WHO
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- járvány
- Egészségügyi Világszervezet
- H1N1
- ebola
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Aggasztó hírek a kanyaró európai terjedéséről
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést adott ki kedden a kanyaró miatt, ugyanis Európa-szerte több mint 34 ezren fertőződtek meg a betegséggel 2019 első két hónapjában. A WHO közleményéből kiderül, hogy a megbetegedések jelentős része Ukrajnában fordult elő.
Veszélyben vannak a méhek - Ültess olyan virágokat, amikkel jövőt adsz az emberiségnek!
Átlépte az 1500-at az ebolás megbetegedések száma a Kongóban
Átlépte az ezret az ebolában elhunytak, illetve az 1500-at az ebolában megbetegedettek száma tavaly július vége óta a Kongói Demokratikus Köztársaságban - közölte pénteken a kinshasai egészségügyi minisztérium.
Évente 20 millió gyereket veszélyeztet oltás hiányában a kanyaró
Megdöbbentő jelentést tárt a nyilvánosság elé az UNICEF, amely szerint az Egyesült Államokban 2,5 millió, világszerte pedig 169 millió gyermek nem kapta meg az első, kanyaró elleni oltását a 2010 és 2017 közötti időszakban. Ez évente átlagosan több mint 20 millió gyermeket jelent, akik a leginkább veszélyeztetettek közé tartoznak. A korszerű kanyaró elleni oltások a leghatásosabb védőoltások között vannak, amiből a teljes védettség kialakulásához két dózisra van szükség.
Egy lájkért 1 dollárt fizet Bill és Melinda Gates alapítványa
Évi 1,5 millió gyermek hal meg olyan betegségekben, amelyek legyőzésére már van biztonságos oltóanyag, az alapítvány akciója pedig most az UNICEF-et támogatja, hogy minden gyermek megkaphassa a szükséges életmentő vakcinákat.
Ebola: az aranynál is erősebb a mostani járvány
Már ezernél is több halottja van a mostani kongói ebolajárványnak. A járvány megfékezésén dolgozók nincsenek könnyű helyzetben. Munkájukat gyakran polgárháborús területen végzik, és a helyi lakosság egy része is bizalmatlan a segítő szándékkal érkezőkkel szemben. A gyilkos vírus azonban emellett óriási pusztításra képes a gazdaságban is.
Tudja, mely ételekkel viszi be a legtöbb sót?
Szervezetünknek szüksége van a sóra, hiszen jó a gyomornak, csillapítja a savas reflux tüneteit, elősegíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, lehetővé teszi az idegek számára az üzenetek továbbítását, és segíti az izmok működését. Ez tiszta sor. Na de vajon mennyit szabad fogyasztani belőle? És mi történik, ha túl sok sót viszünk be?
Ijesztő méreteket ölt a kanyarójárvány
Közzétette legújabb adatait az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a világon tomboló kanyarójárványról, a számok ijesztők - írja a Ripost. Egyre jobban terjed a betegség a körülöttünk levő országokban is. Magyarországnak az a szerencséje, hogy kötelező a betegség elleni oltás.
- címkék:
- védőoltás
- kanyaró
- WHO
- Címkefelhő »
Fontos dologba kezd a Lidl, erre számíthatnak a vásárlók
A Lidl Magyarország és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) közös kutatásából kiderül, hogy a magyar felnőtt lakosság több mint harmadának nincs pontos információja arról, hogy naponta mennyi zöldség, gyümölcs és rost fogyasztása ajánlott.
- címkék:
- egészség
- gazdaság
- zöldség-gyümölcs
- rost
- WHO
- Lidl
- Címkefelhő »
Közel tízezer ember halálát okozza a szálló por Magyarországon
Évente 8-10 ezer ember korai halálozásához vezet a légszennyezettség Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) saját és az Egészségügyi Világszervezet számításaira hivatkozva vasárnap az MTI-vel.
Bebizonyították: a rostgazdag étrend csökkenti a szívbetegségek kockázatát
A rostokban és teljes kiőrlésű ételekben gazdag táplálkozással jelentősen csökken a szívbetegségek, a stroke, a diabétesz és más krónikus betegségek kialakulásának kockázata - állapította meg egy új tanulmány, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából készült.
Mint a pestis, úgy gyilkol a légszennyezettség
Tavaly 1,24 millió ember halálát okozta a szennyezett levegő Indiában - olvasható egy új tanulmányban, amely a Lancet Planetary Health folyóiratban jelent meg csütörtökön.
Legalább egymillió életet menthet meg a klímaegyezmény betartása
A párizsi megállapodás végrehajtása évente egymillió életet menthet meg világszerte a levegőszennyezés csökkentése révén - ez a becslés olvasható az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az éghajlat egészségre kifejtett hatásairól szóló, a katowicei klímacsúcstalálkozón szerdán bemutatott jelentésében.
A WHO szakértői kidolgozzák a genetikai kutatások szabályrendszerét
A Kínában génszerkesztéssel született ikergyermekek ügyével kapcsolatban felmerült súlyos etikai és biztonsági kérdések miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői csoportot állít fel a genetikai kutatások világos szabályozására.
Érdemes negyedévente AIDS-szűrésre járni
December elsejét az az AIDS elleni küzdelem világnapjává nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban, hogy figyelmet szenteljen a halálos betegség elleni védekezés fontosságának, és hangsúlyozza a nemzetközi összefogás szükségességét. Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 1985 óta 3728 HIV-fertőzöttet regisztráltak, ez a szám pedig évről évre rohamosan növekszik. Hogy milyen életkilátásai vannak ma annak, akinél diagnosztizálják a betegséget, és mit lehetne tenni a fertőzöttség csökkentése érdekében, arról Dr. Várkonyi Viktória, a Magyar STI Társaság elnöke, a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa ...
Tovább terjed az ebolavírus a Kongóban
Tovább terjed az ebolavírus a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol az utóbbi négy napban tízen haltak meg a betegségben. A szomszédos Ugandában a kongói határon felállított egészségügyi központok 1600 dolgozójának védőoltását kezdték meg - jelentette be pénteken Jane Ruth Aceng ugandai egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Kongó
- ebola
- terjedés
- WHO
- Címkefelhő »
Már a kidobott ételek fele véget vethetne az éhezésnek
A gazdag országokban évente 750 milliárd dollárnyi (209 ezer milliárd forintnyi) étel végzi a szemétben, az összegnek már a fele véget vetne a világ éhezésének – állapította meg David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (World Food Programme) vezetője.
Óriási oltási kampányt indítottak a kolera ellen Zimbabwéban
Kolera elleni, nagyszabású oltási kampányt indított Zimbabwéban az Egészségügyi Világszervezet, a WHO.
A WHO szerint emelkedett az európaiak várható élettartama
Emelkedett az európaiak várható élettartama, de az Európa-szerte egyenlőtlenül elért haladást kockázati tényezők veszélyeztetik, így a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az elhízás - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális hivatalának jelentéséből. A hivatalnak 53 tagországa van.
- címkék:
- Európa
- egészség
- várható élettartam
- WHO
- Címkefelhő »
A WHO az oltások általánossá tételét sürgeti a kanyaró terjedése miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a védőoltások általánossá tételét sürgetette a kanyaró európai terjedésének megfékezése érdekében. A fertőző betegségben csak 2018 első felében 37 ember halt meg Európa-szerte, tavaly 35-en estek áldozatául a kontinensen.
- címkék:
- járvány
- kanyaró
- WHO
- Címkefelhő »
"Oltáskommandókkal" harcolnak a kanyaró ellen Romániában
Az elszigetelten élő, a fertőzésnek leginkább kitett beoltatlan közösségekbe szervezett "oltáskommandókkal" próbálják a román egészségügyi hatóságok megfékezni a két éve tartó kanyarójárványt. A tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint már 14 758 megbetegedést okozott és 59 halálos áldozatot követelt.
- címkék:
- Románia
- kanyaró
- WHO
- Címkefelhő »
Mentális rendellenességnek nyilvánították a szexfüggőséget
Évek óta vita tárgya, hogy valóban mentális betegség-e a szexfüggőség, az Egészségügyi Világszervzet most döntött: legújabb kiadványában már a mentális rendellenességek sorában található ez a probléma is.
Nem is tudjuk, hogy láthatatlan gyilkosok ólálkodnak körülöttünk
A levegőben felhalmozódó ultrafinom részecskék az egészségre nézve igen veszélyes anyagok. Sajnos hazánkban is szennyezettnek számít a levegő, elsősorban a városokban. Magyarország nem áll túl jó helyen a légszennyezettség szempontjából Európában, csak néhány balkáni országban rosszabb a helyzet, legalább is az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint.
Hivatalosan is mentális rendellenesség lett a videojáték-függőség
Első ízben a mentális rendellenességek közé sorolta a videojáték-függőséget a WHO.
Megdöbbentő számok a dohányzásról - jobban öl, mint a háborúk
A dohányzás több betegség elsőszámú kiváltó oka, ami azért óriási probléma, mert percenként 11 millió szál cigit szívnak el a világon. A szokás több embert ölt meg a XX. században, mint a két világháború összesen, azonban a dohányipar óriási üzlet: egyes becslések szerint a globális forgalom eléri az évi 680 milliárd dollárt.
A magyar felnőttek 28 százaléka dohányzik
A dohányzás a szívbetegségek és a stroke vezető oka Magyarországon - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarországi Irodája keddi közleményében.
- címkék:
- dohányzás
- stroke
- szívbetegségek
- WHO
- Címkefelhő »
Válságtanácskozást tartottak, pénteken elrendelték a riasztást
A korábbi "magas" szintről "nagyon magasra" emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely előző nap válságtanácskozást tartott az ebola terjedése miatt.
Válságtanácskozást tart a WHO az ebola miatt
Vészhelyzeti bizottságot hívott össze péntekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban elharapódzó ebolavírus miatt.
Ebola: miért jön vissza újra és újra a járvány?
Alig másfél évvel a legutóbbi nagy járvány lecsengése után, újra ebolás pandémia fenyeget a Kongói Demokratikus Köztársaságban, illetőleg a szomszédos országokban. Közép-Afrika térsége és államai a világ legszegényebb régiói közé tartoznak, és a jelenlegi leghalálosabb vírusfertőzés melegágyai. Az egyéni és közösségi tragédiákon túl komoly szocioökonómiai, azaz társadalmi és gazdasági hatásai vannak az ebolahullámok pusztításának. Úgy tűnik, a gócpontok most is a határmenti szegényebb falvak, települések, ahonnan tudtuk és szándékuk ellenére piaci árusok vagy épp vásárlók, más országba átjáró munkavállalók terjeszthetik el az egyelőőre ...
Ebola elleni oltóanyag Kongóba juttatásán dolgozik a WHO
Négyezer adag Ebola elleni oltóanyagot szerzett be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és azon dolgozik, hogy azt mielőbb eljutassa a Kongói Demokratikus Köztársaságba - közölte vasárnap az ENSZ szakosított szervezetének afrikai igazgatója.
- címkék:
- Kongó
- ebola
- oltóanyag
- WHO
- Címkefelhő »
Újabb ebolajárvány alakulhat ki Afrikában
A legrosszabb forgatókönyre készül a WHO, miután már többen is meghaltak ebolában. A vírus Kongóban tűnt fel. Az ebola jelenleg gyógyíthatatlan betegség, kísérleti vakcinával próbálkoznak.
Tovább élünk, ha kevesebb telített és transzzsírt fogyasztunk
A felnőttek és a gyerekek napi ajánlott kalóriamennyiségének legfeljebb 10 százalékát kellene kitenniük a telített zsírsavaknak és mindössze 1 százalékát a transzzsíroknak – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint a telített és a transzzsírok fogyasztásának visszafogásával csökkenthető a szívbetegségek kockázata.
India vezeti a WHO légszennyezettségi listáját
India vezeti az Egészségügyi Világszervezet (WHO) légszennyezettségi listáját: a világ tíz legrosszabb levegőminőségű városa az ázsiai országban található.
- címkék:
- India
- környezetszennyezés
- WHO
- Címkefelhő »
Ebola vírussal fertőzte meg magát a magyar kutató
Továbbra is tünetmentes az a magyar kutató, aki múlt pénteken egy állatkísérlet során Ebola vírussal szennyezett tűvel szúrta meg magát, de a karantént még nem oldják fel, mert a lappangási idő 21 nap - hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában szombaton.
Ezért veszélyes a sok só
Még meg sem kóstolta az ételt, máris a sószóróhoz nyúl? Minél ízesebb az adott élelmiszer, annál szívesebben veszi a boltban? A statisztikák szerint, ha ön magyar férfi, akkor háromszor, ha magyar nő, akkor kétszer annyi sót fogyaszt, mint amennyi a WHO, az Egészségügyi Világszervezet szerint ajánlatos lenne.
Elképesztő károkat okoz a cigi Indiában
Indiában 267 millió ember dohányzik, sokan közülük gyerekek. Ez a hatalmas szám, és a káros szokás rengeteg pénzébe kerül az országnak, amely próbálják megelőzni a problémát. Nem csak a klasszikus cigi, hanem a rengeteg vegyszert tartalmazó rágós dohányok is népszerűek, de amíg viszonylag olcsók a termékek, addig nehezen érhető el áttörés ezen a területen.
Magas vérnyomást, agyvérzést és szívinfarktust is okozhat az extrém hideg
Egészségügyi kockázatokra – a szív- és vérkeringési, illetve a légúti megbetegedések fokozott veszélyére – hívta fel a figyelmet a szélsőséges hideg miatt csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Játékipar: nem létezik videojáték-függőség
Beleszállt az amerikai játékipar a WHO legújabb javaslatába.
Hivatalos betegséggé válhat a videojáték-függőség
Bekerülhet a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszerbe.
- címkék:
- videojáték
- betegség
- függőség
- WHO
- Címkefelhő »
Már egymillióan kapták el a kolerát Jemenben
Elérte az egymilliót a kolerás megbetegedések száma a polgárháború sújtotta Jemenben, ahol a lakosság több mint 80 százaléka nem jut hozzá elegendő élelmiszerhez, ivóvízhez, üzemanyaghoz, illetve egészségügyi ellátáshoz - közölte csütörtökön a vöröskereszt.
Évente akár 650 ezren is belehalhatnak világszerte a szezonális influenzába
Évente akár majdnem 650 ezer ember halálát okozzák világszerte a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések – derült ki az amerikai járványügyi központ (CDC) 47 ország adatainak elemzésére épülő tanulmányából.
Visszavonta az Egészségügyi Világszervezet Mugabe kinevezését
A heves bírálatok nyomán visszavonta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Robert Mugabe zimbabwei elnök jószolgálati nagyköveti kinevezését.
- címkék:
- Robert Mugabe
- WHO
- Címkefelhő »
WHO: 130 ezer védőoltás semmisült meg egy szíriai támadásban
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olyan jelentést kapott, amely szerint több mint 130 ezer kanyaró- és gyermekbénulás elleni oltóanyag semmisült meg egy kelet-szíriai egészségügyi intézmény elleni támadásban.
WHO: vészesen kevés a hatásos antibiotikum
Túl keveset tesz a nemzetközi közösség az új, hatékony antibiotikumok fejlesztéséért az Egészségügyi Világszervezet szerint. Jelenleg csak nagyon kevés kezelési lehetőség létezik a rezisztens kórokozókkal szemben.
Orbán Viktor: Sürgős választ kell adni a népességfogyásra
Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésének nyitónapján.
Először bizonyult hatásosnak a védőoltás a gonorrhea ellen
Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a szexuális úton terjedő gonorrhea, vagyis a kankó ellen - jelentették be új-zélandi tudósok.
Nem lett járvány az újból megjelent ebolából
Nem alakult ki járvány a néhány hete újból megjelent ebolából a Kongó Demokratikus Köztársaságban. Az ismert nyolc fertőzöttből összesen négyen haltak meg és 42 napja nem regisztráltak új beteget.
Thaiföldön vannak a legrosszabb sofőrök, a csehek jobbak nálunk
Közzétette jelentését az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy hol halnak meg a legtöbben közúti balesetekben a világon. Eszerint az alacsony és közepes jövedelmi viszonyokkal rendelkező országokban jóval többen vesztik életüket az utakon, mint a fejlettebb államokban. Nekünk magyaroknak is van még mit javítanunk.
- címkék:
- autóbaleset
- közút
- WHO
- Címkefelhő »
A jemeni kolerajárványban már több, mit ötszázan haltak meg
- címkék:
- Jemen
- kolerajárvány
- WHO
- UNICEF
- Címkefelhő »
Volt etióp egészségügyi és külügyminiszter a WHO új főigazgatója
- címkék:
- Etiópia
- WHO
- Címkefelhő »