ünnep között ügyeltem, amikor a cég ügyvezetője meglátott a folyosón és behívott magához. Nem sejtettem, mit akar, hiszen úgy éreztem, minden rendben van.

A munkahelyi kiégés 5 indikátora

Archívum2019.06.01, 19:24

A munkahelyünkön életünk közel egyharmadát töltjük, így életünk ezen ágában (is) nagy a kiégés, azaz a burnout szindróma kockázata. Most megnézzük, hogy mik azok a legalapvetőbb dolgok, amelyek idáig vezethetnek.

Milliókat sikkasztott, aztán elverte az egész pénzt

Itthon2019.05.22, 16:59

Március 13-án egy cégvezető tett bejelentést a rendőrségen, hogy az egyik alkalmazottja több százezer forint értékben sikkasztott. A férfiról a nyomozás során kiderült, hogy korábban egy másik csomagszállító cégnél is sikkasztott, ahol közel másfél milliós kárt okozott - írja a Police.hu oldala. 

Komoly leépítés jön a Fordnál

Gazdaság2019.05.21, 12:03

A Ford nyilvánosságra hozta a régóta várt átszervezési tervét, amelyből kiderül, az autógyártó a globális dolgozói állományának nagyjából 10 százalékát bocsáthatja el. Ezzel a vállalat 7000 embert küldhet el a cégtől, és összesen 600 millió dollárt kívánnak megtakarítani.

Kapjatok észbe, munkáltatók! A mai generáció már mást akar!

She2019.05.10, 09:00

​A világunk folyamatosan változik, de vajon lépést tudunk tartani vele? Nagyanyáink egy életre választottak hivatást és munkahelyet, ma ez már nem így van. Tíz éve azt mondták, hogy hétévente egészséges munkahelyet váltani.

Munkahelyi megfélemlítés: "Klárika, maga buta, mint egy tyúk!"

She2019.05.10, 08:41

Dóri vidáman, cseverészve indult el az irodájából a kolléganőjével munkaügyben az épület másik szárnyába. Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülüket a folyosó végéről.

Ez a 15 szakma tűnik el hamarosan az USA-ban

Gazdaság2019.05.02, 18:31

Az Egyesült Államokban 2026-ra minden munkahely átlagosan hét százalékkal fog bővülni, ám akadnak olyan ágazatok, ahol ennek pont a fordítottja történik – írja a CNBC.

Jobb ember leszek! mozgalom: májusban az apró gesztusoké a főszerep

Archívum2019.05.01, 00:02

Jobb adni, mint kapni: rengetegszer használjunk ezt a közmondást, ám valljuk be, sokkal kevesebbszer élünk eszerint a hétköznapokban, mint kellene. Pedig nem kell hatalmas ajándékokra gondolni, sokszor elég egy gesztus, egy kis kóstoló az ebédedből vagy egy apró szívesség. A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának májusi kihívásában is erre szeretnénk felhívni a figyelmet. Adjunk mindennap valakinek valamit önzetlenül!

A Magyar Telekom a legvonzóbb munkahely a telekommunikációs szektorban

Gazdaság2019.04.15, 12:04

Idén hatodik alkalommal adták át a Randstad Employer Brand hazai díját, a Randstad Awardot, amellyel a legvonzóbb hazai munkáltatók teljesítményét ismerik el. A világ egyik legnagyobb független munkáltatói márka felmérése eredményeként a telekommunikációs szektor különdíját a Magyar Telekom nyerte el.

Rengeteg új munkahely köszönhető az óriási függőhídnak

Gazdaság2019.04.10, 11:42

Tavaly év végén adták át a forgalomnak a Maputo-Katembe hídat Mozambikban, és az új átkelő létesítése máris érzékelhető gazdasági növekedést hozott a szegény afrikai állam számára, számol be arról az Africanews.

Kerülj közelebb álmaid munkájához egy álláskeresési tanácsadó tippjeivel

Archívum2019.04.07, 21:34

Bóné Ágnes közgazdász, álláskeresési tanácsadó 2014 óta foglalkozik önéletrajzírással, elhelyezkedési tanácsadással és állásinterjúra való felkészítéssel. Az elmúlt években több száz álláskeresőnek segített megtalálni a megfelelő állást. Most neked is segít abban, hogy közelebb kerülj álmaid munkájához.

Munkahelyi barátság: Valóban rád bízhatom a titkaimat?

She2019.04.04, 12:26

Sok helyen dolgoztam már eddigi életem során, és rengeteg munkahelyi kapcsolatot láttam. Láttam a sivár, szimpla kollegiális viszonyt, komoly alá- és fölérendeltséggel. Láttam a laza jókedvűt, ami nem foglalkozik a hierarchiával.

Ezek a legjobb munkahelyek Japánban, Kínában és a briteknél

Gazdaság2019.04.03, 14:52

A LInkedIn nevű üzleti közösségi oldal legfrissebb kutatása kiderült, hogy mely cégeknél a legjobb most dolgozni. A portál japán, brit és kínai munkavállalók bevonásával készítette el a három országra vonatkozó listát.

Változnak a dolgok, ami a munkahelyi facebookozást illeti

Archívum2019.03.20, 11:37

Az Országgyűlés a héten fogadta el a GDPR saláta-előterjesztését, amellyel új korszak kezdődik az európai általános adatvédelmi rendelet életében. A törvénymódosítással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés, hogy valóban betiltják-e a munkahelyi facebookozást. A válasz: igen is, meg nem is.

Megette terhes kolléganője ebédjét, kirúgták

Nagyvilág2019.03.13, 11:55

Egy hajszálon múlt a munkahelyi előléptetése egy alkalmazottnak, aki szorgalmasan, precízen dolgozott. De az, amit terhes kolléganőjével művelt, túlment minden határon, így az áhított vezetői pozíció helyett kirúgás lett a jutalma.

Új központot nyit a Tesco Budapesten, 800 új munkahely jön létre

Gazdaság2019.03.11, 17:56

A Tesco megnyitotta új Üzleti és Technológiai Szolgáltatások Központját Budapesten. A döntéssel a folyamat végére 800 új, specialista munkahely jön létre Magyarországon – áll a vállalat Origóhoz eljuttatott közleményében.

A fiatalok teljesen átalakítják a munkahelyeket

Gazdaság2019.03.07, 11:42

Az úgynevezett Y és Z generációk tagjai már teljesen máshogy tekintetnek a munkahelyekre, mint idősebb társaik. Ennek következtében a fiatalok sok kritikát is kapnak, azonban nem lehet megkerülni a tényt, hogy globális trend, a munkához való viszony, illetve maguk a munkahelyek is alapjaiban kezdenek átalakulni.

Ezt éli át az, aki egyik napról a másikra elveszíti a munkáját

Archívum2019.02.20, 19:53

Vannak az életben nagy pofonok. Az egyik ilyen, amikor valaki önhibáján kívül veszíti el az állását. Reggel még folyik az életed a megszokott medrében, pár órával később pedig minden összeomlik körülötted. A munka nemcsak a szakmai önmegvalósítás eszköze, hanem az egzisztenciális biztonság megteremtésének egyik feltétele is, és ha azt elveszted, nagyon gyorsan újra kell értékelned, mi igazán fontos az életben.

Honnan tudjuk, hogy jó a coach? Íme 5 árulkodó jel

Gazdaság2019.02.14, 13:48

A vezetőkkel szemben alapvető elvárás, hogy tudják milyen irányban kell haladnia egy adott szervezetnek és ehhez milyen szempontoknak kell megfelelnie a csapatnak. Ám az igazság az, hogy a vezetők sem mindent tudó emberek. Ők is tele lehetnek bizonytalansággal, félelemmel és kétségekkel, amelyeket azonban nem biztos, hogy meg akarják osztani a csapatukkal. Erre a helyzetre utal a "vezetői magányosság" kifejezés is, amely jóval általánosabb helyzet felsővezetői körökben, mint gondolnánk. Ilyen esetekben segíthet egy coach. Na, de vajon honnan tudhatjuk azt, hogy jól választottunk tanácsadót? Erre kerestük a választ Korcyl Kinga vezettőfejlesztő, ...

Kulcsfontosságú beruházás az önvezető autók gyártásában Magyarországon

Gazdaság2019.02.15, 14:42

A hamarosan kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Enmech Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.

Jobb ember leszek: Vesd be a dicséret és a kedves szavak erejét!

Archívum2019.01.31, 19:33

Magadban sokszor megjegyzed, hogy tetszik a kolléganőd szoknyája vagy a frizurája? Esetleg ösztönzőleg hat rád valaki teljesítménye, de nehezen mondod el neki? A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívása abban segít, hogy a dicséret és a kedvesség erejével szerezz másoknak néhány szép pillanatot. Természetesen ettől neked is sokkal jobb lesz majd a napod, hiszen örömet szerezni mindig boldogság.

A miniszoknyás nőket rátermettebbnek gondolják a munkahelyeken

Archívum2019.01.31, 10:47

Úgy tűnik, hogy a nők intelligenciáját és rátermettségét nem az eredményeik, hanem az öltözködésük határozza meg mások számára. Egy kutatásból kiderült, hogy azok, akik miniszoknyát viselnek a munkahelyükön, nagyobb eséllyel számíthatnak előléptetésre, míg ugyanez a szexi viselet az egyetemen éppen az ellenkezőjét jelenti.

Megszűnhetnek munkahelyek a Tescónál?

Gazdaság2019.01.28, 10:40

A Tesco nem számít munkahelyek megszűnésére annak kapcsán, hogy kilenc áruházban bezárják a műszaki osztályt és helyükre a Media Markt elektronikai áruházlánc által kialakított árusítóhelyek kerülnek – ismerteti írásában a Magyar Idők.

A baloldal nem becsülte a munkát, és agyonadóztatta a béreket

Itthon2019.01.22, 18:24

A baloldal nem becsülte a munkát, és agyonadóztatta a béreket, a Fidesz-KDNP kormányzása óta jobban megéri dolgozni - mondta Böröcz László, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese kedden, miután a Központi Statisztikai Hivatal közzétette: 10,4 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben.

A munkahelyi teafiltereken több ezer baktérium telepedhet meg

Archívum2019.01.13, 13:06

Kiderült, hogy a közös munkahelyi teázások során rengeteg baktériumot juttathatunk a szervezetünkbe.

Csak a tökéletes embereké a világ?

She2018.12.13, 09:22

Egy ismerősöm lánya évek óta külföldön dolgozik, fiatal korához képest egészen jó nevű séfként. Megpályázott egy állást - egy házaspár jachtjára kerestek embereket, csodaszép helyre, egy távoli országban.

A Tesco bejelentette, hogy mit is terveznek Budapestre

Gazdaság2018.12.10, 15:06

A Tesco bejelentette, hogy közép-európai piacai – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – támogatására üzleti szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten.

A bankoknál több a szakács, mint a kriptovaluta-szakértő

Archívum2018.11.20, 12:10

A bankok kevesebb kriptovaluta-szakértőt foglalkoztatnak, mint ahány szakácsot, derül ki egy friss felmérésből. Ez az eredmény pedig arra utal, hogy a nagy pénzintézetek továbbra is vonakodnak érdemben belépni a gyorsan növekvő, ugyanakkor igen kockázatos szektorba. Mindeközben a bitcoin erős gyengülést mutatott hétfőn, és a legfontosabb digitális fizetőeszköz árfolyama becsúszott 5000 dollár alá.

A mesterséges intelligencia nem ellenség, hanem segítség

Archívum2018.11.15, 12:01

A mesterséges intelligencia nem akadály, hanem segítség – mondja a Salesforce stratégiai alelnöke. Peter Schwartz szerint ráadásul nem kell attól félni, hogy az új technológia majd lecseréli az embereket a munkahelyeken.

Mennyire kockázatos a munkahelyen barátkozni?

She2018.11.07, 09:56

Voltak olyan munkahelyeim, ahová rühelltem bejárni: vagy a melót nem szerettem, vagy az embereket. Nincs is annál kellemesebb, mikor úgy töltesz el valakivel nyolc órát, hogy az zsigerből utál, vagy lenéz...

A munkahelyi önkielégítés rabjává vált egy nő (18+)

Life.hu2018.11.05, 16:20

Szenvedélyesen maszturbál a munkahelyén egy nő, aki eleinte csak a stressz oldása miatt végzett önkielégítést, de hamar a rabjává vált.

Sikert akarsz? Meló nélkül nem fog menni!

She2018.11.02, 09:44

Sokan vannak, akik nem érzik jól magukat egy munkahelyen, de mégsem változtatnak. Arra hivatkoznak: nem tehetik meg, hogy olyan munkát válasszanak, amit szeretnének ugyan, de kevesebbet fizet...

Komoly fejlesztésekbe fog az Amazon

Archívum2018.10.19, 22:10

A tervek szerint az Amazon új irodát fog nyitni Manchesterben, és a cég több mint ezer új alkalmazottat kíván fölvenni. A friss munkatársak elsősorban a kutatás-fejlesztésén fognak dolgozni Nagy-Britanniában.

A modern pszichopaták és szociopaták köztünk járnak - Szülők, szeretők, főnökök szedik áldozataikat (18+)

Archívum2018.10.18, 20:59

Jóval több pszichopatát és szociopatát ismersz, mint hinnéd. Lehet, hogy épp az anyád az, vagy a főnököd, esetleg a párod. Egy ilyen embert könnyű felismerni, ha tudod, milyen személyiségjegyeket keress.

Több millió eurós autóipari beruházás Érden

Gazdaság2018.10.17, 17:08

Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen - jelentette be Érd polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón.

Bizonyos gondolatok megölik a szexuális vágyat, de tehetünk ellene (18+)

Life.hu2018.09.22, 06:21

Könnyen kiveszhet egy kapcsolatból az intimitás, ha a pár tagjai túlságosan beviszik a hálószobába a mindennapi gondokat. Vannak olyan gondolatok, melyeket száműzni kell annak érdekében, hogy a legnagyobb gyönyörben legyen részed. 

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Gazdaság2018.09.20, 21:38

Utoljára 2001-ben hagyták ott ennyien az állásukat. Az Egyesült Államokban a betöltetlen munkahelyek száma június és július között 117 ezerrel nőtt. Ezzel egyidejűleg azok száma is 2,4 százalékkal 3,58 millióra emelkedett, akik önkéntesen távoznak a munkahelyükről. Ez a folyamat nemcsak az Államokban, hanem Európában is megfigyelhető. 

Az amerikaiaknál fontosabb a mobilitás a fizetésnél

Gazdaság2018.09.17, 08:10

A felnőtt munkavállalók közül sokan keresnek olyan munkahelyet, ahol a munka rugalmas időbeosztással is elvégezhető. A Topia és a Wakefield mobilitással foglalkozó cégek legújabb tanulmánya szerint a munkavállalók egyötöde akár ki is lép, ha nem tudja megváltoztatni a munkavégzése helyét.

Ez a 15 legszexibb női állás a férfiak szerint

Gazdaság2018.09.11, 19:55

A Tinder nevű társkereső alkalmazás nyilvánosságra hozta a listát, amelyből kiderül, hogy a férfiak mely női foglalkozásokat tartják a legvonzóbbnak. Most bemutatjuk azt a 15 női munkahelyet, amelyek a férfiak szerint a legszexibbek.

Így dobd fel az irodai asztalodat – Ezekre minden nőnek szüksége van a munkahelyén

Archívum2018.09.06, 19:08

Az irodai asztalod milyensége erős hatással bír a munkamorálodra. A steril közeget csak igen kevesen viselik jól, így érdemes némiképp feldobnod a saját asztalodat, hiszen napjaid egyharmadát a munkahelyeden töltöd. Mutatjuk a legmenőbb nőcis irodai kiegészítőket.

Eldőlt a régi vita, kiderült mennyi az ideális hőmérséklet az irodákban

Gazdaság2018.09.06, 13:47

A többség már találkozott a munkahelyi hőmérséklet problémájával. Egyeseket ez hidegen hagy, míg mások frászt kapnak a legnagyobb hidegben is rövidnadrágban érkező vagy a kánikulában is kötött pulcsiban üldögélő kollégák látványától is. Ez az érzés csak fokozódik, ha ők még panaszkodnak is a hőmérséklet miatt. Ilyenkor általában előkerül az aduász, hogy felöltözni fel lehet, levetkőzni viszont nem, de vajon meghatározható-e pontosan egy iroda ideális hőmérséklete, és ha igen, akkor mennyi az?

5 főnöktípus, akit a pokolra kívánnál...

She2018.08.31, 16:24

Dörmögő Dömötör, vagy tudsz te heti 8 napot is dolgozni? A választék hatalmas. De minden rosszban van valami jó: ezek a főnökök hatalmas motivációt adnak arra, hogy saját vállalkozást nyiss.

Férfivélemény: Másfél éve csak nőkkel dolgozom - és nem is rossz...

She2018.09.02, 15:25

Amikor valaki megtudja, hogy férfi létemre egy női magazinnál dolgozom, akkor általában elég furán kezd el méregetni. Való igaz, hogy első blikkre én sem ilyen munkakört saccolnék magamnak. Azt hiszem, elég ritka állatfaj a szakállas, tetovált női magazin szerkesztő...

Mekkora jelentősége van a meztelenségnek?

She2018.08.30, 10:15

Sokan nem értik, hogyan lehet elviselni, ha a párod a hivatásából fakadóan sok meztelen testet lát: például, ha fotós, aki szebbnél szebb csajokat fényképez minden nap. Lehet erre feleségként úgy gondolni, hogy ez csak a munkája?