CIA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Irak
- Afganisztán
- iraki konfliktus
- terrorizmus

60 év után felnyíltak a titkos akták, amelyek közelebb vihetnek az igazsághoz JFK halálával kapcsolatban
Miközben a nemzet szeretetét elnyerte, John F. Kennedy számos ellenséget szerzett magának. Feltételezések szerint a meggyilkolásával vádolt Lee Harvey Oswald nem egyedül hajtotta végre tettét, ám ez még nem nyert bizonyítékot. Az elnökgyilkosság 60. évfordulóján a kormány által eddig titkosított akták váltak elérhetővé, a JFK: A végső bizonyíték című dokumentumfilm – amely itthon 2023. november 19-én 22:00-kor kerül premierre a Viasat History történelmi csatorna műsorán – ezekbe ássa bele magát, hátha új megvilágításba kerülhet a 20. század egyik legmeghatározóbb merénylete.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A CIA megszállta Hollywoodot
Ritkán vagy nem elég mélyen szokták vizsgálni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség milyen szoros kapcsolatot alakított ki az USA-n belül a médiával és úgy általában a szórakoztatóipar meghatározó egységével, a filmiparral. A CIA propagandája a médiájukon keresztül az amerikaiaknak, a filmiparon keresztül pedig a világnak hazudott. - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- CIA
- média
- propaganda
- pénz
- Címkefelhő »
Fegyvert, kémeket és drogot szállított egy amerikai légitársaság
Az Air America nevű légitársaság a CIA tulajdona volt 1950 és 1976 között. Az amerikai kémszervezetnek szüksége volt egy civil fedőcégre, amely lehetővé tette olyan titkos akciók végrehajtását, amelyekben nem lehetett használni az amerikai légierőt és hadsereget. Az Air America pilótái civilek voltak, mégis részt vettek minden, délkelet-ázsiai amerikai hadműveletben. A gépek szállítottak katonai tanácsadókat, kémeket, kommandósokat, fegyvereket, menekülő civileket, diplomatákat, sőt, Richard Nixon alelnököt is ők fuvarozták, amikor ellátogatott Vietnámba. Emellett katonai irányítás mellett részt vettek a lelőtt amerikai pilóták kimeentésében, ...
- címkék:
- helikopter
- CIA
- Air America
- Címkefelhő »
Kiderült, kik irányítják valójában az ukrán titkosszolgálatot
A Nagy-Britannia és az Egyesült Államok hírszerző szolgálatai tervezik, fejlesztik és felügyelik az ukrán különleges szolgálatok összes műveletét - írta az orosz RIA Novosztyi.
Gulyás Márton, a NED, Kennedy és a CIA
A Gulyás Márton-féle Partizánt az a National Endowment for Democracy támogatta több tíz millió forinttal, amely a nyílt forrásokban gyakran visszatérő állítás szerint nem más, mint a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön. A napokban éppen Robert F. Kennedy Jr. demokrata elnökjelölt beszélt arról, hogy a CIA külföldi újságírókat, médiumokat pénzel.
- címkék:
- CIA
- partizán
- Robert F Kennedy Jr
- Címkefelhő »
Amerikai baloldali beismerés: megpróbálták megbuktatni az Orbán-kormányt
Miután Robert F. Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt arról beszélt, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA különböző külföldi médiumok, újságírók pénzelésével miként befolyásolja más országok belpolitikai folyamatait, Larry C. Johnson egykori CIA-elemző egyenesen azt állította, az Egyesült Államok külügyminisztériuma leplezetlenül beavatkozott a 2022-es magyar országgyűlési kampányba. A cél Orbán Viktor megbuktatása volt - írta a Magyar Nemzet.
Miért hinnénk azt, hogy Magyarországot nem akarja befolyásolni a CIA? - videó
Ifjabb Robert F. Kennedy nyíltan beszélt arról, hogy az Egyesült Államok miként befolyásolja más országok belpolitikáját. Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint semmi okunk azt feltételezni, hogy hazánkban nem történnek ilyen kísérletek.
Karácsonyék közösen szerveznek konferenciát „színes forradalmakat” támogató amerikai szervezetekkel
Karácsony Gergelyék ősszel tervezik elindítani a 2023-as politikai szezont, és ebből az alkalomból felsorakoztatják az amerikai támogatói klikkjük színe-javát. Erre lehet következtetni egy nemrég szétküldött meghívóból, amely a 2023-as Budapest Fórumra invitál. Önmagában nem is a konferencia az érdekes, hanem az, hogy kik is ennek a rendezvénynek a partnerei. A következő írásban bemutatásra kerül, hogy kik azok a nemzetközi – főleg amerikai – donorok, akik Karácsony Gergelyt támogatják, és akiket most a főpolgármester is nyíltan felvállalt.
Itt az orosz kémfőnök nyilatkozata: vége Ukrajnának?
Az orosz kémfőnök személyesen találkozhat hamarosan a CIA igazgatójával - írja a Korreszpondentre hivatkozva a Mandiner.
Elképesztő: hónapokkal előre tudta már Joe Biden, hogy az Északi Áramlat felrobbantására készülnek az ukránok
Amerikai kémek hónapok óta tudtak arról, hogy ukrán állami ügynökök az Északi Áramlat gázvezetékek megsemmisítését tervezik ─ jelentette kedden a Washington Post a Pentagon kiszivárgott dokumentumaira hivatkozva. Bár a jelentés Kijevet gyanúsítja a szabotázsakcióval, nem cáfolja azt az ─ Seymour Hersh újságíró által felvetett ─ elméletet, hogy az Egyesült Államok iktatta ki a vezetékeket.
- címkék:
- jelentés
- gázvezeték
- északi áramlat
- CIA
- Címkefelhő »