Szíria

címke rss
Itt a drámai bejelentés, újabb ország léphet be a háborúba

Itt a drámai bejelentés, újabb ország léphet be a háborúba

A szíriai Damaszkusz és Aleppó repülőterei egy izraeli rakétatámadás után leálltak, tájékoztatott a Szíriai Arab Köztársaság védelmi minisztériuma számolt be – írja a RIA Novosztyi .

Most igazán nagy a baj: Amerikát is megtámadták a terroristák

Nagyvilág2023.10.20, 16:44

Amerikai bázisokat ért rakétatámadás Irakban és Szíriában, írja a Daily Wire.

Egyszer már megpróbálták ezt az arabok: így verte tönkre őket 50 éve az izraeli hadsereg

Tudomány2023.10.10, 01:13

1973. októberében Egyiptom és Szíria vezetésével egyesített arab haderő támadta meg Izraelt a zsidó vallás legfontosabb ünnepén. A támadást Jóm Kippurra, az Engesztelés napjára időzítették, mert ekkor Izraelben hazaengedték a katonákat, hogy a családjaikkal ünnepelhessenek. A támadást hónapokig gyakorolták az arab hadseregek, de úgy, hogy közben sikerült megtéveszteniük az izraeli hírszerzést. A jóm kippuri háború majdnem Izrael katasztrofális vereségével végződött, mert az első napokban hétszeres túlerő ellen harcoltak a határt védő katonák. A palesztin Hamász mostani, összpontosított, alaposan és teljes titokban előkészített, illeetve ...

A hatnapos háború, ami után elismerték Izraelt mint független országot

Tudomány2023.10.06, 16:59

Ötven éve, 1973. október 6-án jóm-kipúrkor, a zsidóság legfontosabb ünnepén az Egyiptom és Szíria által vezetett, arab államokból álló koalíció megtámadta Izraelt. A negyedik arab-izraeli háború felkészületlenül érte Izraelt, amelyet kezdetben az összeomlás veszélye fenyegetett. A zsidó állam végül súlyos vérveszteségek árán győztesen került ki a háborúból, Egyiptom pedig az újabb katonai kudarc után változtatott politikáján. Anvar Szadat elnök tárgyalásokba bocsátkozott Izraellel, ami az 1978-ban megkötött Camp David-i egyezményhez vezetett.

Több mint 20 ember meghalt miután összecsapások törtek ki Szíriában

Nagyvilág2023.08.30, 08:44

Összecsapások törtek ki Szíria keleti részén a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) tagjai és egy helyi arab milícia harcosai között, legalább 22-en meghaltak - jelentette a Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) helyi idő szerint kedden.

Összecsapások egy palesztin menekülttáborban, egy halott, hat sebesült

Nagyvilág2023.07.30, 08:08

Összecsapások törtek ki vasárnapra virradóra a dél-libanoni Ajn el-Helva nevű palesztin menekülttáborban, legalább egy ember meghalt, hatan, köztük gyerekek megsebesültek - közölte a sajtóval vasárnap egy palesztin tisztségviselő.

Taxiba rejtett bomba robbant egy szíriai szentélynél, többen meghaltak - fotó

Nagyvilág2023.07.28, 22:46

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára pénteken a Telegram-csatornáján a szíriai főváros közelében lévő síita szentély ellen előző nap elkövetett robbantást.

Rabszolgát tartott otthonában egy németországi iszlamista nő

Nagyvilág2023.06.22, 11:06

A nyugati Koblenz város bírósága szerint egy iszlamista nő egy másik nőt rabszolgaként tartott. A nő arra bátorította férjét, hogy erőszakolja és verje meg a fogvatartott nőt. Mindez az Iszlám Állam deklarált célját és a jazidi hit kiirtását szolgálta – mondták az ügyészek a tárgyaláson – közölte a BBC.

Lezuhant egy amerikai helikopter Szíriában, 22-en megsérültek

Nagyvilág2023.06.13, 09:07

Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Szíria északkeleti részén, 22 katona megsérült - jelentette be az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom) kedden, hozzátéve, hogy a helikopterre nem lőttek.

Előző
Következő