súlyos testi sértés
címke rss
Késsel fenyegette, majd megverte a szüleit egy nagyoroszi férfi
A férfi egy késsel azzal fenyegette meg a szüleit, hogy megöli őket, majd megverte őket. Az anyját fojtogatta, az apját pedig egy hokedlivel ütötte fejen.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Brutálisan megverte két ismerősét egy borsodi férfi
Egy borsodi férfi együtt italozott több ismerősével is az egyik helyi kocsmában. Amikor az egyik ismerős és a barátja hazaindultak, a férfi rájuk támadt. Az egyiküket ellökte, aki ezek után fel sem tudott állni, a másikat pedig többször megütötte ököllel.
Öt év börtönt kaphat a Dárdai Pál csapatától kirúgott kapus
Börtönbüntetést kaphat a Dárdai Pál által vezetett Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusa, Marius Gersbeck, amiért júliusban kocsmai verekedésbe keveredett a német másodosztályú csapat ausztriai edzőtáborában.
Meglőtte, megerőszakolta és prostituáltként dolgoztatta élettársát egy kecskeméti férfi
Egy kecskeméti férfi úgy akart javítani az anyagi helyzetükön, hogy prostituáltként kezdte el dolgoztatni az élettársát. Ezen felül rendszeresen megverte a nőt, megerőszakolta, megalázta, de az is előfordult, hogy meglőtte egy pisztollyal.
Intim testrészein égette meg a feleségét egy hevesi férfi
A hevesi férfi erőszakosan viselkedett és meg is verte a feleségét, valamint megégette az intim testrészeit. A rendőrök elfogták és eljárást indítottak ellene.
Ilyen brutális támadást is ritkán rögzítenek térfigyelő kamerák
Egy férfi betörte élettársa testvérének az orrát az utcán, ami miatt most súlyos testi sértéssel vádolják a Marcali Járási Ügyészségen.
Megverte a barátja nevelőapját egy borsodi férfi
Egy férfi a barátjával, annak nevelőapjával és egy ismerősükkel ment el italozni egy borsodi településen. Miután a kocsmából kitették őket a viselkedésük miatt, a nevelőapa haza akarta vinni a nevelt fiát. Ekkor a férfi rátámadt az apára, eltörte az orrát.
Mutatjuk a videót a brutális benzinkúti támadásról - videó
Belerúgtak és megvertek egy férfit egy jánoshalmi benzinkúton, amit rögzített a hely biztonsági kamerája. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség ügyészei közzétették a felvételt az ügyészség oldalán a támadásról, amely miatt egy férfit súlyos testi sértéssel vádoltak meg.
Rátámadt az ismerősére és ellopta a kocsiját egy salgótarjáni férfi
A fiatal férfi a salgótarjáni buszpályaudvaron ismerekdett meg a férfival. Együtt iszogattak, majd felmentek a férfi lakására. Ott a férfi rátámadt az ismerősére egy csavarhúzóval és ellopta a kocsiját.
Ismerősét rabolta ki egy férfi Sajóhídvégen
A rendőrök rövid időn belül lecsaptak egy körömi férfira, aki megverte, majd kirabolta ismerősét Sajóhídvégen. A férfit azóta már őrizetbe is vették.