tanulmány

címke rss

Írjon tanulmányt, segítse a TEK-et!

Itthon2013.07.24, 09:19

Összesen 400 ezer forinttal jutalmazza a TEK azokat, akik dolgozatot írnak a magányos elkövetőkről.

Tanultunk a vörösiszap-katasztrófából

Itthon2013.06.12, 15:39

Elkészült a vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásvizsgálata. A kutatók szerint lehetett volna hatékonyabb az együttműködés és az adományok kezelése, de a tanulságok már a mostani árvíz kezelése során is hasznosultak.

Erről árulkodik a pasi bicepsze

Life.hu2013.06.05, 18:59

A Psychological Science című pszichológiai szaklapban publikált "A politika ősi tudománya" című tanulmány rávilágított, hogy létezik egyfajta különös összefüggés a férfi felsőtestének ereje és a gazdasági önérdek-érvényesítés kifejezése között.

70 éve nem eszik, nem iszik Prahlad Jani

Life.hu2013.05.03, 21:19

Nemrégiben megrázó hír járta be az országot: egy másfél éves agárdi kisfiú éhen halt, mert szülei úgy vélték, hogy elegendő fénnyel táplálkozni. Nem ez volt az első ilyen eset, hazánkban és világszerte rendszeresen szedi áldozatait ez a különös spirituális irányzat. Ugyanakkor időről időre felbukkannak olyanok, akik azt állítják, nekik sikerült, és évek óta nem vettek magukhoz ételt, italt. Közülük a leghíresebb az indiai szent ember (sadhu), Prahlad Jani, aki azt mondja, hogy 1940 óta nem eszik és iszik. Kétszer is alávetették többnapos orvosi megfigyelésnek, amik alátámasztották a sadhu állítását. Vajon tényleg képes erre az emberi test?

Egészségesebb a pasi, ha női melleket kukkol

Archívum2013.04.30, 14:25

Azok a férfiak, akik naponta legalább 10 percig hatalmas női ciciket bámulnak, egészségesebbek és tovább élnek. Egy német (természetesen férfi) tudós bizonyította be. 

Isznak és kábítószereznek a magyar gyerekek

Life.hu2013.04.24, 18:02

A magyar gyermekek Európa tíz leginkább veszélyeztetett fiatalsága közé tartoznak -ez derül ki az UNICEF friss jelentéséből. Ijesztő a helyzet.

80 éve retteghetünk a hírhedt szörnytől

Life.hu2013.04.20, 18:16

80 éve látták először a Loch Ness-i szörnyet. A kerek évforduló alkalmából egy különleges tanulmánykötet készül, benne az élőlény legemlékezetesebb felbukkanásaival.

Nem álmodozhatunk többet

Archívum2013.04.10, 19:30

Véget kell vetnünk az álmainknak - legalábbis kocsiban ülve. Egy amerikai tanulmány megállapította, hogy autóvezetés közben veszélyesebb ábrándozni, mint telefonálni. Vajon ezt is büntetni fogják?

Így keresnek többet a tőzsdén a profik

Gazdaság2013.04.10, 10:45

A technikai elemzés segítségével jobb eredményt értek el a portfoliómenedzserek azoknál, akik nem használták ezt a kereskedési eszköztárat, derül ki egy nemrégen publikált, a technikai elemzés hatékonyságát vizsgáló amerikai tanulmányból. Emellett azt is megtudhatjuk, hogyan vált egyre elfogadottabbá a technikai elemzés az évek során. Az igazán profi részvénybefektetők a két elemzési módok kombinálásával érnek el kimagasló eredményeket. Az Investor.hu hasábjain napi rendszerességgel foglalkozunk technikai elemzéssel, ezeket a cikkeinket a "technikai elemzés" címkére kattintva érheti el.

Miért érdemes magyar nőt feleségül venni?

Life.hu2013.03.16, 19:12

Ezt a kérdést teszi fel egy amerikai honlap, és a választ is megadja: a magyar nők szépek, tudnak főzni, ritkábban akarnak elválni, jól tudnak spórolni, és a szex terén is bevállalósak. Azért azt érdemes észrevenni, hogy a cikkben a tradicionális női értékek kerülnek elő: milyen jó anyák és feleségek a magyar nők, lesik férjük minden kívánságát és persze hűségesek is. Igen, mi mindannyian, hiszen "a magyar nő" homogén közösség - vagy nem?

Férfiak csúcsformában: indulhat a babagyártás!

Life.hu2013.03.13, 21:17

Télen és koratavasszal a legjobb a férfi ivarsejtek minősége - állítják izraeli kutatók 6500 férfi spermamintájának elemzése eredményeként, hozzátéve, hogy ez a normál megtermékenyítő képességűekre áll. A gondokkal küszködők spermája ősszel és tavasszal a jobb.

Elhízunk a boldogságtól

Life.hu2013.02.24, 08:29

Az egészségtelen ételek, az édességek és az alkohol után az is kiderült, hogy már maga a boldogság is hizlal - legalábbis a kutatók szerint. Ráadásul minél nagyobb az öröm, annál többet mutathat a mérleg is. A jó hír az, hogy lehet tenni ellene. A Life.hu megmutatja, hogyan!

Sok zsírosat eszel? Veszélyben a férfiasságod!

Archívum2013.01.11, 18:01

A zsíros sajtokban és húsokban található telített zsírok nemcsak súlygyarapodást okozhatnak a férfiaknál, hanem csökkentik a spermiumok számát is.

Huszonnégymillióért rendelt tanulmányt a KIM

Itthon2012.12.06, 11:10

Azért rendelték, mert új működési modellt vezettek be az elektronikus közigazgatásban.

Kiderült, hogy miből él a Való Világ egykori szereplője

Life.hu2012.09.06, 17:20

Molnár Anikó elárulta Hajdú Péternek, hogy miből tudta finanszírozni amerikai tanulmányait egy sminkiskolában, és drasztikus hízásának okairól is mesélt.

Világméretű járvány fenyeget? Újabb veszélyes influenzatípus ütötte fel a fejét

Archívum2012.08.18, 12:00

Az újfajta, embereket és állatokat egyaránt veszélyeztető influenzajárvány gócpontja bárhol kialakulhat, így amerikai kutatók szerint mindenképpen óvintézkedés szükséges.

A TV2 sztárjának felesége lefeküdne a főnökével

Life.hu2012.08.02, 13:55

Sarka Katáról kiderült, hogy végzettség nélkül dolgozik, de így is megy neki. VV Gergő pedig új párjával, az Összeesküvőkből megismert Nikóval együtt jelent meg egy fővárosi szórakozóhelyen, ahol VV Peti jól beszólt a Life.hu riporterének.

A magyar agrárpolitika dilemmái

Gazdaság2012.05.10, 16:30

Gyakorlati megoldások a paraszti önállóság és a versenyképesség egyidejű javítására címmel készített tanulmányt tíz civil szakértő, akik 2010 november és 2012 január között négy alkalommal folytattak vitát a kérdésről. A vitasorozat eredményeként készült tanulmányt - amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk - Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy tanszékének vezetője jegyezte le. A szakértők: Ádám János, Bánfi Tamás (tanszékvezető, egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem, Pénzügy Tanszék), Bárány László, Baumstark Mihály, Csányi Attila, Heimann Zoltán, Hortobágyi T. Cirill, Kürthy Gábor (egyetemi adjunktus, ...

Óbudán születik a legtöbb idegbeteg

Itthon2012.05.09, 14:27

Kevesebb munkanélküli van köztük, döntően keringési- és daganatos betegségekben halnak meg, és a nemi fertőzéseket is gyakrabban kapják el a budapesti lakosok. Egy - a fővárosiak egészségi állapotát felmérő - tanulmány szerint a III. kerületben több az idegrendszeri rendellenességel született gyermek, a belvárosban él a legtöbb szingli, Budán sokan halnak meg közlekedési balestben, a rózsadombiak pedig átlagosan hat évvel élnek tovább, mint a  józsefvárosiak.

1,77: a bűvös szám, ami elárulja, mekkora az esély a gyerekre

Life.hu2012.01.08, 10:10

Egy, a közelmúltban készített tanulmány érdekes felfedezésre jutott a fogantatással kapcsolatban, melyből már a megismerkedésetekkor következtethetsz a gyermekvállalás sikerére.

A nagyszülő a hosszú élet titka - Így hatnak az idősek a fiatalabb generációkra

Life.hu2011.12.13, 09:32

Nemcsak a gyermek felügyeletében, gondozásában tudnak segíteni a nagyszülők, de a kicsi fejlődésében, a problémáik megoldásában is nagy szerepet játszhatnak.

Japán nagy részét beszennyezte a fukusimai atomkatasztrófa

Nagyvilág2011.11.15, 14:40

Elkészült az első olyan átfogó kutatás, amely a fukusimai erőműbaleset után levegőbe került radioaktív szennyeződés kiterjedését vizsgálja. Az új tanulmány szerint jóval messzebbre jutott a radioaktív cézium részecskék, mint korábban hitték, a japán kormánynak pedig minden prefektúrában talajvizsgálatot kéne végeznie.

A becsültnél kétszer nagyobb volt a sugárzás Japánban egy új tanulmány szerint

Nagyvilág2011.10.28, 10:18

A csernobili nukleáris katasztrófa okozta radioaktív szennyeződés felének megfelelő sugárzó anyag került a légkörbe, miután a márciusi japán földrengés és szökőár miatt megsérült a fukusimai erőmű egyik reaktora - állítja egy norvég tanulmány.

Pletykássá és hazuggá tesz a sok reality egy felmérés szerint

Tévé2011.10.17, 11:25

Egy amerikai felmérés szerint a sok valóságshow-t néző fiatal lányok nagyobb részben vélik úgy, hogy céljaik érdekében hazudni is szabad, mint nem tévéző társaik.  

Amerikában lesz filmsztár hazánk üdvöskéje?

Life.hu2011.09.01, 08:25

Amerikai mozifilmben kapott szerepet Labancz Lilla - a híres Danny Trejo oldalán tűnik majd fel a Counter Punch nevű filmben.  

A kedves férfiak kevesebbet keresnek - állítja egy amerikai tanulmány

Állás 20112011.08.16, 19:44

Néha kellemetlennek kell tűnni annak érdekében, hogy elérjük céljainkat - állítják annak a tanulmánynak a szerzői, amely szerint a kedves férfiak kevesebb fizetésre számíthatnak.

Rövid távon nem várható a magyar megújuló energia arányának növekedése

Gazdaság2011.05.05, 19:11

A megújuló energia részesedése Magyarországon tavaly a teljes előállított energián belül 7,4 százalék volt, és az arány jelentős növekedése rövid távon nem is várható - olvasható a PricewaterCoopers tanulmányában.

Eláruljuk, mennyit kell aludnod, hogy fogyj!

Life.hu2011.05.02, 14:52

A fogyást általában a diétához és a mozgáshoz kötjük, ám egy új tanulmány szerint alvási szokásainkon is érdemes változtatni, ha komolyan vágyunk a súlycsökkenésre.

Aki szép, annak nagyobb eséllyel születik kislánya

Archívum2011.03.21, 13:08

Az egyedülálló lányok gyakran panaszkodnak arról, hogy sehol sincsenek jóképű férfiak. Most egy tudományos kutatás rávilágított a jelenség okára: azt állítják ugyanis, hogy a szép nők, akik tovább tudnák adni előnyös génjeiket, leginkább lányoknak adnak életet.

Érdekes tanulmány: már nem a 7. év számít kritikusnak

Life.hu2011.03.21, 09:55

A korábban hitt hét évnél mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak - áll egy brit tanulmányban.

Bizonyították: meddőséget okozhat a C-vitamin

Archívum2011.02.04, 09:22

A Biological Regulation Department munkatársa, Nava Dekel professzor szerint az élelmiszerekben, italokban, arckrémekben is megtalálható antioxidánsok mellékhatásokkal is rendelkeznek. Ezek egyike lehet a nők esetében a meddőség.

Korábban halnak a mai gyerekek

Life.hu2011.01.30, 17:07

A történelemben először fordul elő, hogy a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A háttérben pedig az elhízás talaján kialakuló betegségek állnak.

Mi a neved? Így vásárolsz!

Life.hu2011.01.26, 11:02

Hatással van a felnőttkori vásárlási szokásainkra az, hogy milyen betűvel kezdődött gyermekkorunkban a vezetéknevünk - állítja egy új tanulmány.

Mégsem okoz asztmát a penész! - Nem káros a lakásban

Life.hu2011.01.24, 23:20

Egy skandináv tanulmány szerint nincs összefüggés a penészgomba jelenléte és az asztma vagy az allergia kialakulása között.

Meriva-vetélytárs a Kiától

Auto2009.02.06, 17:15

A márciusban megrendezendő Genfi Autószalonon mutatja be a Kia kisméretű egyterűjének tanulmányát.

A Chrysler jövője egy autóban

Auto2009.01.13, 15:23

Detroitban mutatta be a Chrysler 200C EV elnevezésű konnektoros-hibrid tanulmányát, amely a márka jövőbeli elektromos technológiája, külső formanyelve és a multimédiás rendszerei szempontjából is iránymutató lehet.

Lopott adatokkal céloznak be minket a spammerek

Archívum2008.12.19, 17:36

"Vegyen Viagrát, Rolex-órát olcsón" - ehhez hasonló hirdetésekkel szinte mindenki találkozott már elektronikus levelesládájában.  A Cisco cég biztonsági tanulmányából azonban az is kiderül, hogy a legális hirdetőkhöz hasonlóan a spammerek is kezdenek célzott marketingre váltani a jobb hatékonyság elérése reményében.

Subaru Legacy tanulmány Detroitban

Auto2008.12.17, 12:06

A január elején kezdődő Detroiti Autószalonon mutatja be a Subaru, hogy miként is fog kinézni a Legacy következő generációja. Az Amerikában bemutatkozó modell egyelőre csak tanulmány lesz, a szériaváltozatra még egy évet kell várni.

Alakváltó tanulmány a Rinspeedtől

Auto2008.12.15, 17:22

A szokatlan autóiról ismert svájci Rinspeed egy változó formájú, elektromos tanulmányt mutat be jövő márciusban, a Genfi Autószalonon.

Kínai roadster-tanulmány a Hondától

Auto2008.11.24, 17:43

A Honda nemrégiben alapított olcsó, fiatalos márkája, a Li Nian bemutatott egy roadster tanulmányt Kínában.

Detroitban mutatkozik be a VW roadstere

Auto2008.11.12, 16:19

A jövő heti Los Angeles-i Autószalon helyett csak a jövő év januárjában, Detroitban mutatja be új roadster tanulmányát a német gyártó.

2011-ben érkezhet a VW Up!

Auto2008.10.01, 11:13

2007-es bemutatása óta az Up! tanulmány számos variánsa született meg, bemutatását elhalasztották, majd a Volkswagen alaposan át is tervezte felépítését. Most azonban újabb részletek derültek ki a gyártásra kész verzióról.

Hibrid Kiák Párizsban

Auto2008.09.29, 10:16

Három környezetkímélő modellel érkezik a Párizsi Autószalonra a Kia, amelyből kettő a Cee'd és a Soul hibridváltozata, egy pedig a Sportage üzemanyagcellás tanulmánya.

Hibrid 7-es BMW Párizsban

Auto2008.09.23, 11:13

A BMW két hibrid tanulmány után Párizsban egy harmadikat mutat be. A Concept 7-series ActiveHybrid 15 százalékkal kevesebbet fogyaszt nem hibrid társánál.

Lepel alatt a Citroën GT

Auto2008.09.19, 12:02

A GT tanulmányt a Citroën gondosan takargatja, ráadásul az autóról készült kép úgy fest, mintha egy számítógépes játékból származna. Nem véletlenül.

A hasa kocka, a szíve nagy

Női Lapozó2008.09.19, 19:46

Az ideális férfi izmos, gazdag és szuperérzékeny - vélik szigorúan maguk a férfiak, egy nemrégiben publikált nemzetközi kutatás konklúziója szerint.  A 15 országban 12 000 25 és 35 év közötti férfi részvételével készült felmérésből kiderült: a pasik férfiideálja roppant összetett: egyszerre kellene laza, izgalmas, pénzes macsónak és érzékeny, nyitott családcentrikus apa- és férjjelöltnek lenni - nem csak látszani. Erre pedig fel kell készülni idejekorán - nem csoda, hogy sokkal nehezebben szakadnak el a szülői háztól, mint pár évtizeddel ezelőtt.

SUV-tanulmány a SsangYongtól

Auto2008.09.12, 11:10

A SsangYong a Párizsi Autószalonon egy teljesen új tanulmánnyal jelentkezik. A C200 szabadidőautó merőben új formai és műszaki utat mutat a márka későbbi modelljeinek.

Rajzok a nagy Suzukiról

Auto2008.09.12, 10:25

Az Európai Szabadalmi Hivataltól szivárogtak ki vázlatok a Suzuki Kizashi szériaváltozatáról, amely a várakozásoknak megfelelően visszafogottabb kinézetű a korábbi tanulmányoknál.

Hipnotikus tanulmány a Citroëntől

Auto2008.09.04, 15:55

Crossover tanulmányt mutat be a Citroëen a Párizsi Autószalonon: a Hypnos-t nagyteljesítményű hibridmotor hajtja, és dinamizmusához alacsony fogyasztás, valamint futurisztikus formaterv társul.

Moszkvában debütál a Mazda Kazamai

Auto2008.08.28, 16:06

A Mazda Moszkvában mutatja be legújabb tanulmányát, a Kazamai Concept nevű modellt, amelyről újabb részleteket és néhány újabb fotót közölt.

Drágállja a kormányzati tanulmányokat a Fidesz

Itthon2008.07.20, 15:37

Hivatali visszaélést követett el a kormány azzal, hogy öt év alatt 4,6 milliárdért íratott külsős cégekkel tanulmányokat - állítja a Fidesz. A kormányszóvivő szerint az Orbán-kormány alatt volt olyan év, amikor 7 milliárdot költöttek kommunikációra.

Kövérséghez vezethet a tévézés

Tévé2008.07.10, 09:35

Tévét nézve többet eszünk, mert közben nem figyelünk az étkezésre - állapították meg kanadai kutatók.

Volkswagen autók 2028-ból

Auto2008.07.09, 17:32

A Volkswagen a jövő autóját sokkal inkább az ember kiegészítőjeként képzeli el, mint egyszerű használati tárgyként. A gyár nem csupán rajzolt néhány tanulmányt, hanem egy egész világot teremtett köréjük.

Új Mazda SUV-tanulmány

Auto2008.06.16, 17:26

A Mazda az augusztus végi Moszkvai Autószalonon leplezi le eddigi legkisebb szabadidő-autójának tanulmány változatát.

Textilruhás tanulmány a BMW-től

Auto2008.06.10, 13:18

A BMW teljesen egyedülálló, rugalmas és erős anyaggal borította be legújabb roadster tanulmányát, amely képes változtatni kinézetét.

Napelemes tanulmány a Fiattól

Auto2008.06.03, 12:24

Phylla, vagyis levél a neve annak a napelemes, üzemanyagcellás, teljesen újszerű vázszerkezettel készült tanulmánynak, amelyet a Fiat álmodott meg a jövő autójaként.

Modelloffenzíva az Auditól

Auto2008.05.30, 16:05

Ahogy egyre több Audi-típus érkezik, úgy nő a németek által készített motortípusok száma is. Most nyilvánosságra került, milyen modellekről és erőforrásokról is lesz szó.

Újabb izgalmas Suzuki-tanulmány

Auto2008.03.06, 16:54

A március 20-án induló New York-i Autószalonon mutatkozik be a Suzuki Kizashi 3 nevű tanulmány, amely néhány éven belül szériaérett modell lehet.

Gyurcsány volt mukatársa is írt tanulmányt a MeH-nek

Itthon2008.03.03, 13:33

Százhúszmillió forintért rendelt meg tanulmányokat külső cégektől a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs szakállamtitkársága - tudta meg a Népszabadság. A külsősök közt van olyan, amelyet Gyurcsány Ferenc egykori munkatársának cége írt, és olyan is, amely az élettársi viszonyról értekezik.

Hajtogatható dizájntelefont tervez a Nokia

Archívum2008.02.26, 11:09

Még csak tanulmány formájában létezik a tetszőleges formájúra hajtogatható Morph mobil, amely nanotechnológiával készül. A hozzá hasonlók hét éven belül kerülhetnek piacra.

Félmilliárdért íratott tanulmányokat az NFÜ

Itthon2008.02.25, 07:51

Több mint 260 tanulmányt készíttetett külső cégekkel - darabját átlagosan 2 millió forintért - az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Hivatal - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. A szervezet állítólag azzal indokolta a külsősöknek adott megbízásokat, hogy kevés saját tisztviselőjük van, de azt nem volt hajlandó megmondani, mégis hányan dolgoznak a hivatalban.

Sokat fizetnek az osztrákok az élelemért

Gazdaság2008.02.01, 17:46

A skandináv országok mellett Ausztriában kell a legtöbbet fizetni az európai uniós átlaghoz képest az élelmiszerekért - emelték ki pénteki osztrák lapok abból az ár-összehasonlító tanulmányból, amelyet az EU új fogyasztói piacmegfigyelési (Consumer Market Watch) rendszerének keretében készítettek.

Mitsubishi-újdonságok Detroitban

Auto2008.01.14, 18:38

A már korábban beharangozott Concept-RA tanulmány mellett a Lancer Ralliartot állította ki a Mitsubishi a Detroiti Autószalonon.

Újabb MeH-es tanulmányról kérdez a Fidesz

Itthon2008.01.02, 16:26

Újabb tanulmányrendelésre kért magyarázatot szerdán a Miniszterelnöki Hivataltól Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A politikus szerint indokolatlan és felháborító, hogy - pályázat nélkül - tízmillió forintért rendeltek egy elemzést Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársának cégétől. A múlt év végén egy hibáktól hemzsegő tanulmány miatt távoznia kellett a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettesének.

Fércműért adtak milliókat Gyurcsány emberei

Itthon2007.12.22, 07:53

Évekkel ezelőtt elavult információkat tartalmazó, értelmetlen mondatokkal és helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt közel 6 és fél millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal. A szerző ráadásul egy olyan cég, amelynek tulajdonosa egy targoncákat áruló kecskeméti férfi, aki azt állítja, neki nincs is köze a tanulmányhoz. Így viszont rejtély, hogy ki áll a vakmerő ötletekkel is dobálózó dolgozat mögött.

Felülvizsgálja a NATO az afganisztáni missziót

Nagyvilág2007.12.16, 23:50

Teljesen felülvizsgálja a NATO és az USA az afganisztáni missziót - tudta meg a The New York Times. A kudarccal fenyegető küldetésről 2008-ig három átfogó tanulmányt készítenek az Egyesült Államokban, és minden szempontból átértékelik azt. A tanulmányoktól függetlenül is valószínűsíthető azonban, hogy a szövetségesek sokkal több katonát már nem tudnak Afganisztánba vinni.

Lista készül a MeH külsőseiről

Itthon2007.12.13, 17:22

Azt kérte a Fidesz a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy állítson össze egy listát a tavaly március 1-je óta megkötött megbízási szerződésekről és kifizetésekről. A kancellária azt ígérte, hogy néhány nap alatt összeállítják a listát. Az ügy előzménye, hogy az [origo] megírta: egy elavult információkat tartalmazó, helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt a Miniszterelnöki Hivatal közel 6 és fél millió forintért.

Fej hullott a fércmű miatt

Itthon2007.12.12, 20:20

Távozik a Miniszterelnöki Hivatalból Pimper Richárd szakállamtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese, amiért átvette azt a hibáktól hemzsegő tanulmányt, amelyről az [origo] számolt be. A kormányszóvivő szerint ellenőrzés nélkül vették át az írást, ami hiba volt, és visszakérik a pénzt a szerző cégtől.

Diákok terveztek Hummer terepjárót

Auto2007.12.12, 16:10

Három iparművészeti egyetemet frissen végzett diák tervezte a Hummer Detroitban bemutatkozó tanulmányát.

6,5 millió körülmetélt nő él Európában

Nagyvilág2007.10.29, 08:28

Az afrikai bevándorlók célországaiban, főként Európában 6,5 millió körülmetélt nő él - derül ki egy francia tanulmányból. Franciaországban a téma még mindig tabu, pedig plasztikai műtéttel sokszor visszafordíthatnák a nők sérüléseit. Az embertelen beavatkozást elszenvedett nők száma a világon a 140 milliót is elérheti, Guineában a nők 96 százalékát körülmetélték.

Dömperszerű Suzuki-tanulmány Tokióban

Auto2007.10.02, 12:32

A Kizashi 2 mellett egy igazán rendhagyó megjelenésű tanulmánnyal készül a Suzuki a Tokiói Autószalonra. Ha nem tudnánk a méreteit, az X-HEAD-et akár egy új Hummer-ellenfélnek is hihetnénk.

Formabontó tanulmány a Suzukitól

Auto2007.09.12, 12:19

Lehullt a lepel Frankfurtban a Suzuki új tanulmányáról, mely egy 2010-ben megjelenő szériaváltozat előfutára. Ha a végleges modell csak feleannyira merész lesz, mint a Kizashi, igen valószínű, hogy a japánok rengeteg újabb hívet szereznek maguknak.

Húsz évvel is tovább élhetnek a diplomások

Állás 20112007.08.10, 08:35

A diplomát szerzettek tovább élnek, mint akik a nyolc általánost sem végezték el - derül ki az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet tanulmányából.

A BBC a legnépszerűbb munkaadó a brit fiataloknál

Állás 20112007.06.06, 16:49

A brit egyetemisták közül legtöbben a BBC-nél szeretnének dolgozni tanulmányaik befejeztével. A Google - bár csak idén debütált - a hatodik helyre került a diákok szavazatai alapján összeállított "legjobb munkahely" listán.

Elhagyják az okos lányok a keletnémet fiúkat

Nagyvilág2007.06.01, 13:44

Csak aluliskolázott és kiábrándult férfiak maradtak az egykori NDK területén - durván leegyszerűsítve ez a lényege egy friss német tanulmánynak. Berlini kutatók szerint Németország keleti feléből százezres nagyságrendben vándorolnak el a magasabb végzettségű nők a rendszerváltás óta, hiányuk nyomán tízezrekben mérhető a meg nem született gyerekek száma, a munkát és partnert sem találó férfiak pedig egyre inkább a szélsőséges ideológiák rabjaivá válnak.

Lekezelő britekre panaszkodnak a kelet-európaiak

Nagyvilág2007.05.29, 12:56

Tejjel isszák majd a teát, mindenért bocsánatot kérnek zavarukban, újság mögé bújnak a metrón, és rengeteg sört isznak - a sztereotípiák szerint ez a sors várhat a közel félmillió kelet-európai bevándorló egyharmadára, akik végleg letelepednének Nagy-Britanniában. Sokuk azonban arra panaszkodik, hogy szinte semmilyen kapcsolatuk nincs a britekkel - derül ki egy tanulmányból, amely beilleszkedésük hiányosságaira mutat rá.

Nem okoz gazdasági világválságot a klímaváltozás megfékezése

Időjárás2007.05.08, 15:09

Az IPCC 2007-es harmadik jelentése is meghökkentő eredményeket hozott napvilágra. A tanulmány szerint minimális költségekkel elfogadható szintre lehetne szorítani a világ szén-dioxid-kibocsátását. Ezzel a jelentéssel a szervezet egy régi, gazdasági alapú félelmet szándékozik eloszlatni, és egyre közelebb hozza a környezetvédelmi elveket a konkrét politikai-gazdasági valósághoz.

Végre diplomát kap Bill Gates

Techbázis2007.03.23, 12:21

A világ leggazdagabb embere ugyan a Harvardra járt, de soha nem fejezte be tanulmányait. A neves oktatási intézmény azonban hamarosan tiszteletbeli diplomával ajándékozza meg.

Minden ötödik német dolgozott már feketén

Állás 20112007.03.12, 08:14

Egyre nagyobb tért hódít Németországban a feketemunka: minden ötödik munkavállaló dolgozott már feketén. A jelenséget vizsgáló tanulmány szerzői nem ítélik el a fusizókat: inkább a bürokráciát tekintik felelősnek a kialakult helyzetért - írja a Világgazdaság.

A vállalkozóvá váló nők óvatosabbak az üzletben

Állás 20112007.03.10, 11:40

Világszerte egyre több a munkaadójának hátat fordító, szakterületén önálló vállalkozást indító nő. A munka világában megforduló hölgyek mintegy egyharmada áll idővel magánzónak - áll a The Center of Woman's Leadership Babson College tanulmányában.

Hibriddömping a Toyotától

Auto2007.03.07, 15:02

A Toyota már eddig is bizonyította, hogy az élen jár ebben a technológiában, de most rátesz még egy lapáttal. Két Toyota hibrid tanulmány mellett ugyanis bemutatták a Lexus LS 600h-t is.

Többszáz új busz kellene a jobb levegőhöz

Itthon2007.03.02, 11:04

A lehető legolcsóbban és leggyorsabban 650 új busz beszerzésével lehetne javítani a főváros levegőjét - derül ki egy tanulmányból.

Újabb környezetbarát Saab

Auto2007.02.15, 10:08

Biopower 100 néven mutatja be a Saab a Genfi Autószalonon új tanulmányát, melynek különlegessége, hogy E100, azaz tiszta bioetanol üzemanyagot használ.

Rosszabb a panelok híre, mint az állapotuk

Ingatlan2007.01.23, 15:23

A lakótelepeken lakók világosan látják élőhelyük hátrányait, és arra is lenne ötletük, miképp lehetne azokon változtatni. Egy tanulmány szerint a közösségeken belüli kommunikáció és a hatékony tájékoztatás nélkül nem lehet sokra menni.

Elnyeli a szemét a kínai városokat

Nagyvilág2007.01.10, 13:19

Egy tanulmány szerint 2020-ra a kínai nagyvárosok ugyanannyi szemetet termelnek majd, mint amennyi az egész világon termelődött 1997-ben. A kínai szeméttelepek folyamatosan telnek meg.

Újra képernyőn a Szezám utca

Babalapozó2006.12.11, 09:58

A világ legnépszerűbb gyermekműsorának új sorozatai december 16-ától magyar nyelven láthatók a Minimax csatornán. A Szezám utca világszerte nagyon népszerű, számos Emmy-díjjal jutalmazták és több mint 1000 tanulmányban bebizonyították, hogy fejleszti a gyerekek képességeit.

Kétmilliárd autó szennyezi majd a légkört 2050-ben

Tudomány2006.12.05, 13:40

Egy tanulmány szerint a Föld útjain közlekedő autók száma a század közepére akár meg is négyszereződhet, ami jelentősen növeli majd a légkör szennyezettségét.

Orbán nélküli jobboldalról gondolkozik az MDF

Itthon2006.12.03, 19:20

Orbán Viktor nélküli jobboldalról ír egy MDF által megrendelt tanulmány. Eszerint előbb-utóbb a Fidesz belső ellenzéke "eltávolítja" Orbán Viktort a párt éléről, vagy ugyanez a csoport "magára hagyja" a pártelnököt és embereit. A változást 2010-re saccolják a tanulmány készítői. Dávid Ibolya furcsállja, hogy az anyag nyilvánosság elé került.

Százmilliókat veszélyeztet a klímaváltozás

Időjárás2006.11.24, 14:02

Tony Blair brit miniszterelnök is cselekvésre szólította fel a világot egy klímaváltozásról szóló tanulmány hatására. A Londonban megjelent tudományos jelentés - rendhagyó módon - főként közgazdasági értelemben közelíti meg a témát, a klímaváltozás lehetséges következményeinek figyelembe vételével. Az azonnali cselekvés elmaradása esetén - a tanulmány szerint - akár százmillióknak is el kell hagyniuk lakhelyüket az emelkedő tengerszint következtében, a károk pedig dollár-ezermilliárdokra rúghatnak.

Átlag feletti teljesítmény fél-pénzen

Mindentudás egyeteme2006.08.03, 13:22

Tolnai Márton, az MTA Kutatásszervetési Intézetének igazgatója tanulmányában nemzetközi adatok tükrében számol be a magyar tudományról.

Egyre több a céges e-mail ellenőr

Állás 20112006.06.13, 09:12

A nagyobb angol és amerikai cégek közel 40 százaléka alkalmaz e-mail ellenőröket. A munkakörre főként a bizalmas cégadatok védelme miatt van szükség. A munkavállalók csaknem 20 százaléka küld e-mailben a cégek elvárásaival összeegyeztethetetlen tartalmakat - derül ki a Forrester  Consulting tanulmányából.

A családos, dolgozó nők egészségesebbek

Állás 20112006.05.16, 11:44

Jobb egészségi állapotnak örvendenek azok a nők, akik dolgoznak, családban élnek és gyermeket is vállalnak - áll az Epidemology & Community Health tanulmányában. A tanulmányból az is kiderült: a családos, dolgozó nők 23 százaléka küzd súlyproblémákkal, míg a háztartásbelieknek 38 százaléka.

Gyorsan nő Kelet-Európa termelékenysége

Gazdaság2006.03.29, 16:52

Egy bécsi tanulmány szerint jelentősen növekedett a kelet- és közép-európai (CEE) országok - közöttük Magyarország - nemzetközi versenyképessége az utóbbi években.

A nők a magas pasikat keresik

Női Lapozó2006.03.01, 11:45

Számtalan tanulmány látott már napvilágot arról, hogy mi alapján működik az ideális pár kiválasztása. Most néhány amerikai tudós ismét belevágott, hogy választ adjon a férfi-nő kapcsolat nagy titkára.

Az arab tőkét nem érdekli az amerikai piac

Gazdaság2006.02.27, 15:52

Az Egyesült Államokban befektetett külföldi tőke csupán egy százaléka arab, illetve közel-keleti tőke - állapítja meg egy washingtoni törvényhozói tanulmány.

Gyártásba kerül az Audi Roadjet

Auto2006.01.27, 11:23

A Detroiti Autószalonon bemutatott Roadjet tanulmányt az Audi hamarosan piacra dobja Európában.

Rumsfeld cáfolja a hadseregről készült negatív tanulmányokat

Nagyvilág2006.01.25, 23:20

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter határozottan cáfolta azoknak a tanulmányoknak az állításait, amely szerint a szárazföldi erők összeroppanhatnak az iraki küldetés és más feladatok terhe alatt.