vallás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- egyház
- iszlám
- USA

Ezért köss piros fonalat a bal csuklódra a Kabbala szerint
A zsidóságot egy megfoghatatlan különleges misztérium lengi körül. A természetfelettivel, az Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével való kapcsolatuk egyedi és utánozhatatlan, hiszen ők a kiválasztott nép.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több ezer éves műalkotásokat rejtenek magukban az Ellórai-barlangok
Hal a tortán: Csoki azt hitte, katolikusként nem nyúlhat tepertőhöz
Nagy megleptés érte Csokit a Hal a tortán legutóbbi adásában: kiderült, hogy ehet tepertőt.
Ezek Ferenc pápa kedvenc filmjei
A tíz évvel ezelőtt, 2013. március 13-án pápává választott Jorge Mario Bergoglio, a római egyházmegye püspöke, azaz Ferenc pápa számos vele készült interjúban vallott a filmművészet iránti szeretetéről, gyakorta filmes példával megvilágítva egy-egy lelki állapot vagy társadalmi jelenség feloldási lehetőségét. Sőt, a filmművészet és hitélet kapcsolatával elmélyülten foglalkozó Dario Edoardo Viganò atya (a Pápai Kommunikációs Titkárság egykori vezetője) két évvel ezelőtt megjelent, Lo sguardo: Porta del cuore (A tekintet: ajtó a szívhez) című kötetében publikált nagyinterjúból az is kiderül, hogy a Szentatya világnézetét jelentősen allakították ...
Nacsa Lőrinc: Vallásturisztikai kincseink nem csupán az örökségünk, a jövőnket is jelentik
Vallásturisztikai kincseink Magyarország szellemi-lelki központjai is, nem csupán az örökségünk, a jövőnket is jelentik - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc vallásturizmusért felelős miniszteri biztos csütörtökön a budapesti Szabadság téren Ferenc pápa látogatása alkalmából rendezett kültéri vallásturisztikai kiállítás megnyitóján.
Kökény Attilát a vallás segítette alkoholizmusa leküzdésében
A népszerű énekes Hajdú Péter vendége volt a Frizbi legújabb adásában. Bár a műsor csak pénteken kerül adásba, Hajdú már megosztott belőle az Instagramon egy rövid részletet, amelyben Kökény Attila nyíltan beszél alkoholizmusáról és hűtlenségéről.
Szédítő magasságban, egy függőleges, sziklafalba építették ezt a kegyhelyet - képek
Erdő Péter: A feltámadás örömhír és küldetés
Erről beszélt a bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.
Így fest a húsvét azokban országokban ahol nem ünneplik, de tudnak róla
A húsvét a kereszténység legnagyobb és legszentebb ünnepe, amikor Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon feltámadt. A világ 195, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elismert országának többsége ünnepli a húsvétot, de 116 országban a húsvét hétfő nem számít munkaszüneti napnak. Ugyanakkor néhány nem keresztény országban is megemlékeznek róla.