juttatás

címke rss
63 milliárd forintot költ el a Lidl, nem fogja elhinni, mire

63 milliárd forintot költ el a Lidl, nem fogja elhinni, mire

A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött, amelynek értelmében szeptembertől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10 százalékkal megemelik. A vállalatnál a folyamatos bérfejlesztésnek köszönhetően mindösszesen 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállók esetében jelentős mértékben, 21-43 százalék között növekedtek az alapbérek - áll a közleményükben.

Nagy változás jön a hazai utalványpiacon, erről tudnia kell, ha kap ilyen cafetériát

Gazdaság2023.08.02, 09:39

Magyar tulajdonba kerül és Rewin néven működik tovább az Edenred, a hazai, széles körben elkölthető juttatási piac legnagyobb szereplője. A társaság vezetői tisztségviselője várhatóan Gyenes András résztulajdonos lesz, aki az Unilever regionális vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese volt korábban. Az új márka a cég jelenlegi teljes szakértőgárdájával, illetve megszokott szervezeti rendjében működik tovább.

800 ezer forint átlagbért, heti 24 óra tanítást, 10 hét szabadságot jelent a tanároknak az új törvény

Itthon2023.07.04, 15:33

Az Országgyűlés kedden elfogadta az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvényt, ami megteremti az alapját a pedagógusok további jelentős béremelésének. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk 46 napról 50 napra, azaz 10 hétre nő, csökkennek az adminisztratív terheik - közölte a Belügyminisztérium.

Több helyről is kaphatnak plusz 200 ezer forintot a SZÉP-kártyások

Gazdaság2023.06.27, 13:16

A SZÉP-kártya juttatásaira vonatkozó kedvező változásokról tett közzé tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A német szociálpolitika új korszaka: a „Bürgergeld”, vagyis a polgári juttatásnak nevezett rendszer bevezetése

Nagyvilág2023.03.30, 10:04

Mély elgondolkodásra adhat okot, hogy vajon milyen észszerű indokok vezethettek oda, hogy az európai háztartások növekvő inflációs terhei, a bevándorlás hatásainak eredménytelen kezelése és Európa egészét kiemelkedően sújtó gazdasági válság idején Európa legnagyobb gazdasága nemzeti állampolgárainak adóterheit tovább növeli abból a célból, hogy a bevándorlás okozta munkaerőpiaci kihívások megoldására kísérletet tegyen. A munkanélküli segélyezés rendszerének megerősítése és „polgári juttatásnak" nevezése vajon tényleg növeli a bevándorlók munkaerőpiaci esélyeit, hozzájárulva a német gazdaság fejlődéséhez, vagy csupán egy újabb eredméénytelen ...

Döbbenetes módszerrel egészítette ki egy római katona a fizetését

Tudomány2023.02.16, 11:37

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) régészei egy római katona papiruszos fizetési „csekkjét" tárták fel a masszádai ásatások során. Masszáda egy ősi erődítmény és palota, amelyet Nagy Heródes király építtetett időszámításunk előtt 37 és 31 között Izrael déli körzetében, amely a Holt-tengerre néző fennsíkon fekszik.

Elárulták a nyugdíjasok, mire költik a februárban duplán érkező juttatást - videó

Itthon2023.02.09, 09:41

Februárban az eddig megszokottnál korábban érkezik a nyugdíj, ami a tavalyihoz képest 15 százalékkal több. Ráadásul a 13. havi ellátás is most esedékes, és a nyugdíjasok a már megemelt juttatás alapján kapják azt is. A Ripost budapesti nyugdíjasokat kérdezett, ők mire szánják majd ezt a többletet.

Vállalati előfizetési lehetőséget vezetett be a Spotify

Techbázis2022.05.21, 17:13

Egy közismert multicég már juttatásként adja egyes európai dolgozóinak a Premiumot.

Novák Katalin: 150 ezer fővel többen kapják meg ezt a járandóságot, mint amennyien a baloldali kormány idején

Itthon2021.12.07, 14:52

Jövőre teljes 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők! - írta közösségi oldalán Novák Katalin. A családért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette: jó hír, hogy a jogosultak körét bővíteni tudták, így 150 ezer fővel többen kapják meg ezt a járandóságot, mint amennyien a baloldali kormány idején.

Az országos tisztifőorvos elismerte kollégái munkáját

Itthon2021.08.04, 17:15

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az Origo kérdésre elárulta, hogy senki nem kapott jutalmat az állami szervezetnél.

Előző
Következő