Richard Nixon

címke rss
Washington zárt ajtók mögött: hajszálnyira a nukleáris kataklizmától

Washington zárt ajtók mögött: hajszálnyira a nukleáris kataklizmától

Talán egyszer sem állt még olyan közel az emberiség a nukleáris kataklizma fenyegető rémképéhez, mint az 1960-as évek végén, a vietnami háború eszkalálódásának idején.  A vietnami hadviseléssel kapcsolatos szupertitkos úgynevezett Pentagon-ügyiratok 1971-ben történt kiszivárogtatása, illetve  nyilvánosságra kerülése súlyos politikai válsághoz vezetett az Egyesült Államokban. A világhírűvé lett kiszivárogtató, Daniel Ellsberg, a Pentagon egykori katonai tanácsadója nemrég megjelent könyvében a hidegháború korának még súlyosabb történelmi titkairól rántja le a leplet. 

Elárverezték az évszázad politikai botrányát okozó ajtózárat

Tudomány2017.12.16, 13:18

Egy árverésen 62 ezer 500 dollárért (16,6 millió forintért) talált gazdára az az ajtózár, amelynek felfeszítésével 1972-ben kezdetét vette az Egyesült Államok történetének legnagyobb, Nixon elnök lemondásához vezető politikai botránya.

Szupertitkos akciók és világrengető botrányok hét évtizede

Tudomány2017.09.18, 23:12

Hetven éve, 1947. szeptember 18-án jött létre hivatalosan az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége, a CIA. A világ egyik leghíresebb hárombetűs rövidítése által takart szervezet a hidegháborús években - kisebb-nagyobb sikerrel - kormányok megbuktatásával, politikusok elleni merényletek megszervezésével foglalkozott, a kétpólusú világ összeomlása óta fő feladata a terrorizmus elleni harc lett.

Száz éve született a legnépszerűbb amerikai elnök, John F. Kennedy

Tudomány2017.05.29, 22:56

Minden idők egyik legnépszerűbb és legfiatalabb amerikai elnöke, a száz éve, 1917. május 29-én született John F. Kennedy az Egyesült Államok harmincötödik elnökeként 1961 és 1963 között volt a Fehér Ház lakója. A hidegháború egyik legnehezebb időszakában hivatalba lépett, rendkívül tehetséges és nagyreményű elnök 1963. november 22-én Dallasban egy máig nem teljesen tisztázott hátterű merénylet áldozatává vált.

McCarthy keresztes hadjárata a kommunista „ötödik hadoszlop” ellen

Tudomány2017.05.01, 19:13

1957. május 2-án halt meg Joseph Raymond McCarthy, a második világháború utáni amerikai kommunistaüldözés kirobbantója. Nevéből nem túl jó csengésű fogalom lett: a mccarthyzmus számtalan ember életét tette tönkre, művészek és tudósok karrierjét törte ketté. A hidegháború első éveiben tetőző politikai boszorkányüldözés történelmileg azonban nem csak amerikai sajátosság volt.

Gyilkos mezők: egymillió kivégzéssel az osztályellenség ellen

Tudomány2017.03.22, 13:25

A 20. század mérhetetlenül sok áldozatot követelő kommunista diktatúráinak szomorú listáján talán a Pol Pot vezetésével 1976. március 20-án Kambodzsában hatalomra jutott vörös khmerek uralmát tekinthetjük az egyik leggroteszkebb rendszernek. A magát marxistának nevező és ideológiailag a maoizmushoz legközelebb álló polpotista irányzat négy évig tartó terrorja közel hárommillió ember kiirtásával és az ország kőkorszaki viszonyok közé züllesztésével ért véget. A rendszer első számú vezetője, Pol Pot, más kommunista diktátorokhoz, Sztálinhoz, Mao Ce-tunghoz vagy Kim Ir Szenhez hasonlóan ágyban, párnák között halt meg.

Elfogyott a benzin? Ugyan már, ne nevettess!

Nagyvilág2013.11.02, 20:03

Az energiaárak megnégyszereződtek, az Egyesült Államok gazdasága térdre kényszerült, és az amerikaiak közelebbi ismeretséget kötöttek a szovjet típusú jegyrendszerrel. Negyven éve tombolt az olajválság, ami megkínozta az elkényelmesedett nagyhatalmat, de nélküle ma sokkal rosszabb hely lenne a világ.

Meghalt David Frost

Nagyvilág2013.09.02, 12:21

Hetvennégy éves korában meghalt David Frost brit újságíró, televíziós műsor vezető, aki a hírhedt Watergate-ügyben az akkor már lemondott Richard Nixon amerikai elnökkel emlékezetes interjúkat készített 1977-ben.

Európa szerencséje, George Bush

Vélemény2012.06.25, 13:18

Az Egyesült Államok negyvenegyedik elnöke, George Bush szobrot kap Budapesten. Mi az, ami miatt hálával tartozunk neki itt, Magyarországon?  

Sokkal egyszerűbb lenne megölni az összes újságírót

Nagyvilág2012.06.16, 19:54

Kereken negyven év telt el azóta, hogy egy betörésből elnökbukás lett az Egyesült Államokban. Az ügy felgöngyölítésével legendássá vált oknyomozó újságírók állítják, Richard Nixonnak nem csak emiatt kellett mennie. Hanem azért, mert bűnszervezetté alakította át a Fehér Házat.

Előző
Következő