fogyasztás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, melyik volt tavaly a legkedveltebb halunk
A NAIK AKI közzétette a tavalyi év hazai halászati adatait összegző lehalászás-jelentését. Továbbra is a ponty a legnépszerűbb hal a termelőknél és a fogyasztóknál is - ismerteti a Store Insider.
- címkék:
- gazdaság
- étkezés
- hal
- fogyasztás
- ponty
- Címkefelhő »
Tudták, hogy mennyi műanyagot eszünk meg egy héten?!
Aggasztó adatok érkeztek Kínából, elszabadulhatnak az árak
Májusban 15 hónapos csúcsra ugrott a kínai fogyasztói árindex, ami elsősorban az élelmiszeráraknak, és különösen a sertéshús drágulásának volt betudható. Noha az elemzők számítottak az infláció emelkedésére, újabb jelzés érkezett arra nézve, hogy a kínai gazdaság nehézségekkel küzd. Mindeközben az autóeladások már a 11. egymást követő hónapban csökkentek a világ második legnagyobb gazdaságában.
- címkék:
- Kína
- infláció
- ipar
- autó
- fogyasztás
- Címkefelhő »
A fogyasztók miatt kerül bajba a japán gazdaság
A japán háztartások áprilisban a vártnál kevesebbet költöttek, ahogy a reálbérek csökkenést mutattak. Ennek következtében a szigetországban egyre inkább fokozódnak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a belső fogyasztás lehúzza a gazdasági aktivitást és növekedést.
- címkék:
- Japán
- bér
- gazdaság
- növekedés
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Anyatejjel iszod a kávéd? Mi vagy te, egy kisgyerek?!
Szóval, pár napja anyatejes palacsintát sütöttek a Mokkában. Ezúton is szeretnék gratulálni a szerkesztőnek, aki ezt kitalálta, mert felrobbantotta a netet. Gondolom, ez volt a cél. Mert más értelme ennek nem volt.
Kína népessége 2023-ban érheti el a csúcsot
Az eddig vártnál 6 évvel korábban érheti el a demográfiai csúcsát a világ legnépesebb országa. Kína lakosságának száma így 2023-ra ütheti meg a tetőpontot, aminek súlyos gazdasági következményei is lehetnek.
- címkék:
- Kína
- demográfia
- népesség
- gazdaság
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Pozitív gazdasági folyamatok figyelhetőek meg Magyarországon
Februárban az import euróban számított értéke 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bővüléshez hozzájárult a beruházások és a fogyasztások dinamikus növekedése – közölte a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
- címkék:
- beruházás
- import
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Az online kereskedelem már megelőzte a hagyományos boltokat
Az Amazon által vezetett amerikai online kereskedelem februárban történelmi mérföldkőhöz érkezett. Ekkor fordult elő ugyanis először, hogy az online eladások meghaladták a hagyományos, fizikai üzletek bevételeit.
- címkék:
- USA
- kereskedelem
- fogyasztás
- online
- Címkefelhő »
Hatalmasat bukott az olasz luxusmárka
Újabb céges áldozatot szedett a kínai gazdaság lassulása. Az olasz Prada részvényei ugyanis hatalmasat zuhantak, ahogy a világ legnagyobb fogyasztói piacának számító Kínában váratlanul beszakadt a divatház nyeresége.
- címkék:
- Kína
- profit
- fogyasztás
- luxus
- Prada
- Címkefelhő »
Meglepő tények, amiket biztosan nem tudott a vécépapírüzletről
A QZ felmérte a globális WC-papír helyzetet, és meglepő számokat közölt. Az Egyesült Államokban fogyasztanak ebből a legtöbbet fejenként, az iparág növekedéséért viszont India és Kína felel. Az amerikaiak viszont egyre inkább keresik a "luxus" WC-papírokat, ezen termékek iránt az utóbbi öt évben 70 százalékkal nőtt a kereslet.
- címkék:
- fogyasztás
- pénz
- vécé
- vécépapír
- vicces
- érdekes
- Címkefelhő »
Európa húzza le a világgazdaságot?
Bár az olyan kockázati tényezők, mint az amerikai-kínai kereskedelmi háború súlyos kockázatot jelenthet a világgazdaságra nézve, egyre inkább úgy tűnik, a legnagyobb fenyegetést mégis Európa jelenti. Az öreg kontinens igen erősen húzza vissza a globális növekedést.
Ismét erős évet zárt a lakossági hitelpiac
Az előző évinél is gyorsabb ütemben, 37,2 százalékkal nőtt tavaly a lakossági hitelpiac, a bővülést változatlanul a lakáshitelek és a személyi kölcsönök húzták, a prognózisok szerint az idén is két számjegyű erősödés lehet - írta a Világgazdaság.
- címkék:
- fogyasztás
- háztartás
- hitelpiac
- Címkefelhő »
Súlyos bajok lehetnek a kínai növekedéssel
Kína jelenlegi gazdasági növekedése valószínűleg még a 6 százalékot sem éri el – vélik egyes elemzők. A háttérben elsősorban a gyengélkedő belső kereslet állhat. Mindez arra utal, hogy komoly szerkezeti átalakulások mennek végbe a világ második legnagyobb gazdaságában.
A rendszerváltás óta a legnagyobb ütemben nőtt a magyar GDP
2018 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 4,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt, több mint fél százalékponttal meghaladva az elemzői várakozásokat. A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült. A harmadik negyedéves növekedés az Európai Unióban a legnagyobbak között volt – olvasható a Századvég Gazdaságkutató prognózisában.
Amíg a fogyasztók vásárolnak, van remény az USA-ban
Miközben egyre több figyelmeztetés érkezik az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban, a Goldman Sachs szerint addig van remény, amíg a fogyasztók továbbra is aktívan vásárolnak. Vagyis a belső fogyasztás lehet a legfontosabb tényező az USA számára.
Eláruljuk, mennyi sört fogyaszt idén az ország
Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége.
A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon
A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye.
Egyre jobban élnek, egyre többet vásárolnak a magyarok
Egyre több jövedelemhez jutnak a magyar háztartások, és ebből következően egyre többet tudnak fogyasztani. Az egy főre eső nettó jövedelem 2010 óta több mint 37 százalékkal emelkedett, míg a fogyasztási kiadások több mint 25 százalékkal nőttek. Nagyon kedvező tendencia, hogy a létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgokra arányaiban egyre kevesebbet költenek a háztartások, míg például utazásra és éttermi fogyasztásra egyre többet. A háztartások elégedettsége is javult az anyagi helyzetükkel kapcsolatban. 2017-ben is folytatódott a szegénység csökkenése Magyarországon, több százezer fővel nőtt azoknak a száma, akik a középosztályba tartoznak.
Katasztrófához közelít Kína?
A kínai fogyasztók költési kedve már nem a régi. Annak ellenére, hogy az általános kínai állampolgár pénzügyei rendben vannak, rengetegen tartalékolnak, ugyanis a jövőt elég bizonytalannak találják – állapítja meg a McKinsey tanácsadó cég átfogó tanulmánya.
Olyat produkált a magyar gazdaság, amire évtizedek óta nem volt példa
A várakozásokat messze meghaladva az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről évre csökkenni tud. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdaságot döntően a piaci szolgáltatások és az építőipar kirobbbanó ...
Az egész üzleti világ átalakul 2050-re
Ha az üzleti vállalatok a jövőben is működni akarnak, feltétlenül szükség van arra, hogy fenntartható megoldásokat találjanak – mondja az ENSZ fejlesztési programjának vezetője. Achim Steiner szerint azonban ez nem kizárólag a cégek feladata.
Ez a legveszélyesebb szektor az amerikai piacon?
Az év legveszélyesebb szektora éppen az lehet az amerikai részvénypiacon, amely az elmúlt időszak egyik legerősebb szereplője volt – figyelmeztet a Morgan Stanley elemzése. Az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy lényegében egyetlen cég teljesítményén múlik az egész iparág teljesítménye.
- címkék:
- USA
- részvény
- fogyasztás
- Amazon
- Címkefelhő »
Ennyit költenek átlagosan naponta a magyarok
Fél év alatt 700 milliárd forinttal nőtt a családok költése - írja a Blokkk.com. A boltos vásárlások mellett, figyelembe véve a vendéglátást, utazást, mozit, a háztartások összes fogyasztási kiadását, kiszámolható, mennyit költ naponta átlagosan egy magyar polgár. A kiskereskedelmi forgalom mellett, nőtt a tartós fogyasztási javak vásárlására fordított összeg is.
A sztárok már unalmasak! Ezekre a papírokra kell figyelni
A befektetők már behűtötték a pezsgőt, de egyelőre nem tudták felbontani, vagyis az S&P 500 részvényindex még mindig nem volt képes áttörni a lélektani határnak számító 2900 pontos szintet. Mindazonáltal a sztárolt technológiai papírok mellett van három olyan szektor, amely átviheti a mutatót a célszalagon.
Így készül egy autógyár a szigorított fogyasztásmérésre
Az Opelnél a tulajdonoscsere óta minden lehetőséget megragadnak, hogy a márka biztos jövőjéről beszéljenek. A frissített SUV motorkínálat kapcsán azonban azt is elmondták, mire számíthatunk az európai fogyasztásmérési változások nyomán. NEDC, WLTP, RDE – lássuk, mik ezek!
Ezek most a legnépszerűbb fogyasztási cikkek Észak-Koreában
Az Unification Media Group – egy független médiatársaság, mely Észak-Korea területére rádióadásokat is sugároz – időről időre közli friss, belső forrásokból származó értesüléseit az elzárt rezsim, Észak-Korea aktuális helyzetéről, elsősorban a hétköznapok alakulásáról. A Daily NK-n megjelent anyagból kiderül, melyek most a legkelendőbb fogyasztási cikkek az ottani férfiak és nők körében.
A foci-vb a brit gazdaságnak is lendületet ad
Két, viszonylag ritka tényező együttállása támogathatja meg a brit gazdaságot ezen a nyáron. A szigetország labdarúgó válogatottja ugyanis a legjobb négy közé menetelt a világbajnokságon, miközben szokatlanul meleg van az országban. Ezek pedig együtt erősen serkentik a britek fogyasztását.
Úgy isszuk a cidert, mintha nem lenne holnap
Közel 40 000 hektoliter cidert gurítottak le a magyarok egy év alatt 2017 június és 2018 májusa között: 15 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - írja az ÉlelmiszerOnline egy piackutatási jelentés alapján.
Szemünk előtt zajlik az igazi jóléti rendszerváltás
2011 és 2017 között az egy főre eső fogyasztási kiadás több mint harminc százalékkal nőtt Magyarországon, az élelmiszerekre pedig közel 47 százalékkal költünk többet, mint hét évvel ezelőtt. Nemcsak a létfenntartáshoz szükséges termékek esetében történt jelentős növekedés, hanem a tartós fogyasztási cikkekre, a kultúrára és a turizmusra is egyre többet tudnak költeni a magyarok. A KSH legújabb adatai alapján az elmúlt években valóban lezajlott egy jóléti fordulat Magyarországon.
Több mint 4 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben
A bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben.
- címkék:
- szolgáltatás
- fogyasztás
- GDP
- Címkefelhő »
Kína szűnni nem akaró olajéhsége felkavarja a világpiacot
Szakértők szerint az előttünk álló időszak igencsak mozgalmasnak ígérkezik az olajpiacon. Ám a hírek nem elsősorban Iránról, a palaolajról vagy az OPEC-ről fognak szólni. A változások gyújtópontját egészen máshol, a világ másik végén, Kínában kell majd keresni.
Sokan még mindig elhisszük a marketing meséket...
Birkaként terelgetnek minket a boltok kirakatai között, és már fel sem tűnik, hogyan húzzák ki a zsebünkből a pénzt. Mert közben simán benyaljuk, hogy épp marha jól szórakozunk.
Így hat a csokoládé a környezetre
A csokoládé karbonlábnyomát és az édesség más környezeti hatásait vizsgálták a Manchesteri Egyetem kutatói, felmérve az összetevők, a gyártási folyamat, a csomagolás, a szállítás és a keletkező hulladék környezeti hatásait.
Kicsiken múlik, hogy spóroljunk az árammal
Az áramfogyasztáson minden háztartás tud spórolni, a kérdés csak az, mennyi időt, odafigyelést és pénzt szán erre. Paradox módon ugyanis a legnagyobb spórolás nincs ingyen. A leghatékonyabban akkor lehet eljárni, ha már az induláskor kiemelt figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra. Vagyis ha energiatakarékos hűtőt, mosógépet vagy mosogatógépet veszünk.
MNB: a vártnál nagyobb lesz a fogyasztás és a beruházások növekedése
A decemberi Inflációs jelentés óta beérkezett adatok alapján kedvezőbb fogyasztási és beruházási folyamatokat, valamint enyhén erősebb exportnövekedést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői. Emiatt az előző jelentéshez képest rövid távon magasabb, 3,9 százalék helyett 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak erre az évre a csütörtökön megjelent legfrissebb Inflációs jelentésben.
Óriási erővel bírnak a kínai fogyasztók
A kínai gazdaság növekedése jelentős részben az egyre erősebb fogyasztásnak köszönhető. Ennek tükrében az sem meglepő, hogy a Nemzetközi Valutaalap feljavította az ország növekedési kilátásait. Ráadásul hamarosan a Netflix műsorai is belépnek a kínai piacra.
- címkék:
- Kína
- növekedés
- fogyasztás
- Netflix
- Baidu
- Címkefelhő »
Kína rengeteg áramot fogyasztott tavaly
Kína villamosenergia-fogyasztása tavaly 6310 milliárd kilowattóra (631 ezer terrawatt) volt, ami 6,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál - adta hírül az MTI, az ázsiai ország energiahivatalának közlése alapján.
Téli napon ért csúcsára tavaly a villamos energia felhasználás
Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. előzetes adatai szerint 2016-hoz képest több mint 2,5%-kal nőtt az igénybe vett mennyiség. Eközben valamelyest csökkent az import aránya - áll a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében.
Kemény évek várnak a brit gazdaságra
Még legalább két évig nem fog felpattanni az Egyesült Királyság gazdasági növekedése, ahogy igencsak gyengélkedik az ország fogyasztói aktivitása. A brit jegybanktól azonban így is kamatemelésre számítanak az elemzők.
Kevesebb vágott dohány fogyott idén
A friss kereskedelmi adatok szerint átalakulóban van a hazai dohánypiac, idén érezhetően kevesebb vágott dohány fogyott Magyarországon, mint tavaly, cigarettából eközben a korábbinál valamivel több kelt el.
- címkék:
- dohány
- fogyasztás
- Címkefelhő »
A legtöbb virsli decemberben fogy
Emelkedik a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet az év végi ünnepek előtt; az éves virsli forgalomnak átlagosan 12-15 százalékát értékesítik decemberben az üzletek, de nagyobb a forgalma a szalámiknak és egyes füstölt húskészítményeknek is – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke.
Századvég: Nagyobb lehet a növekedés a vártnál
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisában 2017-re a korábbinál némileg nagyobb, 3,9 százalékos növekedést vár, becslése szerint 2018-ban a növekedés mértéke 3,7 százalékos lehet, a gazdaság bővülését mindkét évben elősegítheti a fogyasztás és a beruházás növekedése.
A vásárlástól érzik magukat boldognak a fiatalok
A vásárlási döntések szempontjából az Y és a Z generáció, vagyis az 1980-as és 90-es években, illetve a 2000 után születettek a legkönnyebben befolyásolhatók. Ezek a korosztályok hajlamosak leginkább az impulzív, vagyis hirtelen döntésből fakadó, átgondolatlan vásárlásokra – derül ki az Antall József Tudásközpont (AJTK) Suschool ismeretterjesztő fórumán ismertetett, reprezentatív kutatás adataiból.
- címkék:
- vásárlás
- boldogság
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Az ízérzékelés nemcsak a szánkban kezdődik, hanem a fülünkben is
Amikor legközelebb beül egy étterembe vacsorázni, figyelje meg a hangokat maga körül. Van zene vagy csak mások beszélgetésének szelíd duruzsolása hallatszik? Ha van zene, akkor hangos vagy viszonylag halk? Pörgős vagy lassú? Bárhogy is legyen, az akusztikus légkör mindenképp befolyásolni fogja az elfogyasztott ételek és italok ízét.
- címkék:
- zene
- fogyasztás
- ízérzékelés
- ízek
- hangok
- Címkefelhő »
Kevesebb új céggel nő a szálláshely-szolgáltatók bevétele
Csökkenő cégszámok mellett növekvő árbevételt produkált a szálláshely-szolgáltató piac az elmúlt három évben. A kereskedelmi szálláshely szolgáltató cégek száma lassuló ütemben növekedett, a vendéglátó-ipari egységek száma csökkent az elmúlt néhány év során.
Ellepik a pulykák az Egyesült Államokat
Miközben az amerikai pulykafogyasztás az elmúlt három évtizedben lényegében stabil volt, a kínálati oldal mára meghaladta a keresletet. Vagyis annyi pulyka van az Egyesült Államokban, hogy a vásárlók az alacsony áraknak is örülhetnek az idei hálaadáskor.
- címkék:
- USA
- fogyasztás
- Hálaadás
- pulyka
- Címkefelhő »
Csúcsot döntött a villamosenergia-fogyasztás nyáron
Új történelmi rekordot ért el Magyarország nyári villamosenergia-fogyasztása idén – derül ki a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adataiból. Június és augusztus között a hosszú kánikula és a viharos időjárás sűrűn váltotta egymást, ennek ellenére az ország villamosenergia-ellátásbiztonsága mindvégig zavartalan volt.
GfK: romlott a fogyasztói hangulat Németországban
Az előző havinál kissé borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat a német polgárok a GfK piackutató intézet csütörtökön közzétett, októberre vonatkozó fogyasztói hangulatindexe alapján.
Óriási biznisz lett a rozé
Évek óta egyre népszerűbbek a rozé borok. Most egy friss kimutatás megállapította, hogy a globális rozépiac értéke 389 millió dollár, és egyre növekszik. Hiába azonban a gyors bővülés, a rózsaszínű bor részesedése még így is eltörpül a többi borhoz, illetve a sörhöz képest is.
- címkék:
- alkohol
- bor
- fogyasztás
- rozé
- Címkefelhő »
Alföldi foodporn - avagy a sült vértől az eperburgerig
Az Alföld közepén nőttem fel. Nem kerítettünk nagy feneket az evésnek. Anyukám minden este főzött, mert ugye a meleg vacsora és az, hogy a család körbeüli az asztalt, kötelező program volt. Alaposan rögződött is.
Kampány indul a dinnyefogyasztás ösztönzésére
A melegnek köszönhetően több dinnye jut a hazai, illetve a nemzetközi piacra, amellett, hogy egyre jobb minőségben termelik a közkedvelt nyári csemegét. A görögdinnye mellet pedig nőtt a hazai sárgadinnye fogyasztás is.
- címkék:
- dinnye
- fogyasztás
- görögdinnye
- Címkefelhő »
Varga Mihály: a béremelések hatása a hat százalékos forgalomnövekedés
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a forgalomnövekedés a bér és jövedelem emelkedésének köszönhető.
Kiderült, melyik EU-s nemzet a leggazdagabb
Az Eurostat közzétette uniós rangsorát a leggazdagabb országokról. Nem meglepő módon Luxemburg végzett az élen, míg a legszegényebb ország Bulgária. Magyarország a mezőny utolsó negyedében helyezkedik el.
Olcsóbb a gáz, ezért nem is spórolunk vele
Havonta átlagosan 77 100 forintot költöttek fejenként a magyarok tavaly, mintegy 2500 forinttal többet mint egy évvel korábban - írja keddi számában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
- címkék:
- fogyasztás
- Címkefelhő »
A parlagfű fogyasztása káros
Gyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban.
Felfutott a tartós fogyasztási cikkek piaca Magyarországon
Tavaly 6,8 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek kereskedelme, áll a piacvezető hitelbiztosító legfrissebb elemzésében. Az Atradius elemzői szerint a magyar háztartások fogyasztásnövekedését az alacsony infláció és az erősödő foglalkoztatottság tette lehetővé. A hitelbiztosító 2017-re azt várja, hogy folytatódik az általános fogyasztásbővülés, de a növekedés üteme elmarad majd az elmúlt 3 év átlagától.
Energiatakarékosabb lesz a Windows 10
Átlagosan 11 ezer forintba kerül a húsvét
Számításaink szerint legalább hatezer forintos kiadást jelent egy családnak egy visszafogott húsvét, de könnyen 17 ezer forintot is elkölthetnek, ha jobb minőségű termékeket vásárolnak. És ebben még nincs ajándék vagy jelentős mennyiségű alkohol.
- címkék:
- húsvét
- fogyasztás
- kiadás
- Címkefelhő »
Hároméves mélyponton a brit fogyasztói kiadások emelkedése
Az első negyedévében a brit fogyasztói kiadások az utóbbi három év leglassabb növekedését érték el éves szinten.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- fogyasztás
- Visa
- Címkefelhő »
Az okosabb gyerekek többet isznak és füveznek
A cigaretta viszont kevésbé népszerű a jobb tanulmányi eredményeket elérő gyerekeknél, mint rosszabbul tanuló társaik körében.
Az újgazdagok lerombolják a régi piacokat
A tejtermékektől az alkoholos italokon át az autóvásárlásig mindenre kihat a kínai fogyasztási szokások megváltozása. Egy új, feltörekvő réteg ugyanis egyre inkább felforgatja a régi piacot, az új varázsszó pedig a „prémium".
- címkék:
- Kína
- vagyon
- fogyasztás
- Coca-Cola
- PepsiCo
- Címkefelhő »
A megugró belső fogyasztás húzta a német GDP-t
A bruttó hazai termék 1,9 százalékkal nőtt tavaly a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint a 2015-ös 1,7 százalék és a 2014-es 1,6 százalék után.
Nem sokat spóroltunk novemberben
A kiskereskedelmi forgalom novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. A forgalom jelentősen megélénkült az októberi 2,6 százalékos növekedés után. Az év első tizenegy hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- kiskereskedelem
- vásárlás
- fogyasztás
- KSH
- Címkefelhő »
Szilveszteri pezsgő kisokos Levitől
Évek óta több cikk és blogposzt foglalkozik azzal, hogy a pezsgő még nem igazán terjedt el hazánkban. Keveset iszunk belőle, jobbára azt is karácsonykor és szilveszterkor. Egy 2014-es felmérés szerint ezen a két napon történik a magyar pezsgőfogyasztás 80%-a.
- címkék:
- party
- pezsgő
- etikett
- fogyasztás
- fajta
- koktél
- szokások
- Címkefelhő »
Jövőre is a fogyasztás húzza a gazdaságot
Jövőre a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő, amiben döntő szerepet játszik a minimálbér-emelés és a garantált bérminimum növekedése, ebből fakadóan a lakosság rendelkezésére álló jövedelem emelkedése, emellett a beruházások is érdemben bővülhetnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az Inflációs jelentés részletes bemutatásakor.
- címkék:
- fogyasztás
- inflációs jelentés
- MNB
- GDP
- Címkefelhő »
Jövőre könnyebb lesz a pulykásoknak
A 2014-es és 2015-ös bővülés után az idén megtorpant a növekedés a pulykaágazatban, az idei termelés a tavalyihoz hasonlóan 102 ezer tonna körül alakul - mondta Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.
Kellemes meglepetés a görög gazdaságtól
Megugrott a görög gazdaság növekedése a harmadik negyedévben, a hazai össztermék jóval nagyobb mértékben gyarapodott, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.
- címkék:
- Görögország
- fogyasztás
- GDP-adat
- Címkefelhő »
Ezért eszünk többet, ha fáradtak vagyunk
Hogy egy kevés alvással töltött éjszaka után kimerültebbnek, ezáltal pedig éhesebbnek is érezzük magunkat, nem új keletű téma. Egy nemrég készült felmérésből pedig kiderült, átlagosan mennyivel is fogyasztunk többet ezeken a napokon, és pontosan mit is okoz a szervezetben az alvásmegvonás.
Lesz sütnivalójuk a villanyóráknak
Húszezer háztartásban fogják tesztelni az intelligens fogyasztásmérőket. Az új technológia információkkal láthatja el a szolgáltatót és a fogyasztókat, és még a fogyasztást is zöldítheti.
- címkék:
- energia
- zöld energia
- fogyasztás
- villany
- MVM
- Címkefelhő »
Rég nem voltak ilyen bizakodóak a magyar vásárlók
Többéves csúcson van Magyarországon a hitelfelvételi, a fogyasztási valamint a megtakarítási optimizmus, derült ki a Deloitte legfrissebb felméréséből: a BankIndex szerint 2016 első félévben tovább javult a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd. Azonban a tanácsadó cég egy másik, kétévente készülő felmérése szerint a magyar bankszektor a legtöbb területen lemaradt a közép-európai régióban.
Mindent bekebelez a kínai középosztály
A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kínában 15 éven belül a lakosság mintegy háromnegyede a „közepes jövedelmű" kategóriába tartozhat. Egyre csökken ugyanis az alacsony jövedelműek száma, aminek következtében 2030-ra uralkodóvá válhat a középosztály. Ez pedig számos gazdasági szektort is súlyosan érint.
- címkék:
- Kína
- jövedelem
- fogyasztás
- középosztály
- Címkefelhő »
Jövőre 2,7 százalékkal nőhet a gazdaság
Idén továbbra is 2 százalékos gazdasági növekedésre, jövőre pedig a bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékos emelkedésére számít a GKI Gazdaságkutató Zrt.
- címkék:
- reálkereset
- gazdaság
- fogyasztás
- GKI
- Címkefelhő »
A tehetős magyarok okosotthont vennének
Egyre többen vágynak már Magyarországon is okosotthonra. A hálózatra kapcsolt kütyük ugyanis segíthetnek a rezsicsökkentésben, illetve a biztonság szavatolásában is.
A jövő fogyasztójának gyártana? Ez érdekelni fogja
Terrorveszély esetén egy kattintás a Facebook safety check alkalmazásra, segélykérő applikáció letöltése utazás előtt, két könyv elolvasása az ingázással töltött idő alatt, takarítás kiszervezése két gombnyomással, alvásritmus-figyelés otthon, húsmentes hétfő. Ezek a mindennapjainkba beépülő szokások egyértelműen meghatározzák korunk termékfejlesztéseit, innovációit és újfajta piaci lehetőségeit.
Pénzügykutató: Jövőre 3 százalékkal nőhet a GDP
A GDP 2,2 százalékos idei és 3 százalékos jövő évi növekedését prognosztizálja legfrissebb előrejelzésében a Pénzügykutató a tavalyi 3,1 százalékos növekedés után.
Kilőtt az ipar, leállt a Népszabadság
Felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a lap az elmúlt években többmilliárdos veszteséget halmozott fel, jelenleg az üzleti modell újraformálásán dolgoznak. Csökkent a költségvetési hiány, nőtt az ipar, bővült a fogyasztás. Budapest elküldte a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második részét, de így tett Róma is, pedig korábban bejelentették, hogy visszalépnek. Az angol font 31 éves mélyponton van, Donald Trump pedig valószínűleg közel 20 éve nem fizet jövedelemadót. Ez volt a héten a gazdaságban.
Így változtak az étkezési szokásaink
Mindig van új a nap alatt – ez pedig különösen igaz a táplálkozási irányelvekre is. Néhány dietetikus összeírta, mi mindenen változtattak az étrendjükben az elmúlt 5 év alatt.
Sokkoló eredmények, közzétették 30 autó valódi fogyasztását
A PSA közzétette harminc legnépszerűbb modelljének valós felhasználási körülmények között mért üzemanyag-fogyasztási adatait.
- címkék:
- autós hír
- fogyasztás
- PSA
- Címkefelhő »
Érdekes dolgot figyeltek meg a sörivók agyában
Habár azzal mindenki tisztában van, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nem tesz jót az agynak, a kevés vagy mérsékelt alkoholbevitel hatásairól megoszlanak a vélemények. Szintén nem ismert, hogyan befolyásolják ezek az italok az olyan neurodegeneratív betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-kór. Egy új tanulmány ennek igyekezett utánajárni.
A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét
A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.
Visszaesett a fogyasztás
Márciusban kissé lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, a naptárhatástól megtisztított adat szerint a bolti forgalom volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 6,6 százalék után - erősítette meg részletes adatok alapján második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- húsvét
- benzin
- fogyasztás
- bútor
- KSH
- Címkefelhő »
Ruha helyett hajóra költenek az amerikaiak
Tekintve, hogy a világ legnagyobb gazdaságának jelentős részét a belső fogyasztás teszi ki, így igencsak lényeges, hogy miként alakul az amerikai kiskereskedelem. Mostanában azonban furcsa fordulatok álltak be az ország kiskereskedelmi szektorában. A friss adatokból az is kiderül, hogy a terület mely cégei teljesítettek a legjobban az idei első negyedévben, és noha ezek itthon kevésbé ismertek, mégis érdemes odafigyelni rájuk.
A Suzukinál is csaltak a fogyasztással
A Suzuki Motors is csalt a fogyasztási adatokkal, trükköket vetett be a teszteken annak érdekében, hogy kedvezőbb tulajdonságokkal vértezze fel autóit. A Suzuki elismerte, hogy szabálytalanul mértek, de azt állítják, az érintett autók fogyasztási adatai a szabályos mérésekkel sem mutatnak jelentős különbséget.
- címkék:
- tőzsde
- csalás
- autó
- fogyasztás
- Suzuki
- Címkefelhő »
Katasztrófa közelében az amerikai kiskereskedelem
A nagy amerikai kiskereskedelmi cégek több száz boltjukat zárták be az elmúlt néhány évben, üres és elhagyatott bevásárlóközpontokat hagyva maguk után. Az e-kereskedelem felől érkező kihívás egyre nagyobb katasztrófát okoz a belső fogyasztás által vezérelt amerikai piacon.
Vészesen fogy az olajnagyhatalom pénze
Egyre inkább a szűkülés jeleit mutatja Szaúd-Arábia gazdasága, ahogy az olcsó olaj tovább fokozza a az OPEC vezető államára nehezedő nyomást. A közel-keleti országnak már olyan pénzügyi gondokkal is szembe kell néznie, amire rég nem volt példa.
Borúlátóbbá váltak az elemzők
Miközben a következő időszak gazdasági növekedését elsősorban a fogyasztók adhatják, a technológiai innovációk soha nem látott ütemben alakítják át a piacokat – olvasható ki a Fidelity elemzői hangulatot mérő kutatásából. Regionális szinten továbbra is Japán a nyerő, de Európában és Amerikában is bíznak az elemzők.
Optimistán látjuk a pénztárcánkat
2015-ben tovább javult a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd. Csúcsközelben a hitelfelvételi, abszolút csúcson a fogyasztással és megtakarítással kapcsolatos optimizmus, azonban tovább nyílt a társadalmi olló. A magyar banki ügyfél még mindig nem tudatosan válogat a szolgáltatások közül, messze még a digitális átállás – derül ki a Deloitte-Scale BankIndex kutatás legfrissebb kiadásából.
Megint reszketünk a munkanélküliségtől
Februárban a januári magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI-konjunktúraindex. Minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetősen optimista hangulatot tükröznek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
Közel a kiskereskedelmi apokalipszis
Vezető kiskereskedelmi üzletláncok zárják be nagy számban boltjaikat az Egyesült Államokban, miközben a vásárlók arról számolnak be, hogy a meglévő boltokban is sok helyen üresek a polcok. A belső fogyasztásra épülő amerikai gazdaságban eljöhet 2016-ban a kiskereskedelmi végítélet.
Pazar videó a Boeing 737 MAX szűzrepüléséről
Jövő év második felében állhat üzembe az Airbus A320neo takarékos és csendes kihívója.
Egy cseppben a világgazdaság tengere
Két nagy gazdasági sztori irányít mindent napjainkban. Egyrészt a fogyasztói költések emelkednek, miközben az ipar zsugorodástól szenved. Ennek a jelenségnek a tökéletes leképeződését adja a Boeing nemrég kiadott jelentése.
- címkék:
- ipar
- repülőgép
- fogyasztás
- Boeing
- Címkefelhő »
2016: komoly nehézségekkel teli új időszámítás kezdődhet
Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetleges decemberi kamatemelése az elemzők szerint erősen megtisztíthatja a képet a jövő év kezdete előtt, várhatóan nem jön egyszerű időszak a befektetők számára. Az energiaszektor jövője pedig továbbra is nagy kérdés lesz.
- címkék:
- USA
- tőzsde
- befektetés
- kamat
- bank
- árupiac
- részvény
- fogyasztás
- Fed
- Címkefelhő »
Olaj a tűzre
Emelkedő maginfláció, javuló beszerzési indexek és konjunktúra, az olajárak bázisának csökkenése, növekvő GDP, Görögország kivételével talpra álló periféria országok, mi kell még? Az Európai Központi Bank szerint még több pénz.
Kifuthatnak jövőre az idei nagy sztorik
Ahogy az idei év lassan a végéhez közeledik, a befektetők egyre inkább 2016 nagy sztorijait keresik. Az elemzők szerint jövőre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és Kína hatásai fogyasztókra és a vállalati eredményekre egyre csökkennek. A nagy kérdés az tehát, mi mozgatja majd jövőre a piacokat.
- címkék:
- Kína
- USA
- tőzsde
- kamat
- vásárlás
- gazdaság
- fogyasztás
- S&P 500
- Fed
- Címkefelhő »
Indul a nagybevásárlási szezon
Közeledik az év vége, és ez azt jelenti a pénzügyi világ számára, hogy indul a bevásárlási szezon. A Fekete Péntek már hazánkban is megjelent a nagy leértékeléseivel, azonban egyes vállalatok még így is hatalmas profitokat keresnek a termékeiken. Néhány esetében nagyon látványos a túlárazás, amelyre a befektetőknek is érdemes lehet odafigyelniük.
Mindent bevetnek a japánok
A minimálbér emelését és a társasági adó csökkentését tervezi a japán kormány, hogy a gazdaság kitörjön az évtizedek óta tartó stagnálásból.
- címkék:
- Japán
- adó
- minimálbér
- gazdaság
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Ezért válaszd a drágábbat! - Energiahatékonysági kisokos
Ha nem dugdosol százezreket, vagy akár milliókat a párnád alatt, akkor valószínűleg te sem úgy vásárolsz új háztartási gépet, mint egy pár zokni: pénzedért olyan terméket szeretnél kapni, ami hosszú évekig fogja a családot jól és megbízhatóan szolgálni. Na de megéri az olcsóbb, vagy hoszú távon jobban jársz egy drágább háztartási cikkel?
Ragyogó lehet az amerikai karácsony
Az amerikai fogyasztók 2007 óta nem látott mértékben vásárolnának ajándékokat idén karácsonykor. A Gallup felmérésének eredménye azért kiemelkedően fontos, mert a fogyasztói hangulat kiváló indikátora a belső fogyasztás által hajtott amerikai gazdaságnak.
A világgazdaságnak szüksége van a kínai gyerekekre
Komoly visszhangokat váltott ki a világban, hogy Kína megváltoztatta a népesedéspolitikáját, és feloldotta a nagyjából 35 éve fennálló szabályt, miszerint a családok csupán egy gyereket vállalhatnak. Elsőre talán meglepő lehet, hogy a gyorsjelentési szezon kellős közepén, az olajár viszontagságai közepett és az európai menekültválság mellett miért pont a kínai gyerekpolitika kavart ekkora port, de a kérdés mélyére nézve látszik, hogy a döntés az elkövetkező évtizedek egyik legfontosabb problémáját vetíti előre.
Valós fogyasztási adatokat fog közölni a Peugeot
Az ősszel kirobbant dízelbotrány több olyan dologra is rávilágított az autóiparban, ahol egyértelműen változtatásokra van szükség. Az egyik ilyen az autók fogyasztásmérése, hiszen a laborok világában mért értékek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Történelmi lépésre szánta el magát a PSA.