húsfogyasztás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- táplálkozás
- hús
- táplálkozástudomány
- egészség
- egészségmegőrzés

Meglepő, de a világ legkisebb szigetein a legnagyobb a húsfogyasztás
A világ húskereslete évtizedek óta folyamatosan emelkedik. A Föld egyes országaiban azonban más-más hústípusokat kedvelnek az emberek. Egy friss kutatás keretében megvizsgálták, hol és milyen mennyiségben fogyasztják a lakosok a az egyes hústípusokat. Így pedig összeállt a globális ranglista.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, hogy esznek-e a magyarok húsokat diéták idején
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4.000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött legnagyobb arányban egészségügyi, illetve esztétikai okok húzódnak, ám akadnak, akik kifejezetten a környezet védelme miatt döntöttek unikális étrendek mellett. A kutatás eredményeiből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.
A vegánok segíthetik elő a húsfogyasztás forradalmát
A húsevés még mindig a mindennapjaink része – főként az idősebb korosztály körében – miközben egyre nagyobb visszhangot kapnak a vegetáriánus és a vegán életmód pozitív hatásai. De mégis miként látja ezt egy, a szakmája iránt végtelenül elkötelezett hentesmester?
Csomagolt emberi húst raktak ki London központjában az állatvédők
Szokatlan akcióval akarták felhívni a figyelmet a húsfogyasztás károsságára a PETA aktivistái - írja a Daily Star.
- címkék:
- húsfogyasztás
- PETA
- Címkefelhő »
Ön készen áll a laboratóriumban növesztett húsfogyasztásra?
Bejelentették a világ legnagyobb, laboratóriumban növesztett hús előállítására alkalmas bioreaktorának megépítését, amely üzletek és éttermek tízezreinek ellátására alkalmas. A szakértők szerint a lépés komoly fordulatot jelenthet a születőben lévő iparág számára.
Húsbavágó német klímavédelem
Litkei Máté környezetmérnök írása az Origónak.
Ezért jó, ha nagyobb valószínűséggel növényi alapú ételeket választunk
A hústermelés bizonyítottan megterheli a környezetet, ezért ha csökkenteni szeretnénk az ökológiai lábnyomunkat és meg akarunk küzdeni az éghajlatváltozással, akkor néhány kutatás szerint csökkentenünk kell a húsfogyasztásunkat. Ebben egy új tanulmány szerint szerepet játszhatnak az éttermek és a kávézók is: elsősorban a növényi alapú alternatívák kínálatának növelésével.
Nem várt dolgot találtak ennek az ősi lajhárnak az étrendjében
Az utolsó jégkorszakban élt óriási lajhár nem követte a vegetáriánus étrendet úgy, mint a ma élő rokonai. Sőt, úgy tűnik, hog ez az ősi állat ehelyett kifejezetten élvezte a húsos fogásokat. Egy most publikált tanulmányban a kutatók a megkövesedett szőrmintákban találták meg étrendjének árulkodó jeleit.
Tényleg olyan egészséges a csirkemell? Most lerántjuk a leplet
Legtöbben a csirkemellet a legegészségesebb húsféleként tartják számon, de nem tudnánk elmondani, pontosan miért is van így. Most lerántjuk a leplet: lehet, hogy tévedünk?
Kapcsolatot találtak a rendszeres húsfogyasztás és betegségek hosszú sora között
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
- címkék:
- húsfogyasztás
- hús
- Címkefelhő »