ponty

címke rss

Döglött állatok kerültek elő egy autóból

Itthon2022.10.11, 16:39

A hajdúböszörményi rendőrök Pródon igazoltattak egy autót, megynek csomagtartójából több elpusztult ponty került elő. Mint kiderült, a halakat egy közeli tóból lopták el.

Halszörny akadt horogra a Balatonon: videóra vették az állatot

Life.hu2022.08.25, 09:24

Szerdán hajnalban rekordfogást ünnepelhetett a balatoni horgásztársaság, ugyanis olyan nagy halat fogtak ki, amekkorát eddig még soha. A horgászok számára azonban nem volt ismeretlen az állat, ugyanis korábban már többször is horogra akadt a Bütykös névre keresztelt hal.

Éveken át titokban tartottak valamit a Balatonnál, most leleplezték a törvénytelenséget

Gazdaság2022.06.23, 12:36

Több éve működtetett illegális haltárolóhelyet lepleztek le a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei. A Balatonkenesén található, 40 köbméter térfogatú gödörben 23 pontyot helyezett el a horgász, amelyek nagy részét sértetlenül sikerült visszahelyezni a Balatonba. A halak ezúttal megúszták, a jogsértő horgász azonban nem lesz ilyen szerencsés - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 

Elpusztulhatott a magyar sztárponty

Gazdaság2022.05.02, 15:48

Elképzelhető, hogy szomorú véget ért a Maconkai víztározóból kifogott, majd a biatorbágyi Arizóna horgásztóba jogszerűtlenül áttelepített, Bium névre keresztelt bőrponty kálváriája. Az ügy felderítése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata megkezdte a nyomozást, egyúttal kéri a hal hollétéről hitelt érdemlő információval rendelkező horgászok segítségét.

Brutális méretű halat fogtak ki a Balatonból - Fotón a szörny

Life.hu2022.04.28, 13:13

Az International Balaton Carp Cup horgászversenyen egy osztrák csapat, a Carpteam Gesa Tirol óriási pontyot fogott.

Húszezer horgász kapott jó hírt

Gazdaság2022.03.30, 16:48

Egyre inkább felértékelődik a szabadban, jó levegőn, erdőben, vizek mellett végezhető szabadidős tevékenység, ezért sokak számára örömteli a horgásztársadalom utóbbi években tapasztalt erősödése, az országszerte szaporodó horgászegyesületek és tagok száma – fogalmazott Farkas Sándor a csongrádi haltelepítés alkalmával, írja közleményében az Agrárminisztérium.

Rákaptak az invazív kagylókra a balatoni pontyok

Tudomány2022.01.19, 11:20

Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) két munkatársa, Balogh Csilla és Serfőző Zoltán a lengyelországi Nicolaus Copernicus Egyetem kutatójával, Jaroslaw Kobakkal együttműködésben vizsgálták az invazív kagylók versengését és ezzel összefüggésben a ponty táplálékválasztási preferenciáit a Balatonban. A kutatók kimutatták, hogy a kvagga kagylót, annak beltartalmi értéke alapján szívesebben fogyasztja a ponty. A kagylók sikeres terjedésében tehát nem a predációval szembeni védekezés, hanem más stratégia játszik szerepet. Az eredményeket bemutató tanulmány a rangos Freshwater Biology folyóiratában jelent meg.

Három évtized alatt megduplázódhat a kék élelmiszerek fogyasztása

Gazdaság2021.10.22, 11:24

Egy új kutatás szerint 2050-re a világ lakossága kétszer annyi tengeri élelmiszert fog fogyasztani, mint jelenleg. A halak, puhatestűek vagy rákok iránti megnövekedett kereslet ellenére a fenntartható halászat felé való fordulás segíthet az alultápláltság kezelésében és az emberiség környezeti lábnyomának csökkentésében.

Féltékenységből megölte felesége négymillió forintot érő pontyát a férj

Life.hu2021.09.16, 19:41

Őrületes féltékenységi jelenetet rendezett egy 51 éves férj felesége házában, akivel egyébként évek óta nem élnek együtt. A lakásban tört-zúzott, valamit az áramot is lekapcsolta, aminek következtében a nő 10 ezer fontos, azaz nagyjából 4 millió forintos pontya pusztult el.

Ismét horogra akadt hazánk gigantikus méretű halszörnye, amelyet három éve elloptak

Life.hu2021.09.10, 06:47

Ismét horogra akadt hazánk egyik leghíresebb pontya, Bukó, aki 2018-ban várt ismertté a nagyközönség számára, amikor ellopták a gyékényesi kavicsbánya-tóból, majd egy másik tóban engedték szabadon. A nem mindennapi eset során a ponty sérüléseket is szenvedett.

Óriási lényt fogott ki egy férfi Borsod megyében: "Sokkot kaptam" - Videó

Life.hu2021.08.22, 14:33

„Sokkot" kapott fárasztás közben, majd amikor sikerült megszákolni a tó- és egyéni rekord tükröst, akkorát üvöltött, hogy a szomszéd megyében is meghallották – írta beszámolójában a horgász, Költő Géza.

Ma van a balatoni halak napja, hekk helyett süllővel ünnepelje!

Travelo2021.07.27, 10:38

Mi, magyarok nem a halfogyasztási rekordjainkról vagyunk híresek. Bár valódi tengerünk nincs, tavainkra azért büszkék lehetünk. A balatoni halak napját most már évek óta július végén ünnepeljük, ami így aktualitást is ad annak, hogy egy kicsit jobban megismerjük a "magyar tengerben" úszkáló halakat, és kiderítsük, hogy vajon kifoghatjuk, megehetjük-e mindet. Az alábbiakban dietetikusunk rövid halkörképe következik.

Elképesztő agrársiker, mostantól uniós oltalmat jelent a balatoni hal elnevezés

Gazdaság2021.06.14, 14:36

„Balatoni hal" elnevezéssel a fogassüllő és a ponty uniós oltalmat kapott. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként az EU területén „Balatoni hal"-nak csak a termékleírásában rögzített, követelményeknek megfelelően tenyésztett pontyot és fogassüllőt lehet nevezni - derül ki az Agrárminisztérium közleményéből.

Lőrincz Viktor új "súlyzóval" erősít Tokióra

Sportslife.hu2021.05.19, 10:34

Európa-bajnok birkózónk komolyan veszi az olimpiai felkészülést, sőt, mondhatni, a szabadidejében sem napozik, hanem élő kilókat emelget...

Megkezdődött a karácsonyi ponty lehalászása - nézze meg a képeket!

Gazdaság2020.11.23, 15:00

Látványos képeken látható, ahogy a Szabolcsi Halászati Kft. egyik telelő taván Kemecsén, a szakemberek megkezdték a karácsony előtti lehalászást. A most kiemelt pontyok már a karácsonyi szezonra készülve kerülnek ki a vizekből. Ez a halászati cég átlagosan évente 500 tonna halat termel, az értékesítés nagy része a karácsonyi időszakra esik.

Gigantikus pontyot fogtak ki a Balatonból – Fotón a halszörny

Life.hu2020.10.07, 15:26

A Balaton déli partján fogták ki a közel 1 méter hosszú és 30 kilogramm súlyú óriáspontyot.

130 mázsa pontyot telepítettek a Dunába, de egyelőre nem adnak ki horgászengedélyeket

Itthon2020.03.27, 05:11

A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két- és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) - közölte a szervezet elnöke.

Egy harminc kilós pontyot keresnek, már a Nébih is beszállt

Gazdaság2020.02.25, 16:22

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének meghatározásában.

Bőséges az ünnepi halkínálat és nem drágultak a halfélék tavaly óta

Gazdaság2019.12.17, 15:13

Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kiemelte: karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.

Bőséges a karácsonyi halkínálat, árváltozás nem várható

Life.hu2019.12.17, 14:00

Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.

104 kilós sziámi pontyot fogott egy brit férfi, John Harvey

Life.hu2019.07.10, 22:03

Egy brit férfinak akkora sziámi pontyot sikerült fognia, amekkorát még senkinek: egy 104 kilós példány akadt a horgára. 

105 kilós pontyot fogott állítólag egy brit férfi Thaiföldön

Nagyvilág2019.07.08, 10:55

Az eddig kifogott legnagyobb pontyhal landolhatott a Thaiföldön élő brit férfi hálójában, amennyiben a halász tényleg igazat mond.

Kiderült, melyik volt tavaly a legkedveltebb halunk

Gazdaság2019.07.04, 11:18

A NAIK AKI közzétette a tavalyi év hazai halászati adatait összegző lehalászás-jelentését. Továbbra is a ponty a legnépszerűbb hal a termelőknél és a fogyasztóknál is - ismerteti a Store Insider.

Még mindig kevés halat eszünk

[origo] Gasztro2019.07.03, 15:00

Magyarországon a halfogyasztás különösen alacsony: a FAO (az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) adatai szerint világviszonylatban és európai szinten is az utolsó helyek egyikén állunk.

Rekordméretű pontyot fogtak a Balatonnál – fotó

Archívum2019.05.28, 18:53

Hatalmas ponty akadt egy horgász horgára a Balatonnál a minap. Rekordot döntöttek vele. 

Közel tíz százalékkal emelkedhetnek a halászatra fordítható EU-s források

Itthon2019.04.14, 14:33

Mintegy tíz százalékkal közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források - jelentette ki Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Eldőlt, lesz elég hal az ünnepekre

Gazdaság2018.12.16, 10:09

Fontos információkat közölt Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője. Szerinte idén lesz elég hal az ünnepekre. Az árak mérsékeltek drágultak, ami több tényezőnek is köszönhető. Ilyenkor fogy el az éves pontymennyiség harmada. A magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer.

Itt a bejelentés: új korszak nyílt a ponty történetében

Gazdaság2018.12.10, 14:18

Harmadára rövidítették a pontyok tenyészidejét a Debreceni Egyetem agrárkarának kutatói - jelenti a Debreceni Nap. Az intézmény Halbiológiai Laboratóriumában olyan technológiát dolgoztak ki, mellyel az egyedek 12-13 hónap alatt elérik az ivarérettséget és a piaci méretet.

Tudja már, hogy mit főz ebédre? Pontyfilé petrezselymes mogyorós pesztóval

[origo] Gasztro2017.10.15, 12:05

Az ősz ízeibe már belekóstoltunk egy adag tökkel megbolondított kacsamellel, másnap pedig egy mediterrán tengerpartra utaztunk az algasalátával tálalt arany durbinccsal.

Ez lesz a horgászok kedvenc naptára: halakkal pózolnak a meztelen nők (18+)

Life.hu2017.10.13, 20:27

A horgászok kedvenc naptára 2018-ban sem marad el: ismét itt vannak a meztelen, izgató nők, akik halakkal pózolnak!

A füstölt pontyos bagel lett az év strandétele

Travelo2017.10.05, 09:29

A füstölt pontyos bagel lett az év strandétele

Nébih: ismét lehet pontyra horgászni

Gazdaság2017.05.31, 19:10

Csütörtöktől ismét kifogható a ponty, a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna, de a kősüllő, a harcsa és a compó horgászata továbbra is tilos - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

644 kiló ponttyal nyertek horgászversenyt a Balatonon

Sport2017.05.04, 15:58

Az elmúlt hétvégén véget ért az idei Nemzetközi Balatoni Bojlis Kupa, a Balaton legnagyobb pontyhorgászversenye.

Jobb ízű lesz a hal, ha emberségesen ölik le

Tudomány2016.12.24, 12:02

Az elhúzódó agónia hatására olyan vegyi folyamatok indulnak be, amelyek nemcsak a halhús ízét, hanem eltarthatóságát is kedvezőtlenül befolyásolják.

Pontyot vett? Nem csak halászlének alkalmas!

[origo] Gasztro2016.12.22, 15:59

Hagyományos vagy modern recept? Nem számít, mind működhet, ha jó az alapanyag. Három, hallal dolgozó szakembert kérdeztünk a magyarok karácsonyi kedvencéről, a pontyról. 

Van-e élet a rántott halon túl?

Archívum2016.10.20, 18:50

Milyen fogásokkal lehetne rávenni a magyarokat – akik az uniós átlag ötödét fogyasztják -, hogy halat egyenek? Egy olyan délutáni vacsorán vettünk részt, aminek az volt a küldetése, hogy feltornásszuk ezt a mutatót, lehetőleg hazai halak elfogyasztásával. No de mi köze a madártejnek a halhoz?

Hatalmas halat fogott a Fradi focistája

Sport2016.05.10, 13:22

Leandrót egy óriási tükörponttyal fotózták az egyik Gödöllő melletti horgásztónál, valaki rögtön fel is tette a kérdést, hogy a labdarúgó esetleg sportágat vált? A hal pontos méreteiről nem érkezett hír, de láthatóan nem egy kis pontyot akasztott a Magyar Kupa-győztes és bajnoki aranyérmes focista.

Nem lesz pontyfogási tilalom a Balatonnál

Travelo2017.11.28, 14:12

Idén sem lesz tilalom pontyokra a Balatonon, és újra lehet csónakból horgászni.

Pontygyilkos herpeszvírust eresztenek az ausztrál folyókba

Tudomány2016.05.02, 10:00

Tizenötmillió dollárt különítettek el arra, hogy kipusztítsák a kontinens egyik legkártékonyabb halát, a pontyot – jelentette be vasárnap az ausztrál kormány.

Óriáspontyot fogtak a viharos Balatonból

Itthon2016.04.28, 12:20

Szerdán megdőlt a pontyrekord a II. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán.

Előző
Következő