minimálbér
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bér-fizetés
- bér
- devizapiac
- fizetés
- Világgazdaság

Mutatjuk, mennyivel nőnek a legkisebb bérek december 1-től
Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mutatjuk, mennyi lesz jövőre a minimálbér
Nem maradt több vitás pont, így a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának 2023. november 16-i ülésén megegyeztek a munkaadók és a szakszervezetek a 2024-es minimálbérről és garantált bérminimum emelésének mértékéről. Előbbi 15 százalékkal, utóbbi 10 százalékkal emelkedik, a kormány felvetésének megfelelően, már december elsejével. A minimálbér összege ezzel tehát 266 800 forintra, míg a garantált bérminimumé 326 040 forintra nő.
Bérnövekedési hullám jöhet 2024-ben Magyarországon
A Világgazdaság arról ír, hogy jövőre felpöröghet a gazdaság, nőhetnek a bérek. Mint írják, lényegében ez hangzott el a legutóbbi Kormányinfón, ami nem üres kijelentés, mivel szinte borítékolható, hogy az idei évhez hasonlóan 2024-ben is 10 százalék körül nőnek majd a keresetek Magyarországon. Mindezt úgy, hogy 10 százalék alatt marad az infláció, azaz a reálbérek is növekedhetnek.
105 millió forintos minimálbért kaphatnak a teniszezők
Éves minimálbért vezet be jövőre a férfi profi tenisztornákat szervező ATP.
- címkék:
- tenisz
- program
- ATP
- minimálbér
- Címkefelhő »
Ennyivel nőtt idén a minimálbér
A havi bruttó minimálbér összege 2023. január elsejétől 232.000 forint, a garantált bérminimumé 294.400 forint. Ez 16, illetve 14 százalékos emelkedést jelent a korábbiakhoz képest.
- címkék:
- minimálbér
- fizetésemelés
- Címkefelhő »
Kihirdették a 2023-as legkisebb órabér összegét
A Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a 2023-as minimálbérről és a garantált bérminimumról. A napokban kötött megállapodásban szereplő összegek ezzel válik kötelezően alkalmazandóvá 2023. január elsejétől – írja összefoglalójában a Bank360.hu.
- címkék:
- minimálbér
- gazdaság
- pénz
- órabér
- Címkefelhő »
Így nő sok jövedelem a 2023-as minimálbér miatt
A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.
- címkék:
- minimálbér
- jövedelem
- gazdaság
- emelkedés
- pénz
- Címkefelhő »
Aláírták a jövő évi minimálbér-megállapodást
Aláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén.
Emelik a minimálbért és nő a garantált bérminimum is - ezek lesznek az összegek 2023-ban
Megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről.
Itt a bejelentés: jövőre 16 százalékkal nő a minimálbér
Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023 január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.