Nicolae Ceausescu

címke rss
Atombombával fenyegette Ceausescu román diktátor Kádár János utódját

Atombombával fenyegette Ceausescu román diktátor Kádár János utódját

A Külügyi és Külgazdasági Intézetben „Román-magyar kapcsolatok 1989-ben" címen tartottak konferenciát. A beszélgetés résztvevői a következők voltak: Magdó János, Magyarország egykori kolozsvári főkonzulja; Barabás T. János Románia-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője; a rendezvényt pedig Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese moderálta.

Feltűnően sok a hasonlóság Irán és Ceausescu Romániája között

Nagyvilág2020.01.28, 05:56

Közismert ténynek számít a diplomáciatörténetben, hogy Nicolae Ceausescu Romániája és az Iráni Iszlám Köztársaság között feltűnően jó volt a viszony az iszlám forradalom 1979-es győzelmétől egészen a román diktátor bukásáig. Ceausescu ráadásul közvetlenül az temesvári forradalom kitörése után hivatalos állami látogatáson vett részt Teheránban. Ez volt az utolsó külföldi útja, a hazatérése után néhány nappal ugyanis katonai bíróság elé állították, és kivégezték. A brüsszeli Politico vezércikkben emlékezik meg az akkori eseményekről és a két rezsim működése, illetve elhibázott döntései közötti párhuzamról. A román példán tanulva 1989 ...

Tőkés László hősies ellenállásától Ceausescu kivégzéséig - 30 éve volt a romániai forradalom

Nagyvilág2019.12.25, 10:40

30 évvel ezelőtt, karácsony első napján győzött a romániai forradalom, amelynek kiindulópontja az erdélyi Temesvár volt. Itt egy akkor még kevésbé ismert, de annál bátrabb magyar, református lelkész, Tőkés László felszólalt a Nicolae Ceausescu román diktátor által fémjelzett rendszer falurombolása, a magyarok és a hívők elnyomása ellen. Tőkés ezzel kivívta az államhatalom haragját, a Securitate minden áron igyekezett elhallgattatni. Nem jártak sikerrel, sőt a lelkész melletti temesvári kiállás volt az a szikra, ami aztán egy héten belül elsöpörte az egyre őrültebb ötletekkel előálló, a népét addigra maximálisan kizsigerelő Ceausescuu ...

Bíróság elé állítják Ion Iliescut az 1989-es romániai forradalom perében

Nagyvilág2019.04.08, 16:36

Elkészült a vádirat, amely alapján bíróság elé állítják Ion Iliescu volt államfőt és két bűntársát az 1989-es forradalom és rendszerváltás perében – jelentette be Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze.

Ceausescu miatt nem verték szét az UEFA-kupában csodát tévő egyetemistákat

Sport2019.02.04, 18:59

A labdarúgó UEFA-kupa 1982-83-as kiírásában egy román egyetemi csapat, az Universitatea Craiova csodát tett azzal, hogy az elődöntőbe jutott. Az olasz Fiorentina, a francia Bordeaux és a nyugatnémet Kaiserslautern is fejet hajtott az egyetemisták előtt. A Craiova sem előtte, sem azóta nem ért el ekkora futballsikert. Romániában a nyolcvanas évek sötét időszakában a Steaua és a Dinamo Bukarest volt a futball-mindenhatóság jelképe, a kis vidéki egyetemi együttest csak azért hagyták életben, mert az ország diktátora, Nicolae Ceausescu is Olténiából származott. Az ő sztorijuk, az Universitatea Craiova története következik most.

A népfelkelés 30. évfordulójára felépülhet a Makovecz tervezte központ

Archívum2019.01.31, 14:32

A Ceausescu-diktatúra megdöntését eredményező temesvári népfelkelés 30. évfordulójára felépülhet Temesváron a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ. 

Száz éve született a „Kárpátok géniusza”, Nicolae Ceausescu

Tudomány2018.01.27, 18:24

Száz éve, 1918. január 26-án született Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor, akit a körülötte kialakult személyi kultusz csúcspontján Conducatorként azaz Vezérként és a "Kárpátok géniuszaként" magasztalt a hivatalos sajtó. A közép-kelet-európai kommunista rendszerek 1989-90-es összeomlása egyedül Romániában járt fegyveres harccal, és súlyos véráldozattal, Ceausescu és felesége pályafutására katonai kivégzőosztag tett pontot.

48 órájuk volt eldönteni, maradnak-e Nyugaton

Film2017.01.25, 17:57

Egy romániai sváb család az NDK felé veszik az irányt, a történelem azonban közbeszól. 1968-at írunk, a Varsói Szerződés országai megszállják Csehszlovákiát, a film abszurd módon NSZK-ba átdobott főhőseinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk. Nyugat vagy Kelet? Anca Miruna Lazarescu rendező saját családjának történetét dolgozta fel a melankolikus hangulatú, Utazás apánkkal című első nagyjátékfilmjében. Interjúnkban mesél Ceausescuról, aki nagy meglepetésre beszólt a szovjeteknek, elmondja, örül-e neki, ha a filmjét a Good bye, Leninhez hasonlítják, és az is kiderül, melyik magyar város hellyettesítette Münchent a forgatáson.

Látogatható lesz Ceausescu 10 méter mélyen fekvő bunkere

Travelo2017.10.03, 13:17

Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található.

Előző
Következő