mezőgazdaság

címke rss

Haszontalan trágyát vontak ki a forgalomból

Gazdaság2015.10.13, 15:01

A Nébih vizsgálata után kivontak a forgalomból egy talajélet javítására használatos mikrobiológiai készítményt, mert nagyságrendekkel alacsonyabb volt benne az összes csíraszám az előírtnál. A termék használatától így gyakorlatilag semmilyen pozitív hatás nem várható.

Nehezen találni indokot, miért adják el az állami földeket

Gazdaság2015.10.10, 17:33

Év végéig el kell adni a az állami földek nagy részét. Érthetetlen a szándék és a sietség is. Ezeknek a földeknek a többségét hosszú távra bérbe adták: nem lesz azé a föld, aki megműveli. A teljes magyar földvagyonhoz képest nincs szó jelentős méretű területről, de ha eladják, az állam elveszít egy eszközt, amellyel bele tud szólni a mezőgazdasági ágazat alakulásába. Ráadásul, ha egy brüsszeli döntés miatt külföldieknek is meg kell engedni a földvásárlást, akkor nagy összeget bukhat a költségvetés a korai értékesítéssel.

Egyszerűbb lesz bort termelni

Gazdaság2015.10.09, 13:47

Csökkennek a szőlő és bortermelők, valamint a hegybírók adminisztrációs terhei október közepétől, áprilistól elektronikus formában is kérhetik a szőlősgazdák a származási bizonyítványt.

Mától utalják a tavalyi agrártámogatásokat

Gazdaság2015.10.09, 09:54

Pénteken megkezdődik mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése. Azok a termelők jogosultak, akiknek a 2014. évi közvetlen támogatásaik a 2000 eurót meghaladták, ezért az e feletti részt 1,3 százalékkal csökkentették korábban.

Pályázhatnak az aktív mezőgazdasági termelők

Archívum2015.10.08, 11:27

Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés és az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása címmel jelentek a felhívások. Az aktív mezőgazdasági termelők pályázhatnak.

Lázár: Lopnának a fideszesek is

Itthon2015.10.07, 08:54

Az állami tulajdonú mezőgazdasági cégeket azért kellett eladni Lázár János szerint, mert az állam nem tudott jól gazdálkodni. A kancelláriaminiszter szerint ha léteznének még ilyen vállalatok, azt a fideszes menedzsment is szétlopná.

Már idén pályázhatnak támogatásért az állattenyésztők

Gazdaság2015.10.02, 14:28

A magyar mezőgazdaságban az állattenyésztési ágazat fejlesztésére 150 milliárd forintot fordítanak a 2014-2020 közötti időszakban, ennek körülbelül felét az EU állja.

Mindannyiunk tápláléka és lakhelye a tét

Gazdaság2015.09.24, 12:40

Gondolatébresztőnek szánt agrárkonferencia-sorozat zárult szeptember 22-én Szegeden. A változó éghajlat a termelésünket, a mindennapjainkat, a szemléletünket és ezzel együtt a pénztárcánkat is érinteni fogja. A kérdés az, megértettük-e a veszélyeket.

A termelői társadalomnak radikálisan meg kell újulnia

Archívum2015.09.18, 17:57

Bár az időjárás kiszámíthatatlan, az teljesen biztos, hogy a jövőben egyre melegebb lesz. A kiszámítható aszály miatt az eredményes növénytermesztéshez sok mindenen változtatni kell. Az eddig és most használt technológiák már nem kielégítőek.

Kevesebbet kell fizetni a húsért

Gazdaság2015.09.14, 10:19

2015 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 5,6 százalékkal elmaradtak az előző év azonos időszakitól. Ezen belül a növényi termékek ára 1,9, az élő állatoké és állati termékeké 11,2 százalékkal csökkent. 2015 júliusában az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés 2015 első hét hónapjában 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál.

Az éghajlatváltozás már mindennapi probléma a mezőgazdaságnak

Archívum2015.08.26, 12:16

Az idei volt a valaha mért legmelegebb első félév a Földön. Az eddigi 15 legmelegebb évből pedig 13 a 2000 óta eltelt másfél évtizedre esik. Hamarosan mindenki számára nyilvánvalóvá válik majd, hogy az éghajlatváltozás immár nem a jövő problémája, hanem a mindennapjainké. Különösen sok kihívással néz szembe a mezőgazdaság, ahol minden milliméter lehullott csapadék, minden napsütéses óra jelentős hatást gyakorol a termés mennyiségére és minőségére. A Magro.hu szervezésében sorra kerülő 2. Gazdag Gazda Konferenciasorozat a téma kérdéseit járja körbe, amire minden agrárszereplőnek helyes válaszokat kell adnia. 

Hamarosan kihalhat Új-Zéland édesvízi állatvilága

Tudomány2015.08.18, 15:10

Új-Zéland édesvízi állatvilágának mintegy háromnegyedét a kihalás veszélye fenyegeti, a problémán csak rontanak gazdaság fellendítését célzó kormányzati tervek - figyelmeztettek új-zélandi ökológusok.

Sokba kerülnek a viharok

Itthon2015.08.18, 08:11

Több milliárd forintnyi kárt okoztak a júliusi jégesők a mezőgazdasági földeken. Egy hónap alatt többet kellett fizetnie a biztosítóknak, mint tavaly fél év alatt.

Kövér László tuti befektetést javasolt

Gazdaság2015.07.31, 15:03

A vidékbe, a mezőgazdaságba érdemes befektetni, érdemes azt fejleszteni – mondta Kövér László a baranyai Szentlőrincen pénteken.

A munkaadók 84 százalékánál talált jogsértést az NGM

Gazdaság2015.07.31, 13:45

A vizsgált cégek többségénél találtak szabálytalanságot, a munkások több mint felét szabálytalanul alkalmazták, leginkább a feketefoglalkoztatás jellemző.

Tőzsdelázban égnek a kínai parasztok

Gazdaság2015.06.16, 11:54

Tavaly nyár óta szinte felrobbantak a kínai részvények árfolyamai, köszönhetően a kormányzat gazdaságélénkítő programjának, a jegybank monetáris lazításának és a részvénypiaci kereskedést elősegítő lépéseknek. Ennek megfelelően tőzsdeláz tombol az országban, mely már a kínai parasztokat magába szippantotta.

Még milliárdokat vihetnek el a nyári viharok

Gazdaság2015.06.12, 10:13

Egyelőre valószínűsíteni sem lehet, hogy zivataros nyarunk lesz-e vagy sem. De van rá lehetőség, hogy beindul egy visszacsatolás, az előző viharban lehulló sok csapadék elpárolog, és abból lesz a következő vihar, újra meg újra. A keddi jégesőt is hozó zivatar több százmillió forintos kárt okozott, de a mezőgazdaság aránylag jól átvészelte.

Félhetnek a magyar gazdák

Gazdaság2015.06.09, 11:55

Esős és aszályos időszakok váltakozására kell felkészülniük a mezőgazdasági termelőknek. Ez azt eredményezi, hogy a kalászos és olajos növényekre nagyobb veszélyt jelentenek a kórokozók és kártevők, amelyek okszerű megelőzés és védekezés nélkül hatal-mas veszteséget okozhatnak a gazdálkodóknak.

FM: Aki csak teheti, legyen önellátó!

Gazdaság2015.04.23, 16:47

Az agrártárca elhivatottan hirdeti, hogy aki csak teheti, legyen önellátó élelmiszerből, de legalább azokat a zöldségeket és gyümölcsöket termelje meg magának, amelyeket elfogyaszt, mondta Feldman Zsolt, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének rendezvényén.

A kormány miatt versenyhátrányba kerülhetnek a baromfitenyésztők

Gazdaság2015.04.23, 12:23

A sertésszektorral azonos megítélést kér az adózásban a Baromfi Termék Tanács, a szervezet szerint nincs szakmai indoka annak, hogy miközben a sertés tőkehús általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenne 2016 januárjától, a baromfitermékek áfakulcsa továbbra is 27 százalékos maradna.

Itt a gazdáknak fejlesztett biztosítási portál

Gazdaság2015.04.21, 10:50

Bár veszélytudatosak és nagyon féltik a termést a károktól, csak minden második magyar növény- vagy gyümölcstermesztő köt biztosítást, derül ki egy friss reprezentatív felmérésből. A kutatás arra is rávilágít, hogy a szektorban hiánycikk a felhasználóbarát összehasonlítás, pedig a kötelező gépjármű-, a vagyon- és életbiztosítások területén ez már alapszolgáltatás. A problémára egy magyar fejlesztésű weboldal kínál megoldást.

500 tonna magyar mangalicát exportálunk Spanyolországba

Gazdaság2015.04.03, 14:02

A Magyarországon tenyésztett mangalica hízókból 20 ezer kerül a vágóhidakra, a termékek nagy részét a prémiumpiacokra exportálják, a kivitel fele, mintegy 500 tonna Spanyolországban talál gazdára.

A tejjel kezdhetik a következő rezsicsökkentést

Gazdaság2015.04.02, 14:55

Rezsicsökkentési elem is lehetne a fogyasztói tej általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése, mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és terméktanács elnöke.

A Dunántúl volt az újkőkori földművesek "sztrádája"

Tudomány2015.03.31, 12:09

Magyar archeogenetikusok és régészek megtalálták a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésében. Genetikai vizsgálataik azt mutatták, hogy nem kultúraátadás, hanem valódi népvándorlás zajlott a mai Nyugat-Magyarországon át - adta hírül portálján a Magyar Tudományos Akadémia.

Elbukhatják a gazdák az agrártámogatásokat

Gazdaság2015.03.20, 16:22

Elbukhatják az uniós agrártámogatásokat azok a gazdálkodók, akik tavaly ősszel teljes területüket csak egyféle növénnyel vetették be. Idén ugyanis már muszáj egy bizonyos földméret felett két- vagy többféle növényt termelni, így lehet, hogy a gazdáknak egyszerűen ki kell szántania a régebbi vetést.

Nagy bajban a mezőgazdaság, állítja az ENSZ

[origo] Gasztro2015.02.25, 07:41

Komoly bajban a mezőgazdaság, állítja az ENSZ szakembere és nem viccel. Szerinte fel kell hagyni az eddigi iránnyal és globálisan áttérni egy sokkal tudatosabb rendszerre, különben sokkal többen fognak éhezni, mint most.

Hortobágyi ludakat vághatnak le Tatárföldön

Gazdaság2015.02.12, 13:08

Orosz-magyar vállalkozás keretében hoznak létre víziszárnyas tenyész- és nevelő telepet az idén Tatárföldön, Oroszországban, ahol így prémiumtermékek előállítására nyílik lehetőség a magyar termelési tapasztalatokra támaszkodva és a megfelelő szakmai háttérrel kiegészítve, derül ki a Földművelésügyi Minisztérium közleményéből.

Egyre több szarvasmarhát exportálunk Azerbajdzsánba

Gazdaság2015.02.05, 09:41

Jelentősen nőtt a magyar élőmarha-kiszállítás Azerbajdzsánba az elmúlt két évben, az export értéke meghaladta a 12,7 millió eurót, írja a Napi Gazdaság.

Új kedvezményeket kínál a gazdáknak a növekedési hitelprogram

Archívum2015.02.03, 11:10

Az idei évtől számos új elem tarkítja a területalapú támogatások rendszerét. Ilyen a támogatási összeg felső korlátjának bevezetése, valamint az úgynevezett zöldítési követelmények alkalmazása.

A napraforgó lehet az agrárpiac új üdvöskéje

Archívum2015.01.27, 11:00

Világszerte nő a kereslet a magasolajsavas napraforgó iránt. Magyarországon 2014-ben tízéves rekordot döntött a termelési volumen.

A kukorica volt a gabonapiac szupersztárja 2014-ben

Gazdaság2015.01.26, 14:31

Egy év alatt 19 százalékot, 10059 pontról 8190 pontra esett a magyar gabonafélék együttes ármozgását kifejező Magro Gabonaindex. A nagy zuhanás leginkább a kukorica árát érintette: összesen 21 százalékot esett.

Rosszul járnak a sertéstartók az új agrártámogatási rendszerben

Gazdaság2015.01.23, 14:56

Megújul az agrártámogatások rendszere, rosszul járnak a baromfi- és sertéstenyésztők, akik februártól már nem kaphatnak EU-s támogatást.

Pannon sertésprogrammal fejlesztenék a kisgazdaságokat

Gazdaság2015.01.16, 17:33

A háztáji gazdaságok erősítéséről írt alá szándéknyilatkozat Veszprémben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A cél többek között az ágazat kifehérítése és a sertések számának növekedése.

Nyulak mutatják meg, mennyire sikerül visszazöldíteni az országot

Környezet2015.01.15, 14:19

Hány mezei nyúl él egy adott területen, csökken vagy növekszik a számuk? Ezzel fogják mérni a Vadvilág Megőrzési Intézetben, hogy milyen ökológiai állapotban vannak a földek Magyarországon.

Mi lesz olcsóbb az olcsó üzemanyag miatt?

Gazdaság2014.12.29, 11:21

Elvileg az olcsó üzemanyag miatt minden olyan területen csökkenniük kellene az áraknak, ahol üzemanyagot fogyasztó gépeket használnak. Jelenleg az érintettek különböző indokokkal, de nem készülnek árcsökkentésre. Az adatok alapján a fogyasztói árak amúgy sem mozognak együtt az üzemanyagok árával.

2500 milliárd jut a mezőgazdasági támogatásokra

Gazdaság2014.11.26, 16:38

Mintegy 2500 milliárd forint jut 2020-ig a mezőgazdaságban közvetlen kifizetésekre uniós forrásból - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár. 

Kínába vinnék a magyar marhahúst

Gazdaság2014.11.13, 13:26

Szerződést kötött a kínai karanténhivatal miniszterével a magyar agrártárca, megnyílt az út a magyar marhahús kínai exportjára. A magyar földművelésügyi miniszter szerint a kínai „a kínai egy nagyon igényes és tőkeerős piac.”

Az idei ősz legdurvább mezőgazdasági elakadásai

Környezet2014.11.05, 16:37

Városi ember azt gondolná, hogy nincs az a sár, ahol egy traktor elakad. Pedig van. Az Agroinform szerkesztői fájdalmasan szarkasztikus képaláírásokkal idézik fel az őszi mezőgazdasági munkák gépszörnyei és gazdáik birkózását a nokedlitészta állagúvá nemesült televénnyel.

A pletykafaluinál is nagyobb az alcsiszigeti karalábészörny

Itthon2014.11.02, 10:35

Csaknem kilenckilós karalábé termett egy alcsiszigeti kiskertben. Szolnok megyét szerethetik a zöldségek, mert az előző rekorder is ott nőtt. Pletykafaluban egy ötkilós termésre bukkantak.   

Odacsapott az időjárás a mezőgazdaságnak

Itthon2014.09.16, 17:09

Padlóra küldte a mezőgazdaságot az elmúlt napok szélsőséges időjárása, lelassult a betakarítás, késésben vannak a gazdák az őszi vetéssel, mert a munkagépek nem mehetnek rá a felázott talajra. A szőlészetek és a borászatok a Dunántúlon vannak a legnehezebb helyzetben, valószínűleg drágulnak az alacsony kategóriás borok. A gazdák a kárenyhítési alaptól várhatnak segítséget a következő hetekben.

Triplájára nőtt a fiatal gazdák támogatása

Gazdaság2014.09.12, 15:24

Idén negyedszer pályázathattak az ifjú gazdálkodók, a támogatás összege pedig 4,5 milliárdról 15 milliárd forintra nőtt. A követelményeknek 1270 pályázó felelt meg.

Ők a mezőgazdaság Facebookja

Gazdaság2014.09.11, 10:00

Aki az agráriumot poros, bágyadt ágazatnak látja, ahol a gazdák sáros gumicsizmában dőlnek be az ágyba, miután lecsavarták a petróleumlámpát, aki arra tippel, hogy a kukoricatermesztő kétszer visszakérdez az internet szóra, ismerkedjen meg egy online mezőgazdasági piactér mindennapjaival.

Az autógyárak húzzák a gazdaságot

Gazdaság2014.09.03, 10:23

Majdnem négy százalékkal nőtt a GDP 2014 második negyedévében. A növekedésért főleg az autóipar felelős. Fontosabb exportpartnereink kilátásai romlanak, a beruházások üteme pedig várhatóan csökkenni fog, ezért a gazdasági növekedés nem lesz tartós.

Közel a felére esett a burgonya ára

Itthon2014.08.15, 09:24

Júniusban tovább gyorsult a növényi termékek termelői árának csökkenése, és a májusi 14,9 százalékos árcsökkenés után15,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni értük, mint egy évvel korábban. 

Raskó György: Skizofrén a magyar agrárpolitika

Itthon2014.08.03, 18:10

Több munkahelyet, társadalmi felzárkózást, gazdasági növekedést vár a kormány az agrártámogatások átalakításától. Raskó György agárközgazdász az Origónak adott interjújában azt mondta, az intézkedés miatt a nagygazdálkodók közel tízezer embert elküldenek majd, nagyjából 25 ezer egyéni és családi vállalkozás jár jól, a maradék több százezer pedig továbbra is vegetálni fog. 

Kecskemétre költözik Lázár vidékfejlesztési államtitkársága

Itthon2014.07.31, 22:43

A kormány a nagybirtokok támogatását megszünteti, helyette az állatttenyésztésre, a zöldség- és gyümölcstermesztésre és a vetőmagok előállítására fordítanák az uniós pénzeket.

Hogyan etessünk tízmilliárd embert?

Környezet2014.07.22, 09:37

Sertésekkel etetjük fel a kukoricát, a nehezen előállított élelmiszer legalább egyharmada a szemétbe kerül. Először számolták ki, hogyan lehetne kizárólag a most rendelkezésünkre álló termőföldeken és csökkenő környezetterheléssel táplálni a 2100-ig várhatóan tízmilliárdosra bővülő emberiséget.

Keresztbe tehet az állattenyésztőknek a kormány

Gazdaság2014.07.14, 07:57

Egy tervezett átcsoportosítás a nagyüzemek létfeltételeit veszélyeztetné a Magyar Nemzet szerint.

Gigaüzlet mehet a levesbe

Gazdaság2014.06.24, 11:11

Elutasítja a Monsanto által javasolt összeolvadást a rivális Syngenta mezőgazdasági társaság, melyért 40 milliárd dollárt ajánlott az amerikai vállalat - állítják bennfentes források.

Most figyelj a mezőgazdaságra!

Gazdaság2014.06.08, 15:43

Az amerikai mezőgazdasági vegyszerek, műtrágyák gyártói előtt a technikai képek alapján komoly erősödés állhat. Ha a következő napokban sikerül leküzdeniük az előttük húzódó szinteket, akkor rövid időn belül akár markánsan is erősödhetnek. 

Sok volt a májusi esőből

Itthon2014.05.17, 10:33

A termelők számba vették a károkat: megtépázott lombok, megdőlt kalászosok, gombás fertőzések, repedezett gyümöcsök maradtak a vihar után.

Hátizsákokba gyűjtik a tehénszellentést

Időjárás2014.05.07, 16:30

Tisztítják és sűrítik a bélgázt az argentin kormány mezőgazdasági kutatóintézetének kísérleti farmján. A metánnal gázüzemű kocsit lehet hajtani. Az állatoknak nem fáj az INTA szerint.

Sosem lesz már olyan a magyar föld, mint régen

Itthon2014.04.30, 10:58

Május 1-jén lép életbe az új földtörvény. A jogszabály miatt rengeteg bírálat érte a kormányt, elfogadása még a fideszes frakcióban is törést okozott. Ami nem is véletlen, hiszen óriási jelentősége van. Nem csak azt befolyásolja, hogy kik szerezhetik meg a mindannyiunk életére befolyással levő magyar termőföldeket, de lényegében azt is megszabják, hogy kinek jut ebből a ritkaságnak számító kincsből. Miért olyan fontos a földtörvény, miért kapott olyan sok bírálatot, és mi lesz a magyar földdel holnaptól?

Honnan kellett újjáépíteni Magyarországot?

Tudomány2014.04.12, 08:43

Magyarország nemzeti vagyonának 40 százaléka pusztult el a második világháború alatt. A nemzeti jövedelem (GDP) 1945-re az előző évi felére csökkent, az ország pedig romokban hevert. Hogyan és mikorra sikerült helyreállítani Magyarország gazdaságát?

Hegymenetbe kapcsolt a Deere

Gazdaság2014.02.12, 14:07

Derűsen látja a jövőt a világ egyik legnagyobb traktorgyártója, a Deere, 2014-es előrejelzésében még az elemzőknél is nagyobb profitot jósolt. Ez elég volt ahhoz, hogy a részvény árfolyama piacnyitás előtt három százalékos pluszba lendüljön.

Az ősembernek is szuvas volt a foga!

Archívum2014.01.20, 22:37

Kiderült, hogy korántsem volt annyira védett a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek fogazata, mint hittük, csak éppen nekik a makktól és a fenyőmagtól szuvasodott és romlott el a foguk. Jóval a letelepedést és a mezőgazdasági termelést - valamint az ezekkel összefüggésbe hozható, szénhidrátokban gazdag élelmiszerek elterjedését megelőzően.

Újabb újévi feladat az agráriumban vállalkozóknak

Archívum2014.01.13, 13:10

2014. január 1-jétől minden mezőgazdasági és élelmiszeripari fókuszú vállalkozásnak, és azok elosztó hálózatának is meg kell határozni, mely létfontosságú létesítményekkel működik együtt. Önbevallásos rendszer, amelybe olykor besegít a Nébih. Az intézmény hamarosan felveszi a kapcsolatot azokkal, akiket ez érinthet.

A kevés eső a kormány álmát szertefoszlathatja

Gazdaság2014.01.03, 08:57

Még éppen nincs dráma, de könnyen az lehet, mert kevés eső esett, hó semennyi, és kevés csapadékot várnak a következő hetekben is. A vetésnek pedig nagyon kéne a folyadék. A mezőgazdaság teljesítményén sok múlik, ha a tavalyi kimagaslóan jó év után nem jön most a csapadék, azt az egész magyar gazdaság és a kormány is bánhatja.

Feldarabolja a kormány a kétszáz éves mamutbirtokot

Itthon2013.12.20, 08:36

Már Mária Terézia is lovakat tenyésztett itt, most pedig Európa egyik vetőmagközpontja Mezőhegyes. A terület privatizációja a választások óta zavarja a kormányt, a körzet fideszes képviselője szerint most sem megnyugtató a helyzet. Csakhogy a pályázatokkal darabjaira hullhat az óriási egybefüggő terület, akkor pedig vége a sikertörténetnek számító vetőmagtermesztésnek is.

Egyre csak drágul a krumpli

Gazdaság2013.12.12, 17:43

Miközben negyedik hónapja csökkennek a mezőgazdasági termelői árak, a burgonya ára folyamatosan emelkedik. A KSH adatai szerint tavaly októberhez képest majdnem 30 százalékkal drágább a most átlagosan 76 forintért felvásárolt zöldség.

Továbbra is lefelé tartanak a mezőgazdasági árak

Archívum2013.12.12, 09:58

Júliustól kezdve folyamatosan csökkennek az árak az agráriumban, tájékoztatta a KSH az MTI-t. A szeptemberi 13,7 százalékos árzuhanás után októberben sem állt meg a tendencia: a növényi és állati termékek, és a vágóállatok a bázishoz képest 15,4 százalékkal lettek olcsóbbak.

Együnk több disznót!

Itthon2013.12.12, 14:06

A vidékfejlesztési miniszter azt szeretné, ha évente mindenki három kilóval több sertéshúst enne. Még ösztönző kampányt is indítanak.

60 milliárd forintos pályázat az agráriumban

Archívum2013.12.07, 13:46

Hétfőn indul az a 60 milliárd forintos pályázat, amely a jelenlegi költségvetési ciklus egyik utolsó keretéből nyújthat még segítséget agrárgazdaságoknak és többek közt kkvk-knak, írja az agrártermelő.hu.

Mire nem képes 1000 tonna búza

Archívum2013.12.04, 17:19

Kirobbanóan jól sikerült a harmadik negyedév, a gazdaság az előző hónapokhoz képest szinte szárnyalt. A részletes adatokból azonban az látszik, hogy a növekedés döntő része annak köszönhető, hogy a tavalyi, szárazsággal sújtott évhez képest a mezőgazdaság jól termelt.

A jó termésnek köszönheti a kormány a növekedési fordulatot

Gazdaság2013.12.04, 10:12

Az előzetes adatot is felülmúlta a részletes GDP-adat, ebből viszont az is kiderült, hogy a mezőgazdaság nélkül alig lenne növekedés.

Földbe döngölték az agrárcéget

Gazdaság2013.11.29, 12:44

Iszonyatos mértékű 22 százalékos esést produkált ma az ausztrál agrárcég, a Graincorp árfolyama Sydneyben, miután az ausztrál hatóságok blokkolták az amerikai Archer Daniels Midland 3 milliárd ausztrál dolláros felvásárlási ajánlatát.

Nem segít a gazdákon az idei jobb kukoricatermés

Archívum2013.11.27, 14:19

Hiába volt idén jobb a termés, mint tavaly: az exportárak beszakadtak, pláne, hogy Ukrajnában is rekordtermés volt. A legtöbb termelő kivár az exporttal.

Lízing: fókuszban a kkv-k és a mezőgazdaság

Archívum2013.11.04, 16:59

A még mindig népszerű lízing különböző formái jelentősen módosultak az utóbbi években: a devizában finanszírozás visszaszorult, a finanszírozók körében is következtek be változások, illetve a lízingbe vevők is stratégiát váltottak, visszafogták fejlesztéseiket, derül ki a portfolio.hu interjújából: kérdéseikre az UniCredit Leasing Hungary Zrt. vezérigazgatója, Coriolan Sever Filip válaszolt.

Új elmélet a civilizáció hajnaláról

Tudomány2013.10.16, 10:31

Az elmúlt két évtized kutatásai új megvilágításba helyezték a civilizáció születésének problémáját. Korábban éghajlatváltozásban és az élelemtermelés születésében látták a magyarázatot, ősi települések föltárásával azonban új szempontok merültek fel.

Gőgös bácsi, a kocsmáros lett Szent István

Itthon2013.09.21, 13:57

Itt rúgott be Csokonai Vitéz Mihály. Az oroszok az egész szőlőhegyet elhordták, hogy legyen rendes út a tankoknak. A házakat pedig egyszerűen felemelték, és odébb rakták, amikor utcákat kellett építeni. Csököly múltja kalandos, a jelene kevésbé dicső. Aki elment innen, hátra sem nézett, pedig a falu epre közismert, az utolsó nagy helyi hagyományőrzők egyikére pedig egy harci kutya vigyáz. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Csökölyben jártunk.

Hetvehatodjára nyílt ma meg az OMÉK

Archívum2013.09.18, 16:32

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a magyar vidék ünnepének nevezte az ötnapos agrárexpót, amelyre több mint 500 kiállító nevezett be.

Lendületbe jön a Nemzeti Agárgazdasági Kamara

Archívum2013.09.02, 17:00

Győrffy Balázs a Nemzeti Agárgazdasági Kamara elnöke Kaposváron beszélt szevezetük terveiről.

Már Finnországban is van krumplibogár

Időjárás2013.09.02, 15:35

Az éghajlatváltozás elősegíti a mezőgazdasági termények kártevőinek és betegségeinek elszaporodását az egész világon. A kártevők évente három kilométert haladnak előre.

Felemás helyzet a mezőgazdaságban

Gazdaság2013.08.21, 06:35

A növénytermesztők áraikban képesek voltak költségnövekedésüket részben érvényesíteni, míg az állattenyésztés jövedelmezősége tovább romlik a K&H szakértői szerint

Jól fogytak a traktorok a Rába partnerénél

Gazdaság2013.08.14, 16:07

A vártnál nagyobb mértékben növelte profitját és árbevételét a második negyedévben a traktorairól és különböző mezőgazdasági gépeiről ismert Deere. Az amerikai vállalat ráadásul továbbra is növekvő keresletre számít a termékei iránt, és a korábban előrejelzett nyereséget is túlszárnyalhatják idén. A Deere egyébként a Rába partnere, így a cég remek teljesítményéből a magyar járműgyártó is profitálhat. A befektetők érthető módon megörültek a bejelentéseknek, és a Deere részvényei nagyobb emelkedéssel készülnek nyitni.

A bő termés sem menti meg a kajszividék cselédeit

Itthon2013.08.22, 15:41

Rég nem látott bőséget hozott az idei nyár Tolna megye baracktermő vidékére, de a százmilliós bevételek és a dübörgő mezőgazdaság csak a történet egyik fele. A kisvejkei gyümölcsösökben dolgozók többségének a roskadozó ágak sem jelentenek tartós kiutat a nyomorból, a gazdák pedig csak a tücsök és a hangya történetével tudják vigasztalni őket. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Kisvejkén jártunk.

Felpörgetheti az EU a magyar juhászkodást

Gazdaság2013.07.14, 11:13

A juhtenyésztők szövetsége szerint támogatás nélkül a juhtartás veszteséges, de a következő hét évben EU-s pénzzel mégis meglódulhatnak a magyar nyájak. Ami azért is jó, mert a birka megeszi a parlagfüvet.

Egy pestinek a paraszt soha nem lesz több egy büdös bogárnál

Itthon2013.07.05, 11:06

Több tucat városi fiatal a héten kezdett el ismerkedni igazán a vidékkel, a kormány által milliókkal támogatott Vidék Kaland programban gazdáknál lesik el a tanyasi élet titkait. Az Origo a kónyi hagymaföldeken tesztelte, milyen élményeket kaphat egy városi a néhány napos programtól, és kiderült, hogy a kemény munka közben azért a Facebookra és a szóviccekre is jut idő.

Idén is lehet dinnyeárkartell

Gazdaság2013.06.27, 11:43

A tavalyinál jóval nagyobb területen vetettek idén dinnyét, a cél, hogy Magyarország visszaszerezze dinnyenagyhatalmi pozícióját. A kormány egy éve az árak egyeztetésétől sem riadt vissza, és most is tárgyalna.

A folyékony kapa már a szervezetünkben van

Egészség2013.06.21, 12:25

Glifozát hatóanyagú gyomirtók 1975 óta léteznek, a szer hosszú távú egészségügyi hatása azonban csak most kezd kiderülni. A többek között a kenyérrel a szervezetünkbe kerülő szer folyamatos, alacsony dózisú bevitele megbolygathatja a hormonrendszert.

Szerzetesrendek a hazai gyümölcsfajták megőrzéséért

Archívum2013.06.18, 17:18

A Boldogasszony Iskolanővérek és a Jezsuita Rend is csatlakozott az ősi magyar gyümölcsfajták megőrzését és hasznosítását célzó ombudsmani kezdeményezéshez - erről közleményben tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-t.

Jóval kevesebb lesz a meggy

Archívum2013.06.16, 09:12

Az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet munkatársai országos szinten a tavalyinál 5-10 ezer tonnával kevesebb meggyre számítanak az idén - közölte az intézet. Ez azt jelenti, hogy drágulhat a gyümölcs ára.

Hol vannak a fiatal gazdák?

Archívum2013.06.12, 21:59

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrárgazdaság hosszú távú érdekeit szolgálná, ha megfelelő jogi környezettel értékesítésre ösztönöznék azokat a földet öröklőket, akik nem maguk akarják megművelni a tulajdonukba került termőföldet. Győrffy Balázs szerint ugyanis a földbérleti rendszeren keresztül az ott megtermelt tőke jelentős része távozik az ágazatból.

A traktor a városinak űrhajó

Itthon2013.06.10, 20:29

A trágyázás és a kukoricazsákolás lefárasztotta, a traktorvezetés viszont eléggé feldobta azokat a budapesti fiatalokat, akik pénteken Kecskemét mellett önszántukból ismerkedtek a tanyasi élet alapjaival. A kormány által is támogatott Vidék Kaland célja, hogy a városi fiatalok jobban megismerjék, hogy élnek és milyen mezőgazdasági munkát végeznek vidéken az emberek. A cowboykalapos lány, a zselézett hajú fiú és az Origo riportere is vasvillát ragadott, és traktorra ült, hogy megtudja: ez még egy átbulizott éjszakánál is fárasztóbb. És kiderült, hogy a szex sem ritka a tanyán.