Váncsa István

címke rss

Ők tényleg megérdemelnék az irodalmi Nobel-díjat

A fogadóirodáknál pillanatnyilag Ngugi Wa Thiong'o áll az élen 1:4-es oddsszal, mögötte 1:5-tel Haruki Murakami. A következőkben kevésbé jegyzett személyekről lesz szó, bár Margaret Atwood neve azért elég gyakran felbukkan, és Julian Barnesé is, szerda délelőtt mindketten 1:66-tal álltak, azaz esélytelenek. Nálunk viszont nem. Szavazzon ön is!

Azt mondta: buzi-zsidó-kommunista-heti hetes. És ment tovább

Unikornis2016.10.11, 15:03

Sosem volt az osztály bohóca, mégis az ország egyik legszórakoztatóbb gondolkodója. Viszonylag gyakran láthatjuk a Heti hetesben és időtlen idők óta olvashatjuk az Élet és Irodalomban. Aligha akad a kultúrának olyan szegmense, amelyhez barokkos körmondatokban ne tudna úgy hozzászólni, mintha a téma felkent papja volna. Mégis azt mondja, nem ért semmihez, és nem vallja magát írónak. Pedig rendhagyó szakácskönyvei irodalomként és kultúrtörténetként is értelmezhetők. Bármit képes megtanulni. Na jó, balettozni nem. Váncsa Istvánnal beszélgettünk minderről, meg arról is, mi a baj Magyarországgal.

A szakácskönyv, amit csak szeretni lehet

[origo] Gasztro2015.11.17, 11:54

Rongyosra olvastam az első kettőt, rengeteget főztem és tanultam belőle, sőt az ágyam feletti kispolcon is a Váncsa-szakácskönyvek feküdnek, ezeket lapozgatom, ha rossz álmok kerülgetnek. 

A keserű gyönyör

[origo] Gasztro2014.11.04, 07:13

Kétfajta ember van, az egyik szereti a keserűt, a másik nem szereti. E sorok írója az első csoporthoz tartozik, de nem kizárt, hogy a nyájas olvasó a másodikhoz. Az pedig baj. Mindössze négy alapíz van, édes, sós, savanyú, keserű, aki tehát a legutolsót nem szereti, az ízek világának egynegyedéről lemond. (Az alapízeket illető unortodox nézeteket most figyelmen kívül hagyom.) Ráadásul a keserű nemcsak az egyik alapíz, hanem mindnek a koronája, a kulináris élmény ettől kap tartalmat, mélységet, szubsztancialitást; hogy mást ne mondjak, az a fehérbor, amelyiknek hosszú utóíze van, benne markáns kesernyével, akkor is meggyőz, ha elsőree ...

A konyha gyémántja

[origo] Gasztro2014.10.09, 09:18

Brillat-Savarin véleménye szerint a szarvasgomba a konyha gyémántja. Mármost Brillat-Savarin minden idők legnagyobb hatású gasztronómiai írója és egyben a francia kulinária megkerülhetetlen személyisége, vagyis amit ő mond, az szentírás. Ugyan a szarvasgomba gyémántnak kissé ronda, evvel együtt csakugyan az egyik legértékesebb konyhai alapanyag. Az egyik legfinomabb és ennek megfelelően az egyik legdrágább is. 

Váncsa István: kucsmagomba, bárány, turbolya

Archívum2014.04.03, 08:39

Gombát a magyar ember régente alig evett. A falusiak általában nem értettek hozzá, szakértő nem volt a környéken, így aztán a gomba békésen spórázott az erdő alján, senki se háborgatta. Persze akadtak famíliák, amelyekben két-háromféle erdei gomba ismerete nemzedékről nemzedékre hagyományozódott tovább egészen addig, amíg az egyik generáció el nem nézett valamit. Utána a faluban eggyel kevesebb gombaértő család maradt. 

Váncsa István: A böjti időszak gyötrelmeiről

[origo] Gasztro2014.02.25, 17:39

Hogy a hal böjti étel, arról viszonylag későn szereztem tudomást. Némiképp meglepett. Mifelénk víz nem volt, még egy patak se, halat nem láttunk, maximum három-négy évente egyszer. Összehasonlíthatatlanul ritkábban, mint húst, ergo számomra a hal volt a legkülönlegesebb, legelőkelőbb, legdelikátabb étek, ami csak elgondolható. Később aztán megtudtam, hogy vannak emberek, akik húsvét előtt böjtölni szoktak, avval a céllal, hogy rossz legyen nekik, és ezt halevés útján gondolják megvalósítani.

Váncsa István: A fácán

[origo] Gasztro2014.01.06, 23:28

Fácánt az egyszerű járókelő a csarnokban vagy valami hasonló helyen vásárol. Az ekként beszerzett jószág nagyjából olyan, mint a mirelit csirke, csak kisebb és sokkal drágább, viszont meg van kopasztva, ki van belezve, konyhakész. Sörétek nincsenek benne, a madár éppoly intakt, mintha nem is a folyómenti ligeterdők szabad madara lett volna, hanem tenyésztett szárnyas, amely az ő rövid és boldogtalan életét baromfivágóhídon fejezte be.

Váncsa István: Lúdhúst enni

Archívum2013.11.04, 21:30

Tours-i Szent Márton, akinek a tiszteletére november 11-én komoly mennyiségű libát és újbort szoktunk fogyasztani, a lehető legalkalmatlanabb személy arra, hogy bármiféle dínomdánom ürügyéül szolgálhasson. Ő ugyanis aszkéta volt. Remeteként élt Lombardiában, majd egy lakatlan szigetecskén, amelynek a maximális kiterjedése nagyjából négyszázötven méter. (A neve Isola Gallinaria, a Ligur-tengerben, Albengával szemben található.) Márton később áthelyezte remetelakát Poitiers mellé, végül Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. 371-ben püspökké szentelték, de továbbra is úgy tengődött a nép között, mint a legszegényebbek egyike.

Váncsa István: Vajtök

[origo] Gasztro2013.10.31, 09:50

Illatában és ízében a sajur lodeh semmilyen általam ismert eleségre nem hasonlított, rendkívül különleges volt, rendkívül egzotikus, de megkapó. Indonéz. A nyolcvanas évek derekát írtuk, ázsiai éttermek itthon akkor még nem léteztek, az indonéz konyháról semmit se tudhattunk. A pincérlányt Annisának hívták, bájos volt, fiatal és ügybuzgó, a helyiség pedig csaknem üres, Annisa tehát ráért. 

Váncsa István: Madárberkenye

[origo] Gasztro2013.10.04, 10:03

Madárberkenye-pálinka, mondta Haczfeld doktor, miközben az üveg kinyitásával bíbelődött. Nem volt egyszerű feladat, köszönhetően a dugót védő pecsétviasznak, ami nem egykönnyen adja fel a pozícióját, inkább törik, méghozzá egészen apró darabokra. Ilyenkor mindent morzsalék szokott beborítani, most viszont a viasz szinte egy darabban vált le, a dugó is egyben jött ki a palackból. Voilà, mondta Haczfeld doktor elégedetten, mellette Orsolya, ült, a felesége, mindketten kevélyen nézték Wildschwein urat. Az én pálinkám, állt Haczfeld doktor arcvonásain; az én emberem, állt Orsolyáén.

Váncsa István: A zsálya

[origo] Gasztro2013.09.04, 09:16

A mixer lágy volt, szőke és másfél mázsa, bár, ha jobban visszagondolok, nem is szőke volt, hanem fekete, és nem másfél mázsa, hanem annál sokkal több; saccolni se próbálom, mennyi. Mozgása viszont kecses volt, könnyed és elegáns, mintha csak Myrthát, a villik királynőjét táncolta volna a Giselle második felvonásában, noha nem azt táncolta, hanem zsályás ananász-mojitókat készített utánozhatatlanul gracilisen.

Váncsa István az őszibarackról

Archívum2013.08.06, 10:31

Olyan ez, mint a mangó: a mangó az egyetlen gyümölcs, ami az őszibarackkal állítható párhuzamba, de csakis az a mangó, amit ott, a helyszínen fogyasztunk, szinte a fa alatt. A nyugati vásárló el se bírja képzelni, hogy milyen a mangó valójában; persze amit ő vesz a boltban, az nagyon finom, egészen addig, amíg össze nem vetjük az eredetivel.

Váncsa ismét lecsót főz, nekünk!

[origo] Gasztro2013.07.31, 10:27

A bogrács még üresen lógott a láncán, álltam mellette, és tűnődve vizsgálgattam a benne várakozó semmit. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy mennyi az a legnagyobb lecsótömeg, amit ebben a bográcsban meg lehet főzni anélkül, hogy a főzőmesternek, aki én vagyok, a kelleténél több nehézséget okozna. Közben emberek jöttek-mentek mellettem, minthogy ez az egész az első Lecsófröccs Fesztivál nyitónapján zajlott, tavaly július huszadikán, a Mikszáth téren.

Váncsa István: A ribizliről és a ribizlimártásokról - avagy főtt marhahús mellé soha

[origo] Gasztro2013.07.01, 10:37

Ez az igazi étel - mondta az esperes -, leves, főtt hús ribizlimártással. Kész. Egyéb nem is kell. A fönti bekezdés Móricz Ebéd című, 1930-ban írt novellájából való, középiskolás koromból emlékszem rá, benne volt a tananyagban. Már akkor is annyira abszurdnak éreztem, hogy azóta se vagyok képes elfelejteni. A főtt marhahús + ribizlimártás képlet számomra olyan, mintha nem is a mi kozmoszunkból való volna, hanem egy párhuzamos világegyetemből, amelyben más fizikai állandók léteznek, és más természeti törvények vannak érvényben.

Váncsa István: Spenót, nem paraj

Archívum2013.06.03, 07:13

Szeretem a spenótot, de utálom a parajt. A közhit szerint ez a két szó ugyanazt jelenti, szerintem nem. Képes volnék az év háromszázhatvanöt napján más és más spenótos fogást főzni anélkül, hogy egyszer is ismételnem kéne magamat, és nem kizárt, hogy mindegyik ehető lenne, sőt akár finom is, parajból viszont - emlékeim szerint - egyetlenegy ínyencség készíthető, jelesül parajfőzelék tükörtojással. Az pedig lehangoló.

Váncsa István - Eper

[origo] Gasztro2013.05.14, 11:19

Szűrőbe teszek egy mentalevelet és három marék apró szemű földiepret, a szűrőt egy akkora jénaira illesztem, amelyre éppen passzol, és amelynek nem ér le az aljáig. Az epret egy kanál hátával óvatosan kinyomkodom. Azért óvatosan, mert nem akarom átpasszírozni a gyümölcshúst, csak a levet akarom kinyerni belőle; ami a szűrőben marad, azt diszkréten fölfalom. A menta is marad a szűrőben, annak csak az volt a szerepe, hogy a lecsöpögő gyümölcslének egészen leheletnyi, mondhatni éteri finomságú pluszízt kölcsönözzön. Az eperlét fogyasztásig berakom a hűtőbe. Amikor itt az ideje, poharakba osztom széjjel, felöntöm jéghideg brut pezsgővell, ...

Hidegen mosolygó szőke márki

[origo] Gasztro2013.05.13, 14:04

Magyarázatképp arról, hogy mért szerepel a márki szó az előző bekezdésben és a desszert nevében is. Azért, mert a nemzetközi gasztronómiában a hideg, megder­mesztett, de nem fagyasztott csokoládéhabokat márkinak (marquise) neve­zik. Ne­kem viszont eszembe jutott erről néhány sor Juhász Gyula Maillard kisasszony cí­mű verséből: "A szőke márki hidegen mosolygott, / Mint hold világa az éjféli par­kon / És egyre mélázóbb lett s elfogódott / A sáppatag csillag, Maillard kisasszony". Így lett a desszert neve Hidegen mosolygó szőke márki.

Váncsa István: A spárga

[origo] Gasztro2013.04.30, 10:09

"Aki megfőzi a spárgát, azután vajban megsüti, majd ráüti a tojássárgáját és meghinti illatozó őrölt fűszerekkel, s ezt az ételt rendszeresen fogyasztja, annak felpezsdül a vére, fokozódik férfiereje és heves vágy ébred benne" - írja Muhammad an-Nefzawi Az illatos kert című, XV. századbeli szexológiai szakmunkája, amely az arab kultúrában ma is nagy megbecsülésnek örvend.

Váncsa István a bárányról

[origo] Gasztro2013.04.17, 20:42

Nem bárány az, uram, hanem birka, mondta a hentes, miközben az őszinte emberek rendíthetetlen nyugalmával nézett a szemembe. Előtte a pultban báránycombok és -lapockák hevertek, mögöttük árlap, rajtuk az áru megnevezése, "báránycomb", "báránylapocka", sőt "bárányoldalas", merthogy volt az is. Birka, mondta a hentes tántoríthatatlanul. Bárányt itt nem kap, ne is keresse. Juhászoknál talán, vagy Bécsben a Naschmarkton, ott a bárány csakugyan bárány, mert a vevő meg tudja fizetni. Van pénz, van bárány, nincs pénz, nincs bárány.

Váncsa István: Tarlórépa

[origo] Gasztro2013.03.31, 19:51

Tarlórépát egyébként egy londoni piacon láttam először, valamikor a hetvenes években, nagy, kövér asszony nagy, kövér répákat vásárolt, a répák alul törtfehér színe felül lilába fordult, mutatós, gusztusos példányok voltak, számomra merőben ismeretlenek. Később is láttam ilyeneket, de mindig csak Londonban, viszont tíz évvel később már tudtam, hogy ezt a növényt az angolban a turnip szó jelöli, újabb tíz év múltán pedig kiderült számomra, hogy magyar neve is van, tarlórépa.

Váncsa István: A guava

[origo] Gasztro2013.02.18, 08:29

Első kóstolásra nem ízlett. Sehogy se hasonlít az általunk megszokott gyümölcsökre, az egzotikus ritkaságokra se. Ha egyáltalán emlékeztet valamire, akkor az a paradicsom, így aztán nehéz eldönteni, hogy ezt a micsodát belerakjam a gyümölcssalátába, vagy inkább sajtos szend­vicsre tegyem. Olyan ez, mintha nem tudnám, hogy az előttem levő élőlény dinnyekaktusz, vagyis kezeljem szobanövényként, vagy sün­disznó, tehát adjak neki tejet. Az effajta dilemmák az erős érzelmek kialakulását nem szokták elősegíteni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő