életmódváltás

címke rss

Az egész családját fogyásra buzdította az életmódváltó lány: 224 kilót adtak le összesen

Archívum2019.07.21, 21:10

Sarah és Dave korábbi életmódja igazi elrettentõ példa lehet mindenki számára. Ám amikor már ketten csaknem 300 kilót nyomtak, Sarah rádöbbent, ez így nem mehet tovább: megváltoztatta étkezési szokásait és mozogni is elkezdett. Az eredmény persze nem maradt el. Saját életével együtt azóta a férjéét is megváltoztatta, sõt a szintén elhízott szüleik is csatlakoztak életmódváltásukhoz. 

Életmódváltással csökkenthetõ az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata

Life.hu2019.07.16, 16:10

Az egészséges életmód csökkentheti az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak kockázatát – derült ki egy friss kutatásból.

136 kilósan, egy nappal a szülés elõtt jött rá, hogy terhes - ezután a felére fogyott

Archívum2019.07.14, 18:05

Liz Hronek nagyon is aktív volt kislányként, imádott sportolni. Ennek ellenére egy rendkívül sokkoló kritika után hízni kezdett. A fõiskolát már viszonylag nagy súlyfelesleggel kezdte, ráadásul a szervezete mûködése annyira felborult, hogy csak akkor vette észre a terhességét, amikor elfolyt a magzatvíz. Ezután azonban minden megváltozott. Ismerd meg Liz történetét!

Gönczi Gábor: "Kiszámíthatatlan életmódot folytattam"

Archívum2019.07.13, 21:14

Gönczi Gábor az életmódváltásáról beszélt a TV2 Mokka címû mûsorában. Elmondta, mi késztette arra, hogy változtasson az életvitelén.

Sikertörténet! Apró változtatásokkal fogyott 36 kilót ez a fiatal lány

Archívum2019.06.30, 18:25

Randi Vasquez mindig is teltebb alkatú lány volt, de a fõiskola után elvesztette a kontrollt. Egyre rosszabbul érezte magát a bõrében, végül elhatározta, hogy bebizonyítja magának, õ bizony keményen tud küzdeni. Ennek meg is lett az eredménye, Randi most boldogabb és elégedettebb, mint valaha. Ismerd meg a történetét!

Hihetetlen átalakulás! Pocakosból lett tiszta izom mindössze fél év alatt ez a férfi

Archívum2019.06.23, 16:50

Hiába érezte, hogy elvesztette a kontrollt a teste és az élete felett, sokáig ennek ellenére sem tudott életmódot váltani. A 38 éves Matt Ellengold végül egy átlagos délutánon ismerte fel, hogy nem lehet tovább halasztani, és több oldalról is segítséget kért, hogy változtatni tudjon az életén.    

Gönczi Gábor két hónap alatt 10 kilót adott le: így csinálta

Archívum2019.06.21, 14:25

Gönczi Gábor a kamerák elõtt árulta el, hogyan adott le 10 kilót.

62 kilót fogyott, hogy megvehesse álmai menyasszonyi ruháját

Archívum2019.06.16, 21:58

Mary Jane O'Toole rossz étkezési szokásai és mozgásszegény életmódja miatt hízott meg. Sokáig nem volt hajlandó tudomásul venni a tényeket, pedig már az egészsége is egyre romlott. Végül a lánykérés jelentett számára óriási motivációt, és végül el is érte célját: gyönyörû menyasszony lett. Ismerd meg Jane történetét!

Sikertörténet! 28 kilót fogyott, pedig alig változtatott az étrendjén

Archívum2019.06.10, 19:34

16 éves korában kezdett el komolyabb túlsúlyt felszedni, de csak a második gyermeke születése után határozta el, hogy lefogy. Sarep Baggott fél év alatt óriási változást ért el, pedig az étrendjében apró változtatásokat eszközölt csupán. Ismerd meg Sarep életmódváltásának történetét!

Sikertörténet! Viccelõdtek rajta, ezért lefogyott a túlsúlyos rendõr

Archívum2019.06.03, 19:55

Az ír rendõr, Stephen Griffin 155 kilóra hízott úgy, hogy szinte észre sem vette. Sokáig nem zavarta, de aztán jöttek az intõ jelek, hogy változtatnia kell. Eddig is sokat fogyott, de még 15 kilótól szeretne megszabadulni. Ismerd meg életmódváltásának történetét!

Egészséges étrendre váltott, így fogyott le a 195 kilós férfi

Archívum2019.05.27, 21:30

Már kisgyermekként is túlsúlyos volt, 30 évesen pedig egy drasztikus diéta után elérte mindenkori legmagasabb súlyát: 195 kiló lett. Nicholas Latham ez után határozta el, hogy lefogy. Ismerd meg Nicholas életmódváltásának történetét!

Csökkentsd a cukorfogyasztásod minimálisra ezekkel az egyszerû ötletekkel

Archívum2019.05.21, 22:18

A cukor ott les ránk szinte minden készételben, italban. Gyakran nem is tudjuk, hogy mennyi fehér „méreg” kerül egy-egy általunk igen kedvelt, elsõre talán édességnek nem is gondolt termékbe. Számolj le a cukor iránti vágyaddal pár egyszerû trükkel!

Sikertörténet: 35 kilót fogyott, és személyi edzõ lett

Archívum2019.05.20, 20:24

A legtöbb életmódváltóval ellentétben Joseph Bugos egyáltalán nem volt túlsúlyos kisgyerek, sõt a középiskolában végig sportolt. Aztán jött egy 180 fokos fordulat. A 30 éves férfi végül újra a kezébe vette az irányítást, és újra megtanulta szeretni önmagát. Ismerd meg Joseph történetét!

85 kilót fogyott, miután megtanult fõzni

Archívum2019.05.12, 19:32

Patrick Eslick gyerekkora óta túlsúlyos volt. Érzelmi evése és mindenki elõtt eltitkolt homoszexualitása komoly depressziót okozott számára. A fõiskola elvégzése után azonban úgy érezte, végre felelõsséget kell vállalnia önmagáért. Hogyan sikerült végül lefogynia? Ismerd meg Patrick történetét!

Most kezded az edzést? Ez a 15 perces gyakorlatsor neked szól

Archívum2019.05.10, 21:53

Ha jelentõs túlsúllyal küzdesz, ha kezdõ életmódváltó vagy, illetve ha soha életedben nem mozogtál még aktívan, így nem alakult ki a sportoláshoz szükséges testtudatod, akkor érdemes az elején kezdeni. Ez a gyakorlatsor kiváló bevezetés az aktív edzésbe, de ne lepõdj meg, ha már ettõl is elfáradsz és alaposan leizzadsz.

Még csak 14 éves volt, amikor elérte a 130 kilót, de csak felnõttként sikerült lefogynia

Archívum2019.05.05, 19:45

Amber Neal már 14 évesen is 130 kiló volt, a fõiskolán pedig elérte a 160-at. Nagyon hosszú út vezetett el odáig, míg végül ki tudott állni önmagáért, és segítséget kért a mértéktelen evészavar, a depresszió és a szorongás leküzdésében. Ismerd meg Amber történetét!

65 kilót fogyott úgy, hogy havonta megszabadult egy rossz szokásától

Archívum2019.04.29, 20:55

Aki manapság találkozik vele, talán el sem tudja képzelni, hogy egykor a túlsúlyosok táborát erõsítette. 155 kiló volt a legmagasabb súlya, innen sikerült lépésrõl lépésre, kezdetben csak a rossz szokásait kiiktatva lefogyni. Ismerd meg Peter Perez történetét!

Rendszeres sétával adott le 55 kilót – így változott meg a férfi élete

Archívum2019.04.21, 18:11

Ahogy eljutott arra a pontra, hogy változtatnia kell az életén, onnantól kezdve meg sem állt a célig az 53 éves Barry Parkes, aki rendkívül tudatosan, észszerûen és mindenféle diéta nélkül adott le 55 kilót. Ismerd meg a történetét!

90 kilót adott le – egy durva baleset döbbentette rá, hogy életmódot kell váltania

Archívum2019.04.14, 18:16

Kyle Brown-Latham legrosszabb idõszakában 185 kiló volt. Egy súlyos balesetnek kellett történnie, hogy rájöjjön: változtatnia kell az életén. A baleset okozta fájdalmak az egész életmódváltását végigkísérték, de ennek ellenére is kitartott, és elérte a célját. Ismerd meg Kyle történetét!

Ezért tûnt el a nyilvánosság elõl Cserpes Laura

Life.hu2019.04.12, 12:30

Hosszú idõ után elõször adott interjút Cserpes Laura.

Két év alatt fogyott le a 242 kilós férfi: megváltozott az egész élete

Archívum2019.04.08, 10:33

Már a születési súlya sem volt átlagos, mindig is õ volt a „nagydarab srác”. Dustin Hallnak azonban volt akaratereje kilépni a skatulyából, amikor pedig elhatározta magát, végig is vitte az életmódváltást. Ismerd meg Dustin történetét!

Falási rohamokkal küzdött, ma már imádja az életét az egykor 110 kilós lány

Archívum2019.04.01, 22:44

A 27 éves Randi Vasquez sokféle diétát kipróbált fiatalabb korában, de az evési rohamok mindig felülkerekedtek rajta. Az igazi változás és áttörés akkor jött, amikor 2015-ben megismerkedett a BBG módszerrel, amely óriási lendületet és motivációt adott neki. Ismerd meg a fiatal lány történetét!

72 kilót fogyott egy év alatt – Korábban ötezer kalória volt a napi adagja

Archívum2019.03.25, 20:32

Daniella Piovesana gyerekkora óta súlyproblémákkal küzdött. Tinédzserként 5000 kalória volt a napi adagja, amit fõleg gyorséttermekben fogyasztott el. Az életmódváltás sok fogyási kísérlet után, fokozatosan jött be az életébe. Ismerd meg Daniella történetét!

Így fogyott 34 kilót a korábban ételfüggõ lány

Archívum2019.03.22, 00:46

Jess Dukes az ülõmunka miatt kezdett hízni. Két éven belül 34 kiló felesleget szedett fel. Hamarosan szembesült vele, hogy nem szereti azt az életet, amit él, és elhatározta, hogy változtat. Ismerd meg Jess történetét!

Csökkent a rák okozta halálozások aránya az Európai Unióban

Tudomány2019.03.19, 18:41

Csökkent a rák okozta halálos esetek aránya az Európai Unióban az elmúlt 5 évben, bár az elhalálozások száma idén várhatóan 1,4 millióra emelkedik a népesség növekedése miatt - közölték kedden kutatók.

Baronits Gábor egy éve nem eszik húst, így érzi most magát

Archívum2019.03.16, 06:25

Életmódot váltott Baronits Gábor. A színész egy évvel ezelõtt úgy döntött, hogy felhagy a húsevéssel. Elmesélte, hogy érzi most magát. 

70 kilót fogyott 9 hónap alatt: így gyõzte le a depresszióját

Archívum2019.03.11, 20:00

Ben Pamment élete 9 hónap alatt vett 180 fokos fordulatot. Ennyi idõ alatt szabadult meg 71 kilótól, és a mentális egészsége is helyrejött. A szorongó és depressziós fiú néhány hónap alatt változott életigenlõ és pozitív személyiséggé. Ismerd meg a történetét!

Kezdõ életmódváltó vagy? Ez a 15 perces kardióedzés neked szól

Archívum2019.03.09, 19:42

Kezdõ életmódváltóként és fogyókúrázóként rengeteg új dologgal szembesül az ember. Egyrészt helyre kell tenni az egészséges táplálkozással kapcsolatos kérdéseket, másrészt pedig itt az edzés, a sport, amibe szintén elengedhetetlen belevágni, ha fittek, feszesek, egészségesek akarunk lenni. Ha nem tudod, hogy indulj el, akkor ezt a 15 perces kardiót neked találták ki!

Bemutatjuk 2018 legnagyobb átalakulói versenyének különdíjasait

Life.hu2019.03.05, 10:03

Lezárult a BioTechUSA által meghirdetett nyereményjáték, amelyben 2018 legnagyobb átalakulóit kerestük. Három kategóriában – fogyás, izomtömeg-növelés, sportteljesítmény – lehetett jelentkezni, és rengeteg inspiráló sikertörténet érkezett. Az abszolút gyõztesek után most bemutatjuk a kategóriák különdíjasait.

233 kilóról fogyott le a fiatal lány, az egészséges életmód híve lett

Archívum2019.03.04, 19:59

Brittany May életében a 2016-os év sorsfordító volt. Ekkor határozta el, hogy lefogy, de végül a fogyásnál sokkal többet kapott. Visszanyerte az életét és a boldogságát. Ismerd meg Brittany történetét!

5 dolog, ami megakadályozhat a fogyásban

Archívum2019.02.28, 21:37

Rengeteg fogyókúrázóval elõfordul, hogy azt gondolja, mindent a lehetõ legjobban csinál, az eredmények azonban mégsem úgy jönnek, ahogy várná. Ebben az esetben érdemes pontról pontra átgondolni mind az étkezés, mind az edzés, mind az egész életvitelünk kapcsán, hogy valóban megfelelõen csináljuk-e a dolgainkat. Íme, 5 dolog, ami közbeszólhat, ha fogyni szeretnél.

Elképesztõ sportteljesítmények: bemutatjuk 2018 legnagyobb átalakulóit

Archívum2019.02.28, 10:12

Lezárult a BioTechUSA által meghirdetett nyereményjáték, amelyben 2018 legnagyobb átalakulóit kerestük. Három kategóriában – fogyás, izomtömeg-növelés, sportteljesítmény – lehetett jelentkezni, és rengeteg inspiráló sikertörténet érkezett. Most bemutatjuk a kategóriák nyerteseit.

A vegán étrend hozta helyre a 135 kilós lány életét

Archívum2019.02.24, 19:20

Már gyerekként is túlsúlyos volt, fiatal felnõttként pedig már 135 kiló volt a mexikói származású Vanessa Flores, aki 26 évesen döbbent rá, hogy egyáltalán nem szereti önmagát, és ezen változtatni akart. Ismerd meg Vanessa életmódváltásának történetét!

184 kilóról fogyott le: így változott meg az élete

Archívum2019.02.18, 22:36

31 évesen érte el legmagasabb súlyát Angel Diaz, egészen pontosan a 184 kilót. Fiatal édesapaként végül rádöbbent, hogy nem hagyhatja el magát ennyire, hiszen látni szeretné a gyerekeit felnõni. Ahogy meghozta a döntést, máris életmódváltásba kezdett. Ismerd meg Diaz történetét!

A túlsúlyt és a depressziót is leküzdötte, fitneszversenyre készül a fiatal anyuka

Archívum2019.02.13, 19:54

Kalee Adkins gyerekként is túlsúlyos volt, és ahogy tinédzserként diétázni kezdett, csak még rosszabb lett a helyzet. Végül depresszióssá vált, és az ördögi körbõl nem tudott szabadulni. A kislánya ébresztette rá, hogy változtatnia kell az életén. Ismerd meg Kalee történetét!

Két hétig a sztárok személyi edzõjével edzett az újságíró

Life.hu2019.02.12, 16:03

Egy újságíró felkereste Brooke Shields, Helena Christensen és Naomi Campbell személyi edzõjét, hogy két héten keresztül vele eddzen. A végeredményrõl egy hosszabb cikkben számolt be.

5 szabály, amit soha ne szegj meg, ha fogyni akarsz

Archívum2019.02.07, 20:35

Aki diétába kezd, bizony szembesülhet azzal, hogy valamiért nem mûködik a fogyás, nem úgy halad az életmódváltás, ahogy õ elvárná. Több hiba is csúszhat a dologba, de van néhány tényleg kõbe vésett szabály, amelyet soha nem szabad megszegni, ha komolyan gondoljuk a változást. 

218 kilóról fogyott le a fiatal fiú: ma már kockás a hasa

Archívum2019.02.06, 21:47

A 26 éves Alejandro Porro pizza- és videojáték-függõ volt, bár nem gondolta, hogy ennyire rossz a helyzet, amíg rá nem állt egy mázsás mérlegre, ami 218 kilót mutatott. Ismerd meg Alejandro életmódváltásának történetét!

Sikertörténet: 65 kilót fogyott az étrendje átalakításával

Archívum2019.01.30, 20:31

Ashley Javar már ötéves korában tudta, hogy túlsúlyos, de közel húsz évnek kellett eltelnie, hogy ezen változtatni tudjon. A kórházban eltöltött napok, a kiszolgáltatottság ébresztették rá, hogy nem mehet ez így tovább. Ismerd meg Ashley történetét!

Keressük 2018 legnagyobb átalakulóját: bemutatjuk a zsûrit

Life.hu2019.01.29, 11:43

Három kategóriában – fogyás, izomtömeg-növelés, sportteljesítmény – keressük 2018 leginspirálóbb sikertörténeteit. Jelentkezz te is, töltsd fel az átalakulásod történetét február 3-ig a BioTechUSA által meghirdetett nyereményjátékra. Hogy jobban képbe kerülj, most bemutatjuk az egyes kategóriákat képviselõ zsûri tagjait.

Öngyilkos akart lenni, a sport végül megmentette az egykor 162 kilós férfi életét

Archívum2019.01.27, 19:40

Noah Kingery 162 kilósan már gondolni sem merte, hogy valaha is boldog lesz. Két komoly tragédia és trauma kellett ahhoz, hogy az élete teljes fordulatot vegyen. Ismerd meg Noah történetét!

144 kiló volt, ma már maratonokat fut a fiatal férfi

Archívum2019.01.23, 20:19

A fõiskolai kicsapongó hétköznapok indították el Maxot az egészségtelen életmód és a hízás útján. Azóta 180 fokot fordult vele a világ. Ismerd meg Max Kapelus történetét.

Így fogyott le a 172 kilós anyuka

Archívum2019.01.20, 20:31

Szülei válása következtében lett érzelmi evõ Christina McClaren, aztán csak fiatal anyukaként jutott el oda, hogy változtatnia kell. Ekkor már 172 kiló volt, és egy szimpla terpeszugrást sem tudott megcsinálni. Ismerd meg Christina történetét!

Nem elégedett meg azzal, hogy vékony, izmos akart lenni

Archívum2019.01.17, 22:18

Korábban azt gondolta, normális, hogy mindennap fáradt és erõtlen. Aztán elkezdett sportolni, és megváltozott vele a világ. Ismerd meg Katie Crewe történetét!

Polyák Rita, az Éjjel-nappal Budapest Reginája 15 kilótól szabadult meg

Life.hu2019.01.17, 21:24

Néhány hónap alatt 15 kilót adott le az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Polyák Rita. Azt is elárulta, hogy mi a titka.

223 kiló volt, ma már Ironman versenyeken indul az apuka

Archívum2019.01.13, 19:04

Marcus Cook élete egy megrendítõ beszélgetés hatására vett fordulatot, amikor már 223 kilót nyomott. Életmódváltásának köszönhetõen most viszont Ironman versenyeket teljesít, és jobban érzi magát, mint valaha. Ismerd meg Marcus történetét!

Minden héten egy apró változás: így fogyott le a 126 kilós anyuka

Archívum2019.01.09, 19:42

Habár gyerekként imádott mozogni, tinédzserként a gyorsételek hatására rendkívül sokat hízott Keely Dellit. A harmadik terhessége után végül elhatározta, hogy változtat az életén, és nem is akármilyen módszerrel. Ismerd meg Keely történetét!

Top 5 legnagyobb fogyás 2018-ból

Archívum2019.01.03, 22:03

Korábban összegyûjtöttük azoknak a nõknek a történetét, akiknek a sport megmentette az életét. Most pedig azokat az életmódváltókat szedtük össze 2018-ból, akik számára a fogyás egészen új távlatokat nyitott: egészséget, önbizalmat, új életet adott. 

2018 leginspirálóbb magyar példaképei: életmódváltók, fitneszmodellek, plus size ideálok

Archívum2019.01.02, 19:37

Ahogy visszatekintettünk az idén megjelent cikkeinkre, kirajzolódott, hogy 2018 a rendkívüli történetek éve volt. Most azokat szedtük össze nektek, amelyek számunkra is különösen inspirálóak voltak, és amelyeknek egytõl egyig magyar hõsei vannak.