űrhajózás

címke rss
A szovjet holdprogram elhallgatott titkai

A szovjet holdprogram elhallgatott titkai

1969. július 20-án az amerikai Apolló-11 űrhajó leszálló egysége, a Lunar Module Eagle (LM-5) fedélzetén két asztronautával, sikeres landolást hajtott végre a Holdon. Az emberiség történetében elsőként Neil Armstrong lépett a Hold felszínére, akit negyedórával később Edwin Aldrin követett. Ezzel a történelmi küldetéssel pedig végleg eldőlt, hogy az Egyesült Államok nyerte meg a Hold meghódításáért folytatott versenyfutást. Noha a Szovjetunió hivatalosan mindig is tagadta, hogy lenne emberes Holdprogramja, de a kulisszák mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával valójában lázasan készülődött az elsőség megszerzéséért.

Fellőtték a SpaceX ötödik Csillaghajóját is, miután az első négy felrobbant

Nagyvilág2021.05.06, 06:31

Ez volt az ötödik alkalom, hogy tesztrepülést indítottak Elon Musk kísérleti űrhajójával, de most először sikerült vele landolni is, miután az eddigi Starship-űrhajók mind felrobbantak.

Te is lehetsz űrhajós! Zajlik a toborzás

Thatslife.hu2021.04.11, 21:19

Már az óvodában is űrhajó volt a jeled? Mindig is vágytál a csillagok közé? Akkor lehet, hogy eljött a te időd. Űrhajósokat toboroz az Európai Űrügynökség. 

Várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség

Tudomány2021.03.31, 18:07

Szerdától várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után először toboroz új űrhajósokat.

Elindult Elon Musk űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra

Tudomány2020.11.16, 17:53

Fél évvel az első expedíció után elindította az első teljes értékű űrmisszióját Elon Musk high-tech vállalkozó SpaceX magán űrhajózási társasága. A Crew Dragon fedélzetén négy űrhajós utazik, akik a Nemzetközi Űrállomásra tartanak.

Sorozat készült a leghíresebb űrhajó-katasztrófáról

Tévé2020.09.03, 13:51

A Netflix négyrészes dokumentumsorozatot készített a Challenger-katasztrófáról, ki is adott hozzá egy előzetest.

Elon Musk megcsinálta: kiröhögték, bosszúból épített egy űrhajót!

She2020.06.02, 15:51

Amikor jó húsz évvel ezelőtt egy nagyravágyó fiatalember kijelentette, hogy márpedig ő is épít egy űrhajót, és embereket fog kilőni a világűrbe, nem sokan vették komolyan - kinevették. Erre tessék: a SpaceX Crew Dragonja a világtörténelem során először civil cégként indul Föld körüli pályára, asztronautákkal a fedélzetén.

Magyarország felett is látták a SpaceX űrhajóját - kép

Tudomány2020.05.31, 12:00

Alig fél órával a floridai Kennedy Űrközpontból történt startja után, Magyarország felett is sikerült észlelni a SpaceX Dragon Crew űrhajót.

Fellőtték a SpaceX űrhajóját két asztronautával a fedélzetén

Tudomány2020.05.31, 11:56

A NASA a floridai Kennedy Űrközpont környékét érintő viharos idő, illetve tornádóveszély miatt a SpaceX Crew Dragon indítását korábban félbeszakította, a startot, helyi idő szerint 15 óra 22 perckor (magyar idő szerint 21 óra 22 perckor) kísérelték meg ismét.

Leszállt a Nemzetközi Űrállomás legénységének három tagja

Tudomány2020.02.06, 13:03

Leszállt a kazahsztáni sztyeppén csütörtökön a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) visszatérő három asztronauta, köztük Christina Koch, aki az űrbéli missziók időtartamát tekintve csúcstartó lett a nők között.

Előző
Következő