kommunizmus

címke rss

Elhallgatott szenvedéseink - 75 éve kezdődött a magyarok málenkij robotra hurcolása

Itthon2020.01.19, 11:35

75 éve magyarok tízezreit hurcolták a Szovjetunióba, harmaduk sosem tért haza. Fiatal lányokat és fiúkat gyűjtöttek össze, mindenkinek azt mondták, hogy csak egy kis jóvátételi munkára viszik őket, mindössze néhány napról van szó. Hazugság volt. Több évig tartó kényszermunka várt azokra az ártatlanokra, akiket hadifogolyként hurcoltak el. A Dunakanyar falvai évek óta emléktúrával tisztelegnek az áldozatok előtt. 

Egyedülálló írás született az álparlamentarizmusról

Itthon2020.01.07, 08:17

Sajátos vállalkozásnak eredménye lett az Országház Könyvkiadó legújabb kiadványa, amely az 1949-1990-es időszak parlamentjét vette górcső alá. Az ominózus évtizedekben az Országgyűlés nem fejtett ki érdemi munkát, mégis egy 600 oldalas mű született erről az igazából álparlamenti időszakról.

Öt ország állampolgára volt, pedig sehova sem költözött

Itthon2020.01.01, 21:56

Klein István öt ország állampolgára volt élete során, úgy, hogy a szülőföldjéről soha nem költözött el. Időnként családjával együtt menekülnie kellett, előszőr az ukránok, majd a deportálások elől. Klein István nemrég töltötte 91. születésnapját, ma ő az utolsó magyar zsidó Huszton. Elsősorban magyar, másodsorban zsidó. 

Terrorral és titkosrendőrséggel biztosította uralmát Sztálin

Tudomány2019.12.21, 14:31

Száznegyven éve, 1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.

Négy évesen élte meg a kitelepítés borzalmait

Nagyvilág2019.12.01, 17:27

A világ különböző országaiban hatalomra kerülő vörös diktatúrák több tízmillió embert gyilkoltak meg, milliókat zártak börtönbe vagy hurcoltak lágerbe. Európa azon felén, amelyet a Szovjetunió szállt meg a második világháború után, a lágerélet egy különös változatát is meghonosították. Közép és Kelet – Európában azokat, akik útban voltak, egyszerűen eltávolították az otthonukból; üres istállókba, fűtetlen pajtákba, embertelen körülmények közé kényszerítették a fogvatartottakat. Magyarországon 1950 környékén kezdődött a kitelepítési hullám. A kommunisták számára megbízhatatlan magyarokat főként a Hortobágyra költöztették, összezsúfollva, ...

Kovács Zoltán: A kommunizmusnak nincsenek hősei, csak áldozatai

Itthon2019.11.26, 07:30

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, a kommunizmusnak nincsenek hősei, csak áldozatai. Kovács Zoltán a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott beszédet hétfőn Budapesten.

Donald Trump megemlékezett a berlini fal lebontásáról is

Nagyvilág2019.11.07, 20:25

A berlini fal lebontására is emlékezett Donald Trump amerikai elnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján kiadott üzenetében.

Rétvári Bence: A terror minden kommunista diktatúrában megjelenik

Itthon2019.11.05, 18:39

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a hortobágyi kényszermunkatáborokkal kapcsolatos keddi budapesti konferencián vett részt. Itt a kommunizumus áldozatairól beszélt. A konferencián felszólalt Frank Spengler és Eötvös Péter is.

Nem adják vissza a felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan magyar kincseket

Itthon2019.11.01, 18:59

Erdély román kézre kerülésével hatalmas veszteség érte Magyarországot. A területi és emberveszteségen túl azonban felbecsülhetetlen értékű kulturális kincsek is a román államhoz kerültek. Ezeknek a kincseknek egy része visszaszerezhető lenne, mint a híres Batthyáneum könyvtár és tudományos gyűjtemény, de nonszensz, végeláthatatlan bírósági eljárásokkal akadályozzák a visszaszolgáltatást.

Az elszánt magyar nemzet szembeszállt a világ legnagyobb diktatúrájával

Tudomány2019.10.23, 08:07

Az 1956-os esztendő több ok miatt is sorsfordítónak számított a történelemben. A világ már kezdte elfelejteni a második világháborút, miközben gyakran ellentmondásos érdekek feszültek egymásnak a nagyhatalmi politikában. A desztálinizáció, az egyre elégedetlenebb magyar nép és a háttérben megbújó szovjet-bizánci birodalmi logika vezette végül Magyarországot a forradalomba. Október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, és fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a kommunista diktatúra valamint a szovjet megszállás ellen. A háttérben végig dolgozott a szovjet-bizánci logika, Hruscsov békegalambként viselkedő héjákat küldöött ...

Egy francia kommunista beavatkozhatott az önkormányzati választásokba

Itthon2019.10.16, 12:29

Izgalmas egybeesések tapasztalhatók a kommunista elveket hirdető, Budapesten élő francia állampolgár, Vincent Liegey és Karácsony Gergely programja között, ráadásul nyilatkozataik is olykor szóról szóra megegyeznek. A választások előtt kormányellenes, ellenzéki kampányt folytató férfi korábbi felesége, Szabó Rebeka nem mellesleg Zugló alpolgármestere, és Karácsony jobbkeze. A „nemnövekedési mozgalom apostolaként" emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben. Az általa képviselt szellemiség terjesztését egy nemzetközi non-profit szervezet pénzeli, amely úgymond „adományokból" tartjaa ...

Az ország, ahol a taxis egy fuvarral megkeresi a havi átlagfizetést

Gazdaság2019.09.30, 17:00

Fidel Castro haláláig a kubai magánszektor nem létező fogalomnak számított, 2008 óta viszont már testvére, Raul irányítása óta fontos változások indultak el az országban. Ennek ellenére a kubai gazdaság továbbra is gyengén teljesít, az emberek többsége pedig viszonylagos szegénységben él. A magángazdaság beindulásával ugyanakkor érdekes jelenségek figyelhetők meg, mivel az állami alkalmazottak annyira keveset keresnek, hogy az orvosok, mérnökök és könyvelők inkább fodrászüzletet nyitnak, vagy beállnak szakácsnak egy magánétterembe, mert így akár az állami bérük harmincszorosát is megkereshetik.

Kim Dzsongun: A politikai rendszer fenntartása fontosabb a gazdaságnál

Nagyvilág2019.07.10, 10:45

Kim Dzsongun észak-koreai vezető Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott június 20-i tanácskozásán bejelentette, hogy Phenjan számára nem az amerikai gazdasági szankciók feloldása, hanem az ország kommunista rendszerének megőrzése bír elsődleges fontossággal – jelentette szerdán a Jomiuri Simbun japán napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Így üldözték a román kommunisták a magyar szerzeteseket

Nagyvilág2019.07.07, 13:48

A kommunista hatalmak kifejezett célja volt az egyházak felszámolása. Az egyház azonban nem csak lebontható templomokból és egyéb szakrális épületekből áll. Az egyház a hívek közössége, őket felekezettől függően valamilyen egyházi személy, pap, lelkipásztor, rabbi vezeti. A kommunisták jól tudták, hogy az egyház pásztorait kell elpusztítsák ahhoz, hogy a hívek közössége meggyengüljön. A román kommunisták az erdélyi magyar egyházak felszámolására, papjaik megfélemlítésére különösen nagy figyelmet fordítottak. Az erdélyi ferences testvérek kálváriája ennek az üldözésnek egy epizódja. 

Egy magyar nevű város a volt szovjet birodalomban

Nagyvilág2019.06.23, 15:51

Moldova Köztársaság, exszovjet tagköztársaságként magán viseli a kommunizmus minden negatív örökségét. Többek között ez az egyik oka annak, hogy nem tartozik a kedvelt turisztikai célpontok közé. Másrészről ez a fő oka annak, hogy némi posztszovjet élménygyűjtés miatt akadnak utazók, akik legalább az ország fővárosát meglátogatják. 

Száz éve volt a dunai monitorlázadás

Tudomány2019.06.23, 11:03

Száz éve, 1919. június 24-én robbant ki a tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb felkelés. A törekvés elbukott. Árulás, rossz időzítés, szervezetlenség, naivitás, ezek egyszerre okolhatóak a kudarcért. A felkelés azonban sikertelensége ellenére is nagyban hozzájárult az első magyarországi kommunista terror bukásához. A dunai monitorlázadás tanulsága, hogy a kommunizmus elleni küzdelem nem mindig sikeres, de mindig erkölcsös.

A 10 éves magyar kisfiú, aki mellett a pincében nőket erőszakoltak meg a szovjet katonák

Nagyvilág2019.04.08, 21:30

A kommunizmus évtizedei alatt milliókat gyilkoltak meg és börtönöztek be teljesen ártatlanul. Az embertelen rendszernek azonban nem volt elegendő, hogy végezhet vélt vagy valós ellenségeivel, a társadalom minden tagját félelemben kellett tartani, hogy megőrizhessék a hatalmukat. A kommunista elit és az eszme silánysága ugyanis mindenütt a világon, hamar nyilvánvalóvá vált. A leghatékonyabb pusztítást abban érte el a kommunista diktatúra, hogy milliók életét tették tönkre, miközben önmagukat a jövő letéteményeseinek hazudták. Kenessey Csaba története arról szól, hogy a kommunizmus hogyan üldözi azokat, akik születésüknél, neveltetésüüknél ...

Elutasították a britek egy menekült kérelmét, mert keresztény

Nagyvilág2019.03.29, 15:47

Éppen 148 éve, hogy hivatalosan is megalakult a párizsi kommün, a világ legelső proletárdiktatúrája. A trikolort vörösre cserélő kommunisták mindössze két hónapig maradtak hatalmon a német (porosz) beavatkozásnak köszönhetően, de ideológiájuk tovább élt és él ma is a nemzetközi baloldalon, amelynek beteges elképzeléseit a dollármilliárdokból működtetett balliberális fake news média folyamatosan propagálja. Erre világít rá az Alapjogokért Központ legújabb elemzése.

A szocializmus nem tűnt el, csak veszélyes liberalizmussá alakult

Nagyvilág2019.03.25, 17:57

A szocializmus nem halt meg, csak átalakult – írta Éric Zemmour, világhírű publicista, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar modell nagy tisztelője a Le Figaróban. Éric Zemmour egyébként a hétvégén az MCC budapesti, háromnapos migrációs konferenciáján is részt vett, és nagy sikerű előadást tartott. Itt interjút adott a Mandinernek, amiben – mint azt korábbi cikkünkben megírtuk – azt mondta, hogy szerinte hamarosan választhatnak a franciák a polgárháború és az iszlámnak való teljes behódolás között. A francia közállapotokról pedig azt nyilatkozta, hogy „ma Franciaországban rengeteg terület van, ahol olyan hallatlan erőszak uralkodiik, ...

Mansfeld Pétert 60 éve végezték ki

Tudomány2019.03.22, 09:51

Hatvan éve, 1959. március 21-én, néhány nappal tizennyolcadik születésnapja betöltése után végezték ki Mansfeld Péter ipari tanulót, az 1956 utáni megtorlások legfiatalabb áldozatát.

Csak legenda, hogy Károlyi önként adta át a hatalmat Kun Béláéknak

Tudomány2019.03.22, 09:19

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának végóráiban hatalomra jutott Károlyi-kormány néhány hónapos regnálását a tehetetlen sodródás jellemezte. Károlyi Mihály önfeladóan naiv külpolitikája végzetesen meggyengítette az ország pozícióit mind az antanttal, mint pedig az egyre mohóbb területi igényeket tápláló utódállamokkal szemben. Az 1919. március 20-án átadott Vix-jegyzék halálos mattot adott Károlyi rendszerének, amit szélsőbaloldali ellenzék, Kun Béla kommunistái a hőn áhított hatalom puccsszerű megszerzésére használtak fel. Kereken száz éve ezzel vette kezdetét a 133 napig tartó első magyarországi kommunista kísérlet, Kun Béla ...

Gulyás Gergely: A kommunizmus civilizációs zsákutca volt

Itthon2019.02.25, 20:55

A kommunizmus civilizációs zsákutca volt – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a budapesti Terror Háza Múzeum és a Fidelitas közös megemlékezésén.

Schmidt Mária: Ma is léteznek kommunista gyökerű pártok Európában

Itthon2019.02.25, 19:45

Schmidt Mária ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen szólalt fel a Terror Háza Múzeumban. A teljes beszéd a Látószög blogon olvasható. Ennek átiratát olvashatja alább.

Varga Mihály: A kommunizmus közös magyar tragédiánk

Itthon2019.02.25, 19:12

Ideje, hogy politikai pártállástól függetlenül ki tudjuk mondani: a kommunizmus közös magyar tragédiánk volt – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek a Terror Házánál

Nagyvilág2019.02.25, 19:57

A kommunizmust nem jól hangzó szózatokból építették fel, hanem az áldozatok szenvedéséből – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.

Több mint 100 millió halálos áldozata volt a kommunizmusnak

Itthon2019.02.25, 11:28

Százmilliónál is többen lehetnek azok, akiket a kommunizmus áldozatának lehet tekinteni - mondta Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A baloldali svéd kormány nem hajlandó kiadni a lengyeleknek egy sztálinista vérbírót

Nagyvilág2019.02.20, 16:47

Bekérették a lengyel külügyminisztériumba Svédország nagykövetét, amiért Stockholm elutasította az európai elfogató parancs alapján körözött, emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt Stefan Michnik volt lengyel sztálinista vérbíró kiadatását. A baloldali, bevándorláspárti svéd kormány ezzel meggyalázta a kommunizmus több mint száztízmillió halálos áldozatának az emlékét és a megnyomorított tízmilliókat.

Orbán Viktor három legfőbb missziójáról írtak Lengyelországban

Nagyvilág2018.12.10, 16:18

Orbán Viktor a 2011-es alapszerződéssel leszámolt a posztkommunizmussal, az idei tusványosi beszédében pedig megfogalmazta Európa új jövőképét - írta egy lengyel hetilap, ami szerint a jövő évi uniós választás legfőbb tétje a magyar kormányfő számára, hogy sikerül-e Európa civilizációs bomlását megállítania. 

Rétvári Bence: Az állam nem lehet világnézetileg semleges

Itthon2018.11.05, 19:21

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az állam nem lehet világnézetileg semleges, nem tagadhatja meg keresztény múltját, hanem állást kell foglalnia a jó és rossz, az értékes és az értéktelen, igazságos és igazságtalan tekintetében.

Szörnyű megpróbáltatásokon ment át Udvaros Dorottya édesanyja

Archívum2018.10.13, 15:14

Udvaros Dorottya eddigi pályafutásáról, valamint édesanyja életéről és megpróbáltatásairól is őszintén mesélt a Sláger FM műsorában.

Boross Péter: sokba került a puha rendszerváltozás

Itthon2018.08.25, 13:49

Kicsit radikálisabb, gyorsabb rendszerváltásra lett volna szükség, ami nagymértékben csökkentette volna a mai nehézségeink számát – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Boross Péter, aki augusztus 27-én ünnepli 90. születésnapját. A volt miniszterelnök elmondta: Antall József példátlan ellenállást fejtett ki a külföldi nagykoalíciós rábeszélésekkel szemben. Szerinte nagy siker a három kétharmados győzelem, mert lehetővé tette egy jobboldali világkép dominánssá válását. Úgy vélte: fontos a kulturális kirekesztés megszüntetése, mivel nincs olyan ország a világon, amely azokat kényeztetné, akik ellenségesen viszonyulnak hozzá.

Ötven éve tiporták el a tankok a prágai tavaszt

Tudomány2018.08.20, 13:24

A Varsói Szerződés csapatai ötven éve, 1968. augusztus 20-ról 21-re virradóra vonultak be internacionalista segítségnyújtás címén Csehszlovákiába, hogy véget vessenek az "emberarcú szocializmus" megteremtésére tett kísérletnek, az általuk "ellenforradalmi fordulatnak" bélyegzett demokratikus reformoknak.

Így tették tönkre a kommunisták a vidéket

Itthon2018.07.24, 10:19

Az 1945. évi váltóállítás 1948-at követően egyértelműen zsákutcát - vagy, maradva a vasúti metaforánál: vakvágányt - jelentett a hazai vidéki társadalom számára – többek között ezt a vakvágányt mutatja be egy igazán hiánypótló műben a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A Vakvágány című könyv a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja közös Vidéktörténeti kutatócsoportjának munkája. A kiadvány több tucat tanulmányon keresztül próbálja bemutatni, hogy a vidéki elittől kezdve a kisember életéig, milyen változásokat hozott a kommunista diktatúra kiépülése majd pedig megszilárdulása.

Most kiderült, ki volt Kádár valódi népe

Itthon2018.07.11, 19:33

Az élet különböző területeiről összegyűjtött példák alapján mutatja be a Nemzeti Emlékezett Bizottsága által kiadott kiadvány, hogyan próbálta formálni a társadalom gondolkodását a mögöttünk hagyott kommunista diktatúra időszaka. Betekintést nyerhetünk abba az időszakba, amikor még illegalitásban voltak a hazai kommunisták, de emellett képet kapunk a párton belüli vitákról az 1956-os forradalom utáni időszakból is. A kiadványban arra is vállalkoztak, hogy bemutassák, hogyan élhette meg a hazai cigányság a szocializmus évtizedeit.

Így vet véget a kormány a náci emléktúráknak

Itthon2018.06.28, 07:57

Az új törvényjavaslat a német mintát veszi alapul, tiszteletben tartja és biztosítja a gyülekezési jog szabadságát és a nemzetközi standardoknak megfelelően, korszerűen szabályozza a gyülekezési jog gyakorlását - mondta Völner Pál az Origónak az Igazságügyi Minisztérium által benyújtott új gyülekezési törvény tervezetéről. Beszélt arról is, hogy a törvény elfogadása esetén nem lehet majd olyan helyen vagy időpontban rendezvényt tartani, amely sérti a nácizmus és a kommunizmus áldozatainak az emlékét és a súlyos sérelmeket elszenvedők leszármazottainak az érzékenységét.

Orbán Viktor: Nem engedünk a szuverenitásunkból, nem leszünk bevándorlóország

Itthon2018.06.19, 12:24

A kommunista vezérek szobrai számos európai vezető fejében is állnak, azonban jól jegyezzük meg, hogy nincs emberarcú kommunizmus, mivel a valódi arca a Gulag – mondta Orbán Viktor a Gulag-emlékmű avatóünnepségén Budapesten a III. kerületben. A miniszterelnök szólt arról is, hogy hazánk nem enged a szuverenitásából, és nem lesz bevándorlóország.

Ernyey Bélát az öltözködése miatt gúnyolják

Kultúra2018.05.16, 10:02

A 75 éves Ernyey Béla igyekszik fiatalos maradni, és erre ruháival is rendesen rásegít, amiért rendszeresen kapja a kellemetlen hozzászólásokat. 

Tíz film a hollywoodi feketelistáról

Film2017.12.06, 19:48

Előző cikkünkben megemlékeztünk a hetven évvel ezelőtt indult hollywoodi (sokszor jogos, sokszor boszorkányvadászatszerű) kommunistaüldözésről. A filmesek sem fogták vissza magukat, a mai napig előszeretettel emlékeznek meg a stúdiórendszer történetének feketelistás fejezetéről.

Hetven éve indult a nagy hollywoodi kommunistavadászat

Film2017.11.27, 18:53

Hetven évvel ezelőtt, 1947. november 25-én a New York-i Waldorf-Astoria hotelben fogadták el a hollywoodi nagy stúdiók képviselői a Waldorf Nyilatkozatként ismertté vált állásfoglalásukat, ami szerint nem foglalkoztatják azokat a filmeseket, akik nem bizonyítják, hogy nem tagjai a kommunista pártnak. Ezzel elindult a filmiparban a feketelistázás.

Több lengyel kormánytag lebontatná "Sztálin ajándékát"

Nagyvilág2017.11.16, 20:06

A jobboldali lengyel kormány két befolyásos tagja is lerombolná a varsói kultúrpalotát, a lengyel főváros látképét uraló 237 méteres felhőkarcolót, amely 1955-re épült fel Joszif Sztálin szovjet diktátor "ajándékaként".

Ez vezetett a diktatúrákhoz, az óriási mészárlásokhoz

Itthon2017.11.11, 12:47

Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat délelőtt, Csömörön, a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány "100 év kommunizmus, 100 milliónyi áldozat" című rendezvényén beszélt.

Hosszú küzdelem lesz, hogy leszámoljunk a bolsevizmus eszméjével

Itthon2017.11.02, 15:06

Még mindig velünk él bizonyos formában a bolsevizmus a Figyelőnek nyilatkozó Békés Márton szerint. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója úgy látja, hosszú küzdelem lesz, hogy leszámoljunk a bolsevizmus eszméjével.

Putyin: Nincs mentség a megtorlásokra

Nagyvilág2017.10.30, 20:42

A politikai megtorlásokra nincs mentség, azokat nem szabad elfelejteni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sztálini megtorlások áldozatainak állított első jelentős moszkvai emlékművének hétfői felavatásán.

Volt csehszlovák kommunista vezetőket jelentettek fel

Nagyvilág2017.09.22, 12:02

Feljelentette Csehszlovákia Kommunista Pártjának még élő volt vezetőit a prágai Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform, mert szerintük felelősek az ország nyugati határain történt halálesetekért.

Völner: Tanács alakulhat a kommunizmus bűneinek feltárásra

Itthon2017.08.23, 18:47

A kommunizmus bűntetteinek feltárására és emlékezetben tartására új tanács létrehozását javasolta Észtország Tallinnban azon a konferencián, amelyet az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja szervezett - mondta az Oigónak Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Lebontják a szovjet emlékműveket Lengyelországban

Nagyvilág2017.06.22, 17:20

A lengyel parlament alsóháza (szejm) megszavazta a kommunizmus és más totalitárius rendszerek nézeteinek terjesztését tiltó törvény módosítását, amely a szovjet korszakban emelt emlékművek lebontását rendeli el.

Jó hírt kaptak a kaliforniai kommunisták

Nagyvilág2017.05.09, 05:45

A kaliforniai törvényhozás hétfői döntését követően hatályon kívül helyezhetik azt a jogszabályt, amelynek értelmében elbocsátható az a kormányzati alkalmazott, aki az amerikai Kommunista Párt tagja. A törvénymódosításról még a kaliforniai szenátusnak is szavaznia kell.

Kommunizmusról szóló könyvet adtak ki - el akarják égetni

Kultúra2017.05.06, 17:16

Egy sötét, rettegéssel teli kommunista korszakról akart átfogó képet adni a könyv szerzője, azt remélte, ledönti a félelem gátját az olvasóiban, de ehelyett ellenszevvel, negatív kritikával, és még több félelemmel szembesült. 

Gyilkos mezők: egymillió kivégzéssel az osztályellenség ellen

Tudomány2017.03.22, 13:25

A 20. század mérhetetlenül sok áldozatot követelő kommunista diktatúráinak szomorú listáján talán a Pol Pot vezetésével 1976. március 20-án Kambodzsában hatalomra jutott vörös khmerek uralmát tekinthetjük az egyik leggroteszkebb rendszernek. A magát marxistának nevező és ideológiailag a maoizmushoz legközelebb álló polpotista irányzat négy évig tartó terrorja közel hárommillió ember kiirtásával és az ország kőkorszaki viszonyok közé züllesztésével ért véget. A rendszer első számú vezetője, Pol Pot, más kommunista diktátorokhoz, Sztálinhoz, Mao Ce-tunghoz vagy Kim Ir Szenhez hasonlóan ágyban, párnák között halt meg.

Generációk sora átkozta el az emlékét

Tudomány2017.03.10, 10:59

A 20. századi magyar történelem szomorú emlékű eseményeinek, az első világháborúnak, a kommünnek, Trianonnak, a magyar második világháborús hadba lépésnek és a holokausztnak, vagy Szálasi rémuralmának fájdalmas, hosszú sorába illeszkedik a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett időszak is. A kegyetlen elnyomás szinonimájává lett Rákosi-diktatúra névadója százhuszonöt éve született.

Kína nagy ébredése – így változtathatja meg a vallás az országot

Nagyvilág2017.02.27, 11:05

Az évtizedek alatt olyan kép alakult ki Kínáról, ahol a hit és vallási tradíciók marginális szerepet játszanak. Az ország rohamos gazdasági növekedése miatt főleg az óriási gyárakban dolgozó munkástömegekről, az egymás után megjelenő nagyvárosokról, a szennyezett légkörről és a növekedésből hasznot húzó újgazdagok térhódításáról szólnak a beszámolók. A vallások azonban sok mindent megváltoztathatnak.

Megkezdődött Fidel Castro búcsúztatása Havannában

Nagyvilág2016.11.28, 18:48

Több ezren vonultak hétfőn Havannában a Forradalom térre, hogy búcsút vegyenek a múlt héten elhunyt Fidel Castro volt elnöktől, akinek hamvait ideiglenesen a kubai fővárosnak ezen az emblematikus részén, az ország nemzeti hősének, José Martínak állított emlékműnél helyezték el.

Idegenforgalmi látványosság lesz a román diktátor bunkere

Archívum2016.11.26, 21:03

Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található.

Tudja, honnan származik a Heineken sör vörös csillaga?

Tudomány2016.11.19, 08:29

A vörös csillag az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom győzelme után vált a 20. század baloldali, kommunista mozgalmainak egyik meghatározó politikai jelképévé. A szovjet blokk 1991-ben történt összeomlását követően a kommunista munkásmozgalom egykori szimbóluma, a szvasztika, a náci mozgalom horogkeresztje, valamint az SS jelvénye, a sig rúna mellett egyes országokban tiltott önkényuralmi jelképpé lett, ám mielőtt valaki rosszra gondolna, a méltán híres holland sör címkéjén virító vörös csillagnak semmi köze sincs a világfelforgató eszmékhez. 

Exfeminista disszidáló kommunista újságíró voltam az ötvenes években

Tudomány2016.10.22, 11:15

Egy napra bárki az ötvenes években élő újságíró, focista, pap, ÁVH-parancsnok vagy egyetemista lehetett: a Hosszúlépés. Járunk? ingyenes, a forradalom előtti budapesti belváros hangulatát idéző játékán korabeli jellemző karakterek bőrébe bújva ismerhettük meg a korszak hangulatát. Korrupció, besúgórendszer, abortusztörvény, meghurcoltatások, agitáló sajtó és disszidálás – a különböző életutak az időszak egy-egy égető problémájára világítanak rá. Október 29-én jön a folytatás, akkor a forradalmi Budapestet járhatjuk majd végig.

Ugye, örülne az ügyész, ha ilyen vádiratot tudna írni?

Tudomány2016.09.25, 08:01

Öt tárgyalási nap után 1949. szeptember 24-én Rajk László és társai büntetőperében a Budapesti Népbíróság különtanácsának elnöke, dr. Jankó Péter, a hírhedt vérbíró, kihirdette a lényegében Rákosi Mátyás által megírt ítéletet. A Rajk-per egyfajta betetőzése volt annak az 1945 nyarától kibontakozó gátlástalan és eszközökben nem válogató folyamatnak, amely 1949-re a magyar történelem egyik legsötétebb időszakához, a leplezetlen kommunista diktatúrához, a Rákosi-korszak éveihez vezetett.

Németh Zsolt: Régen elnyomták, ma felemelik a középosztályt

Itthon2016.05.21, 18:11

A kitelepítés is része volt annak a totális hadviselésnek, melyet a kommunizmus folytatott a teljes társadalom ellen - mondta a fideszes Németh Zsolt a budapesti kitelepítések kezdetének 65. évfordulóján.

Kitört több száz kezelt egy vietnami gyógyintézetből

Nagyvilág2016.04.14, 15:35

Megszökött mintegy négyszázötven, javarészt kényszerrel beutalt kábítószerfüggő beteg a dél-vietnami Ba Ria Vung Tau tartomány egyik gyógyintézetéből. A páciensek először legyűrték a gyógyintézet őrszemélyzetét, majd átmásztak a falakon és áttörték az egészségügyi létesítmény kapuját. A szökevényekből százötvenet már elfogtak, háromszázat még keresnek. 

Videón vall a britek leggyűlöltebb kémje

Archívum2016.04.06, 16:49

A BBC az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak archívumában turkálva olyan videóra bukkant, amelyen a szinte soha nem hallott, híres-hírhedt szovjet kém, Kim Philby tart órát a keletnémet kémeknek. Philby a britek egyik leghíresebb árulója, több mint 30 évig dolgozott a szovjeteknek a brit titkosszolgálat fészkéből, az MI6-ből – és most el is mondja, hogyan csinálta.

Orbánt 2011-ben meg akarták buktatni

Itthon2016.02.07, 18:25

Nyugaton egy pillanatig nem merült föl, hogy Magyarország kiszakadhat a szovjet tömbből, így az 1956-os forradalomnak sem volt erre semmi esélye – állítja Stefano Bottoni történész az Origónak adott interjújában. Szerinte a történészek egy része ódzkodik az állambiztonsági múlt feldolgozásától, pedig még rengeteg lehetőséget rejt ez a terület. Bottoni arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban kialakult egy erős narratíva, hogy az unióhoz újonnan csatlakozott államok élősködnek rajtuk, korruptak, a demokráciát pedig visszafejlesztik valamiféle hibrid rendszerré. 

Megnézheti Che Guevara egykori konspirációs lakását

[origo] utazás2016.02.04, 14:08

A marxista forradalmár nagyon kedvelte Prágát, többször is járt ott.

Beleszerettünk Sztálin hét nővérébe

Nagyvilág2016.05.04, 14:53

Hét épület, amely az egységet képviseli az amúgy kissé kaotikus moszkvai városképben. A sztálinbarokk remekei, és még ma is tiszteletet parancsolnak. A stílusjegyek keverésével az építész elvtársak saját hangon szóltak a néphez, amely végül szintén részesült a vízióból. Az Origo végigjárta az orosz főváros sztálinista felhőkarcolóit.

Orbán: A kommunizmus egy őrült eszme volt

Itthon2015.11.21, 13:04

Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzeti szocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások közelgő emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

Schmidt: Minden közösség hozza be a saját történetét

Itthon2015.10.23, 12:41

A húsz békéssámsoni fiatal példája, aki 1951 és 1955 között terjesztette a kommunista rendszert leleplező röpiratokat, arra kötelez, hogy ne felejtsük el, a szabadság nem magától értetődő, mindenkinek meg kell érte harcolnia a maga idejében, a maga eszközeivel - mondta Schmidt Mária a békéssámsoni Szabadság Házának a megnyitóján. Balog Zoltán szerint 1956 bebizonyította, hogy nincsen a diktatúrának erős hátországa. 

Időzített bombák a posztszovjet bányászvárosban

Nagyvilág2015.08.30, 08:59

Ha mindennapos adrenalinbombára vágyik, keresve sem találhat jobb helyet! Az egykor szebb napokat megélt észak-grúziai bányászvárosban, Csiaturában a helyiek a mai napig 50-60 éves felvonókon ingáznak az otthonuk és a munkahelyük között. Minden más megoldás lassabb, vagy nincs. A több száz méteres szakadékokat drótkötélpályák ívelik át. A lepusztult berendezések időzített bombáknak tűnnek, viszont használatukért nem kell fizetni. Origo-képriport Csiaturából.

Balog Zoltán: nem felejtünk

Itthon2015.08.13, 10:12

Erkölcsi kötelességünk, hogy ne hagyjuk feledni a kommunizmus áldozatait - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, amikor jelképesen átadta Ludwik Klimkowskinak, a kanadai Tribute to Liberty Alapítvány elnökének azt a 25 millió forintos támogatást, amellyel Magyarország a kommunizmus áldozatai ottawai emlékművének megépítését támogatja.

Biszku Béla megúszhatja a börtönt, új eljárást rendeltek el

Itthon2015.06.01, 12:09

A rendszerváltás után negyedszázaddal sem született jogerős ítélet egy volt állampárti vezető elleni büntetőperben. A Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelt el az 1956 utáni megtorlások miatt megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében.

Tényleg nehezen talál ennél szebb metrót

[origo] utazás2015.05.12, 10:30

Noha tavaly nyáron már felfedeztük legismertebb megállóit, utólag beláttuk, hogy hiba volt mindössze egy napot tölteni vele, hiszen megannyi állomását érdemes még bemutatni. Ezért két napra visszaköltöztünk az orosz főváros alatti univerzumba, hogy végigjárjuk a legmívesebb szegleteit, különös tekintettel a nemrég átadott remekművekre. Origo-képriport a moszkvai metróról, 2. rész.

A Kommunista kiáltványt viszik, mint a cukrot

Kultúra2015.03.05, 16:14

A Kommunista kiáltvány vezeti a Penguin könyvkiadó új ünnepi sorozatának eladási listáját, Karl Marx és Friedrich Engels közös művéből múlt hét csütörtök óta több mint 1700 példányt adtak el – írja a The Guardian.

Százezreket vittek málenkij robotra

Itthon2015.02.23, 16:43

A méltó megemlékezés és az évtizedek után is megmaradt sebek begyógyítása a célja a Szovjetunióba elhurcoltak emlékévének – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Gulag Emlékbizottság alakuló ülésén.

A kommunizmusnak is voltak remekművei

Kultúra2015.01.20, 11:39

Kis plakát, nagy plakát, óriásplakát - városaink alaposan ki vannak tapétázva poszterekkel, nehogy véletlenül lemaradjunk a legfrissebb akciókról vagy kihagyhatatlan ajánlatokról. A plakát azonban nemcsak a fogyasztói társadalmakban népszerű, a kapitalizmusnak hadat üzenő diktatúrák is odavoltak érte. De vajon lehet-e művészileg értékes az plakát, amely embertelen eszméket hirdet?

A kommunisták már nem fenyegetik Európát

Nagyvilág2014.11.17, 08:34

Nem tart a kommunista pártok újbóli előretörésétől Európában Joshua Muravchik, aki az Origónak arról is beszélt, hogy 1956 ébresztette rá a világot, hogy a kommunizmus nem a jövő felé vezet.

Lusztráció, kommunista múlt, korrekció - interjú Markó Györggyel

Itthon2014.09.16, 15:50

Kisszerű pártbürokraták, műveletlen fanatikusok, ragyogó elmék és kiváló teoretikusok szerepelnek abban az online kiadványban amely hatalmas vihart kavart augusztus végén. Ebben a magyarországi kommunista vezetőket mutatták be egy 1989-ben összegyűjtött adatbázist közreadva. A kiadó, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, Markó György, aki egyébként a rendszerváttás előtt katonatiszt volt, egy hónap tapasztalataival felvértezve válaszolt a kérdéseinkre. 

Az elvtársak hazudtak mindenkinek

Kultúra2014.08.24, 12:47

„A kommunista vezetők világában semmi sem igaz. Az elvtársak hazudtak mindenkinek, a világnak és maguknak is. Ebben a mocsárban próbáltunk eligazodni a rendszerváltást megelőző néhány évben” – olvasható a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapjára aktivált honlap nyitóoldalán.

Simon Kornél, Gryllus Dorka férje kiájult a sorból

Archívum2014.03.14, 10:27

A hatvanas évek hangulatát idézi fel a Madách Színházban hamarosan bemutatásra kerülő Tanulmány a nőkről című musical comedy, amelynek színészei még nem éltek, vagy még kicsik voltak a gulyáskommunizmus éveiben. Ennek ellenére szerencsére csodás történeteket őrizgetnek ezekből az évekből!

Biszku Béla és Nyers Rezső is lemondhat a nyugdíjpótlékról

Itthon2014.01.31, 07:40

Nyilvános a kommunista kitüntetés miatt nyugdíj-kiegészítésekre méltatlanok listája. A rendszerváltás előtto legfőbb ügyész, több államtitkár és számos magas rangú tiszt is azok között van, akiktől megvonták a kommunista kitüntetésük után járó nyugdíjpótlékot.

Rétvári száműzné a Marx-szobrot a Corvinusról

Itthon2014.01.18, 08:13

Az államtitkár nyílt levelében azt írta, bízik benne, hogy az egyetem vezetése és polgárai is egy terhes és vállalhatatlan örökségnek tartják Karl Marx szobrát.

Nem kap nyugdíjpótlékot Nyers Rezső

Itthon2013.12.03, 15:44

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Nyers Rezső keresetét, amelyet nyugdíjpótlékának a megvonása miatt nyújtott be. Az indoklás szerint a politikus az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és a megtorlásokban játszott szerepe miatt érdemtelen a pótlékra.

Idősek nem ülhetnek a Nemzeti Emlékezet Bizottságában

Itthon2013.11.29, 18:12

Az újonnan létrehozandó testület a kommunizmus bűneit fogja vizsgálni, tagjait az Országgyűlés, az MTA és az igazságügyi miniszter jelöli. Azt is lehetővé tennék, hogy bárki felfedhesse a róla jelentő titkosszolga nevét.

Még nem vagyunk szabadok

Itthon2013.10.24, 07:42

Egymásnak feszültek az indulatok, miközben a Békemenet vonulására várt a hatalmas tömeg október 23-án a belvárosban. De  aztán mindenkit áthatott a béke és nyugalom. Sehol egy jóízű gyurcsányozás, libázás. Orbán Viktor Hősök terén tartott beszéde viszont tüzes volt, és azt üzente, hogy ütött a kommunisták órája.

Még most is a Lenin úton járnak

Archívum2013.10.15, 12:51

Amikor megérkeztünk Dél-Afrikából Mozambikba, akkor éreztem először, hogy valóban beléptünk Afrikába. Beszámoló egy furcsa országról, ahol a főváros utcáit kommunistákról nevezték el.

Túl sok a kínai kommunista

Nagyvilág2013.05.20, 14:36

Egy kínai szakértő szerint veszélyesen magas a kommunista párt tagjainak száma. És ezt a pártlapban írta le.

Felmentették az észak-koreai miniszterelnököt

Nagyvilág2013.04.01, 17:08

Ülésezett az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés, ahol felmentették a miniszterelnököt, módosították az alkotmányt, és határoztak az állami űrkutatási ügynökség létrehozásáról is. A parlament tavaszi ülése előtt a kommunista párt vezetése pedig arról döntött, hogy a könnyűipar és a mezőgazdaság fejlesztése mellett az atomiparra és a hadászatra is több energiát fordítanak.

Orbánnak továbbra sem jön be a vörös csillag

Itthon2013.02.25, 14:00

A miniszterelnök szerint amíg egyetlen olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, addig az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg.

Áder: A szocializmus bűnben fogant

Itthon2013.02.24, 18:23

A Köztársasági Elnöki Hivatal irattárának rendezésekor megtaláltak Nagy Ferenc miniszterelnök lemondó nyilatkozatát, ami a köztársasági elnök szerint erkölcsi és közjogi értelemben is a magyarországi szocializmus bűnös fogantatását jelzi.

A KDNP nem örül, hogy sarló-kalapáccsal lehet menetelni

Itthon2013.02.19, 22:08

A Magyar Munkáspárt fontos lépésnek nevezte az Alkotmánybíróság önkényuralmi jelképeket engedélyező lépését. A KDNP szerint az AB-nek figyelembe kellett volna vennie a döntés társadalmi hatásait.

Megsemmisítette a vörös csillag-tilalmat az AB

Itthon2013.02.20, 11:04

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust. Az AB azzal indokolta döntését, hogy a szabályozás túl tág, pontatlan, ezért sérti a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Kiszivárogott beszéd árulkodik Kína jövőjéről

Nagyvilág2013.01.30, 11:03

Keményvonalas kommunistának tűnik a leendő kínai elnök egy, most kiszivárgott beszéde alapján. Hszi Csin-ping arról beszélt, hogy szükség van Mao gondolatainak fenntartására, és Sztálin elutasítása nihilizmushoz vezet.

Emlékezés vagy rehabilitáció?

Vélemény2013.01.29, 09:47

Gierek felmagasztalását nem egykori elvtársai kezdték, hanem a jobboldali Jaroslaw Kaczynski.

Jó konyakozást, elvtársak!

Itthon2013.01.13, 13:50

Mire voltak rákkattanva a szocialista káderek, mielőtt elkezdtek Mercedeseket gyűjteni? Miért volt sanyarú az ÁVH-sok élete? Miért nem volt tanácsos gangos házba titkosszolgálati lakást telepíteni? Minden kérdésre választ kaphat, aki elmegy a Budapest Pop Ap csoport különleges helytörténeti sétájára, amely a főváros közelmúltjának szürke zónájába kalauzol. Szombat déli túrájuk az Újlipótváros állambiztonsági múltja köré szerveződött. Láttunk szájatlan munkásvezért, és kiderült az is, miért szerették annyira a Margit híd környékét a kommunisták.

Nem veszi le a kukásmellényt a kínai milliomos

Nagyvilág2013.01.09, 13:59

Semmi áron nem akarja feladni az állását, az utcaseprést egy kínai nő, annak ellenére, hogy az elmúlt években milliomos lett belőle. A gyerekei lusták, példát akar mutatni nekik. Kínában a hívő kommunisták ikonja lett.

A Google-vezér Észak-Koreába látogat

Nagyvilág2013.01.02, 23:32

A Google elnök-vezérigazgatója, Eric Schmidt az új-mexikói kormányzóval együtt keresi fel a kommunista diktatúrát egy humanitárius misszió keretében.

Éhségsztrájkba kezd 16 cseh diák

Nagyvilág2012.12.13, 11:49

Nem tetszik a dél-csehországi diákoknak, hogy az egyik régióban az oktatásügy irányítását egy kommunista képviselőre bízták, ezért 16-an éhségsztrájkba kezdtek.

Tovább nyomoznak Biszku ügyében

Itthon2012.11.27, 08:45

Az ügyészség február végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét.

Üres öltöny viszi Kínát a világ tetejére

Nagyvilág2012.11.14, 19:48

Volt vörös hercegecske, majd letaszították a Sárga Földig, a kétkezi munkás parasztok közül pedig könyveivel és kukoricakenyéren hizlalt izmaival küzdötte fel magát, de azért akadt hátszél is. Kína leendő elnökének személyiségét homály fedi, múltját népmesei fordulatok szövik át, jövőjében a reform halvány ígérete dereng, de lehet, hogy csak egy üres öltöny, semmi más.

Ki vezesse Kínát a világ tetejére?

Nagyvilág2012.11.08, 13:34

Amerika után néhány nappal Kínában is eldől, hogy ki lesz a szuperhatalommá váló ország nagyfőnöke a következő évtizedben, és milyen politikával akar az országból Amerikát is lepipáló gazdasági nagyhatalmat faragni. A szerepeket a háttérben már leosztották, így nem lesz meglepetés, ha a csütörtkön kezdődő pártkongresszus az előző elnökök bizalmasait, Hszi Csin-pinget és Li Ke-csiangot jelöli ki vezetőnek. Összeszedtük, mit kell tudni a levegőben lógó kommunista hatalomátvételről.

Lenin áll

Nagyvilág2012.10.22, 17:30

Az 1990-es évek elejének nagytakarítása után a közelmúltban újabb emblematikus helyszínekről kezdték eltüntetni Lenin szobrát a világ fővárosaiban. Ulánbátorban hétfőn daruval emelték le talapzatáról a szovjet forradalmár utolsó mongóliai szobrát, és egy koreai hírportál szerint a kommunista Észak-Korea fővárosából is eltüntették Marx és Lenin köztéri portréit. Oroszországban viszont szinte minden város főterén tartja magát Vlagyimir Iljics, és fel sem merül, hogy lebontsák. Ám az oroszok szerint nem azért, mert a kultusza ma is él.

Biszku szabadon mászkálhat Budapesten

Itthon2012.10.18, 20:24

A bíróság megszüntette Biszku Béla házi őrizetét, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben - értesült az MTI Hírcentrum. Biszku a döntés értelmében szabadon mozoghat Budapest határán belül.

Előző
Következő