vietnami

címke rss
Idén újabb ország vevői rohamozták meg a fővárosi ingatlanpiacot

Idén újabb ország vevői rohamozták meg a fővárosi ingatlanpiacot

Közeledik az év vége, aktuálisak lesznek lassan az év végi elemzések. Ha pedig van olyan terület, amelyik igazán élénken pezsgett és sok változást hozott 2019-ben is, az minden bizonnyal az ingatlanpiac. A legnagyobb változások és mozgások évek óta a budapesti Belvárosban voltak. Emellett a korábbinál kevesebb kínai, viszont jóval több vietnámi vevő érkezett a magyar fővárosba.

A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt el a bolgár halálkamion ügyében

Nagyvilág2019.10.27, 13:33

A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt hazája eltűnt állampolgárainak ügyében, akikről feltételezik, hogy megfulladtak a Délkelet-Angliában hét közepén talált kamion pótkocsijában - közölte a helyi sajtó szombaton.

Vietnami lehet a bolgár kamionban talált áldozatok többsége

Nagyvilág2019.10.26, 13:40

Elképzelhető, hogy többségükben vietnamiak voltak azok az emberek, akiket a héten holtan találtak egy bolgár rendszámú kamionban Anglia délkeleti részén - jelentették hírügynökségek, egy vietnami település lelkészére hivatkozva. A hatóságok korábban azt feltételezték, hogy kínai állampolgárokról lehet szó, ugyanis az sem kizárt, hogy az áldozatok hamis kínai papírokkal indultak a szigetország felé.

Őrizetbe vettek 17 vietnami migránst a lett-orosz határon

Nagyvilág2018.01.08, 17:12

Őrizetbe vettek 17 vietnami bevándorlót lett határőrök a balti ország Oroszországgal közös határának közelében illegális határátlépés miatt - közölte a lett határvédelmi szolgálat.

Elrabolhattak egy vietnami házaspárt Budapesten

Itthon2010.05.22, 21:21

Valószínűleg elraboltak egy vietnami házaspárt Budapesten. A párt egy IV. kerületi parkolóból vitték el, azóta pedig a gyanú szerint fogva tartják őket. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Félmillió vietnamit telepítenek ki

Nagyvilág2007.10.03, 11:30

Elkezdték mintegy félmillió ember kitelepítését Vietnam középső részének tengerparti vidékeiről a közelgő Lekima tájfun miatt. A tájfun eddig kilenc halálos áldozatot követelt.

Madárinfluenza-gyanús eset Drezdában

Nagyvilág2004.02.04, 10:37

Németországban újabb pácienst vizsgálnak ki madárinfluenzás megbetegedés gyanújával - közölte kedden este az ARD német televíziós állomás. A férfit, egy vietnamit, Drezdában vizsgálják ki, a vizsgálati eredmények nem ismertek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő