állambiztonság
címke rss
Kövér László: Az ÁBLT első állandó kiállítása megrendítő figyelmeztetés a történelmi felejtés ellen
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBLT) első állandó kiállítása "megrendítő figyelmeztetés a történelmi felejtés ellen" - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten.
- címkék:
- Kövér László
- állambiztonság
- Címkefelhő »
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hetven éve hozta létre a kommunista diktatúra az Állami Egyházügyi Hivatalt a papság elnyomására
Az 1945 után kiépülő új parlamentáris rendszerben a Magyar Kommunista Párt már kezdettől fogva és eszközökben nem válogatva tört a totális hatalom megszerzésére. A kommunisták Moszkva támogatását élvezve először a politikai ellenfeleiket távolították el a közéletből Rákosi Mátyás hírhedt szalámi taktikáját alkalmazva, amit 1948-tól az élet valamennyi szeletét átszövő totális diktatúra kiépítése követett. Az ellenállás még megmaradt szigeteit a társadalom széles körű megfélemlítésével, és az „osztályellenséggel" szemben meghirdetett kíméletlen harccal igyekeztek kiirtani. A világnézeti ellentéten túl tradícióik, szervezettségük, valaamint ...
- címkék:
- Mindszenty József
- Aczél György
- Soós Viktor Attila
- Kádár János
- Magyar Szocialista Munkáspárt
- konszolidáció
- Rákosi-korszak
- kádár-rendszer
- kommunista diktatúra
- 1956-os forradalom és szabadságharc
- koncepciós perek
- szerzetesrendek
- megfigyelés
- államosítás
- rendszerváltás
- állambiztonság
- elnyomás
- Állami Egyházügyi Hivatal
- Magyar Kommunista Párt
- Belügyminisztérium
- Címkefelhő »
Hatalmas botrány a Jobbikban: Toroczkaiék leleplezik a párt tönkretevőjét
Toroczkaiék kikérik az iratokat az Állambiztonsági Levéltárból a Jobbik kommunikációs igazgatójáról, Radnai Lászlóról. Szerintük ő tette tönkre a pártot.
Orbánt 2011-ben meg akarták buktatni
Nyugaton egy pillanatig nem merült föl, hogy Magyarország kiszakadhat a szovjet tömbből, így az 1956-os forradalomnak sem volt erre semmi esélye – állítja Stefano Bottoni történész az Origónak adott interjújában. Szerinte a történészek egy része ódzkodik az állambiztonsági múlt feldolgozásától, pedig még rengeteg lehetőséget rejt ez a terület. Bottoni arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban kialakult egy erős narratíva, hogy az unióhoz újonnan csatlakozott államok élősködnek rajtuk, korruptak, a demokráciát pedig visszafejlesztik valamiféle hibrid rendszerré.
Így bomlasztotta a magyar rockot Kádár
A hetvenes évek fordulóján három beat- és rockzenész foglalkoztatta a Kádár-kor politikai rendőrségét. Egyikük alkoholbetegségben halt meg, a másik emigrálni kényszerült, a harmadik pedig a legsikeresebb magyar előadók és szövegírók között maradt évtizedeken át.
A Fradi-szurkolókat is figyelték az ügynökök
Nyilvánosságra kellene hozni az ügynökaktákat, hangzott el egy történészvitában, amelyet az állambiztonsági levéltárban tartottak. A magyar jogszabályok azonban ezt megnehezítik, és csak korlátozottan engedik még a hozzáférhető adatok publikálását is. Így a listákat készítő ügynökvadászok előtt nyílnak meg az igazi lehetőségek.
A sunyikat védik az ügynökakták titkai - megfigyeltek a múlt feltárásáról
Teljes nyilvánosság kell, hogy a sunyik és a gazemberek többé ne hazudhassanak, hogy végre a besúgók is megérezzék a kiszolgáltatottságot - ez a véleményük az [origo] által megkérdezett embereknek, akiket a pártállami rendszerben ügynökök vagy besúgók figyeltek meg. Bár van, aki szerint vicces, hogy huszonkét év múltán még mindig a nyilvánosságról vitatkozunk, a nyilvánosság kellene ahhoz, hogy ne a homokba dugott fejek országa legyen Magyarország.
Egész nap az ügynökaktákról vitázik a parlament
Vitanapot tart kedden az országgyűlés az állambiztonsági múlt feltárásáról. Ezt az LMP kezdeményezte, miután a kormánypártok a parlamentben leszavazták az ügynökakták nyilvánossá tételéről szóló törvényjavaslatukat.
- címkék:
- állambiztonság
- ügynöklista
- ügynök
- LMP
- Címkefelhő »
Orbán mellélőtt az ügynökügyben
Bár Orbán Viktor és felesége is az egykori állambiztonság célkeresztjében állt, a miniszterelnök ma nagyon óvatosan bánna az iratokkal, amelyekből kiderülhetne, hogy ki volt "Szalkai" ügynök, aki a feleségét figyelte, és melyik munkatársa volt kapcsolatban a III/III-as ügyosztállyal. Orbán arra hivatkozik, hogy meg kell védeni az áldozatokat, pedig azt a nyilvánosságot pártolók is garantálnák, hogy a személyes ügyek ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.
Nem bolygatná tovább az ügynökkérdést Medgyessy és Boross
Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi miniszterelnökök szerint felesleges tovább bolygatni az ügynökkérdést, a két politikus vasárnap este, az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt erről. A Fidesz és a KDNP hétfőn újra tárgyalni kezdi, hogy nyilvánosságra kell-e hozni az ügynökaktákat, és ha igen, milyen módon.