kísérlet

címke rss

A macska, amely megérzi és jelzi, ha valaki hamarosan meg fog halni

Tudomány2018.11.05, 19:05

Az amerikai Rhode Island fővárosában, Providence-ben lévő Steere House Nursing and Rehabilitation Centre öregek otthona és rehabilitációs központban él egy híressé vált és az Oscar névre hallgató macska. Az állat attól vált közismertté, hogy pontosan jelzi, ha egy páciens hamarosan meg fog halni. Ilyenkor összegömbölyödve az illető mellé fekszik, annak utolsó óráiban. Oscar különleges előrejelző képességéről még korábban a Journal of Medicine orvosi magazinban jelent meg egy tanulmány.

Küszöbön áll a vércsoportok általános megváltoztathatósága

Tudomány2018.10.29, 18:54

A bélbaktériumok által termelt enzimekkel képesek megváltoztatni a vércsoportot, jelentették be a kutatók Bostonban, az American Chemical Society (ACS), az Amerikai Kémiai Társaság éves találkozóján.

Az apró Merkúr vezette nyomra Albert Einsteint

Tudomány2018.10.10, 08:24

Albert Einstein 1905-ben publikálta a speciális, 1916-ban pedig az általános relativitáselméletet, amelynek bizonyítására azonban csak három évvel később, 1919-ben került sor. Azóta már sokszorosan is beigazolódott Einstein elméleteinek létjogosultsága, amelyek eddig még minden próbát, illetve cáfolási kísérletet kiálltak.

Tudósok mutatták meg, hogyan fejlődik a csibe a tojásban: videó

Life.hu2018.10.11, 12:55

Most először keltette ki tudósok egy kiscsibét úgy, hogy a tojáson nem volt rajta a tojáshéj. A 21 napig tartó folyamatos videóra vették, így azt a pillanatot is láthatjuk, amikor elkezd dobogni a kis állat szíve. 

Meglepő felfedezés az ekcéma okáról

Tudomány2018.09.26, 19:41

Az ekcéma egyik oka a bélbaktériumok megváltozott összetétele lehet egy friss francia tanulmány szerint.

A kutyát nem lehet átverni: pontosan felismeri, ha valaki megbízhatatlan

Tudomány2018.09.18, 19:01

Már számos tanulmány beszámolt arról, hogy a kutyák sokféle módon érzékelik az emberi érzelmeket. Most azonban az is kiderült, a kutyákat nem lehet félrevezetni, mert pontosan felismerik, ha valaki megbízhatatlan.

Döbbenet: a macskák értik a fizikát

Tudomány2018.09.15, 19:47

Egy japán kutatás szerint a macskák értik az ok-okozati összefüggéseket, felismerik, amikor ezek nem működnek, és felfognak néhány fizikai törvényszerűséget is. A kutatók eredményüket az Animal Cognition című tudományos magazinban publikálták.

Tengeri hínárral etetik a teheneket, hogy "klímabarátabbá" váljanak

Tudomány2018.08.31, 17:58

Tengeri hínárral gazdagított takarmányt adnak a tejelő teheneknek a davisi Kaliforniai Egyetem kutatói egy tanulmány keretében, hogy csökkentsék az állatok metánkibocsátását.

Őrült kísérlet, melyben a szülők együtt nevelték gyermeküket egy majombébivel

Life.hu2018.11.23, 10:16

A tudósokat mindig is érdekelte, hogy mekkora a főemlősök és ez emberek intelligenciája közötti különbség. Többen voltak azon az állásponton, hogy a csimpánz csak azért nem képes beszélni, viselkedése azért tér el az emberétől, mert nem közöttünk szocializálódik. Egy igazán őrült elmélet szerint, ha egy ilyen majom egy ember gyerekkel nőne fel, olyanná válhatna, mint mi.

Tudja-e, mi lehet a 21. század egyik legnagyobb globális fenyegetése?

Tudomány2018.08.30, 09:44

A 21. század egyik legnagyobb fenyegetésének az antibiotikum-rezisztenciát tekinthetjük, vagyis a baktériumok egyre intenzívebbé váló ellenállását az antibiotikum-készítményeknek. Tapasztalati tény, hogy az elmúlt évtizedekben számos baktériumtörzs ellenálló képessége annyira megnövekedett, hogy már nem hatnak rájuk a gyógyszerek. A helytelenül használt, feleslegesen szedett antibiotikumok a baktériumokat egyre ellenállóbbá teszik.

Egy pszichológiai kísérlet rávilágít a családon belüli agresszió mintakövetésére

Archívum2018.08.25, 19:11

Egy gyermek csak ritkán viselkedik másokkal durván, vagy válik indokolatlanul erőszakossá. Arról korábban már írtunk, hogy mit tehetsz egy ilyen helyzetben szülőként. Most mutatunk egy nagyon érdekes kísérletet, mely remekül rávilágít arra, hogy például a családon belüli agresszió miként képes  szinte láthatatlanul átalakítani egy gyermek magatartását, habitusát.

Tudja-e, hogy miért köpködnek a focisták a pályán?

Tudomány2018.08.26, 10:45

Futballmeccseket nézve gyakran feltűnhet, hogy a focisták, miután a mérkőzés szünetében meghúzzák az üveget, kiköpik az italt. Kiderült, hogy e nem túl gusztusosnak tűnő szokásnak teljesítménynövelő hatása lehet egy friss tanulmány szerint.

Minden rákfajtára hatásos lehet az új kombinációs terápia

Tudomány2018.08.25, 14:50

A jelenlegi kezelési módoknál hatásosabban képes csökkenteni a tumorsejtek méretét létező gyógyszerek kombinációja – derül ki a Chem tudományos lapban megjelent tanulmányból.

A szemünk előtt tárulnak fel egy rejtett világ titkai

Tudomány2018.08.21, 18:41

Kvantum-fluktuációkat – a semmiből előtűnő, majd elenyésző részecskepárokat – tettek láthatóvá az izraeli Bar-Ilan Egyetem kutatói, ezzel megalapozva a kvantumtechnológia további fejlődését.

A nő, aki kiszimatolja a Parkinson-kórt

Tudomány2018.08.21, 14:08

Skóciában él egy különleges képességekkel megáldott hölgy, aki képes kiszimatolni a rendkívül nehezen diagnosztizálható és gyógyíthatatlan Parkinson-kórt. A kutatók Joy Milne segítségével most egy olyan hatékony teszt kidolgozásán fáradoznak, amellyel már jóval az ismert tünetek jelentkezése előtt felismerhető lesz az alattomos betegség.

Megmérték, milyen gyors a halál, meg fog lepődni

Tudomány2018.08.12, 20:57

Először sikerült megmérni a „halál sebességét”, vagyis azt, hogy egy sejt milyen gyorsan pusztul el. Kiderült, hogy a folyamat hullámszerűen terjed 30 mikrométer per perces sebességgel.

Pusztítóvá is válhat a forradalmi rákgyógyászati eljárás

Tudomány2018.08.10, 18:26

Akik figyelemmel kísérik a tudományos és egészséggel kapcsolatos híreket, olyan érzésük támad, mintha az orvostudomány forradalom küszöbén állna: korábban végzetesnek tartott betegségek válhatnak gyógyíthatóvá, ami, valljuk be, egy valóságos aranykor ígéretével kecsegtet. A nagy remények zászlóshajóját CRISPR-nek hívják. Ez egy eszköz, amivel a kutatók módosíthatják egy élőlény genetikai állományát, azaz genomját, kiiktatva azokat a géneket, amik az adott kórt okozzák. A módszernek rengeteg előnye, de sajnos egyúttal árnyoldala is van.

A CIA aktákból kiderül: a nácik a 2. világháború alatt végezhettek ufó-kísérleteket

Archívum2018.08.06, 17:35

Általában a földönkívüliekkel kapcsolatos hírek az amerikai kontinensről érkeznek, ám most CIA aktákból arra lehet következtetni, hogy már a 2. világháború alatt repülő csészealjjal kísérelteztek a németek.

Képesek eltanulni egymás nyelvét a madarak

Tudomány2018.08.03, 21:53

Képesek megtanulni egymás nyelvét a madarak: létfontosságú ugyanis számukra, hogy megértsék szomszédjaik sólyom vagy kígyó közeledésére figyelmeztető jelzését.

Bebizonyították, a macska ugyanúgy szeretheti gazdiját, mint a kutya

Tudomány2018.07.24, 23:02

A házi kedvencek közül a macskákat gyakran éri az a vád, hogy csak érdekből ragaszkodnak a gazdájukhoz, ám érzelmileg nem kötődnek hozzá, szemben a kutyával. A kaliforniai Claremont Graduate University kutatói most tudományosan is bebizonyították, hogy mindez nem így van, és a macskák érzéketlenségét hangoztató vádak alaptalanok.

Tudja-e, hogy a Guinness sörben miért lefelé szállnak a buborékok?

Tudomány2018.07.23, 20:38

Létezik egy sörfajta, amelyben más italokkal ellentétben, lelfelé szállnak a buborékok. A Royal Society of Chemistry kutatói megfejtették a rejtélyes jelenség titkát, amely már régóta foglalkoztatta a tudósokat.

Szenzációs eredmény: visszafordították az öregedést

Tudomány2018.07.23, 21:00

A birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak egy génmutáció "kikapcsolásával" sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást, egereken elvégzett kísérlettel.

Korai diagnózist ígér a mágneses ráksejthalászat

Tudomány2018.07.18, 17:19

A daganatos betegek vérében keringő, csekély számú és nehezen elcsíphető tumorsejtet mágneses dróttal halásszák ki a Stanford Egyetem kutatói. Érzékenysége folytán a módszer a rák nagyon korai kimutatására lehet alkalmas.

Tudja-e, miért szeretik kartondobozba fészkelni magukat a macskák?

Tudomány2018.07.14, 19:40

Aki macskát tart, az jól tudja, hogy a házi kedvence milyen szívesen fészkeli be magát különféle kartondobozokba, de akár egy méretes jénai tálba, táskába, vagy egy üres szemetesvödörbe is. De vajon miért? Utánajártunk a macskák e különleges szokásának.

Több ezer fényévre lévő égitestekkel tesztelték Einstein elméletét

Tudomány2018.07.05, 14:58

Égitestekkel tesztelték Albert Einstein elméletét az általános relativitásról egy hat éven át tartó kísérletben - jelentette be egy kutatócsoport csütörtökön.

Véget érhet a gyötrelmes szurkálás

Tudomány2018.06.27, 14:00

A cukorbetegek régi álma válik most valóra a szájon át bevehető inzulinkapszulával, hiszen az új formulázás szükségtelenné teszi a napi egy-két alkalommal beadandó injekciót.

Kiderítették, melyek a világ legtisztességesebb városai

[origo] utazás2018.06.22, 08:31

Az ötlet a Reader's Digest magazintól származik, amelynek riporterei összesen 192 pénztárcát hagytak el 16 nagyvárosban, azzal a szándékkal, hogy kiderítsék, melyik város lakói szolgáltatják vissza a legtöbbet belőlük. A pénztárcákban 50 dollárnak (14 000 Ft) megfelelő helyi pénz volt, családi fotók, bankkártyák, valamint egy cetli a „tulajdonos" nevével és telefonszámával.

Tudja-e, hol működik fordítva a gravitáció a Földön?

Tudomány2018.06.20, 15:19

Számos olyan hely létezik a Földön, ami – legalábbis látszólag -, ellenáll a gravitációnak, amelyeket „mágneses dombként" vagy mint „kísértet dombot" emlegetnek, mert itt visszafelé esnek a tárgyak, és a lejtőn felfelé gurul az autó.

Tudósok egy kísérlet segítségével megalkották Isten arcképét

Archívum2018.06.13, 13:30

Amerikai kutatók több száz keresztényt kérdeztek meg arról, hogyan képzelik el Istent. Az általuk adott válaszokból alkották meg azt az arcképet, amit közzé is tettek. 

Fellőtték a Szojuz MSZ-09-es űrhajót

Tudomány2018.06.06, 15:18

Egy orosz, egy amerikai és egy német űrhajóssal a fedélzetén elindult a Nemzetközi Űrállomásra a Szojuz MSZ-09-es űrhajó szerdán a kazahsztáni Bajkonurból.

Az a csodálatos állati szimat: a kutyák kiszagolják a rákot

Tudomány2018.06.01, 21:22

Lassan harminc éve ismert, hogy a kutyák képesek kiszimatolni a rákbetegséget, biztosabban, mint a laborvizsgálatok. A kutyák e páratlan képességét 26 év kutatásai, valamint betegek és orvosok beszámolói egyaránt bizonyítják, ám ennek ellenére sem alkalmazzák szélesebb körben ezt az egyszerű és hatékony diagnosztikai módszert.

Először izolálták a víz két különböző formáját

Tudomány2018.05.31, 21:49

Svájci kutatóknak először sikerült izolálnia a vízmolekulák két különböző formáját. Az eredményekről a Nature Communications szaklap hasábjain számoltak be.

Bélbaktériumok befolyásolhatják a májdaganat növekedését

Tudomány2018.05.26, 12:12

Bélbaktériumok befolyásolhatják a májdaganat növekedését egy új amerikai kutatás szerint.

Rekordidőt töltöttek el a Holdhoz hasonló körülmények között

Tudomány2018.05.15, 17:52

Rekordot jelentő több mint egy évet töltöttek el kínai egyetemisták egy pekingi laborban a Holdon uralkodóhoz hasonló körülmények között.

A szervezet belső órája hatással lehet az emlőrák kialakulására

Tudomány2018.05.13, 14:13

Az orvosok régóta azonosítják a BRCA1 és a BRCA2 génmutációkat az emlődaganat fokozott kockázatával, amerikai kutatók azonosítottak egy másik, a szervezet belső órájának szabályozásában szerepet játszó gént, amely hatással lehet az emlőrákra.

A 3 éves Freya Mason tudományos kísérletekkel lett Youtube-sztár

Life.hu2018.05.09, 15:10

A hároméves Freya Mason tudományos kísérletekkel szerzi magának és Youtube-csatornájának a követőket. A hihetetlenül aranyos lány egyébként egy normális gyerek, aki rajong a tudományokért. 

Döbbenet: parányi rákok erős óceáni áramlatokat keltenek

Tudomány2018.05.07, 21:00

Az óceán vizének elkeveredését, a végtelen víztömeg áramlását alapvetően a szél, illetve a hullámok okozzák, ezt eddig is tudtuk. A vízmozgás, a világóceán hidrodinamikája igen összetett rendszer, amelyet mindeddig kizárólag fizikai tényezőkre vezettek vissza. Ám egy új tanulmány szerint az óceáni áramlatok dinamikájában a szél és a hullámzás mellett létezik egy harmadik, kiemelten fontos faktor, mégpedig a zooplanktonhoz tartozó parányi rákok tömege. Azzal, hogy a tengeri biomassza részét alkotó apró ízeltlábúaknak igen jelentős a szerepük az áramlatok keltésében, emiatt – közvetett módon – még a klíma alakulására is kihat a tevékenységük.

Tudta, hogy a kockacukor világít a sötétben?

Tudomány2018.04.26, 17:11

Ha a sötétben egy kockacukrot kettétörünk, vagy két kockacukrot összedörzsölünk, kékes-fehér felvillanást tapasztalhatunk. Azonban nem csak a kockacukor, hanem más anyagok is mutatják ezt a jelenséget. Milyen anyagok és vajon miért villannak fel a sötétben?

Meglepő dolgot tapasztalt a férfi, aki egy hétig csak gyorskaján élt

Archívum2018.04.15, 13:27

Egy brit férfi kipróbálta, mi történik akkor, ha egy egész hétig csak a McDonald'sban eszik. Meglepő, amire 7 nap múlva rájött.

Egy hétig napi öt órát aludt az újságíró, Ryan Bergara: ezt tapasztalta

Archívum2018.04.14, 19:33

Vajon öt óra alvás is elegnedő lehet a napi feladatok ellátásához? Ezt tesztelte egy újságíró, a tapasztalatait pedig mindenkivel megosztotta. 

Schrödinger doromboló macskája és a kísérteties távolhatás

Tudomány2018.04.09, 14:49

A Yale Egyetem kutatói furcsa kísérletbe fogtak. Összekombináltak két kvantummechanikai furcsaságot, józan ésszel felfoghatatlan jelenséget, Schrödinger macskáját és a kísérteties távolhatást. A kutatást a Lives Science tudományos magazinban publikálták.

Az elhízás rontja az ízlelést

Tudomány2018.03.21, 13:54

Egérkísérlettel igazolták tudósok, hogy az elhízás rontja az ízlelést. A kutatók szerint ez az eredmény új irányt adhat az elhízottság kezelésének.

"Száraz konyhával" kísérleteznek az aszály sújtotta Fokvárosban

Travelo2018.02.26, 14:34

Fokváros egyik híres étterme, Luke Dale Roberts Test Kitchen-je azzal kísérletezik, hogy minél kevesebb víz felhasználásával állítsa elő az ételeket.

Tudja-e, mi köze a kettős vak vizsgálatnak a termálvízhez?

Tudomány2018.02.05, 18:42

A kettős vak balneoterápiás klinikai vizsgálatot először Magyarországon végezték el Bálint Géza professzor vezetésével. Még az 1970-es években az ő fejéből pattant ki az az ötlet, hogy ezt a módszert alkalmazzák a termálvizek gyógyhatásának ellenőrzéséhez, amit tőle vettek át nemzetközi szinten is.

Egy tudós azt állítja, félig ember, félig majom lényt hoztak létre

Tudomány2018.02.03, 14:33

Egy elismert amerikai tudós azt állítja, egy 1920-as években, Floridában indult kutatás során sikerült létrehozni egy ember-majom hibridet, ám a kísérlet eredményét eltitkolták – írja a Science Alert tudományos portál cikke.

Agyi defibrillátorral az epilepszia ellen

Tudomány2018.02.02, 15:02

A szegedi kutatók által kifejlesztett agyi defibrillátor a nagyon közeli jövőben képes lesz automatikusan leállítani az epilepsziás rohamokat a beteg páciensekben. A Szegedi Tudományegyetem Lendület pályázatos agykutatója, Berényi Antal ötlete nyomán elindult interdiszciplináris együttműködést és fejlesztést leíró cikket a Nature Communications nevű rangos lap 2018. február 2-án közli.

Egy mítosz nyomában: gyilkos chatszobák, drog és gladiátorharc a sötét weben

Gazdaság2018.01.12, 11:31

A web sokkal mélyebb és sötétebb, mint ahogyan azt a hétköznapi felhasználó gondolja. A legtöbben csak hírek olvasására és a közösségi média böngészésére használják, de ez csak egy vékony szelete a netnek. Azonban minél mélyebbre ásunk, annál durvább dolgokra bukkanunk, amelynek egy része illegális. A drogrendelés csak a jéghegy csúcsa. Néhányan bérgyilkos szolgáltatást kínálnak, virágzik az embercsempészet, a szervkereskedelem, sőt a pletykák szerint az úgynevezett „red roomokban” a néző kérésére, élő adásban bármit megtesznek. Valóban az interneten rendezik a modern gladiátorharcokat, a nyilvánosság elől titkolva? Utánajárunk, hoggy ...

Rekordmértékben közelítették meg az abszolút hőmérsékleti nullpontot

Tudomány2017.12.21, 19:02

Rekordmértékben közelítették meg az abszolút hőmérsékleti nullpontot svájci fizikusok: kevesebb mint 2,8 millikelvinre hűtöttek le egy chipet.

Mesterségesen megfagyasztottak egy egész erdőt

Tudomány2017.12.08, 09:47

Kísérleti erdőre permeteztek vizet egy hideg éjszaka, hogy a jégviharok és a klímaváltozás hatásait tanulmányozzák amerikai tudósok.

Hangrobbanásokat lehetett hallani a rejtélyes 51-es körzetnél

Tudomány2017.12.07, 17:43

Két hangrobbanást is hallani lehetett az 51-es körzetként ismert amerikai katonai bázisnál. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a CIA földönkívüli technológiával folytat titkos katonai kísérleteket.