munkahely

címke rss

A munkahelyi teafiltereken több ezer baktérium telepedhet meg

Archívum2019.01.13, 13:06

Kiderült, hogy a közös munkahelyi teázások során rengeteg baktériumot juttathatunk a szervezetünkbe.

Csak a tökéletes embereké a világ?

She2018.12.13, 09:22

Egy ismerősöm lánya évek óta külföldön dolgozik, fiatal korához képest egészen jó nevű séfként. Megpályázott egy állást - egy házaspár jachtjára kerestek embereket, csodaszép helyre, egy távoli országban.

A Tesco bejelentette, hogy mit is terveznek Budapestre

Gazdaság2018.12.10, 15:06

A Tesco bejelentette, hogy közép-európai piacai – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – támogatására üzleti szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten.

A bankoknál több a szakács, mint a kriptovaluta-szakértő

Archívum2018.11.20, 12:10

A bankok kevesebb kriptovaluta-szakértőt foglalkoztatnak, mint ahány szakácsot, derül ki egy friss felmérésből. Ez az eredmény pedig arra utal, hogy a nagy pénzintézetek továbbra is vonakodnak érdemben belépni a gyorsan növekvő, ugyanakkor igen kockázatos szektorba. Mindeközben a bitcoin erős gyengülést mutatott hétfőn, és a legfontosabb digitális fizetőeszköz árfolyama becsúszott 5000 dollár alá.

A mesterséges intelligencia nem ellenség, hanem segítség

Archívum2018.11.15, 12:01

A mesterséges intelligencia nem akadály, hanem segítség – mondja a Salesforce stratégiai alelnöke. Peter Schwartz szerint ráadásul nem kell attól félni, hogy az új technológia majd lecseréli az embereket a munkahelyeken.

Mennyire kockázatos a munkahelyen barátkozni?

She2018.11.07, 09:56

Voltak olyan munkahelyeim, ahová rühelltem bejárni: vagy a melót nem szerettem, vagy az embereket. Nincs is annál kellemesebb, mikor úgy töltesz el valakivel nyolc órát, hogy az zsigerből utál, vagy lenéz...

A munkahelyi önkielégítés rabjává vált egy nő (18+)

Life.hu2018.11.05, 16:20

Szenvedélyesen maszturbál a munkahelyén egy nő, aki eleinte csak a stressz oldása miatt végzett önkielégítést, de hamar a rabjává vált.

Sikert akarsz? Meló nélkül nem fog menni!

She2018.11.02, 09:44

Sokan vannak, akik nem érzik jól magukat egy munkahelyen, de mégsem változtatnak. Arra hivatkoznak: nem tehetik meg, hogy olyan munkát válasszanak, amit szeretnének ugyan, de kevesebbet fizet...

Komoly fejlesztésekbe fog az Amazon

Archívum2018.10.19, 22:10

A tervek szerint az Amazon új irodát fog nyitni Manchesterben, és a cég több mint ezer új alkalmazottat kíván fölvenni. A friss munkatársak elsősorban a kutatás-fejlesztésén fognak dolgozni Nagy-Britanniában.

A modern pszichopaták és szociopaták köztünk járnak - Szülők, szeretők, főnökök szedik áldozataikat (18+)

Archívum2018.10.18, 20:59

Jóval több pszichopatát és szociopatát ismersz, mint hinnéd. Lehet, hogy épp az anyád az, vagy a főnököd, esetleg a párod. Egy ilyen embert könnyű felismerni, ha tudod, milyen személyiségjegyeket keress.

Több millió eurós autóipari beruházás Érden

Gazdaság2018.10.17, 17:08

Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen - jelentette be Érd polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón.

Bizonyos gondolatok megölik a szexuális vágyat, de tehetünk ellene (18+)

Life.hu2018.09.22, 06:21

Könnyen kiveszhet egy kapcsolatból az intimitás, ha a pár tagjai túlságosan beviszik a hálószobába a mindennapi gondokat. Vannak olyan gondolatok, melyeket száműzni kell annak érdekében, hogy a legnagyobb gyönyörben legyen részed. 

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Gazdaság2018.09.20, 21:38

Utoljára 2001-ben hagyták ott ennyien az állásukat. Az Egyesült Államokban a betöltetlen munkahelyek száma június és július között 117 ezerrel nőtt. Ezzel egyidejűleg azok száma is 2,4 százalékkal 3,58 millióra emelkedett, akik önkéntesen távoznak a munkahelyükről. Ez a folyamat nemcsak az Államokban, hanem Európában is megfigyelhető. 

Az amerikaiaknál fontosabb a mobilitás a fizetésnél

Gazdaság2018.09.17, 08:10

A felnőtt munkavállalók közül sokan keresnek olyan munkahelyet, ahol a munka rugalmas időbeosztással is elvégezhető. A Topia és a Wakefield mobilitással foglalkozó cégek legújabb tanulmánya szerint a munkavállalók egyötöde akár ki is lép, ha nem tudja megváltoztatni a munkavégzése helyét.

Ez a 15 legszexibb női állás a férfiak szerint

Gazdaság2018.09.11, 19:55

A Tinder nevű társkereső alkalmazás nyilvánosságra hozta a listát, amelyből kiderül, hogy a férfiak mely női foglalkozásokat tartják a legvonzóbbnak. Most bemutatjuk azt a 15 női munkahelyet, amelyek a férfiak szerint a legszexibbek.

Így dobd fel az irodai asztalodat – Ezekre minden nőnek szüksége van a munkahelyén

Archívum2018.09.06, 19:08

Az irodai asztalod milyensége erős hatással bír a munkamorálodra. A steril közeget csak igen kevesen viselik jól, így érdemes némiképp feldobnod a saját asztalodat, hiszen napjaid egyharmadát a munkahelyeden töltöd. Mutatjuk a legmenőbb nőcis irodai kiegészítőket.

Eldőlt a régi vita, kiderült mennyi az ideális hőmérséklet az irodákban

Gazdaság2018.09.06, 13:47

A többség már találkozott a munkahelyi hőmérséklet problémájával. Egyeseket ez hidegen hagy, míg mások frászt kapnak a legnagyobb hidegben is rövidnadrágban érkező vagy a kánikulában is kötött pulcsiban üldögélő kollégák látványától is. Ez az érzés csak fokozódik, ha ők még panaszkodnak is a hőmérséklet miatt. Ilyenkor általában előkerül az aduász, hogy felöltözni fel lehet, levetkőzni viszont nem, de vajon meghatározható-e pontosan egy iroda ideális hőmérséklete, és ha igen, akkor mennyi az?

5 főnöktípus, akit a pokolra kívánnál...

She2018.08.31, 16:24

Dörmögő Dömötör, vagy tudsz te heti 8 napot is dolgozni? A választék hatalmas. De minden rosszban van valami jó: ezek a főnökök hatalmas motivációt adnak arra, hogy saját vállalkozást nyiss.

Férfivélemény: Másfél éve csak nőkkel dolgozom - és nem is rossz...

She2018.09.02, 15:25

Amikor valaki megtudja, hogy férfi létemre egy női magazinnál dolgozom, akkor általában elég furán kezd el méregetni. Való igaz, hogy első blikkre én sem ilyen munkakört saccolnék magamnak. Azt hiszem, elég ritka állatfaj a szakállas, tetovált női magazin szerkesztő...

Mekkora jelentősége van a meztelenségnek?

She2018.08.30, 10:15

Sokan nem értik, hogyan lehet elviselni, ha a párod a hivatásából fakadóan sok meztelen testet lát: például, ha fotós, aki szebbnél szebb csajokat fényképez minden nap. Lehet erre feleségként úgy gondolni, hogy ez csak a munkája?

A négynapos munkahét közelebb van, mint gondolnánk

Gazdaság2018.08.28, 13:17

A FlexJobs álláskereső portál kutatása szerint az iparágak igen széles köre, kezdve a pénzügyi szektortól az adminisztrációig, nyitottak arra, hogy rövidebb munkahetet vezessenek be.

Tíz munkakör, ami már 10 év múlva eltűnhet - galéria

Gazdaság2018.08.17, 14:31

A világon az innovációnak köszönhetően egyre több találmány születik. A robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése és terjedése egyre több helyen szorítja ki az embereket a munkaerőpiacról. Bár vannak olyan munkakörök, amelyeket soha sem fog egy robot helyettesíteni, az igazság az, hogy milliók munkája forog veszélyben az automatizáció miatt. A veszély akkora, hogy a Microsoft alapítója és tulajdonosa, Bill Gates szerint különadót kellene kivetni a robotokra. Más munkakörök azért tűnhetnek el, mert teljesen elavult technológiát szolgálnak ki. Hogy melyek azok a munkahelyek, amelyek akár 10 éven belül is eltűnhetnek, az – a Grrunge ...

Új munka után kell nézned, mert a jelenlegit gyűlölöd - 4 jel, ami erre utal

Archívum2018.08.15, 21:03

Nem tudod, hogy miért, de egyre nehezebben ébredsz reggelente? Évek óta egy helyben toporogsz, semmi előrelépés, semmi fejlődés? Nos, lehetséges a munkád a ludas a dologban. Mutatjuk mi az a négy jel, melyre érdemes hallgatnod, és új munkahelyet keresned.

Ezekről a dolgokról nem illendő beszélni a munkahelyen

Archívum2018.08.02, 10:54

Bizony vannak olyan kényes témák, amelyeket nem szabad a munkahelyeden megvitatni a kollégákkal, nem is kevés! Íme, egy lista azokról a dolgokról, amelyeket jobb, ha kerülsz.  

Itt érzik magukat a legjobban a munkavállalók

Gazdaság2018.07.31, 08:42

A People magazin idén is megjelentette a "Companies That Care", vagyis a "törődő cégek" listáját, amit a Great Place to Work nevű, kutató- és tanácsadócég állított össze. Ezen 50 amerikai céget nevesítenek, amelyek valóban törődnek alkalmazottaikkal.

Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal

Tudomány2018.07.16, 08:49

Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük - derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös, MTI-nek küldött felméréséből.

Tízből csak három magyar munkahely családbarát

Archívum2018.07.13, 10:50

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derül ki egy friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztás formájában valósul meg.

A többség készen áll a robotfőnökre

Techbázis2018.07.12, 08:29

Az Oracle és a Future Workplace legújabb kutatása szerint a HR vezetők és a munkavállalók készen állnak az AI használatára, azonban a vállalatok mégis sokszor kudarcot vallanak az AI bevezetése és a munkaerő felkészítése során.

Ezzel az öt dologgal idegesítheted fel legjobban kollégáidat

Archívum2018.07.11, 10:19

A munkahelyeken nemcsak a főnök lehet idegesítő, hanem az alkalmazottak, így te is. Főleg, ha elkövetsz egyet is az alábbi listából, melyben azokat az idegesítő viselkedéseket szedte össze a Huffingtonpost, amikkel biztosan a kollégák agyára mész.

Az Y generáció munkamorálja

She2018.07.17, 14:31

"Ó, te egy kivételesen tehetséges, megbízható munkaerő vagy" - hallottam már 15 éves pályafutásom során többször. Már épp elbíztam volna magam mindig, amikor hirtelen eszembe ötlött a szikár tény: az én munkám javát egy ügyesen betanított csimpánz is elvégezhetné.

Családi csokigyártó lett Európa második legjobb multis munkahelye

Gazdaság2018.06.15, 13:12

A Great Place To Work június 14-i athéni díjátadóján jelentették be, hogy a Mars vállalat lett Európa második legjobb multinacionális munkahelye, írja a cég az Origohoz eljuttatott sajtóközleményében.

Pozitív és negatív nemi diszkrimináció a multi cégeknél

She2018.06.10, 20:20

A multikat sokan szidják, viszont egy dolgot nem lehet tőlük elvitatni: egy jó ideje élen járnak abban, hogy a férfiak és a nők közötti gazdasági szakadékot minimalizálják. Kicsit még konkrétabban: hogy az üvegplafon jelenséget - igen, létezik - teljes mértékig felszámolják.

Az elektromos autók veszik el a németek munkáját

Archívum2018.06.06, 15:50

Akár 100 ezer ember állása is veszélybe kerülhet Németországban az elektromos autók miatt – derül ki egy friss tanulmányból. Az autóipar dolgozói kezdhetnek rettegni az új technológiától?

Mi mindentől fél egy kismama, mielőtt újra munkába áll?

She2018.06.06, 15:17

Sok anyukát tölt el félelemmel a tudat, hogy hamarosan újra munkába kell állnia. És sajnos nem ok nélkül félnek, félünk.

Ezek a legveszélyesebb munkahelyek Magyarországon

Archívum2018.06.03, 20:23

Rangsorba állították Magyarországon a munkahelyeket, méghozzá veszélyességük szerint az alapján, hogy mennyi baleset történt a cégeknél.

Miért lopunk apróságokat az irodából?

Gazdaság2018.05.28, 18:22

A Papermate közelmúltban végzett névtelen felmérése alapján az irodai dolgozók száz százaléka elismerte, hogy lopott már tollat munkahelyéről. További felmérések is erről számoltak be: az alkalmazottak több mint háromnegyede elismerte, hogy vitt már haza irodaszert az elmúlt egy évben.

Sztárok, akik bizarr helyeken dolgoztak a befutásuk előtt: Danny DeVitótól Channing Tatumig

Life.hu2018.05.10, 07:27

Nehéz elképzelni, hogy a ma már nagy népszerűségnek örvendő sztárok is voltak egykor olyan ismeretlen, feltörekvő színészek, akiknek mindent el kellett vállalniuk a megélhetésért. Pedig Danny DeVitónak és Christopher Walkennek sem indult könnyen a karrierje, de Brad Pitt-nek is be kellett vállalni a legégőbb melót.

A 9 legjobb és legviccesebb főnök-beosztott kapcsolat: fotók

Archívum2018.04.20, 19:10

A főnök és a dolgozó közötti kapcsolat nagyon fontos a munkavégzés szempontjából. Sok esetről lehet hallani, amikor ez a viszony kínossá, viccessé, vagy épp bosszúszomjassá változik. Most mutatunk pár képet a Boredpanda gyűjteményéből, melyek remekül szimbolizálják a főnök-beosztott kapcsolatok sokszínűségét.

A lehetőségek ellenére sem dolgoznak a németországi migránsok

Nagyvilág2018.04.15, 15:00

Természetesen vannak kivételek,  de a "munkakerőhiány csökkentésére" érkező bevándorlók többsége nem dolgozik - írja a 888.hu.

Több százezer ember munkája kerülhet veszélybe Londonban

Gazdaság2018.04.13, 17:48

A Centre for London és az EY új tanulmánya szerint a következő húsz évben akár minden harmadik alacsony vagy középvégzettséget igénylő munkahelyet érinthet az automatizálás a brit fővárosban.

A jó munkatársak, főnök és környezet aranyat ér – Ilyen egy szuper munkahely

Archívum2018.04.12, 10:20

A jó munkahely sokféle lehet, attól függően, hogy milyen a személyiséged, valamint milyen a munkaköröd. Csend és béke, vagy épp pezsgő, kreatív környezet kell-e ahhoz, hogy a legjobb tudásod szerint elvégezd a feladatodat. Vannak azonban egyetemes jó munkahelyjellemzők, ezeket vesszük most sorra.

Ezek ma a legmenőbb irodakialakítások

Gazdaság2018.04.05, 13:31

Míg néhány évvel ezelőtt ritkaság számba ment egy-egy formabontó iroda, ma már egyre népszerűbbek a kreatív belső tér kialakítások. Nem véletlenül, a munkaerőért folytatott harcban a cégek az emelkedő béreken túl, a munkahelyi körülmények javításával próbálnak versenyképesek maradni. A munkaerő új rétegét képező Y generáció pedig már nem a klasszikus "business-like" irodákban szocializálódott. Tudatosan keresik az inspiráló környezetet, az alternatív, kreatív kialakítású munkahelyeket, elsősorban azok a cégek, amelyek ezekre a munkavállalókra kívánnak építeni, olykor-olykor akár meghökkentő megoldásokkal csábítják magukhoz a leendő ...

Négyszázötven új munkahelyet teremt az autóipari beszállító

Gazdaság2018.04.04, 16:56

Négyszázötven új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport Túrkevén - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, a cégcsoport túrkevei üzeménél.

Gáspár Evelint nem utasította vissza egy munkáltató sem az édesapja miatt

Archívum2018.03.28, 11:05

Gáspár Evelinről szárnyra kapott az a pletyka, miszerint elutasította egy munkáltató édesapja miatt. Győzik lánya most tiszta vizet öntött a pohárba és leszögezte, nem történt ilyesmi. 

Betiltanák a munkával kapcsolatos üzenetírást a munkaidőn túl

Gazdaság2018.03.27, 17:22

Egy javaslat felszabadíthatja a New York-i dolgozókat attól, hogy bármilyen munkával kapcsolatos emailt kelljen írniuk munkaidőn túl. Nemzetközi hatása volt az ötletnek.

Óraátállítás után délutáni pihenő kellene a munkahelyeken

Gazdaság2018.03.27, 12:04

Mondhatnánk, hogy „brit tudósok" nyilatkoztak erről, azonban itt az eredeti forrás is pontosan meg van jelölve: a Leedsi Egyetemtől dr. Nerina Ramlakhan beszélt az óraátállítás utáni első délutáni munkahelyi szundikálás fontosságáról. Az alváspszichológusnő, aki bevallottan a Silentnight nevű ágygyártó számára (is) végzett kutatásokat Nagy-Britanniában, meg van győződve arról, hogy az amúgy is alváshiányos britek az óraátállításkor megérdemelnének egy kis extra pihenőt.

Sehol sem kap állást Gáspár Evelin

Archívum2018.03.26, 06:43

Gáspár Evelin keményen tanult mindig is, most is a mesterképzést végzi, gyakorlati helyet azonban nem kap. Sehol sem akarják alkalmazni.

Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a Soros-hálózat

Archívum2018.03.24, 15:14

Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a Soros-hálózat - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Kecskeméten, a Mercedes-gyár előtt tartott sajtótájékoztatón.

Mindentől messze dolgozni szuper!

She2018.03.19, 12:28

Valamilyen oknál fogva mindenki ódzkodik attól, hogy a városon kívül, netán peremkerületben dolgozzon. Én nem is értem, miért... Pedig vannak ám ennek előnyei is - feltéve, hogy egy antiszociális mizantróp vagy.

Kíváncsisággal az állandó fejlődésért

Gazdaság2018.03.13, 15:58

A Bain & Co globális menedzsment tanácsadó cég elnöke, Orit Gadiesh szerint a legjobb módja, hogy állandóan foglalkoztassanak bennünket, ha kíváncsiak vagyunk.

Tömeges elbocsátásra készülhet az Airbus

Archívum2018.03.05, 15:35

Komoly leépítéseket jelenthet be hamarosan az Airbus repülőgépgyártó, ahogy a vállalatnak vissza kell fognia egyes projektjeit annak érdekében, hogy javítsa a pénzügyi teljesítményét. A becslések szerint több mint 3500 álláshelyet érinthetnek az akciók.

Elveszítette a pert a munkahelyén pornót néző vasutas

Nagyvilág2018.02.23, 15:14

A francia vasúti munkás beperelte a vasúti társaságot, mert szerinte megsértették a magánélethez való jogát, mikor a számítógépén megnyitották a szexuális tartalmú fájlokat.

A jobb munkahelyi légkörhöz ezen kéne változtatniuk a munkaadóknak

Gazdaság2018.02.13, 10:51

A munkahelyi légkört leginkább a frusztráló feladatok és a kommunikáció hiánya mérgezi meg. A Profession.hu kutatása szerint a legtöbben úgy érzik, hogy sokat dolgoznak, és a munkahelyi körülményeken és a juttatásokon is lenne még mit javítani.

Hatalmas logisztikai beruházást jelentett be az Auchan

Gazdaság2018.02.08, 17:34

Új, integrált logisztikai központtal bővíti hazai kereskedelmi kapacitását az Auchan a Budapest mellett fekvő Üllő Airport Logisztikai Központ területén – írja közleményében az Auchan Retail Magyarország. A 87 200 négyzetméteres zöldmezős beruházás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fejlesztés Magyarországon.

Beleszerettem egy munkatársamba. A melót vagy őt válasszam?

She2018.02.05, 20:35

A mai társadalomban az ismerkedés és a párkeresés rákfenéje az idő és az energia hiánya. Ha csak magamból indulok ki - akinek kisgyermekes nőként az élete nehezített pálya e téren -, ez egy létező és igen súlyos probléma.

Legtöbbször a rossz vezetőség miatt mondunk fel

Gazdaság2018.01.13, 11:30

Az amerikai Gallup alapítvány 2015-ös tanulmánya szerint a munkavállalók majdnem a fele azért mond fel munkahelyén, mert nem elégedett a vezetőséggel. De ha a munkahely és a munka is megfelelő, akkor miért nem oldják fel a főnök-beosztott problémákat, ahelyett, hogy felmondanának?

Új módszerekkel akadályozható meg a munkaerő-elvándorlás

Gazdaság2017.12.28, 16:24

A fluktuációkezelés nem egyedül az emberi erőforrás, azaz a HR feladata. Sokkal inkább a cégen belül kialakított szövetségekkel működtethetők azok a rendszerek, amelyek elvezetnek a megoldáshoz.

A nagy cégek több adót fizetnek

Gazdaság2017.12.22, 16:25

Tipikus vélemények szerint a kicsik nem jelentik be dolgozóikat, a külföldi tulajdonban lévők pedig hatalmas társasági adókedvezményeket kapnak vagy transzferárazással tüntetik el nyereségüket. Ezek a kérdések nem csak a közbeszéd szempontjából fontosak, hanem formálhatják a gazdaságpolitikát is, így nem mindegy, mekkora ez a mérték.

A sofőrfülke nem szállodai szoba

Gazdaság2017.12.21, 14:54

A közúti közlekedés ágazatában a járművezetők a nekik járó csökkentett heti pihenőidőt bizonyos feltételek mellett igen, de a rendszeres heti pihenőidőt nem tölthetik járművükben - közölte az Európai Unió Bírósága ítéletében.

5 kollégatípus, akit mindenki gyűlöl

Archívum2017.12.21, 10:25

Neked is van olyan kollégád, akit legszívesebben kilőnél a Holdra? Sajnos, a legtöbb helyen akad egy-egy ilyen személy. 

Megmutatjuk, mikor és hogyan váltson munkahelyet

Gazdaság2017.12.20, 13:48

Januárban igen népszerűnek számít a munkavállalok körében az új munkahely keresése és kiválasztása, hiszen az év kezdetén mindenki új célokkal és elképzelésekkel, a családi környezetben eltöltött idő miatt pedig feltöltődve vág neki az előtte álló évnek. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik legforgalmasabb időpont ebből a szempontból a január. De jó ötlet akkor jelentkezni amikor mindenki? Most kiderül, hogy a szakértők melyik időpontokat tartják a legalkalmasabbnak azoknak, akik szeretnének előrelépni a karrierjükben.

A robotok inkább előléptetnek, mintsem elveszik a munkát

Archívum2017.12.19, 16:11

A robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése több mint 2 millió új álláshelyet hozhat létre 2020-ig, ami meghaladja a megszüntetésre váró állások számát – derül ki egy felmérésből. Vagyis a robotok nettó előnyt jelenthetnek a dolgozóknak.

A munkahelyváltás kulcsa a tudatosan tervezett stratégia

Gazdaság2017.12.14, 14:55

Néhány évtizeddel korábban teljesen megszokott volt, ha valaki az első munkahelyéről ment nyugdíjba. Ez azonban ma már szinte ritkaságszámba megy, sőt, az is, ha akár csak egy évtizednél többet egy helyen töltünk - írja közleményében a pénzügyi-gazdasági felnőttképzésre specializálódott Perfekt Zrt. Ma már egyre gyakoribb a job hopping, vagyis az 1-2 évenkénti munkahely-, vagy akár szektorváltás is. Bár a munkáltatók nem rajonganak a job hopperekért, a szakértő szerint munkavállalóként, tudatosan felépített stratégiával, könnyen előnyt kovácsolhatunk belőle.

Diszkriminál-e a munkáltató, ha el kell takarni a tetoválást?

Gazdaság2017.12.08, 15:18

Egy Facebook-csoportban egy lány arra keresett megoldást, hogy az alkarján lévő tetoválást eltakarja, mert ez volt a munkáltató elvárása. Természetesen szóba jöhet, hogy eltakarjuk a tetoválást hosszú ruházattal, karpánttal vagy karkötővel, esetleg krémmel, de a kommentelők között olyanok is akadtak, akik a személyi szabadságot kérnék számon a munkáltatótól.

A gyaloglás nem számít munkába járásnak

Gazdaság2017.11.30, 15:45

A munkáltató adhat az alkalmazottainak adómentesen úgynevezett mobilitási célú lakhatási támogatást, ha a munkavállaló túl messze lakik a munkahelyétől. A munkaadó ebben az esetben lakást biztosíthat a munkavállalójának - tipikusan ez azt jelenti, hogy fizetheti a bérleti díjat a munkavállaló helyett. De mikor lakik messze a munkavállal?

Szijjártó: Kína gazdasági növekedéséből Magyarország profitál

Itthon2017.11.28, 09:29

Kína gazdasági növekedéséből Magyarország eddig is komolyan profitált és az elkövetkező időszakban még több haszna lesz, mindez munkahelyeket, fejlesztéseket jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Egy rossz főnök megkeserítheti az életed

She2017.11.29, 16:45

Tele van a világ förtelmes főnökökkel. Csoportvezetőkkel, kisfőnökökkel, igazgatókkal. Munkahelyekkel, ahol nem elég, hogy nyomorult a fizetés, és esetleg be sem jelentenek, a fizetett szabadság és a táppénz - mint alapvető dolgozói jogok - csak ábrándok maradnak.

A bankok elkezdtek készülni a legrosszabbra

Archívum2017.11.21, 12:01

A brit politikusok azért küzdenek, hogy még a jövő év első felében szülessen egy megállapodás, amely enyhítheti a brexittel kapcsolatos üzleti pánikot. Ez azonban egyes cégeknek valószínűleg túl késő lesz, és már az év elején megkezdik a költözködést.

Ezért feszülünk be, ha új munkahelyi kihívás előtt állunk

Life.hu2017.11.17, 11:03

Miért feszülünk be, ha egy új munkahelyi feladattal találkozunk? Milyen hangulatot kell teremtenie egy vezetőnek ahhoz, hogy motiváltnak érezzük magunkat, és bátran kimozduljunk a komfortzónánkból? 

Baj, hogy kínos az építőiparban dolgozni

Gazdaság2017.11.16, 15:46

A fiatalok nem is ismerik az építő szakmákat, sok alapvetőnek tűnő szakma létezéséről egyáltalán nem is tudnak. A kőművest, festőt még ismerik, és tudják is, hogy mit csinál, de bármennyire hihetetlen, a többség tudása itt meg is áll. A probléma jobb megismerése és megértése érdekében további felméréseket tervezünk, mert úgy tűnik, hogy hiába az egyes mesterségek népszerűsítése, ha nem tudják mit is takar valójában – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A munkaerő megőrzésének módja attól függ, hányan akarnak elmenni

Gazdaság2017.11.16, 12:17

Természetes, ha időről-időre otthagyja a céget egy-egy munkavállaló. Ha a vándorlás azonban meghaladja a természetes és kezelhető szintet, akkor mindenképpen stratiégiát kell kidolgoznia a cégnek a fluktuáció csükkentéséért.

Ezek a legszerethetőbb munkahelyek

Gazdaság2017.11.14, 11:02

Több mint 400 hazai cég indult neki, hogy elnyerje a Szerethető Munkahely Díj címet az idén. A zsűri megítélése alapján 107 munkahely bizonyította a során, hogy érdemben tesz munkavállalói megtartásáért. 

Csökken az elközetelezett munkavállalók aránya

Archívum2017.10.27, 13:10

Magyarországon az előző évhez hasonlóan idén is csökkent a dolgozói elkötelezettség, ugyanakkor a munkavállalók magabiztosabbá váltak az Aon Hewitt Legjobb Munkahely Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatása szerint.

Tíz munkahely, ahol igazán megéri dolgozni

Gazdaság2017.10.22, 14:02

A munkakeresés során nemcsak a fizetés, vagy a szociális ellátás lehet a mérvadó, hanem az alkalmazottaknak nyújtott kedvezmény is. Ezek a kedvezmények akár komoly megtakarítást is hozhatnak.

A nők 100 000 forinttal kevesebb fizetéssel is beérnék, mint a férfiak

Archívum2017.10.19, 20:49

A Z generáció – a mai 14-25 éves korosztály – igencsak érdekes elképzeléseket mutat, már, ami a bérigényeket és a munkavállalás körülményeit illeti. Fantáziavilágban élnek, vagy jövőbe látnak? Egy friss hazai kutatás* most bepillantást enged a fejükbe.

Szexuális zaklatás a munkahelyen – Ismerd fel a zaklatót, és tégy ellene!

Life.hu2017.10.19, 14:51

A munkahelyünkön számos elvárásnak kell megfelelnünk; a munkatársakkal és a főnökünkkel szemben egyaránt. A Harvey Weinstein-ügy kapcsán előtérbe került a munkahelyi szexuális zaklatás. Ezeket azonban gyakran maguk az érintettek sem kezelik olyan komolysággal, mint amilyennel kellene. Akaratlanul is alapot szolgáltatva ezzel a zaklató felbátorodásának. Miként ismerhető fel a szexuális zaklatás a munkahelyen, mit tehetsz ellene? Ezekre keressük a választ.

Bővítéssel ünnepel a 65 éves cég

Gazdaság2017.10.16, 12:31

Két év alatt összesen 5,4 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre az idén 65 éves Hajdu. A fejlesztéshez 680 millió forint támogatás is kapcsolódott a Nagyvállalati Beruházási Program keretében.

Ki dolgozik az év irodájában?

Gazdaság2017.09.22, 10:43

A munkavállalók számára fontos a munkahely megközelíthetősége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet - derül ki az iroda.hu kutatásából. Magyarország nincs lemaradva a nemzetközi irodatrendekben, és a vállalkozások igényes munkahelyek kialakításával tudják vonzóvá tenni magukat a munkavállalókért folytatott harcban. Az idei Év Irodája Versenyre november 30-ig lehet nevezni.

A munkaerőkölcsönzők is érzik a munkaerőhiányt

Gazdaság2017.09.18, 11:07

Tavaly közel 122 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ez a szám csupán két százalékkal tér el az egy évvel korábbi mintegy 125 ezres létszámtól. A Trenkwalder tapasztalatai szerint a munkaerő-kölcsönzés már nem csak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki, a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani. 

Már nem szexi a multitasking

Archívum2017.09.15, 10:05

Hosszú éveken át a multitasking volt a legmenőbb dolog, amit ember csinálhatott. Ma már ez nem számít túl innovatívnak, egyre inkább a flow és a mindfulness válik menővé, sorra indulnak a tréningek, a filozófiagyártás. De miről is van szó?

Az alkalmazottak egyharmada maszturbál a munkahelyén (18+)

Life.hu2017.09.16, 19:24

Kutatások szerint a munkavállakók egyharmada rendszeresen elégíti ki magát a munkahelyén. A szakember szerint ebben semmi káros nincsen, sőt, a magányos orgazmus remek feszültséglevezető lehet, amely után még jobban lehet a munkára koncentrálni. 

Nem jár akármikor fizetés nélküli szabadság

Gazdaság2017.09.05, 12:14

A fizetés nélküli szabadság első pillantásra rendkívül vonzó és hívogató lehetőség. Hiszen kérünk egy évet, ami alatt kialakíthatjuk saját vállalkozásunkat, megírjuk azt a könyvet, amit már régen tervezünk, vagy egyszerűen tanulunk. Aztán visszatérünk, és vagy megy minden a régiben, vagy újratárgyaljuk a helyzetünket.

A munkahelyén is agresszív volt a brüsszeli késelő

Nagyvilág2017.08.29, 11:28

Munkahelyi agresszivitás miatt állt pszichológiai kezelés alatt az a szomáliai terrorista, aki pénteken késsel rátámadt katonákra Brüsszelben. Ezért lelőtték.

Az idősebb munkavállalók utálják a melójukat

Gazdaság2017.08.22, 11:08

Az idősebb korosztály aggasztó mértékben utálja a munkáját, vagy érzi magát rosszul a munkahelyén. Ez azért is gond, mert a statsztikák szerint a munkaerőpiacon egyre nagyobb arányt képviselnek az 55 év felettiek - írja a Bloomberg.

Káros a sok munkahelyi email

Gazdaság2017.08.15, 16:04

Legyen szó akár az irodai emailekről, a pihenőhelyiségben kirakott hirdetőtáblákról vagy bármilyen munkahelyi kommunikációról, mindben benne van a lehetőség, hogy valami rosszra fordul. James Damore, a Google mérnöke a saját bőrén tapasztalta ezt meg, amikor megosztott egy Google dokumentumot a cégnél alkalmazott diverzitást érintő kritikáról, amely miatt elbocsátották - írja a Businessinsider.com.

Még mindig nem lépett túl a válságon a világ

Archívum2017.08.15, 14:44

Alapvető átalakulások mentek végbe, mióta tíz évvel ezelőtt a piacok egyöntetűen ráeszméltek, nagyon nagy baj lehet a jelzálogpiacokból. A válság egy évvel később teljes üzemmódba kapcsolt, és bár sok minden változott, teljesen még most sem vagyunk túl rajta.

Hogy számoljuk ki, jár-e munkába járási kedvezmény?

Gazdaság2017.08.11, 10:59

A mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességének a feltétele, hogy a munkatársunk lakóhelye legalább 60 kilométerre legyen a munkavégzés helyétől vagy az oda-vissza utazás napi szinten több időt vegyen igénybe, mint három óra. De hogy számoljuk ezt ki?

A gazdagok vagyonáért folyik a harc Norvégiában

Archívum2017.08.10, 14:33

Súlyos kérdés lett Norvégiában a gazdagok megadóztatása, ahogy a skandináv államban a jövő hónapban választásokat tartanak. A nagy vita azon robbant ki, hogy vajon a vagyonadó vagy a könnyítés állna-e inkább a gazdaság érdekében.

8 hiba, amivel eláshatjuk magunkat a munkahelyen

Gazdaság2017.07.13, 12:31

A nyafogás, a túlbuzgóság, a pletyka legalább akkora hiba egy munkahelyen, mint folyton a Facebookon lógni, de nem sokkal jobb a helyzet, ha megesszük a kolléga ebédjét a hűtőből és közben hevesen politizálunk.

Nálunk tízből csak három munkahely családbarát

Gazdaság2017.07.12, 16:04

Tízből hét magyar munkahely nem működik családbarát módon, a szerencsésebb helyeken rugalmas munkaidő-beosztással vagy a távmunka lehetőségével segítik a szülőket – derült ki a Regio Játék felméréséből. A legtöbb szülő 10 vagy 15 nap szabadságot tud kivenni idén nyáron, az ideális ennek minimum a duplája lenne.

Mindennapi élethelyzetek ruhában és anélkül - Fotók! (18+)

Life.hu2017.07.05, 18:17

Különleges fotósorozatot készített egy német fényképész: hétköznapi élethelyzeteket jelenített meg ruhában és ruha nélkül. 

A megváltozott munkaképességűek harmadának van már munkahelye

Gazdaság2017.06.28, 15:19

A rehabilitációs kártya kiterjesztése, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő új munkaerőpiaci programok, illetve a rehabilitációs hozzájárulás 19 százalékos megemelése az idei évben tovább javította a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeit. A Trenkwalder becslése szerint mára az érintett kör foglalkoztatási rátája elérte a 34 százalékot.

Nem kérek a munkahelyi női kvótából!

She2017.06.30, 12:30

Már nem először futok bele olyan álláshirdetésbe, ahol kiemelik, hogy vagy egy női kvótát szeretnének betölteni, vagy előnyben fogják részesíteni a női jelentkezőket.

Ezek a legmenőbb OKJ-s képzések a nőknél

Gazdaság2017.06.27, 10:19

A nők körében legnépszerűbb OKJ-s képzések Top listája szerint továbbra is a pénzügyi-gazdasági területek vonzzák legjobban a hölgyeket, de egyre többen választják a sportedzői képzést is.

Minden második IT-s munkahelyváltást fontolgat

Gazdaság2017.05.18, 14:59

A 30 és 40 év közötti informatikusok keresnek a legjobban jelenleg Magyarországon, többségében multiknál dolgoznak  a hazai IT szakemberek, akik döntő többségükben mérnök-informatikus végzettségűek, és a legfontosabbnak a versenyképes fizetést, a csapatszellemet és a fejlődés lehetőségét tartják, amikor munkahelyet választanak. És lehet is válogatniuk, ugyanis legalább 10–15 ezerrel több informatikusra lenne szükség a munkaerőpiacon.

Itt az új őrület, dolgozzon a szabadban

Gazdaság2017.05.18, 16:16

Egyre népszerűbb a cégek között a kültéri munka. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a vállalatok felismerték a szabadtér jótékony hatását. Több kutatás is kimutatta, hogy hatékonyabb a munkavégzés, ha közelebb van a természet, bár kétségtelen, hogy néhány hátránnyal is számolni kell.

500 új munkahelyet hoz létre az indiai Tata Budapesten

Gazdaság2017.04.18, 15:01

A keleti nyitás stratégiájának újabb sikere, hogy a Tata Consultancy Services (TCS) indiai szolgáltató központ 500 új munkavállalóval és ötezer négyzetméter új irodaterülettel bővíti kapacitását Budapesten – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a TCS irodaavatójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón ma Budapesten.

Ezek a legvonzóbb munkahelyek a magyarok számára

Gazdaság2017.04.05, 13:29

Nem okozott meglepetést, hogy mely cégek kerültek a legvonzóbb hazai munkáltatók közé, és nyerték el a Randstad Employer Brand díjakat, amelyeket a világ legnagyobb független, munkáltatóimárka-kutatására alapozva ítéltek oda.