kerékpározás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tour de France
- kerékpár
- Bodrogi László
- Lance Armstrong
- Giro d?Italia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hihetetlen története van a bicskei csillagvizsgálónak
Két keréken általában az országút aszfaltjáról szemlélem az elgördülő tájat, most azonban másképp alakult. Az egyik út menti tábla annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy letértem az útról, és bevettem magam az akácosba. Páratlan műemlék tárult elém, sőt egy világháborús történet is megelevenedett előttem.
Froome robbantott a Giro d'Italián, történelmi triplázásra készül
A történelmi triplázásra készülő brit Christopher Froome 80 kilométeres szökés után nagy fölénnyel megnyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki, 19. szakaszát, és két nappal a zárás előtt az élre állt.
Először indulhat magyar csapat a Tour de France-on
Ambiciózus célokkal vág neki az évnek a novemberben alakult Pannon Cycling Team, amely Magyarország egyetlen, kizárólag magyar versenyzőkből álló profi országúti kerékpárcsapata.
Az idei nyár szenzációja: újraindul a vándortáborprogram
Január 23-án jelentették be, hogy a tavalyi tesztidőszak után idén teljes gőzzel beindul az újjáélesztett vándortáborprogram, amely mintegy tízezer diák számára biztosít lehetőséget egyhetes nyári táborozásra vízen, földön és két keréken.
A kerékpározás nem károsítja a férfiak szexuális egészségét
A kerékpározás nem károsítja a férfiak szexuális egészségét egy új tanulmány szerint, melyben futók, úszók és kerékpárosok adatait hasonlították össze.
- címkék:
- kerékpár
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Országúton Peák, pályán Lovassy az év férfi kerékpárosa
Az országútiak között Peák Barnabás, a pályaversenyzőknél Lovassy Krisztián érdemelte ki a 2017 legjobb férfi kerékpárosának járó díjat. A nőknél országúton Király Mónika, pályán Kercsó-Magos Zsuzsanna, a hegyikerékpárosok között pedig az előző esztendőhöz hasonlóan Parti András és Benkó Barbara bizonyult a legjobbnak.
Okos kerékpárkölcsönző indult Budapesten
A dán Donkey Republic startup okos kerékpárbérlési rendszere Budapesten is elindult. Kétszáz bringát lehet éjjel-nappal használni.
Megállíthatatlanul hódít a Tour de Hongrie
Hajrájához ért az idei magyar kerékpáros körverseny szervezése, de még sok a teendő az egyre népszerűbb, emiatt népesebb Tour de Hongrie-val, mondta Eisenkrammer Károly főszervező.
Olimpiai bajnok kerekes nyerte az Észak poklát
Rio olimpiai bajnoka, a belga Greg Van Avermaet nyerte vasárnap az országúti kerékpárosok legendás egynapos viadalát, a Paris-Roubaix-t.
Itt a tavasz, elő a bringákkal!
Végre kopogtat az ablakokon a napsütés, enyhül az idő, kiengednek a fagyott testrészeink. Előkerülnek a garázsok mélyéről a kerékpárok – a keményebbek persze négy évszakon át tekernek –, hogy a hétvégéket ismét nyeregben tölthessük. A következő lista öt ideális túrát tartalmaz a tavaszi bemelegítéshez. Csodaszépek, hosszuk variálható, az autósforgalom pedig elenyésző.
Csúcsversennyé válna a Tour de Hongrie
Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is Szombathelyről rajtol és Budapesten ér véget a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
Hamish Bond átnyergelt
Hamish Bond kétszeres olimpiai bajnok evezős a kerékpársportban is letette névjegyét azzal, hogy az új-zélandi országúti nemzeti bajnokságon bronzérmet nyert az egyéni időfutamban.
- címkék:
- Hamish Bond
- evezés
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Egy beszélő szemüvegre bíztam a kondimat
Az Oakley és az Intel közösen készítettek egy olyan okosszemüveget, ami nemcsak nyomon követi a teljesítményünket futás közben, de oda is figyel az eredményeinkre, és akár abban is segít, hogy formába hozzuk magunkat. Kipróbáltuk a Radar Pace-et, amivel akár beszélgetni is lehet sportolás közben.
Aki azt hiszi, hogy az Alföld unalmas, nagyot téved
Ezerszer bejártam a túraútvonalakat a város környékén, jó néhányszor megnéztem a helyi látványosságokat, mégsem tudom megunni ezt a helyet. Újra és újra rácsodálkozom, milyen gyönyörű látnivalók vannak a Hármas-Körös partján.
Itt az okosszemüveg, amivel már beszélgethet is
A sportszemüvegeiről ismert Oakley az Intel együttműködésével dolgozta ki legújabb, párbeszédre képes okosszemüvegét, ami egy személyi edzőhöz hasonlóan az aktuális teljesítmény alapján edzés közben is képes módosítani az edzéstervet, sőt akár a hangunkkal is kommunikálhatunk vele futás, kerékpározás vagy bármilyen más sport közben.
A Balaton-körrel csak egy baj van, túl hamar véget ér
Ez volt a negyedik alkalom, hogy teljesítettem a Balaton-kört, legnagyobb tavunk megkerülését. Évente egyszer megyek, hol az óramutató járásával megegyező, hol ellentétes irányba haladva, hol északon, hol délen kezdve. Idén emeltem a tétet. Ezer kilométeressé hizlaltam a túrát, ugyanis Egerből vágtam neki a Balaton-kerülésnek.
Wiggins az önéletrajzában még tagadta az injekciós kezelést
Minden idők legeredményesebb brit olimpikonjára, a kerékpáros Bradley Wigginsre kérdések várnak azok után, hogy önéletrajzában még azt írta, soha sem kapott injekciós kezelést, miközben a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport azt szivárogtatta ki róla, hogy asztmáját éppen így gyógyították.
- címkék:
- Bradley Wiggins
- kerékpározás
- WADA
- Címkefelhő »
Már két jó érvem is van Magyarország mellett
Nekem a Balaton nem a Riviéra, hanem az a hely, ahol otthon érzem magam. Mindegy, hogy északi part vagy déli, keleti csücsök vagy nyugati, a Balaton levegője, fényei, illatai, hangjai olyan ismerősek, mint a visszatérő álmok. Úgyhogy ha valaki azt kéri tőlem, mondjak egy, csak egyetlenegy jó érvet Magyarország mellett, biztos rávágom: hát a Balaton! Ki hitte volna, hogy ennyi év után bele fogok szeretni egy másik hazai tájba? Még jó, hogy nem kell válóperre vinni az ügyet.
Biciklivel keltek át a Keleti-Kárpátok legmagasabb hegyén
Kerékpárral ment végig a Keleti-Kárpátok legmagasabb hegysége, a Radnai-havasok 55 kilométer hosszú főgerincén két magyar túrázó, Benecz Ferenc és Jurecska Mátyás. Az útról videót is forgattak, nálunk megnézheti.
- címkék:
- Kárpátok
- kerékpározás
- extrémsport
- Címkefelhő »
Pihenőnapot tartott a Vuelta mezőnye
Hosszú szökés után az olasz Valerio Conti nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13., pénteki szakaszát, amelyen megőrizte előnyét az összetettben élen álló kolumbiai Nairo Quintana.
- címkék:
- kerékpár
- Vuelta
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Froome szakaszt nyert a Vueltán
A Tour de France-győztes Chris Froome nyerte a Vuelta országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszát, összetettben viszont továbbra is a kolumbiai Nairo Quintana vezet.
A versenyzők a hibásak a bukásokért, nem a pálya
Visszautasította a nemzetközi szövetség, hogy a bringások hatalmas riói bukásainak a rosszul kijelölt pálya lenne az oka. A vezetők szerint a versenyzők voltak óvatlanok.
Parti elfeledtetné Rióban a nagy londoni bukást
Parti András szeretne a huszadiknál jobb helyen zárni a riói olimpia hegyikerékpáros versenyében.
Óriási bukás és egy meglepetés a kerékpárosoknál
Főosztálya lesz a kerékpározásnak a kormányban
A Fejlesztési Minisztériumon belül kerékpáros főosztály létrehozását tervezi a kormány, ez koordinálná az országban a kerékpáros fejlesztéseket. A Magyar Közút veheti át a kerékpárutak fenntartását az önkormányzatoktól. A kormány 30 milliárdot szán a következő években a kerékpárutakra, uniós és magyar forrásokból.
Civilek foltozzák a szétrohadó Millenárist
Másfél éve még úgy volt, hogy 2017 elejére elkészül az egyik legrégebbi magyar sportlétesítmény, a Millenáris Velodrom felújítása. Ebből biztos nem lesz semmi, a bringások addig is maguk javítgatják a töredező pályát.
Ma magyar strandkéziseknek szurkolhat
Budapestről közvetítik a strandkézilabda-vébét, továbbá Albániában BL-selejtezőt játszik a Fradi, lesz tenisz és Tour de France. Sport a tévében szerdán.
Ma összecsap az Eb-házigazda a világbajnokkal
Csütörtökön játsszák az Európa-bajnokság második elődöntőjét, a házigazda franciák a németekkel küzdenek meg a portugálok elleni döntőért. Közben Európa Liga-selejtezőt játszik a Debrecen és a Videoton, női elődöntők lesznek Wimbledonban és dübörög a Tour.
Tenisszel és Tourral a legjobb az Eb-re melegíteni
Még szünnap van az Eb-n, de Wimbledonban azért pattog a labda. Keddi sportműsor.
Bringázással telt meg az Iparművészeti Múzeum
Tizenkét ország legfrissebb dizájn innovációit mutatja be a csütörtökön nyílt Bringológia című tárlat az Iparművészeti Múzeumban.
Budapestről ír a legnagyobb nemzetközi bringás magazin
A Duna gyönyörű, Buda hegyes-völgyes, Pest menő, a Bubi olcsó, a kerékpársávok szélesek: a világ legnagyobb kerékpáros magazinja szerint Budapest ideális célpontja a kerékpáros turizmusnak. A helyzet Magyarországról nézve korántsem olyan rózsás, mint ahogy a magazin lefesti.
Versenyen kapott infarktust, meghalt a kerékpáros
Már nem ébredt fel a mesterséges kómából az a fiatal kerékpárversenyző, aki egy lengyelországi verseny során kapott szívinfarktust. A családja felajánlotta az elhunyt szerveit átültetésre.
- címkék:
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Nibali riói felkészülésnek használja a Girót
A második sikerére hajtó, hazai közönség előtt szereplő Vincenzo Nibali a pénteken rajtoló 99. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny egyik legnagyobb esélyese.
Rejtett motorokat keres a kerékpáros szövetség
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenykerékpárok ezreinek vizsgálatát tervezi rejtett motorok után kutatva, így a Tour de France-on és a riói olimpián is.
Nem úton lenni nehéz, csak elindulni
Fadgyas Enikő és Boros Balázs tavaly vágott neki a világnak kerékpárrral. Tizenkétezer kilométer van a hátuk mögött, most éppen Thaiföldön járnak. Útjuk során kevesebb pénzből jönnek ki, és intenzívebben élnek, mint itthon. Rengeteget tanulnak önmagukról és a világról, mert ki vannak téve az elemeknek, a váratlan helyzeteknek és az emberek kedvességének.
Ilyen csalás sem volt még a kerékpársportban
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség megerősítette, hogy a 19 éves Femke van den Driessche motorral próbált csalni a Zolderben rendezett világbajnokság női U23-as cyclo-cross-versenyén. A belga sportoló tagadta a vádakat, szerinte a megvizsgált kerékpár nem is az övé.
Nők, akik nem féltek a sebességtől, se mások véleményétől
A mai gyerekek valószínűleg inkább időutazásról meg hoppanálásról ábrándoznak, mintsem a föld megkerüléséről. Jules Verne könyvei sincsenek már az ifjúsági könyvek toplistáján, Phileas Foggot és nyolcvan napos föld körüli utazását a fiatalok többnyire csak filmről ismerik. De a kalandvágy, a világ felfedezésének izgalma az új nemzedékekből sem veszett ki. Sőt, ma talán többen valósítják meg gyermekkori álmaikat, mint régen. Egymás sarkát tapossák a földet megkerülő gyalogos, stoppos, biciklis, vitorlás, léghajós, repülős kalandorok, és már az se akkora szenzáció, ha egyedülálló nők vannak közöttük. A föld megkerülésének női rekorderrei ...
Kerékpározás víz alatt – most már ilyen is van!
Egy fenegyerekekből álló csoport tagjai a jéghideg víz mélyén bringáztak, búvárpalackok nélkül.
- címkék:
- hideg
- kerékpározás
- búvár
- bringa
- oxigénpalack
- Címkefelhő »
Aki itt kirándul, biztosan nem fog éhen halni
Hegyi kalandozásokhoz szokott lelkem különleges élményekkel gazdagodott nemrégiben. Ezúttal nem több ezer méteren jártam, hanem végeláthatatlan tök- és kukoricaföldek között bicikliztem Stájerország síkvidéki, alsó részén, nem is olyan messze Magyarországtól. Közben pedig finomabbnál finomabb specialitásokat kóstolhattam.
Több ezer bringás indult Velencéről Debrecenbe
A JóBringázni Program keretében több ezer kerékpáros teker egy hét alatt Velencétől Debrecenig. A túrát a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítésért indította útjára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Ott bringáztak, ahol sétálni is életveszélyes
Egy igazi mountain bike-os nagy hegyekről, hosszú ösvényekről és élvezetes tekerésekről álmodik. Olyan extrém helyzetekről, ahol megmutatkozhat a tudása. Néhány magyar kerekes pár éve felfedezett egy osztrák szurdokot, ahol a patak felett keskeny ösvény halad. Ezt sikerült meghódítani, és kamerával rögzíteni a lélegzetelállító kalandot.
Törtek a kulcscsontok a Girón
A belga Philippe Gilbert nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, amelyen az összetettben élen álló spanyol Alberto Contador ismét növelte előnyét.
Megfricskázták Contador csapatát
Az Orica nyerte a 98. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csapat időfutamát, melyet San Lorenzo al Mare és Sanremo között rendeztek meg.
- címkék:
- Giro
- kerékpározás
- kerékpársport
- Címkefelhő »
Öt doppingeset kevés az eltiltáshoz
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség licencadó bizottsága úgy döntött, hogy a doppingbotrányba keveredett Asztana csapat megtarthatja a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licencét.
Az a pötty ott egy bringás a meredek sziklafalon
Ez a fickó nem normális! – valószínűleg ez jut eszünkbe először, ha meglátjuk a drónnal készült videót, amelyen a kerékpározást extrém sportként űző Michal Kollbek a világ egyik legveszélyesebbnek tartott sziklafalán, az úgynevezett White Line-on hajt végig biciklijével.
Tudja, mi az, amiben harmadikak vagyunk Európában?
Új bicikliutak a magyar-horvát határvidéken
Európai uniós források felhasználásával közös magyar-horvát pályázat keretében bővítették a határ menti térség kerékpáros infrastruktúráját. A meglévő hálózatokhoz kacsolódó új útvonalak kedvelt kerékpáros szakaszokat tettek biztonságossá és korábban nehezen elérhető területeket megközelíthetővé.
Már csak a bicajosok hiányoznak
Tudta, hogy a Bubi nem az első közbringarendszer Magyarországon, és külföldön is voltak problémák az indulással? Mennyiért használható a Bubi? Hol van a legnagyobb közbringarendszer a világon? Közbringakisokossal köszöntjük a Bubi indulását.
Voigt megdöntötte a kerékpáros rekordot
Élete utolsó versenyén megdöntötte az egyórás kerékpározás világcsúcsát Jens Voigt. A német versenyző egy nappal 43. születésnapja után 51,115 km-t tekert 60 perc alatt a grencheni Velodrome Suisse-csarnokban.
- címkék:
- Jens Voigt
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Saját jelzőlámpa segíthetne a bringásokon
A szabálytalankodó bringásokat népszerű sport szidni, pedig néhány egyszerű forgalomtechnikai megoldással enyhülhetne a bringás-autós-gyalogos feszültség.
Van megoldás a dugók ellen
Az iskolaszezon elindulása egyben azt is jelenti, hogy drasztikusan lelassult a fővárosi forgalom ritmusa csúcsidőkben. Van megoldás.
Bringautak nyomában
Miért jobb Bécsben bringásnak lenni, mint Budapesten? Mi a legfőbb akadálya Prágában a kerékpáros közlekedésnek? Bringás cikksorozatunk harmadik részéből minden kiderül. Van okunk büszkeségre is, hiszen a bringázás népszerűségében az infrastruktúra hiányosságai ellenére is vezetünk.
Edzéstippek kerékpározáshoz, télire is
Kerékpáros összeállításunk második részében szakértőnk elmagyarázza, hogy tehetünk szert kellő edzettségre, hiszen – a járgányon túl - elsősorban állóképesség kell ahhoz, hogy az autót vagy a tömegközlekedést bringára cseréljük. Tippeket ad, hogyan élhetjük túl a téli, latyakos vagy éppen jeges hónapokat. Az is olvasson tovább, aki a rutinos bringával munkába járó tapasztalataira kíváncsi.
Ezzel is tehetsz a mellrák kialakulása ellen!
Napi fél óra gyaloglás tíz százalékkal csökkenti a mellrák kockázatát azoknál az idősebb nőknél, akik éveken át űzik ezt a testmozgást - állapította meg egy francia kutatás.
7 + 1 dolog, amit nem tudtál Robin Williamsről
Augusztus 11-én, helyi idő szerint 12 órakor holtan találták Robin Williamst kaliforniai lakásában. A 63 éves színész az eddigi információk szerint önkezével vetett véget életének, halálát fulladás okozta. A tragédia híre az egész világot megrendítette.
Két korsó sör hatvanezerért
Két éve törölték el az ittas kerékpárosokkal szembeni zéró toleranciát, de ez csupán enyhe lazítást jelentett. A testi épségén túl komoly bírságot is kockáztat, aki iszik és teker.
Bilincsbe verték Alec Baldwint
Közlekedési szabálysértésért és rendbontásért is megbüntették a rossz irányba kerékpározó színészt.
Lehet, hogy Budapest nem is olyan tunya
A kerékpározási és a futási szokásokat figyelembe véve is erős Budapest-központúság figyelhető meg Magyarországon - ez derül ki a Strava nevű teljesítménymérő applikáció hőtérképes méréséből. A szomszédos országok közül Szlovénia és Szlovákia emelkedik ki, de Nyugat-Európa mozgékonyabb.
- címkék:
- futás
- kerékpározás
- hőtérkép
- Címkefelhő »
Rékasi Károly kirobbanó formában
A sármos színész a Life.hu-nak mesélte el, milyen praktikákat alkalmaz, hogy megőrizze fittségét és fiatalságát.
Hazug csaló a világ tetején
Néhány hete jelent meg Juliet Macur újságíró Armstrong: Egy Legenda Bukása című könyve, amely a rákbetegségből felépülve hét Tour de France-t nyerő Lance Armstrong történetét dolgozza fel. Megdöbbentő történet arról, hogyan lesz egy erőszakos kisfiúból akarnok tinédzser, majd ünnepelt világsztár, akit politikusok és milliárdosok húznak ki a bajból.
Bicikliút a sínek felett
A brit főváros közismert zsúfoltságáról, a kerékpárosok azonban most abban reménykedhetnek, hogy egyedülálló megoldást találnak a problémájukra.
Így fogyott több mint 10 kilót Gordon Ramsay
A sztárszakács egy év alatt szabadult meg pocakjától és felesleges kilóitól, amelyet a kitartó edzéseknek és a kemény diétának köszönhet.
Kitiltották a biciklistákat Kalkutta főútjairól
Olyan sokan vannak, hogy nem férnek el tőlük az autók. A kis utcákban továbbra is lehet biciklizni.
- címkék:
- India
- Kalkutta
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Öt orosz sportoló bukott meg a doppingvizsgálatokon
Három felnőtt úszó és két junior korú kerékpáros akadt fenn a doppingvizsgálatokon az Orosz Doppingellenes Ügynökség keddi közleménye szerint.
- címkék:
- dopping
- úszás
- kerékpározás
- Címkefelhő »
Budapest a 13. legjobb biciklis város a világon
Budapest bekerült a világ első húsz legjobb biciklis helyei közé. A város a 13. lett. Amszterdam a legjobb biciklis város.
A cipzár felelős a legtöbb péniszsérülésért
Valakinek talán észre kellett volna vennie, hogy nem túl jó ötlet éles fémfogakat elhelyezni az érzékeny nemi szervek közelében. 1913-as feltalálása óta azonban a cipzár rendkívüli népszerűségre tett szert, és a női és férfinadrágokon egyaránt felváltotta a korábbi gombos sliccet.
- címkék:
- kórház
- baleset
- pénisz
- sérülés
- kerékpározás
- vécé
- cipzár
- Címkefelhő »
Önálló tananyag lett a kerékpározás
Az új tantárgyat már ősztől taníthatják az általános iskolák harmadik és negyedik, illetve ötödik és hatodik évfolyamain. A kétéves tanmenet célja, hogy a gyerekek a közlekedés tudatos és egyenrangú szereplőivé váljanak.
Felolvasztanák a holland bicikliutakat
Geotermikus energiával melegítenék fel a holland bicikliutakat, hogy ne fagyjanak be, és télen is lehessen használni őket. A rendkívül drága beruházás a javaslat kitalálója szerint megtérülne, mert kevesebbet kellene sózni az utakat.
Lélek-spinning - új őrület a fogyókúrában
Tekinthetjük új őrületnek is, olyan hóbortnak, amely szélsebesen hódította meg a tengerentúlon élő, gyors fogyásban reménykedő embereket, de nem az. Nagyon is úgy tűnik, a test és a lélek párhuzamos edzése valóban jótékonyan hat a szervezetre.
Bringával az Alpok legszebb városában
2012-ben a franciaországi Annecyt választották az Alpok legszebb városának - teljes joggal. Képeslapszerű kisváros egy képeslapszerű tó partján. Kis odafigyeléssel akár szolid büdzsével is kiveheti az ember a részét az idillből, sőt, még a türkizkék tó körbebiciklizése is belefér. Utóbbi az egykori vasút nyomvonalán. Kipróbáltuk.
Búcsú a nyártól egy nagy tekeréssel
Kétféle bringás létezik: az egyik, aki körbetekerte már a Balatont, és a másik, aki még nem. Ha még az utóbbiak táborába tartozunk, itt az idő, hogy bepótoljuk a mulasztást: augusztus 31. és szeptember 2. között mindezt szervezetten, a Balatoni Nyárbúcsúztató Kerülés keretében tehetjük meg.
Balatoni quadratlon-túra csak menőknek
Úszásban, futásban, kerékpározásban és kajakozásban mérhetik össze erejüket augusztus 26-án vasárnap az I. Epic Balaton Quadratlon teljesítménytúra résztvevői Balatonudvariban. A versenyzők egyéniben és váltóban is teljesíthetik a távokat.
"Sokat köszönhetek annak a beszólásnak" - Puskás Peti ma már nem pocakos
Az olykor éjfélkor evő, vízipipázó fiatal énekes és színész, Puskás Peti életének kiskora óta része a sport, a kempo mégis nagy változást hozott az életébe.
Ha Gyulára tart, ezeket se hagyja ki!
Gyula nemcsak a várról és a termálfürdőről szól, a város környéke is rengeteg felfedezni valót tartogat, ha természetközeli nyaralás a célunk. A biciklitúrák és a hajózás mellett, nem érdemes kihagynunk a csabai tanyára vezető "Pálinka utat" sem, de, ha úgy tartja kedvünk, akár mocsárjáróval is száguldozhatunk a Szanazugban.
Szörfözni és vitorlázni nem látóként
A vakok és gyengénlátók is aktív vendégek a Balatonon: bringáznak, túráznak, szórakoznak. Szövetségüknek állandó nyaralója van a tó partján, de akadnak számukra szervezett programok is. Azt mondják nagy szó, hogy akár vitorlásra is szállhatnak, pedig vannak köztük olyanok, akik bár külföldön, de rendszeresen szörföznek is.
Folytatódik az ingyenes kalandtúra a Tisza völgyében
A Záhony és Tokaj közötti túraszakasszal folytatódik péntektől vasárnapig a Tisza völgyébe szervezett kalandtúra; a Sárospatakról induló etapra még korlátozott számban várják a túrázók jelentkezését.
7 legjobb bringatúra hazánk legszebb tájain
A nyárral elérkezett a bringatúrák időszaka is. Akár egy, akár többnapos túrát tervezünk, az ország számtalan szebbnél szebb szeglete vár felfedezésre a Balaton környékétől egészen a Tisza-tóig. A legjobbakat ajánljuk a Kis-Balatontól a Bükk-fennsíkig.
Megváltoztatja a DNS-t a testmozgás
A stresszoldás után a testmozgásról is kiderült, hogy megváltoztatja a gének működését. A testedzés ráadásul olyan frissítő hatással van a sejtekre, amilyet csak rengeteg koffeinnel lehetne elérni, állítják svéd kutatók új tanulmányukban.
A nevetés az érrendszer legjobb gyógyszere
Étcsokoládé, sok nevetés, nyugodt munkahely, dinamikus kerékpározás - így foglalhatók össze az egészséges szívhez szükséges recept összetevői a Párizsban ezen a héten megrendezett konferencia szakértői szerint.
A rendőrségen maradt Petacchi zöld trikója
A firenzei rendőrség a doppingszabályok elleni vétség gyanújával hallgatta ki szerda reggel Alessandro Petacchit, aki a vasárnap véget ért francia kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on megnyerte a pontversenyt.
Északról délre - négy nap alatt körbetekertük a Balatont
Izgalmas, ám nehezebb északi part; unalmas, de jóval könnyebb déli. Változatos bringautak, pazar tájak, titkos strandok, olcsó badacsonyi fröccs, hippitanya bringásoknak, anekdótázó helyiek és a magyar sufnituning kiemelkedő alkotásai - mindezzel biztosan nem találkozik az, aki autóval járja körül a magyar tengert. Az [origo] munkatársa négyfős bringás csapatban tekerte körbe a Balatont kis kitérőkkel, sok szúnyoggal és hűsítő menetszéllel.
Biciklizéssel és videózással zöldítik a brit külügyet
A diplomaták repülőútjainak csökkentésével, az irodákban energiatakarékossággal és egy kerékpáron munkába járó nagykövet példaként állításával küzd a globális felmelegedés ellen a brit külügyminisztérium.
Armstrong 29. lett az ausztrál körversenyen
A 133 fős mezőnyben az összetettbeli 29. helyen zárta a vasárnap befejeződött ausztrál körversenyt Lance Armstrong, az amerikaiak három és fél év után visszatért legendás országúti kerékpárosa.
Armstrong tizenkét doppingvizsgálata
Már tizenkét doppingvizsgálaton esett át Lance Armstrong profi kerékpáros azóta, hogy három hónapja bejelentette visszatérését. A legendás amerikai sportoló három év kihagyás után Ausztráliában versenyzett először, s a mezőnnyel együtt, 64.-ként érkezett a célba.
Contador öt versennyel melegít a Tourra
A legnagyobb favoritnak tartott Alberto Contador öt versenyen indul majd a Tour de France országúti kerékpáros körverseny előtt.
Mencsov is indul a Girón
A spanyol körverseny kétszeres győztese, az orosz Gyenyisz Mencsov is nevezett az idei olasz országúti kerékpáros körversenyre, a Giro d'Italiára.
Karácsonyi babaeső: Ronaldo ünnepli, Armstrong várja
Ronaldo menyasszonya, Maria Beatriz Antony szerdán megszülte a brazil csatár második gyermekét. Babát vár Anna Hansen, a Tour de France kerékpáros körversenyen hétszeres győztes Lance Armstrong párja.
Sokat akar Bodrogi László Katyusája
Vlagyimir Putyin orosz kormyányfő, Vladimir Voronyin moldovai elnök és Angelo Zomegnan, a Giro d'Italia kerékpáros körverseny igazgatója is részt vett az első orosz Pro Tour-csapat, a Katyusa kerekeseinek hivatalos bemutatóján.
A belga legenda is örül Armstrong visszatérésének
Eddy Merckx, az élő legendának számító belga kerékpáros üdvözli a hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong visszatérését.
Bodrogi László: Magyarországon mindenki ellenem versenyzett
Bodrogi László kedden bejelentette, hogy megkapta a francia állampolgárságot, és a jövőben választott hazáját képviseli majd a kerékpárversenyeken. A sportág legeredményesebb magyar versenyzője úgy érzi, Magyarországon nem adottak a feltételek a profi versenyzéshez, és ezen az sem változat, hogy az olimpián biztosították számára a kért támogatást. A szeptember elején kettős lábtörést szenvedett, világbajnoki ezüst- és bronzérmes sportoló úgy érzi, a váltás nem változtat majd magyarországi megítélésén, a döntést pedig még tavaly meghozta.
Evans sem akar kimaradni a Giro sztárparádéjából
Cadel Evans is rajthoz áll az olasz körversenyen, ezzel egyre nyilvánvalóbb, hogy minden idők egyik legjobb országúti kerékpáros viadala lesz a 2009-es Giro d'Italia.
Bodrogi László franciaként teker tovább
A jövőben franciaként versenyez tovább Bodrogi László, a legsikeresebb magyar kerékpáros. Bodrogi már korábban jelezte szándékát, és most, hogy megkapta a francia állampolgárságot, már nem Magyarországnak gyűjti a ranglistás pontokat.
Armstrong fényezi Contadort
A hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong szerint jelenleg a spanyol Alberto Contandor a világ legjobb országúti kerékpárosa.
Armstrong indul a Touron
Véget értek a találgatások: Lance Armstrong indul a jövő évi Tour de France kerékpáros körversenyen. Ezt az amerikai kerékpáros szóvivője közölte.
Tisztán nem lehet nyerni a Touron a legjobb terepbringás szerint
Niels Albert belga terepbringás szerint dopping nélkül lehetetlen nyerni a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a Tour de France-on.
Vinokurov már jövő tavasszal visszatérne
Már jövő tavasszal visszatérne Alekszandr Vinokurov, az egyik legjobb országúti kerékpáros, aki a 2007-es Tour de France-on akadt fenn a doppingvizsgálaton.
Lance Armstrong győzelemmel tért vissza
Javarészt amatőrök között indulva győzelemmel tért vissza Lance Armstrong amerikai országúti kerékpáros legenda, aki a Tour de Gruene elnevezésű texasi kétnapos időfutam-versenyen vesz részt.
Armstrong a hétvégén tér vissza
Lance Armstrong amerikai országúti kerékpáros legenda részt vesz a hétvégi Tour de Gruene elnevezésű kétnapos texasi időfutam versenyen.
Örökös doppingeltiltást kérnek az olasz kerekesek
A nemzetközi szövetség (UCI) múlt szerdai, négy évre szóló javaslata helyett örökös eltiltást kér a kitervelt, tudatos doppingolásért az olasz profi kerekesek szervezete (ACCPI).
- címkék:
- dopping
- kerékpár
- kerékpározás
- UCI
- Címkefelhő »
Hetente kétszer tolta magába a doppingot a Tour bronzérmese
Saját doppingkúrájáról árult el részleteket Bernhard Kohl osztrák kerékpáros, az idei Tour de France harmadik helyezettje.