magas vérnyomás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- cukorbetegség
- szívinfarktus
- stroke
- trombózis
- metabolikus szindróma
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"A cumitól leállt a légzése" - Így szültem én
Természetes módon, egyszerűen, császármetszéssel, komplikációkkal, otthon, kórházban - egy gyermek ezerféleképpen megszülethet, az élmény azonban az édesanya számára mindig páratlan. Sorozatunkban hétről hétre kismamák mesélik el saját élményeiket arról, ők hogyan is adtak életet a kisbabájuknak.
"Már két tüdőtátültetésem volt, pedig csak 30 éves vagyok" - Natalie már a saját temetésére készült
Natalie Kerr, a fiatal édesanya néhány hónappal ezelőtt annyira beteg volt, hogy elkezdte szervezni a saját temetését, sőt már arról is gondoskodott, hogy ki fogja felnevelni a gyerekeit. Natalie egy ritka betegségtől, a pulmonális hipertenziótól (magas tüdővérnyomástól) szenvedett.
Támogatással mofettázhatnak az érszűkületesek
Augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdő-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el.
Hőségben mindenkinek lemegy a vérnyomása
A hőségben kitágulnak az erek, lemegy a vérnyomás, és a nagy folyadékvesztés miatt besűrűsödik a vér, ami vérrögképződéshez vezethet. Mit együnk, hogy elkerüljük a hőség miatti szívritmuszavart?
A kávé önmagában nem bűnös
Az eddigi legnagyobb kutatás szerint a kávé meghosszabbíthatja az életet, de csak azoknál, akik egészségesen élnek. Az sem mindegy, hogyan főzzük, az sem mindegy, mit eszünk mellé, koffein viszont nem feltétlenül kell bele, hogy érvényesüljenek a jótékony hatásai.
Mennyi a nők optimális vérnyomása?
Spanyol kutatók vizsgálatából kiderült, hogy helyes lenne alacsonyabban tartani a nőknél a vérnyomás általánosan elfogadott szintjét.
Sikertörténet: "Utáltam magam és meg akartam halni" - Judit 35 kilót fogyott
Judit mindig is imádott enni. Szerette a zsíros, nehéz ételeket és az édességet, ezeket pedig este 10 és 11 óra körül is lelkesen fogyasztotta. Kövérsége miatt lett depressziós, és amikor szomorú volt, azonnal hű barátjához, a hűtőszekrényhez fordult. 2010 decemberében már 110 kilót mutatott a mérleg és Judit úgy érezte, meg akar halni.
Kocsis Tibi nem volt mindig ilyen izmos - 20 kilót fogyott az X-Faktor előtt
Csoki, kóla, nassolás: gyermekkorában az X-Faktor győztese, Kocsis Tibi sem tudott ellenállni az édességek csábításának. Azután, amikor az orvosok észrevették, hogy a gyerek vérnyomása is magas, közbeléptek - muszáj volt a fölösleges kilóktól megszabadulnia. Dr. Tóth Tamás obezitológus szerint a kövér kisgyerekek esetében egy dolgot tilos elkövetni a szülőnek: legyinteni és azt mondani, hogy majd megnyúlik.
Télen a vérnyomáscsökkentő vitaminnal ajánlott
A D-vitamin alapvetően szükséges ahhoz, hogy csontjaink épek legyenek. Dán kutatók most azt is kimutatták, hogy a téli hónapokban a D-vitamin hiányára megemelkedik a vérnyomás, ám ez vitamin pótlással kezelhető.
Kerüld el a néma gyilkost - természetes módszerekkel a magas vérnyomás ellen
A magas vérnyomás olyannyira népbetegség hazánkban, hogy minden harmadik ember küzd vele. Kocsis Tibor, az X-Faktor győztese sem kivétel, róla kamaszkorában kiderült, hogy 230-as a vérnyomása, illetve a koleszterin- és vércukorszintje is magas. Tibor csak rendszeres gyógyszerszedéssel tudja kordában tartani a vérnyomását, de a legtöbb magas vérnyomású betegnél nem feltétlenül van szükség azonnali gyógyszerszedésre. A nem kiugróan, csupán kissé vagy közepesen magas vérnyomást ugyanis a legtöbbször életmódváltással könnyen az egészséges szintre lehet csökkenteni.
Sokáig ingadozhat a vérnyomás a gyász miatt
Aki hozzátartozóját gyászolja és már tapasztalt vérnyomásbeli problémákat, annál ezek a problémák felerősödhetnek a gyász hatására.
Hogyan hat az anya magas vérnyomása és az erre szedett gyógyszer a magzatra?
Egy új vizsgálat szerint a korai terhesség során az anya magas vérnyomása fokozza a fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázatát a gyermeknél. Korábban úgy gondolták, hogy a magas vérnyomás kezelésére alkalmazott gyógyszer okozza a problémát.
Így előzhető meg a stroke táplálkozással
Francia kutatók új vizsgálata azt mutatja, hogy idős emberekben az olívaolaj rendszeres fogyasztása segíthet a stroke megelőzésében.
Három jel, amiből észrevehetjük, hogy valaki gutaütést kapott
Három órán belül kórházba kell kerülnie annak, akit szélütés, stroke ért. A nem kezelt stroke minden órájában az agy három és fél évet öregszik, és egyre nő az esély tartós károsodás kialakulására. A stroke már nem a nagymamák és nagypapák betegsége, itthon a betegek 10 százaléka 50 év alatti.
Az eper és a málna újabb jótékony hatását igazolták
Aki szereti a vörös és sötétkék gyümölcsöket, amelyek sok antocianint tartalmaznak, annak ritkábban kell vérnyomáscsökkentő tablettát szednie - állapították meg angol kutatók.
- címkék:
- eper
- áfonya
- vérnarancs
- magas vérnyomás
- málna
- Címkefelhő »
Napi egy korsó sör az orvost távol tartja
Napi egy korsó sör jótékony hatású az egészségre: csökkenti a magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázatát is.
Az első években megalapozzuk gyermekeink magas vérnyomását
A héten két olyan kutatás látott napvilágot, amely szerint a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulását is gyerekkorban alapozzuk meg. Ezért a megelőzést minél korábban el kellene kezdeni.
Összefüggés van az elfogyasztott cukormennyiség és a vérnyomás között
Azok, akik hozzáadott cukor formájában sok fruktózt fogyasztanak, növelik a kockázatukat a magas vérnyomás kialakulására, derül ki a Journal of the American Society Nephrology (JASN) legutóbbi számából. Az eredmények arra utalnak, hogy a magas fruktóz(cukor)tartalmú ételek visszafogásával csökkenthető a magas vérnyomás kialakulásának veszélye.
Különleges vérnyomáscsökkentő kerülhet hamarosan piacra
A cukorbetegségben is szenvedő, magas vérnyomású betegek vérnyomásának normális értékre történő csökkentése különösen nehéz, néha hosszú ideig tartó gyógyszerbeállítást igényel: egy új, három gyógyszert tartalmazó kombináció hatékonyabbnak bizonyult, mint a készítmények külön-külön való alkalmazása.
Terhes nőknél a vitaminok nem mérséklik a magas vérnyomást
A C- és az E-vitamin szedése terhes, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél nem csökkentette a magas vérnyomás kockázatát.
- címkék:
- terhesség
- vitamin
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Az üdítőital-fogyasztás mérséklése csökkenti a vérnyomást
Egy új tanulmány szerint még egy dobozzal kevesebb cukros üdítő is érzékelhető változást hozhat.
Magas vérnyomást és ízületi problémákat okozhat a testépítés
Van, aki lenézi és van, aki naponta csinálja. Tagadhatatlan, hogy a "gyúrás" pontosan ugyanúgy, mint a többi sport, boldogsághormonokat szabadít fel. Gyúrni tehát jó, de vajon egészséges is? Tekintsük át a testépítéssel kapcsolatos közhiedelmeket és a sport előnyeit!
A csendes gyilkos
A magas vérnyomást gyakran nevezik csendes gyilkosnak. Ha te is ezzel a problémával küzdesz, és gyógyszert szedsz ellene, próbáld meg a napi rutinod részévé tenni a beszedését, mivel könnyű elfeledkezni róla, hiszen a magas vérnyomásnak többnyire nincsenek fájó, zavaró tünetei. Ha elfeledkeztél gyógyszeredről, a következő alkalommal ne duplázd meg a mennyiséget, mivel vérnyomásod túl alacsonnyá válhat, és szédülés foghat el.
A toxémia
A terhesség második felében kialakuló, jellegzetes tünetekkel, szélsőséges esetekben magzati és anyai életveszélyes állapottal járó betegség. Tünetei a terhességben előforduló magas vérnyomás, melyhez fehérjevizelés, ödéma és egyéb elváltozások kapcsolódhatnak. A szülés után az anyai tünetek jellemzően megszűnnek.
A mérsékelt alkoholfogyasztás jót tesz a vérnyomásnak
Hosszú távon kedvező hatással van a vérnyomásra a fiatalkori mérsékelt alkoholfogyasztás a fehér nőknél. A CARDIA-programban résztvevő alanyokat 20 éven át követték. Rövidtávon továbbra is igaz marad a tény: az alkoholfogyasztás megemeli a szisztolés nyomást.
Személyre szabott terápiával hatékonyabban gyógyítható a magas vérnyomás
Magas vérnyomás esetén nem a betegséget, a beteget kell kezelni - mondta Páll Dénes egyetemi docens szombaton Debrecenben, A hipertónia személyre szabott kezelése címmel rendezett szakmai továbbképző tanácskozás szünetében.
- címkék:
- belgyógyászat
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Kapcsolatot találtak a magas vérnyomás és a későbbi elbutulás között
Nagyobb eséllyel alakulhat ki demencia (időskori elbutulás) később azokban a nőkben, akik magasvérnyomás-betegségben szenvednek, mégpedig az agyi fehérállományban bekövetkező elváltozások következtében - állítják a Pittsburgh Egyetem Közegészségtani Intézetének kutatói, a Journal of Clinical Hypertension (Klinikai Magas Vérnyomás) folyóiratban megjelent tanulmányban.
Magas vérnyomás esetén megéri elviselni a 24 órás mérést
Gyakori helyzet, hogy a középkorú férfi értetlenkedve néz az orvosra a rutin szűrővizsgálaton: "magas vérnyomás? Eddig ez sosem merült fel, illetve talán 1-2 éve már megtörtént, de csak egyszer, azóta pedig mindig jók voltak az értékek. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert a magas vérnyomás alattomos gyilkos lehet.
Ginseng, a csodaszer (18+)
Az ázsiai eredetű csodaszer szinte egyidős az emberiséggel, és nem csak a depresszió, a koncentrációs zavarok és a magas vérnyomás hatásos ellenszere, de vágyfokozó hatása miatt is közkedvelt.
Szerelemmel a magas vérnyomás ellen
Megszámolhatatlanul sok felfedezés szólt már arról, hogy a szerelem érzése milyen jótékonyan hat az egészségünkre, de a téma még mindig foglalkoztatja az orvosokat. Most éppen a magas vérnyomás elleni gyógyszer lett a szerelem a New York-i egyetem kutatóinak köszönhetően.
- címkék:
- New York
- szerelem
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Magas vérnyomás és cukorbetegség: veszélyes kombináció
Ismert tény, hogy a magas vérnyomás és a cukorbetegség hosszú távon szívinfarktushoz vezethetnek. Új eredmények megerősítik: ha a két betegség együttesen jelentkezik, az hatványozott kockázatot jelent.
- címkék:
- cukorbetegség
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Magas vérnyomás és elbutulás
Korunk népbetegsége, a magas vérnyomás (hipertónia) nem csupán az egyes szerveket - a szívet, vesét, szemet károsítja - de elhanyagolása hozzájárul az úgynevezett kognitív zavarok kialakulásához is, amelyek hosszú távon elbutulást (demenciát) eredményezhetnek.
- címkék:
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Magas vérnyomás: megvan a hiányzó láncszem
Amerikai kutatók egy olyan, eddig ismeretlen hírvivőanyagot azonosítottak az agyban, amely feltehetően szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. A felfedezés vérnyomásproblémákra ható új gyógyszerek kifejlesztését teheti lehetővé.
- címkék:
- Júlia
- agy
- magas vérnyomás
- Címkefelhő »
Néhány napon belül folytatódik Milosevic pere
Milosevic bírái bejelentették, hogy a volt jugoszláv elnök pere egészségi állapotától függően július 14-én folytatódhat. A saját védelmét ellátó Milosevic hétfőn nem tudta elmondani védőbeszédét, magas vérnyomása miatt. Szakértők szerint, ha a bíróság Milosevic mellé védőügyvédet rendelne ki, az a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt politikus azonnali szabadon bocsátását követelné, Milosevic rossz egészségi állapota miatt.
Szívbetegség a leggyakoribb halálok Magyarországon
A keringési rendszer betegsége és a rák a leggyakoribb halálok Magyarországon - a KSH adatai szerint. A legtöbb háziorvoshoz forduló állampolgár magas vérnyomás miatt keresi fel a rendelőket.
- címkék:
- kékfény
- betegség
- magas vérnyomás
- KSH
- Címkefelhő »
Közel a magas vérnyomás génjeihez
Behatárolták a világszerte emberek tízmillióit sújtó magas vérnyomás "génjeinek" helyzetét.
- címkék:
- magas vérnyomás
- gén
- Címkefelhő »
Kórházba került Szolzsenyicin
Kórházba szállították magas vérnyomása miatt a 84 éves, Nobel-díjas orosz írót, Alekszandr Szolzsenyicint. Az író egészségi állapotáról kevés információt adnak a kórházban.
Magas vérnyomás ellen magnézium
A szájon át bevett magnézium nyilvánvalóan csökkenteni képes a vérnyomást.
- címkék:
- magas vérnyomás
- magnézium
- Címkefelhő »