gyógyszer

címke rss

Környezetük küzd a nyughatatlan gyerekekkel

Itthon2007.10.18, 08:20

Húszmillió gyógyszerfüggő gyerekkel riogat az egyik legtekintélyesebb üzleti lapban, az Economistban indított reklámkampány. A kampány arra a problémára hívja fel a figyelmet, hogy egyes vélemények szerint a gyógyszerekkel lenyugtatott, hiperaktív gyerekek örökre gyógyszerfüggők lesznek. Magyarországon az a gyakoribb, hogy a hiperaktív gyerekek szülei inkább nem fordulnak pszichológusokhoz, pszichiáterekhez, annyira tartanak az orvosságoktól. Az iskolák viszont nehezen bírkóznak meg a lassítani képtelen gyerekekkel, az ostor pedig sokszor a többi diákon csattan.

Nagyobb hasznot akarnak a patikusok

Archívum2007.10.11, 08:37

Az idén a gyógyszertárak forgalma mintegy 14 százalékkal csökken, a lakosság pedig körülbelül 21 milliárd forinttal költ több pénzt gyógyszerre, mint tavaly - derül ki a Magyar Gyógyszerészkamara (MGYK) és a Gyógyszer-nagykereskedelmi Szövetség legújabb prognózisából. Az első félévben körülbelül tízmilliárd forinttal csökkent a gyógyszertárak forgalma.

Kovács Dóra: "Oldjuk a szorongást!"

Vendégszoba2007.10.02, 14:37

Az óvodáskori alvásproblémát okozhatja rossz szokás, de szorongás is; a terhesség megszakításáról törvény szerint a nők dönthetnek; a középső gyerekre (is) nagyon oda kell figyelnünk, és talán mi magunk is tehetünk róla, ha megcsalnak... A Vendégszobában dr. pszichiáter, a Babázó állandó szakértője válaszolt olvasóink terhességgel, betegségekkel, gyereknevelési és párkapcsolati dilemmákkal kapcsolatban feltett kérdéseire.

Karcsúsító szőlőterápia

Női Lapozó2007.09.12, 09:03

Nagymértékben gyógyszer, kismértékben orvosság - ezt a szólást a borra mondják, de a szőlőre igaz. Az Énekek Énekében szőlővel erősíti magát az, aki betege a szerelemnek. A 19. században egy ideig virágzott az uvárium, azaz a kizárólag szőlőre épülő gyógykúra. Most pedig villámgyorsan le is fogyhatsz vele!

Üveggyönggyel veszik meg a gyógyszermilliárdokat

Itthon2007.09.04, 15:39

A repigolyóstolltól az ingyengyógyszerig, a csinos marketingesek szép szemétől a térítésmentes konferencia-üdülésekig mindent bevetnek a magyar gyógyszerforgalmazók, hogy magukhoz édesgessék a gyógyszereket megrendelő háziorvosokat, és ezzel a gyógyszerkassza minél nagyobb szeletét kaparintsák meg. A törvények a meggyőzés, lekenyerezés engedélyezett formáit csak az ésszerűség vázlatos kategóriájával korlátozzák, és bár minden gyógyszerforgalmazó etikusnak és törvényesnek tartja saját gyakorlatát, mindenki ismer olyan versenytársakat, akik a másik utat választják.

Zavaros szabály miatt büntethetik az orvosokat

Itthon2007.08.27, 07:45

Tiltakoznak az orvosok a gyógyszerfelírási szabály hibái miatt - olvasható a hétfői Népszabadságban. Míg a rendszer célja, hogy a doktorokat lehetőleg olcsóbb készítmények felírására ösztönözze, egyes esetekben a szakembereknek nincs választási lehetőségük. Sokszor a beteg érdekében rákényszerülnek arra, hogy drága gyógyszert rendeljenek, így viszont büntetésre számíthatnak.

Az EU-ban még kapható a májkárosító ausztrál gyógyszer

Nagyvilág2007.08.13, 08:25

Az Európai Unió még nem riadóztatta a tagállamokat azzal a májkárosodást okozó fájdalomcsillapítóval kapcsolatban, amelyet Ausztráliában mellékhatásai miatt szombaton betiltottak. A csontbetegségek kezelésére is szolgáló készítmény Magyarországon is forgalomban van.

Itthon még nem fogyott a betiltott gyógyszerből

Itthon2007.08.13, 17:22

Magyarországon is kapható, de még egyetlen dobozzal sem adtak el eddig a Prexige nevű gyógyszerből, amelyet súlyos mellékhatásai miatt Ausztráliában szombaton betiltottak. A gyógyszerészeti intézet állítja, nincs szükség semmilyen intézkedésekre, így a forgalmazás felfüggesztésére, mivel nálunk szigorúbban körülhatárolt a szer alkalmazási köre. A gyártó szerint a nem megfelelő dózis okozhatta a mellékhatásokat, és továbbra is dicséri a gyógyszert.

Lövésekkel állították meg a feldühödött autóst

Itthon2007.08.02, 12:27

Lövésekkel sikerült csak megállásra bírnia a soproni rendőröknek egy menekülő autóst szerdán. A férfi saját elmondása szerint sört és gyógyszereket is fogyasztott, és a határállomáson kibontakozott vita során vesztette el önuralmát, amikor az iratait ellenőrző határőr közölte vele: kikapcsolt biztonsági öve miatt feljelenti.

Kamasz lány rabolt a kábítós trükkel

Itthon2007.07.30, 17:13

Gyógyszerrel elaltatott, majd kifosztott egy tehetős férfit egy 17 éves lány Karcagon. A lány több millió forintot zsákmányolt öntudatlan áldozatától. A rendőrség azonosította az elkövetőt, és a házkutatás során előkerült az elrabolt értékek jelentős része is.

Gyógyszeres kasztráció

Tabu2007.07.17, 11:19

Skóciában komoly utókezelésre számíthatnak a szexuális bűnelkövetők, szabadulás után olyan szereket kapnak, amik csökkentik a szexuális libidót.

A szegényeket elriasztja a vizitdíj

Itthon2007.07.14, 09:09

Leginkább a kevésbé iskolázottabbakat és az alacsony keresetűeket riasztja el a vizitdíj attól, hogy orvoshoz forduljanak. A GfK adatai szerint az emberek 11 százaléka nem tudja kifizetni a gyógyszereit - írja a Népszabadság.

Ősztől az OMV-kutaknál is vehetünk gyógyszert

Gazdaság2007.07.10, 10:30

Szeptembertől már az OMV egyes töltőállomásainál vásárolhatunk vény nélkül kapható gyógyszereket.

Csökken 550 gyógyszer ára

Itthon2007.07.01, 20:39

Jellemzően vérnyomáscsökkentők és fájdalomcsillapítók vannak azon 550 gyógyszer között, amely ára július elsejével csökken. Az árcsökkenés mértéke változó, 20 és 80 százalék között ingadozik.

Szerbiában landolhattak a kiügyeskedett rákgyógyszerek

Itthon2007.06.26, 15:57

Szegeden fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint illegálisan kereskedett drága gyógyszerekkel. A Népszabadság úgy tudja, a gyógyszerügynök onkológusokkal íratta fel a rák elleni készítményeket, majd Szerbiába csempészte őket.

Illegális gyógyszerkereskedőt fogott el a rendőrség

Itthon2007.06.26, 19:50

Csalás miatt nyomoz a rendőrség az ellen a férfi ellen, akinek személyét 24 millió forint értékű gyógyszer lefoglalásával kötik össze a rendőrök Szegeden - közölte a BRFK kedden.

"Magamon éreztem, hogy jó" - bevált a madárkór-vakcina

Itthon2007.06.13, 12:56

Sikerrel zárultak a magyar H5N1-vakcina emberi tesztjei, a madárinfluenza ellen hatásos szernek semmiféle mellékhatása nincs. A miniszteri biztos elmondta, hogy többtucatnyi ország megvásárolná a gyártási technológiát. A gyártó cég szóvivője ugyanakkor "üzleti okok" miatt nem árulta el, hogy eladták-e már valakinek az illetékesek szerint egyedülálló gyógyszert.

Megcsavart számokkal érvel Gyurcsány

Itthon2007.05.16, 10:32

Büszkélkedett egy vizitdíjas felméréssel és boncolási adatokkal is riogatott Gyurcsány Ferenc, hogy így érveljen az egészségügyi reform mellett, némi utánajárással azonban az [origo] kiderítette, hogy nem éppen ugyanazt jelentik a számok, mint amiről a miniszterelnök beszélt. Mégse annyira jó gyógyszer a hálapénz ellen a vizitdíj és lehet, hogy nem is kezelnek félre annyi beteget.

Rajnavölgyi Éva: Az őssejtek felhasználási lehetőségeit is kutatjuk

Vendégszoba2007.05.14, 15:21

Rajnavölgyi Éva a debreceni Immunológiai Intézet vezetője. Az egyetem elvégzése után rögtön az immunológiai kutatások területén kezdett dolgozni. A legnagyobb intellektuális örömöt a kutatómunkában találja meg, és ezt még fokozza, ha ebből valamennyit átadhat hallgatóinak, fiatal kutatóknak. Úgy véli, a kutatásnak sosincs vége. A Vendégszobában az immunrendszerről és a kutatóintézetről egyaránt beszélgetett a látogatókkal.

Kunyerálják a kórházak a tetanuszoltást

Itthon2007.05.07, 18:03

Több nagy kórház is jelezte, hogy nincs elég tetanusz elleni oltóanyaguk, bár volt olyan intézet is, ahol még van tartalék. Az ellátási gondot az okozza, hogy a gyógyszert külföldről hozzák, Magyarországon ugyanis megszűnt a gyártása. Az ÁNTSZ szerint viszont nincs gond, de amúgy sem tudnak a tetanuszoltás forgalmába beleszólni.

Több száz gyógyszer lesz olcsóbb májusban

Itthon2007.04.29, 22:35

Közel 350 gyógyszer 8,3 százalékkal lesz olcsóbb májustól. Az árváltozás többek között vérnyomáscsökkentőket, szívgyógyszereket, antibiotikumokat érint.

Dénes Balázs: A kormány se véletlenül sért törvényt

Vendégszoba2007.04.17, 15:34

Sorra indítja - és nagyrészt nyeri is - a pereket a Társaság a Szabadságjogokért az állami hivatalok ellen, a jogvédő szervezet elnöke szerint azonban ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy a mostani kormány rosszabb lenne az előzőeknél. Dénes Balázs a Vendégszobában beszélt arról, hogy miért nem hord fegyvert, hogy szerinte Gergényi Péternek mennie kellett volna, és arról is, miért tartja gyengének a magyar sajtót.

A pánikbetegség kivédése

Babalapozó2007.04.04, 11:08

Sok olvasó fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy gyermeket szeretne, de pánikbetegsége miatt gyógyszert szed, és attól fél, hogyha elhagyja a gyógyszert újból jelentkeznek a pánikrohamok. Nekik szeretnék segíteni ezzel a cikkel, amelyben a betegség tüneteivel, kialakulásával és kognitív terápiás megközelítésével foglakozom.

Gyógyszerek okozták Anna Nicole Smith halálát

Női Lapozó2007.03.27, 11:51

A hivatalos álláspont szerint túladagolta a gyógyszereit az egykori Playmate, Anna Nicole Smith. A szakértők állítják: csupán szerencsétlen balesetről van szó.

Műtéteket törlő kórházat meszeltek el

Itthon2007.03.21, 12:18

Az idén létrejött betegvédő hivatal eddig három kórházat marasztalt el - közölte kedden a kormányzati szervezet vezetője. A szekszárdi kórház ellen azért indítottak eljárást, mert az intézményben határozatlan időre több műtétet elhalasztottak. A debreceni kórházat azért marasztalták el, mert 16 rákbeteg nem kapott gyógyszert, a Heim Pál Gyermekkórházat pedig azért, mert több esetben 5 ezer forintot kértek a szülőktől.

Lombikprogram: drága gyógyszerek, bizonytalan jövő

Női Lapozó2007.03.19, 13:47

Tizenhétezer aláírás gyűlt össze az államilag támogatott lombikprogramok számának csökkentése, valamint a magas gyógyszerárak ellen, s bár vannak biztató jelek, úgy tűnik, még ez is kevés.

Terjed a patikán kívüli gyógyszer

Itthon2007.03.18, 10:27

Patikán kívüli gyógyszer forgalmazásra eddig 22 benzinkútnak és üzletnek adott engedélyt az ÁNTSZ - közölte az egészségügyi tárca. A Mol mellett gyógyszereket lehet kapni több Shell és Agip benzinkútnál is.

Mikola szerint az elavult gyógyszer lesz olcsóbb

Itthon2007.03.06, 18:08

Mikola István szerint nem segít sokat a betegeken, hogy áprilistól ezer gyógyszer ára csökken, többnyire ugyanis - állítja a fideszes politikus - csak az elavult gyógyszerek lesznek olcsóbbak. A gyógyszerészkamara alelnöke is csak szépségtapasznak tartja a csökkenést a januári áremelkedéshez képest.

Áprilistól ezer gyógyszer lesz olcsóbb

Itthon2007.03.05, 18:16

Az árverseny miatt áprilistól ezer, tb-támogatást élvező gyógyszer ára lesz olcsóbb, átlagosan 16 százalékkal - jelentette be az egészségügyi miniszter. Az árváltozás kivétel nélkül minden gyógyszertípust érint. Az árcsökkenést ugyanaz a törvény váltja ki, amely miatt januárban drágultak a gyógyszerek.

Agyvérzés ellen - gyógyszerrel, gyümölccsel

Mindentudás egyeteme2007.02.25, 13:57

A modern orvostudomány szerint a betegségek megelőzése nem csak olcsóbb, hanem hatékonyabb módszer is. Kis odafigyeléssel az agyvérzés is kivédhető.

Állítólag rosszul bánt a lányával Anna Nicole Smith

Női Lapozó2007.02.15, 17:21

Alig egy hete halt meg Anna Nicole Smith, egyre több botrányos részlet derül ki az életéről. Most a volt bébiszitter vádjai derültek ki: Quethlie Alexis azt állítja, Anna nem táplálta rendesen a kislányát, folyamatosan gyógyszereket szedett, és viszonya volt egy magas rangú bahamai tisztségviselővel.

Gyógyszerháborúvá dagad a szegények gyógyítása

Nagyvilág2007.02.06, 13:53

Betegek milliói izgulhatnak, hogy a svájci Novartis gyógyszeróriás megnyeri-e az indiai állam ellen indított keresetét. A cég azért perel, mert az indiai szabadalmi törvények lazábban kezelik a gyógyszerek védelmét, így az eredeti ár töredékéért tudnak indiai cégek létfontosságú szereket előállítani. A Novartis a szellemi tulajdon védelmére, míg India az elszegényedett országokban élő betegek millióinak jogaira hivatkozik.

Interneten is lehet gyógyszert rendelni

Itthon2007.02.05, 13:17

81 patikából már lehet interneten keresztül gyógyszert rendelni. A péntek óta működő rendszerhez várhatóan újabb gyógyszertárak csatlakoznak majd. Vényköteles orvosságokért továbbra is személyesen kell elmenni a patikába.

Nagy utazás kisbabával 2. rész

Babalapozó2007.01.27, 05:45

A repülést megszerveztük, a repülőjegyeket megvettük. A következő, szintén nagy odafigyelést és sok utánajárást igénylő feladat az volt, hogy megszervezzük a gyerek külföldi egészségügyi ellátását, és összekészítsük azokat a gyógyszereket, amire külföldön szükség lehet.

Gép segít gyógyszert venni a benzinkúton

Itthon2007.01.24, 15:47

Szerdától a Mol öt benzinkútjánál már lehet recept nélkül kapható gyógyszert venni. A négy fővárosi és egy vidéki kútnál közel 50-féle orvosság kapható, köztük fájdalomcsillapítók és vitaminok. A gyógyszer kiválasztásában egy gép segít a vásárlóknak. Az egyik ilyen benzinkút közelében lévő patika munkatársa azt mondta, nem félnek a konkurenciától.

Szerdától már a benzinkutas is ad gyógyszert

Itthon2007.01.23, 17:58

Öt benzinkútnál szerdától már árusítanak több vény nélkül kapható gyógyszert - közölte az [origo]-val az egészségügyi tárca. Az ÁNTSZ-hez eddig közel 40 benzinkút és üzlet adott be kérelmet patikán kívüli készítmények forgalmazására.

Enyhülhet a receptszigor

Itthon2007.01.17, 13:27

Szigorúsága miatt visszaküldte az Egészségügyi Minisztériumnak a szigorú receptfelírási tervezetet a kormányfő. Így enyhülhet a legolcsóbb gyógyszer felírásáról szóló javaslat  - írja a Népszabadság. A tárca az [origo]-nak tagadta, hogy enyhítenék a tervezetet.

Nem úszhatja meg mindenki a drága gyógyszert

Itthon2007.01.17, 17:36

Három konkrét gyógyszer árváltozásának ellenőrzésével próbáltunk rendet vágni az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok között. Az általunk kiválasztott mindhárom termék ára több mint 40 százalékkal emelkedett keddtől, és az sem segít mindegyiknél, ha egy program segítségével olcsóbb helyettesítő szert keresünk. Az olcsóbb gyógyszerekben sokan nem bíznak, pedig a miniszter és gyógyszerészeti intézet vezetője szerint nincs mitől tartaniuk.

Előnyben vannak az olcsó gyógyszert gyártók

Gazdaság2007.01.17, 10:46

Teljes a káosz a gyógyszerpiacon; a cégek többsége nem tud előre tervezni. A tegnaptól megváltozott gyógyszerfelírási rendszer hatása kiszámíthatatlan a forgalmukra. A rendelet komoly előnyökhöz juttathatja azokat a gyártókat, akik a versenytársaké alá tudják szorítani saját termékeik árát - írja a Világgazdaság.

Fantom-gyógyszertől óvják az orvosokat

Itthon2007.01.16, 21:42

Előfordulhat, hogy az orvosok olyan készítményt írnak majd fel a betegeknek, amely nem is kapható a patikákban - állítja a gyógyszerészkamara. Ennek oka, hogy az orvosoknak februártól az azonos hatóanyagú gyógyszerek közül a legolcsóbbat kell felírniuk. Több ilyen olcsó készítményt azonban csak törzskönyveztek, piacra még nem dobták őket. A fantom-gyógyszerek problémáját elismerte az egészségügyi tárca is.

Bonyolultan drágultak a gyógyszerek éjféltől

Itthon2007.01.16, 11:29

Több ezer gyógyszer ára emelkedik keddtől. A változások oka, hogy megváltozott a készítmények támogatása. A gyógyszerészkamara szerint 1600 gyógyszer ára 50 százalékkal nő. A kormány szerint viszont a drágulás átlagosan legfeljebb 18 százalék lesz, az orvosoknak ugyanis kötelező lesz az azonos hatóanyagú orvosságok közül az olcsóbbat felírni.

Mégis maradnak ingyenes gyógyszerek

Itthon2007.01.05, 15:25

Nem szűnik meg teljesen az ingyengyógyszer. Tizenkét betegség - például a veseelégtelenség, a vérzékenység, az AIDS - kezelésére szolgáló gyógyszerek a jövőben is ingyenesek maradnak. Ezek azonban egyedi beszerzésű készítmények, patikákban nem kaphatóak. 

289 fajta gyógyszer lesz a benzinkutaknál

Itthon2007.01.04, 16:18

Közzétették azoknak a gyógyszereknek a listáját, amelyek hamarosan kaphatók lesznek patikákon kívül, jellemzően a benzinkutaknál és áruházakban is. Négy gyakran vásárolt gyógyszerhez viszont nehezebben lehet majd hozzájutni, mert vénykötelessé teszik őket. A Fidesz szerint az utóbbbi intézkedés célja, hogy több vizitdíjat szedhessenek be.

A gyógyszerkasszán is spórolna a kormány

Itthon2006.12.28, 11:23

Jelentősen drágulnának januártól a gyógyszerek térítési díjai egy, a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. Megszűnne az ingyenes gyógyszer, és csökkennének a támogatási kulcsok is. A megszorítással 50 milliárd forint pluszköltség hárulna a betegekre.  

Jelentősen drágulnak a gyógyszerek januártól

Itthon2006.12.28, 16:39

Átalakul jövőre a gyógyszerfinanszírozás rendszere. Megszűnik az ingyenes gyógyszer, és csökkenek a támogatási kulcsok is. A megszorítással 40 milliárd forint pluszköltség hárulna a betegekre, ha nem változtatnak gyógyszervásárlási szokásaikon.

Janka Zoltán: A szorongásra nem gyógyír az alkohol

Vendégszoba2006.12.07, 14:13

Janka Zoltán pszichiáter legmeghatározóbbnak az iskolákat tartja. Gyermekkorában jól rajzolt, szívesen tanult volna képzőművészeti iskolában, de végül a szegedi orvosi egyetemre került. Az orvosi diploma megszerzése után az idegsebészi pályát ajánlották neki. Ehhez azonban jellegzetes szakállától meg kellett volna válnia, amit nem vállalt, így lett belőle ideggyógyász. A lelki bajok biológiai gyökereinek kutatásával foglalkozik. Tanítványainak tisztességet, emberséget, az anyagi javakon kívül az egyéb értékek felfedezését kívánja, és Szent-Györgyivel szólva azt, hogy lássák, amit mindenki lát, de gondoljanak olyat, amit addig senki ...

Feljelentés helyett hálálkodnak a vérzékenyek

Itthon2006.11.30, 14:04

Mégsem tesz feljelentést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen a Hemofíliások Baráti Köre, miután megtudták, hogy a jövő héten érkezik abból a gyógyszerből, amelyből eddig hiány volt. A betegeket képviselő szervezet köszönőlevelet írt az OEP-nek, melyben azt kérték, hogy egyeztessenek velük a hemofíliások jövő évi ellátásáról.

Utolsó gyógyszerével tüntetett egy vérzékeny férfi

Itthon2006.11.29, 17:34

Idei utolsó adag gyógyszerét adta be magának szerdán a Képviselői Irodaház folyosóján Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének alelnöke. Tudomása szerint a vérzékenyek idei gyógyszerkészlete elfogyott. A hemofíliások szervezete feljelentést teszt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellen gondatlan veszélyeztetés miatt.

Érkezik az utánpótlás a hemofíliások gyógyszeréből

Itthon2006.11.29, 23:45

Egy héten belül érkezik utánpótlás a hemofíliások gyógyszeréből - közölte Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) igazgatóhelyettese szerdán, a biztosító budapesti székházában tartott sajtótájékoztatón.

Háromszáz gyógyszer lesz kapható a benzinkutakon

Itthon2006.11.28, 18:40

Háromszáz készítményt lehet majd patikán kívül árusítani januártól, a benzinkutak, hipermarketek vezetői már készülnek az új áruk értékesítésére. A gyógyszerész kamara továbbra is kitart amellett, hogy negatív következményei lesznek a liberalizálásnak.

Hashajtó biztosan lesz a benzinkutakon

Itthon2006.11.27, 14:12

Ugrásra készen várja több benzinkúthálózat és szupermarketlánc, hogy nem vényköteles gyógyszereket árulhasson januártól. A [origo] által megkérdezett cégek azt ígérik, hogy minden üzletükben lehet majd telefonon vagy interneten tájékozódni az orvosságokról. A patikákon kívül kapható hatóanyagok végleges listája decemberre áll össze, egyelőre aranyér és tyúkszem elleni kenőcsök, hashajtók és fájdalomcsillapítók szerepelnek rajta.

Ha nem áll fel... (18+)

Tabu2006.11.24, 17:28

Ha nem jön létre merevedés, vagy idő előtt lankad a vágy, a férfiak többsége valamilyen gyógyszerhez nyúl, és tünetileg kezeli a problémát, a valós ok megmarad. Csak semmi stressz, csak semmi szex!

Elzárják az olcsó gyógyszertől a szegény országokat

Nagyvilág2006.11.23, 12:26

Semmibe veszik a fejlett országok azt a nemzetközi egyezményt, melynek értelmében lejárt szabadalmú olcsó gyógyszereket kellene juttatniuk a szegényebb országoknak - állítja az Oxfam brit jogvédő szervezet. Ehelyett egyre szigorúbb szabadalmi szabályokkal védik a gyógyszercégek monopóliumait, a szegény országokban pedig egekbe szöknek a gyógyszerkiadások. A fejlett országok ráadásul szemrebbenés nélkül, a nyereséget zsebre téve nyúlják le az egyedi hatóanyagokat a fejlődő országokból.

Nem tartanak a gyógyszerektől a magyarok

Itthon2006.11.20, 11:28

A TÁRKI összehasonlító európai felmérése szerint a magyarok az átlagnál jobban bíznak az orvosok által felírt gyógyszerekben, és a többségüket nem aggasztják az esetleges mellékhatások. A kiváltott orvosságokat a lakosság háromnegyede szabályosan, az előírásoknak megfelelően szedi. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a magyarok jobban szeretik a receptre felírt gyógyszereket a patikákban kapható egyéb készítményeknél.

Megszavazták az új gyógyszertörvényt

Itthon2006.11.20, 18:21

Az Országgyűlés elfogadta hétfőn az új gyógyszertörvényt, ez azt jelenti, hogy januártól több recept nélkül kapható gyógyszerhez a benzinkutaknál és a szupermarketekben is hozzá lehet majd férni. A gyógyszerész kamara azt tervezi, hogy a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, a Fidesz pedig erről is megszavaztatná az országot.

Genomikai X-díj a gyors és olcsó szekvenálásért

Tudomány2006.10.31, 07:51

Az első magánűrhajó sikere után az X-díj Alapítvány ismét 10 millió dolláros díjat ajánlott fel a világ kutatóinak. A feladat most egy olyan eljárás kidolgozása, amely az emberi örökítőanyag bázissorrendjének gyors és olcsó meghatározását teszi lehetővé. Ez nélkülözhetetlen például a személyre szabott gyógyászat létrejöttéhez, ahol a gyógyszert a beteg saját genetikai jellemzőire szabva írnák fel a jövőben.

Drágaságot is hozhat a gyógyszeres bekeményítés

Itthon2006.10.18, 13:06

Meg lehet-e fékezni a gyógyszerekre költött hatalmas összeg növekedését? Rá lehet-e bírni az embereket arra, hogy ne szedjenek feleslegesen különböző pirulákat? És mindennek eredményeként lehetséges-e, hogy több pénz jut a hatékony gyógyításra? Az Egészségügyi Minisztérium szerint igen, és már kész törvényjavaslatokkal is előállt. Az általunk megkérdezettek - szakértő, ellenzéki politikus és piaci szereplők - viszont némileg árnyalják a képet.

Szemétbe kerül az orvosságok harmada

Itthon2006.10.16, 08:10

A betegeket is érdekeltté teszi a takarékosságban a gyógyszerkiadások ésszerűsítésére hivatott törvényjavaslat - írtja a Népszabadság. A takarékosságra szükség is lesz, mivel a lap által idézett felmérés szerint az államtól támogatásként, illetve a saját zsebből a gyógyszerekre költött pénz jelentős része a szemétbe kerül.

Már részleteket is közölt reformjairól Molnár Lajos

Itthon2006.10.11, 18:24

Megszűnik az ingyen gyógyszer, az orvosoknak büntetést kell fizetniük, ha indokolatlanul drága gyógyszert írnak fel - többek között ezeket tartalmazza az a kormány által elfogadott javaslat, amelynek célja a gyógyszerkiadások lefaragása. A kormány szerdán még két további az egészségügyi reformmal kapcsolatos törvényjavaslatot fogadott el: a szabad patikaalapításról és az egészségbiztosítási felügyelet létrehozásáról. A javaslatokat támadja a Fidesz, az orvosi kamara és a hazai gyógyszergyártók is.

Büntetnék az oktalanul drága gyógyszert író orvosokat

Itthon2006.10.03, 09:07

Pénzbüntetés várhatja a háziorvoskat jövőre, ha nem tudnak elfogadható indokot mondani arra, miért írtak fel drágább gyógyszert, ha lett volna olcsóbb is. Erről az egészségügyi miniszter számolt be kedden.

Bírósághoz fordult Molnár a patikusok miatt

Itthon2006.09.29, 22:05

Az egészségügyi miniszter bírósághoz fordult pénteken, mivel a Magyar Gyógyszerész Kamara kérése ellenére nem vonta vissza sztrájkfelhívását. Csütörtökön országszerte két órával később nyitottak ki a patikák, így tiltakoztak az ellen, hogy a jövőben benzinkutaknál, hipermarketekben is lehessen kapni egyes gyógyszereket.

Brit minisztereket masszíroztak a nyomuló gyógyszercégek

Nagyvilág2006.09.28, 15:07

Enyhe fenyegetésekkel és rámenős nyomulással győzködte az elmúlt hónapokban több befolyásos gyógyszercég is a brit kormány tagjait, hogy segítsenek elérni egy-egy drágább készítményük szélesebb körű felhasználását - állítja a Guardian. A gyógyszerek engedélyezéséről döntő Nice ugyanis szigorúan kirostálja a drágább és nem feltétlenül hatékonyabb termékeket.

Ablakban dolgoztak a sztrájkoló patikusok

Itthon2006.09.28, 17:44

A gyógyszertárak csütörtökön reggel országszerte két órával később nyitottak ki, így tiltakozva a terv ellen, amely szerint a jövőben benzintkutaknál, hipermarketekben is álrulnának különböző készítményeket. Igaz, az akció során is kiszolgálták a vevőket a kisablakokon. Az általunk megkérdezett vásárlók többsége egyetértett a patikusok akciójával, amit az egyik vásárló az [origo]-nak azzal indokolt: "cipőt a cipőboltból, gyógyszert a patikából". Az egészségügyi miniszter viszont jogsértőnek tartja a tiltakozást.

Daniel Smith: halálos gyógyszerek

Női Lapozó2006.09.28, 14:32

Tovább folyik a nyomozás Anna Nicole Smith fiának halála ügyében: a halottkémek szerint nem gyilkosság és nem öngyilkosság történt - valószínűleg egy halálos gyógyszer-kombináció áll a háttérben.

Később nyitnak csütörtökön a gyógyszertárak

Itthon2006.09.27, 08:30

A patikaliberalizáció ellen tiltakozva két órával később nyitnak csütörtökön országszerte a gyógyszertárak - erről döntött a gyógyszerész kamara elnöksége. A patikusok azt nehezményezik, hogy a kormány tervei szerint bizonyos recept nélkül kapható gyógyszerek a patikák mellett máshol is beszerezhetőek lennének.

Több gyógyszert szednek a magyarok az átlagnál

Itthon2006.09.15, 17:49

A magyarok jóval több gyógyszert szednek, és többször is járnak orvoshoz, mint az átlag európai - derül ki a TÁRKI 2005-ben végzett vizsgálatából. A felmérés szerint a felnőtt lakosság nagy része ráadásul tudja is, hogy túl sokszor megy orvoshoz ahelyett, hogy saját maga törődne az egészségével.

Molnár előnyöket ígér, Mikola drágaságot jósol

Itthon2006.09.12, 18:10

Könnyebben juthat a lakosság gyógyszerhez, ha megvalósul a január 1-től tervezett patikaliberalizáció az egészségügyi miniszter szerint. Molnár Lajos a vény nélkül kapható szerek patikán kívül árusítása mellett is érvelt, míg a fideszes Mikola István szerint ezzel meg fog emelkedni a gyógyszerfogyasztás. Az Orbán-kormány tárcavezetője azt jósolta, hogy az intézkedések miatt az egekbe fognak emelkedni a gyógyszerárak.

Kezelhetetlen tbc-kórokozó terjed a világban

Nagyvilág2006.09.06, 12:47

Egyre terjed a világban, az eddigi összes gyógyszernek ellenálló, új tbc-baktériumtörzs, ami miatt a WHO külön figyelmeztetést tett közzé. Az újfajta kórokozó még a fejlett országokban is 30 százalék körüli halálozási mutatókat produkál a megfertőzöttek körében, és Kelet-Európától, az Egyesült Államokig mindenhol megtalálták már. A legkomolyabb veszély Afrikában fenyeget, ahol a sokmillió legyengült immunrendszerű HIV-fertőzött körében mérhetetlen pusztítást végezhet.

Új díjakról és a potyázókról is dönt a kormány

Itthon2006.09.01, 12:51

Hamarosan kiderülhet, hogy lesznek-e új díjak az egészségügyben. A kormány ugyanis az előzetes bejelentések szerint a pénteken záruló ülésén dönt az első egészségügyi reformlépésekről. Az egy hónapja nyilvánosságra hozott kormányzati vitaanyag, az úgynevezett zöld könyv még csak kérdéseket tett fel: egyebek mellett a vizitdíj bevezetéséről, a potyautasok kiszűréséről, a vény nélküli gyógyszerek benzinkutaknál történő árusításáról, valamint az egy vagy több biztosítós modellről.

Gyógyszerhiányt tapasztalnak a babára vágyók

Itthon2006.08.31, 11:21

Időről időre elfogy a patikák polcairól egy, a vetélés veszélyét csökkentő gyógyszer, amely hivatalosan nem helyettesíthető más készítménnyel. Azok a babára vágyó nők, akiknek szüksége van erre a szerre, hetekig járhatnak gyógyszertárról gyógyszertárra, míg rátalálnak egy-egy megmaradt dobozra. Vannak, akik internetes fórumokon kutatnak mások megmaradt készletei után, vannak akik külföldre utaznak, hogy - akár pluszpénzért - beszerezhessék a gyógyszert.

Dr. Tímár József: Hol tart a modern rákgyógyászat?

Vendégszoba2006.08.30, 19:43

"Őszintén remélem, hogy mielőtt nyugdíjba vonulok, ami 15 évet jelent, legalább a leggyakoribb ötven emberi daganatféleségre már rendelkezni fogunk legalább egy klinikailag is hatékony célzott gyógyszerrel" - Dr. Tímár József rákkutató, az Országos Onkológiai Intézet professzora volt a vendégünk.

Megint felhozták az ingyengyógyszer eltörlését

Itthon2006.08.29, 16:04

Elképzelhető, hogy a jövőben fizetőssé válnak az eddig térítésmentes gyógyszerek az egészségügyi tárca államtitkára szerint. Molnár Lajos miniszter már a múlt héten azt mondta, hogy az ingyenesség növeli a gyógyszerfogyasztást. Nincs még döntés viszont a vizitdíjról és a betegszállítás rendszerének átalakításáról.

Megszüntetné a gyógyszerek ingyenességét Molnár

Itthon2006.08.23, 09:55

A gyógyszerfogyasztás visszaszorítása érdekében az egészségügyi miniszter szerint indokolt lenne, hogy a jelenleg ingyenes gyógyszerekért a jövőben minimális térítési díjat kelljen fizetni. Molnár Lajos szerint gyógyszerek ingyenességéről, valamint a tb-fizetés ellenőrzéséről augusztus végéig dönt a kormány.

Méreg vagy gyógyszer? - partyk a Szigeten

Partytár2006.08.08, 15:41

Egy év feszült várakozás után ismét itt a Sziget, amelynek elektronikus zenei vonulata sem lebecsülendő, sőt. Ismét föllép többek között a Prodigy, a The Orb, a Coldcut, a Guru's Jazzmattaz, Natacha Atlas, a hírneves dj-k közül pedig az argetinok büszkesége, Hernan Cattaneo, djane Storm, dj Mylo, Anthony  Rother és persze még sokan mások.

Kórházrangsor helyett tiszta WC-t akarnak a betegek

Itthon2006.08.02, 11:24

Politikusokat, kórházigazgatókat, betegeket és szakértőket faggatott az [origo] azokról a kérdésekről, amelyeket a kormány az egészségügyi zöld könyvben fogalmazott meg. A Fidesz szerint ingyenes alapbiztosítást lehetetlen összeállítani, abba ugyanis a beavatkozások többsége beletartozik. A magánkórház vezetője szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszereket benzinkutaknál is lehessen kapni. Az [origo] által megkérdezett betegek nem kíváncsiak a kórházak közötti rangsorra, helyette tiszta kórházi WC-ket akarnak.

A baptisták orvoscsoportot küldenek Bejrútba

Nagyvilág2006.07.27, 23:13

Bejrútba utazik csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat négyfős orvoscsoportja, egymillió forint értékben gyógyszereket és műszereket is visznek magukkal.

Rohammentes életmód

Mindentudás egyeteme2006.06.21, 11:14

A közelmúltban az év gyógyszerévé választottak egy antiepileptikumot, amelynek tesztelésében magyar kutatók is részt vettek.

A választók fele becsapva érzi magát

Itthon2006.06.15, 08:20

Az emberek többsége hallott a tervezett megszorításokról és elutasítja azokat - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet felméréséből. Az intézkedések közül a legtöbben a gyógyszer és gáz árának emelését utasítják el, leginkább pedig a minisztériumi elbocsátásokat támogatják.

Két százalékkal drágulnak a gyógyszerek

Itthon2006.06.14, 18:58

Júliustól átalakul a gyógyszerár-támogatási rendszer. Ezentúl hatóanyag alapján támogatják a készítményeket: mindez azt jelenti, hogy azonos hatóanyag esetén az olcsóbb készítményeket fogja támogatni az OEP. Összegében 2 százalékkal drágulnak a gyógyszerek, 300-400 készítmény viszont olcsóbb lesz.

Jermendy György: Tea mindennap? Egészségére!

Vendégszoba2006.06.06, 13:04

Jermendy György belgyógyász, diabetológus, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. A vendégszobában az érdeklődők nemcsak a cukorbetegséggel, hanem más orvosi kérdésekkel kapcsolatban is kikérték a véleményét, a legtöbb kérdést - nem meglepő módon - a fogyókúrával, diétával kapcsolatban kapta.

Hamisított gyógyszerek öltek meg négy kínait

Nagyvilág2006.05.22, 06:16

További négy ember halálát okozták Kínában vélhetően hamisított gyógyszerek - jelentette be hétfőn a pekingi kormány. Ezzel a szóban forgó gyógyszerek okozta halálesetek száma kilencre emelkedett.

Feldmár András: Az LSD olyan volt, mint megtanulni angolul

Vendégszoba2006.05.15, 16:24

Feldmár András, Kanadában élő magyar pszichológus szerdán Budapesten tart előadást, de előtte még az [origo] Vendégszobájában válaszolt olvasóink kérdéseire. Elmondta, mi a véleménye az antidepresszáns gyógyszerekről, a csoportos szexről, a függőségek kezeléséről, az önbizalomhiányról, és természetesen szóba került a sok kollégája által bírált terápiás eszköze, az LSD.

Sok hamisított gyógyszert árulnak a neten

Itthon2006.05.15, 06:57

A nemzetközi gyógyszerforgalom tíz százalékát teszi ki a hamisított, álgyógyszerek gyártása. Ezeket elsősorban az interneten keresztül árusítják, de van olyan ország, ahol még a patikákba is bekerülnek a hamisítványok - írja a Népszabadság. Magyarországon elvileg nem kerülhet forgalomba álpirula, de a szakember arra figyelmeztet: csak gyógyszertárban szabad gyógyszert vásárolni.

Nékám Kristóf: Csak a hajlam öröklődik

Vendégszoba2006.04.27, 12:26

Nékám Kristóf allergológus többgenerációs orvos családból származik. Úgy véli, a civilizáció nem átok, csak meg kell tanulni élni vele. Az allergiát tükörnek tartja, mely megmutatja, hogy rosszul viszonyulunk a környező világhoz. Az allergia kialakulásában a szülők, a környezet felelősségére hívja fel a figyelmet. A Vendégszobában - többek között - jó tanácsokkal látta el az allergiától szenvedőket.

Béres fürdőszobájában osztotta a csodacseppet

Itthon2006.03.27, 15:03

A krumpli adta az ötletet a később világhírűvé váló Béres-csepphez még a hatvanas évek végén Béres Józsefnek, aki vasárnap hunyt el 86 éves korában. A rendőrség figyelte, 1975-ben kuruzslás miatt eljárás indult ellene, de sosem adta fel elképzelését: gyógyszer lesz találmányából. Erre egészen 2000-ig kellett várnia a Széchenyi-díjas kutatónak, akit az ezredfordulón az [origo] olvasói a negyedik legnagyobb élő magyar személyiségnek szavaztak meg.

Halálos csípés veszélye is kevés a támogatáshoz

Itthon2006.03.06, 16:57

Súlyos allergiája miatt egyetlen méhcsípésbe is belehalhat egy ceglédi férfi, mégsem juthat hozzá Magyarországon ahhoz a gyógyszerhez, amelynek szedésével néhány év alatt örökre megszabadulhatna betegségétől. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azzal utasította el a kérelmét, hogy kapható a kért készítménnyel azonos hatású, támogatott szer itthon is, a gyógyszerészeti szakvélemény szerint viszont ez nem igaz. Az allergiások szövetségének elnöke azt fontolgatja, hogy pert indít az OEP ellen.

A pszichiátriai betegek nagy része nem kap kezelést

Itthon2006.02.03, 07:16

Pszichés problémákkal küzd minden negyedik magyar - írja a Népszabadság. A hazai gyakorlat szerint azonban gondjukat szinte csakis gyógyszerekkel próbálják megoldani, a pszichoterápia szinte ismeretlen. 800 pszichiáterrel kevesebb van, mint kellene.

Ingyengyógyszert ígér gyerekeknek és időseknek Orbán

Itthon2006.01.29, 17:07

Ingyen gyógyszer a gyerekeknek és az időseknek - ezt ígéri Orbán Viktor, ha a Fidesz hatalomra kerül. A 14-dik havi nyugdíj és a tb-járulék 10 százalékpontos csökkentéséhez hasonlóan, Gyurcsány Ferenc ezt az ígéretet is agyrémnek nevezte. A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke szakmailag megvalósíthatónak tartja Orbán ötletét, de ehhez szerinte növelni kellene a gyógyszerkasszát.

Meleg ételt kapnak az aranyvonat károsultjai

Itthon2006.01.18, 16:41

A szabályok értelmében pénzt nem, hanem legfeljebb gyógyszert, meleg ételt vagy éppen szanatóriumi ellátást kaphatnak az aranyvonat után járó kártérítés magyarországi jogosultjai. A Magyarországi Zsidó Hitközségek a közeli napokban postázza a nyilvántartott, mintegy 14 ezer magyarországi holokauszt-túlélőnek azt a levelet, melyben a címzetteket arra kéri, hogy nyilatkozzanak kárpótlási igényükről.

Influenzás a májátültetett kislány

Itthon2006.01.13, 17:47

Kritikus az állapota annak a kislánynak, akin múlt héten elvégezték az első magyarországi élődonoros májátültetést. A négyéves kislány szervezetében kimutatták az influenza A vírusát, az orvosok azonban egyelőre nem döntötték el, hogy kapjon-e antibiotikumot, nem tudni ugyanis, hogy a gyógyszer mit okozna a gyermek májával. A kislánynak mindenképpen új májra lenne szüksége.

Baráth László: Az én sündisznóm teljesen absztinens volt

Vendégszoba2006.01.09, 14:43

Az [origo] Vendégszobájának vendége volt dr. Baráth László állatorvos, akit olvasóink kérdezték koplaló kutyáról, agresszív macskáról, hörcsögről, vadászgörényről, "alkoholfüggő" sündisznóról, törpenyúlról, patkányról, csincsilláról, műanyagevő tengerimalacról, matuzsálemi kort megélt dzsungáriai törpehörcsögről, ivarérett madárpókról, hímfaló fekete özvegyről, szomjas halakról, "izmosabb" kullancsokról...

Újra írhatnak fel támogatott gyógyszert a magánorvosok

Itthon2005.12.29, 14:45

Januártól ismét írhatnak fel a magánorvosok kiemelt támogatású gyógyszereket - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Az októberben megvont vényírási szabadságot ugyanakkor azzal a feltétellel állították vissza, hogy a magánorvosoknak dokumentálniuk kell a gyógyszerfelírást.

Olcsóbb lesz közel száz gyógyszer

Itthon2005.12.29, 13:03

Közel száz olyan gyógyszer ára csökken, melyet eddig is támogatott az állam, további 70 készítmény pedig januártól kerül fel a támogatási listára. Közel 500 gyógyszer ára viszont emelkedik, igaz, csak kismértékben.

Nem megfelelően szedjük be a pirulákat

Itthon2005.12.17, 08:53

Az orvos által felírt gyógyszerek felét rosszkor és nem megfelelő adagokban szedik be a betegek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint. Emiatt becslések szerint csak hazánkban évente 80 ezer beteg kényszerül kórházi kezelésre - írja a Népszabadság. Közben januártól ismét drágulnak a megfázás elleni szerek.

Tiltakoznak az orvosok a vényírás ellenőrzése ellen

Itthon2005.12.05, 09:37

A Magyar Orvosi Kamara tiltakozik a kormány javaslata ellen, amely a vényírási szokásokat ellenőrizné - olvasható a Népszabadság hétfői számában. A tervezet szerint megjutalmaznák azokat az orvosokat, akik a lehető legolcsóbb, de hatásos gyógyszereket írják fel, a helytelenül rendelőket pedig megbírságolnák.

Visszaveszik a patikák a gyógyszerszemetet

Itthon2005.12.01, 09:08

December elsejétől az ország összes patikájában visszaveszik a lejárt szavatosságú gyógyszereket. A visszagyűjtés költségeit a gyógyszergyártók állják. A gyártók ígérik: emiatt nem növekednek a készítmények árai. A lejárt gyógyszerek összegyűjtésére azért van szükség, mert fennáll a veszélye annak, hogy a szemétbe került szereket később piacokon értékesítik.