daganatos betegségek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- daganatok
- daganatos megbetegedés
- daganat
- egészség
- egészségmegőrzés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyökeres változás jöhet a daganatos betegségek kezelésében
Több mint ezer tudós építette fel a daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját. A korszakalkotó tanulmány teljesen megváltoztathatja a rák kezelését - adta hírül a BBC News.
Stephen Fry is kampányol a prosztatarákszűrés mellett
A prosztatarák lett a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség Nagy-Britanniában, először előzte meg a mellrákos esetek számát.
Alkohol és dohányzás: a rák a második leggyakoribb halálozási ok Magyarországon
A daganatos betegségekből eredő halálozás a második leggyakoribb halálok Magyarországon. Bár az onkológiai szűrőprogramok segítségével a rosszindulatú betegségeket korai, akár gyógyítható stádiumban fel lehet fedezni, sokan nem mennek el a vizsgálatokra. A 250 éves Semmelweis Egyetem nagyközönségnek szóló, ingyenes, interaktív programsorozata, a Semmelweis Egészség Napok januári rendezvényén előadást hallhatnak az érdeklődők arról is, miért és elsősorban kiknek javasolt a szűrőprogramokon való részvétel.
A két vezető halálok megelőzésére kapnak támogatást a háziorvosok
Prevenciós tevékenységekre nyert el támogatást hatvannégy praxisközösség a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1-en.
Több száz diák csatlakozott a Méltányosság naphoz
Általános és középiskolások, illetve óvodások egyaránt csatlakoztak a pénteki Méltóság naphoz, Debrecentől Hajdú-Bihar megye több településén át Szegedig és Budapestig. A programokat minden évben a Debreceni Hospice Ház Alapítvány szervezi azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a végstádiumú daganatos betegségben szenvedők iránti együttérzésre.
Ritka daganatos betegséggel küzd a 6 éves kislány, szülei segítséget kérnek
Pár hete még boldogan készült a szeptemberi iskolakezdésre, de a 6 éves Zoé élete egyik napról a másikra tragikus fordulatot vett: egy igen ritka áttétes rákfajtát diagnosztizáltak nála az orvosok. A kislány most egy budapesti kórházban fekszik, édesapja éjjel-nappal mellette van, ám a család emiatt szinte kilátástalan helyzetbe került.
Rákot diagnosztizáltak a Megadeth frontemberénél
Az összes idei koncertét lemondta a Megadeth, mert a frontemberük, Dave Mustaine-nél daganatos betegséget diagnosztizáltak.
Jóval kisebb a gének szerepe a rákban, mint eddig gondolták
Kutatások szerint a genetika csak 5-10 százalékban felelős a rák kialakulásáért – mondta el Gundy Sarolta kutató az M1 aktuális csatornán kedden.
Vajna Tímea daganatos betegeknek segített adományokkal
Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea még mindig ingázik Magyarország és Los Angeles között. Az már kiderült, hogy munkát kapott a néhai férje hazai érdekeltségeit összefogó cégnél, most pedig azt is tudni lehet, hogy sokat jótékonykodik, hiszen férje is ezt tette.
A pacsirta nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák
A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák - idézte a BBC hírportálja egy új brit kutatás megállapítását.
Az a csodálatos állati szimat: a kutyák kiszagolják a rákot
Lassan harminc éve ismert, hogy a kutyák képesek kiszimatolni a rákbetegséget, biztosabban, mint a laborvizsgálatok. A kutyák e páratlan képességét 26 év kutatásai, valamint betegek és orvosok beszámolói egyaránt bizonyítják, ám ennek ellenére sem alkalmazzák szélesebb körben ezt az egyszerű és hatékony diagnosztikai módszert.
Két horrorisztikus méretű daganatot távolítottak el a sebészek
Amerikai sebészek egy 60 kilogrammos petefészek-daganatot távolítottak el Connecticutban, vietnámi orvosok pedig egy 45 kilós daganat egy részétől szabadították meg a betegüket.
Súlyos betegség után tért vissza a képernyőre Monyók Gabi énekesnő
Visszatért a képernyőre a most 67 esztendős énekesnő, Monyók Gabi, akinél 16 évvel ezelőtt diagnosztizáltak daganatos betegséget.
5 kemoterápiás kezelésen van túl Orbán Józsi
Orbán Józsi nehéz időket él át, de bizakodó.
A daganat csak egy tünet – az okot kell kezelnünk
Évtizedekig szinte vakon kellett kezelnünk a daganatokat: csak a tüneteket láttuk, az okokat nem – állítja Dr. Peták István kutatóorvos, molekuláris farmakológus, aki a daganatkezelés molekuláris forradalmáról, az oki terápia lehetőségéről beszélt az Origónak.
Sötétté változott daganatos betegek ősz haja az immunterápia miatt
Az immunterápia hatására újra besötétültek a daganatos betegek ősz hajszálai.
Hihetetlen gyógyulás! Agresszív áttétes rákot győzött le a 3 gyerekes anyuka
Amikor Ashley Hallford 35 évesen várandós lett, ő volt a világon a legboldogabb ember. Egyik nap azonban egy apró, furcsa dudort tapintott ki a nyakán – ám, ekkor még fogalma sem lehetett arról, hogy mekkora harc előtt is áll. A dianózis; rák. Az orvosok heteket adtak csak a várandós nőnek. Ez 10 éve történt, azóta pedig csodák sora érte Ashley-t és családját.
Nők ezreinek rémálma: az emlőrák és egyéb daganatos megbetegedések
A WHO adatai szerint ma már többen halnak meg rákban, mint AIDS-ben, TBC-ben vagy maláriában összesen. A férfiak és a nők együttes rákhalálozási világstatisztikájában a tüdőrák vezet, ahol sajnos a magyarok az elsők: hazánkban közel annyian halnak meg évente tüdőrákban, mint korábban tuberkulózisban. De milyen ráktípusok veszélyeztetik még a nőket?
Akár harminc évig is véd a fogamzásgátló a ráktól
A fogamzásgátló tablettát szedő nők akár harminc évig is védettek a daganatos betegségek bizonyos fajtáival szemben – állapították meg az Aberdeeni Egyetem kutatói.
Ezzel már korán kimutatható a daganat
Egy új, világviszonylatban is kiemelkedően gyors képalkotású PET-CT beszerzését adtak át csütörtök délelőtt a Semmelweis Egyetem Nukleáris Medicina Központjában. A berendezés a jelenleg elérhető legmodernebb és leggyorsabb Magyarországon; egy műszak alatt akár 28 vizsgálatot, évente pedig négyezer, egészségbiztosító által támogatott vizsgálatot lehet vele elvégezni.
Túl későn diagnosztizálják a daganatos betegségeket
Magyarországon gyakran később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az Európai Unió más országaiban, emiatt kisebb a gyógyulás esélye – írta a Magyar Nemzet.
Forró naptárfotók készültek egy női rögbi csapatról
Jótékony célból álltak kamerák elé az egyetemista lányok.
Legyőzte a gyilkos kórt a magyar sportolónő
Halász Klaudia mindig irigykedve nézte az edzőterem falain a plakátokon lévő lányokat, aztán neki is megadatott, hogy színpadra álljon, és jó eredményeket érjen el testépítésben, az ún. atletikus fizikumú nők mezőnyében. Mígnem tavaly decemberben méhnyakrákot állapítottak meg nála. Egyik műtét követte a másikat, de ő nem adta fel, és végül – mint mondja, a hitének és a pozitív gondolkodásának hála – sikerült legyőznie a gyilkos kórt. Nyolc kilót fogyott, de most úgy érzi, a 2017-es az ő éve lesz a színpadon.
Népegészségügyi paradoxon – ezért nem javul a magyarok egészségi állapota
Miközben a szakma és a sajtó is számos, az egészségünket védő, fejlesztő és javító intézkedésről számolt be az elmúlt pár évben, az egészségügyi mutatók nem igazolják a várakozásokat, nem javul látványosan a magyarok egészségi állapota. Mi ennek az oka? Megtudjuk Török Krisztinától, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatójától, aki a 2015-ös Egészségjelentést ismertette.
Az orvos szerint nem lett volna szabad túlélnie
Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeknek szerveztek játszós-mesés délutánt Pécsett, a Gyermekhospice Hősei Hét részeként. Magyarországon 16 ezer család érintett, az országban két alapítványi intézet foglalkozik ilyen gyerekek, fiatal felnőttek ellátásával, állami finanszírozás nélkül. Van, aki hónapokat tölt a Szemem Fénye Alapítvány hospice-házában, mások nappali ellátást kapnak. És vannak olyanok is, akik úgynevezett életvégi ellátásért, vagyis meghalni mennek oda.
Minden ember egy újabb kísérlet
A precíziós gyógyászat korában újfajta gyógyszerkísérletekre van szükség, amelyek egyéneken és nem nagy átlagokon mérik a gyógyszerek hatását.
Veszélyesebb, mint a rák: egyre többen halnak bele kórházi fertőzésekbe
A legfrissebb adatok szerint 15 év múlva már többen veszítik életüket egy-egy kórházi fertőzés következtében, mint daganatos megbetegedésben.
Kis segítséggel az immunrendszer legyőzheti a daganatot
A legfrissebb kutatások új megvilágításba helyezik az immunrendszer és a daganatok viszonyáról alkotott, több mint egy évszázados elképzeléseket. Úgy tűnik, megfelelő gyógyszerekkel az immunrendszer természetes tumorölő aktivitása helyreállítható, és e módszer hatékonysága egyre több daganattípusban bizonyítást nyer.
„Egy angyallal több van az égben" – meghalt Vivien, a rákkal küzdő kislány
A négyéves Vivien egyéves kora óta küzdött a daganatos betegséggel. Egy ország szorított érte, most egy ország gyászolja.
Méhnyakrák-megelőzés - a rutinszűrés kevés!
Két hete halt meg Urbán Zsófia, a Soffi zenekar egykori énekese. Blogján fájdalmas őszinteséggel számolt be betegségének körülményeiről, a diagnózis okozta sokkról és a haláláig tartó küzdelemről. A 33 éves énekesnő, aki egy kislányt hagyott maga után, méhnyakrákkal küzdött. Bár olykor a betegség erősebb az óvatosságnál és az élni akarásnál, az évente egyszeri szűrést ennek fényében sem szabad kihagyni. Ne adj esélyt te se a betegségnek!
Mell- és petefészekrák: öröklődő tragédia
A BRC1 és BRC2 gének felelősek a generációkon végigvonuló mell- és petefészekrákok nagy részéért. Híres színésznőktől egészen az átlagos háziasszonyokig bárki hordozhatja, ám a korai felismerés többségüket megmentheti a rák kialakulásától vagy végzetessé válásától.
Hat étrendi ajánlás a rák ellen
Sok zöldség, gyümölcs és szójabab, kevesebb tejtermék és vörös hús, az alkohol mellőzése, valamint a rántott és grillezett ételek kiiktatása – így lehetne összefoglalni azokat az étrendi ajánlásokat, amelyekkel amerikai szakemberek szerint jelentősen csökkenteni lehet a különféle daganatok kialakulásának kockázatát.
Meddig élnek majd unokáink?
Az egyre kedvezőbb életkörülményeknek és az egészségügy fejlődésének köszönhetően egyre több 100 év feletti ember örvend többé-kevésbé jó egészségnek. Meddig tolható ki az élettartam?
Itthon évente 250-300 gyereknél fedeznek fel rákot
A gyermekkori hematológiai betegségek ma már 85-90 százalékos eredményességgel gyógyíthatók, fontos azonban, hogy a terápia minél előbb elkezdődjön.
Apró trükkel a fokhagyma még egészségesebbé tehető
Ismert, hogy a fokhagyma egészségre gyakorolt előnyös hatásai főzés során csökkennek. Ám ha főzés előtt a felvágott gerezdeket kicsit pihentetjük, az előnyös hatások egy részét meg tudjuk őrizni.
Ki éli túl a mellrákot?
Az, hogy egy nő mellrákos lesz-e, illetve hogy túléli-e a betegséget, nagyban függ a társadalmi helyzetétől. Van olyan, aki hajlandó több millió forintot fizetni, mert éppen lemaradt a legmodernebb és legdrágább támogatott kezelésről, mások viszont alapvető információkkal sem rendelkeznek a legfontosabb tünetekről.
Új kezelési teszt emlőrákra
A Nottinghami Egyetem kutatói olyan klinikai tesztet dolgoztak ki, amelynek segítségével javulhat a mellrákban szenvedő betegek kezelésének hatékonysága.
Középkorú? Ne egyen sok húst és sajtot!
Közel duplájára növeli az általános, és négyszeresére a daganatos betegségre visszavezethető halálozás kockázatát, ha valaki középkorú, és túl sok állati fehérjét fogyaszt – figyelmeztetnek amerikai szakemberek. Legújabb kutatásukból az is kiderült, hogy 65 éves kor felett viszont érdemes fehérjét fogyasztani, mert a hormonális változások miatt ebben a korban a fehérjemegvonás többet árt, mint használ.
Egy ráktípusnál nem javulnak a túlélési statisztikák
Egy brit felmérés szerint a tíz leggyakoribb ráktípus közül a húgyhólyagrák az egyetlen, amelynél az ötéves túlélési statisztikák az elmúlt húsz évben nem hogy nem javultak, még romlottak is a szigetországban.
C-vitamin helyett cink a megoldás
A színes trendi tabletták nem védenek meg minket a betegségektől. Sőt, túlzott bevitelük még kárt is okozhat a szervezetben.
Mióta van velünk a rák?
A rákról sokan gondolják, hogy a modern ember betegsége, amelyet a természettől eltávolodó, hálátlan faj szabadított magára. De valóban így van?
Miért van egyre több rákbeteg?
Sokan szembesültek már azzal, hogy a rokoni, baráti körükben van rákbeteg, régen viszont csak elvétve találkoztak a kórral. A legtöbben úgy gondolják, hogy civilizációs betegségről van szó, az amerikai halálozási statisztikák azonban egy másik alapvető problémára világítanak rá.
A rák nyolc előjele
Magyarországon évente 30 ezren halnak meg daganatos betegségekben, az áldozatok negyede 65 évnél fiatalabb.
Fiatal magyar sztárok, akik megküzdöttek a rákkal
Az Éjjel-nappal Budapest Ritája 6 évesen, Mészáros Árpád Zsolt pedig 22 évesen küzdött meg sikeresen a rákkal. Most nyomon követhetjük Varga Viktor barátnőjének, Cinthyának a küzdelmét is, pedig alig töltötte be a 23. életévét. Sajnos a rosszindulatú daganatos betegség nem ritka a fiataloknál sem, viszont az ő példájuk mutatja, hogy ki lehet gyógyulni a rettegett betegségből is.
5 eset, amikor a csomó nem jelent mellrákot
Angelina Jolie melleltávolító műtéte és nehéz döntése igencsak felkavarta az állóvizet a mellrákkal kapcsolatban. Egyre több nő dönt úgy - köztük legutóbb a Csillag születikből megismert táncoslány, Gomez -, hogy a végsőkig elmegy a megelőzés érdekében. Ám mielőtt azt fontolgatnád, hasonló helyzetben te is megtennéd-e a döntő lépést, jó tudnod, hogy nem minden csomó jelent azonnal rákot is.
Bimbóinjekcióval előznék meg a mellrákot
A Harvardi Egyetem kutatói közvetlenül a tejcsatornákba juttatott kemoterápiás szer lehetőségeit tanulmányozzák, ugyanis a legtöbb emlőrák a tejcsatornákból indul ki.
HPV-oltást a fiúknak is! Az orális szex veszélyei
John Ashton professzor, a brit Népegészségügyi Intézet elnöke szerint nem lenne szabad a HPV-védőoltást csak a lányokra korlátozni - a kamasz fiúknak is kellene kapniuk az orális szex okozta rák megelőzésére.
Kopaszon is csodaszép volt - A 22 éves modell különleges gyógyulása
Caris Hedd-Bowen 22 éves modellnél 2012 januárjában diagnosztizálták a Hodkin-limfómát, miután orvosai egy szokatlan kinövést találtak a mellkasán. A fiatal lány azóta meggyógyult, s azt állítja, a Facebookon keresztül őt ért számtalan biztatásnak köszönheti, hogy sikeresen felépült betegségéből.
Terry láttán 100 ezrek szoktak le a cigiről
A dohányzásról meglehetősen nehéz leszokni, ezért időről időre segítséget kapunk hozzá különböző kampányok formájában. A Life.hu megmutatja a három legmegindítóbbat: vajon tényleg hatásosak lehetnek?
A stressztől leszünk rákosak?
A stressz nagyon rossz hatással van a szervezetre, de ha megfogadod az orvos tanácsát, a lelkedet is ápolhatod.