magyar kutatók
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eddig ismeretlen holdat fedeztek fel magyar kutatók
Kiss Csaba MTA CSFK-ban működő kutatócsoportja a Hubble és két további űrtávcső adatainak felhasználásával bukkant rá a Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára. A most publikált eredmény segíthet pontosítani a holdak keletkezésének jelenlegi modelljeit, így a kozmikus múlt megismerésében is szerepet kaphat.
A nők jobban megértik a kutyákat, mint a férfiak
A nők nagyobb érzelmi érzékenységük miatt jobban tudják azonosítani a kutyák érzéseit, mint a férfiak, állítják új tanulmányukban az ELTE etológiai tanszékének kutatói. A vizsgálatok folyamán a nők 65 százaléka, míg a férfiaknak csak 45 százaléka értelmezte helyesen az állatok szándékait.
Magyar kutató fejtheti meg a távoli kozmikus korongok titkát
A csillagok születése sokáig rejtélynek számított a tudomány előtt, és csak a közelmúlt technikai fejlődése tette lehetővé, hogy elkezdtük alaposabban megismerni e fényes objektumok életének legelső pillanatait. A kutatási területtel sok szakember foglalkozik világszerte, köztük dr. Kóspál Ágnes csillagász, akinek munkáját március 23-án rangos díjjal ismerte el az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Hogyan lehet a csillagok világra jöttét megfigyelni, mit árulnak el a körülöttük lévő hatalmas korongok furcsaságai, és milyen műszerek vannak a tudósok segítségére? Többek között erről kérdeztük a díjazott csillagászt.
Gravitációs hullámok: az európai Virgo is beszáll a kutatásba
Befejeződött az európai gravitációshullám-detektor, a Virgo fejlesztése – jelentette be 2017. február 20-án az Európai Gravitációs Obszervatórium (European Gravitational Observatory, EGO). A Virgo készen áll, hogy csatlakozzon a LIGO két működő detektorához. Ezáltal lehetővé válik, hogy – hármas észlelés esetén – az égbolt egy nagyon szűk területére korlátozzák a gravitációs hullámokat keltő esemény helyét, és a gravitációs hullámok észlelését összeköthessék más csillagászati megfigyelésekkel.
Magyar kutatók segíthetnek a szuperbaktériumok legyőzésében
Új, ígéretes gyógyszercélpont merült fel a baktériumok elleni küzdelemben. Az antibiotikum-rezisztencia korunk egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája. Az ELTE-MTA Lendület Motorenzimológiai Kutatócsoport cikke a PNAS-ben jelent meg.
Óriásvírusokat vizsgálnak az ELTE kutatói
Az Antarktisz száraz völgyeiben, Alaszkában és a Mojave sivatagban is találtak az ELTE kutatói óriásvírusokat, amiket az általuk fejlesztetett bioinformatikai eszközzel vizsgálnak.
- címkék:
- magyar kutatók
- kutatás
- vírus
- ELTE
- Címkefelhő »
Ideg-, immun- és izomrendszeri betegségeket kutatnak Szegeden
Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program indult Szegeden uniós támogatással.
Alvás és tanulás kutyamódra
A kutyák alvás alatti agytevékenységét vizsgálva egy magyar tudóscsoport kimutatta, hogy a tanulás jelentősen befolyásolja az azt követő alvás alatt a kutyák agytevékenységét.
- címkék:
- magyar kutatók
- kutyák
- alvás
- tanulás
- Címkefelhő »
Magyar kutatók fedeztek fel egy új idegsejttípust
Az új típusú sejtek „alagutakat" képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, amelyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek korábban. Az eredmény az agysérülések gyógyításának új lehetőségeit kínálhatja.
Sötét energia nélkül is megérthető a táguló univerzum
Az ELTE kutatói a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters című rangos nemzetközi csillagászati folyóiratban jelentették meg legújabb eredményeiket: vizsgálataik szerint sötét energia nélkül is meg lehet magyarázni az univerzum gyorsulva tágulását.
Leukémia elleni szert fejlesztettek ki magyar kutatók
Idén kezdik meg annak, a magyar kutatók által fejlesztett, gyógyszerjelölt molekulának a klinikai vizsgálatait, amelytől a humán leukémia kezelésében várnak eredményeket.
- címkék:
- magyar kutatók
- rák
- leukémia
- Címkefelhő »
Óriásfejlesztéseket jelentett be az MTA
A Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak eredményei Európában kiemelkedőnek számítanak, ezt a kiváló teljesítményt pedig csak folyamatos fejlesztésekkel lehet fenntartani – hangzott el az újonnan épült Humán Tudományok Kutatóházában tartott keddi sajtótájékoztatón. Az Akadémia idén főként a víztudományt, a mezőgazdaságot, az oktatást és az egészségügyet érintő kutatási programokra koncentrál.
Előrejelezhető a mesterséges megtermékenyítés sikeressége
A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.
Világhírű magyar felfedezések története
Gyufa, nukleáris láncreakció, C-vitamin, magzatvédő vitamin – találmányok, melyekhez magyar tudósok nevét köthetjük. Puskás Tivadar, Jedlik Ányos, Szilárd Leó, Szent-Györgyi Albert és Czeizel Endre – csak hogy néhányukat említsük. Többek között rájuk is emlékezünk november 3-án, a Magyar Tudomány Napja alkalmából.
- címkék:
- magyar kutatók
- tudomány
- Címkefelhő »
Elektroszmogot fog mérni az új magyar miniműhold
Elektroszmogot fog mérni a MASAT-1 megalkotásában is részt vevő kutatócsapat műholdja, a SMOG-1 - a pocketqube kategóriába tartozó, 5x5x5 centiméteres kockaeszközt mindössze egy kézikamera akkumulátora fogja működtetni, pár hónapig méri majd a tévéadók elszökő elektromágneses hullámait, és a jövő év második felében indul el földkörüli pályára.
Érdekfeszítő programokkal várja látogatóit a kutatók éjszakája
Több mint kétezer ingyenes program várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, pénteken országszerte csaknem 200 helyszínen.
Magyar kutatók is kaptak anti-Nobel-díjat
Magyar kutatókat is díjaztak idén anti-Nobel-díjjal: egy nemzetközi kutatócsoport tagjaiként felfedezték, hogy a világos szőrű lovak kevésbé vonzzák a bögölyöket, a szitakötők pedig végzetes vonzalmat éreznek a fekete sírkövek iránt. A 2016-os IgNobel-díjakat csütörtök este adták át az amerikai Harvard Egyetemen.
Egy lépéssel közelebb a veleszületett immunitás megértéséhez
Magyar kutatók – Pál Gábor valamint Dobó József és Gál Péter – a világon elsőként azonosították egy rejtélyes, korábban ismeretlen funkciójú enzim, a MASP-3 immunológiai szerepét. Egyúttal feltárták a vérplazma egyik leghatékonyabb antimikrobiális folyamatának, a komplementrendszer alternatív útjának az aktivációs mechanizmusát is.
Magyar kutatók nyertek az Európai Kutatási Tanács pályázatán
Milyen agyterületek működnek együtt tanulás közben? Hogyan lehet füstgázokból tüzelőanyagokat előállítani? Hogyan indul meg az új bolygók keletkezése a fiatal csillagok körüli porkorongban? E témák magyar kutatói nyertek jelentős összeget az Európai Kutatási Tanács idei Starting Grant pályázatán.
- címkék:
- magyar kutatók
- MTA
- Címkefelhő »
Meghalt Stefanovits Pál akadémikus
Elhunyt csütörtökön Stefanovits Pál akadémikus, a hazai talajtan, a talajtérképezés és talajosztályozás meghatározó, nemzetközi hírű tudósa.
- címkék:
- magyar kutatók
- halálhír
- Címkefelhő »
Magyarok nélkül nem jött volna össze a nagy űrsiker
A magyar kutatók munkájának elismeréseként értékelhető, hogy nálunk rendezték meg a Rosetta-küldetést lezáró konferenciát. Szalai Sándor, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa sorra veszi az eredményeket, és részletesen beszámol a magyar részvételről.
Magyar kutatók kezében lehet a rák gyógyításának kulcsa
Hat és fél évbe telt a Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak, hogy kifejlesszenek egy molekulát, amely többféle daganatos betegség kezelésre is alkalmas lehet - mondta Kotschy András, a cég gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője.
Másodszor is sikerült: újabb gravitációs hullámokat érzékeltek
Másodszor is sikerült a bravúr: a LIGO Tudományos Együttműködés és a Virgo Együttműködés egy második gravitációshullám-jelet azonosított az Advanced LIGO detektorok adatában. A szignál – akárcsak a februárban bejelentett felfedezés esetén - összeolvadó feketelyuk-kettősből származik.
Először látható, hogyan alszanak a fák
Egy magyar–finn–osztrák kutatócsoport infravörös lézerszkennerrel vizsgálta, mi történik a fák lombjával, ha leszáll az éj. Az eredmény mindenkit váratlanul ért.
- címkék:
- magyar kutatók
- ökológia
- kutatás
- fák
- alvás
- erdő
- MTA
- Címkefelhő »
Díjazták egy 61 éves matematikai sejtés igazolását
A Szegedi Tudományegyetem három oktatójának, valamint bécsi kutatótársuknak ítélte oda a Reliable Computing elnevezésű nemzetközi szaklap szerkesztőbizottsága a Moore-díjat egy közelmúltban megjelent cikkükért.
Eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok
Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai.
- címkék:
- magyar kutatók
- fizika
- felfedezés
- MTA
- Nature
- Címkefelhő »
Rangos díjjal tüntettek ki magyar tudósokat
A LIGO kollaboráció két napon belül megkapta a „Breakthrough” díjat és a Gruber Kozmológiai Díjat is.
Kozmikus fület építenének Magyarországon
Az évszázad egyik tudományos világszenzációjában, a gravitációs hullámok februári felfedezésében részt vevő és ezzel világhírűvé vált magyar tudósokkal találkozott ENSZ-béli programja végeztével Áder János köztársasági elnök péntek este New Yorkban. A szakemberek Magyarországon építenék fel az újabb nagy jelentőségű érzékelőt, a „kozmikus fület”.
Magyar kutatók is dolgoztak az új Mars-szondán
A magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának szakemberei is közreműködtek a Mars fejlődését és az esetleges marsi élet nyomait kutató ExoMars program keretében felbocsátott Trace Gas Orbiter nevű űrszonda egyik műszerének elkészítésében.
Magyar kutatók fejtették meg a Neptunusz holdjának titkait
Hazai kutatók fényt derítettek a közelmúltban a Neptunusz harmadik legnagyobb holdjának, a Nereidának néhány titkára a Kepler-, a Herschel- és a Spitzer-űrtávcsövek segítségével - közölte kedden honlapján a Magyar Tudományos Akadémia.
Előre jelezhetővé válhat a baktériumok evolúciója
Szegedi kutatók egy térképet szerkesztettek, amelyen rendszerbe foglalták egy baktériumsejt evolúciós nyersanyagait. Ezzel előre tudják jelezni, hogy egy baktérium milyen új környezethez tud alkalmazkodni, így segítik az antibiotikumok fejlesztését.
Magyar geográfusok kutatnak a Föld legmagasabb vulkánján
Harmadik alkalommal indulnak magyar geográfusok a Föld legmagasabb szunnyadó vulkánjára, a chilei-argentin határon fekvő 6893 méteres Ojos del Saladóra, hogy ott a klímaváltozás hatásait vizsgálják a szélsőségesen száraz, szeles és hideg környezetben - hangzott el az expedíció szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyar kutatónőről neveztek el egy baktériumot
A Szegedi Tudományegyetem professzoráról, Nagy Erzsébetről neveztek el holland kutatók egy újonnan azonosított baktériumfajt.
Óriásvírusok vannak a sós sivatagban
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói a világon elsőként igazolták óriásvírusok jelenlétét a bolygó legnagyobb sós sivatagában, az India Gudzsarát tagállamának területén található Kutch sivatagban.
- címkék:
- magyar kutatók
- vírus
- felfedezés
- ELTE
- Címkefelhő »
Magyar kamerák mutatják a világ egyik legnagyobb fúziós kísérletét
Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett intelligens kamerarendszer képein pillanthatták meg először a kutatók, ahogy a világ legbonyolultabb sztellarátorában, a Wendelstein 7-X-ben felvillan a plazma.
Huszonkilencezer éve szunnyad a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánja
A székelyföldi Csomád-vulkán utolsó kitöréseiről mutatják be legfrissebb eredményeiket december 9-én a Magyar Tudományos Akadémián magyar és külföldi kutatók.
Harminc kilométert tettek meg a marsi utazó kavicsok
A Curiosity nevű marsjáró által készített fényképeken látható marsi kavicsok származási helyét állapították meg magyar kutatók, akiknek amerikai kollégáikkal közös tanulmánya a Nature Communications című tudományos folyóirat friss számában jelent meg.
- címkék:
- magyar kutatók
- víz
- Mars
- Címkefelhő »
Magyar kutató is esélyes az idei fizikai Nobel-díjra
Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója komoly eséllyel indul az idei fizikai Nobel-díjért – állítja a Thomson Reuters, amely minden évben megpróbálja előrejelezni a Nobel-díjasokat.
Szokatlanul apró szárazföldi csigákat találtak
Hét apró szárazföldi csigafajt fedezett fel egy nemzetközi - japán, magyar és svájci szakértőkből álló - kutatócsoport Kínában.
- címkék:
- magyar kutatók
- csiga
- Címkefelhő »
Deutériummegvonás: magyar kutatás adhat reményt rákos betegeknek
Magyar kutatók pár éve felfedezték, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz minden jel szerint gátolja a daganatok fejlődését. A deutériummegvonással kapcsolatos kutatások újabb eredményeit a ma kezdődő kétnapos, III. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián osztják meg a Budapestre látogató külföldi és hazai kutatók.
Magyar kutatók fejthetik meg az univerzum hideg foltjának titkát
Magyar asztrofizikusok felfedezése segíthet a világegyetem titokzatos hideg foltjának megértésében.
Először fényképezték a kannabisz agyi hatását
A világon először a Magyar Tudományos Akadémia kutatói fényképezték a kannabisz agyi hatását: a rekreációs, tehát nem orvosi célú kannabiszfogyasztás hetekre elhangolja az agyat.
Gyógyítható lehet a sugárbetegség
Tigyi Gábor kutatóorvos és csoportja olyan hatóanyagot fejlesztett ki, amely napokkal a sugárhatás után is képes hatékonyan kezelni a sugárbetegséget. Ha embereknél is beválik a szer, fellélegezhetnek az atombalesetek áldozatai.
Ami él, az mozog – és ami mozog, az látható
Feltalálói szavaival élve „kiolvasztja a befagyott pillanatot” az új magyar képalkotó eljárás, amely a mozgásban rejlő, korábban eldobott információt értékesítve új dimenziót teremt az orvosi, ipari és határrendészeti képalkotásban.
- címkék:
- magyar kutatók
- képalkotás
- KinePict
- Címkefelhő »
A nagy mikrobiom-zendülés
Halálunk előtt az addigi legjobb barátaink – a jótékony bélbaktériumok – támadnak hátba bennünket, állítják magyar kutatók új elméletükben. Ezért baktériumaink előtt titkolnunk kell megromlott egészségi állapotunkat, ha hosszú ideig akarunk élni.
Leszállni készül a Philae: történelmi landolás, magyar részvétellel
Mérföldkő a Naprendszer kutatásában: a Rosetta szonda leszállóegysége, a Philae hamarosan megveti lábát az üstökösön. Nemcsak a környezetét és a felszínét, hanem a belsejét is alaposan szemügyre veszi.
Magyar siker a betegségek ellen
Ellenanyagokat termelő, génmódosított állatokat fejlesztettek magyar kutatók.
- címkék:
- magyar kutatók
- ellenanyagok
- Címkefelhő »
Amelyik kutya ugat, az mond is valamit
Magyar kutatók a világon elsőként támasztották alá adatokkal, hogy az ugatás a többi kutya számára is információt hordoz. Az eredmény a szomszédokat bosszantó ugatások megértését és kezelését is segíti.
- címkék:
- etológia
- magyar kutatók
- kutya
- ELTE
- Címkefelhő »
Magyar kutató elemzi a Rosetta első képeit - hol lenne a legjobb a landolás?
Az űrszonda főkamerájának képeit feldolgozó kutatócsoport magyar tagja válaszolt az Origo kérdéseire.
Pattanások elleni gyógyszer lehet a kannabiszból
Debreceni kutatók eredményei alapján egy hatékony krém készülhet a kamaszok életének megkeserítői ellen. A füves cigi azonban nem jó a pattanásokra.
Magyar kutatók nagy felfedezése a genetikában
A Mendel-szabályokat áthágó új öröklésmenetet fedeztek fel egy öröklődő vesebetegség kapcsán magyar és francia kutatók.
Világelsőként hasonlították össze emberek és kutyák agyát magyar kutatók
Működés közben vizsgálták kutyák és emberek agyát magyar etológusok, és számos hasonlóságra bukkantak. A kutatók szerint részben ezek jelenthetik a magyarázatot arra, hogy miért működik olyan jól a kommunikáció, és miért olyan erős a szövetség a két faj között.
Mérési világrekord az elektron tömegéről magyar közreműködéssel
A világot kvantumszinten az elektronok tartják össze, nélkülük semmilyen anyag nem létezne, nem lenne kémia, és a fény sem tudna kölcsönhatásba lépni az anyag alkotóelemeivel. Ha az elektronok a valós tömegüknél csak egy kicsivel könnyebbek vagy nehezebbek lennének, a világ teljesen másképp nézne ki. De hogyan lehet megmérni egy pontszerű elemi részecske tömegét?
Mennyit megy a kutya, és mennyit az ember sétáltatás közben?
Közel négyszer nagyobb távot is megtehetnek a kutyák a sétáltatás során, mint a gazda, derült ki magyar biológusok és fizikusok vizsgálatából.
A kutyák emberekhez való viszonyát a gének is befolyásolják
Az oxitocin hormon genetikai hátterét vizsgálva magyar kutatók kimutatták, hogy kapcsolat van a sejtszintű mechanizmusok és a kutya emberhez való viszonya között.
Ösztönösen felismerjük a kutyák hangulatát
Magyar kutatók elsőként bizonyították, hogy az emberek hasonló akusztikai szabályszerűségek mentén értékelik a kutyák hangjait, mint saját érzelemkifejező hangjaikat: így képesek arra, hogy felismerjék a kutyák hangulatát.
Magyarok a bor titkának megfejtői között
Tea- vagy borkedvelők, de cserszömörcés szájvízzel öblögetők vagy a hagyományos bőrcserzést gyakorlók is jó érzéssel gondolhatnak rá, hogy hazai kutatók is közreműködtek a tanninok titkának megfejtésében.
- címkék:
- magyar kutatók
- tea
- bor
- aroma
- cseranyagok
- Címkefelhő »
Furcsa világot tártak fel az elaltatott sünök
Rengeteg sün él a Margitszigeten, és szinte hemzsegnek rajtuk a Lyme-kórral fertőzött kullancsok. Az egyik sünről 238 élősködőt szedtek le a kutatók, akik sok mindenen meglepődtek, amikor a szigeti sünök különleges, zárt közösségét vizsgálták.
Tíz éve hasít a magyar sikerműszer az űrben
Éppen tíz éve működik megszakítás nélkül a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén a Pille dózismérő. Nem kevesebb mint 35 ezer mérést hajtottak végre a kifogástalanul működő magyar berendezéssel.
Valami van a denevérekkel
A közelmúltban több, emberre is veszélyes vírusról kiderült, hogy a denevérektől érkezett. Mitől olyan különlegesek a denevérek, és hogyan fertőzhetik meg az embereket?
Tíz ország királya lett a magyar uralkodó
Egy éve dolgozik a Szent Korona és a koronázások 1526 és 1916 közötti történetét vizsgáló, Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette "Lendület" kutatócsoport az Akadémián. Munkájuk eredményeként már ismerünk olyan koronázási szertartást, amelyet akár újra meg lehetne rendezni, olyan sok korabeli tárgyat és az eseményeket leíró dokumentumot sikerült azonosítani.
Veszélyesek-e a vérünkben felbukkant betolakodó gének?
Magyar kutatók nagy felfedezése után újra felerősödtek a GM-növények elleni félelmek. Kell-e félni a vérünkben keringő paradicsomgéntől?
- címkék:
- növények
- magyar kutatók
- DNS
- vér
- Címkefelhő »
Higgs-gyárrá változik a Nagy Hadronütköztető
Jövőre már az eredetileg tervezett ütközési energiával üzemelhet a Higgs-bozonokat kereső részecskegyorsító, a Genf közelében lévő Nagy Hadronütköztető, az LHC.
Képzelt wifiallergia is okozhat valós tüneteket
A vezeték nélküli hálózat, a mobilos adótorony vagy a hálózati áram nem bocsát ki olyan erős sugárzást, amely roncsolná a sejtek örökítőanyagát. Ám akár hatnak ránk ezek a kis energiájú elektromágneses sugárzások, akár nem, egészségi kockázattal mindenképpen számolni kell abban az esetben, ha félünk miattuk - bizonyították be magyar kutatók.
A Föld gyomrába másznak le magyarok
Mi lesz az elmúlt évek legkiemelkedőbb magyar kutatóexpedíciója? Két program maradt versenyben: egy olaszországi barlang feltárása és a bakonyi dinoszauruszok kiásása.
Célegyenesben a magyar űrkísérlet
Fontos fázisához érkezett az orosz koordinálás alatt megvalósult Obsztanovka (magyarul környezet) nevű űrfizikai mérési kísérlet a Nemzetközi Űrállomáson.
Magyar alkatrészekkel épül egy műhold
Földmegfigyelő műholdhoz terveztek alkatrészeket miskolci kutatók. Az Európai Űrügynökség Sentinel-2 műholdja várhatóan 2014-ben startol, és a szárazföldekről fog nagyfelbontású felvételeket készíteni.
A széncinege sötét oldala
Az utóbbi években egyre több adat lát napvilágot arról, hogy a cinegemadár kedves, szerény külseje mögött kegyetlen gyilkos rejtőzik.
Útban az intelligens hallókészülékek felé
Az emberek jelentős része csak passzív ingerfelfogóknak gondolja az érzékszerveket. Ez azonban tévedés. A jelfeldolgozás az ingerület agyba jutása előtt, már az érzékszervekben megkezdődik. Ez igaz a fülre is, és ez az egyik oka például annak, hogy miért nem sikerült tökéletes hallókészüléket kifejleszteni a mai napig.
Nyolc kisbolygó kapott magyar nevet
Magyar csillagászok által felfedezett kisbolygók elnevezését hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió. Kisbolygót kapott Márai Sándor, Gárdonyi Géza és Kabos Gyula is.
Mit árul el a kutya a gazdájáról?
Gyakran látni visszahúzódó embereket bizonytalan kutyával, határozott személyiségeket pedig erőt sugárzó ebbel sétálni. A kutya valóban hasonlít a gazdájára, igazolták a közismert vélekedést magyar etológusok.
A cigányok génjei is Indiába mutatnak
Változatos nyelvezete, életmódja és vallása ellenére genetikailag közel áll egymáshoz az Európában szétszórtan élő roma népesség, állapította meg a cigányság eredetét minden eddiginél részletesebben kutató nemzetközi vizsgálat. Az európai bevándorlás nagyjából 1500 évvel ezelőtt indult meg, amikor egy kisebb csoport útra kelt Északnyugat-Indiából.
Magyar kutatók vették észre Da Vinci hibáját
Az ősemberek helyesebben ábrázolták a négylábú állatok járását, mint a modern kori művészek, állapították meg magyar kutatók. A természettudósként és művészként is világhírű Leonardo da Vinci szintén hibásan ábrázolta a lovak járását.
Debreceni kutató felfedezése áttörést hozhat a génterápiában
Átalakíthatja a géntechnológiát, pontosan célzó, irányított génterápiát eredményezhet az a felfedezés, amelyről a Science folyóiratban számolt be egy magyar közreműködéssel dolgozó nemzetközi kutatócsoport.
Páratlan őshüllő-lelőhelyet találtak
Magyar paleontológus is közreműködött egy rendkívüli őslénytani lelőhely kutatásában: Rabi Márton egy német-kínai kutatócsoporthoz csatlakozott a mintegy 1800 példányt tartalmazó kínai lelet együttes feldolgozása során. Egyetlen fosszíliadús réteg segítségével megduplázták a jura időszakból ismert teknős példányok számát.
A növényeknél is vannak lombikbébik
Számos növényt nagyon nehéz természetes úton szaporítani. Ezt az akadályt küzdik le a kutatók a növények laboratóriumi tenyésztésével. Ezzel a módszerrel számos veszélyeztetett faj megmenthető, illetve különféle egzotikus növények, például orchideák is olcsón szaporíthatók.
Káprázatos mikrofotók a Nikon idei versenyén
Újszülött pók, rovarszem keresztmetszete és denevérembrió is szerepel a Nikon által szervezett Small World mikrofotográfiás verseny díjazottai között. Nézze meg első húsz helyezett lenyűgöző fotóit!
A büdös bikákra buknak a tehenek
Teljesen legyengíti a szarvasbikákat a tehenek kergetése, és a szarvasbőgés végére már csak fekve dörmögnek a nőstényeknek. A gímszarvasok száma folyamatosan növekszik Magyarországon, és az erdők bőven eltartják a jelenlegi állományt, de kérdés, hogy a gazdálkodók mennyire bírják el a vadkárokat.
Készülnek a magyar hódításra a mosómedvék
Hetven éve terjeszkednek egész Európában, és bár Magyarországot még nem népesítették be, több jele van annak, hogy kezdik megvetni a lábukat a mosómedvék. Emberre alapvetően nem veszélyesek, de terjesztenek csúnya betegségeket, és keményen védekeznek, ha fenyegetve érzik magukat. Néhány egyed felbukkant az ország több pontján. Ha párt találnak maguknak, akkor nehéz lesz kiszorítani őket.
Hogyan lát csukott szemmel a delfin?
A delfinek gondolkodását és érzékelését vizsgálja, ezen belül is elsősorban a delfinek tájékozódását kutatja a Hongkongban élő Mátrai Eszter. A kutató szerint a delfinek képességei más fajokkal összehasonlítva lenyűgözőek, és úgy véli, hogy még sok kérdés vár megválaszolásra velük kapcsolatban.
Nagy járványról mesélnek a váci múmiák génjei
Egy nemzetközi kutatócsoport különleges vizsgálatokkal igazolta, hogy a majdnem két évtizede Vácott talált, több mint kétszáz éves mumifikálódott halottak jelentős része tuberkulózisban szenvedett életében. Az összehasonlító elemzések hozzájárulhatnak a tuberkulózis elleni új gyógymódok kifejlesztéséhez.
Epilepsziás rohamokra keresnek gyógyírt magyar kutatók
Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát. Eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.
Egy másik világra utalhat a Higgs-bozon mennyisége
Több van a Higgs-bozonból, mint amennyire a fizikusok számítottak. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy nem egyféle Higgs-bozon létezik, ami viszont az elemi részecskék "árnyékvilágára", a hőn áhított szuperszimmetrikus részecskékre utalhat.
Varázslövedékeket is fejlesztenek a rák ellen Debrecenben
A célzott daganatterápia és tumordiagnosztika egyre fontosabb szerepet kap az orvosi ellátásban. Az új módszerek kutatásában élen jár a Debreceni Egyetem Biofarmácia tanszéke.
Ritka galaxismagok létezését igazolták magyar kutatók
Magyar és kínai rádiócsillagászok újabb bizonyítékot találtak arra, hogy az optikai színképe alapján kettősnek sejtett J1425+3231 jelű kvazárban valóban két aktív galaxismag rejtőzik.
Célegyenesben a Higgs felfedezése
Új részecskét fedeztek fel a Nagy Hadronütköztetőben, már csak igazolni kell, hogy valóban a Higgs-bozonról van szó. A kísérletekben részt vevő magyar kutatók szerint év végére kiderül, hogy mi is az új részecske.
- címkék:
- LHC
- Higgs-bozon
- magyar kutatók
- CMS
- CERN
- Atlas
- Címkefelhő »
Világszínvonalú génvizsgálatok Debrecenben
A ritka genetikai hibák miatt kialakuló fertőzéses betegségek vizsgálatában és kutatásában nemzetközileg elismert központ lett a Debreceni Egyetem.
Sikeres magyar kutatás infarktus ellen
Az ELTE kutatóinak eredményeire alapozva csökkenthető lesz a szívinfarktus és az agyi érelzáródás utáni szövetpusztulás.
Magyarország vezetheti a kelet-európai bolygókutatókat
Központi szerepet tölthet be Magyarország a térségben a planetológiai kutatásokban a következő években. Az űrszondás adatok feldolgozása és műszerek fejlesztése a gazdaságot is segítené a csúcstechnikák meghonosításával.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a beavatkozások előtt sikerülne felébreszteni ezeket a sejteket. Sokfelé próbálkoznak ezzel a világban, például Debrecenben is.
Új fotókat készített az első magyar műhold
Gomolyfelhők, tengerpartok, hatalmas síkságok és a Hold - többek között ezek is láthatóak az első magyar műhold, a Masat-1 újabb felvételein.
Először vizsgálták, mire gondol a kutya
Fülhallgatóval ellátott, hosszadalmas tréningen átesett kutyák agyán végeztek speciális MR-vizsgálatot amerikai kutatók. A kutyákat teljesen éber állapotban tolták be a gépbe, és percekig kellett mozdulatlanul feküdniük a nagy zajjal járó vizsgálat alatt.
Sorra fedezi fel az új fajokat egy magyar kutató
Antarktiszi felemáslábú rákoktól kezdve, andoki hangyákon át, kongói kígyókig mindenféle állatokat tanulmányoz Nagy Zoltán Tamás, a Belga Királyi Természettudományi Intézet kutatója. A genetikai vizsgálatokat végző kutató nemrég több mint 40 új madagaszkári hüllőfajt különített el kollégáival.
Sikeres daganatkezelések Debrecenben
Különleges eljárással kivont vérképző őssejtekkel kezelnek nagy sikerrel egyes rosszindulatú vérképzőszervi betegségeket a Debreceni Klinikán. A kezeléseket 2003-ban kezdték, és ma már évi több száz beteg részleges vagy teljes gyógyítása lehetséges a klinikán.
Mit tegyünk, ha felénk csörtet a vaddisznó?
Jelentősen elszaporodtak a vaddisznók az utóbbi tíz évben, és jobb velük vigyázni, mert a vadbiológus szerint a malacait védő koca a legveszélyesebb emlősállat a magyar erdőkben. Mi a teendő, ha összetalálkozunk vele egy túra során?
Távoli szupernóvát fedeztek fel magyar csillagászok
A Földtől 2 milliárd fényévre lévő szupernóvát azonosítottak magyar kutatók. A program munkatársa, Kiss László szerint ez az egyik leghalványabb szupernóva, amelyet egy viszonylag kis távcsővel valaha is felfedeztek.
Józsikám, miért nem megyünk sörözni?
Kiveszett-e az udvariasság a fiatalokból, vagy nem értik őket az idősebbek? Mit jelent az udvariasság a neten, és miért csak a "kifinomult" sértés hatásos?
A madarak és a halak rámozdultak a barokk muzsikára
A zoomuzikológia nevű fiatal tudományág azzal foglalkozik, mit hallanak az állatok a zenéből. A barokk muzsikára rápörgött néhány faj, Mozartot már rágcsálóváltozatban is feldolgozták.
Több mint 40 új hüllőfajt azonosított egy magyar kutató
Genetikai vizsgálattal több mint negyven, korábban le nem írt madagaszkári hüllőfajt különített el Nagy Zoltán Tamás, a Belga Királyi Természettudományi Intézet kutatója.
A paprika volt a Nobel-díj kulcsa a szegény ember Cambridge-ében
Hetvenöt éve kapott Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert. A bejelentést nagy ünneplés követte, Szegeden spontán fáklyás felvonulást tartottak. Szent-Györgyi kitüntetését nem véletlenül nevezte a Times "Paprika-díjnak": a világhírű tudós valóságos C-vitamin-bányára bukkant Szeged jellegzetes növényében, a paprikában.